ÍRÁSOK EGRYRŐL (VÁLOGATÁS)

ÍRÁSOK EGRYRŐL (VÁLOGATÁS) "A Balaton festői általában a táj sajátos, vonzóan otthonos, nyájas elemeit ábrázolták: az árkádiai gazdagságú, színét hirtelen cserélő, páratlanul gazdag játékú, tükörként kisimuló vagy viharosan felkorbácsolt vízfelületet a lankás szőlős-, gyümölcskertek koszorújában: a nádas öblöket, az eldugott halásztanyákat meg a kitalált regékkel övezett várromokat, a rozzant betyárcsárdákat meg a nekilendülő fürdőélet tarka forgatagát: Füred látképét a Fürdőházzal, a Színházzal, a Kisfaludy-gőzössel; a vízre állított kabinokat, előtérben marhacsordával, aztán a szaporodó-növekvő strandok nyüzsgő képeit. A Balatont tájképfestők tették a művészet tárgyává. A sort Petrich generális naiv apró vízfestményei kezdik, Ligeti, Telepy, Brodszky, Molnár, Kelety, Mészöly klasszicizáló, romantikus majd realista olajfestményei folytatják, s a modernek legnagyobbjainak: Szinyeinek, Csóknak, Iványi-Grünwaldnak, Vassnak, Bernáthnak, Barthának s még annyi másnak egyre változatosabb művei zárják le. Köztük az elsőnek lenni: nem megvetendő méltóság." Keresztury Dezső: Egry művészete (1973) "Egry József művészete végül teljesen a természtbeli fényjelenségek lelki interpretálásán alapul. Amennyire immaterialitásról magyar tudatviszonylatok között egyáltalán beszélni lehet, Egry piktúrája az anyag legtökéletesebb átszellemülését jelenti, a legtisztább és egyben legmagyarabb lírát, melyre expresszív naturalizmusunk eddig eljutott. Van ugyan még egy-két művészünk, kinek lírai bensősége szintolyan zavartalan, mint az Egryé. De nincs egy sem, akinél ez a líra a férfias temperamentum olyan gyönyörű lendületével társulna, mint őnála. Egry magyar temperamentuma inkább érzelmesen expresszív, mint szellemi értelemben konstruktív természetű. Inkább térre nyíló és áramló dinamika, mint síkfelületen megférő, lekötött nyugalom. Inkább rapszodikus lelkendezés, mint kimért klasszicitás." Kállai Ernő: A lírikus (1925) "Egyszerű, örökösen napokra, sőt órákra szabott kenyérgondok sújtotta családban korán magára utaltan nőtt fel Egry. Az első ráncokat még gyermekkorában rótta arcára az élet. Nekifeszült igénytelenséggel győzte a koplalást, a fázást, olykor a hajléktalanságot, s a mokány, magyari virtussal éldegélő apjától örökölt magabízó daccal, gőggel, de lelkesedő ámulattal is, legyűrte sötét életviszonyait, az iskolát s művészetének mesterségbeli alapjait. Fiatalon, szinte máról holnapra előbukkantak oroszlánkörmei. Jóindulatú figyelem kezdett feléje terelődni, segítő kezek támadtak, s Egry kissé körülbámulhatott a világban. Belgiumban, Párizsban forrt, alakult az ember, a művész mintha holtpontra jutott volna. S mai oeuvre-jének csúcsáról visszanézve, objektíve megállapítható, hogy hosszú éveken át, majdnem a világháború végéig, csak az ember érlelődött, mélyült, csodálkozott. A nagy alkotásokhoz csodálkozni kell tudni... Egry elgondolható gyökereit, problémáinak megpendülését mintegy száz évvel visszamenőleg legföljebb az angol Turner-ben sejthetjük. Olykor csak annyira, mint ahogy valami illat meghatározott tájra emlékeztet, olykor viszont az atmoszférikus fényviaskodások a lelkek egészen közeli rokonságáról tanúskodnak. E belső rokonság szükségszerűleg az anyagkezelés külső módjaiban is felcsillan halványan. Ám Egry sosem látott Turner-képet, s maga vajúdta ki a saját problémáit, s önmaga szublimálta képein a festékanyagot addig a fokig, amíg a zsíros olaj is szolgálatkészen törődött a káprázatos víziók igájába. Egry nem kimondottan kolorista, atmoszférikus festő, nem is lehet színértelműleg az, nem is kimondottan rajzos: az ő képein a kettő kétségtelen léte mögött sokkal mélyebben búvik a lélek. Régi képein a festék zsíros vaskossággal, tetszelgő anyagszerűséggel próbál a képtartalomhoz idomulni, s néha elemi erővel formálja és tölti be a képteret. De Egry