Tájékoztató a Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatának elbírálásáról 627



Hasonló dokumentumok
Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

Helyi önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

A települési önkormányzatok által fenntartott, illetve támogatott előadó-művészeti szervezetek támogatása

A helyi önkormányzati színházi támogatások előirányzatainak és pénzforgalmi teljesítésének alakulása. a) Kőszínházak működtetési hozzájárulása

Falussy Lilla: Metadolce, bemutató 0. Márai Sándor: Zendülők bemutató Ottlik Géza: Iskola a határon, repertoáron tartás

Javaslat a évi költségvetési előirányzatok módosítására (Millió forintban, egy tizedessel) Fejezet Cím Alctm Jogcsop. szam Jo g- szara Elov. cso

Tájékoztató a Szépirodalmi Szakmai Kollégium pályázatának elbírálásáról és az egyedi döntésekrõl 1051

Forráshiányos státuszú pályázat. Az Színház színházi nevelési. Ávr. 77. szerint felszabaduló összeg programjának és

1-es altéma Katona Produkciós pályázat

XXVIII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont)

1/A szakmai együttmű ködésre pontszá m (max. adható 40 pont)

független műhelyek támogatása 2008.

Lansinoh termékeket forgalmazó Rossmann üzletek

Állami támogatás 50%-50%-os megoszlása a fenntartói ösztönző és a művészeti ösztönző részhozzájárulás között

Címkereső / Utcakereső - Házszámszintű térkép és címkereső magyar város részletes térképe itt! [Térképnet.hu]

Érk~_, _t; Tisztelt Elnök Úr!

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT ORSZÁGOS DÖNTŐ RAJTLISTA

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

Zala Megyei Diáksport Szövetség 2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT - FIÚ ZALAEGERSZEG

Mucsi Balázs Sándor főigazgató Pelyhéné Bartha Irén főigazgató Dr. Varga Zoltán Balázs

:Oi,,~, ;>~ ;.. 7f<9) h es

6500 Baja, Déri Frigyes sétány Budapest, Bajcsy- Zsilinszky Endre út Budapest, Erzsébet krt. 2.

E dokumentum archivált tartalom, amely elavult, nem hatályos információkat is tartalmazhat.

XXVI. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

MVMSZ tagok nyilvántartása 2013

MOB Sportiskolai Program évi forrás

Sorszám Áruház Megye Város Cím TESCO

Strandröplabda Diákolimpia 2016/2017. NEVEZÉSEK

2017/2018. TANÉVI ATLÉTIKA DIÁKOLIMPIA ÜGYESSÉGI ÉS VÁLTÓFUTÓ CSAPATBAJNOKSÁG V-VI. KORCSOPORT AZ ORSZÁGOS DÖNTŐ CSAPATBEOSZTÁS

VEKOP kódszámú Mikro-, kis-, és középvállalkozások versenyképességének növelése Pest megyében Hitelprogramban résztvevő MFB Pontok listája

Helyismereti elektronikus könyvtárak és portálok (és egyéb elektronikus tartalmak: képeslapgyűjtemények stb.)

Jegyzőkönyv Diákolimpia

OSZTÁLYOZÓ- ÉS JAVÍTÓVIZSGA LEÍRÁSA IRODALOM TANTÁRGYBÓL ÉVFOLYAM

Strandröplabda Diákolimpia Kispest NEVEZÉSEK

VI. korcsoport Leány: január 16. (szombat), 9.00 óra

2018/2019. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS

STATISZTIKA ÖSSZESÍTİ 2011

FÖLDGÁZ ÜGYINTÉZÉSI PONTOK ÜNNEPI NYITVATARTÁSA

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Találkozó (a megyei és regionális bemutatók szervezői, helyszínei, időpontjai)

Megye Ir.sz Város Utca/házszám GPS E GPS N

Fót vevőszám vásárlás időpont nyugtaszám 35 14/04/2014 5:54:00 PM 7117

A Magyar Állami Népi Együttes évi előadási statisztikája

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1

a debreceni Csokonai Színház előadása jegyár: 1300 Ft február óra nagyszínpad - színpadi nézőtér 2 óra 20 perc, szünet nélkül

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

2006. január. Dialógusok Konferencia a határmenti kulturális együttműködésről Sátoraljaújhely 13. Péntek

ITT KELL IGÉNYELNI A NYUGDÍJAT

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

Kezdő időpont 10:00 10:00 13:00. Dr. Veress E. u. 6. Szivárvány Gyermekház. 48-as tér 1. Közösségek Háza. Szabadság u Mohácsi ÖK Irodaháza

Frissítve: augusztus :28 Netjogtár Hatály: 2008.XII Magyar joganyagok - 303/2008. (XII. 18.) Korm. rendelet - a hivatásos önkormányz

HÖT-ök napi készenléti szolgálati létszáma 54%-os egységes tartalékképzéssel (megyei bontásban)

A Képzõmûvészeti Szakmai Kollégium döntése az egyedi elbírálású támogatásokról 819


Sportiskolai támogatás a április augusztus 31. közötti időszakra. Támogatási időszak: től

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Debrecen, április Nyilvános sorsolás Budapest, március 25.

Név Város Iskola Felkészítő tanár összesen. 1. Csire Roland Debrecen DRK Dóczy Gimnáziuma Tófalusi Péter

2006/2007. TANÉVI TORNA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ Pápa, március

V /2010. EMT.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye: Megyei Semmelweis Kórház-Rendelőintézet Cím: 3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72. Tel.: (46)

Osztályozóvizsga témakörök

Heves Megyei Diák- és Szabadidősport Egyesület 2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ III. KORCSOPORT. Eger, június

Szabolcs-Szatmár-Bereg. 9. Kasu Attila 97 Móra F. Ált. Isk. Mátészalka

2015/2016. Tanévi AMATŐR KOSÁRLABDA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT Kecskemét, április

Osztályozó- és javítóvizsga Irodalom tantárgyból

VI. turnus (Kontaktnapok: szerda) Képzés időtartama: augusztus október 15.

Lánc Áruházszám áruház neve város TESCO Abony Hipermarket Abony TESCO Ajka Hipermarket Ajka TESCO Baja Hipermarket Baja TESCO 41019

43 Kiss György Ö. Nemzeti Győr 44 Krakovszky János I. osztályú Budapest 45 Kovács Iván EABA Budapest 46 Kovács Gábor I. osztályú Baja 47 Kovács

Hely. Cím Csapatnév Össz.

