tl~t'lllllltlm rjij 1 O O ~ Ajegyzőkönyv r:- oldalt tartalmaz. /év ólo l lf AJ(TAPÉLDÁl\fY



Hasonló dokumentumok
Megállapodás. lkt. szám: FPH015/ /2014. SELEJTEZETT ESZKÖZÖK TULAJDONJOGÁNAK INGYENES ÁTRUHÁZÁSÁRÓL. Amely létrejött



KÖZÖS UTASÍTÁSA. A BELÜGYMINISZTÉRIUM I. ÉS IV. FŐCSOPORTFŐNÖKÉNEK 004. számú. Budapest, évi március hó 1-én BELÜGYMINISZTÉRIUM




NYILVÁNOS ULÉS napirendje

A berendezkedés programja






1. sz. melléklet: Ügyféllel kötendő szerződésekre vonatkozó formanyomtatványok











Didíer«E s' v a s ú t i k o c s i k t ó l. A k ö v e tk e z ő f e l t é t e l e k n e k k e l l u i. m e g fe l e l n i e s




E F O P



ISKOLÁNK DOLGOZÓI AZ TANÉVBEN AZ OSZTÁLYOK TANULMÁNYI EREDMÉNYEI STATISZTIKAI ÖSSZESÍTÉS A KÉT TANÉVRŐL



VARÁZSLÓ TULAJ- DONSÁG- ÉRTÉK ERŐ ÜGY ÜGYESSÉG ÁLL INT INTELLIGENCIA BÖL KAR KARIZMA. Egyéb módosító ALAPTÁMADÁS

LEGYEN MÁS A SZENVEDÉLYED!









Hegedűs Károly mb. jegyző Mozsár Ágnes főépítész


Együttműködési ajánlat Kulturális intézmények a köznevelés eredményességéért EFOP Véglegesített pályázat 3.0 (Forrás:




Békéscsaba, Szent istván tér 7.




A~ oldatok összetétele










ö ü ü ü ü ö ö ú Ü É Á É ö ö ü ú ö ű ú ü ö ű ö ú Á ú ö ű Á Í ö ü ö ö ű ö ú ú ö ö

































ü Ö Ü Ü ü ö Á Ü ö Ü Ü ö ö ö ű Ü ü Ü ö ö ú ü Ó ö ü ú Ü ö ü ü ö ö ö ö ü


Átírás:

O O ~ /év ól l lf AJ(TAPÉLDÁl\fY Ajegyzőkönyv r:- ldalt tartalmaz. Tartalm: A jegyzőkönyv I-VI. fejezetei, valamint az alább felsrlt nymtatványk 11-91. Selejtezett immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök jegyzéke 11-92. A selejtezésből visszanyert tartzékk, alkatrészei<, hulladék anyagk jegyzéke 11-97. Megsemmisítési je gyző könyv A jegyzékeket és a Megsemmisítési jegyzőkönyvet KÜLÖN KELL MEGRENDELNil lllilllllllllll llllll lllllll llllllllllllll lll!lll llll!llllllll *1 000035390889* 8. 11 90. r. SZ. -r 385 ~ ) Gyilrtjt! ós f;ual,na.:w: Plltri2 Nymdr: Zrt. 1117 B u a'<m es~. HJnyadi Jáns út 7. TGie!r.n: t: t::hj-t.i.o, Fc.x. ~6:!-0450,lll'~ tl~t'lllllltlm rjij 1 Pf't. élt al ajánfn

/{...:... ldal!év kp4 jeg yzőkö n yv höz Jegyzőkönyv Immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezéséről Készült )ly- év -::f"e.~b~-f\ ie._ hó 3 napján a -:pu Pfrf4?SI;,. J.._\JU ll~~ - ~.H-:t;"ö---1' i ett :J-.Git. 't:eü~ ~evld\-s:t'tt!hll'--f OL.Sv-Pf-6--ns ~ >1?JR~J4Ttli=fD~c.-~ ~,~2~~ ~-A'i,- &f\.ll2t\s~~ ::t=iu"'rrb ~L.1~dT gazdálkdó szenezet ~Q ('..:J(\\ ~ ~~1'=>-d?-is. raktárában (helyiségében). Jelen vannak: A selejtezési bizttság rés z é rő l (név, besztás) : JJA 1 1J 1 L i.-, í7 f--' D(.=- nv -,. c:;; p. '- C. L. ]/f?._ :Sj~ fu\jtfjf :ht4d J.Sq)!lfTef!e>, Felügyeleti (érdekképviseleti) szen ré sz é ről (név, besztás): l. SELEJTEZÉSIHATÁSKÖR A selejtezési bizttság (a tvábbiakban: bizttság) megállapítja, hgy a jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés engedélyezése ~ ttfsi }L.Q<:6) -K-6 2 lj--li ~ 0-ct" S - -------- ---- ----- --- --- - - -hatáskörébe tartzik. B. 11-90. r. SZ. (D 3881) Gyanta cs trgalrnazza Pál ra Nymda Zl. 1117 Budapes l. Hunyad J llos ul 7 Teleln 403 0440. Fax 463-Q.lSO

'L ldal /év b.ajy jeg yzőkönyvhöz ll. A SELEJTEZÉSI BIZOTTSÁG JAVASLATA A jegyzőkönyv bevezető részében megnevezettekből álló Bizttság megtekintette a gazdálkdó szervezet l ~\A~ XVU.~ ~~' \1:S~1 IT 26 h- :1?'H 0\LF éc'lfk.. @-zjl0/'[áj\ ' 't.'a- k:mlg_1jt:(--j~ telephelyén (helyein) selejtezésre előkészített immateriális javak (szellemi termékei), tárgyi eszközöket. Megvizsgálta a selejtté válásuk kait, és a hasznsítási eljárás eredményét. Megállapíttta, hgy a megvizsgált immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök üzemeltetésre alkalmatlank, felújításuk, használatuk gazdaságtalan, ezért selejtezésük indklt. Ezért a bizttság a 11-91. számú jegyzékeken felsrlt immateriális javak, tárgyi eszközök selejtezését javaslja.. _C3_ :f -'-C, A selejtezésre javaslt eszközök bruttó értéke összesen --~s; --~- -1'-.<::C- ' Ft, nettó értéke összesen O Ft. A Bizttság tagjai kijelentik, hgy az általuk megvizsgált és selejtezésre javaslt eszközök megegyeznek a 11-91. számú jegyzékeken feltüntetett eszközökkel. A Bizttság a selejtezési eljárás srán tételesen e ll enő rizte az immateriális javak (szellemi termékek). tárgyi eszközök és tartzékk hiánytalan meglétét. A Bizttság megállapításai: Á -~R...&YI -L~ÚJ-ÖIL ~$ ~~~ ~15-l'S'e-t0 \JOL;\A--K. lll. A SELEJTEZETT TÁRGYl ESZKÖZÖK HASZNOSÍTÁSA A Bizttság megállapíttta, hgy a selejtezésre javaslt tárgyi eszközökből a 11-92. számú jegyzékeken felsrlt alkatrészek, tartzékk stb. - haszn-, illetve hulladékanyagként - hasznsíthatók. Javaslja ezek kiszerelését és hasznsításukkal kapcslats intézkedések (raktárra vétel, értékesítés) megtételét. 8. 11 90. r. SZ. (0 386 1) GranJ:; E ~ lrgalm=a Palra Nrmda Zn 111 7 Budapest. HullyaOI J ;;n~ ul 7 leletll 46J-()4d0 Fa' 463 045(1 Ft.~ éltet iijá.nzon

3-'=-_ ldal /év,p_f'1 jegyzőkönyvhöz IV. A SELEJTTÉ VÁLÁS OKAI A 11-91. számú jegyzéken felsrlt immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtté válásával kapcslatban a bizttság a következőket állapíttta meg (A selejtté válás műszaki vagy egyéb kait a jegyzék tételszámaira hivatkzva kell rögzíteni, azns körülmény esetén összevntan.): ~ ~j_.s(iloj_ l t~.t...b~ \L_.>~~f fbt -1\. \}{\éy}'o~\'a 1.42_- ~y -A -1::.. }-:)-A ~Ut E=LH.f\f;L_ f0a 1 L6 :Dft\-c.-A / -A L.L--1\t... \-t~ <<Af~ é:.s. \COIL8vcW\Lt-.u~ ~~~ t...~tl SR-. -N- "b$.j l.cb~~ ~0~~-1\- i~uu~~ í-j~ ~~1)~-6--D~ B. 11-90. r. sz. ID 3B61) GyilM)il e~ lgairnaaa Palra Nym()a Zr l 11 17 6ud~pc~1. Hunyddl Jan e~ ut 7 Te leln 463 0A40 Fa' 463-0450

4- ldal ) Jév J-d'-1 - jeg yzőkö n yvhö z v. A HASZNOSÍTÁSI ELJÁRÁS EREDMÉNYE A Bizttság tételesen ellenőrizte a jegyzékben felsrlt tárgyi eszközöknek a selejtezést megelőző hasznsítási eljárását és ennek alapján a köve t kezőket állapíttta meg:* A jegyzőkönyvhöz csatlni kell a lemndó nyilatkzatkat, leveleke l. 8. 11-90. r. SZ. (0 3061 1 Gyan1a lrgalman a Pa1rra Nymd Zn 111 i Budpe st. Hunyad Jáns ul i Teleln 463 0440, Fa' 463 0450

s- ldal ~_ /é v L:.l'1. jegyzőkönyvhöz VI. HITELESÍTÉS ÉS ZÁRÓRENDELKEZÉSEK A selejtezet1 tárgyi eszközök hulladékanyagának és hasznanyagának --------------------------- -------------------------- besztás 1. raktárra vételéért név 2. értékesítéséért --------------------------- név ----- "".-"' / besztás 3. megsemmisítéséért ----------------------név ~/'------------------------- besztás felelös dlgzó(k) kijelölése. / / Kml. / A selejtezési jegyzőkönyvben fglaltakkal egyetértek, az immateriális javak (szellemi termékek), tárgyi eszközök selejtezését, illetve megsemmisítését jóváhagym. Elrendelern a selejtezet1 immateriális javak, tárgyi eszközök állmányból történő kivezetését, tvábbá a tárgyi eszközök se i ejtezéséből visszanyert anyagk hasznsításával kapcslats intézkedések (értékesítés, készletként raktárra vétel) végrehajtását. év--------------hó nap. B. 11 90. r. SZ. (O 3881 ) Gyar1Ja es Jrgalmazza Pah.a Nymda Zr. 111 i Buclapes1, Hunyad Jans ú l i Telefn 463 0 40, Fa> 463 0 s

Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke 0\0-1 (Zl~- c;:;t ~ ~ FPH015/135-.~./20 14. sz. jegyzőkönyvhöz 2014.. 0;?...-. D.~. :... Egyéb gépek, berendezések Gyári szám Éves Écs (365 nap) 4711031588500 4 710623961 4 710356971 4710627961 GC-043951795 GC-043952901 GC-043952899 GC-043952900 GC-043951794 GC-043952896 411797/97 45 GCAA2567309 88341 GCAA2548159 935219354 GCAA2547844 97 45 G CM2548573 GCAA2875822 056361 GCAA2568763 056889 GCAA2556089 056575 164858 Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték 61 111 61 111 54450 54 450 54450 54450 54 450 54450 448 OOO 448 OOO 448 OOO 448 OOO 446125 446125 446125 446125 446125 446125 446125 446125 42 630 42630 209 430 209430 56 900 56 900 38 900 38 900 373 750 373 750 373 750 373 750 373 750 373 750 373 750 373 750 1 012 573 1 012 573 920 883 920 883 850 275 850 275 75 800 75 800 237 440 237 440 260 OOO 260 OOO 468 650 468 650 73 947 73947 109 334 109 334 8 756 723 8 756 723 -~~ /:;!/lu Q, at;\,.~2:.. ~~..... ~... Bizttsági tagk 16/1. ldal Budapest Fővárs Önkrmányzata ss z. Megnevezés 1 ZC 194 R Hütö Zanussi 2 ZT 154 R Hűtő Zanussi 3 ZT 154 R Hűtö Zanussi 4 ZT 154 R Hűtő Zanussi 5 SWT 80 Hnda szivattyú 18001/p 6 SWT 80 Hnda szivattvú 18001/p 7 SWT 80 Hnda szivattyú 18001/p 8 SWT 80 Hnda szivattvú 18001/p 9 SWT 80 Hnda szivattvú 18001/p 10 SWT 80 Hnda szivattvú 180011 p 11 Classic-ff 4 820 Irdabútr 12 Classic-ff 4 820 Irdabútr 13 Fűnyíró MEP 646 14 Fünviró 240 TIP. 15 6 5 KWA Hnda aggregátr 16 6 5 KWA Hnda aqqreqátr 17 6 5 KWA Hnda areátr 18 6 5 KWA Hnda areátr 19 Karcher HD 1050 B Nagynymású tisztltób. 20 Karcher HD 1050 B Nacwnvmású tisztltób. 21 Karcher HD 1050 B Navnvmású tlsztitób. 22 803 K A hűtőszekrény 23 Réstömitö készlet 24 Vákums lefejtő párna 25 Gázkncentr. Mérö PAC-111. S 26 Alinövényzet tisztitób. FS-80 27 Nagynymású msóhd-6555 Átvitel: ]r(~ - -~............ Bizttságvezető

Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-. b./2014. sz. jegyzőkönyvhöz 2014.. Q~ :.. Q.~.:... 1/:LiY b j'k. Egyéb gépek, berendezések Gyári szám Eves Ecs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték Athzat: 8 756 723 8 756 723 94090911 mavsz:046401 531 500 531 500 21 840 21 840 21 840 21 840 21840 21 840 21840 21 840 21 840 21 840 21 840 21 840 21 840 21 840 21 840 21 840 21 840 21 840 21 840 21 840 53 900 53 900 455 550 455 550 1 925125 1 925 125 88400 88 400 EJS 57095 156125 156 125 490541203713078 38 375 38 375 490541203711767 38 375 38 375 81100546 48 990 48 990 C8TA10922 49 990 49 990 038CS94160 49 990 49 990 6480851332 52 990 52 990 9605055 45 040 45 040 51 OOO 51 OOO 819488 76 900 76 900 409 600 409 600 Átvitel: 13 046 973 13 046 973 Ol -~~-~~ ~-~( Bizttsági tagk.... 16/2. ldal Budapest Fővárs Önkrmányzata ss z. Megnevezés 28 A!1re!1átr tanklóberendezés B. ESE 94/DBSIB 29 FteláQV 77-es 30 FteláQV 77-es 31 FteláQV 77-es 32 Fteláqy 77-es 33 Fteláqy 77 -es 34 Fteláqy 77-es 35 FteláaY 77-es 36 Fteláy 77 -es 37 FteláY 77-es 38 FteláaY 77-es 39 Manfrtt állvány auri. 40 Gázmérö TX-12hrdzható 41 RO 750 ESPA ti. naqytisztasáqú vlzelöállitó berendezés 42 Beéitett szekrény 43 Cann Fax B 110 44 Mbiltelefn Nkia 5110 SL 45 Mbiltelefn Nkia 511 O SL 46 Szines TV Sany Technics 47 NV - SD 225 Vide Panasnic 48 RSTR 474 stere T echnics Casetta-deck videamaaná 49 Rádióerösítő T echnics SA-EX 50 BEAG erösitö 51 305 Mikrfn CMIAYO 52 lrásvetitö 2000S 53 Samsun Telefn k. ~/u_q_; -~ Bizttságvezető

i Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-::b./2014. sz. jegyzökönyvhöz 2014.. 0.~ :. 19.~.. :.. tjo{ l J-l 0. &?.j k. Egyéb gépek, berendezések Gyári szám Éves Écs (365 nap) Athzat: 490545106667117 490545106665574 490545106663751 GC-043952900 200564 GC-0439511795 200560 71033012675 980431287 13807/443 Átvitel:... }:. --~~.... JwJ1 ~r Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték 13 046 973 13 046 973 22 800 22 800 56 OOO 56 OOO 56 OOO 56 OOO 56 OOO 56 OOO 238 800 238 800 238 800 238 800 22 900 22900 30 OOO 30000 35 OOO 35000 31 640 31 640 37 448 37 448 34 OOO 34000 67 650 67650 24000 24000 74 900 74 900 74 900 74 900 74 900 74 900 74 900 74 900 74 900 74 900 74 900 74 900 76 304 76 304 40000 40 OOO 50 OOO 50 OOO 50 OOO 50000 48 OOO 48000 48 OOO 48000 14 759 715 14 759 715..... 16/3. ldal Bizttsági tagk Budapest Fővárs Önkrmányzata ss z. Megnevezés 54 Slac kávéfözö 55 Nkia 6110 56 Nkia 6110 57 Nkia 6110 58 Szigma szivattyú 80-KDFV-150 2800 Up 59 Sziqma szivattvú 80-KDFV-151 2800 Up 60 M-633 Samsunq Mikrsütö 61 Mikrsütö Shar 62 Lmbgyüjtö Stihl ES-40 63 Classic szekrény kétajtós plcs 64 Gördül ö knténer classic ff 65 12 V 65 AH zselés akkumlátr 66 KX-F 750 Fax tel+ üzenetrögz. 67 Fünviró murray 68 63 M sátrpnyva 69 63 M sátrpnyva 70 63 M sátrpnyva 71 63 M sátrnvva 72 63 M sátrpnyva 73 63 M sátrpnyva 74 Reftectrméter RQ 75 Tartály Rzsdamentes 76 EPD-1 Dziméter 77 EPD-1 Dziméter 78 Elektr. Kacs. Szekr. 79 Elektr. Kacs. Szekr. ]( ~~. ~ LA cfu_ Bizttságvezető

i Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-.~./2014. sz. jegyzőkönyvhöz Budapest Fővárs Önkrmányzata 2014.. A:+..:.P..é.. :. ss z. Megnevezés Gyári szám Egyéb gépek, berendezések Eves Ecs (365 nap) Bruttó érték Nettó érték Halmztt Écs Athzat: 14 759 715 14 759 715 81 Quantiméter akku 8100230 25 915 25 915 0' 98 Szerviz szekrény (SZ-3) 27 575 27 575 100 Kenwd ad6-vevö 204 688 204 688 103 ZFC-263 hütöszekrény 29 040 29040 104 Aliálszó RS-9000 A-1 676 870 676 870 105 Mbiltelefn Malrla 445051078228250 34120 34120 106 Mbiltelefn Malrla 445051078228270 24 OOO 24000 108 FT 5200 URH rádió 275 032 275 032 109 Dnaphn kezelő + illesztő 39 600 39600 110 Scrvptr személyhívó 141 i WY2JG9 39920 39 920 111 Scrvtr személyhívó 1411WY2J2F 39 920 39920 112 Scrvtr személyhívó 1411WY2JFT 39 920 39920 113 Scryptr személyhívó 1411WY2JDV 39 920 39920 117 Scryptr személyhívó 1411WY2JXB 31 920 31 920 118 Scrvptr személyhívó 1411WY2JF3 31 920 31 920 119 Scrvtr személyhívó 1411WY2JF9 31 920 31 920 114 HWM 1405 házi vizellátó 52 213 52 213 115 Ready 24 tip. szivattyú 2820 llp 9885605 317 OOO 317 OOO 116 Ready 24 tip. szivattyú, 2820 llp 9885607 317 OOO 317 OOO 120 Mbil telefn Nkia 621 O 449337208327820 3137 54 900 54 900 121 Mbil telefn Nkia 6211 449338208257694 3137 54 900 54 900 122 Kanica fénvmáslóé 55YF01348 260 121 2 533 583 2 533 583 123 Asztal 17 484 120 415 120 415 124 Fmószék ST 233 7 318 50 399 50399 Átvitel: 291197 19 852 405 19 852 405 O().l j 2 10. s.~ k... l l l 1 c 1 tut ~ ~~~ ~{)r................... ~.... 16/4. ldal Bizttságvezető Bizttsági tagk