lebegő képzeletét e masszás festésmód nem tudta kifejezni. A pasztell omladékony bársonyossága viszont a vizuális élmény elemi erejét túlságosan finomulttá, hamvafosztottá tette. Egyéni technikáig kellett tehát magát felverekednie, hogy az olaj átható tüze és a pasztell könnyedsége együttesen adjanak új festői és igen sokszor új színértéket. Így bukkant Egry az áttetsző ťolajpasztellrať. A szinte vízfestékké finomult olaj színértékeit elleshetetlen bravúrral tömöríti, fokozza a színterületbe elegyített pasztellal, és egészen sajátos hatást vált ki. Olykor azonban az olaj és a pasztell nem keveredik egységgé, hanem egymásmellettiségével éri el szinte kontrapunktikus színhatását, amely festőiségén túl majdnem zenei modulációkba olvad. Egry piktúrájának érzelmi titka valahogy itt fogható meg: a sohasem harsogó, szinte transzcendentális futamú színképek, a néha akart precizitással fogalmazott, máskor pedig nagyolva vetett rajzelemek emelkedett áhítatossága, a szín- és rajzértékek egybefűzésének magátólértetődöttsége, amelynek révén a képrészek a képteret sohasem henye kitöltődésre, hanem festőileg

teljesült betöltésre használják - adják meg azt a nem tartami képzetekkel, hanem egy nagy piktor festői érzéséből kicsorduló lelkesült ünnepélyességet, ami monumentális dómként borul minden Egry-képre." Ártinger Imre: Egry József (1931) "Egry művészetében a fény nemcsak optikai tényező, hanem az átszellemülés jelképe. A fény átfúrja, lazítja, bomlasztja a teret és a tárgyakat, a sötétséget és a légkör párás, zavaros fátyolát. Nyugtalanul, riadtan lobog, vagy dúsan, nedvesen csordul. Elnyúló dombok és szántóföldek felett szálldos vagy ősziesen törött és hanyatló. Mélységeket áraszt el, és sugarakból font kupolát épít a Balaton csillogó tükre fölé. Lassanként egyre tisztább, fokozottabb uralomra jut. A tárgyak elvesztik való anyagi jelentésüket, és maguk is fénnyé válnak, melynek sugarai csodálatos lelki pályákat teremtenek ég és föld között. A Badacsonyi hegy ritmusa a hullámok, házak, fák, szántók és dombok rajzán végig, apró mozdulatokból egyre fokozottabb dinamikus kifejlődés felé tart. Az egészet az öböl és a hegygerinc vonulatának hatalmas lendülete foglalja egybe. De ebbe a ritmusba belekarol a fény is.... Egry képein a dolgok nemcsak látszanak, hanem jelentenek is valamit. A jelenítés festői szépségében mélyebb szövevények érzékeny jelei fénylenek. A szín, amelyben a dolgok fénylelke a testiség és az anyag kötelmei alól is kisugárzik: a sziénai vörös. Egry legtöbb képének ez a főszíne. A sziénai vörös mintegy középen van a súlyosabb, rögösebb barna és a fénylő sárga között, amely viszont zökkenő nélkül világosodik a fehér irányában. A sziénai vörössel teremt Egry színes hidat a földről a fény és az ég felé szellemülő látomás részére. Az ellentét pedig, amellyel szemben ez a fényeskedés csak annál szebben világít, a sötét kékeszöld. A sziénai vörös-sárga-fehér és a sötét kékeszöld alapvető ellentéte körül igen sokrétű színskála bontakozik. Leggyakoribbak a vörös, a lila és a rózsaszín, másfelől a barnás és szürkés árnyalatok, amelyek zölddel és kékkel vegyülnek... A hullámok és a csónakok szürke színében a barna és a sziénai vörös árnyalatai is benne lappanganak." Kállai Ernő: Egry József újabb képei (1936) "Akit egyszer Egry József piktúrája megfogott, azt nem ereszti el többé. Hozzá kell még azt tenni, kívánatos, hogy ez a különös, magános művész maradjon csak magában. Ne sürögjenek körülötte megértő tanítványok és óvatos továbbfejlesztők. Pedagógiai hatása egyenlő a semmivel, utánzásra tökéletesen alkalmatlan. Legyen nekünk elég az, hogy amit tud, azt ő tudja egyedül a világon." Genthon István: Egry József (1948) "Jó Biblia-ismerő volt, akár Rembrandt, aki aligha olvasott egyebet, mint a Bibliát, és képei a megrendelteken meg az arcképeken kívül, szinte mind bibliai