Sorszám / Helyezés. Szóbeli pontszámok Elért eredmény. Hozott pontszám. Magyar nyelv. Matematika. Tagozat Számítógép-szerelő,karbantartó

Magyar Fesztivál Regisztrációs és Minősítési Program

ORSZÁGOS DÖNTŐ SORSOLÁS CSOPORT BEOSZTÁSOKRA. Komárom, Szőnyi Bozsik József Általános Iskola december 23.

Makó Csenge 1. Baky Boglárka Makó Csenge 2. Hegyi Petra Szűcs Helga 21:08 3. Rétháti Lili Kiss Fanni Dóra Makó Csenge 4. Makó Csenge Kiss Fanni 21:16

Segítségnyújtási lehetőségek az Integrált Futball Alkalmazás sportszervezeti felhasználóinak

HIRDETMÉNY A BUDAPEST BANK ZRT. FIÓKHÁLÓZATÁRÓL ÉS AZ ÁLTALUK VÉGZETT TEVÉKENYSÉGEKRŐL (HATÁLYOS JÚLIUS 02-TŐL)

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

A Koncepció az országos könyvtári, múzeumi, levéltári és közművelődési információs hálózat fejlesztése" című pályázat eredménye

I-III. összesen. III. kategória. Fizetendı (Ft) II. kategória. Csapat. Ssz. Iskola neve Irsz. Település Cím I. kategória

2014/2015. TANÉVI ORSZÁGOS DÖNTŐ V-VI. KORCSOPORT NYILVÁNOS SORSOLÁS. Budapest, március 10.

NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTEL

7621 Pécs, Apáca u. 6. Baranya Megyei Igazgatóság Állampénztári Iroda. (+36-72)

Mohács és Európa Horváth Mihály Történelemverseny elődöntőjének eredménye Gimnáziumok

BÉKÉS MEGYEI DIÁKSPORT EGYESÜLET ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY V-VI. KORCSOPORT

Támogatás mértéke (Ft)

A készülékeket online és az alábbi boltjainkban tudod megvásárolni:

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

A MAGYAR VÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK SZERVEI

2014/2015. TANÉV ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY IV. KORCSOPORT. Debrecen, június

2015. MÁRCIUS HAVI MŰSORA

5. RÉSZTVEVŐ CSAPATOK

Patika neve Település Irányítószám Cím

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

Trilógia című meghívásos verseny megrendezésének támogatása fiatal koreográfusok számára

Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan

A bankkártyás adófizetés szabályai

A járások legfontosabb adatai, 2010

Public. sztenderd nyitvatartású bankfiókjainkban meghirdetett pénztári órák: Budapest, II. kerület, Hidegkúti út

Földhivatalok megyénként - Földhivatal lista

Átírás:

626 NKA HÍRLEVÉL TARTALOMJEGYZÉK Tájékoztató a Mozgókép Szakmai Kollégium pályázatának elbírálásáról 627 Tájékoztató a Közmûvelõdési Szakmai Kollégium Környezetvédelmi Lexikon beszerzésére kiírt pályázatának elbírálásáról 640 Tájékoztató a Színházi Szakmai Kollégium pályázatának elbírálásáról 641 Tájékoztató az Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Szakmai Kollégium pályázatának elbírálásáról 653 Tájékoztató a Népmûvészeti és Táncmûvészeti Szakmai Kollégiumok közös pályázatának elbírálásáról 656 A Közmûvelõdési Szakmai Kollégium egyedi elbírálású döntései 660 A Mozgókép Szakmai Kollégium egyedi elbírálású döntései 662 A Szépirodalmi Szakmai Kollégium egyedi elbírálású döntései 663 A Színházi Szakmai Kollégium egyedi elbírálású döntései 664 Az Iparmûvészeti Szakmai Kollégium egyedi elbírálású döntései 665 Az NKA 2002. II. félévi pályáztatási naptára 667 Pályázóink figyelmébe! 668

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 627 TÁJÉKOZTATÓ A MOZGÓKÉP SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATÁNAK ELBÍRÁLÁSÁRÓL A Mozgókép Szakmai Kollégium 2002. június 17-i ülésén elbírálta a 2002. április 18-i beérkezési határnapra kiírt pályázatát. Beérkezett 516 pályázat, amelybõl tartalmi, illetve formai okokból 9 érvénytelennek bizonyult. A feltételeknek megfelelõk közül a kollégium 244 pályázatának összesen 123 833 000 forintot ítélt meg vissza nem térítendõ támogatásként. A támogatottak listáját a pályázati felhívás témaköreinek sorrendjében közöljük. 1. Magyar filmek forgalmazási feltételeinek javítására Pályázó és pályázat Megítélt összeg Budapest Film Kft. (Budapest) A Szerelem utolsó vérig címû film forgalmazására* Laurinfilm Alkotói Kft. (Budapest) A Chacho Rom címû film forgalmazására Megafilm Kft. (Budapest) A Na végre, itt a nyár! címû film forgalmazására* 2 2 4 2. Magyar és külföldi art-filmek forgalmazási feltételeinek javítására Pályázó és pályázat Megítélt összeg Best Hollywood Kft. (Budapest) Az ígéret megszállottja címû film forgalmazására Az esküvõ címû film forgalmazására A Hüvelyk Matyi címû film forgalmazására Budapest Film Kft. (Budapest) A Kísértések címû magyar film forgalmazására* A Kánikula címû osztrák film forgalmazására* A Senkiföldje címû bosnyák film forgalmazására* Az ember, aki ott se volt címû amerikai film forgalmazására* A 8 nõ címû francia film magyarországi bemutatására* A Helyzetek és gyakorlatok címû független amerikai film magyarországi bemutatására* A Vízcseppek a forró kövön címû francia film forgalmazására* A Mulholland drive címû film magyarországi bemutatására* Az Egy szirén szerelme címû kínai film magyarországi bemutatójára 800 000 Ft 1 800 000 Ft 800 000 Ft 800 000 Ft

