ZENTA KÖZSÉG ÉS A TARTOMÁNYI MUNKAÜGYI, FOGLALKOZTATÁSI ÉS A NEMEK EGYENJOGÚSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ TITKÁRSÁG



Hasonló dokumentumok
A közmunkákat a munkáltató a közmunka kivitelezője hajtja végre, akit a helyi önkormányzat jelöl ki, nyilvános pályázat alapján.

KÖZFELHÍVÁST KÖZMUNKAPROGRAM ÉVI MEGVALÓSÍTÁSÁNAK MEGSZERVEZÉSÉRE TOPOLYA KÖZSÉGBEN

ZENTA KÖZSÉG ÉS A TARTOMÁNYI MUNKAÜGYI, FOGLALKOZTATÁSI ÉS A NEMEK EGYENJOGÚSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ TITKÁRSÁG

MAGYARKANIZSA KÖZSÉG ÉS A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT NYÍLT FÖLHÍVÁST

NEMZETI MUNKAKÖZVETÍTŐ SZOLGÁLAT

SZABADKA VÁROS és A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT

SZABADKA VÁROS PÁLYÁZATOT HIRDET KÖZMUNKÁK SZERVEZÉSÉRE SZABADKA VÁROS TERÜLETÉN A ÉVBEN I. A PROGRAM LEÍRÁSA ÉS A TÁMOGATÁS ÖSSZEGE

SZABADKA VÁROS. meghirdeti az alábbi PÁLYÁZATOT KÖZMUNKÁK SZERVEZÉSÉRE SZABADKA VÁROS TERÜLETÉN A ÉVBEN

együttműködésben A közmunkák lebonyolításáért Szabadka Város a munkáltatónak megtéríti:

SZERB KÖZTÁRSASÁG A NEMZETI MUNKAKÖZVETÍTŐ SZOLGÁLAT ÉS SZABADKA VÁROS. közzéteszi az alábbi

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT ÉS SZABADKA VÁROS. közzéteszi az alábbi

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

MAGYARKANIZSA KÖZSÉG ÉS A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT NYÍLT FÖLHÍVÁST. tesz közzé

CSÓKA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

AZ ÉLSPORT ÉS A SPORTDÍJAK FINANSZÍROZÁSÁRA IRÁNYULÓ NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT A ÉVBEN

TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. XLIX. évfolyam 19. Szám Topolya, szeptember 29.

SZERB KÖZTÁRSASÁG. A NEMZETI MUNKAKÖZVETÍTŐ SZOLGÁLAT ÉS SZABADKA VÁROS közzéteszi az. alábbi

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

VFA VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY FEJLESZTÉSI ALAPJA d.о.о. Újvidék

H A T Á R O Z A T O T a sportösztöndíjak Zenta község évi költségvetéséből történő odaítélésére irányuló eljárás megindításáról

A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLAT ÉS SZABADKA VÁROS közzéteszik az. alábbi

MUNKANÉLKÜLI ELLÁTÁS IRÁNTI KÉRELEM MUNKANÉLKÜLISÉG ESETÉRE

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

TOPOLYA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA. XLIX. évfolyam 10. Szám Topolya, június 01.

18. szám 354. oldal

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA SZÉCHENYI PROGRAMIRODA

3. szám 34. oldal

GINOP GYAKORNOKI PROGRAM PÁLYAKEZDŐK TÁMOGATÁSÁRA

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

14. Üzlethelyiség Szabadkán a Jovan Nenad cár tér 11. szám alatt, VII. számú üzlethelyiség,

Munkaerőpiaci támogatási rendszer Magyarországon

PÁLYÁZAT PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

nem áll jogerős végzéssel elrendelt végelszámolás, felszámolás, csődeljárás alatt

NYILVÁNOS HIRDETMÉNYT ADA KÖZSÉG KÖZTULAJDONÁT KÉPEZŐ ÉPÍTÉSI TELEK ELTULAJDONÍTÁSÁRA ÍRÁSBELI AJÁNLATOK BEGYŰJTÉSE ÚTJÁN

K I V O N A T. Monorierdő Község Önkormányzat Képviselő-testületének 2012 november 23-ai rendkívüli nyílt ülésének jegyzőkönyvéből:

