Lilian Darcy A hótündér Eredeti cím: Making Babies 1997 Kölcsönös tapasztalatszerzés céljából az ausztráliai Nicole és az amerikai Barbara lakást és állást cserél egy időre. Nicole a jóképű Gilbert doktor mellett kezd dolgozni, aki hamarosan belép a magánéletébe is. Mivel mindketten csalódtak már a szerelemben, elkötelezettség nélküli, futó viszonyban egyeznek meg. Egy szép napon Nicole döbbenten fedezi fel, hogy szándéka ellenére valószínűleg teherbe esett 1. FEJEZET Hótakaró borította Columbust, Ohio állam fővárosát. Az ott lakók már egyáltalán nem tudtak lelkesedni érte. Március közepén jártak, a tél a szokásosnál előbb érkezett, és a columbusiak szerint igazságosabb lett volna, ha ezúttal korábban is távozik. Mégis volt valaki Columbusban, akit elbűvölt a csodás fehérség. Nicole Martinnak nem akaródzott felkelni ezen a hétfő reggelen, amikor fél hétkor megszólalt ébresztős rádiója. Szervezete még nem állt át teljesen az ohiói időre, hiszen csak pénteken érkezett Ausztráliából. De amikor kinézett az ablakon Odanézz, Astro! kiáltott fel. Az ablakpárkányra támaszkodott, és a nyakát nyújtogatva lenézett a kertbe. Nahát! Még a telefondróton is áll a hó. És az a kis fenyő ott hátul, tisztára, mint egy karácsonyfa! Astro, Barbara Zelinsky macskája, közönyösen ásított. Számára mindez nem jelentett újdonságot. Nicole-nak annál inkább, hiszen szülővárosában, Sydneyben már egy kis éjszakai fagy is szenzációnak számított. Mégse csodálhatta tovább a kilátást. Ma ment először dolgozni, nem volt ideje a tájban gyönyörködni. Várta a zuhany, az öltözködés és egy futó reggeli. Astrót is meg kellett etetnie, és csak most jutott eszébe, hogy ezt a szépséges havat is le kell tisztítania Babs kocsijáról. A Riverbank Klinika felé vezető utak pedig minden bizonnyal olyanok, mint a korcsolyapálya Szép kis kezdet! Nicole és Barbara Zelinsky az egészségügyi dolgozók továbbképzési programja keretében egy évre szerepet cseréltek. Arra az időre, amíg Nicole átköltözött Babs csinos, tágas northmoori családi házába, épp szemben a klinikával, a folyó szemközti partján, Babs Nicole kicsi lakását foglalta el Randwickben, Sydney elővárosában. Babs mégsem panaszkodott a szállásra. Príma, még erkélyed is van! lelkendezett Babs, amikor körülnézett Nicole sydneyi otthonában. Nálatok egész évben süt a nap, úgyis többet leszek a strandon, mint a négy fal között. Babs nagyszerűnek találta Nicole asszisztensnői állását dr. Gary Hillnél. Örült, amiért mostantól az ő főnöke lesz Hill doktor, akinek szülészeti szakrendelője volt, és fekvő betegei számára a Royal Prince Albert Kórházban rendelkezett néhány ágy felett. Egészen különleges példánynak látszik vélekedett. Nős? Elvált válaszolta Nicole. Babsnek felcsillant a szeme. Az asszony negyven-egynéhány éves lehetett, és szintén elvált.
Természetesen újból férjhez szeretnék menni válaszolta készségesen, amikor Nicole óvatosan érdeklődött. Alapvetően ezért is vállalkoztam erre a cserére. Így új emberekkel találkozhatom. Nicole is számított arra, hogy új ismeretségeket köt, de nála nem lehetett szó házasságról. Én csak kellemesen szeretném eltölteni ezt az időt mondta. Hát persze, miért is ne? Ilyen fiatalon Hány éves is vagy? Huszonhat. Hát ez az. Bolond lennél, ha már most igába akarnád hajtani a fejed. Noha más oka is volt, amiért Nicole nem akarta lekötni magát, mivel csak két napot töltöttek együtt Sydneyben, ennyi idő alatt nem kerültek olyan bizalmas viszonyba, hogy szívesen beavatta volna Barbarát legbelsőbb dolgaiba. Nicole mindent meg akart mutatni Barbarának, a két nap gyorsan eltelt, indulnia kellett. Amikor a repülőgépen elfoglalta a helyét, és végiggondolta, hogy mennyi mindent megtudott Astro cica jelleméről és a megszámlálhatatlan kábelcsatornán fogható tévéprogramokról, hirtelen eszébe ötlött, hogy meglehetősen kevés ismerettel rendelkezik új munkahelyét illetően. Csak annyit tudott, hogy egy olyan nagy, a Riverbank Klinikához tartozó nőgyógyászati magánrendelőről van szó, amelyben öt orvos dolgozik, és hogy feltehetően a szülészet vezetője, Richard Gilbert doktor mellett fog dolgozni. Ha egy sor magas fa nem takarta volna el a kilátást, Nicole innen az ablakból is láthatta volna a klinika modern épülettömbjeit a szemközti parton. Egyáltalán nem volt messze, mégsem mehetett gyalog. Az autópálya közöttük húzódott. Nicole gondolatai erről ismét a kötelességeire terelődtek. Most már tényleg itt az ideje, hogy összeszedje magát. Talán nem kellett volna olyan magabiztosan válaszolnia tegnap Darla Hogannek, amikor az felajánlotta, hogy érte jön ma reggel és beviszi a munkába. Darla a hét rendelőbeli kolléganője közül az egyik volt. Ő ment ki elé a repülőtérre is, és segített neki elhelyezkedni Barbara házában. Darla még Nicole érkezése előtt bekapcsolta a fűtést, megvásárolta és a hűtőbe rakta a legszükségesebb élelmiszereket. Szombaton este együtt vacsoráztak Hoganék barátságos otthonában. Hamar eltelt az idő Darla, a férje és három kamasz korú gyerekük társaságában. Vasárnap Darlának egyéb elfoglaltsága akadt, de kerített rá időt, hogy felhívja Nicole-t, boldogul-e. Akkor kellett volna a felajánlott segítséget elfogadnia. Nicole most már rájött, hogy minél előbb neki kell vágnia az útnak. Még mindig havazott. Egyre sűrűbben hullottak a pelyhek, bár az ég alja most úgy tűnt, világosodik. Nicole belebújt vadonatúj sötétlila télikabátjába, egy ugyanolyan színű gyapjúkalap alá gyűrte égővörös haját, végül felvette szintén új fekete bőrkesztyűjét. Kilépett az ajtón, és belegázolt a hóba. A finom, pihekönnyű porhó a bokájáig ért. Kegyetlen hideg volt. Nicole becsukta a szemét, arcát a hulló pelyhek felé emelte, amelyek azonnal megültek szempilláján. Mélységes csend vette körül, a hó szinte hangtalanul hullt az égből. Közben a napsugarak áttörtek a felhőtakarón, s a lány alakját vakító fény övezte, amelyben táncolt a számtalan csillogó kis jégkristály. Nicole újból kinyitotta a szemét. Mintha elvarázsolták volna Boldogan felnevetett. Egy pillanatra elfelejtette, hogy munkába kell sietnie. Mindkét kezével belemarkolt a hóba, aztán pajkosan szerteszórta a levegőben, csak hogy még sűrűbb legyen körülötte a hófüggöny. Önkéntelenül lekapta a kalapját, és még mindig nevetve rázta meg fürtjeit a fehér pelyhek alatt. Richard Gilbert ekkor látta meg őt. Lépésben haladt a jeges úttesten. A havat és a jeget nem a northrnoori nyugodt kis mellékutcákon szokták először eltakarítani. Richard kocsija egyszer csak szép csendben csúszni kezdett, egyenesen neki a Babs háza előtti járdaszegélynek. Nicole Martin semmit sem vett észre, annyira belefeledkezett a csillogó csodavilágba. A férfi kiszállt az autóból, a kocsifeljáróhoz ballagott, ahol Nicole épp a havat dobálta szerteszéjjel maga körül. Figyelmesen megnézte a fiatal nőt, és döbbenten fedezte fel, hogy elképesztően hasonlít Lindára. Megállt, hogy gondolatban összehasonlítsa őket. Ugyanolyan a hajuk. Általában ezt szokták vörösesszőkének nevezni, de ez az elnevezés igazából nem adja vissza ennek a színnek a csodás szépségét. Lindánál a vöröses árnyalat a gondos festésnek volt köszönhető, a dauerolt hullámokat hátul művészi kontyban fogta össze. Nicole Martin haja lazán hullott a vállára, és úgy keretezte magas homlokát, mint a
preraffaelita képmások hölgyalakjainak hajviselete. A férfi gyanította, hogy ennek a pompás hajzatnak évek óta közelében sem járt a fodrász. Az alakjuk is hasonló, állapította meg, sőt Nicole valószínűleg egy kicsit még magasabb is Linda százhetvenöt centijénél. A lánynak nem volt tipikus modellalkata, mint Lindának, inkább sportosnak látszott. Ugyanolyan szép volt az arcbőrük is, azzal a különbséggel, hogy Lindán lassanként kezdett meglátszani a kora. Betöltötte a harminchatodik évét, akárcsak Richard Gilbert. Amikor egy évvel ezelőtt utoljára találkoztak, Richardnak úgy tűnt, hogy arcbőrének tökéletes őszibarackszerű jellegét leginkább a gondos kikészítésnek köszönhette. Miss Martin tehát jóval fiatalabb. A férfi hirtelen bosszús lett. Erre semmi szükség, az ördögbe is! Miért kell mindig ezekbe a vörös hajú nőkbe belebotlania? De most már annyira közel állt Nicole-hoz, hogy kénytelen volt megszólítani: Bocsásson meg kezdte. Ó! kiáltott fel ijedten Nicole. Hello tette hozzá egy pillanat múlva, összeszedve magát. Ösztönösen hátrált egy lépést. Tudta, hogy itt általában barátságosak az emberek, de ez az illető nem látszott annak. Hogy ijeszthette meg ennyire? Viszont, ha jól belegondol, épp ő maga hagyta, hogy rajtakapják, ahogy a hóban játszadozik. És a férfi arckifejezése elárulta, hogy erről egy véleményen vannak. Futólag az idegenre pillantott: sötét haj, egészen sötét szemek, fekete tollkabát, és jóval magasabb, mint az ő százhetvennyolc centimétere, de azért egyáltalán nem tűnik óriásinak. Értelmes arca van, és épp annyi idősnek látszik, mint amikor a férfiak különösen érdekessé kezdenek válni a nők szemében. Mindezzel együtt lerítt róla, hogy ma bal lábbal kelt fel. Szóval Nicole nem tudta, mit mondjon. Richard Gilbert vagyok vágott közbe a férfi mély hangon. Azzal a széles amerikai kiejtéssel beszélt, amelyet Nicole oly szívesen hallgatott, csak ebben most volt valami kifejezetten dühös felhang. Maga pedig biztosan az új asszisztensnőm Nicole Martin? kérdezte türelmetlenül. Igen. Nicole buzgón bólogatott. Csak most vette észre, hogy a férfi kabátja alól kikandikál a kórházi öltözethez tartozó kék nadrág. Nos, én vagyok az. Elnézést kérek. Eléggé ostobán nézhettem ki, ahogy itt örömtáncot lejtettem, amíg maga beosont. De nagyon tévedett, ha azt hitte, hogy a férfit meghatja ez a vallomás. Úgy. Szóval maga szerint beosontam? érdeklődött a férfi. Micsoda szőrszálhasogatás! gondolta bosszúsan Nicole. Nem úgy értettem mondta udvariasan. Egyszerűen nem hallottam, hogy jön, valószínűleg a havazás miatt. Meg az időeltolódás is közrejátszhat. Talán emiatt vagyok olyan érzéketlen, mint egy madárijesztő. Gilbert doktor arckifejezése megenyhült. Én semmi esetre sem ezekkel a szavakkal írnám le a látványt, amelyben részem volt. Kis mosoly jelent meg erős vonalú szája sarkán, s szinte fekete szemét összehúzta. Mit szólna inkább ehhez: A kis hótűndér? Nicole elnevette magát, közben el is pirult. Ezek a sötét szemek megzavarták. Maga csúfot űz belőlem. Csak le szerettem volna tisztítani a havat a kocsimról vagyis Barbara kocsijáról. Aztán elfelejtkeztem az egész világról. Hirtelen a homlokára csapott. Biztosan azért jött, mert késtem. Eltaláltam? Nem csoda, hogy Semmi baj! Nem ezért vagyok itt, bár Gilbert doktor az órájára nézett. Igyekeznünk kell, különben mind a ketten elkésünk. Azért jöttem, mert eszembe jutott, hogy biztosan életében nem vezetett havas úton. Talán biztonságosabbnak és kevésbé idegborzongatónak találja, ha én viszem be a klinikára. Köszönöm. Nagyon kedves magától, hogy miattam kerülőt tesz. Nekem mindenképp útba esett. Csak néhány sarokra lakom innen, arrafelé mutatta az irányt. Nicole pillantása szép, erős kezére, ápolt körmeire esett. Kézfején finom szőrszálak sötétlettek. De azt is észrevette, hogy a férfi hangja ismét elutasító. Hamarosan személyesen is megismerheti a lakásomat tette hozzá a doktor könnyedén. Szeretném meghívni, hogy egyik este vacsorázzon nálam. Kérem, ne csináljon ebből gondot mondta Nicole is hűvösen. Szó sincs róla válaszolta kissé szórakozottan a doktor, miközben az autója felé mentek. Amúgy sem vagyok valami kiváló szakács. Mégis miért hív meg?