628 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK A zongoratanárnõ címû film francia osztrák film magyarországi bemutatására* A Korcs szerelmek címû mexikói film forgalmazására* Az Isten nagy, én kicsi vagyok címû francia film magyarországi bemutatására* Film-Art Kft. (Budapest) Dettre Gábor: Felhõ a Gangesz felett címû filmje forgalmazási feltételeinek javítására Flamex Film Kft. (Budapest) A Rabold a nõt címû film forgalmazására A Közönséges szerelem címû film forgalmazására Go-Film Kft. (Budapest) A ház emlékei címû játékfilm forgalmazására Hunnia Filmstúdió Kft. (Budapest) Fekete Ibolya: Chico címû magyar német horvát chilei koprodukcióban készült játékfilmjének magyarországi forgalmazására Miklauzic Bence: Ébrenjárók címû játékfilmjének forgalmazására Inforg Stúdió Kft. (Budapest) A Legkisebb film a legnagyobb magyarról címû kisjátékfilm forgalmazására Kép-Árnyék Bt. (Budapest) Tolnai Szabolcs: Arccal a földnek címû filmjének forgalmazási támogatására Cs. Nagy Sándor: Aranyváros címû filmjének forgalmazási támogatására Csáky László Bánóczki Tibor: Az ifjúság megnyugtat címû filmjének forgalmazására Laurinfilm Alkotói Kft. (Budapest) A Szép napok címû film forgalmazására Másképp Alapítvány (Budapest) Jafar Panahi: A tükör címû iráni díjnyertes film forgalmazására Michael Haneke: Ismeretlen kód címû német díjnyertes film forgalmazására Jafar Panahi: A kör címû iráni díjnyertes filmjének forgalmazására Jafar Panahi: Fehér léggömb címû iráni díjnyertes filmjének forgalmazására Neurópa Filmgyártó Kft. (Budapest) Az Egérút címû játékfilm forgalmazására Tivoli-Filmprodukció Kft. (Budapest) Az utolsó blues címû játékfilm országos forgalmazására Új Budapest Filmstúdió Kft. (Budapest) A Papsajt címû film országos bemutatására 800 000 Ft 800 000 Ft 1 1 800 000 Ft 900 000 Ft 1 800 000 Ft

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 629 3. Filmes rendezvényekre Pályázó és pályázat Megítélt összeg Cine-Mis Moziüzemi Szolgáltató Kht. (Miskolc) Európai filmpanoráma és a Hídember filmsorozat megrendezésére Miskolcon Cracovia Expressz Alapítvány (Budapest) Magyar dokumentum- és kísérletfilm-szemle megrendezéséhez Krakkóban A II. Õszi Magyar Filmszemle 3 lengyelországi városban (Krakkó, Poznan, Wroclaw) történõ megrendezésére Csillaghegyi Evangélikus Gyülekezet Alapítvány (Budapest) Az Ikonosztáz címû filmsorozat megrendezésére Debreceni Kulturális és Fesztiválközpont Kft. (Debrecen) A Nemzeti Filmnapokra a debreceni Apolló moziban Est Produkció Kft. (Budapest) Új német filmek VII A legfrissebb német filmeket bemutató rendezvénysorozathoz Eurofilm-Stúdió Kft. (Budapest) A VI. Sundance Forgatókönyvíró Mûhely megrendezésére Fórum Film Alapítvány (Budapest) A III. Ökumenikus Filmfesztivál megrendezésére Fõvárosi Önkormányzat Idõsek Otthona (Gyula) A mai magyar szociálpolitika területén készült videofilmek országos bemutatkozó szemléjéhez Ház a Réten Kulturális Egyesület (Budapest) A 9. Országos Diák- és Ifjúsági Film- és Videoszemle megrendezésére Nyári alkotótábor szervezésére fiatal filmes alkotóknak Inforg Stúdió Kft. (Budapest) A VII. Több Szempont Film- és Videofesztivál megrendezésére Interfilm Rom (Székelyudvarhely Románia) Koltai Róbert: Csocsó címû filmjének bemutatására Kolozsvárott és Székelyudvarhelyen Kárpát-medencei Mûhely Alapítvány (Pécs) Az I. Magyarországi Nemzetiségi Filmszemle megrendezésére 70 000 Ft 100 000 Ft 570 000 Ft 130 000 Ft 180 000 Ft 250 000 Ft 2 650 000 Ft 750 000 Ft

630 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK Kecskeméti Ifjúsági Otthon (Kecskemét) Képrõl képre animációs filmes szakkör munkájában való részvétel finanszírozására Kép-Szín-Ház Mûvészmozi Alapítvány (Szeged) Jancsó Miklós alkotó korszakainak bemutatása filmjeivel a rendezõvel való találkozás kíséretében Román kulturális hónap A román kortárs filmmûvészet irányzatainak és alkotóinak bemutatása Kertvárosi Bányász Mûvelõdési Otthon (Tatabánya) VI. Tatabányai Mûvészfilmhét Egy kis art sosem árt címmel Közgáz Vizuális Brigád Kft. (Budapest) Vizuális mûvészeti tábor megrendezésére Rábapatonán Laterna Magica Bt. (Budapest) Családi diavetítésre az Örökmozgó Filmmúzeumban 145 000 Ft 90 000 Ft 100 000 Ft Laterna Magica Egyesület (Pécs) Elemek A IX. Laterna Filmakadémia szervezésére a Tér és idõ reprezentációja a filmen címmel V. Laterna Magyar Filmhét Személyes történelem címmel MAFSZ Egyesület (Budapest) Alkotótábor határon túli televíziós munkatársak képzésének finanszírozására A 32. Dunántúli Független Filmszemle megrendezésére Dombóváron A 31. Kelet- és Dél-magyarországi Szemle szegedi megrendezéséhez A 34. Budapesti Független Filmszemle költségeihez Magyar Iparmûvészeti Egyetem (Budapest) Kiskakas Nemzetközi Animációs Filmnapok és tudományos ülésszak megrendezésére Magyar Operatõrök Társasága (Budapest) Az Imago-közgyûlés megrendezéséhez Budapesten Magyartanárok Egyesülete (Budapest) Megfigyelt nézés 3 Film és irodalom szakmai konferencia magyar- és médiatanárok számára Mediawave Nemzetközi Vizuális Mûvészeti Alapítvány (Gyõr) A Mediawave 2003 Fesztivál elõkészítésére Megafilm Kft. (Budapest) A Na végre, itt a nyár! címû vígjáték családok számára történõ bemutatására* 2 000 000 Ft 1 150 000 Ft