tárgyúak. Nagy kár, hogy fiataljaink nem tudják, mit ábrázolnak Rembrandt remekei, életműve. Egry bibliai tárgyú képei olyan természetes közvetlenséggel tárulnak elénk, hogy nehéz elképzelni, hogy amit ábrázolnak, az nem a Balaton-parton, hanem a Genezáret-tó partján történt. A háború kegyetlenségét a Krisztus a pribékek között katonasisakos alakjaival ábrázolta (XX. színes tábla). Szerette volna ezt a témát kisméretű freskóként egy kápolnában is megfesteni. De már késő volt, és kinek kellett?" Borsos Miklós: Egry József. Emlékezés (1977) "Egry képein más jelentése van a víznek és a levegőnek, a hegyeknek és az állatoknak, az embernek és a virágnak, mint a földrajzban, a fizikában vagy a növényhatározóban. Az Egry-kép felszívja a látványt, átrendezi a természet elemeit, festői értékjelentést ruház rájuk; a látott dolgokat átértékeli, mítoszt teremt. ťa természet előtt mindig valami templomi áhítat fog elť - mondja Egry önmagáról. ťegry művei szinte őskorian egyszerűek részleteikben, amint egészükben kozmikusakť - írja találóan Farkas Zoltán."

Tüskés Tibor: Egry (1965) "Kevesen vannak a festészet történetében, akik megmaradva az érzéki-konkrét talaján, oly átszellemített és eszmei jelentéssel tudták volna megtölteni a látványt, mint ő. E programjával saját korában jószerével egyedül is állt, hiszen a XX. században zárul a piktúrának az ábrázoló, az érzéki-konkrétat, a természeti látványt tiszteletben tartó vagy legalábbis kiindulási pontnak tételező szakasza, a festészet többé már nem a ťtermészettel való pörlekedésť, hanem közvetlenül célozza meg az ideát, mint történt a különféle konstruktivista irányok neoplatonizmusában, vagy pedig az ábrázoló, mimeitikus funkció helyett tárgy- és jelalkotó szándékú. Hogy Egry miért tudott még az érzéki-konkrét szféráján belül maradni, az összefügg azzal a ténnyel is, hogy magyar festő volt, nálunk pedig az érzéki-konkrét, a természeti és szenzuális sokkal erősebben tartja hadállását, mint bárhol Európában." Németh Lajos: Egry József teremtő ereje (1974) "Kétségtelen, hogy Egryből az 1920-as évek első felében fokozott erővel tört fel az érzelmes expresszivitás (ez szinte általános jelenség volt Európa-szerte a világháború után!), s mindig is megőrzött valamit az expresszivitás irányában felfokozott átélőerőből. Magára az expresszív hajlandóságra már a korai művek egy részéből is következtethetünk... Egry szenvedélyes erővel élte át a közvetlen élményeket, de tudta, hogy az átélés és az elkötelezettség nem elegendő a formateremtéshez, a közvetlen élményekből gondolati erőfeszítések árán kell kiválasztani a lényeget, s elhagyva azt, ami esetleges, lényeglátó alkotói készséggel kell rámutatni a törvényszerűre, a szükségszerűre. Mindezt azonban úgy, hogy az élmény frissesége csorbát ne szenvedjen. Az érzelmi átélés közben Egry - már fiatal éveiben - a gondolatilag tisztázott mondanivalót kereste, és szervezett képfogalmazásra törekedett. (a sok vázlat, a fiatalkori művei közt levő sok újrakezdés mind-mind erről tanúskodik.) A lassú kibontakozást, a kezdeti sikertelenséget, a kisszerű képalakítást nem a művész kevéssé konstruktív alkata magyarázza, hanem éppen a nagy lélegzetű mondanivalója, amelynek a megformálásához akkor még nem rendelkezett kellően sokoldalú mesterségbeli felkészültséggel, elegendő esztétikai ismeretanyaggal, s így a francia mesterektől kapott útmutatást nem tudta összetettebb módon hasznosítani. Művein realista, naturalista és impresszionista hatások jelentkeznek szecessziós elemekkel vegyesen, miközben a posztimpresszionista mesterek mindinkább távolodtak ettől a szemlélettől (kivéve a szecesszió tanulságait), elvetették a látványfestés követelményeit, és a természet ábrázolásának illúziója helyett a dolgok értelmét, a dolgok karakterét akarták megragadni, megfesteni." Szíj Béla: Egry fiatalkori munkássága (1978) Ebben az