A KERESZTÉNY ÉRTELMISÉGIEK SZEREPE KORUNK TÁRSADALMÁBAN Cikkem kapcsán az a cél vezérelt, hogy hogyan lehet a mai fiatalok számára vonzó Jézus Krisztus, hogyan tudunk egymásnak példaként mutatkozni? Ahogyan hajdanánt Jézus tette tanítványai körében, hogyan válljunk Krisztusivá, Krisztus követőivé, mert ez hitünk egzisztenciális alapja. Szent Pál így fogalmaz: Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. (Fil2,5-7) Nagyon fontos szemléltetéssel próbáltam közelebb hozni az olvasókhoz a keresztény értelmiségek szerepét, ami rávilágít arra a tényre, hogy egyházunkban igen fontos tényezőt töltenek be. Mint élő kövek kell, hogy legyünk, Szent Pál is világosan beszél az élő kő nem más, mint Krisztushoz való hasonulás: Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet bár az emberek elvetettek Isten kiválasztott és megbecsült, 5és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által. (1 Pt 2,4-5)
Továbbá beszél az egyetemes kinyilatkoztatás fogalmáról, mint nem csak egy népcsoport, hanem mint a föld összes lakójának a meghívásáról, a krisztusivá válás lehetőségéről: Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára. 10Ti valamikor nem voltatok nép, most pedig Isten népe vagytok; régen nem nyertetek kegyelmet, most pedig irgalomra találtatok. (1 Pt 2, 9-10) Egy szemlélyes interjúval, baráti beszélgetéssel próbálom szemléltetni, hogy Egyházunkat az teszi élővé és igazán hitelessé, hogy egymás előtt példaként járjunk el. A legfontosabb számomra az intejú alanya volt, kiválasztani azt a személyt aki példaértékű nem csak emberileg, hanem pásztorként, egyetemi professzorként, hogyan tudott a hit fényében Krisztus példájaként egyházunk kiemelkedő személye lenni. Megőrizni mindazt ami Krisztusi és ezt az értéket közvetíteni hívők és nem hívők számára, nem csak, mint egyházunk lelkipásztora, hanem, mint magánember, tudós, professzor. Fel kellett keresnem tehát egy olyan embert akit mélyen tisztelek és kiemelkedő teljesítményeivel magam számára is példaként lebeg a személye szemem előtt. Bátorkodtam tehát felkeresni Dr. Tóth Tamást a magyar pápai Intézet Rektorát egy interjú elejére:
1. Hogyan kapcsolódik életedben egymáshoz a hívő keresztény és az értelmiségi létforma? Hívőként és papként, hogyan jársz szórakozni? - Én úgy gondolom, hogy az ember egy integrált egész, lehetetlen önmagunkban egy hívő keresztény, értelmiségi vagy másféle életformát különválasztani. Mindannyian, bármilyen területen szolgálunk, bármilyen tanulmányokat végeztünk is, arra kaptunk meghívást, hogy azokkal a képességekkel, amelyekkel rendelkezünk, Isten Országát építsük, de fogalmazhatnék egyszerűbben úgy is, hogy az a feladatunk, hogy egy jobb világért dolgozzunk. Ehhez a munkához hozzátartozik az is, hogy ott, ahol vagyunk, azokkal, akikkel vagyunk legyen az munka vagy szórakozás tanúságot tudjunk tenni arról, akihez valójában tartozunk, vagyis Istenről. 2. Hogyan tudsz keresztény értelmiségiként részt venni a közéletben, szolgálni a közjót, a társadalmat, a kultúrát, párbeszédet folytatni nem keresztény értelmiségiekkel? - A szakterületem az egyháztörténelem, és ez egy kitűnő kapcsolódási pont az egyházi és a világi, keresztény és nem keresztény értelmiségiek között, amit az is jól mutat, hogy a római Pápai Gergely Egyetem által kiadott egyháztörténeti doktori fokozatot a hazai állami egyetemek bölcsészkarai is történelemtudomány doktorátusnak ismerik el, ahogyan az az én esetemben is történt. A hívő és nem hívő történészek ugyanazokkal a módszerekkel dolognak, és ez az építő tudományos párbeszéd elengedhetetlen feltétele. Az Egyház történetének kutatása során jól látható, hogy az Egyház
szerepvállalása mennyire fontos a társadalom és a közjó építésében. Sajnos a felvilágosodás szembeállította egymással a hitet és a tudományt, mintha azok egymásnak ellenségei lennének, holott aki jól ismeri a tudománytörténetet, jól tudja, hogy mennyi meghatározó felfedezés fűződik egyházi személyekhez: többek között a Nikolausz Kopernikusz lengyel kanonok nevéhez fűződik a heliocentrikus világkép megalkotása, vagyis hogy a föld a nap körül forog, de említhetném Gregor Mendelt is, akit a genetika atyjának neveznek, ő ágostonos szerzetes volt. Nemrég jelent meg egy könyvem, amely A Kalocsa-Bácsi Főegyházmegye 18. századi megújulása Patachich Gábor és Patachich Ádám érsekek idején (1733 1784) címet viseli. A könyv két horvát származású, de Magyarországon alkotó főnemes és főpap fáradhatatlan közösségépítő, kultúrateremtő ténykedésén keresztül mutat be egy olyan kort, amely a török pusztítás után meghatározó volt Magyarországon, és amely nem csak az Egyház, de az egész ország számára jelentős volt, és amelyet az Egyház jelenléte, az egyháziak buzgósága tovább gazdagított. 3. Hogyan tudod saját tudományoddal tapasztalataiddal, szakmai ismereteiddel segíteni egyházuk életét? - Mindannyiunk számára feladat, hogy azokat a talentumokat, amelyeket kaptunk, a jó érdekében kamatoztassuk. Az én esetemben ez az egyház történetének sine ira et studio (harag és elfogultság nélküli) feltárása a tudományos módszerek felhasználásával, amely nemcsak az Egyház megismertetéséhez tud hozzájárulni azok felé, akik az Egyházon kívül vannak, de az
Egyház tagjainak is a segítségére lehet önazonosságuk megtalálásához, elmélyítéséhez. Azt gondolom, ez elmondható minden tudományterülettel kapcsolatban, azon a területen kell helytállnunk XVI. Benedek pápa jelmondatával élve az igazság munkatársaiként, amelyiken otthon vagyunk. 4. Mennyiben tartozol az egyháznak felelősséggel? - Azt hiszem, hogy aki tagja az Egyháznak, az felelősséggel is tartozik neki, hiszen egy közösség tagja, és tettei a jócselekedetek éppúgy, mint a hibák óhatatlanul kihatnak a közösségre is: aki minket lát, az a közösséghez, vagyis az Egyházhoz tartozó embereket lát, és vele azonosít bennünket. Ez mindenképpen az egymásért és az Egyházért érzett felelősségtudatot kell, hogy erősítse bennünk. 2015.04.03