- i Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke 00-1 {J-a 1~-t ' c,.jk. FPH015/135-. :t./2014. sz. jegyzökönyvhöz Budapest Fővárs Önkrmányzata 2014... 0.+.-:-:.. 9... ~.. : Egyéb gépek, berendezések ss z. Megnevezés Gyári szám Éves Écs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték Athzat: 291197 19 852 405 19 852 405 125 Mbil klíma NOV ECOS 81762000012 28114 193 625 193 625 Q, 126 Mbil klima AVIRO 81310000908 33 842 233 075 233 075! 127 Mbil klíma GRIGO 80629900333 33 842 233 075 233 075 O 128 FS-400 Alinövénvzet tisztiló 56263662 30 048 206 953 206 953 Ol 129 FS-400 Alinövényzet tisztító 56263586 30 048 206 953 206 953 Ol 131 KX-T 7030 Panasnic alk. KXA16BONLY 19 258 132 630 132 630 l 132 BOKSZ BLOKK knténer 249 958 249 958 133 Behatlás véd. rendszer 350 OOO 350 OOO Ü' 134 Behatlás véd. rendszer 350 OOO 350 OOO 135 Antenna szlp 45 954 45 954 136 Klima szekrény 41744 41744 137 Szém-2 müszer 32 43 600 43 600 138 Szém-2 müszer 31 43 600 43600 139 GVJ-1 müszer 890403 108 OOO 108 OOO 140 GV J-1 müszer 890419 108 OOO 108 OOO 141 Ducat kistraktr 40500 40 500 142 Rába kistraktr 414 554 414 554 143 FükaszálóQép 3 HP 239701 27 680 27 680 144 Sth il 026 malrs fűrész és kövágó + sövényvégé 67048 67048 145 Hilti fúrógép 7006 TE-52 40930 40930 146 Hilti fúróqép 40 930 40930 147 Hilti fúróé 40 930 40930 148 Csatrnatisztiló Qép 40 OOO 40000 149 FaiariQép kmbinált 35 920 35 920 Átvitel: 466 349 23148 064 23148 064 '1-cr~. ~~.~~.~... ~.. ~.. ' Bizttságvezető Bizttsági tagk.......... 16/5. ldal

ss z. Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-'7.:-:.!2014. sz. jegyzőkönyvhöz Budapest Fővárs Önkrmányzata 2014.. Q.::Z:. :. s=?~.. :.. Megnevezés Egyéb gépek, berendezések Gyári szám Eves Ecs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték 0 0 d 2 l L, &1 j k. Áthzat: 466 349 23148 064 23148 064 150 IJtvefQróé B 201-220 35 557 27160 27160 151 Videaman T echnics lejátszó 80218009946 44 270 44 270 152 VidemaQn SHARP lejátszó GE 7309339200 44 270 44 270 153 Videmanó SABA lejátszó 710834 44 270 44 270 154 Videmanó SANYO leiátszó 81114002 44 270 44 270 155 színes TV Clelrn 2 249 27 400 27 400 156 színes TV Clelrn 294 6 27 400 27 400 157 színes Sny lv 1025370-4 27 400 27 400 158 színes Sny lv 1038654-9 27 400 27 400 159 Színes TV Videtn TV.TS 760120 Q 27 400 27 400 D 160 Színes TV Videtn TV. TS 325669 27 400 27 400 161 szines TV Clelrn 2542631524263/ 27 400 27 400 162 Színes TV Videtn TV.TS 254710/524710/ 27 400 27 400 163 Színes TV Videtn Clelrn 325664 27 400 27 400 164 Szines TV Videtn 4317 524271 27 400 27 400 165 Szines TV Videtn Superclr 622369 27 400 27 400 166 Szines TV Videtn K3721 544353 27 400 27 400 167 Szines TV BeiQinQ 322 98 27 400 27 400 168 Szines TV Cmactrm 524263 27 400 27 400 169 Szines TV Videtn 544352 27 400 27 400 170 szines TV Cltrn 324011 27 400 27 400 171 IVCltrn 500 7 27 400 27 400 172 Kinetic kismtr 32 580 32 580 173 FünyiróéP 15 996 15 996 174 FükaszálóéP 3 HP 27 680 27680 175 Quantiméter készlet 280150 280 150 176 Favasztó láda 22 320 22320 177 Favasztó láda 345553 22 320 22320 Átvitel: 466 349 24 219150 24 219 150 'l (r cj0. ~~,.!J::. ~~ -~.......... ~... rh:d.... 16/6. ldal Bizttságvezető Bizttsági tagk

Budapest Fővárs Önkrmányzata Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-.bt2014. sz. jegyzőkönyvhöz 2014.. Q.?.,..... ~. ;:?... : lj J-l L(. &::7 ~ lz ss z. Megnevezés 178 Faqyasztó láda 179 Szém-1 müszer 180 Szém-1 müszer 181 SVJ-2 müszer 182 SVJ-2 müszer 183 Multiméter 184 Multiméter 185 Telefn k. SKP-816 H 186 Telefn kp. SKP-816 H 187 Telefn kp. SKP-816 H 158 Telefn k. SKP-816 H 189 Telefn k. SKP-816 H 190 Telefn k. SKP-816 H 191 63 "M" sátr kit. 192 63 "M" sátr kit. 193 63 "M" sátr kit. 194 63 "M" sátr kit. 195 63 "M" sátr kit. 196 Spirmatic (Kat.védöruha) léqzökészülékkel 197 Spirmatic (Kat.védöruha) léqzökészülékkel 198 FTA 2008.URH rádió kézi 199 FTA 2008.URH rádió kézi 200 FTA 2008.URH rádió kézi 201 Tartazékek akkus helviséqek 202 SVJ-2 müszer 203 SVJ-2 müszer 204 SVJ-2 müszer 1Lrl u Q i ~ ~...... Bizttságvezető OJ 132860 OJ 132861 OJ 132859 Egyéb gépek, berendezések Gyári szám Eves Ecs (365 na~) Áthzat: 466 349 850086 850097 850058 Átvitel: 466 349 Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték 24 219150 24 219150 22 320 22 320 54 200 54 200 54 200 54 200 53 400 53400 53 400 53 400 54 200 54 200 54 200 54 200 59 OOO 59 OOO 59 OOO 59 OOO 59 OOO 59 OOO 59 OOO 59 OOO 59 OOO 59 OOO 83400 83 400 40 600 40 600 40 600 40 600 40 600 40 600 40 600 40 600 40 600 40 600 83 852 83 852 83 852 83 852 60 541 60 541 60 541 60 541 60 541 60 541 790 OOO 790 OOO 57 500 57 500 57 500 57 500 57 500 57 500 26 458 297 26 458 297 ----- ~w Jumu(J_J... ~.................... 16/7. ldal Bizttsági tagk l

ss z. Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-.k /2014. sz. jegyzőkönyvhöz Budapest Fővárs Önkrmányzata 2014. ~0.+.. :.9.~... Megnevezés Egyéb gépek, berendezések Gyári szám Éves Écs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték / l/.2-l ~ ~st( Áthzat: 466 349 26 458 297 26 458 297 205 SVJ-2 müszer 870145 57 500 57 500 206 Szém-1 müszer 860017 59 300 59 300 207 Szém-1 müszer 860019 59 300 59 300 208 Szém-1 müszer 860023 59 300 59 300 209 Szém-1 müszer 860109 59 300 59 300 210 Panasnic vide maqnó HGKA 0020 12ma02888 54 900 54 900 211 FTA 2008.URH rádió kézi OJ 160329 81 062 81 062 212 FTA 2008.URH rádió kézi 1G 712114 66192 66 192 213 FTA 2008.URH rádió kézi OM 160331 66192 66192 214 Katasztr. Védöruha (trelcheml 110 352 110 352 215 Katasztr. Védöruha (trelchem) 110 352 110 352 216 Elektr. Tarqnca BT LSV010 tip. 306 OOO 306 OOO 217 FT-23 tip kézi rádió OJ 173580 101 063 101 063 218 FT-23 tip kézi rádió OJ 173577 74625 74 625 219 FT-23 tip kézi rádió OJ 173575 74445 74445 220 exlidet-5 ti. Gázérzékelő kész. 91560 141 300 141 300 221 Mürray 12/40 tip fünyirógép 291176 291176 222 Cann fax-270 tip. 3327154 116 OOO 116 OOO 223 Cann fax-270 tip. 83007007 116 OOO 116 OOO 224 Cann fax-270 tip. 3327152 D 116 OOO 116 OOO 225 Cann fax-270 li. 3327339 116 OOO 116 OOO 226 Cann fax-80 li. V-6519515 51 300 51 300 227 Cann fax-80 li. V-6519798 51 300 51 300 228 Cann fax-80 tip. V-6517677 51 300 51 300 229 Cann fax-80 li. V-6519794 51 300 51 300 230 Cann fax-80 tip. V-6519772 51 300 51 300 231 Cann fax-80 li. V-6512358 51 300 51 300 Álvitel: 466 349 29 002 456 29 002 456 ---- 1. e-f LLL- '7\A ~ -~~ -~........ ~.~...!...... 16/8. ldal Bizttságvezető Bizttsági tagk