időben* lett barátom Egry is. Ő akkoriban telepedett le Keszthelyen, amit inkább úgy kellene mondanom, hogy felesége akkoriban hozta őt oda, a park melletti rangos villájába, miután kiszabadította egy vidéki katonakórház falai közül. Egry házasságának előzményei ott, abban a katonakórházban szövődtek. Ott ápolta őt Juliska mint önkéntes ápolónő, akkor még felesége egy magas rangú katonatisztnek, akitől aztán Egryért elvált. Bizarr házasság volt. Mintha a sors kemény ellentétekkel akart volna egy játszmát. Tömör felállításban vázolom fel őket. Juliska bigott-vallásos családból származott, melynek ápolt hagyományai úgyszólván a kövesedésig merevek lehettek. Nagyapja miniszter, apja történész volt. Ő maga tizenöt évig vidéken él mint asszony, gyereke van, vagyonos. Férje a háborúban ezredesi rangot ér el, mely akkor még valódi hatalmat jelent. Juliska - ahogy mondtam - mint vöröskeresztes ápolónő az egyik Zala megyei katonakórházban teszi a szolgálatát, s, ott ismerkedik meg egy Istentől is elhagyott, úgyszólván csont-bőr sovány, már akkor ráncos arcú, enyhén tüdőbajos, asztmás és valamilyen allergiás eredetű, rohamokban jövő náthával sújtott, nyomorgó festővel, aki az ilyen rohamok közben - melyek hetenként rendszeresen kétszer ismétlődtek - legalább harminc zsebkendőt fogyasztott. Egry parasztszármazású. Gesztenyebarna haj, nyílt homlok. Mélyen a szemöldök alatt ülő hidegkék szeme nhba halmerev tekintetű. Finom orr. A túl magas felső ajak durva benyomást kelt. Híre mint festőnek, alig valami. Ekkorra ugyan már megjárta Párizst és Belgiumot, de inkább csak kóborolt, nézegetett. Pesten csupán pár igazi hozzáértő és kritikus - többek közt Lyka - becsüli. Az, hogy híre már abban az időben vidékre is eljutott volna, teljesen elképzelhetetlen. De ha még eljutott is, nem érhetett el Juliskáig, az eráris* asszonyig. Szellemiekben pedig így fest az ellentét: Juliska alapjában véve okos és mulatságosan bőbeszédű. Őrzi a kulturált és a legjobb értelemben vett nemes, családi érintkezési és társalgási formákat, rendkívül érdeklődő és buzgó katolikus. Egry darabos. Noha a legfinomabb ösztöne van a művészet igazodási területén, és bár élete folyamán a legérzékenyebben lebegő, már-már anyagtalan művészetet hozza létre, igazában műveletlennek mondható, sőt olyannak, aki meg is veti a műveltséget. Általában mindent megvet. Elsősorban a múlt festészetének mestereit, egészen Raffaellóig. Ezeket hangosan. Óvatosabban, valami vele

született paraszti óvatossággal, megveti a társadalom egész összképét, a polgárságtól föl az arisztokráciáig, megveti a magyar közéletet összes praktikáival, megveti a tradíciókat, a feleségéét éppen úgy, mint a saját osztályáét, melyből ugyan kinőttnek érzi magát, de anélkül, hogy máshová kapcsolódni tudott vagy akart volna. Megveti a tudományt, főként a filozófiát, s ezen belül sógorát, Paulert, aki ennek a tudományágnak tanára a pesti egyetemen. A vallás számára csak elnéző mosolya van; papjait, ministránsait, templombajáróit, s mint ilyet: feleségét is lenézi. Az irodalmat teljesen feleslegesnek tartja, sose olvas. A költészet számára gyanús szépelgés vagy stílusmachináció. Adytól viszolyog. A zene: egyedül Bartók. Paraszti gyanakvással szemléli a kultúra minden jelenségét, teremtőjükkel együtt. A festő gyanús, ha sokat forog nők között, gyanús, ha sok képet ad el, gyanús, ha könnyen vagy ha sokat dolgozik. Nem igazi számára semmilyen életforma, legfeljebb, ha valaki szegény és küszködik. Az érzelem megnyilatkozási formái közül számára csak a nevetés, a nyugodt beszéd és a méreg természetes. A szerelem és egyéb lelkesültség, úgy, ahogy a mélabú vagy a szomorúság, viszolygást kelt benne. Mint egy tapasztalatokban gazdag gyanakvó, aki úgy véli, hogy ízlése számára az élet csak talmi, félig kész árut, sikamlós vagy megemészthetetlen, fellengzős, de belül üres dolgokat