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

UG/P2017 JELENTKEZÉSI ADATLAP

/Vajdaság Autonóm Tartomány Hivatalos Lapja, Újvidék, május 22, 8. szám/

S Z A B Á L Y Z A T O T A POLGÁRI EGYESÜLETEK TOPOLYA KÖZSÉGI KÖLTSÉGVETÉSÉBŐL VALÓ, PÉNZÜGYI TÁMOGATÁSÁRÓL

P Á L Y Á Z A T O T a köztájékoztatás területéről szóló médiatartalmak gyártását célzó projektumok évi társtámogatására

Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala. pályázatot hirdet. 1 fő. részére. a Szerzői Jogi Főosztály Nemzetközi Szerzői Jogi Osztályára.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

E l ő t e r j e s z t é s

VFA VAJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY FEJLESZTÉSI ALAPJA d.о.о. Újvidék

C S Ó K A K Ö Z S É G H I V A T A L O S L A P J A

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA


RENDELETET ZENTA KÖZSÉGBEN A NAGYCSALÁDOS KEDVEZMÉNYKÁRTYÁRÓL

2/a. A pályázati eljárás során a szakmai bizottság feladatainak ellátására felkéri a Köznevelési, Kulturális és Sport Bizottságot. k.m.f.

11. Üzlethelyiség Szabadkán a Rudics utca 2. szám alatt, területe 25,71 m², extra üzleti övezet, a bérleti díj kikiáltási ára 7.200,00 dinár.

FINANCE-HÍRLEVÉL. Pályázati lehetőségek április 30.

Tájékoztató. Gyakornoki program pályakezdők támogatására. GINOP kódszámú pályázatról

VFA VАJDASÁG AUTONÓM TARTOMÁNY FEJLESZTÉSI ALAPJA Kft. Újvidék

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

Dr. Zemplényi Adrienne munkaügyi szakjogász

Dunavarsány Város Önkormányzat Képviselő-testületének 26/2011. (XII. 14.) önkormányzati rendelete a helyi adókról

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

GINOP IFJÚSÁGI GARANCIA PROGRAM

A magasabb vezetői megbízás időtartama: A vezetői megbízás határozott időre 5 évre, augusztus 1-jétől július 31-ig szól.

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS SZABVÁNYOK BEVEZETÉSÉT ÉS MŰKÖDTETÉSÉT TÁMOGATÓ VISSZA NEM TÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁSOK ODAÍTÉLÉSÉRE. Referenciaszám: K-02/2016-I

2016. JÚNIUS 10-RE ÖSSZEHÍVOM A ZENTAI KÖZSÉGI KÉPVISELŐ-TESTÜLET 1. ALAKULÓ ÜLÉSÉT

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület április 30-ai ülésére

Aljegyzői pályázat kiírásáról

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

СЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. Број 12 Година L 04. јуна г., Бачка Топола

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

14. szám 216. oldal

A évi képzési tervről a közigazgatási versenyvizsgáról és a Ktv. módosításáról

VÁROSI POLGÁRMESTERI HIVATAL

Foglalkoztatás- és szociálpolitika

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete június 28-i ülésére

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

J A V A S L A T. köznevelési intézmény vezetői megbízásának véleményezésére. Ózd, november 25. Humánerőforrás és Képviselő-testületi Osztály

Orgovány Nagyközség Önkormányzati Képviselőtestületének 11/2013.(IX.16.) önkormányzati rendelete

Pályázat címe GINOP Gyakornoki program pályakezdők támogatására. Magyarország, kivéve a Közép-Magyarországi régió

Tájékoztatás a támogatási formákra való jogosultságról:

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Képviselő-testület november 20-ai ülésére

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - JELENTKEZÉSI LAP

ZENTA KÖZSÉG HIVATALOS LAPJA

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában

BEJEGYZÉSI KÉRELEM LAKÓKÖZÖSSÉG BEJEGYZÉSÉRE

Közalkalmazotti besorolás, minősítés, illetmények, bérezés 2014 és 2015 évben!

