BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról



Hasonló dokumentumok
Bringaparkok Program

GINOP Zarándokszállás Beruházások előkészítése. Mária Út. a Mária Út Nemzetközi zarándokút hálózat fejlesztése Projekt előkészítése

Innovatív Dél-Zala Vidékfejlesztési Egyesület Közgyűlése által elfogadott projektötletek


6.1. HVS intézkedés megnevezése: együttműködésben Kapcsolódó HVS célkitűzés 4. célkitűzés Örökség megőrzése

JEGYZŐKÖNYV. Felder Frigyes tanácsnok köszöntötte az ülésen megjelenteket és megállapította, hogy

Javaslat


E l ő t e r j e s z t é s. bentlakásos otthon tervpályázatára beérkezett tervek bírálatáról

Az Európai Unió támogatásával megvalósuló fejlesztések leírása, az azokra vonatkozó szerződések év

Csokonyavisonta / Korona Apartmanház és Panzió szálláslehetőség

DARÁNYI IGNÁC TERV ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET ÚMVP IV. TENGELY (LEADER)

Helyszínrajz. Csemege tömb. Beépítési Tanulmányterv. Jászberény 2008 Kft. P. M. Design Kft. Litkei Tamás

Országos jelentőségű, kiemelt projektjeink

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 3/2007. (I. 22.) számú. h a t á r o z a t a

A B C. 3 Igen 10 4 Nem 5

elismert helyi akciócsoportként jogosult a as EMVA LEADER Program előkészítő programjában való részvételre.

Mese-Vár Óvoda és Bölcsőde MUNKATERV 2014/2015 OM:

Tájékoztató aktuális pályázati lehetőségekről december 9. Zalaszentgrót

ÁLTALÁNOS INFORMÁCIÓK



ZÁRÓVIZSGA TÉTELSOR TURIZMUS-VENDÉGLÁTÁS BA SZAK KÖZÖS TÉTELEK

A LEADER pályázat 3. támogatási köre 2013.




p a n n o n h a l m a étterem

KLASSZIKUS RÓZSADOMBON

ELŐ TERJESZTÉS. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének március 26-i ülésére

ABAÚJ KIVIRUL HELYI VIDÉKFEJLESZTÉSI STRATÉGIA 2013.

K i v o n a t a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Közgyűlésének december 14-ei ülésén hozott határozataiból:

EMLÉKEZTETŐ 8. Mikrokörzeti Fórum, december 10., 17:00

FELHÍVÁS. a Miskolc-Tapolca, Garas Sámuel sétányon épülő négycsillagos szálloda értékesítésére, befektető partner keresésére

M E G H Í V Ó október 18-án órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

RÉVFÜLÖP TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI KONCEPCIÓ

BESZÁMOLÓ PROJEKTRŐL Hortobágyi LEADER Közhasznú Egyesület részére

Támogatott szervezet [Kbt. 22. (2) bek., 241. b) c) pont] Közjogi szervezet I.4.) AZ AJÁNLATKÉRŐ TEVÉKENYSÉGI KÖRE


QUADRAT HÁZAK Ingatlanforgalmazó és Beruházó Kft. f.a Budapest, Liliom utca 36 Cg

Hajdúnánás, Magyar u szám (hrsz.: 3262) alatti ingatlanon óvodai épületrész felújítási munkálatai

2. Zúzógép beszerzése. Kedvezményezett ügyfél neve: Bánusz Gyöngye Kft. Település: Mánfa. A pályázat keretében zúzógépet vásároltunk.

HELYI TANTERV UTAZÁS-TURIZMUS tanításához Fakultáció évfolyam

Közbeszerzési Értesítő száma: 2016/66. Eljárást megindító felhívás Közbeszerzési

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. megvalósult információs és szolgáltató pontok épületeinek teljes körű üzemeltetése, működtetése, hasznosítása.

Idegenforgalmi fejlesztési lehetőségek Pozsony környékén Lelkes Gábor

100 FÉRŐHELYES IDŐSEK OTTHONA - BUDAPEST, XI. KER. KAMARAERDEI ÚT 16.

Tormási Margit SZAKMAI PROGRAM CSANODA. Csanoda-Gyermekszolgáltató Családi Napközi Nonprofit Bt

Megnevezés: szakmacsoportos alapozó oktatás. Osztály: szakközépiskola és szakiskola, 9-10 évfolyam

1. melléklet a 104/2013. (XI. 14.) VM rendelethez

füvesített terület pm1,70 90 pm20 pm0,00 pm2,00 pm2, MOSLÉKT gress ELÕTÉR 4,35 m TISZTA EDÉNY marmóleum 6,72 m 2 gress mos.