Mert maga itt senkit sem ismer. Meg kellett ígérnem Barbarának, hogy törődöm magával egy kicsit. Ne aggódjon, Gilbert doktor nyugtatta meg hűvösen Nicole. Én nagyon jól megállok a saját lábamon, és tökéletesen elleszek anélkül is, hogy magánál vacsorázzam. Akkor valahol házon kívül, ha az jobban megfelel. Nicole kedvet érzett, hogy némileg bosszantsa a férfit. Ha ennyire ragaszkodik hozzá. De csak Columbus legdrágább étterméről lehet szó. Nehogy azt higygye, beérem némi felmelegített konzervvel! Közben az autóhoz értek. Richard éppen az ajtót akarta kinyitni, amikor megtorpant, és a kocsi teteje felett Nicole-ra nézett. Túlságosan meglepődött ahhoz, hogy valóban dühbe guruljon. Nicole észrevette, hogy túl messzire ment, és zavartan elmosolyodott. Elnézést, nem úgy értettem. Csak az volt a benyomásom, hogy igazából nincs túl nagy kedve velem vacsorázni. De semmi baj, nem veszem rossz néven. Nicole szíve a torkában dobogott. Most aztán valóban úgy tűnt, hogy a férfi megharagudott. Nem kellett volna ennyire felhúznom, gondolta Nicole. Egy évig fogunk nap mint nap együtt dolgozni. Azért jó lett volna, ha Babs figyelmeztet. Nagyon fáradt vagyok. Sajnálom mondta Gilbert doktor. Kilenc babát segítettem világra a hétvégén. Épp csak hazaugrottam reggelizni. Ó, értem vágta rá gyorsan Nicole. Kilencet? Hűha! Ügyeletes voltam. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ilyenkor én vagyok az egyetlen orvos az osztályon. Richard Gilbert érthető magyarázatot adott viselkedésére, Nicole mégsem hitt neki. Más oknak is kell ott lennie, nem csupán a kimerültségnek, gondolta. Nem könnyű ember, az biztos. Bosszantó, hogy néhány pillanat alatt ennyire kiszolgáltatta magát neki. Először gyerekes viselkedésével a hó láttán, aztán amikor túl indulatosnak mutatta magát. Ezért voltam kénytelen Darlának átengedni, hogy behozza a repülőtérről mondta Gilbert doktor, és ásított. Induljunk! Nicole beült mellé a kocsiba. Nem tisztázták a vacsora kérdését, s remélhetőleg a férfi nem is hozakodik vele elő még egyszer, mert akkor el kell fogadnia a meghívást. Máskülönben Babs biztosan igent mond, ha Hill doktor közös programot ajánl neki. És ő is úgy jött ide, hogy megpróbálja lehetőleg kellemesen eltölteni az idejét. Richard Gilbert alacsony sportkocsijában inkább feküdt az ember, mint ült. A süppedő ülések sehogy sem tartották meg Nicole hátát. Valahányszor kanyarba értek, erős fájdalom hasított át a testén. Az éles nyilallás eszébe juttatta, miért is van itt ebben az idegen országban. A baleset Colin Megborzongott. Újból elfogta a félelem, amely másfél éve kísérte, és amely miatt mindenféle kapcsolattól, lekötöttségtől vagy elkötelezettségtől pánikszerűen visszarettent. Nicole itt jól akarta érezni magát izgalmas, szórakoztató, könnyed életet akart élni. Maga elé képzelt egy érdekes, jóképű férfit, akivel járhatna, akivel újra tudna nevetni, megint érezné, hogy él, aki esténként hazakísérné, és nem számoltatná be arról az időről, amelyet nem együtt töltöttek. Megint belenyilallt a fájdalom. Kicsit fészkelődött, remélve, hogy talán sikerül kényelmesebben elhelyezkednie. Richard Gilbert közben ráfordult a River Roadra. Nicole feszengése nem kerülte el a figyelmét, de a hidegnek tulajdonította. Nem ennek a lánynak való az itteni időjárás, állapította meg. Ebben is Lindára hasonlít. Linda gyűlölte a columbusi hosszú, sötét téli hónapokat, és most Los Angelesben él. Hogyan is képzelhette olyan sokáig, hogy ők összetartoznak? Miért nem vonta le a tanulságokat sokkal korábban? De hiszen elhatározta, hogy többé nem foglalkozik ezekkel a hiábavaló kérdésekkel. És valóban, jó ideje már nem gyötörték a kétségek, amíg fel nem bukkant ez a Nicole Martin. És most nap mint nap úgy fogja szüntelenül Lindára emlékeztetni, mint egy alattomos szálka a bőre alatt. Hát erre aztán semmi szükségem, gondolta bosszúsan. Elhatározta, hogy nem engedi át magát az emlékeknek. Persze, nem lesz az olyan egyszerű Richard befordult a kanyargós Alfred Streetre, és hamarosan a klinikához érkeztek. Elhajtottak az északi szárny homlokzata előtt, majd a bejárat előtt Richard hirtelen fékezett. Itt kell kiszállnia mondta. Mereven nézett maga elé. Nicole felszisszent a fájdalomtól. Richard meglepve fordult felé. Mi a baj? Á, semmi felelte Nicole, csak a hátam.
Ne haragudjon. El voltam foglalva a gondolataimmal. Túl erősen fékeztem. Valami baja van a hátának? Hát igen. Két éve egy autóbalesetben megsérült a gerincem. Három hónapig feküdtem gipszben. Nem túl kellemes csóválta a fejét Richard. Valóban, de már sokkal jobban vagyok. Mindössze kicsit vigyáznom kell magamra, nem szabad túl nehéz terheket emelnem, vagy túl sokat hajolgatnom. Ezért is voltam kénytelen feladni az eredeti hivatásomat, és átképzésre menni. Régebben szülésznőként dolgoztam. Valószínűleg megviselte a hátamat a hosszú repülőút Sydneyből, és most megint fáj. Mindenesetre maga nem tehet róla. Nem túl elnéző velem? érdeklődött Gilbert doktor mosolyogva. Mindenkinek kell adni egy lehetőséget tréfálkozott Nicole. Úgy érti, ezzel kimerítettem, ami nekem jár? Attól tartok. Nicole elnevette magát. Richard elmagyarázta, hol van a lift, és merre találja a rendelőt az északi szárny legfelső emeletén. Aztán elhajtott az orvosok parkolója felé. Nicole óvatosan lépkedett a csúszós járdán. Különös módon hirtelen megint jókedve támadt annak ellenére, hogy nyilvánvalóan jól elrontotta első találkozását a főnökével. Mégis minden oka megvolt, hogy vidámnak érezze magát: ez a mesés hóesés, az új munkahelye, rengeteg új élmény És végül is még nem tette jóvátehetetlenül tönkre a Gilbert doktorral való együttműködését sem. Megnyugodva ért a klinika kapujához, és pontosan tíz perccel nyolc óra előtt belépett az automata üvegajtón keresztül. 2. FEJEZET Nagyon kedves tőle jelentette ki Darla Hogan, amikor Nicole elmesélte, hogy Gilbert doktor érte ment és behozta a munkába. A laborban álltak, Darla már nekifogott, hogy mindent megmutasson Nicolenak. Szerintem is. De mindig ilyen Nicole tétovázott, hogy is mondjam gondterhelt? Csak ha nagy a stressz. Én is éppilyen feszült voltam ma reggel, amíg le nem tettem a gyerekeket az iskolánál. Különben nekem is eszembe jutott volna, hogy beugorjak érted. Semmi baj. Látod, megoldódott mondta Nicole. Mondd csak, Gilbert doktor nem tett semmilyen megjegyzést, amikor meglátott? Úgy értem Nicole tanácstalan arckifejezése láttán Darla sejtelmesen hozzátette: Tudod, rendkívüli módon hasonlítasz Lindára. Lindára? Nyilván nem említette neked. Azonnal észrevettem, amikor a repülőtéren megláttalak. Ugyanaz a haj, kék szemek, karcsú alak. Egy pillanatig azt hittem, Linda áll előttem. Aztán rájöttem, hogy még egy év alatt sem tehetett szert ilyen dús hajra. Kiről beszélsz, Darla? A volt barátnőjéről. A volt barátnőjéről beszélek bökte ki végül Darla. Egek! Szerinted jobb, ha befestetem a hajam? kérdezte Nicole. Menj már! Nem hiszem, hogy ebből baj lehet. Főleg, mert mi sohasem hittük, hogy a kettőjük dolga örökké tartana. Elég sokáig jártak együtt, de igazából soha nem éltek együtt. Nem nagyon értettük, mit akarnak egymástól a közös vacsorákon és a szokásos dolgokon kívül. És amióta szétváltak az útjaik, Gilbert doktor hol ezzel, hol azzal randevúzik. De mindig csak egyszer, többször soha. Ne csomagoljam ki a terhességi tesztlapokat? Nicole jobbnak látta, ha témát vált. Szóval közös vacsorák és a szokásos dolgok Hát hiszen épp ezen jár az ő esze is! És pont egy ilyen férfival, mint Richard Gilbert! Amennyire egyetlen találkozás alapján meg lehet ítélni, minden lehetséges előfeltételnek megfelel. De ahogy ebbe belegondolt, valami lázadozni kezdett benne. Valahogy mégsem illik ez Gilbert doktorhoz. Majd utánatöltöd, ha kifogy, ami még itt van felelte Darla Nicole kérdésére. Erről jut eszembe, ügyelj, hogy a vizsgálókban a műszerek be legyenek készítve a melegítőrekeszekbe. A műszereket megtalálod az autoklávban. És ne felejtsd el, hogy reggel, amikor bejössz, az első dolgod az legyen, hogy bekapcsolod a melegítőrekeszek fűtését! Így kezdődött ez a reggel Nicole számára. És időbe telt, amíg biztonságosan kiismerte magát.