Oktatás- és képzésszervezés

.f lrg. . számú előterjesztés. Budapest Főváros X. kerület Kőbányai Önkormányzat Polgármestere. I. Tartalmi összefoglaló

СЛУЖБЕНИ ЛИСТ HIVATALOS LAPJA TOPOLYA KÖZSÉG ОПШТИНЕ БАЧКА ТОПОЛА. Број 7 Година XXXVII 15. септембар г., Бачка Топола

Egyéb előterjesztés. Békés Város Képviselő-testülete február 2-i ülésére

TÁMOP A-13/1 jelű gyakornoki program a tanulószerződés keretében tanult pályakezdők támogatására a konvergencia régiókban

GINOP Gyakornoki program - támogató szolgáltatások. ismertető

~ 1 ~ JEGYZŐKÖNYV. A Képviselő-testület 7 igen, egyhangú szavazati aránnyal az alábbi határozatot hozza az ülés napirendi pontjainak tárgyában:

TÁMOP / A hátrányos helyzetűek foglalkoztathatóságának javítása (Decentralizált programok a konvergencia régiókban)

Adatlap. Merck Tanulmányi Támogatás a 2014/2016. tanévre. 1. Személyes adatok: 1.1 A pályázatot benyújtó személyi adatai: Születési hely: Név:

Átírás:

A foglalkoztatásról és a munkanélküliség esetén való biztosításról szóló törvény (az SZK Hivatalos Közlönye, 36/09. és 88/10. szám) 43. szakasza 1. bekezdésének 5. pontja, a csökkent munkaképeségű személyek professzionális rehabilitációjáról és foglalkoztatásáról szóló törvény (az SZK Hivatalos Közlönye, 36/09. sz.) 11. szakasza 1 bekezdésének 3. pontja és és az aktív foglalkoztatáspolitikai programjainak vagy intézkedéseinek végrehajtása során érvényesülő kölcsönös jogok és kötelezettségek megállapításáról a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat, Zenta község és Vajdaság Autonóm Tartomány között 2014.06.06-án kelt 133-10-1/2014-31-es számú megegyezés alapján, a Nemzeti Foglalkoztatási Akciótervvel, a tartományi foglalkoztatási akciótervvel és Zenta község helyi foglalkoztatási akciótervével összhangban ZENTA KÖZSÉG ÉS A TARTOMÁNYI MUNKAÜGYI, FOGLALKOZTATÁSI ÉS A NEMEK EGYENJOGÚSÁGÁVAL FOGLALKOZÓ TITKÁRSÁG A NEMZETI FOGLALKOZTATÁSI SZOLGÁLATTAL együttműködve NYILVÁNOS PÁLYÁZATOT ír ki SZAKMAI GYAKORNOKI PROGRAM MEGVALÓSÍTÁSÁRA A 2014-ES ÉVBEN I. ALAPVETŐ INFORMÁCIÓK A szakmai gyakornoki program olyan munkanélküli személyeknek szól, akik első alkalommal szakképesítenék magukat arra a szakmára, amelyből megfelelő szakirányon és képzési fokon végzettséget szereztek, vagy akik a gyakornoki/szakvizsga letételéhez szükséges időnél rövidebb ideig részesültek szakképesítésben, és el szeretnék érni a feltételt a gyakornoki/ szakvizsga letételéhez, összhangban a törvénnyel és a munkáltató általános aktusával, munkaviszony létesítése nélkül. A szakmai gyakornoki program a törvénnyel összhangban folyik, legfeljebb 24 hónapig, valamint a munkáltató munkaszervezés és munkahelyi besorolásról szóló aktusával összhangban, és ez: - középfokú végzettségű gyakornokoknak legfeljebb 6 hónap, - legalább négyéves képzésben szerzett felsőfokú végzettségű gyakornokoknak legfeljebb 12 hónap. Az a személy, aki a gyakornoki/szakvizsga letételéhez szükséges időnél rövidebb ideig részesült szakképesítésben, a fennmaradó időszakra bekapcsolódhat a programba, hogy elérje a gyakornoki/szakvizsga letételéhez szükséges feltételt. A nyilvános pályázat a helyi napilapban és a Nemzeti Szolgálat honlapján való közzétételének napjától nyitott és az erre a célra elkülönített rendelkezésre álló eszközök elosztásáig.