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 631 Megyei Mûvelõdési Központ (Székesfehérvár) A Válogatás Varga Ágota dokumentumfilmjeibõl címû program támogatására Miskolci Idegenforgalmi és Kulturális Iroda (Miskolc) II. Miskolci Filmszemle filmes, videós dokumentum és ismeretterjesztõ alkotások versenyére Moholy Nagy László Multimédia Egyesület (Budapest) IV. Moholy Filmfesztivál a világ összeg magyar nyelvû kisközösségi televíziójának találkozójára Mozisok Országos Szövetsége (Szolnok) A Kelet-Közép-Európa Mozisainak III. Konferenciájára Mozisok Fóruma Egri Filmmûvészeti Nyár Egyetem megrendezésére Moziüzemeltetõ Kulturális Alapítvány (Eger) Filmmûvészeti nyári egyetem megrendezésére* Mûvészetek Háza Eger Kht. (Eger) Az egri Mûvész mozi õszi programsorozatára* Odeon Videokiadó és Kölcsönzõ Kft. (Budapest) Utolsó csepp mûvészeti iskolák találkozójának megvalósítására Palantir Film Vizuális Antropológiai Alapítvány (Budapest) Az Utazó dialektus Fesztivál megvalósítására Re-Be-Ka Kft. (Budapest) Sikeres magyar filmek vándorfesztiváljára a határon túli magyar településeken Szegedi Mozgókép Kft. (Hódmezõvásárhely) Filmbemutatók és filmhetek szervezésére Szemtõl Szembe 99 Alapítvány (Budapest) Nyilvános, közös filmforgatásra és konzultációra fiatal, kezdõ filmesek részvételével Tisza Mozi Kft. (Szolnok) Nemzetközi képzõmûvészeti filmszemlére és nemzetközi filmvásárra Titanic Filmjelenlét Alapítvány (Budapest) A X. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál elõkészítésére és lebonyolítására Budapesten Tranzit Alapítvány (Kolozsvár Románia) A 33. Magyar Filmszemle díjnyertes és más alkotásainak bemutatására a Trafik (Tranzit filmkapcsolat) II. elnevezésû rendezvényen 90 000 Ft 100 000 Ft 2 90 000 Ft 1 700 000 Ft 700 000 Ft 285 000 Ft 3 2 270 000 Ft

632 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK Új Budapest Filmstúdió Kft. (Budapest) Magyar filmfesztivál szervezésére és megrendezésére az Egyesült Államokban 3 000 000 Ft 4. Videoállomány bõvítésére Pályázó Balassi Bálint Megyei Könyvtár (Salgótarján) Bartók Béla Mûvelõdési Központ és Könyvtár (Mohács) Bartók Béla Mûvelõdési Központ és Könyvtár (Sarkad) Derkovits Gyula Mûvelõdési Központ és Városi Könyvtár (Tiszaújváros) Egressy Béni Mûvelõdési Központ és Könyvtár (Kazincbarcika) Faludi Ferenc Városi Könyvtár (Körmend) Fejér György Városi Könyvtár (Keszthely) Hild Viktor Városi Könyvtár (Szolnok) Huszár Gál Városi Könyvtár (Mosonmagyaróvár) Ipolyi Arnold Városi Könyvtár és Helytörténeti Gyûjtemény (Törökszentmiklós) József Attila Városi Könyvtár (Zalaegerszeg) Justh Zsigmond Városi Könyvtár (Orosháza) Katona József Megyei Könyvtár (Kecskemét) Martincsevics Károly Városi Könyvtár (Csorna) Mogyoróssy János Városi Könyvtár (Gyula) Móricz Zsigmond Könyvtár és Közösségi Ház (Mezõtúr) Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár (Nyíregyháza) Mûvelõdési Központ és Könyvtár (Oroszlány) Petõfi Sándor Városi Könyvtár (Kiskunfélegyháza) Ratkó József Városi Könyvtár (Nagykálló) Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár (Szeged) Széchenyi István Városi Könyvtár (Sopron) Városi Könyvtár (Aszód) Városi Könyvtár és Információs Központ (Jászberény) Városi Könyvtár és Múzeum (Tapolca) Városi Könyvtár (Balmazújváros) Városi Könyvtár (Cegléd) Városi Könyvtár (Debrecen) Városi Könyvtár (Gyõr) Városi Könyvtár (Hajdúböszörmény) Városi Könyvtár (Kiskunhalas) Városi Könyvtár (Monor) Városi Könyvtár (Pécs) Városi Könyvtár (Székesfehérvár) Városi Könyvtár (Tatabánya) Városi Mûvelõdési Központ és József Attila Könyvtár (Kunszentmárton) Megítélt összeg 82 500 Ft 82 500 Ft 82 500 Ft 84 500 Ft 75 000 Ft 82 500 Ft 77 000 Ft 82 500 Ft 84 500 Ft 75 000 Ft 84 500 Ft 75 000 Ft 82 500 Ft 82 500 Ft 75 000 Ft 82 500 Ft 82 500 Ft 75 000 Ft 82 500 Ft 82 500 Ft 82 500 Ft 84 500 Ft 75 000 Ft 75 000 Ft 82 500 Ft 75 000 Ft 82 500 Ft 82 500 Ft 82 500 Ft 82 500 Ft 82 500 Ft 77 000 Ft 84 500 Ft 75 000 Ft 84 500 Ft 82 500 Ft