~~ - Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH01 5/135-.2...12014. sz. jegyzőkönyvhöz! (.2- (C(. (-,. j.k. Budapest Fővárs Önkrmányzata 2014... O.if:-...9??.. :. Egyéb gépek, berendezések ss z. Megnevezés Gyári szám Éves Écs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték Athzat: 466 349 29 002 456 29 002 456 232 Cann fax-80 tip. V-6516702 51 300 51 300 233 IC<lnnn f<lx-ao lin V-n519nOA 51 300 51 300 234 Cann fax-80 tip. V-6519606 51 300 51 300 235 Cann fax-80 tip. V-6519513 51 300 51 300 236 Cann fax-80 li. V-6519512 51300 51 300 237 Cann fax-80 tip. V-6519774 51300 51300 238 Cann fax-50 tip. V-6519790 51 300 51 300 239 Cann fax-80 li. V-6518901 51300 51 300 240 Cann fax-80 tip. V-6519792 51 300 51 300 241 Cann fax-80 tip. V-6512359 51 300 51 300 242 EDITOR Panas kéváqó készülék 12A9022KB 70 560 70 560 243 Videerekrder SABE V-710834 94320 94 320 244 Sny CCD videkamera 236790 231 200 231 200 245 Panasnic keverőpult WJ MX-10 91711263 287 200 287 200 246 NC-33 akkumulátr töltö 38184 38184 247 Alk 84 fünyiróqép E 315020 33 OOO 33 OOO 248 STYL füszqélvnviró qép 2-25073806 49 OOO 49 OOO 249 Vide maqnó FS-200 PANA DEH 401287 136 724 136 724 250 Lékndicináló berend. 156 333 156 333 251 Vide EV -5 1 OOOE 159 200 159 200 252 RTH 201 O Y AE SU rádió URH 20040357 71 887 71 887 253 RTH 2010 YAESU rádió URH 20040279 61 987 61 987 254 RTH 2010 YAESU rádió URH 20040305 61 987 61 987 255 RTH 201 O Y AE SU rádió URH 20040300 65 841 65 841 256 RTH 2006 URH YAESU rádió 1M470081 79 572 79572 257 RTH 2006 URH YAESU rádió 1K420005 48 350 48350 Átvitel: 466 349 31160 801 31160 801 ""lrf ~ ~~.. ~.M.-fu~ - -~-~ --- 16/9. ldal Bizttságvezető Bizttsági tagk

ss z. Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-} d2014. sz. jegyzőkönyvhöz Budapest Fővárs Önkrmányzata 214.. g.,_...!q~... Megnevezés Egyéb gépek, berendezések Gyári szám Éves Écs ÖD t/.2.- v.( m j J:: Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték (365 nap) Athzat: 466 349 31160 801 31160 801 258 RTH 2006 URH YAESU rádió 1K420010 48 350 48 350 259 RTH 2006 URH YAESU rádió 1K420003 48 350 48 350 260 RTH 2006 URH YAESU rádió 1K420011 48 350 48 350 261 Szerelvénvszekrénvtüzcsaphz 50 825 50 825 262 Szerelvénvszekrénv tüzesahz 50 825 50 825 263 Szerelvénvszekrénvtüzcsaphz 50 825 50 825 264 Katasztr. OP. Csa. Kit. Kcsiba beé 998 720 998 720 265 Riasztó berendezés 86 400 86 400 266 Biler 200 L 28 700 28 700 267 Biler 200 L 28 700 28 700 268 P[ly Dall401 33 904 33 904 269 Pllv Men 401 33 904 33 904 270 VAX Takaritóqép +Out. Fei 36 552 36 552 271 Szfnes TV Samsung 188385 28 480 28 480 272 Szines TV Samsunq 188373 28 480 28 480 273 Szines TV SamsunQ 188384 28480 28 480 274 TV Samsum::J 188337 28 480 28 480 275 Szines TV Samsung 188318 28 480 28 480 276 Ft kit Cann EOS-1 OOO J G 381058 3638158 60 800 60 800 277 Videkamera F-70-es G 9TAOOOB3 849 600 849 600 278 Mixer Ave 5 tip.panasnic 29a04939 159 200 159 200 279 Tv szines JVC 21 BO 16527115 48 OOO 48 OOO 280 Váqóberendezés ED/NG Cnt. EC-310 7192 55 920 55 920 281 Vide rec.pana. FS-200T 288 8 151 200 151 200 282 Prf. Karnera állvánv 159 880 159 880 283 Servetr személyhívó 1411WY2JBC 34 920 34 920 284 Scrvtr személyhívó 1411WY2JGB 34 920 34 920 Átvitel: 466 349 34 402 046 34 402 046 'le(~ ~~R ~~'1\--rlL~ l ~n........... \JW)X~ Bizttságvezető (1 í' r. 16/1 O. ldal Bizttsági tagk

Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-.~./2014. sz. jegyzökönyvhöz Budapest Fővárs Önkrmányzata 2014... Db. ~ - ~~- 00 l /.:l. 14. ~._ -. Egyéb gépek, berendezések ss z. Megnevezés Gyári szám Éves Écs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték Athzat: 466 349 34 402 046 34 402 046 285 Scrvtr személvhívó 1411WY2JC6 34 920 34 920 286 Scryplr személyhívó 1411WY2J8Q 34 920 34 920 287 Scrvtr személyhívó 1411WY2J8P 34 920 34 920 288 Scrvtr személvhívó 1411WY2JF5 45 920 45 920 289 Scrvtr személyhívó 1411WY2JGH 45 920 45 920 290 Aevcln személvhivó 100A 45 920 45 920 291 Aevcln személyhívó 100B 45920 45 920 292 Aevcln személvhivó 100C 45920 45 920 293 Aevcln személyhívó 1000 45920 45 920 294 Aevcln személyhívó 100E 45920 45 920 295 Aevcln személvhivó 100 F 36 720 36720 296 Aevcln személvhivó 1010 36 720 36 720 297 Aevcln személvhivó 1011 36 720 36 720 298 Aevcln személvhivó 1012 36 720 36 720 299 Aevcln személvhívó FF 5 36 720 36 720 300 Aevcln személvhivó FF 6 36 720 36 720 301 Aevcln személyhívó FF 8 36 720 36 720 302 Aevcln személyhívó FF 9 36 720 36 720 303 Aevcln személvhivó FFA 36 720 36 720 304 Aevcln személvhivó FFB 36 720 36 720 305 Aevcln személyhívó FFC 36 720 36 720 306 Aevcln személvhivó FFD 36 720 36 720 307 Cann fax 170 + üzenetröqz. 7704784 99 900 99 900 308 Bsch szalacsiszló 23 976 23 976 309 Gardrbe szekrény 28 750 28 750 310 Dóra knyhaszekrény 37764 37 764 311 Szura sisak 33 349 33 349 312 Szupra sisak 33 349 33 349.. 1.,. ~.~ - ~~ :... ~.. ~........ h.~.~ L1uv& C--- r Bizttságvezető Bizttsági tagk Atvitel: 466 349 35 525974 35 525 974 16/11. ldal

' Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-.f..:.:/2014. sz. jegyzőkönyvhöz a \ l ~14. -"' Jk. Budapest Fővárs Önkrmányzata 2014... CP.-:. :. 9.~... ss z. Megnevezés Gyári szám Egyéb gépek, berendezések Eves Ecs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték Áthzat: 466 349 35 525974 35 525 974 313 Riasztó G 501 USM-W 22 776 22 776 314 Riasztó G 501 USM-W 22 776 22 776 315 Riasztó G 501 IJSM-W 22 776 22 776 316 Telefax Panasnic KXT 2230 41 BHA001 0 38 72 900 72900 317 Ventilátr B-180 TP MV 140 80 000 80000 318 Sürített levegős palack 29 824 29824 319 Sürített levegős palack 29 824 29 824 320 Lehel hütöszekrény ZFC 255 22 960 22 960 321 PA Mncr végfkzat erösitö 59 OOO 59 OO O, 322 PAN WY karnera kffer 65 OOO 65 000 Q' 323 Kmplett belső kárpitzás 43106 43106 324 Töltökészülék mdul 21 300 21 300 325 Plcs számítógépszekrény 25 920 25 920 326 Plcs számitógépszekrény 25 920 25 920 327 Kézi szivattyú 35 450 35 450 328 Mbiltelefn NOKIA 6310 82002032 7 972 54 900 54 900 329 Miniwam e merömüszer ARSM-0053 63 832 439 624 439 624 330 Fuji-S304 digitális fényképezőgép 3FL01881 FUJIP-S304+256XD 21778 149 990 149 990 331 Cann Pwer Sht A60 digitális fényképezögép 216732239321 14450 99 500 99 500 Összesen: 574 381 36 849 520 36 849 520 /fl( l~ ~ -fl Bizttságvezető... &W.~W....... ~.~ ~ Bizttsági tagk 16/12. ldal

Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-~./2014. sz. jegyzőkönyvhöz OO-{ (LD l4. fs"l - j~ 2014. ~&. :. 9.~.. :.. Ugyvitel-számítástech ni ka Gyári szám Éves Écs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték CIOA00500154 39 375 39 375 PB 003113A20 55 750 55 750 2JAY007268 112375 112 375 SFRHR 709008 138 750 138 750 SFRHR 708992 138 750 138 750 SFRHR 709083 138 750 138 750 MTC 0001371 244 238 244 238 MTC 0001372 244 238 244 238 MTC 0001373 237 612 237 612 MTC 0001374 237 612 237 612 MTC 0001375 237 612 237 612 MTC 0001376 237 612 237 612 GFSIN/121597 173 556 173 556 JPZP123299 118 500 118 500 GC93K52440 50 213 50 213 12ET 10166A 512 500 512 500 80 975 BO 975 3210JYOLLR 135 100 135 100 JPW 182576 90 225 90 225 3201719117 85 800 85 800 49L0007790 44 946 44 946 2JA7092530 56000 560 0 0 EEU16532 150 OOO 150 OOO CNCF932F41 114 925 114 925 CNC2496224 115 863 115 863 MY211 D60XO 97125 97125 3 888 402 3 888 402 Ol Ol Ol Ol 0; Ol a-. ;~,~1:> ~ll. ~ ~ L... n._ (... ~~... ~.... 16/1 3. ldal Bizttsági tagk Budapest Fővárs Önkrmányzata ssz. Megnevezés 1 Ciqit tábla News Ketch 1212 2 1 UPS APS BACH UPS Ml 650 VA szünetmentes tápe. 3 Márlix 9 betüs Esn FX 1170 nymtató 4 Nymtató 1100 HPC 244 A faser iet 5 Nymtató 1100 HPC 244 A faser jet 6 Nymtató 1100 HPC 244 A laser iet 7 Számitógép PC MTC SL 65 FVB C667 8 Számitóqép PC MTC SL 65 FVB C668 9 Számitóé PC MTC SL 65 FVB C669 10 Számitógép PC MTC SL 65 FVB C670 11 Számítógép PC MTC SL 65 FVB C671 12 Számítóqép PC MTC SL 65 FVB C672 13 PC-ll. számitóé +tartzék 14 Nymtató HP Laser Jet 6L 15 Manitr Daew 518 B 16 Knica fénymásló 17 Parafa tábla 18 Nymtató HP 111. 19 Nymtató Laser Jet 20 Scanner4BOO 21 Epsn LQ 1070 nymtató 22 Epsn FX 1170 nymtató 23 LaserJet Cann L-200 24 HP LaserJet-1200 nymtató 25 HP LaserJet-1200 nymtató 26 HP nymtatók 80 Atvitel: --- - - 1. ) u_..l. "~'\) --,J)... Bizttságvezető

Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015 / 135-~./2014. sz. jegyzőkönyvhöz { l W\4. '"7. )~. ss z. Budapest Fővárs Önkrmányzata 2014. ~:.. Q~..... Megnevezés Ugyvitel-számítástechnika Gyári szám Éves Écs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték Áthzat: 3888 402 3 888 402 27 Pentium 1V. server MTC000414B 543 472 543 472 28 HP Liet scanner CN2ES01Q 68 271 68 271 29 GL 216 lat számitógép 109408 392 650 392 650 30 Prper 16 CA 486 számitóqép A151020329 655 289 655 289 31 486 DX számitóé QV 2804 116100 116 100 32 Prner 16 WXT számitóqép 931011KE01 2 815 744 2 815 744 33 Al. 286 átalakító 2382 D 117 600 117 600 34 AT számítóqép 92112/KE64 524 700 524 700 35 486 DX számitóé 2803 92/12KE02 152 200 152 200 36 486 DX számitóaé 911111251453 145 OOO 145 OOO 37 386 DX számitógép 2381 B 900506 88100 88100 38 HPLLJ.- lll. P. nymtató HC 33481AB 135100 135100 d 39 Winchester 80 MB R231F3 63 300 63 300 40 AT. 286 átalakító Qwektv 25805 L805 118 600 118 600 41 AT. 286 átalakító 921121KE01 135 600 135 600 42 HP ScanJet lllelvasóeqvséq 3201719117 119 OOO 119 OOO 43 486 OX számitóqép 250832805 102 400 102 400 44 486 OX számitógép 91/2711154 170 340 170 340 45 486 DX számitóqé 2800 99 900 99 900 46 486 DX számítógép 8813064 280 100 280100 47 486 DX számitóqép 92/12/KE03 159 100 159 100 48 386 OX számítóaé 2802 145300 145 300 49 Laadaqló (FX 1050 nvmt.) 28 900 28 900 Átvitel: 11 065168 11 065168 ---- ~c-\~ ~ ---ll............... cb~~.~.... J.nu.ffi (i! ) Bizttsá gvezető.............................. 16/14. ldal Bizttsági tagk

Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke FPH015/135-~./20 1 4. sz. jegyzőkönyvhöz Budapest Fővárs Önkrmányzata 2014... ~h... 9.~.... 00 t/j- \4. <e,-, f Ugyvitel-számítástechnika ss z. Megnevezés Gyári szám Éves Écs (365 nap) Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték Áthzat: 11 065168 11 065168 50 HD LAESER nymtató SkenJet 407185028 A 85 800 85 800 51 Epsn nymtató Stiius Clr 11. S RG26XE000666 79 200 79 200 52 Winchester 420 MB beépítve Busz 30 OOO 30 OOO 53 MPC 386 DC-40 Számftóqép kmpi. 62419452397 186 400 186 400 54 CD icaszabály qyüjtemérly 46 OOO 46 OOO 55 Számítóqép Pentium l. QN1029519706 275 860 275 860 56 Számítóqép Pentium l. SINI807151 0295/9707 231 360 231 360 57 Dahle 20612 iratmeasemmisitö 99184 99184 58 Facit iróaép 9403145 széles kacs 3240095 57 OOO 57 OOO 59 Olivetti ET 2450 MO iróqép 1625631 69 900 69 900 60 Vizuál tábla LMP 58 tip. 24 500 24 500 61 Vizuál tantermi tábla 265100 265100 62 Feliratzó WJ-KB 15 3122 33 280 33280 63 lrásvetitö F-40 4 265 46 500 46 500 64 Irásvetötö kbra 207003 62 660 62 660 65 Sharp fénymásló SF 7850 V710834 186 200 186 200 66 Manitr Rda Star L TV552 90902057 63 500 63 500 67 Pentium számitóqép szerv. Knf. 35022 239 339 239 339 68 Manitr 14" Tatung 449254486 42 275 42 275 69 SF 7830 200 M fénymásló 2575 45700863 209 OOO 209 OOO 70 Számitóqép P-11. 233 N62705667 d 308 250 308 250 71 Számitóqép P-11. 233 N62705668 457 825 457 825 72 Laser Jet nymtató 6 L SNJP2T220939 118 500 118 500 73 Clr nymtató 600 41 Epsn stílus ALC7045165 90 225 90 225 74 Shar 2030 H fénvmásló IDNR4458 250 OOO 250 OOO 75 Fuiitsu-siemens scenic L845G számítóaé YBSX474192 362 OOO 362 OOO 2 r 1 ~ r'f'\: j}; Bizttságvezető r Átvitel: 14 985 026 14 985 026.. ~.~.~... ~e_ Bizttsági ta~~ k........ 16/15. ldal

- Selejtezett tárgyi eszközök jegyzéke Ugyvitel-számítástech n i ka Gyári szám Eves Ecs (365 nap} Athzat: GHI7HVET A20955 CN294431DH 01-16890 CNC282233_2 CLGY030299 01-16897 01-16896 01-16899 01-16898 01-22340 OKFY018473 DKFY024080 01-23918 ---- -- FPH015/135-.U 2014. sz. jegyzőkönyvhöz 2014. ~.?.-:... 9.' J,........P /J-.l~._M_-1 L. Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték 14 985 026 14 985 026 199 230 199 230 112 745 112 745 163 505 163 505 112 430 112 430 199 876 199 876 110 755 110 755 110 755 110 755 110755 110 755 110 755 110 755 100 375 100 375 99 875 99 875 99 875 99 875 115 960 115 960 16 631 917 16 631 917 - Immateriális javak Gyári szám Eves Ecs (365 nap) 499Q88S Osszesen: 574 381 ~ ~ -r'ja- ~a_! Bruttó érték Halmztt Écs Nettó érték 200 OOO 200 OOO 200 OOO 200 OOO 400 OOO 400 OOO 53 881 437 53 881 437 16/16. ldal Bizttsági tagk Budapest Fővárs Önkrmányzata ss z. Megnevezés 76 Samsun 17' svncmaster lcd 171 s manilr 77 Nvmtató htsmart HP 7 550 színes tintasuaaras 78 FEFO scienie 4G ruac 2003 számílóaé 79 nvmlató HP LJ 1200 C7044A 80 nvmtató EPSON FX2180 81 FEFO scienie 4 L ruac 2003 számilóaé 82 FEFO scienie 4 L ruc 2003 számitóaé 83 FEFO scienie 4 L ruac 2003 számilóaé 84 FEFO scienie 4 L ruac 2003 sz 85 FEFO scienie 4 L számltóaé 86 EPSON LX 1170 n't'mtató FEFO 87 EPSON LX 1170 nvmtaló FEFO 88 FEFO scienie L 3-ruc s:c:ámítóé Osszese n: ss z. Megnevezés l sftware 2 Rád. Ir. Praram. Sftware Mindösszesen: r] dltl 0- ---"... ~........ :. ~............ Bizttságvezető