Ki hitte volna, hogy épp az első napja úgy kerül majd be a történelembe, mint az a nap, amikor Lorraine Miller a rendelőben szülte meg kisbabáját. De Nicole részére még valami mást is tartogatott ez a nap, ami miatt sokáig emlékezetes maradt számára. Fél kettő felé még minden a szokásos módon folyt a rendelőben. Kramer doktornőt szüléshez hívták, Mason doktor és Turabian doktor vizitelt, Smith doktor ma volt szabadnapos. A váróhelyiségben főként Kramer doktornő betegei üldögéltek, akinek időbeosztását a szülés teljesen felborította. Mrs. Miller, aki harmadik gyermekével volt harmincnyolc hetes terhes, a heti ellenőrző vizsgálatára jött. Bejelentette, hogy szeretné, ha mellette lenne egy nővér. Ehhez joga volt, a kezelőszobák ajtaján kint függött az idevonatkozó hirdetmény. Nicole sejtette, hogy Mrs. Miller nem azért kérte a kíséretet, mintha komolyan attól tartana, hogy Gilbert doktor visszaél a helyzetével, hanem mert elkelt neki a segítség két kicsi, de annál élénkebb lánykája mellett. A kettő és négyéves, helyes, kék szemű, hirtelenszőke kislányokat nem volt könnyű féken tartani. Miért kell anyunak levetkőzni? Kérem a képeskönyvet! Anyu, az az én könyvem! Azért, Ashley, mert mindjárt jön a doktor bácsi, és megnézi a testvérkéteket. Brittany, figyelj csak, a nővérke majd felolvas neked a képeskönyvből. Ashley, hagyd azt! Brittany kérte előbb a könyvet. Amikor Gilbert doktor belépett, Nicole belefogott egy mese olvasásába, hogy lekösse a gyerekeket és Mrs. Miller beszélhessen az orvossal. Doktor úr, megígérte, hogy egy kicsit előbbre hozza a szülést Így is lesz felelte Richard Gilbert jókedvűen, és nekilátott, hogy kesztyűt húzzon. Most is a világoskék öltözéket viselte, s a vékony anyag alatt jól látszott, mennyire izmos a teste. Nyugodt, magabiztos viselkedése elárulta, hogy otthon érzi magát hivatásában. Lássuk csak Az ultrahangos vizsgálat után azt mondta, doktor úr, hogy legalább három kiló a súlya. Meglátjuk, mit lehet tenni Megvizsgálta a méhszájat. Az elmúlt napokban fájdalmaim voltak. Jaj! Mrs. Miller felszisszent. Nicole egész idő alatt nagy odaadással olvasott fel a gyerekeknek, vagyis inkább együtt nézegették a képeket, és Nicole mesélt nekik a rajzokon szereplő állatokról, virágokról. Ám a kicsik csak fél füllel figyeltek oda. Anyu, miért mondtad, hogy jaj? Azért, mert fájt, kicsim. Te jó ég, doktor Tudom, hogy ez egy kicsit kellemetlen. Már kész is vagyok. Van egy kis trükk, elmagyarázom. Be kell nyúlni a méhszáj belső pereme mögé, a nyílás és a baba feje közé. Majdnem mindig hatásos. Az érintéstől felszabadul az a hormon, amely megindítja a fájásokat. És mivel a tágulás már meg is kezdődött, szerintem holnapra vagy holnaputánra beindul a szülés. De jó lenne, ha most rögtön túl lehetnék rajta. Valószínűleg nem is lenne olyan fájdalmas, mintha megint egy olyan óriásbébit kellene a világra hoznom, mint amilyen annak idején Brittany volt. Ha még két hétig hordom, ez a gyerek legalább még egy kilót szed fel magára. Két hétről már szó sem lehet, Lorraine jelentette ki a doktor. Nos, meglennénk. Richard Gilbert lehúzta a kesztyűt. Mihelyt megkezdődnek a fájások, azonnal telefonáljon, és a lehető leggyorsabban jöjjön be! Ez a baba egészen biztosan nem várat már sokat magára. Még egyszer szélesen rámosolygott az asszonyra, aztán távozott. Mrs. Miller lekászálódott a vizsgálóasztalról, aztán Nicole-hoz fordult: Köszönöm. Anyám ma nem tudta vállalni a gyerekeket, a férjemnek pedig egy fontos megbeszélése van. Jaj de vicces az anyu nagy bugyija jegyezte meg Ashley, amikor Mrs. Miller öltözködni kezdett. Nicole diszkréten távozott. Néhány perc múlva már a következő beteggel foglalatoskodott. Feljegyezte az asszony súlyát, és épp a vizeletvizsgálat eredményét olvasta, amikor meghallotta Mrs. Miller hangját. Tőlem akár itt a váróteremben is játszhattok. Én még üldögélek egy kicsit. Negyedórával később, amikor Nicole kinézett, hogy behívja a következő beteget, még mindig ott látta Mrs. Millert. Negyedóránként két újabb berendelt beteg érkezett. Nicole és Gilbert doktor négy asszonynyal foglalkozott, hárman közülük terhességi rutinvizsgálatra jöttek, egy pedig az éves rákszűrésen esett keresztül, egyiknél sem találtak semmi rendkívülit. Közben megérkezett a három órára berendelt két beteg. Nicole behívta az elsőt, a mérlegre állította, aztán elküldte a vizeletmintáért. Ezt követően kinézett a váróterembe, és egyenesen odament Mrs. Millerhez.
Lorraine, mi történt? Nem érzi jól magát? Olyan furcsa nyomást érzek a hasamban. Mintha már itt is lenne a baba. De nincsenek fájásaim. Bár Felállt, az arca fintorba rándult. Lehet, hogy ezek már a fájások lennének? Ebben a pillanatban megrepedt a burok, és a magzatvíz végigömlött a széken, le a szőnyegpadlóra. Istenem, nagyon sajnálom Hangosan felnyögött. Jaj nekem, elkezdődött! Pontosan mondta Nicole. Értesítsük a férjét? Patty! szólt oda a felvételis nővérnek. Ezenközben hat várandós anyuka figyelte érdeklődéssel az eseményeket, míg két eljövendő apuka, akik azért voltak jelen, hogy a feleségüknek támaszt nyújtsanak, azon igyekezett, hogy meg ne látszódjék, legszívesebben kereket oldanának. Átkísérnéd Lorraine-t a szülészetre? Gyalog menjek a szülőszobába? Lorraine megrémült. Egy épületben vagyunk a klinikával nyugtatta meg Nicole. Lépcsőt sem kell járnia. A lift egyenesen felviszi. Nem hiszem, hogy erre jaj lesz idő nyöszörgött Lorraine. Dehogynem biztatta Nicole. Teljesen normális, ha a fájások megindulása után a kismama azt hiszi, itt és most, azonnal megszül. Bár ebben az esetben Nem felelte Lorraine. Jobb lenne, ha Megpróbálta összeszedni magát. Richard Gilbert valamit megérezhetett. Hirtelen ott termett a váróteremben. Ne nyugtalankodjanak! mondta a jelenlévőknek. Egy héten belül ez a negyedik ilyen eset. Senki sem tudta, hogy komolyan érti-e, amit mondott. Nagy csend támadt. Patty tette hozzá gyorsan Gilbert doktor, maga vigyázzon a kislányokra! Gilbert doktor és Nicole közrefogta Mrs. Millert, és visszakísérték ugyanabba a vizsgálóba, amelyből nem is olyan régen jött ki. Útközben kétszer is elfogták a fájások, a harmadik alkalommal már az asztalon feküdt. Nicole szélsebesen összeszedte a szükséges holmit: ollót a köldökzsinór elvágásához, törölközőket a vérzés csillapítására, egy tálat, amelybe a placentát teszik. A szőnyegre papírt terített. Tessék, már látszik is a fejecskéje mondta a doktor. Hát ez a mostani nem egy szőkeség, Lorraine Nyomjak még? Még egyszer próbálja meg! Nem is kell erősen. Rendben, lélegezzen mélyeket, az állát szorítsa a mellére! Húzza fel a lábát, Lorraine! lépett oda Nicole. Még maradt annyi ideje, hogy Lorraine combjának belső oldalát áttörölje egy fertőtlenítő oldattal. Gilbert doktor már kesztyűt húzott, de köpenybe már nem tudott bújni. Érzem Már érzem Jól van. A feje már félig kinn van. Most lélegezzen be, aztán nyomjon! A kicsi feje már teljesen kibukott. A szeme csukva volt, kicsi arca furcsán mozdulatlan. Egy nem bennfentes számára akár ijesztő is lehetett volna, de Nicole tudta, hogy ez a természetes. Gyorsan letisztította az újszülött száját és orrát, hogy semmi se akadályozhassa az első lélegzetvételt. Nagyszerű. Most ne nyomjon, Lorraine! A köldökzsinór a baba nyaka köré tekeredett. Richard Gilbert gyorsan megszabadította tőle, Mrs. Miller hangosan felnyögött. Mielőtt a következő fájás teljes erővel megindult volna, Gilbertnek sikerült a gyerek egyik vállát kihúznia. Így amikor Lorraine még egyszer nyomott, az egész gyerek kicsúszott. Szinte abban a pillanatban felsírt, bátran, hangosan tiltakozott, a száját nagyra tátotta, a szemét az erőlködéstől szorosan összehúzta. Vet rá egy pillantást, Lorraine? kérdezte Gilbert doktor fülig érő szájjal. Nagyszerű fickó, annyit mondhatok. Lorraine hasára fektette a babát. Az asszony óvatosan magához ölelte, sírt és nevetett egyszerre. Végre egy fiú! És milyen könnyen ment! Hogy fogják hívni? Briannek. Szia, kis Brianem. Ó, ha itt lehetne Don is. Bejöhetnének a kislányok? Előbb egy-két dolgot még el kellett intézni. Elkötötték, aztán elvágták a köldökzsinórt. Nicole megvizsgálta a baba lélegzetvételét, a reflexeit, a szívverését és az izomtónust, aztán feljegyezte az eredményeket. Közben megérkezett a kosár és a bébiruha, amelyeket Gilbert doktor kért telefonon, és Nicole felöltöztette, majd lefektette a kicsit.