II. AZ ESZKÖZÖK RENDELTETÉSE ÉS MÉRTÉKE A szakmai gyakornoki program ideje alatt Zenta község: - a foglalkoztatott személyek számára pénzügyi segélyt fizet ki, havi szinten: - 15.000,00 dinár összegben, középfokú végzettséggel rendelkező személyek számára - 20.000,00 dinár összegben, legalább négyéves felsőfokú végzettséggel rendelkező személyek számára - a munkahelyi baleset vagy professzionális megbetegedés esetén elszámolja és kifizeti a törvény által előlátott járulékokat és - viseli a szakmai/gyakornoki vizsga költségeit egy havi pénzügyi segély formájában. Feltételek III. A JELENTKEZÉSEK BENYÚJTÁSA A szakmai gyakornoki program megvalósításában való részvételre elsősorban a magánszektorban tevékenykedő munkáltató valósíthat meg jogot a következő feltételekkel: - hogy rendszeresen kiegyenlíti a kötelező szociális biztosítás utáni adók és járulékok szerinti kötelezettségeket, - hogy a gyakornoki szolgálat végrehajtási kötelezettségei elő vannak írva törvénnyel vagy a munkáltató munkaszervezés és munkahelyi besorolásáról szóló aktusával, mint a meghatározott munkákra szóló munkafeltételek, - hogy kiegyenlítette a korábbi szerződéses kötelezettségeit a Nemzeti Szolgálat felé, kivéve azokat a kötelezettségeket, amelyek megvalósítása még folyamatban van, - hogy van neki legalább egy foglalkoztatott személye, - hogy olyan munkanélküli személyt foglalkoztat, aki be van jelentkezve a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat- Nagykikindai Fiók- Zentai kirendeltségének nyilvántartásában, akinek: közép-vagy felsőfokú végzettsége van, nincs munkatapasztalata a szakmájában vagy nincs munkatasztalata gyakornokként, elegendő ahhoz, hogy elérje a feltételt a gyakornoki/ szakvizsga letételéhez és aki hat hónappal a jelentkezés benyújtása előtt nem volt munkaviszonyban ugyanannál a munkáltatónál, - hogy rendelkezik a személyek szakképesítéséhez szükséges káder- és egyéb kapacitással, valamint van foglalkoztatott mentora, aki amennyiben pozitív előírásokkal másként nincs rendelve, betölti a következő feltételeket: megfelelő szakmája van, legalább ugyanolyan szintű végzettséggel, mint a gyakornok és legalább 12 hónap munkatapasztalata van a szakmában. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a munkáltatóval való közreműködésben elvégzi a munkanélküli személyek szelekcióját, hogy melyik lesz bekapcsolva a programba.

A jelentkezés benyújtásához szükséges dokumentáció: - jelentkezés a programban való részvételhez, a Nemzeti Szolgálat előírt űrlapján - a hatásköri szerv végzésének fénymásolata a nyilvántartásban való bejegyzésről, amennyiben a kérvény benyújtója a Gazdasági Cégjegyzéki Ügynökség nyilvántartásában nem szerepel, - az egyedi adóbevallásról szóló értesítés PPP PD- az utolsó hónapra, amely a jelentkezés benyújtását megelőző hónap, a Szerbiai Adóhivatal EBP kivonatával hitelesítve a munkáltató részéről, és az ügyviteli bank kivonata, mint bizonyíték az elvégzett befizetésről, - kivonat a munkáltató törvényes/általános aktusából, ahol a gyakornoki szolgálat végrehajtási kötelezettségei elő vannak írva, mint a meghatározott munkákra szóló munkafeltételek, - a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat bizonylata, hogy a személy bejegyzett a Nemzeti Szolgálat Zentai kirendeltségében - a mentor munkarajza a Nemzeti Szolgálat előírt űrlapján. A Nemzeti Szolgálat fenntartja a jogot, hogy további releváns bizonyítékokat is kérjen a döntéshez a jelentkezés benyújtójáról. A jelentkezés benyújtásának módja A jelentkezést a programban való részvételhez Zenta községnek nyújtják be azok a munkáltatók, amelyek székhelye Zenta község területén van, vagy a személyek foglalkoztatását az említett területen regisztrált ügyviteli egységekben végzik, személyesen vagy postai úton, az előírt formanyomtatványon. IV. DÖNTÉSHOZATAL A szakmai gyakornoki program lebonyolításáról szóló döntés a programban való részvételre vonatkozó beadott jelentkezés ellenőrzése és pontozása alapján kerül meghozatalra. A benyújtott jelentkezések ellenőrzése A Nemzeti Szolgálat ellenőrzi a benyújtott jelentkezés összehangoltságát és a mellékelt dokumentációt a nyilvános pályázat feltételeivel. A benyújtott jelentkezés szerint, a nyilvános pályázati feltételek betöltésének ellenőrzése céljából, a Nemzeti Szolgálat jogot tart arra, hogy a munkáltatónál hivatalos látogatást végezzen. A benyújtott jelentkezések pontozása A jelentkezések pontozása alkalmával az alábbi kritériumokat kell figyelembe venni: a személy szakképesítésének programja, a munkáltató káderkapacitása, a munkáltató tevékenységének végrehajtási terjedelme, a Nemzeti Szolgálat szakmai gyakorlati