, Eszköz a zn.: Kartnaznsító 6ó829Leltári szám: KGU- 161322 l Eszköz nyilvántartó lap Negneve zé s l: Pl. véd. uz. át. KFK egyéb gép, ber -- - ::010. 1~. 31 ~:PTH n 1). '10 O. úo Hüs :. csap. : Leltárkör zet : POLGYED Erték vál t. K.idószak K.st a t. -1, 885, 658. 00 200901-75, 838.00 200903-76, 681. 00 200906-77, 523. 00 200909-2, 121, 1 39.00 200912-5,4 39.00 200912 2, 121,139.00 200912 0. 00 2, 121, 139. 00 200912-2, 121,139. 00 200912 0. 00 201001 N 2,121,139. 00 ~0 1 001 N - ~. 12 1, 139. 00 ~01010 ::013/ll/l.J l. lda l 14 : 4~:5~ m:.=: : es:l:atl ri O O~. l~ t l VI::C _ E:"i::K_K.".P.TON 2, 121, 139. 00 200901 N. 200913 N - 2,121, 139. 00 200913 N 2, 121,139. 00 200913 N - 2, 121, 139. 00 201001 N 2, 121, 139. 00 ~01010 ::.1 ~ 1. 139. 00 ::01010 -:!,1 21, 13~. 00 ::01010 (). (10 ::!0101: ~l :!010.10. 01 ES(J7 60-000! 4 TS t\ +. Ü\1 ::, l.: l,!39. 00 0006682.9-000002. SUMMA: 0. 00 önk ü::-n. ány~:st ~Cll j :FORRLS-SQL Kés : l~ t e k alrendszer ~~13 Eszközc s prt Eszközcsprt megnevezése Br ut tó.sz. tes nyilv.szsz. Biznylat d átuma Bi z nyl atszám Biz.té t el Mzgásnem Ecs.mzgnem B r ut tó értél:v. Könyv tes. értéke 000 66829-000001 6KEGEP Oz. á t a. kr l. frg.ké p. gép, ber.,felsz. 161322 1623122 200 9.01.01 EX0159-00008 l 1000 2,12 1,139. 00 0. 00 200 9. Ol. Ol E: cs TSNY 0. 00 1,885,658.00 2009. 03.31 E: cs TSEL 0.00 75, 838. 00 2009. 06. 30 E: cs TSEL 0. 00 76, 68 1. 00 2009. 09.30 t es TSE L 0. 00 77,523. 00 2009. 12. 31 ES07 69-00004 8 3002-2, 121, 139. 00 0. 00 2009.12. 31 tes TSEL 5, 439. 00 2009.12. 31 ES0769-01)004 TSK- 0. 00-2, 121, 139. 00 00066829-000001 SUMMA: 00066829-000002 3KEGEP Ora í rt, Oz. áta. krl. f. l:.gé p, ber., fels z. 1619322_ 1623122_ 2009. 12.31 ERTH 0. 00 2009. 12. 31 EY0769-00036 3 2000 - ~.1 21, 139.00 0. 00 2009.1~.31 ES 0769-00004 8 3002 2,121, 139. 00 0. 00 2009. 12.31 ES07 69-00004 TSK+ 0. 00 2, 121,139. 00 ~ 0 0 9.1 2.31 E: es TSZA 0. 00-2, 121,139. 00 2010.01. 0 1 ÉRTH 0. 00 0.00 2010. 01.0 1 EX0760-00036 3 1000 2, 121, 139. 00 0. 00 2010. Ol. Ol ÉCS TS NY 0. 00 2, 12 1, 139. 00 2010. 10. 01 ES 0760-00014 l 3001 - ~. 1~1. 13~. 00 0. 00 2010. 10. 01 ES 0 7 60-00014 TSK- 0. 00 -~.1~1, 139. 00 66e~9-3 3 i\ EGET 0-ra i rt ü:.at.l:rl. f.~.. e. gép ber. f.bll. 16193~ :! 1-16::?1 ~ ~1 - :!0 10. 10.01 ES07ó0-0001 4 l 3001 2. 1~1. DC,. Jv 0. 00

I VF.ú _F:3Zt;_ ó\.'-.rtoii ~ O U/i l l! 4 ldd 1 4: 4 ~ : 5 ~ Unl:!: lanyz.-..t _l,l j FORRLS-SOL Kés:lete k alrendszer ~013 TSKnu.sn: es: l:al r. O OO~. ls t Eszköz nyilvántartó lap Kartt,naznsír.ó Eszközcsprt Eszközcsprt megnevezése Biznylat dátuma Biznylatszám Biz.téte1 M zgásnem Écs. mzgnem Brur.tó.sz. ÉCS nyilv.szsz. Bruttó értékv. Könyv ÉCS. érté ke Érték vált. K.idös zak K. stat. 2010.12.31 EY0760-00036 2010. 12. 31 ÉCS 2011. 01.0 1 ÉRTH 2011.01.01 EX0761-00036 2011.01.01 ÉCS 2011.01.15 EF0151-00002 2011.01.15 EF01 51-00002 00066929-000003 SUMMA : 3 2000-2, 121,139.00-2,121,139.00 20101 2 N 3 1000 2,121,139. 00 0.00 2,121,139.00 201101 I 2 3006-2,121,139.00 0. 00-2, 121, 139. 00 201101 TSZA 0. 00-2,121,139. 00 2, 121,139. 00 201012 N TSNY 0. 00 0. 00. a 201101 N 0. 00 2,121, 139.00-2,121,139. 00 201101 I -2, 121,139. 00 2,121,139.00 201101 I 0.00 0. 00 00066829-000004 3KEGET O- ra írt Uz. át.kr l.f.k.e. gép ber. f.áll. 16193221 16231221_ 2011.01.15 E F0151-0000~ 2 3006 2011.01. 1 5 EF0151-00002 TS K+ 2011.12.31 ÉRTH 2011. 12. 31 EY31 21-00268 200 0 2011.12.31 ÉCS 0. 00 2,121,139. 00 2.01113-2, 121,139. 00 1'SZA 2012. Ol. Ol ÉRTH 2012. 0 1. 0 1 EX31 22-00268 l 1000 2012. Ol. Ol ÉCS TSNY 2012.12.31 ÉRTH 2012. 12.31 EYOQ~ - 00 469 200 0 201 2.12. 31 ÉCS TSZA 2013. Ol. Ol ÉRTH 2013. 01.01 EXOQ3-00469 l OOO ~013.01. 01 ÉCS TSNY 00066829-000004 SUMMA: x Eszköz azn.: 66829 SUMMA : 2,121,139. 00 0. 00 2,121,139.00 0. 00 0. 00-2, 121, 139. 00 2,121, 139. 00 2, 121,139.00 201201 2, 121,139.00 0. 00. - 2,121,139. 00 0. 00-2,121,139. 00 201212 -:>. 1:1, 139. a 0. 00 0. 00 2,121, 139.00 0. 00 0. 00 ~.121,13 9. 00 2,121, 139. 00 2, 121, 139.00 2,121, 139.00 2, 121,139.00 2, 121,139. 00 201101-2,121,139. 00 201101 201113-2,121,139. 00 201113 0. 00 201201-2, 121,139.00 201201 201212 2,121, 139. 00 201212 201301 2. 1~1, 139. 00 201301 - ~.121,139. 00 ~01301,.. N N N N N N N N N N

j, 0 lal 14 : 41 ~: s:: Ör t ~:... n:: -..c.rt y :GLt _ 01:, FORRLS- SUL Kész l etel: alrends~er ~013 mian :es:l:artooo~. ls t l VEú_ESZI\_K.I\RTOl l ~ 013/11 / 14 Eszköz nyilvántartó lap EszkAz azn.: 66830Leltári szám: KGU- 16191 32 Hegnevezés l : Plg. véd. z. át. tel j. lei. szellemei terhosz. csp.: Leltárkörzet : POLGVED Ka n cinaznsító Eszközcsprt Eszl:özcspr t meg nevezése Bruttó.sz. ÉCS nyilv.szsz. Bízanylat dátuma Biznylatszám Biz. tétel!1zgásnem Écs.mzgne rn Bruttó é rtél:v. Könyv ÉCS. értél:e Érték vált. K.id6sZal: K. stat. 00066830-000001 3FSZET Or a írt, ilz.át. üzleti szell.terrnék áll. 1619132-1621132 - 200 9. Ol. Ol EX01 59-00008 2 1000 400, 000. 00 400, 000. 00 200901 N 200 9. Ol. Ol ÉCS TSNY 0. 00 400,00-400, 000.00 200901 I 2009. 12.31 ÉRTH 0. 00 0. 00 200913 N 2009. 12.31 EY07 69-00034 l 2000-400,000. 00-400,000. 00 200913 N 2009.12. 31 ÉCS TS ZA - 400, 000. 00 400,000. 00 200913 N 2010. Ol. Ol ÉRTH 0. 00 0. 00 0. 00 201001 N 2010.01.01 EX07 60-00034 l 1000 400,00 400,000. 00 201001 N 2010. 0~.01 ÉCS TSNY 0. 00 400, 00-400, 000. 00 201001 N 2010.12.31 ÉRTH 0. 00 0. 00 201012 N 2010.12.31 EY0760-00034 l 2000-400, 000. 00 0. 00-400,00 201012 N 20 10.12. 31 ÉCS TSZA 0. 00-400,000. 00 400,000.00 201012 N 2011. Ol. Ol ÉRTI! 0. 00 0. 00 0. 00 2011 01 N 2011. Ol. Ol EX0761-00034 l 1000 400,000. 00 0. 00 400,000. 00 201101 2011. Ol. Ol ÉCS TS NY 0. 00 400, 000. 00-400,000. 00 201101 2011.01.15 EFOlSl-00002 6 3006-400,000. 00 0. 00-400,000. 00 201101 2011.01. 15 EF0151-00002 TSK- -400,000. 00 400,000.00 201101 00066830-000001 SUMMA : 0. 00 00066830-000002 3FSZET Ora írt, ü:.át.üzleti szell. termél: all. 1 61913~ - 1621132-20 11.01.15 EF0151-00002 6 3006 400,00 400,000. 00 201101 201 1.01.15 EFOlSl-00002 TSK+ 0. 00 400,000. 00-400, 00 201101 :'011.12. 31 EY3121-00:'63 l 2000-400, 000. 00 0. 00-400, 000. 00 :01113 N 2011.12. 31 ÉCS TS ZI'. 0. 00-400, 000. 00 400,000. 00 ~ 0 11 1 3 N :'012. 01.01 ÉRTH 0. 00. Q(J 0. 00 :! 0 1~01 N :'vl 2. 01.0l ÉCS ( J ':'S!rt 0. 00 40ú, 0(1 0, [fl -400, 000. 00 :ü1: 01 2011. 12. 31 ÉRTH 0. 00 0. 00 0.00 :!01113 N 2 lll:. Ol. Ol E: : 3122-00263 i OOO 400, 000. 00 u. uü 400, 000. 00 :!0 1~01