Közben Lorraine-nek még egyszer kellett nyomnia, hogy kijöjjön a méhlepény is. Ez is minden gond nélkül megtörtént. Az anya még mindig nagyon meg volt hatva, egészen elérzékenyült, maga Gilbert doktor is csak úgy ragyogott az elégedettségtől. Sötét szeme annyi gyengédségről árulkodott, hogy nehéz volt elhinni, péntek óta ez a tizedik gyerek, akit a világra segített. Nicole viszont a lelke legmélyén szúró fájdalmat érzett. Szomorúan gondolt arra, hogy szinte már el is felejtette, mennyire szerette ezeket a pillanatokat, egy nagyon várt gyerek szerencsés megszületését követően. Mindig úgy érezte, hogy a baba egy kicsit az övé is amíg a baleset be nem következett. Most pedig, amikor a boldog anyák ellenőrzésre jönnek csecsemőikkel, és rájuk néz De nem szabad, hogy észrevegyék. Nem ronthatja el az örömüket. Nicole gyorsan elhessegette a rátörő szomorúságot. Mrs. Millerhez már be lehetett engedni a kislányait. Miután a gyerekek kellően megcsodálták kisöccsüket, Briant és az édesanyát átszállították a megfigyelőbe. Lorraine szerencséjére még a gát sem repedt meg, és nem vérzett túlságosan. Amikor Gilbert doktor megvizsgálta, a méhe már kezdett összehúzódni. Nicole megkönnyebbülve állapította meg, hogy futó rosszkedve senkinek sem tűnt fel, de tévedett. Készakarva rendeztük úgy, hogy erre a kis drámára épp új kolléganőnk első napján kerüljön sor mondta két órával később Richard Gilbert komoly arccal. Közben bár némi késéssel már az utolsó betegre is sor került a rendelőben. Mr. Miller is megérkezett, és hazavitte a lányait. Nicole elnevette magát. Tehát a reggeli sikertelen találkozás után a doktornak még van kedve tréfálkozni. Komolyra fordítva a szót mondta, ilyesmi azért nem történik hetente, ugye? Richard Gilbert most valóban elkomolyodott. Miért, magát ez kellemetlenül érintette? Pedig inkább úgy tűnt, mintha már hiányzott volna magának ez az élmény. Hogy egy szerencsés kimenetelű szülésnél jelen legyek? Igen, valóban hiányzott már. Elnézést, én nem akartam, hogy bármi is meglátszódjék rajtam. Nem is látta senki. Lorraine biztosan nem. Én is csak véletlenül kaptam el egy arckifejezését, semmi több. Kis szünet után a férfi barátságosan hozzátette: Hazavihetem? Át kell öltöznie. Fél hétre foglaltattam asztalt. Mit csinált? Asztalt foglaltattam a Lefectoryban. Azt mondják, ez a legjobb étterem Columbusban. Erről volt szó, nem? Gilbert doktor! Én ezt nem komolyan mondtam. Tudom vágott vissza jókedvűen a férfi. De ha maga szórakozhat velem, akkor én is szórakozhatom magával. Tehát, ha a maga részéről nincs komolyabb akadálya, akkor a szaván fogom. Nicole tudta, hogy most valószínűleg a tűzzel játszik. Nem látta teljesen tisztán a meghívás célját. Ám ez kevésbé nyugtalanította, mint az, mi történik akkor, ha neki is tetszik az a bizonyos cél. Tíz percbe sem telt, és már otthon volt. Gilbert doktornak is át kellett, öltöznie. Tehát negyed hétkor mondta könnyedén Nicole-nak. Nincs messze. Richard bekanyarodott az étterem parkolójába. Kiszálltak, és megindultak az épület felé. Vigyázzon, itt nagyon csúszik figyelmeztette a lányt Richard. Nicole a lába elé nézett, és megállapította, hogy a járdát egy nagy befagyott tócsa takarja. A tükörsima felületről sápadtan verődött vissza az utcai világítás. Magas sarkú körömcipőjét nem igazán az ilyen akadályok leküzdésére találták ki. Várta, hogy a férfi a karját nyújtja neki, hogy megkapaszkodhasson, de semmi ilyesmi nem történt. Nicole épp elhatározta, hogy megpróbálja óvatosan kikerülni a jégfoltot, amikor Richard mégis beláthatta, hogy kénytelen segíteni. Kétségbeejtően merev módon nyújtotta a karját. Bőrkabátja vékony anyagán keresztül tökéletesen lehetett érezni, mennyire ellenére van, amit tesz. Milyen magas ebben a cipőben? Több mint egy nyolcvan? kérdezte Richard Gilbert nem túlságosan tapintatosan. Ahogy biztosabb talaj volt a lábuk alatt, azonnal leengedte a karját. Pontosan. És örülök neki. Nicole hangjában érződött az öntudat. Többek között azért, mert a legtöbb férfi kétszer is meggondolja, mielőtt butaságokat kérdez tőlem. Majd nyersen hozzátette: Amit magának is ajánlanék, még akkor is, ha nehezére esik, amikor túl sokat dolgozott.
Egymásra meredtek. Nicole várta, hogy a doktorból kitör a felháborodás. Tudta, hogy túl messzire ment. A levegő sistergett közöttük. Gilbert állkapcsán megfeszültek az izmok, fekete szemöldöke között fenyegető ránc sötétlett. Aztán hahotázni kezdett. Jól van mondta végül. Rendben vagyunk, Miss Martin. Nyugodtan szólíthat Nicole-nak. Nicole. Kedves név. Nicole hiába várta, a férfi nem mondta neki, hogy őt is szólíthatja a keresztnevén. Egy pillanat múlva megkérdezte: És hogy szokták általában hívni? Nickynek? Csak azok, akiket ki nem állhatok. A férfi ismét nevetett. Akkor javasoljon nekem valami jobbat! Ha akarja, inkább hívjon Nicnek! Az étteremben meleg volt, és félhomály, s a levegő a legcsábítóbb fűszerektől illatozott. Nekiláttak az étlap tanulmányozásának, ám a főpincér segítségükre sietett és végtelennek tűnő áradozásba kezdett a ház specialitásairól. Azt hiszem, itt szavanként kell fizetni vélekedett Richard, amikor túlélték a beszédfolyamot, és rendeltek. Szerintem nekünk minden egyes harapásért külön kell fizetnünk jegyezte meg Nicole, aki majd beleszédült, amikor az étlap árait meglátta. Nekünk? Akarom mondani, magának helyesbített a lány. Meg is érdemli. Nem kellett volna vennie a lapot. Négy fogás érkezett és fogyott el, a borospoharakat pedig sűrűn újratöltötték. A kávénál Nicole mégis azon kezdte törni a fejét, mi történhetett. Hiszen nagyszerűen szórakoztak, elég hosszú ideig zavartalanul beszélgettek. Nicole látta, hogy Gilbert kedveli a gúnyos, csípős megjegyzéseket, tehát bátran provokálta. És valóban, Gilberten látszott, hogy kellemesen érzi magát. Hirtelen mégis elsötétült a szeme. Hátradőlt a székében, arcán megjelent az a komoly, félig-meddig dühös arckifejezés, amelyet Nicole már reggel óta jól ismert. Mi a baj, Gilbert doktor? kérdezte végül. Richard nem vette rossz néven az érdeklődését. Kétségtelenül nagyon fáradtnak érezte magát, pedig csak keveset ivott az egészen különleges merlot-ból. A közeli kandallóból áradó meleg bágyasztóan hatott rá. Nyilvánvaló, hogy kimerült. Mégis volt egy-két dolog, ami ott zsongott a fejében. Egyebek között nagyon szerette volna tudni, hogy Nicole csupán külsőleg hasonlít-e Lindára. Csak egy kis fáradtság mondta hosszú szünet után. Ki kellett gondolnia valami egyszerű kifogást. Akkor jobb, ha megyünk is. Úgy tudom, holnap operálnia kell. Nicole gyorsan kiitta a kávéját, és azonnal felállt. Richardnak tetszett, hogy ilyen megértő, határozott. Ami azt illeti, Lindából sem hiányzott a határozottság, de az inkább tapintatlanságból és jó adag önzésből táplálkozott. Richard is felemelkedett. Igaza van. Mégis nagyon szép este volt. Természetesen ez udvarias közhelynek hangzott, pedig ő szó szerint értette. Richard kicsit úgy érezte magát, mint akit rajtakaptak, ezért igyekezett erőteljesebb hangot megütni: Remélem, hogy ez az este azért tanulságosnak bizonyult a maga számára Érdeklődve várta, hogyan tud erre visszavágni Nicole. Valóban, Gilbert doktor, sokat tanultam belőle. Megtanultam, hogy ha eléggé szemtelenül és pimaszul viselkedik az ember, akkor még egy vadidegen férfi is meghívhatja a legdrágább étterembe. Ez tényleg figyelemre méltó. Alkalomadtán majd tájékoztatom, hogy mások esetében is beválik-e. Csak rajta helyeselt Richard. Üdítőnek találta Nicole tiszteletlenségét. Amikor kifelé mentek, Nicole nem tudott elfojtani egy kis mosolyt. Gilbert doktor újból a saját gondolataiba mélyedt. Egyiküknek sem jutott eszébe, hogy a parkolóba vezető út valóságos jégpálya. A vaksötétben nem láthatták az alattomos befagyott tócsát, amelyet idefelé sikerült kikerülniük. Amikor Nicole a jégre lépett, rögtön visszaemlékezett, de már későn. Megcsúszott, és egészen biztosan elterül, ha Gilbert doktornak nincs elég lélekjelenléte, és nem kapja el még időben a derekánál. De a férfi is a jégen állt, és lényegesen biztonságosabb cipője ellenére is csúszkált a talpa. Egy pillanatig bizonytalanul, vészesen inogva kapaszkodtak egymásba. Akkor Gilbert elhatározta magát, ugrott egyet
a szilárd talaj felé, és Nicole-t is egyszerűen magával ragadta, gyakorlatilag kiemelte a jeges területről. Nicole nem számított erre a hirtelen mozdulatra, amelytől a dereka fájdalmasan hátracsuklott. Richard azonnal észrevette, mi történt. Óvatosan letette a lányt maga elé a földre. Alig két centiméterre álltak egymástól. Nicole magas sarkú cipőjében majd olyan magas volt, mint Gilbert. Orra hegye a férfi száját érintette, szája az állát, keble Leírhatatlan érzés fogta el. Richard lassan, habozva hajolt előre, csak egy egészen kicsit. Nicole nem húzódott el, amikor ajkaik találkoztak. Tüzesen, szenvedélyesen és mégis gyengéden csókolták meg egymást, noha Richardban egy csepp tartózkodás azért még maradt. A hőmérséklet jó néhány fokkal nulla alatt lehetett, de Richard testétől védve, félig a bőrkabátja alatt, Nicole egyáltalán nem fázott. Richard simogatta, játékosan lehúzta ruhája keskeny pántját gömbölyű válláról. Nicole bizsergést érzett a mellbimbójában, amely aztán villámgyorsan az egész testén átfutott. Richard csókjai egyre inkább követelőzővé váltak, s Nicole is egyre tüzesebben viszonozta őket. Olyan parancsoló, tomboló érzés hullámai kerítették hatalmukba, hogy minden másról megfeledkezett. A szíve majd kiugrott a helyéről. Életében nem érzett még ilyen mindent elsöprő testi vonzalmat. Amíg meg nem csókolták egymást, a leghalványabb fogalma sem volt arról, hogy egész napos csatározásaik ebből a vonzalomból eredtek. És most, hogy tisztába jött vele, fogalma sem volt, mitévő legyen. 3. FEJEZET Tegnap nemigen beszélgethettünk. Darla egész nap csak hajtotta magát mondta Elaine Bridgman, amikor Nicole áttolta a tolószékét a laboratóriumon, amelynek végében volt az a fülke, ahol a betegek súlyát szokták megmérni. Remélem, jól érzi magát nálunk. Mindenki nagyon kedveli Gilbert doktort, igaz, hogy elég magasra teszi a mércét. Én is kedvelem felelte Nicole. Majdnem belepirult. Nem szabad a tegnap estére gondolnia. Elaine a szakrendelő könyvelésében dolgozott. Ma reggel azonban nem munkatársként volt itt, hanem Gilbert doktorhoz jött rutinvizsgálatra. Öt évvel ezelőtt egy balesetben megsérült a hatodik hátcsigolyája, azóta kerekes székkel közlekedett. Ez az első terhessége volt, szerencsére eddig nem jelentkeztek komolyabb gondok, legfeljebb valamivel nehézkesebben tudott előrehajolni és mozogni. De jól viselte a kellemetlenségeket, és nagyon örült, hogy túl van a terhesség első húsz hetén. A férje épp most jelent meg az ajtóban. Nagydarab, bumfordi, széles mosolyú fickó volt, szarukeretes szemüvegével némiképp egy bagolyra emlékeztetett. Szia, Paul vidult fel Elaine. A legjobbkor jössz. Nicole épp most akarja megmérni a súlyomat. Csinálhatjuk úgy, mint máskor? Hát persze. Ezért jöttem felelte kedvesen a férje, és rálépett a mérlegre. Nicole összehúzta a szemöldökét, aztán azt mondta: Aha, szóval most egy matekfeladat következik? Majd én segítek nyugtatta meg Paul Bridgman. Elvégre mérnök vagyok. A mérleg 192 fontot mutatott. Mivel Ausztráliában a metrikus rendszert használják, Nicole ezzel az adattal nem tudott mit kezdeni. Paul lelépett a mérlegről, odament Elaine-hez, és gyakorlott mozdulattal a karjába kapta. Elaine hosszú fekete haja úgy lengett utánuk, mint egy sűrű fátyol. Elaine kuncogott, majd belecsókolt Paul tarkójába. Nagyszerű, ha az embernek ilyen erős a férje. Most a mérleg 318-at mutatott. Nicole számolni kezdett. Százhuszonhat font, az annyi, mint 57,1 kiló mondta neki azonnal Paul, aztán visszahelyezte Elaine-t a tolószékébe. Nicole feljegyezte az eredményt. Elaine öt kilót hízott, ami teljesen rendjén való a terhességnek ebben a szakaszában. Most jön a vizeletvizsgálat? érdeklődött Elaine. Igen, de nem kell sietni. Gilbert doktor még nem érkezett meg. Elaine elkerekezett a mosdó irányába. Paul kívülről becsukta utána az ajtót, majd Nicole felé fordult. A vidám, fesztelen kifejezést mintha letörölték volna az arcáról.