tud nyújtani, óvatosan haladt a kultúra kirakatai előtt, minden percben készen valamilyen elhárító mozdulatra. E sallangmentes és majdnem ridegen tételes jellemzés után hirtelen azt kérdi az ember, hol van hát akkor a szív? Mi mozgatja a művészetét? Mert ami itt jelleméből bemutatásra került, az üdvösségre alig elég. Miből fakad a dal? Mire néz a festő, ha már se Isten, se társadalom, se társadalmi eszmény, se filozófia nem marad számára, amire áhítattal tekinthet, s amiben lehorgonyozhatja művészetét? Melyik korban maradt magára így az ember, ennyire hit és ábránd nélkül, ennyire önmagára utalva? Mert ellenzékben van mindennel, amit lát vagy hall, vagy ami csak lelki tartalomnak kínálja magát. Aki egy napnyugtában csak giccset lát, annak szeme elé egy lejárt kultúra vont függönyt. Újra kell fogalmaznunk tehát mindent, hogy újra lássunk, mert a hitért is, mint mindenért, meg kell küzdenünk. Ha nincs hitünk az emberiségben, még mindig hihetünk az emberben. Ha nincs hitünk a "szép"-ben, a természetből kell új alakját kibontanunk. Ha Egryre gondolok, hánytorgásainak végső summáját ebben a keresésben látom. A jelennel szembeni fanyarsága mellett, végső bizakodás és áhítat parázslott benne, s ez nem hunyt ki belőle soha. És bár mindent megtett, hogy lelki rezdüléseit, hitét, bizakodását és áhítatát ne hordja arcán, s még kevésbé adja szóban, annál hitelesebben voltak ezek leolvashatók műveiről. Egy napimádóra emlékeztetett, aki egyszerűség okából az Isten legközvetlenebb és leghatalmasabb megnyilatkozásához fordul, a végső tisztasághoz, a környező undor és az élet megpróbáltatásai nyűgéből. Juliskának és Egrynek a házasság játékszabályai, és nem a kiszámíthatatlanra is építő emberismeret jóslata szerint, röviddel egybekelésük után szét kellett volna válniok. Akár azért, mert Egry a polgári paradicsomot, amibe került, egyéniségéhez jobban illő, zord környezetre akarta volna visszacserélni, akár mert Juliska, hasonlatosan Ninive asszonyához - ahogy erről Babits a Jónásban ír -, előreláthatóan gyorsan kiéli azt az ellenállhatatlan kívánságát, hogy a próféta "mord lelkét merengve szimatolja". Nem így történt. S ahogy történt, arról el lehet mondani, hogy női részről nem volt kisebb a hősiesség, mint Egervár nőinél, akik szurkot öntöttek az ostromló törökök fejére. Juliskáé itt minden csodálatom. Ő maga volt a tapintat, az erély, a kitartás, az önmegtagadás és az önfeláldozás. A villa négyszobás volt, verandával a parkra. A nehéz bútorok, terebélyes fotelek zsúfolttá tették a házat. Jóska mindjárt segített magán. Kirámolta a sarokszobát, ahová csak egy heverőt, egy kis asztalt és egypár széket állított. A falakat fehérre meszeltette. Így környezetileg is elkülönült Juliskától, ami annál inkább szembetűnő volt, mert Jóska kis műtermébe az ebédlőn át kellett bemenni, ahol a közepére állított óriási tölgyasztal, a süppedő szőnyeg és a zongora, de a falakon függő sok emléktárgy és fotográfia teljes erővel szemléltette Juliska öröklött világát. Bernáth Aurél: Egry Józsefékről (1960) EGRY JÓZSEF-IDÉZETEK "Én nem a Balatont, hanem annak világát festem." "Ritka szépek Badacsony - Gulács környékén a vulkánikus hegyvonalak. Szóval gyönyörű a Balaton világa. Nem csoda, ha a legegyszerűbb hétköznap is ünneppé tud lenni benne. Én mindenesetre, mint festő sokat köszönhetek a Balatonnak. És ha talán nem is festhettem eddig mindazt meg, amit szerettem volna, azért az az érzésem, hogy talán nem volt egészen eredménytelen a vele kapcsolatos eddigi törekvésem. Mert mint Spinoza mondja: azok, akik hozzájárulnak valami örök életű dolog létrehozásához, ők maguk is részesülnek az örökkévalóságban." "Én az eddig létrehozott képeim, munkáim nagy részét csak tanulmánynak tekintem. A látott dolgokkal addig foglalkozom, míg a festőileg érdekelt lényeg emlékben teljesen fel nem szívódik és nem rögződik."