4. uldöl l4 : C : S:C :nl ;.n: es:l:art0009.lsl l VEú_ESZK_Kil.RTON c01 3/ll114 Eszköz nyilvántartó lap Bruttó.sz. ECS nyilv.szsz. Bruttó értékv. Könyv ÉCS. értél:e Érték vált. K. idöszak K.stat. 0. 00 201212 N -400, 00 0. 00-400, 00 201212 N 0.00-400,00 400,000. 00 201212 N 0. 00 201301 N 400, 000. 00 0. 00 400, 00 201301 N 0.00 400,00-400,00 201301 N 400, 00 400,000.00 400,00 400,00 0. 00 Onl:..-.-.ányzá t 2013 forrls- SOL Készletei: drends:er ~013 KarttJnaznsító Es zközcsprt Eszközcsprt megnevezése Bi ~nylat dátuma Biznylatszá m Bíz.tétel Mzgásnem Écs. mzgnem 2012.12. 31 ÉRTH 2012.12.31 EYOQ2-01664 l 2000 2012.12. 31 ÉCS TSZA 2013. Ol. Ol ÉRTH 2013.01.01 EXOQ3-0166 1 l 1000 2013. Ol. Ol ÉCS 'rsny 00066830-000002 SOMMl\ : Eszköz azn.: 668 30 SOMMl\:

~- l a<>l 14 : 4~ : 5: OnkGtL6nyzat _0!3 FORRLS-SQL Készl etek al r endszer ~Dl~ mln : t>s:l:artoooc,. lst l VE:lJ_I::S?.<;_ KJI.RTOtl ~0 13 /11/1 4 Eszköz nyilvántartó lap Es zl:öz azn.: 66831Leltári szám: KGU- 1619312 Megnevezés 1: Plg.véd. Uz. át. t elj.lei. frg.kep. gepmus z. csp.: Lel tárl:örzet : POLGVED Kartnaznst tó Eszközcsprt Eszközcsprt megnevezése Bruttó.sz. ÉCS nyilv.szsz. Biznylat dátuma Biznylatszám B1z. tétel I~zg ásnem Écs. mzgnem Bru t t ó értékv. Könyv ÉCS. értéke Érték vált. K. idöszak K. stat. 00066831-000001 3XEGEP Ora Uz. át.f. képt.e.gép, ber., felsz. 161931121 162311121 2009.01.01 E:X015 9-00008 3 1000 12,360, 584. 00 0. 00 12, 360,584.00 200901 N 2009.01.01 ÉCS TSNY 0. 00 12,360,584.00-12,360, 584. 00 200901 2009. 12.31 ÉRTH 0. 00 0. 00 0. 00 200913 N 2009. 12. 31 EY0769-00042 l 2000-12,360,584. 00-12, 360, 584. 00 200913 N 2009.12.31 ÉCS TSZA 0. 00-12, 360, 584. 00 12,360, 584. 00 200913 N 2010. Ol. Ol ÉRTH. 0. 00 201001 N 20 10. Ol. Ol EX0760-00042 l 1000 12,360, 584. 00 0. 00 12, 360, 584. 00 201001 N 20 10. Ol. Ol ÉCS TSNY 12, 360, 584.00-12, 360,584. 00 201001 N 2010.12. 31 ERTH 0. 00 0. 00 0.00 201012 N 20 10.12.31 EY0760-0000 l 2000-12,360, 584. 00 0. 00-12, 3 60, 584.00 201012 N 2010. 12.31 ECS TSZA 0. 00-12,360, 584.00 12, 360,584.00 201012 N 2011. Ol. Ol ERTH 0. 00 201101 N 2011.01.01 EX0761-00043 l 1000 12,360, 584.00 0. 00 12,360, 584. 00 201101 2011.01.01 ECS TSNY 0. 00 12,360, 584. 00-12, 360, 584. 00 201101 2011.01.15 EF0151-00002 5 3006-12,360, 58 4. 00 0. 00-12, 360,584. 00 201101 r 201!. 01.15 EFD151-00002 TSK- 0. 00-12, 360, 58 1.00 12, 360, 584. 00 201101 00066831-000001 SUMMA: 0. 00 00066831-000002 3XEGEP Ora tiz. át.f. képt.e.gép, ber., fels:. 161931121 162311121 - ~0 1 1.0 1. 15 EF0151-00002 5 3006 12, 360, 584. 00 0. 00 12,360, 584. 00 "01101 I col l. Ol. l 5 E F0151-0000~ TSK~ 0. 00 12, 36D, 5~ 4. ú0-1~. 360,5 8 4.0 0 ~01101 coll.07. 01 E S31~1-000 06 l 3001-12, 360, 564. 00 0. 00-12, 360, 58 4.00 ~01107 2011.07.Ol E S3 1 ~1-00006 TSK- 0. 00-12, 360, 5&4. 00 12,360,584. 00 201107 00066831-000002 SUMMA: 0.00 00066831-000003 3: :EG:::T n ~a u:.,~. frg. ktpt. e. gep, ber.,f e l sz.bll 1 619 311 ~ 1_ 16~ 3111 ~ 1-2011.07. 01 ES 312J - 0000t" 1 3001 12, 360, 5~4. 00 ). u l:, 360, 5t4. 00 201107

. b. u la~l l" : tj: : 5: OnJ;rm~ny z a t ~0 13 ; forrl;-sql 1\és:letel: dl ~e<~d5zer ::! 3 lll M : "'s~ l:ar t O f() <,. ls t l VED _ESZI\_ 1\.0.RTON ~ 013/ll/ 14 Eszköz nyilvántartó lap Ka r tnaznsít ó Eszközcsprt Es z ~zcs prt megnevezése Biznylat dátuma Biznylatszám Biz. tét e 1 M zgásnem Écs.mzgne m Bruttó. sz. ÉCS nyi1 v. szsz. Bruttó értékv. Könyv ÉCS. é r téte Értét vál t. K.idószak 1\. stat. 2011.07.Ol ES3121-00006 2011.12. 31 ÉRTH 2011.12. 31 EY312l- 00313 2011.12.31 ÉCS 2012. Ol. Ol ÉRTH 2012. Ol. Ol EX31 22-00313 2012. Ol. Ol ESOQZ - 00020 2012. Ol. Ol ESOQ2-00020 2012. Ol. Ol ÉCS 00066831-000003 SUMMA: l 2000 l OOO 300 l TSK+ TSZA TSK TSNY 12,360, 584. 00-12, 360,584.00 201107 0. 00 201113 N -12, 360, 584.00 0.00-12, 360, 584.00 201 113 N -12, 360, 584. 00 12, 360,584. 00 201113 N 0. 00 0. 00 201201 N 12, 360, 584. 00 0. 00 12, 360, 584. 00 201201-12, 360, 584. 00 0.00-12, 360, 584. 00 20 1201-12, 360,584. 00 12, 360,584.00 201201 12, 360,584. 00-12, 360, 584.00 201201 0.00 12,360, 584. 00 201201 3KEGET ESOQ2-00020 2012. Ol. Ol ESOQ2-00020 2012.12.31 ÉRTH 2012.12. 31 E:YOQ2-0 0469 2012.12. 31 t es :013. Ol. Ol ÉRTH 2013. Ol. Ol EXOQ3-00469 2013.01. 01 ÉCS 00066831-000004 SUMMA: l 3001 2 2000 2 1000 TS!\+ TSZA TSNY 12, 360, 584. 00-12, 360, 584.00 201201 I 0. 00 201212 N -12,360,584.00-12,360, 58 4.00 20121: N -12,360, 584. 00 12, 360,584.00 201212 N 0.00 0. 00. 00 201301 N 12,360, 584.00 0. 00 12, 360, 584.00 201301 N 12, 360, 584. 00-12, 360, 584. 00 201301 N 12,360,584.00 12,360,584.00 0. 00 Es z.köz. a:z:n.: 66831 SUMMA: 12, 360, 584. 00 12,3 60, 584. 00 0. 00