program szerinti előzőleg használt eszközei, a beadott jelentkezés fontosságának értékelése a kirendeltség területén a helyi munkaerőpiac vonatkozásában. A szakmai gyakornoki program lebonyolításáról szóló döntés A szakmai gyakornoki program végrehajtásáról szóló döntést Zenta község polgármestere hozza meg, Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat- Nagykikindai Fiókjától benyújtott pontozási lista alapján, Zenta község helyi foglalkoztatási tanácsától kapott határozatjavaslatára, a Tartományi Titkárságtól előzőleg szerzett meghatalmazás mellett. A szakmai gyakornoki program végrehajtásáról szóló döntést a jelentkezés benyújtásának napjától számított 60 napon belül hozzák meg. V. A SZERZŐDÉS MEGKÖTÉSE A község polgármestere, a munkáltató és a szakmai gyakorlati program szerint foglalkoztatott személy a szakmai gyakorlati program elvégzéséről szóló döntéshozatal napjától számított 30 napon belül szerződést kötnek, amellyel elrendezik az egymás közti jogokat és kötelezettségeket. A helyi önkormányzat kötelessége, hogy a Nemzeti Szolgálatnak benyújtsa az aláírt szerződést a szakképesítésről. A szakmai gyakorlati program végrehajtásának kezdeti dátuma a szakmai gyakorlati program végrehajtásáról szóló döntés dátuma után kell legyen. VI. A SZERZŐDÉSBŐL EREDŐ KÖTELEZETTSÉGEK A munkáltatónak kötelessége, hogy: - a szerződéses kötelezettségek ideje alatt szakképesítse a munkanélküli személyt, - a gyakornokot szakmailag önálló munkavégzésre felkészítse a törvénnyel, illetve a munkaszervezés és munkahelyi besorolásról szóló aktussal összhangban, - a helyi önkormányzatnak átnyújtsa a személy szakmai gyakorlaton való jelenlétéről szóló jelentést, összhangban a szerződéssel, - a helyi önkormányzatnak átnyújtsa az elvégzett szakmai gyakorlatról szóló jelentést, összhangban a szerződéssel, - megszervezze a személynek a gyakornoki/szakvizsga letételét az önálló munkavégzéshez, valamint biztosítsa a vizsga letételhez szükséges bizonyítékot a szakképesítésről a hatásköri szerv előtt, - kiadjon egy igazolást az elvégzett szakmai gyakorlatról, valamint a letett gyakornoki/szakvizsgáról, - a helyi önkormányzatnak lehetővé tegye a szerződésben foglalt kötelezettségek megvalósításának ellenőrzését és - értesítse a helyi önkormányzatot minden változásról, amely jelentős a szerződés megvalósításában a változás létrejöttétől számított 8 napon belül.

A személy szakképesítésének megszakítása esetén, a munkáltató a szakképesítés megszakításának napjától 30 napon belül elvégezheti a cserét ugyanolyan végzettségi szinten levő másik munkanélküli személlyel, aki a törvénnyel összhangban betölti a szükséges feltételeket, a szerződéssel meghatározott fennmaradó időre megnövelve a elvégzett csere időszakára. VII. EGYÉB INFORMÁCIÓK A programról szóló információk a Nemzeti Szolgálat és Zenta község minden szervezeti egységében kaphatóak. A jelentkezéseket szakmai gyakornoki program megvalósítására 2014.06.24-éig lehet átadni.