"A látottakat ismertté, az ismerteket tudottá, a tudottakat élménnyé, az élményeket magasztossá kell tennünk, hogy művészetet hozhassunk létre." "Aki belép a természetbe, az elveszti reális valóját." "Soha nem felejtem el, hogy a táj, ami előttem van, mögöttem folytatódik." "A Balaton párás fényében minden elveszti tárgyi valóját." "A Balaton a természet örömkönnye." "A Balatont a szegény halászok avatták szentté." "Én mindig azt festem, amit élek." "918-ban Keszthelyen leszereltem, ugyancsak akkor kapott meg a Balaton csudás értékeivel, mely idővel kezdődik, tisztul fejlődésem (piktúrám) az a része - ami addig bizonyos homályba burkolt gyötrődés volt, mondhatnám azt is, hogy magamra találtam szülőföldem levegőjében..." "A Balaton azoknak a festőknek, akik nem a belső értékével foglalkoznak, csak külső, tetszetős banalitását adja... A Balatonból nem lehet iskolát csinálni. Nem lehet hivatalos piktúrához idomítani... Aki csak részleteiben ismeri a Balatont, és nem egészében, az soha nem ismerheti meg valójában... Én nem a Balatont, hanem annak világát festem!" "- Hát festek - mondja először halkan, aztán szinte nevetséges dühvel kitör magából. - Hát tudja a nyavalya, hogy miért festek! Hát festek, mert ez az életem. Vagy mit gondolsz, most, hogy így szemben állok veled és beszélek hozzád, most talán nem festek? Most is festek! Itt vagy előttem, és látlak, és vizsgálom rajtad a formákat és síkokat, a színeket és a vonalakat, s amíg beszélek, közben érzem, hogy a háttérben zavarnak azok a sárga foltok. Hát nem érted meg, hogy a festő mindig fest? " "A tér és a végtelen érdekel." "Engem a fény maga izgat." "Festő csak akkor beszéljen, ha a képe semmit se tud mondani. De akkor is jobb, ha hallgat." "A Balatonnak nincs hétköznapja." "A madarak sokkal előbb szólalnak meg a Balatonnál, mint máshol. A vándor fecskék legalább egy napot töltenek a Balatonnál. A Balaton az élettelen tárgyakat is magához vonzza." "A Balaton vizét minden állat szívesen issza." "A Balatonon még a tehénbőgés is megzenésül." "A Balaton pálmája a fűzfa." "Ha hajón megyek, akkor a horizontot forogni látom és megszűnik a távolságérzetem. A téri horizont vonala mindig kört éreztet."