Milyenek a kilátásai? Gondolja, hogy minden rendben lesz? kérdezte sürgető, mégis fojtott hangon. Átkozottul félek. Nagyon furcsa érzések gyötörnek, amelyektől képtelen vagyok megszabadulni. Anynyira akarja ezt a gyereket, pedig nélküle is épp elég nehezen boldogul. Ha baj lenne Tudja, sem a baleset, sem az, amit utána együtt végigcsináltunk, nem vert éket közénk. Mégsem megy ki a fejemből, hogy az apám vezette az autót, és a baleset az ő hibájából történt belehalt a sérüléseibe. Ha most valami történik a babával Ó, Paul Nicole-t kicsit váratlanul érte, hogy vigasztalnia kell a férfit. Pedig maga is nagyon jól tudta, mennyi minden történhet egy ilyen baleset után, egyesek közelebb kerülnek egymáshoz, mások végzetesen eltávolodnak és néha ez egyszerre következik be. Colinnal és vele pontosan ez történt annak idején. Hideg futott végig a hátán. Elaine és Paul szemmel láthatóan már túltették magukat a baleseten és annak következményein. És amennyire vissza tudott emlékezni, Elaine vizsgálati eredményei teljesen normálisak, sőt a legutóbbi tesztek szerint örökletes rendellenességekkel sem kell számolniuk. Tiszta lelkiismerettel nyugtathatta meg Pault. Nincs okunk feltételezni, hogy Elaine csak azért, mert mozgáskorlátozott, nagyobb veszélyben lenne, mint más asszonyok. Gilbert doktor még nem mondta ezt magának? De igen, minden egyes alkalommal vallotta be Paul megszeppenve. Tudom, hogy butaság. Senki sem adhat százszázalékos garanciát. A mosdóban Elaine megeresztette a vizet. Paul összeszedte magát, arcáról eltűntek az aggodalom ráncai. Nincs mit tenni, ki kell várni, igaz? tette hozzá halkan, mielőtt a felesége kigurult az ajtón. Elaine maga adta le a mintát a laborban, majd Nicole hozzáfogott a vizsgálathoz. Ha voltak is Elaine-nek félelmei, nem mutatta. Elégedett mosollyal az arcán üldögélt a székében. Aztán azt mondta: A huszonnyolcadik héten Gilbert doktor még egyszer megvizsgál ultrahanggal. Utána pedig hetente fog megnézni, mert biztosra akar menni. Még nem döntöttük el, akarjuk-e, hogy megmondja, fiú lesz-e, vagy lány. Ugye, Paul? Ahogy te akarod, drágám mondta Paul, és megsimogatta felesége hosszú haját. Tulajdonképpen szeretnénk, ha meglepetés lenne. Viszont a doktor tudja, és én nap mint nap találkozom vele Igaz, hogy még hat hét az utolsó ultrahangig. Pontosan ettől félek: hat hosszú héten keresztül naponta fogja magát meggondolni morogta Paul. Elaine nevetett. Menjenek be a hármas vizsgálóba! mondta Nicole, és elhelyezte Elaine kártyáját az ajtó melletti tartóban. Gilbert doktor bármelyik pillanatban várható. Most nem kell levetkőznie. Ha hosszabban kellene várni, beszólok. Bátorítóan nézett Paulra. Ezeknek sikerülni fog, gondolta. Annyira összetartanak. Valójában nem tudta elképzelni, hogyan lehet úgy élni egy ilyen kapcsolatban, hogy egyikük se érezze magát sarokba szorítva, hogy ne hiányozzon neki a levegő, és egyáltalában az egész kapcsolat ne alakuljon át valamiféle borzasztó börtönné. Önmagát képtelennek érezte erre, legalábbis belátható időn belül. Talán akkor is ő volt a hibás, és nem Colin De legbelül tudta, hogy nem így volt. Gondolataiba mélyedve indult a váróterem felé, hogy szólítsa a következő beteget, amikor a folyosó sarkán majdnem összeütközött Richard Gilberttel. Vigyázzon! figyelmeztette a mély, férfias hang. Richard könnyedén megfogta a karját, és Nicole egy másodpercre a haján érezte lélegzetét. Egész teste emlékezett arra a tegnap esti csókra. Szíve vadul dobogott. Hello mondta végül. A férfi pontosan olyan zárkózottnak tűnt, mint előző nap, sőt a homloka komor ráncokba szaladt, sötét szeme szikrázott. Egy pillanat alatt Nicole is komoly, sőt hivatalos arckifejezésre váltott. Hármas vizsgáló? kérdezte kurtán Richard. Igen. Elaine várja. Én nem találtam semmi különöset nála. Richard elrobogott mellette, aztán eltűnt a kezelőben. Nicole érezte, hogy arcába szökik a vér. Ez csak azt jelentheti, hogy Richard a csókról, az egész estéről úgy gondolja, hiba volt. Hát jó. Aztán nem fogja sarokba szorítani. Különben is össze kell szednie magát, hiszen már megérkezett a soron következő beteg.
Mindjárt elvégzünk egy kis laboratóriumi vizsgálatot mondta Nicole határozottan, amikor hétfőn reggel leült Samantha Clay elé, akin látszott, hogy az örömtől alig bír nyugton maradni. A fiatal nő Beth Kramer betege volt, aki zsúfolt előjegyzési naptárral és három saját, sok törődést igénylő gyerekkel rendelkezett. Bizonyára nem örülne különösebben, ha csak az első alaposabb orvosi vizsgálatnál derülne ki, hogy Mrs. Clay nem is terhes. Samantha átadta a vizeletmintát. Ekkor megszólalt a telefon, s Nicole kisietett a laborból, hogy felvegye. Gilbert doktor volt a vonalban. Egy ikerszüléshez hívták nemrég. Nicole? Itt minden rendben. Negyedóra múlva lent vagyok a rendelőben. Akkor előkészítem a következő beteget. Amikor Nicole visszament a laborba, ott találta Darlát, aki összeráncolt homlokkal hajolt egy terhességi teszt fölé. Samantha Clay tesztjét nézed? érdeklődött Nicole. Darla felnézett, és elhúzta a száját. Nem, az enyémet. Csak nem? Darla magasra emelte a tesztcsíkot. A végén található kis négyszög hófehér maradt. Nem Szerencsére! Vetett egy utolsó hálás pillantást a csíkra, aztán kidobta a szemétbe. Három csodálatos gyerekem van, ők teljesen kitöltik az életemet. Elnevette magát. Azt hiszem, foglalkozási ártalom, hogy gyakran képzelem magam terhesnek. Kívülről tudom az összes tünetet, s valamelyiket mindig fel tudom magamon fedezni. Általában háromhavonta. Gretchentől hallottam egy másik foglalkozási betegségről, miszerint kotlóstyúkká válhatunk. Bizony, ez egy veszélyes foglalkozás. Én mindkettőre immúnis vagyok jelentette ki Nicole könnyedén. Egyébként hol van Samantha Clay tesztje? Ja az? Már kidobtam. Határozottan pozitív volt. Ez megnyugtató. Akkor továbbléphetek vele. Nicole befejezte a betegfelvételt Samantha Clayjel, és épp betessékelte az első beteget a vizsgálóba, amikor újból felbukkant Gilbert doktor. Köpenyben még jobban nézett ki, mint máskülönben, s erről Nicole-nak eszébe jutott, mit mondott Darla a hivatásuk veszélyeiről. Valószínűleg ilyesmi minden foglalkozási körben akad. Az ő esetében a kockázatot egyértelműen ez a férfi képviseli. Richard lassan mozgatta az ultrahangos szondát a beteg hasán, hogy ismét megtalálja az első magzatot. Újabb ikrek. Ikrekkel kezdődött a nap, és ikrekkel fejeződik be. Bár ebben az esetben Kár, hogy Scott nem lehet itt mondta Mrs. Benjamin kissé kábultan. Az ő apja is iker volt, én mégse gondoltam volna soha, hogy nekem is Richard csak fél füllel figyelt rá. Hol az egyik, hol a másik magzat fölé helyezte a szondát, és még mindig nagyon remélte, hogy megtalálja azt, amiben pedig már nem tudott hinni, az apró szívverés alig kivehető felvillanását. Teltek a másodpercek, és egyik magzatnál sem fedezett fel egyetlen kis életjelet sem. Ugye ugye minden rendben van, vagy nem? kérdezte a beteg. Érezni lehetett, mennyire feszült. A doktor megköszörülte a torkát, aztán óvatosan belekezdett: Úgy gondolom, baj van. Meg kellett volna találnom a szívhangokat, de semmi. Attól félek, elveszíti a babákat. Percekbe tellett, amíg Mrs. Benjamin felfogta, miről van szó. Gilbert doktor nagyon szerette volna, ha Mr. Benjamin itt lett volna velük, hogy a feleségét megvigasztalja. De Mrs. Benjamin okos asszony volt, így Gilbert doktor elmagyarázhatta neki, hogy héthetes terhességnél a kis szürke árnyékoknak már nagyobbaknak kellene lenniük. De ha tévednének is az időt illetően, ekkora fejnagyságnál már mindenképpen kellene a szívverést érzékelni. Mrs. Benjámin megértette, hogy ez mit jelent. Az asszonynak ez volt az első terhessége. Richard szívesen mondta volna neki, hogy ne aggódjék, hamarosan újból teherbe esik, és akkor minden rendben lesz. Erre valóban jók voltak a kilátások, de mit segítene ezzel a mostani helyzetben? Az asszonynak először a veszteség feletti fájdalmát kell feldolgoznia. Ebben a pillanatban megszólalt a személyi hívója. Tudta, hogy miért. Alison Gormannél megindult a szülés. A második gyerekét várta, tehát valószínűleg gyors lefolyású lesz. Mrs. Benjaminhoz fordult:
Kap egy időpontot a műtétre. Különben még hetekig eltarthat, amíg valami történik. És akkor minden bizonnyal nagy fájdalmai lennének, és komoly vérzés lépne fel. Mrs. Benjamin némán bólintott, igyekezett visszafojtani a könnyeit. Richard kiszólt Nicole-nak. Megindult a szülés? kérdezte Nicole. Igen. De most, kérem, foglalkozzék Mrs. Benjaminnel. Elmondta, miről van szó. Nem kerülte el a figyelmét Nicole megdöbbent arckifejezése. Adjon egy időpontot Mrs. Benjaminnek a műtétre! A holnap délelőttöm már végig foglalt. Igazából nem tudom, hogy a héten van-e még szabad időm. Ha nincs, akkor ebédszünetben kell megcsinálnom. Ebben az állapotban nem várakozhat soká. Nicole bólintott. Mit szólna holnap délhez? Ha be tudja szorítani hagyta jóvá a férfi. Újból megszólalt a személyi hívója, mennie kellett. Teljesen biztos volt benne, hogy Nicole Martin a lehető legkíméletesebben és a legnagyobb együttérzéssel foglalkozik majd Mrs. Benjaminnel. Igaz, vele sokszor nyersen viselkedett, de hát abban maga is ludas volt. A szülés tiszta rutinmunkának bizonyult, és Richard hamarosan visszatérhetett íróasztalához. A váróteremben senki nem volt, így hozzálátott a napi papírmunkához. Bezárkózott, és egyenként nézte át a hegyként tornyosuló postai küldeményeket. Voltak közöttük újdonsült szülőktől érkezett köszönőlevelek is, ezeknek mindig tudott örülni. A csendet a telefon csöngése törte meg. Sokan hívhatták volna, de arra nem gondolt, hogy Linda lesz a vonalban. Hirtelen eszembe jutott, hogy felhívjalak csicseregte. A pszichiáterem szerint jót tesz, ha az ember enged az ötleteinek. És a pszichiátered szerint tudok segíteni neked valamiben? kérdezte Richard élesen. Ugyanakkor azonban megkönnyebbülést érzett, mintha az eddig őt körülvevő, fojtogató köd hirtelen felemelkedett volna. Linda kedélyállapotának változásai már nem érdekelték. Lindából tovább ömlött a szó, de Richardot ez hidegen hagyta. Persze azért nem akart barátságtalannak tűnni. Szent igaz, Linda vonzó, okos és sikeres nő, csak nem való hozzá. Éveken keresztül próbált belőle élettársat faragni magának nos, nyilván ő is hibás abban, hogy ebből semmi sem lett. Egész idő alatt becsapta magát. Olyasmit akart kapni, amit Linda nem tudott és nem is akart neki megadni. De akkor azzal volt elfoglalva, hogy a szakrendelőt, a saját praxisát létrehozza, és túlságosan le volt terhelve ahhoz, hogy észrevegye, valami nincs rendjén. Külön lakásban laktak, külön költségvetéssel, eltért az érdeklődési körük és mások voltak a barátaik. A végén már szinte semmi közös dolguk nem maradt, így aztán amikor egy neves Los Angeles-i ügyvédi iroda megkereste Lindát, a nő minden további nélkül búcsút intett Columbusnak. Nem hagyott különösebb űrt Richard életében, mégis sokáig hiányzott neki. Most lett csak világos előtte, hogy nem Lindát hiányolta, hanem együttlétre, otthonra, szeretetre és gyerekekre vágyott. Valójában képtelenség, ha valaki az ő korában és társadalmi helyzetében még mindig nőtlen, és nincsenek gyerekei. Igazából még a hivatása szempontjából is hátrány, hogy nincs saját tapasztalata arról, mit jelent szülőnek lenni. Hogyan is juthatott eszébe épp Lindát választani? Amikor Linda kicsit később letette a telefont, nevethetnékje támadt. Remélem, a pszichiátere meg lesz velem elégedve! mondta hangosan. Hátradőlt a székében. Hirtelen szabadnak érezte magát. Megszabadult Lindától, a múlttól és tudta, hogy megszabadult attól a problémától is, amelyet Nicole Martin, testesített meg számára. A lány külsőleg némiképp hasonlít Lindára na és, mi van abban? Ennek semmi köze ahhoz, hogy vonzódik hozzá. Azt tesz, amit akar, nem kell attól tartania, hogy még egyszer végigjárja a Lindával megtett utat. Linda nem számított többé. 4. FEJEZET Miután a Benjamin házaspár elment, Nicole nekilátott, hogy előkészítse a másnapi munkát. Hallotta Richard Gilbertet visszajönni ezek szerint már levezette a szülést. A férfi azonban rögtön eltűnt az iro-
dájában, és magára csukta az ajtót. Ma már biztosan nem találkozunk, gondolta Nicole, tehát mihelyt rendbe tette a vizsgálót, sorra lekapcsolta a lámpákat. Eközben bukkant fel mégis Gilbert. Lendületesen lépett be, barna arca ragyogott, pihentnek látszott, pedig egész nap dolgozott. Amikor Nicole-t meglátta, megtorpant, még a kilincset sem engedte el. Á mondta meglepődve. Azt hittem, már hazament. Mrs. Benjamin meglehetősen rossz idegállapotba került. Vele maradtam, amíg a férje érte nem jött. Holnap délre adtam neki időpontot. A doktor még mindig ott állt a küszöbön. És hogy sikerült a szülés? Nem volt semmi gond. Fiú lett, egészen szép kis baba. Ha elkészül, nézzen be hozzám! Sétálhatnánk egy kicsit, vennénk valami harapnivalót a kínainál, és esetleg beszélgethetnénk is bármiről, csak ne legyen köze a szülészethez. Nicole nevetett. Nem tudta, komolyan vegye-e a meghívást. Richardra nézett, de képtelen volt kiigazodni az arckifejezésén. De miért, Gilbert doktor? Miért ne? Ez nem válasz mondta türelmetlenül Nicole. Nem kötelessége engem kísérgetni, nagyon jól elvagyok egyedül is. Ennek ehhez semmi köze. Egyáltalán nem érzem kötelességnek. Richard reménykedve lépett közelebb. Akkor mihez van köze? Nicole hangja gyanúsan elvékonyodott. Richard már ott állt előtte. Természetesen Nicole azonnal érezte, hogy szinte sistereg kettejük között a levegő, s mintha Richard pontosan ezt akarta volna. Legalábbis erre vallott sötét szemének izzó tekintete. Figyeljen ide! Arról van szó, hogy véletlenül elképesztően hasonlít a régebbi barátnőmre. Először ez érzékenyen érintett, de most már tudom, hogy nincs jelentősége. Linda és én a mi kapcsolatunk A mondat befejezetlenül maradt. Nicole visszaemlékezett, mit is mondott hétfőn Darla erről a bizonyos Lindáról, meg arról, hogy Richarddal fenntartottak bizonyos távolságot maguk között, és féltékenyen őrizték függetlenségüket. Úgy gondolta, megkísérli eloszlatni Richard kételyeit: Ha azt hinné, hogy bizonyos dolgokat beképzelek magamnak, és követelőzni kezdek, megnyugodhat. Ettől nem kell tartania. Valóban? Nekem nem hiányzik semmiféle partnerkapcsolat. Én nem keresem a párom. Eszemben sincs. Mindössze egy kis melegségre, harmóniára és szórakozásra vágyom. Csak egy évet töltök itt, és erre az időre biztosan nem akarom magam lekötni. Egy hosszú pillanatra csend lett. Miért gondolja vagyis inkább Richard kereste a szavakat miből gondolja, hogy én nem akarom lekötni magam? Darla említette a múlt héten. Mintha azt mondta volna, hogy a régebbi kapcsolata meglehetősen nyitott volt. Én is valami ilyesmit képzelek. Újabb szünet után Richard kissé gúnyosan megjegyezte: Nagyon üdítő élmény egy olyan nővel találkozni, aki pontosan tudja, mit akar. Bocsásson meg! Nicole az ajkába harapott. Kissé túllőttem a célon. Nem kell bocsánatot kérnie. Kiterítette a kártyáit. Szerintem így van rendjén. Richard megtette az utolsó lépést Nicole felé, aztán átölelte. Nem sok nő vallja be, hogy csak szexet vár egy kapcsolattól. Nagyon izgató, hogy ennyire őszinte. Az lesz a legjobb, ha a kapcsolatunkat mielőbb erre az alapra helyezzük. Nicole ijedten lépett hátra. Ő nem így értette. Vagy talán mégis? Az, hogy nem kívánja magát lekötni, azt jelentené, hogy csak a szexet akarja, semmi mást? Kerülte Richard pillantását, nehogy a férfi megkérdezze tőle, mi a baja. Hátráljon meg? De milyen más lehetősége van, mint a puszta szex? Egyáltalán létezik akár ilyen lehetőség is? Richard keze Nicole karcsú derekán nyugodott. Cynthia még bent volt, de innen jó messze, a felvételi irodát rakta rendbe. Turabian doktor bevette magát a rendelőjébe. Szóval azután, hogy Nicole beleborzongott a férfi érintésébe, a lehető legtermészetesebb találta volna, ha az megcsókolja. Ehelyett Richard elengedte, és józan, szinte hivatalos hangon megkérdezte: Mehetünk akkor?
Tessék? Már megbeszéltük. Sétálunk egyet, veszünk egy kis kínai finomságot, nálam otthon kényelembe helyezzük magunkat, és egy szót sem ejtünk a munkáról. És az est fénypontjaként Nem fejezte be a mondatot, de egyértelmű volt, mire gondol. Nicole-t elöntötte a hőség, ugyanakkor hideg futkározott a hátán. Teljesen ellentétes érzések dúltak benne. Semmire sem vágyott jobban, mint hogy Richard szenvedélyesen cirógassa, és ő is érezze, simogassa izmos, férfias testét, belekapaszkodhasson, várva, hogy együtt közeledjenek a közös, fékevesztett végkifejlet felé. Ugyanakkor minden porcikája tiltakozott. Pontosan tudta, hogy mindez túlságosan korai. Nem az ő stílusa egy olyan férfival ágyba bújni, akit alig ismer. És most mégis úgy állnak a dolgok, hogy épp ezt főzte ki magának. Á, persze mondta ugyancsak közönyös hangon. Már említette ezt a programot. De előbb haza kell mennem, szeretnék átöltözni. Természetesen. Magam is ezt teszem. A földszinten, amikor a liftből kiléptek, ki-ki ment a saját kocsijához. Nicole igyekezett nagyon szenvtelennek látszani. Viszlát! De a szíve őrülten dobogott. Csak arra lennék kíváncsi Mire, Richard? Nicole most szólította először a keresztnevén. Élvezettel kóstolgatta a szót, nem is nagyon figyelt oda, mit akar mondani a férfi. Richard félrebillentett fejjel, mosolyogva nézte. Meg tudod szokni, hogy a nevemen szólíts? Azt hiszem. Tegyek egy próbát? Rajta! Ó, Richard Riiichard? Richard! Nicole váltogatta a különféle hangsúlyokat, kérdezett, szemrehányt, hízelgett, szenvedély fűtötte át a hangját A folyó mellett sétáltak a parkban. Nicole felfedezte a közép-nyugati táj sajátos szépségét, a téltől csupasz fákat, amelyek a sápadtszürke ég felé nyújtogatták fekete ágaikat. Későre járt. A fagypont alatti hőmérsékletben csak kevés emberrel találkoztak, néhányan kocogtak vagy kutyát sétáltattak. Nicole nyugodtan kiáltozhatta Richard nevét. A férfi nevetett. Suttogni is tudod? Ssss, Richard! Ne így, Nic. Úgy mondd, mintha épp most szerettük volna egymást. Ó Nem akarod? Annyira jó színésznő nem vagyok. Meg kell várnod az eseményeket. Kijelentése kicsit merészebben hangzott, mint amilyennek Nicole szánta. Gyorsan hozzátette: Mire is vagy kíváncsi? Á, persze. Arra lennék kíváncsi Richardon látszott, hogy nagyon gondosan válogatja meg a szavait. Azon gondolkodtam, vajon van-e valami konkrét alapod arra, hogy már ilyen fiatalon konokul ragaszkodj ehhez a sajátos véleményedhez a kapcsolatokról. Ennek semmi köze az életkorhoz. Személyes okom van rá válaszolta gondolkodás nélkül Nicole. Későn kapott észbe, hogy a ravaszul feltett kérdésre adott válaszával többet árult el, mint szeretett volna. Richard úgy csapott le rá, hogy Nicole azonnal tudta, szándékosan csalta tőrbe. Azt akarod mondani, hogy általában nincs kifogásod a kötelezettségek ellen, csak a saját esetedben ellenzed? Igen. Ennél többet nem árulhatott el. De miért? Na tessék! bosszankodott Nicole. Pontosan ez az, amiről nem akar beszélni, amire még gondolni sem akar, ami elől menekülve a fél földgolyót keresztülutazta. Nincs ebben semmi dráma hazudta könnyedén. Egyszer már eljegyeztem magam, de nem találtam túl szórakoztatónak. Ennyi az egész.