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 633 5. Alkotói támogatás gyermek- és ifjúsági témájú animációs, valamint játék-, tv-film forgatókönyv írására Pályázó és a tervezett forgatókönyv címe Megítélt összeg B. Nagy Tibor (Budapest) Táncos Báthory Orsolya (Budapest) Három a kislány Becsey Zsuzsa (Budapest) Mese nyusziról és farkasról (animációs filmterv) Bollók Csaba (Budapest) Semmitsefélj Olivér Deák Ferenc (Szabadka Jugoszlávia) Zárványfények Dyga Zsombor (Budapest) Tesó Egressy Zoltán (Budapest) Az igazi égszínkék El Eini Sonja (Budapest) Vlagyimir Iljics halála Erdélyi Dániel (Budapest) Páros város Fáy Réka (Budapest) Szárnyas Abib Felszeghy Csaba (Budapest) A hegy szíve* Fésõs András (Budapest) Kelj fel és járj Fonyó Gergely (Budapest) A nagy bumm! Forgách András (Budapest) A számûzött és a fiú 450 000 Ft 350 000 Ft 250 000 Ft 250 000 Ft 350 000 Ft

634 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK Gothár Péter (Budapest) Szvetter (ifjúsági filmterv) Gerendel Lajos (Pozsony Szlovákia) Tömegsír Hajdu Szabolcs (Debrecen) A szer és az ember Horváth László (Cegléd) A város címere Horváthné Frivaldszky Bernadett (Pilisborosjenõ) Hiába akartam jó lenni Kollár-Klemencz László (Budapest) A tesztutas Kóródy Ildikó (Budapest) Zichy Lázár Zoltán (Budapest) Harc a fennmaradásért (képes filmforgatókönyv) Lõrinczy Attila (Budapest) Anya csak egy van Macskássy Katalin (Budapest) Sosemvolt cigányország Mihályfy László (Budapest) Serfõzõ Simon: A kis vadóc címû regénye alapján készülõ filmterv Mundruczó Kornél (Budapest) Memento mori Nemes Gyula (Budapest) Sick movie címû mûve Pacskovszky József (Pomáz) Ikrek Pálfi György (Budapest) Paradicsom Petényi Katalin (Budapest) Sissi 150 000 Ft 250 000 Ft 350 000 Ft 250 000 Ft

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 635 Péterfy Gergely (Budapest) Családi kötelesség Richly Zsolt (Budapest) A Magyar föld szentjei 3. epizód (képes forgatókönyv)* Rupp Anikó (Budapest) Marcselló és Violina Schulze Éva (Budapest) Pofonegyszerû Szilágyi Andor (Pilisszentiván) Csudafa Benedek Elek meséjének feldolgozása Tasnádi István (Budapest) Megálló Török Ferenc (Budapest) Szezon Vészi János (Budapest) Mozisok Wilt Pál (Budapest) Átépítés (munkacím) Zahora Mária (Budapest) Budakeszi srácok 350 000 Ft 250 000 Ft 700 000 Ft 250 000 Ft 450 000 Ft 450 000 Ft 6. Nem fikciós témák elõkészítésére Pályázó és a filmtéma címe Megítélt összeg 1956-os Kutatási és Könyvkiadó Kht. (Budapest) Üzemi baleset Kiutazása közérdeket sért Cionista orvosper Magyarországon Hóman Bálint portréja címû film elõkészítése Alapítvány a Komplex Kultúrakutatásért (Miskolc) Állóhullámok Egy mûcsalád és mégis mint(h)a Benn a bárány, kinn a farkas Arabeszk Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. (Budapest) Az ígéret völgye 450 000 Ft 450 000 Ft

636 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK Balázs Béla Stúdió Alapítvány (Budapest) Beregszászi agymûtét Mesék Mankának Bubryák Stúdió Bt. (Szeged) Kis szegedi privatizáció A Kasztner vonat Cinema-Film Kft. (Budapest) Ködkárpit Cinemart Kft. (Budapest) Magyar írók mozgó képeken Civis Film Kft. (Tiszaderzs) Gerõ a hídverõ Dunatáj Alapítvány (Budapest) Arany kaliba Mozaikok Egy hatszáz éves gordiuszi csomó Júlia Egymás szenvedését elfogadni A tanító Az erdõ poétája Egy találkozás Jeges, az utolsó székely betyár Eszmélet után I III. Elefánt Stúdió Kft. (Pilisszentkereszt) Sem angol, sem beteg, sem fasiszta Pálfordulás Eurofilm-Stúdió Kft. (Budapest) A zene hatalma Fekete Doboz Alapítvány (Budapest) Nõi bál Felhõc Produkció Kft. (Budapest) Budapesti kávéházak világa Filmira Bt. (Oroszlány) Flóra Filmservice Kft. (Budapest) Romakonyha 450 000 Ft 420 000 Ft 509 000 Ft 361 000 Ft 274 000 Ft 416 000 Ft 275 000 Ft 416 000 Ft 560 000 Ft 450 000 Ft 800 000 Ft 800 000 Ft

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 637 Fórum Film Alapítvány (Budapest) Történetek a boldogulásról A Biblia párlata Egy világpolgár vallomásai Egy ember élete Tegyetek tanítványokká minden népeket A diktatúrák paraszt áldozatai Ami marad utánunk Otthon Egy ház a Dob utcában Jövõmentõk Fundamentum 93 Bt. (Budapest) Lantos Ferenc (Portréfilm) A mesterség tisztelete Golden Conch Kft. (Budapest) Afrikaiak Budapesten Inforg Stúdió Kft. (Budapest) Dixi (dokumentumfilm) Ahogy a medve, meg a kecske Pörgés Ka-Bab Art Médiaszolgáltató Bt. (Budapest) Animare necesse est Krónika Alkotóközösség és Filmalapítvány (Budapest) Méregkeverõk Cigányok II. Cassus Belli Ember Magyar Mozgóképkincs Megismertetéséért Alapítvány (Budapest) Brassói pályaudvar Magyar Nemzeti Ellenállási Szövetség (Budapest) Három a magyar igazság Mandarin Filmgyártó és Forgalmazó Kft. (Budapest) Nagy Imre naplója Mokép Rt. (Budapest) Szomorú fiúk képregénye Három keserves lépcsõfok egy lakásért 420 000 Ft 450 000 Ft 338 000 Ft 640 000 Ft 350 000 Ft 350 000 Ft 260 000 Ft 370 000 Ft 370 000 Ft 350 000 Ft 220 000 Ft Munkart Bt. (Budapest) R. B. kapitány