Hajón - A hajó embertömeggel hintáz A batyuk, demizsonok vegyes szagot kínálnak A hamis nóták vízcsobbanással ütemeznek A hullámok maradék opálszínekkel játszanak A horizontba sárga lilák kapaszkodnak A közeledés párába hagyja a távolodást A kikötő ágaskodik. A tülk ijesztőt bődül A békaretyegés jelzi a partot Élmény-pakkom összefogom Kiszállok. Fonyód, 1947. "A balatoni embernek két ünnepélyes napja van. Az egyik, amikor a hálója elkészül, a másik, amikor a szőlő hordóban van." "Láttam egy öreg parasztot, mikor belemártotta ujját a Balatonba és keresztet vetett magára - megható volt." "Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői." Egry József: Emlékek életem körül Háború után megházasodtam, és Keszthelyre kerültem, telepedtem. Itt azután és Badacsonyban évekig ültem a Balaton partján és csodáltam. Tanulmányoztam, új stúdiumokat készítettem az új meglátások, párák, fények, a fény által adódott eltolódások - a Balaton sajátos opál színei, az anyag reális valója, átváltozásai. Ritka rajzú hegyei, hegyvonalai stb. A figurák, emberek, állatok, a tárgyak is átalakulva jelentek meg ebben az atmoszférában, mint másutt. Éreztem, hogy sok mindent elölről kell kezdenem, ha kifejezésre akarom juttatni a pikturális értékét ennek a világnak. Sajnos, támogatóim ebben a világban lényegesebbek nem voltak. [] 1929-től adósságokkal, betegségekkel küszködve Badacsonyban. [] Összehasonlítva a szicíliai képeimet a balatoniakkal: ott a kulisszaszerű hegytömegek, a párátlan, feketén kéklő tenger szigorúan helyéhez kötve, változatlanul Ábrázolásra csábító motívumok lépten-nyomon. Nem annyira festőiek, mint látványosan egyformák. Rómába március végén Nápolyból mentünk. Pátzayval, Aba-Novákkal találkoztunk. Pár nap alatt sok mindent megnéztünk. Egészségileg akkor se a legjobban voltam. A szálló, ahol laktunk, nem a legjobb volt. Tele volt svábbogárral, az étel drága és rossz volt. Pénzből kifogytunk. Úgy, hogy kölcsön kellett kérnem, hogy hazautazhassunk. Úgy emlékszem, Miskolczyval ott ösmerkedtünk meg, ő kölcsönzött. A műemlékeken kívül kellemes emlékem nem maradt Rómáról. Szinyei-társulati tagságom. KÚT szerepe, kiállításai, Rózsa igazgatósága,

Vaszary, Csók, Márffy és az én elnökségem. KÚT üldözése, Pekár-Gömbös-Horthyék uralma. (A Szalonban Pekár leakasztatta képeim Déry B. igazgatósága alatt - 1922.)* 1931-től kiállítások, adósságtörlesztések. Petrovics Elek igazgatósága, szerepe. Csánky* erőszakos visszaélései úgy a fővárosi múzeum-, mint a szépművészeti múzeumbeli igazgatósága alatt. Horthyné akciói* a Műcsarnokban a KÚT mellőzésével üldözésével. Horthyék az Ernst múzeumi kiállításunkon. Horthy Miklós kormányzó az 1938-as kiállításon a képeim előtt azt kérdezte: - Maga találta ki ezeket így festeni? Én nem így látom a természetet - mondta bizonyos nyomatékkal, elégedetlenül. Elképzelhetetlen, hogy nálunk az is lehetséges, miszerint az országnak egyetlen, terjedelménél fogva befogadó kiállítási épületét, a Műcsarnokot egy társaság uralja,* és azzal önkényesen rendelkezik. Minden más művészeti egyesület általuk megtűrt vagy meghívott formában vehet részt a kiállításokon. 1937-ben badacsonyi szőlőnk eladása és Nervibe utazás. Nervibe márciusban kellett az egészségem miatt mennünk. Nerviben a szép tengeri vidéken kívül nem volt semmi különös. Nagyon szép volt Santa Margherita. Gyönyörű volt Portofino (ahová átrándultunk). Érdekes, szép város Genova (ahová többször átmentünk). Szép műemlékei vannak. Gyönyörű nagy kikötője és festői utcarészletei Olyan keskeny utcái, hogy két ember alig tudja kikerülni egymást. Nagyszerű új, szép eszpresszói kitűnő kávét mértek. Csak a büdös égett olajszag volt tűrhetetlen. 1940 januárjában Juliskával együtt betegen feküdtünk a lakásunkon. Nem volt semmi tüzelőnk. Kmetty János hozott a sajátjukból egy-két kosár fát Csúnya telünk volt. Jólesik Balatonfüredre gondolnom, mert egyike a legszebb balatoni helyeknek. Az ott töltött egy-két nap minden órája nyújtott valami maradandó emléket. Úgy festőileg, mint másban. Csodáltam a gyönyörű part részleteit, Tihany vonalát és hátterét. Élveztem nagyszerű kávéházait. Különösen az öreg Nagy kávéházat, ahol augusztusban (jól befűtött kályha mellett) de sok szép dolgot mondott el Tábori Kornél* 1940. augusztus közepe táján. 