Semmi dráma? ismételte hitetlenkedve Richard. Annyira mentes volt minden drámától, hogy megesküdtél, semmi olyasmibe nem mégy bele, ami szorosabb kapcsolathoz vezethetne? Meg nem esküdtem felelte Nicole tompa hangon. Nem volt kedve a szellemi párbajra. Csak meg akarok tartani egy bizonyos távolságot. Ennyi az egész. Nicole várta, hogy Richard tovább kíváncsiskodik, de meglepetésére a férfi nem tett fel több kérdést. Némán sétáltak tovább, letértek az útról, átvágtak néhány bütykös törzsű vadalmafa között, keresztülmentek egy tisztáson, majd megálltak egy bokros, fás patakparton. A csendben Nicole végiggondolta, újra átélte életének azt a bizonyos időszakát. Megdöbbenve jött rá, hogy minden sokkal rosszabbul is végződhetett volna. Épp két éve, hogy mozi után Colin Cotterill kíséretében hazafelé autózott, amikor egy részeg vezető egyenesen a kocsijukba hajtott. Szörnyen bánt a lelkiismeret ismételte Colin százszor is, noha a baleset egyáltalán nem az ő hibájából következett be. Nicole újra meg újra biztosította erről, de Colin makacsul ragaszkodott téveszméjéhez. A lány csak hosszabb idő után kezdte sejteni miután négy hónapig feküdt gerincsérülésével a klinikán, hogy Colin azért érez bűntudatot, mert ép bőrrel úszta meg a balesetet, míg ő azt sem tudta, képes lesz-e valaha újra járni. Eleinte azt hitte, ezért látogatja Colin naponta a kórházban. Jobban örült volna, ha a fiú nem érzi ezt kötelességének. Végül is a végzetes mozizás alkalmával találkoztak másodszor, és Nicole már eldöntötte, hogy ennyi elég is volt. Csakhogy a dolgok másképp alakultak. Ágyhoz kötve, ahol halálos unalom és időnként szörnyű fájdalmak kínozták, lassanként várni kezdte Colin látogatásait, örült az ajándékainak, felvidult, amikor a szobába lépett. A fiú órák hosszat ült az ágya szélén, beszélgetett vele, felolvasott neki, kirakós betűjátékot és trik-trakot játszott vele, puzzle-t rakosgattak ki együtt. Senki sem törődött vele annyit, mint Colin. A szülei Braidwood melletti farmjukon éltek, és nem engedhették meg maguknak, hogy gyakran utazzanak Sydneybe. Lassan, de biztosan Colin lett az egyetlen reménysugár, és Nicole csakhamar el sem tudta képzelni, mihez kezdene nélküle. Kiderült, hogy erre nincs is szükség. Egy nappal azelőtt, hogy elhagyhatta a kórházat, Colin látszólag közönyösen megkérdezte: Tudtad, hogy a kettőnk neve ugyanazokból a betűkből áll? Colin és Nicole. Amikor először találkoztunk, rögtön arra gondoltam, ez előjel! És ma Nicole, akarsz a feleségem lenni? Akarunk Colin és Nicole Cotterill lenni, ameddig csak élünk? És Nicole beleegyezett. Az eljegyzés után minden nagyon szépen alakult. Colin nem engedte, hogy menyasszonya a szüleihez utazzon lábadozni. Hogy akarsz ott a bozótban egy tisztességes fizikoterapeutát találni? Ha pedig minden egyes alkalommal Canberrába kellene utaznod, a hátadat veszélyeztetnéd. Tudod mit? Itt maradsz, és átköltözöl hozzám. Ettől kezdve úgy gondoskodott Nicole-ról, mint egy ápolónő. Csak akkor hagyta egyedül, amikor dolgozni ment a bankba, vagy bevásárolt. Úgy osztotta be a munkaidejét, hogy ő vihesse el a fizikoterápiára is. És akkor sem tévesztette szem elől egy pillanatra sem, amikor Nicole háta már sokat javult, és fájdalom nélkül tudott mozogni. A lány egy lépést se tehetett egyedül. Egyszer észrevette, hogy amikor Colin elmegy hazulról, kulcsra zárja az ajtót maga mögött. Többet ezt ne tedd, kérlek. Nicole megpróbált nyugodtan, meggyőzően beszélni. És kérek szépen egy kulcsot a lakáshoz. Megőrülök, ha bezársz. Colin magyarázkodni kezdett. A biztonságát emlegette, de Nicole meglátta a félreérthetetlen csillogást a szemében. Az utóbbi időben az ölelése is kezdett nyomasztóvá válni. Hirtelen az eszébe villant: Tulajdonképpen mi folyik itt? A helyzet kiéleződött. Colin ugyan átadott egy kulcsot, viszont naponta akár tízszer is felhívta a munkahelyéről, és kifaggatta, mit csinál, és mit akar csinálni. Ha Nicole nem vette fel a telefont, mert éppen bevásárolt, vagy kiment levegőzni egy kicsit, biztos lehetett benne, hogy abban a pillanatban, ahogy belép a lakásba, megszólal a telefon csengője. Majd jöttek a hosszú prédikációk, amelyekből tisztán ki lehetett érezni az elfojtott dühöt. Mégis hol voltál, Nicole? És kivel beszéltél? Miért nem vártál meg, hogy együtt menjünk el? Nicky, te meg én összetartozunk.
Egy nap a kulcs újfent eltűnt. Állítólag elveszett, ám Nicole tudta, hogy ez nem igaz. Ráadásul Colin ezután sem hagyott fel szüntelen hívásaival, és hatalmas botrányt csapott, ha foglalt volt a vonal. Ugyan kivel beszélgettél? Nicole teljesen pánikba esett, de vigyázott, nehogy kimutassa. A következő hétvégére Colin megígérte, hogy elviszi látogatóba a szüleihez. Nicole rettenetesen félt, hogy az utolsó percben meggondolja magát, és nagy kő esett le a szívéről, amikor beülhetett a kocsiba. Szerencsére Colin annyira el volt foglalva saját zavaros gondolataival, hogy észre sem vette, milyen lelkiállapotban van a menyasszonya. Ahogy megérkeztek Nicole szüleihez, a lány azonnal visszaadta a gyűrűt, és megmondta, hogy köztük mindennek vége. Colin két teljes órán keresztül őrjöngött. Tombolt, elképesztő szemrehányásokat vágott a lány fejéhez, zokogott, könyörgött, többször előhozakodott azzal, hogy nem vehetik semmibe a nevükben rejtőző előjelet. Nicole csendben tűrte, nem utolsósorban azért, mert tudta, apja ott ül hallótávolságon belül a verandán, térdén egy sörétes puskával. Nicole később belátta, hogy ez azért túlzás volt. Colin sosem vetemedett fizikai erőszakra. Hosszas győzködés után a fiú az autójába vágta magát, és visszatért Sydneybe. Ahogy megérkezett, Nicole összes holmiját kidobta a szemétbe. A lány hamarosan értesült erről egy barátnőjétől, így elhatározta, hogy jobb, ha még két hónapot eltölt a szüleivel. Ám nem volt természete, hogy fülét-farkát behúzza, ha rosszul mennek a dolgok, ezért egy szép napon összeszedte minden bátorságát, és visszatért Sydneybe. Keresett magának egy kellemes kis lakást, és dolgozni kezdett Hill doktor rendelőjében. Az egy évig tartó testi és lelki szenvedés után újból örülni tudott az életnek és visszanyert szabadságának. Néhány hónap múlva egy ismerősétől, aki ugyanabban a bankban dolgozott, mint Colin, megtudta, hogy a férfi időközben újra eljegyezte magát. A patak fölött átívelő hídon álltak. Richard átölelte és gyengéden magához húzta Nicole-t. Megcsókolták egymást, ajkukon érezték a hideg esti levegőt. Richard erős karjában a lány nem fázott. Feltámadt benne a vágy, hogy megismerje ezt az izmos testet, amelyet egyre közelebbről érzett. Még az is lehet, hogy igaza volt, s amit csak szexnek nevezett, a legcsodálatosabb élmény a világon. Egy egész éve van az élvezetekre, erre a sistergő feszültségre kettejük között, aztán nem kell semmitől megszabadulnia, egyszerűen búcsút mondhat Kis idő múlva Nicole visszahúzódott. Figyelmesen nézte Richard hidegtől, széltől és vágytól kipirult arcát. És veled mi a helyzet? kérdezte. Te miért riadsz vissza a kapcsolatoktól? Nem arra az együgyű közhelyre gondolok, hogy a férfiak sosem kötnék le magukat, ha a nők olcsó trükkökkel nem csalnák őket lépre. Rengeteg olyan férfi van, aki őszintén vágyik egy állandó kapcsolatra, a házasságra. Te miért nem tartozol közéjük? Atyaisten! Ez nem a legalkalmasabb pillanat, hogy ezt megvitassuk! Már hogyne lenne! vágta rá Nicole. Te hoztad szóba, és csak mert éppen csókolóztunk Erről van szó! Éppen csókolóztunk. Megérintelek, megkóstollak, érzem, hogy minden mozgásba lendül bennem Ehhez teljes ember kell, nem tudok még beszélgetni is. Közben nem is vetette ellen Nicole. De épp egy kis szünetet tartottunk Nagy hiba volt. Richard pár pillanatig hallgatott. Aztán komolyan azt mondta: Szerintem fontos, hogy megtartsunk bizonyos távolságot, Nic. Bármely kapcsolatban. És? Ennyi nem elég? Némileg szűkszavúnak találom. Pedig csak egyszerű vetette ellen Richard. Ez egy alapelv, és az alapelvek mindig egyszerűek. Én azt hiszem, hogy a távolság a kapcsolatoknál fontos dolog. Vége a nyilatkozatnak? Vége. Rendben. Nicole elégedettnek látszott. Visszaértek Richard lakásához. A közelben található kínai kisvendéglő étlapjának egy otthoni példányát áttanulmányozták, s Nicole egy csomó különlegességet választott magának. A maradékon majd osztozunk mondta Richard. Nem biztos, hogy lesz maradék. Majd éhen halok.