638 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK Mythberg Films Kft. (Budapest) Úton Neuropa Film Kft. (Budapest) A tudós, aki megtalálta a valódi Jézust Lengyel József Alekszandrovban Objektív Filmstúdió Kft. (Budapest) Pich Palantir Film Vizuális Antropológiai Alapítvány (Budapest) Magyarok Mongolországban Recski Szövetség (Budapest) A sajóbábonyi internálótábor Rolling Box Kft. (Budapest) A hontalanság stációi Telekép Bt. (Budapest) A szemtanú TT Média Bt. (Budapest) Tájak, táncok Új Budapest Filmstúdió Kft. (Budapest) Önmagukról másképp Új Dialóg Stúdió Kft. (Budapest) Polixéna és John Unio Civilis-Képmûhely Bt. (Budapest) A végtelen foglyai Az erdélyi naiv mûvészet jeles személyiségei Videant Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Pécs) Az elvándorolt alma mater Streetworker Video-Pontes KKT (Kolozsvár Románia) Az ezüsthajó kapitánya Az aradi szabadságszobor kálváriája 800 000 Ft 800 000 Ft 320 000 Ft 550 000 Ft 700 000 Ft 450 000 Ft 700 000 Ft

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 639 7. Hazai filmalkotások külföldre juttatásának támogatására Pályázó és pályázat Megítélt összeg Filmax Kft. (Budapest) Hazai filmalkotások külföldre juttatására Filmdimenzió Kft. (Budapest) Almási Tamás: Sejtjeink címû filmjének nemzetközi fesztiválokra való juttatására Hunnia Filmstúdió Kft. (Budapest) Az Ébrenjárók címû játékfilm külföldi fesztiválra juttatására A Chico címû film fesztiválra juttatására 1 1 935 000 Ft 1 164 000 Ft Inforg Stúdió Kft. (Budapest) Kedves Lili: Flakon címû kisfilmjének külföldi fesztiválra juttatására Fliegauf Benedek: Hypnos címû kisfilmjének külföldi fesztiválra juttatásához Nextreme Film Kft. (Budapest) A Kísértések címû játékfilm külföldre juttatására Palantir Film Vizuális Antropológiai Alapítvány (Budapest) Az Északföld címû film külföldre juttatására Pannóniafilm Kft. (Budapest) Kiemelkedõ magyar animációs filmalkotások külföldre juttatásához Új Budapest Filmstúdió Kft. (Budapest) A Fény hull arcodra címû film külföldre juttatására* 758 000 Ft 283 500 Ft 1 900 000 Ft Összesen: 123 833 000 Ft Szeredás András s. k., a Mozgókép Szakmai Kollégium elnöke A *-gal jelzett pályázatok esetében egyes kollégiumi tagok érdekeltsége miatt az összeférhetetlenséget kiküszöbölendõ a támogatás odaítélése minõsített többséggel történt

640 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK TÁJÉKOZTATÓ A KÖZMÛVELÕDÉSI SZAKMAI KOLLÉGIUM KÖRNYEZETVÉDELMI LEXIKON BESZERZÉSÉRE KIÍRT PÁLYÁZATÁNAK ELBÍRÁLÁSÁRÓL A Közmûvelõdési Szakmai Kollégium 2001. október 15-i beérkezési határnappal pályázatot írt ki a középfokú oktatási intézmények számára, lehetõséget nyújtva a Környezetvédelmi Lexikon beszerzésére. A pályázat eredménye 2001-ben meg is született. A kollégium 2002. június 25-i ülésén a 2001-ben kiírt pályázat alkalmával fennmaradó lexikonokra benyújtott igényeket bírálta el. Az ülés idõpontjáig 9 pályázat érkezett: a kétkötetes lexikont természetbeni juttatásként kaphatták meg a pályázó intézmények 11 200 forint értékben. A támogatott pályázók: Hermann Ottó Általános Iskola (Székesfehérvár) II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola (Székesfehérvár) István király Általános Iskola (Székesfehérvár) Körzeti Általános Iskola (Kenézlõ) Munkácsy Mihály Általános Iskola (Székesfehérvár) Radnóti Miklós Általános Iskola (Mór) Táncsics Mihály Általános Iskola (Székesfehérvár) Vasvári Pál Általános Iskola (Székesfehérvár) Zichy Jenõ Általános Iskola (Sárszentmihály) Összesen: 100 800 Ft Szakall Judit s. k., a Közmûvelõdési Szakmai Kollégium elnöke

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 641 TÁJÉKOZTATÓ A SZÍNHÁZI SZAKMAI KOLLÉGIUM PÁLYÁZATÁNAK ELBÍRÁLÁSÁRÓL A Színházi Szakmai Kollégium 2002. június 27-i ülésén elbírálta a 2002. április 29-i beérkezési határnapra kiírt pályázatát. Beérkezett 384 pályázat, amelyekbõl tartalmi, illetve formai okokból 23 érvénytelennek bizonyult. A feltételeknek megfelelõk közül a kollégium 174 pályázatnak összesen 210 050 000 forintot ítélt meg vissza nem térítendõ támogatásként. A támogatottak listáját a pályázati felhívás témaköreinek sorrendjében közöljük. 1. A 2002 2003. évad során bemutatandó színházi produkciók létrehozásának támogatására Pályázó és pályázat Megítélt összeg Alternatív Színházi Mûhely Alapítvány (Pécs) Weöres Sándor: Kétfejû fenevad címû darabjának bemutatásához Andaxínház Színjátszó Egyesület (Budapest) Sánta Ferenc: Az ötödik pecsét címû regényének színreviteléhez Art-Ér Kulturális és Szolgáltató Bt. (Budapest) Az Alma mater címû elõadás megvalósításához Astoria Színházi Egyesület (Budapest) Világmesék (3. rész) cigány népmesék bemutatásához Atlantis Tánc-Színházi Alapítvány (Budapest) Az Agua madruda címû darab õsbemutatójához a Merlin Színházban* Bábrándozók Bt. (Budapest) A Csipkerózsika címû gyermekelõadás létrehozásához Bárka Józsefvárosi Színházi Kht. (Budapest) Spiró György: Fogadó a Nagy Kátyúhoz (Szigligeti Ede: Liliomfi címû vígjátékának szereplõivel) címû produkciójának bemutatásához Bartók Kamaraszínház és Mûvészetek Háza (Dunaújváros) A Légy jó mindhalálig címû Móricz-mû bemutatásához Békés Megyei Jókai Színház (Békéscsaba) Erich Kästner: Május 35. címû mesejátékának színreviteléhez Örkény István: Tóték címû tragikomédiájának színreviteléhez 800 000 Ft 1 800 000 Ft 1 800 000 Ft 1 1 1