1941-ben már a badacsonyi új hajlékunkban töltöttük a nyarat, dacára, hogy félig kész állapotban volt még. Kínos heteket töltöttünk a kőművesek zaja és piszka közt. De boldogok voltunk, hogy újból a magunkéban szenvedünk, lehetünk. 1921-42. Bpest. Mennyi kiállítás! Mennyi remény! Mennyi ígéret a hiú kielégülés felé! Mennyi fohász ima nélkül. Mennyi dac gerinc nélkül Mikor értékes, haladó művészeink kínlódnak, és alig juthatnak kiállítóhelyiséghez, akkor rossz, dilettáns giccselők, hozzá nem értő, pozícióban levő politikus barátaik révén egy szekérre való képpel vonulhatnak föl érdemesebb művészeknek való helyeken. Szomorú, hivatalból irányított a mostani művészkedők felvonulása is. Most már csak az egyenruha hiányzik róluk. Annyi értéktelen művészfélét talán sehol a világon nem pénzelnek hivatalosan, mint nálunk. Vajon nálunk milyen éremmel, ranggal tüntették volna ki Michelangelót? Valamikor régen az első kiállított képeimmel kapcsolatban azt írta valamely lap, hogy forradalmár vagyok akit az idő hamarosan jobb útra térít, mint minden kezdőt. Most, 6o éves koromban is forradalmárnak neveznek az újabb képeimmel kapcsolatban.. elismerőleg. Úgy látszik, ez a forradalmár meghatározás bizonyos értelmi szegénységnek mindenkor a legmegfelelőbb igen hálás köntösféléje. A KÚT kiállításán egy új hivatalos nagyság azt mondta: - Még mindég ilyen modernül festenek ezek? Az én lányom már nem így fest. A Műcsarnok kiállításán elbűvölve mondja egy hölgy: - Mégiscsak itt látni a legcsinosabb képeket. A Teleki téren jártam, régi képkeretet keresgéltem az ószeresnél. Az egyik ószeresnél több értéktelen, giccsféle képet látva megkérdeztem; megy-e a kép? - Kép? Az nem portéka ma. Krumpli, uram, krumpli tessék, pedig milyen remek képeim vannak. És mind kézifestés! - Giotto- vagy Picasso-képe nincs - kérdem. - Jelenleg kifogyott - válaszolta komolyan. 1942. XII. 8. Bpest. Annyi ízléstelen rossz falfestményt talán sehol a világon nem festenek össze, mint mostanában nálunk. 1942. XII. 23. Mostanában minden vágyunk a tüzelőfa és a mielőbbi béke. - Mindennap benézek a dolgozószobámba, melyet már hetek óta nem fűthetek, és nem dolgozhatom benne. Könnyezek. 1942. december és 1943. januárban tüzelő hiányában igen keveset tudtam dolgozni a pesti otthonunkban. Csak február 26-án kaptam annyi tüzelőt, hogy befűthettem a munkahelyemen. Úgy értesülök, hogy Csánky igazgató a múzeum tulajdonában levő képeimet a pincébe dobatta, és az enyészetnek ajánlja. Szóval Csánky a bomlasztás körül tevékenykedik ebben is. Sajnálatra méltó típusok

írásaiban kell találkoznom minden rendű festő képeire húzott, az én festői megállapításaimmal, képeimmel a Balatonnal kapcsolatban. Például Csánky Dénes írásbeli próbálkozásaiban feltűnő ez. Akinek ezekről a megállapításokról énelőttem fogalma sem volt. Most dobálja a szavaimat ide-oda. Évekkel ezelőtt, mikor képeim előtt állt, még mulatott ezeken a címeken, jelzőkön, képeimen. Badacsony, 1944. IV. 3. Rémesek a mai, cinizmussal párosult ellentétek, mikor emberek millióit ölik, s gyönyörű városokat bombáznak rommá, akkor a rádiók slágereket üvöltenek, muzsikálnak. Ma jött a hír Pest bombázásáról, és utána macskazene és mozisztárok giccses énekei. Undorító. Azt hangoztatják: keresztény kultúráért harcolunk Miközben lábbal tipornak mindent, ami keresztényi és emberi. 1944. V. Idegességemben újból a fafaragáshoz menekülök. Ez az egyedüli, ami ezekben a szörnyű napokban leköt és nyugtat némileg. Kevés bútorunk van, de azok se szépek. Kicsi könyvtárunk van, de az se valami értékes. A lakásunk elég átlagos, de azért jól érezzük magunkat benne. A műtárgyunk sajnos igen kevés, de annál több az elérhetetlen vágyunk. Néha az az érzésem, mintha értékeink egy részét igényünkkel együtt zálogházba tettük volna. Egy ecset - egy toll - egy üres felület mennyi mindent eszünkbe tud juttatni. 1944. VI. 14. Úgy érzem, akármilyen világot élünk - nekem még élnem kell, és meg kell valósítanom egy-két fontosabbat a művészetemmel kapcsolatban.