Energetikai akciók a MecsekVölgység-Hegyhát Hegyhát HACS

BARCS VÁROS. AKCIÓTERÜLETI TERVE /Barcs Városközpont/ 2010.


20 lakásos társasház Mosonmagyaróvár, Borsika utca ORIENTIK KFT. Készítette: Roland Sarkadi,

Jó gyakorlatok. Mecsekalja Szakácsnéja avagy a Vörösdombi Vendégház Cserkút

Üdülési lehetőség 2016

Koncepcióterv. 28 lakásos társasház

Az «Európa Jövője-turisztikai találkozó testvérvárosoknak» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

NYILVÁNTARTÁS a szálláshely-üzemeltetési engedéllyel rendelkezõ szálláshelyekrõl

Magyarország idegenforgalma az előző századfordulót. Nyaraljon Felsőgödön! A Kék Duna Panzió nyolc évtizede képekben

Magyar Turizmus Zrt. - OMÉK Kiállítás - RF


JEGYZŐKÖNYV Tervezői csoport üléssel egybekötött ELNÖKSÉGI ülésről, március 21., 17:00 órakor

20/1996. (III. 28.) IKM rendelet

Bánk Község Önkormányzat Képviselő-testületének. 13/2011. számú JEGYZŐKÖNYVE

INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIA

CSALÁDI HÁZ - KISBÁGYON

Szakmai beszámoló 2011




A hazai tudásbázis kialakításának helyzete - a wellness térhódítása

TURISZTIKAI HÍRLEVÉL április 15. BEVEZET VIDÉKJÁRÓ HÚSVÉTI SAJTNAPOK SZERTE AZ ORSZÁGBAN

ZOBORI KALANDOZOO AZ OSZTÁLYKIRÁNDULÁS SPECIALISTA Zobori KalandoZoo

Bruttó alapterület 6,02 m2 893,79 m2. Nettó alapterület. ÁLOMHÁZ TÁRSASHÁZ II. ütem. 1416,19 m2 1505,34 m2 Nettó alapterület. Bruttó alapterület

Tisztelt Képviselő-testület!


E L Ő T E R J E S Z T É S


LEADER Intézkedési Terv

Európai Kulturális Útvonalak

Nógrádmegyer község Önkormányzatának 9/2003.(XI.27.) számú határozata a településfejlesztési koncepció megállapításáról

Ha attól eltérő, kérjük töltse ki az A.III mellékletet



J E G Y Z Ő K Ö N Y V


M E G H Í V Ó október 17-én 14 órakor. kezdődő ülésére a Városháza Dísztermébe.

KERÉKPÁRRAL A NYUGAT-DUNÁNTÚLON


AKTUÁLIS VIDÉKFEJLESZTÉSI TÁMOGATÁSOK ZEMPLÉNI TÁJAK VIDÉKFEJLESZTÉSI EGYESÜLET

Az élmények világa. Check in, chill out. A resort of:





Turisztikai szolgáltatások fejlesztése c. konstrukciójához

I. SZAKASZ: A SZERZŐDÉS ALANYAI

CSALÁDI NAPKÖZI SZAKMAI PROGRAM

Átírás:

BESZÁMOLÓ a 35/2013. (V.22.) VM rendelet támogatásával megvalósult beruházásról Pályázó neve: Nagyné Csépe Éva Erzsébet Pályázó címe: 3065 Pásztó, Alkotmány út 134. Ügyfél-azonosító: 1009693281 Támogatási határozat iratazonosító: 1635479108 Projekt címe: Ezüstfenyő vendégház bővítése Pásztó-Hasznoson Projekt megvalósításának helye: 3065 Pásztó, Dobó út 9. Jóváhagyott támogatás összege: 13.104.561.- Ft Cserhátalja Vidékfejlesztési Egyesület HVS Intézkedés megnevezése: 4. számú Turizmus feltételeinek megteremtése, innovatív turisztikai kínálat fejlesztése Pásztón A megvalósult fejlesztés szöveges bemutatása: 2013-ban nyújtottunk be pályázatot a 35/2013 IV.22. VM rendelet alapján a már több mint 10 éve működő Ezüstfenyő vendégház bővítésére, valamint a jelenlegi szolgáltatási színvonalának emelésére. A projekt elsődleges iránya az ágyszám növelése volt. Így a már meglévő vendégházhoz hozzáépített új létesítményben kialakítottunk a tetőtérben 2 db 2 ágyas vendégszobát 2 db fürdőszobával és egy közös konyhával. Ezáltal 4 fővel bővült az elszállásolható vendégek száma. Az épület tágas alsó szintjén helyet kapott egy helytörténeti kiállítás, mely a pásztói térségre jellemző hagyományokat, kulturális értékeket kívánja bemutatni. Itt kialakítottunk egy vizes blokkot /zuhanyzó, WC, kézmosó/ s majd a jövőben infra szaunával, kondi gépekkel szeretnénk emelni a szolgáltatás színvonalát. A meglévő tóra nyúló pihenő teraszt elhúzható üvegfalon keresztül lehet megközelíteni, s látható az aranyhalak élete, és a környező táj szépsége. Az udvaron állatsimogatásra van lehetőség, így az idelátogató vendégek betekintést nyerhetnek a falusi élet állatvilágába. Az összehangolt ökoturizmus és a helyben megvalósuló Élménypark kínálatával együttműködve válik majd vendégházunk egyedivé és jól kihasználhatóvá az év minden szakában. Az épület belső energiájának nagy részét megújuló energiaforrással, tetőre szerelt napelem rendszerrel biztosítjuk. A projekt megvalósulása során fokozott fal- és tetőszigetelést, valamint hő- és hangszigetelést, építészeti elemek beépítésével valósítottuk meg. A fejlesztéshez kapcsolódóan Pásztó város Önkormányzatával, a Hasznosi Szabadidő Egyesülettel, az Ózon Sportrepülő Egyesülettel, és az Ózon Étterem- és Pizzériával kötöttünk együttműködési megállapodást. Marketing tevékenység keretén belül a szálláshely népszerűsítésére és az együttműködő partnerek és programlehetőségeinek bemutatására egy kiadványt és egy WEB lapot készítettünk.

Az együttműködő partnerek kulturális ill. szórakoztatási programok biztosításában (Hasznosi Szabadidő Egyesület, Ózon Sportrepülő Egyesület), az önkormányzat az együttműködés keretében WEB lapon reklámozza a vendégházat, az Ózon Étterem- és Pizzéria kedvezményes étkezési lehetőséget biztosít a vendégház vendégei részére. A vendégház szintén kedvezményesen fogadja az együttműködő partnerek által delegált vendégeket. Célunk kölcsönösen támogatva egymás tevékenységét, a vidéki turizmus feltételinek megteremtésével, ill. a szolgáltatás színvonalával emelésével egy nagyobb vendégkört idevonzani, ezáltal a településnek is bevételt eredményezni. A beszámolót készítette: Kelt: Pásztó, 2015. február 20. Nagyné Csépe Éva Erzsébet Ezüstfenyő vendégház FÉNYKÉPEK

Ezüstfenyő vendégház bővítése Együttműködő Partnereink: a 35/2013. /V.22. VM rendelet alapján LEADER pályázat keretében megvalósult beruházás Pásztó Város Önkormányzata Cím: 3060 Pásztó, Kölcsey út 35. Tel.: 06-32-460-009 www.paszto.hu Hasznosi Szabadidő Egyesület Cím: 3065 Pásztó Alkotmány út 151. Tel.: 06/70-332-92-98 Ózon Étterem és Pizzéria Cím: 3060 Pásztó, Deák F. út 3. Tel.: 06/30 632-40-52 www.ozonetterem.hu Ózon Sportrepülő Egyesület Cím: 3065 Pásztó Hrsz:09/4. Repülőtér Tel.: 06/20 912-61-85 Tel.: 06-70-372-8200 3065 Pásztó Dobó út 9. E-mail: eva0914@freemail.hu www.szallaskeres.hu/ezustfenyo

Az Ezüstfenyő vendégház több bb mint 10 éves tapasztalattal fogadja Csendes falusi környezetben a friss hegyi levegő, leveg a halastó nyugalma, a pihenni, kikapcsolódni vágyó vendégeit az elkészült új épületben. Ella csacsi, a bárányok és libák társaságával feledtetik a hétköznapok hétközn fáradalmait, és betekintést adnak a falusi élet állatvilágába. Az épület tágas alsó szintjén vendégeink megismerhetik Pásztó térségére jellemző hagyományokat, kulturális értékeket. Célunk később egy Wellness rész kialakítása, jelenleg baráti összejöveteleknek, munkahelyi tréningeknek lehet ideális helyszíne. Programok: - Pásztó város nevezetességei - Az új két ét szobában összesen 4 fő elhelyezésére van lehetőség. Mindkét szobához tartozik egy-egy egy fürdőszoba, és egy közös konyha. - Kalandpark által kínált lehetőségek Sportrepülőtér programjai /sétarepülés/ Ózon Étterem és Pizzéria 15 %-os % kedvezménye a vendégház vendégei részére