642 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK Bolygó Kultusz Motel Egyesület (Budapest) Ariano Suassuna: A kutya testamentuma címû darabjának színpadra állításához Brighella Bt. (Dunakeszi) Dramatizált népmese elõadásához óriásbábokkal 800 000 Ft Budaörsi Játékszín (Budaörs) Alekszej Tolsztoj: Aelita címû õs-sci-fijének színpadi adaptációjához B. Turán Róbert: Melina címû darabjának színreviteléhez 700 000 Ft Budapest Bábszínház (Budapest) Bálint Ágnes: Mi újság a Futrinka utcában? címû mûvének bemutatásához* Vajda Gergely Déry Tibor: Óriáscsecsemõ címû báboperájának elõadásához* Budapesti Operett Színház (Budapest) A Mágnás Miska bemutatásához Bernstein: West Side Story címû musicaljének bemutatásához Kander Ebb: Kabaré címû musicaljének újszerû színreviteléhez Ciróka Bábszínház (Kecskemét) A Japán mesék címû bábelõadás színpadra állításához 1 1 2 000 000 Ft 1 1 100 000 Ft Csiky Gergely Színház (Kaposvár) E. T. A. Hoffmann: Diótörõ címû mesejátékának bemutatásához* 1 Mikszáth Kálmán: A Noszty fiú esete Tóth Marival címû mûvének bemutatásához* 1 Csokonai Színház (Debrecen) Beckett: Godot-ra várva címû mûvének stúdiószínházi bemutatásához Farkas Tibor: Levélbomba címû darabjának kamaraszínházi bemutatásához Szabó Magda: Tündér Lala címû mesejátékának nagyszínházi bemutatásához Éjszakai Színház Kulturális Egyesület (Budapest) Racine: Phaedra címû darabjának bemutatásához új fordításban 900 000 Ft 1 1 Ének a Nemzetekért Kulturális Alapítvány (Budaörs) W. Nicholsen: Árnyékország címû darabjának színpadra állításához 450 000 Ft Figura Társaság (Gyergyószentmiklós) A Yerma címû produkció színreviteléhez Fundatia Corvineum Alapítvány (Kolozsvár Románia) Benjamin Britten: Noé bárkája címû operájának bemutatásához 1 700 000 Ft

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 643 Fundatia Pro Theatrum Alapítvány (Székelyudvarhely Románia) Békeffi: Janika címû mûvének elõadásához Nagy András: Anna Karenina pályaudvar címû elõadásának létrehozásához Stanislaw Wyspanski: Menyegzõ címû elõadásának létrehozásához Gárdonyi Géza Színház (Eger) Arthur Miller: Az ügynök halála címû mûvének színpadra állításához Guel Bt. (Budapest) Dürrenmatt: Play Strindberg címû mûvének színpadra állításához 3 000 000 Ft 800 000 Ft Gyõri Nemzeti Színház (Gyõr) Bereményi Géza: Az arany ára címû mûvének bemutatásához 2 000 000 Ft W. Shakespeare: Othello, a velencei mór címû tragédiájának bemutatásához 1 Hevesi Sándor Színház (Zalaegerszeg) Móricz: Úri muri címû mûvének bemutatásához Shakespeare: Lear király címû mûvének bemutatásához Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület (Budapest) Samuel Beckett: A játszma vége címû mûvének bemutatójához Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház (Beregszász Ukrajna) Calderon: Az élet álom címû színmûvének színpadra viteléhez Jászai Mari Színház Népház (Tatabánya) Az Ezeregyéjszaka címû darab bemutatásához Goldoni: A szerelmes szolgálólány címû darabjának bemutatásához Jókai Alapítvány (Révkomárom Szlovákia) Csehov: Sirály címû mûvének ünnepi bemutatójához a komáromi Jókai Színház megalakulásának 50. évfordulója alkalmából Spiró György: Az imposztor ünnepi bemutatóhoz József Attila Színház (Budapest) Eugene O Neill: Hosszú út az éjszakába címû darabjának bemutatójához Horváth Péter: Kilencen, mint a gonoszok címû mûvének magyarországi õsbemutatójához* Shakespeare: Macbeth címû tragédiájának bemutatásához Junion Színház Közhasznú Alapítvány (Budapest) A jó pálinka itassa magát címû elõadás bemutatásához Kanizsai Kör (Kanizsa Jugoszlávia) Nagy József & Theatre Jec: Érkezés címû darabjának õsbemutatójához Karinthy és Karinthy Kft. (Budapest) Bacsó Péter: A tanú címû filmjének színpadi változatához 1 1 1 1 700 000 Ft 1 1