Szerintem nagyobb a szemed, mint az a szép kis szád jósolta Richard. Autóval elhozom az egészet. Velem jössz, vagy inkább itt megvársz? Megvárnálak, ha lehet felelte Nicole. Szeretett volna körülnézni. Richard elment. Vajon hogy él a férfi ebben a szép házban? Nicole a könyvespolcra pillantott: csupa igényes irodalmi mű, amelyekről látszik, hogy sokat forgatják őket. Maga a nappali igen barátságos látványt nyújtott a csillogó parkettával s a két szép pohárszékkel. A márkás hifi-berendezés mellett Nicole több száz darabból álló CD-gyűjteményt fedezett fel. Hívogató, meghitt, barátságos otthont ismert meg, ahová szívesen tér haza az ember. Nagy kedve lett volna egy pillantást vetni az emeleti szobákra is Alig negyedóra múlva Richard már vissza is jött. Mint az éhes farkasok estek az ételeknek. A háttérben Bach egyik Brandenburgi versenye szólt, nem feltétlenül összhangban a kínai konyha finomságaival. Annyira el voltak foglalva, hogy alig szóltak egymáshoz. Az ételek fele még a dobozokban állt, de ők már elteltek. Én megmondtam bólogatott Richard. Nem tudhattam, hogy nálatok nagyobb adagokat adnak, mint nálunk védekezett Nicole. Semmi baj. Holnap este úgyis itthon kell maradnom, hogy elérhető legyek. Telefonügyeleten leszek, legalább melegíthetek magamnak valamit. Nem akarod hazavinni a pirított metéltet és a rákot? Jó. Úgy érted, hogy most már mehetek haza? Egymásra néztek a kartondobozok, ajándék sütemények és papírszalvéták fölött. Nicole érezte, hogy meglehetős butaságot kérdezett. Fogalmam sincs húzta el a száját Richard. Menned kell? Szívesen meghívlak, hogy maradj itt, de ha mehetnéked van, az sem baj. Nicole zavarba jött. Fogalma sem volt, mit szeretne Richard. Mintha azt mondtad volna, hogy ma mindenképp le akarsz velem feküdni Te jó ég! Micsoda badarságokat beszél itt összevissza. Kifejezetten esetlen és tolakodó. De Richard csak nevetett. á, persze. Pocsékoljuk itt az időt mindenféle sétával meg vacsorával. Kész botrány! Nem így értettem. Nicole most már kínosan érezte magát. Mit is akarhatna tőle Richard, ha ő úgy viselkedik, mint egy buta liba. Richard felállt. A kezét nyújtotta, felhúzta és gyengéden magához szorította a lányt. Édes Nicole! Legesleginkább arra szeretnélek kérni, hogy maradj, és káprázatos szépségeddel ékesítsd lakhelyemet. És meg is kérlek erre, feltéve, hogy biztosítasz arról, valamilyen formában gondoskodtál a védekezésről. Kis csend támadt. Sajnos nem. Nagyon sajnálom. Aggódva nézett Richardra, de a férfi markáns arcán nyoma sem volt a nemére jellemző türelmetlenségnek, csalódásnak. Tehát nem csalódott olyan nagyot. Nicole azon tűnődött, miként lehetséges ez, és épp újból el akarta mondani, mennyire sajnálja, amikor Richard átölelte és megcsókolta. Csókja csupa vágy és tűz volt, szavak nélkül is mindent elmondott. Keze felcsúszott Nicole tarkójára, beletúrt a hajába. A lány megborzongott. Fejét hátrahajtotta. Mély sóhajtása szinte nyögésnek hatott. Richardban most már izzott a vágy. Tenyere ismét lefelé vándorolt, Nicole csípőjét, combját, fenekét simogatta. Nicole selyemtrikót viselt, s Richard keze mintha a csupasz bőrét érintette volna. Amikor a férfi benyúlt a trikó alá, és mellének domborulatát keresve valóban meztelen testéhez ért, a lány megvonaglott a gyönyörűségtől. Richard nyaka köré fonta a karját, ajka hívogatóan megnyílt. A szemét lehunyta, mert lassan forogni kezdett vele a világ. Holnap muszáj kitalálnunk valamit. Richard megfogta Nicole kezét, hüvelykjével gyengéden cirógatta a finom bőrt a keze fején. Mire gondolsz? A védekezésre. Nem erről volt szó? Ja, persze motyogta Nicole még mindig kábultan. Nagyon megkedveltelek, Nic. Én is téged válaszolta Nicole. Közben hitetlenkedve vette tudomásul, hogy már nem ez a legmegfelelőbb kifejezés.
5. FEJEZET A hét folyamán aztán már csak a rendelőben találkoztak. Pénteken munkába menet Nicole felkeresett egy másik nőgyógyászati rendelést, ott felírták neki a pesszáriumot, mert emellett döntött. A munkahelyén valóságos tömeget talált. Richardnak nem kevesebb, mint harmincnyolc beteget kellett ellátnia. Még a kora reggeli műtétei közé is kénytelen volt beiktatni egy soron kívüli esetet. Amikor Nicole beesett az ajtón, az első beteg már a kezelőben várakozott. Katie Emerick idegesnek, bosszúsnak látszott, amint nagy hasával végigtolatott anyja mögött a folyosón a mérleg felé menet. A legutolsó vizsgálat óta legalább öt fontot felszedett panaszkodott az anya. Semmi egészségeset nem eszik, hamburgerrel meg ilyen vacakokkal tömi magát. Mondtam is neki, hogy a babának ez Ne szekálj folyton! morogta a fiatal lány, és a mérlegre lépett. Hat font Nicole feljegyezte az adatot. Látod? kérdezte Mrs. Emerick szemrehányóan. Ugyan, anya, mit számít? Négy hét, és vége az egésznek. A babák nem mindig pontosak. Ez a gyerek még hat hétig is várathat magára. És ha továbbra is enynyit eszel össze-vissza, rengeteget fogsz hízni. Amikor a fiatal lány elment, hogy leadja a vizeletmintát, Nicole Mrs. Emerick felé fordult, és azt javasolta neki, hogy a vizsgálat ideje alatt kint várakozzék. Ám az asszony ezt kereken visszautasította. Katie-nek fogalma sincs, mi vár rá. Ez az egész kész katasztrófa. Még csak tizenhét éves. A gyerek apja persze sehol! Ha már úgy viselkedett, mint egy utcanő, legalább vigyázhatott volna magára. Tönkreteszi a tanulmányait, az egész jövőjét Katie visszajött. Most bemegyek mondta határozottan, te pedig várj meg itt kint! Nem! Kérlek, anya! Egy pillanatig ellenségesen néztek szembe egymással. Katie bizonyult erősebbnek, Mrs. Emerick sértődötten vonult a váróterembe, Nicole megmérte Katie vérnyomását, s közben barátságosan érdeklődött, nem nyomja-e valami a szívét. Remélem, anyának nem kell jelen lennie a szülésnél bukott ki belőle azonnal. Semmi kedvem ahhoz, hogy vajúdás közben még az ő kotkodácsolását is hallgassam. Teljesen az agyamra megy. Megállás nélkül azt károgja, hogy egyedül semmire sem vagyok képes, viszont a világért sem engedné, hogy próbát tehessek. Ez az én kisbabám, tudom, hogy jó anya leszek. Akkor jogodban áll, hogy ezt meg is mondd neki felelte Nicole. Felírom a kérésedet Gilbert doktor számára. Legyen szíves! Nicole ígéretéhez híven feljegyezte a kérést a beteglapra. Egy megjegyzést is fűzött hozzá: Feszült viszony anya és lánya között. Ezután beküldte Katie-t Richard rendelőjébe. Néhány perc múlva Katie már kint is volt. Akkor a jövő héten találkozunk hallotta Nicole a férfi hangját. Nyilván semmi jel nem utalt arra, hogy Katie a közeli napokban szülne. Rendben. A jövő héten is szépen elmegyek az iskolába, ahogy tanácsolta mondta a lány búcsúzóul. Mosoly suhant át szép ki arcán. Nicole magában gratulált neki. Bátor kislány! Nem lesz könnyű neki. Hátra volt még harminchét beteg. Délután, amikor néhány percre egyedül maradtak, Richard Nicolehoz fordult: Még nem beszéltünk a hétvégéről. Szemöldöke enyhe ráncba szaladt. Azt hittem, ma találkozunk. Én is mondta Richard kedvesen. De Kramer doktornő megkért, hogy éjfélig vegyem át az ügyeletét. Holnap megvigasztalhatlak? Persze. Akkor majd hívlak. Gretchen lépett be egy vérnyomásmérőért. Richard már ott sem volt.
Amikor később Nicole azt fontolgatta, mihez kezdhetne az estéjével Richard nélkül, a Mill Run Atlétikai Klub mellett döntött, amelyet Babs is melegen ajánlott neki. Legfőbb ideje egy kis testmozgásnak. Már két hete tartózkodik Columbusban, és a háta egészségéért még nem tett semmit. A klub nagyszerű, huszonöt méteres medencéjében Nicole leúszott fél mérföldet, aztán evett néhány falatot a kellemes kávézóban, pihent egy kicsit, és leúszta a maradék fél mérföldet. Végül a programot szaunázással fejezte be. Mindennek köszönhetően éjszaka olyan mélyen aludt, mint egy mormota. Reggel hajszál híján meg sem hallotta a hosszas kopogtatást. Az utolsó pillanatban szaladt az ablakhoz, s még épp meglátta, ahogy Richard kifelé ballag a kocsijához. Nicole lerohant a lépcsőn, feltépte a kaput, és még sikerült Richard után kiáltania. Csak akkor kapott észbe, hogy mindössze egy áttetsző fehér hálóinget visel, amikor a férfi visszajött, és megállt előtte a verandán. Még aludtam mondta Nicole halkan. Azt hiszem, még mindig nem ébredtél fel. De a szemközt lakóknak már biztosan kiment a szemükből az álom, ha meglátták, mi van rajtad, jobban mondva, mi nincs. Nicole megpróbálta gyér ruházatát valahogy összefogni. Most már tényleg teljesen felébredt, különösen, hogy észrevette, milyen pillantásokat vet felé Richard, aki most már be is lépett a házba. Szegény kis Nicole mondta a férfi, és az ujja hegyével megérintette a keblét, amelynek rózsaszínű bimbói majd átdöfték az anyagot, hiszen te fázol. És még mindig olyan vagy, mint egy alvajáró. Ne vigyelek vissza az ágyadba? Hááát Richard ajka alig érintette meg ajkát, Nicole máris reszketni kezdett a várakozástól. Testének minden egyes sejtjét forróság járta át. Szinte elkábult, mintha egy nehéz parfüm illata vette volna körül. Egy pillanat múlva már Richard karjában volt, aki megindult vele fölfelé a lépcsőkön Semmilyen mélyebb kapcsolat, semmiféle kötelezettség A következő hetekben Richard valóban nem adott Nicole-nak okot az aggodalomra, soha nem volt a terhére, és igazán nem akart felette uralkodni. Ő maga jelölte ki saját határait, amelyeken belül viszont a legnagyobb biztonsággal és természetességgel mozgott. Idejüket leginkább az ágyban töltötték, de egyiküknek sem jutott volna eszébe, hogy reggelig együtt maradjanak. Nicole láthatóan élvezte ezt a szombat esti barátságot. Az embereknek fogalmuk sincs, mit vesztenek azzal, hogy csak éjjel szerelmeskednek jelentette ki Richard egy szép, napos, április végi szombat délután. Csak a napfényben lehet látni ezeket az aranyszínű pihéket a hátadon Gyönyörű! Még az őszibarack sem ennyire selymes. Folyton csak simogatnálak. Rákövetkező szerdán Nicole a munkából egyenesen a Mill Run klubba ment. Minden gond nélkül leúszta az egy mérföldjét. Érezte, hogy az erőfeszítés jót tesz a hátának, élvezte, ahogy siklik a vízben. Miután befejezte az úszást, kipihente magát a meleg vizes medencében. Felöltözött, és éppen indult volna hazafelé, de megállt egy butik előtt, amelyet ügyes üzleti stratégiával a kijárat közelében helyeztek el. Néhány akciós árut kiakasztottak egy állványra, s erről Nicole-nak eszébe jutott, hogy nem ártana, ha lenne még egy fürdőruhája. Éppen egy zöld színű zárt darabot akart jobban szemügyre venni, amikor egy sötét árnyék jelent meg az oldalán. Ne ezt mit szólnál inkább ehhez? kérdezte egy mély férfihang. Richard. A férfi felemelt egy erősen kivágott sötétkék-fehér egyrészes fürdőruhát, és a címkéjére pillantott. Hányas a méreted? Az amerikai számozás szerint, azt hiszem, hatos. Telitalálat! Nem lehet! Nicole megrázta a fejét. Nagyon zavarba hozta, hogy Richard egyszer csak itt termett. Nézd csak meg alaposabban! makacskodott Richard. Szóba sem jöhet mondta Nicole. Már láttam az árát. Pedig leértékelt áru. Jó. Akkor vedd úgy, hogy ajándék egy tisztelődtől, aki alig várja, hogy felpróbáld. Ugyan, Richard!