644 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK Kassai Thália Színház (Kassa Szlovákia) Hernádi Gyula: Márai Sándor címû színmûvének bemutató elõadásához a Thália Színház Márai Stúdiószínházának megnyitására Móricz Zsigmond: Csibe címû mûvének bemutatásához Katona József Színház (Budapest) Kornis Mihály: Kiáltások a tömegben címû új darabjának õsbemutatójához Katona József Színház (Kecskemét) Mihael Bulgakov: Álszentek összeesküvése címû produkciójának megvalósításához Roland Schimmelpfennig: Push up 1 3 címû német színpadi mûvének bemutatójához Taviani Morricone: Elõre hát fiúk! címû produkciójának megvalósításához Káva Kulturális Mûhely Egyesület (Budapest) Toepler Zoltán: Toepler, Platon, Garaczi címû darabja magyarországi õsbemutatójának létrehozásához Kolibri Színház (Budapest) Mark Twain Zalán Tibor Viktor Máté: Királyfi és koldus címû produkciójának színrevitelére Suzanne Oster Per Lysander: Medea gyermekei címû produkciójának létrehozásához a Kolibri Fészekben Kosztolányi Dezsõ Színház (Szabadka Jugoszlávia) A Vörös bál címû elõadás színreviteléhez Kövér Béla Bábszínház (Szeged) Kovács Géza: Öt kis kínai címû bábjátékának bemutatásához Közép-Európa Táncszínház Egyesület (Budapest) A Tükörmély címû produkció bemutatásához Krétakör Alapítvány (Budapest) A Hazám, hazám címû új elõadás létrehozásához a Krétakör Színházban M-Art & Zi Bt. (Budapest) Szophoklész: Oidipusz király és Antigoné címû tragédiájának egy elõadásban történõ bemutatásához Labdakidák címmel Madách Színház (Budapest) Lázár Ervin: Négyszögletû kerek erdõ címû gyermekelõadásának bemutatásához* Puskin: Borisz Godunov címû mûvének bemutatásához Shakespeare: Windsori víg nõk címû darabjának bemutatásához 2 1 1 1 100 000 Ft 800 000 Ft 1 1 700 000 Ft 900 000 Ft 2 000 000 Ft 1

EREDMÉNYKÖZLÉSEK NKA HÍRLEVÉL 645 Magikon Filmgyártó Kft. (Székesfehérvár) A Hamletgép címû darab bemutatásához Magma Multikulturális Társaság Kft. (Budapest) Béres Attila Gogol: Revizor címû darabjának megrendezéséhez Bodó Viktor Vinnai András: Eltörölni Frabkát címû színmûvének színpadra állításához Magyarországi Roma Parlament (Budapest) Szécsi Magda: Csörgõkezû, Dobhasú, Vödörjáró címû színdarabjának megvalósításához Memo-Art Alapítvány (Budapest) A Szimfónia címû új Panboro-bemutató elkészítéséhez Mesebolt Bábszínház (Szombathely) A titkos kert címû, gyermekeknek szóló bábszínházi elõadás létrehozásához Mesetár Bt. (Eger) Szõke Kalló: Égi mese címû zenés mesejáték színpadra állításához Mikroszkóp Színpad Kht. (Budapest) Közéleti kabaré bemutatásához Miskolci Csodamalom Bábszínház (Miskolc) Michael Ende: Pokoli puncs-pancs címû mûvének bemutatásához Miskolci Nemzeti Színház (Miskolc) Az Alice Csodaországban címû zenés gyerekdarab bemutatásához Karinthy Frigyes: Holnap reggel címû tragikomédiájának bemutatásához Móricz Zsigmond Színház (Nyíregyháza) Hrabal: Harlekin milliói címû mûvének magyarországi õsbemutatójához Ivo Krobot rendezésében Joanna Laurens: Három madár címû darabjának bemutatójához Németh Ákos: Autótolvajok címû darabjának bemutatásához Mozgó Ház Alapítvány (Budapest) Molnár Ferenc: Liliom címû darabjának elõadásához Mûegyetemi Ifjúsági Kht. (Budapest) A Varangyok címû verses balett bemutatásához Mulatság Egyesület (Budapest) Kornis Mihály: Valaki címû novellájának õsbemutatójához a Komédiumban Pannon Várszínház Színmûvészetfejlesztési Kht. (Veszprém) A Parasztbiblia címû népi motívumokból építkezõ játék bemutatásához 450 000 Ft 1 900 000 Ft 2 100 000 Ft 2 1 1 1 100 000 Ft 700 000 Ft 250 000 Ft 700 000 Ft

646 NKA HÍRLEVÉL EREDMÉNYKÖZLÉSEK Pécsi Harmadik Színház Kht. (Pécs) Örkény István: Macskajáték címû drámájának bemutatásához Pécsi Nemzeti Színház (Pécs) Bertolucci: Utolsó tangó Párizsban címû produkciójának létrehozásához Shakespeare: Rómeó és Júlia címû mûvének létrehozásához A Szélhajtyikóré, huss! címû bábelõadás létrehozásához a Bóbita Bábszínházban Petõfi Mûvelõdési Központ (Budapest II. kerület) A Figura Animációs Kisszínpad: Párácska és a kishal története címû bábelõadásának létrehozásához Pinceszínház Mûvészeti Bt. (Szeged) Spiró György: Elsötétítés címû drámájának iskolaszínházi bemutatójához Pintér Béla és Társulata Egyesület (Budapest) Pintér Béla és társulata: Zúzódás címû színpadi mûvének bemutatásához* Pont Mûhely Egyesület (Budapest) Sarah Kane: Phaedra szerelme címû darabjának létrehozásához Pro Kultúra Sopron Színházi Kht. (Sopron) Brian Friel: Pogánytánc címû színmûvének bemutatójához Kosztolányi Dezsõ Forgách András: Aranysárkány címû színmûvének õsbemutatójához* Proscenium Alapítvány (Szatmárnémeti Románia) Egressy Zoltán: Portugál címû darabjának bemutatásához a szatmárnémeti Harag György-társulattal Mintakollekció az árnyékos oldalról címû kísérleti színházi produkció bemutatásához Prospero Alapítvány (Marosvásárhely Románia) Molière: Mizantróp címû színmûvének bemutatásához Sütõ András: Egy lócsiszár virágvasárnapja címû színmûvének bemutatójához 1 700 000 Ft 2 000 000 Ft 2 000 000 Ft 700 000 Ft 250 000 Ft 700 000 Ft 1 1 1 1 100 000 Ft Radnóti Miklós Színház (Budapest) Csehov: Három nõvér címû mûvének bemutatásához* 1 H. H. Jahnn: Medeia címû mûvének bemutatásához Rana In Fabula Bt. (Budapest) A Cuhárés Bábmûhely új produkciójának elkészítéséhez Regionális Színház Kht. (Szarvas) Csehov: Sirály címû színmûve létrehozásának támogatásához 700 000 Ft 1