Ön l.l ~aány ~<t ~0 1 3 nllan : es = l :a r t OfJO ~. l~t l VEl ESZK KJ>.P.TON 1. u Jd<l FORRLS- SQL l\és:letek alr er.d ~= er.~ lll3 ~013/11/14 14 : 42:5: Eszköz nyi1vántartó 1ap Es zkö, a zn.: 66832Leltári szám : KGU-1619321 Me gnevezés l : Plg.véd. Uz.át.tel j.lei. KFK Ugyv. számtmusz.csp.: Leltárkörzet : POLGVED Ka r tnaznsító Eszközcsprt Eszközcsprt megnevezése Bruttó.sz. tes nyilv. szsz. Biznylat dátuma Biznylatszám Biz.tétel Hzgásnem Écs.mzgnem Bruttó é rtél:v. Könyv ÉCS. értél:e Érték vált. K.id6sza k K. stat. 00066832-000001 3KUSZE Ora irt,üz.áta. k rl.f.k. ügyv.szt.eszk. 1619321 1623121-200 9. Ol. Ol EX01 59-00008 4 1000 16,631,917.00 16,631, 917. 00 200901 N 200 9. Ol. Ol ÉCS TSNY 0. 00 16, 63 1, 917. 00-16, 631, 917.00 200901 2009.12. 31 ÉRTH 0. 00 0. 00 200913 N 2009. 12. 31 EY0769-000 10 2 2000-16,631, 917. 00-16, 631,917. 00 200913 N 2009.12.31 ÉCS TSZA 0. 00-16, 631, 917. 00 16, 631,917.00 200913 N 2010. Ol. Ol ÉRTH 0. 00.. 00 0. 00 201001 N 2010. Ol. Ol EX0760-00040 2 1000 16, 631,917. 00 0. 00 16, 631, 917. 00 201001 N 2010. Ol. Ol ÉCS TSNY 16, 631, 917. 00-16, 631, 917. 00 201001 N 2010. 10.01 ES0760-00013 3 3001-16,631, 917. 00 0. 00-16, 631, 917.00 201010 2010.10. 01 ES0760-00013 TSK- 0. 00-16,631,917. 00 16, 631, 917.00 20 1010 I 00066832-000001 SUMMA: 0.00 0. 00 0. 00 00066832-00000~ 3KUSZT Ora i rt üz.át.l:rl.f. k. llgyv. szt.eszk.áll 16193211_ 16231211_ ~010. 10. 0 1 ES 0 7 60-00013 3 3001 16, 631,917. 00 0. 00 16,631, 917. 00 201010 20 10.10. 01 ES07 60-00013 TS K+ 0. 00 16, 631,917. 00-16,631, 917.00 201010 2010.12. 31 ÉRTH 0. 00 0. 00 201012 N 2010.12.31 EY0760-00040 ~ ~OOO - 16, 631, 917.00 0.00-16, 631, 917. 00 20 1012 N 2010. 12. 31 tes TSZA 0. 00-16, 631, 917. 00 16, 631,917. 00 201012 N 2011. 01.01 ÉRTH 0. 00 0. 00 0. 00 201101 N 2011. 01. 0 1 EX0761-00040 2 1000 16, 631,917. 00 0. 00 16, 631, 917. 00 201 101 20 11.01. 01 ÉCS TSNY 0. 00 16, 631, 917. 00-16, 631, 917. 00 201101 2011. 01.15 EF0151-00002 3 3006-16, 631.917. 00 0. 00-16, 631, 917. 00 201101 2011. 01. 15 EF0151-00002 TSK- O. Oü - 16, 63 1, ~ 17. 00 16, 631, 917.00 201101 00066832-000002 SUMMA : 0. 00 0. 00 00066&32-000003 3l'l1S:?.T Ora irt ll.bt. i: rl.f. I:. Ogyv. s : t. esk. áll ~61~3~" 1-16:3 1 ~1 1-2011.01.15 E~ú151-0\JOO: 3 )Oút> 1c., 31, ; 1<. Q(I 0. 00 1&, &~:. 917. 00 201101

"'.:>ldal 14 : 4:! : s:: mian : <:s::l: árt OOO ~. l st l VE:D_E:SZK_KF.RTOil :!OlJ/1 1/ 14 Eszköz nyilvántartó lap Bruttó. sz. ECS nyilv. szsz. B r ut tó értél:v. Könyv ÉCS. értéke Érték vált. K. idöszak K.stat. 0. 00 16, 631, 917. 00-16, 631,917.00 201101 0.00 0. 00 201113 N - 16,631,917.00 0.00-16,631,917.00 201113 N 0. 00-16, 631, 917. 00 16, 631, 917. 00 201113 N 0. 00. 201201 N 16, 631,917.00 0. 00 16,631, 917. 00 201201 16, 631,917.00-16, 63 1, 917. 00 201201 0. 00 20 1212 N -16, 631, 917.00 0.00-16,631,917.00 201212 N 0. 00-16, 631,917. 00 16, 631,917. 00 201212 N 0. 00 0. 00 0. 00 201301 N 16, 631, 917. 00 16, 631, 917. 00 201301 N 0. 00 16, 631, 917. 00-16,631,917.00 201301 N 16,631,917. 00 16, 631,917.00 16, 631,917. 00 16, 631,917. 00 Önl::..-,ány:at 2013 FORRLS - SQL Készlet ei: alrends:e r -"0 13 Kart naznsító Eszközcsprt Eszközcsprt megneve zése Biznylat dátuma Biznylatszám Bi z. tétel Mzgásnem Écs.mzgnem 2011.01.15 EFOlSl-00002 TSK+ 2011.12.31 ÉRTH 2011.12.31 EY3121-00302 l 2000 2011.12. 31 ÉCS TSZA 2012.01.01 ÉR Til 2012. Ol. Ol EX3122-00302 l 1000 2012. Ol. Ol ÉCS TSNY 2012.12.31 ÉRTH 2012.12.31 EYOQ2-01636 l 2000 2012.12.31 ÉCS TSZA 2013. Ol. Ol ÉR Til 2013. Ol. Ol EXOQJ- 01636 l 1000 2013. Ol. Ol ÉCS TSNY 00066832-000003 StJMMl\: Es:köz. az:n. : 66832 StJMMl\ :

<,. ld"l H : 1~ : 5~ űni:c l"u,an yz~t _:L)l3 r.ti~n : e~z l:ar tooo~. l 3 t l VED_ES~K_KI'.RTOH F"0HRLS- SQL Kés=l etel: al rends=er ~ú l 3 ~ 0 13/11/l l Eszköz nyilvántartó lap Eszköz azn.: 66833Leltári szám: KGU-1619322 Hegnevezés l : Plg.véd. ilz.át. telj.lei. KFK gép, ber.hilsz.csp.: Leltárkörzet : POLGVEO Kartnaznsí tó Eszközcsprt Eszl:özcsprt megnevezése Bruttó.sz. ÉCS nyilv.szsz. Biz~nylat dátu ma Biznylatszám B1z.tétel Hzgásnem Écs.mzgnem Bruttó értél:v. Könyv ÉCS. értéke Érték vllt. K.id ószak K.stat. 00066633-000001 3KEGEP Ora irt, Uz.áta.krl.f.k. gép, ber.,fe lsz. 1 619322 1623122 2009.01.01 EX0 159-00008 5 1000 22,367, 797. 00 0. 00 22,367,797.00 200901 N 2009.01.01 ÉCS TSNY 22, 367,797.00-22, 367, 797.00 200901 T 2009. 12.31 ÉRTH 0. 00 2 0091 3 N 2009.12.31 EY0769-00036 4 2000-22, 367,797.00-22, 367, 797. 00 200913 N 2009.12.31 ÉCS TSZA -22,367,797. 00 22,367, 797.00 200913 N 2010. OL Ol ÉRTH 0. 00 201001 N 201 0.01.01 EX07 60-00036 4 1 000 22, 367, 797. 00 0. 0 0 22, 367, 797.00 201001 N 2010.01.01 ÉCS TSNY 22, 367, 797. 00-22,367,797.00 2 0 1 001 N 2010.10.01 ES 0 7 60-00014 12 3001-22,367, 797.00 0. 00-22, 367, 797.00 201 0 10 2010.10.01 ES0760-00014 TSK- 0. 00-22, 367, 797.00 22,367,797. 00 201010 00066833-0 00001 SUMMA: 0. 00 0.00 00066833-000002 3KEGET 0-ra irt \lz. át.lmrl.f.l:.e.gép ber.f.áll. 161932 21 16231221 -- 2010.10.01 ES0760-00014 1 2 3001 22, 367, 797. 00 22, 367, 797. 00 201010 2010. 10. 0 1 ES0760-00014 TSK+ 0. 00 22,367, 797. 00-22,367,797.00 201010 2010. 1 2. 31 ÉRTH 0. 00 0. 00 201012 N 2010.12.31 EY0760-00036 4 2000-22,367, 797. 00-22, 367,797.00 2 0101 2 N ~010.1 2. 3 1 ÉCS TSZA -~~. 367, 797.00 ~~.367,79 7. 00 201012 N 2011.01.01 ÉRTH 0. 00 0. 00 ~0 1101 N 2011.01.01 E%0 761-00036 4 1000 ~ 2. 367' 797.00 0. 00 22,367, 797.00 201101 ~O l 1. Ol. Ol ÉCS TS NY 0.00 2~, 367, 797. 00-2~. 367, 797.00 201101 ~ 01 1.0 1.15 EF015 l -000 0 ~ l 3006 - ~2.367, 7'J7.00 0. 00-22, 367,797.00 201101 2011.01.15 EF0151-0 00 02 TSK- 0. 00-22, 367, 797.00 2~, 367, 797.00 20110 1 00066833-000002 SUMMA: 0. 00 0. 00 0. 00 00066B33-000003 3KSGET 0-ra irt ::. a t.l: rl.f.l:. e.gép ber. :'. bll. 1 61 ~3 ~~ 1 i1j23l~ 1 -- ~011.0!. 15 EF0151-00002 l 3006 :::, 367,???. í}() 0. 00 2 ~. 3 67, 797. 00 ~ 0110 1

~ lu. Cl d a l 14:4 ~ : 52 nn;;n:es : l: artooo~. ls t l VED ESZt\ i\ap.ton ~013/11/ll Eszkö z nyi lvántartó lap BruttO. s z. tes nyilv.szsz. Brut to értél:v. Könyv tes. értéke Erték vált. K.idő sza k t\. stat. -22,361, 197.00 22,367, 797.00 0.00-22, 367, 197.00 0. 00 0. 00 22,361, 191.00 22,367,797. 00 22, 361,191.00-22, 367,191.00 201101-22,367 ' 797.00 22,361, 197. 00-22,361,191.00 201201 I -22,367, 791. 00 0. 00 22, 367,791.00 22,367,7 97. 00 0. 00 201113 N - 22, 367, 797.00 201113 N 22, 367,797.00 20 1113 N 0.00 201201 N 22,361, 797. 00 201 201 0. 00 201212 N -22,367,791.00 201212 N 22, 367,791.00 201212 N 201 301 N 22,367, 791. 00 201301 N -22, 367,1 91. 00 201301 N 22,367,797.00 22,367, 797. 00 2121 139 400 OOO 12 360 584 16 631 917 22 367 797 53 881437 Frint bruttó könyv szerinti érték 53 881437 Értékcsökkenés O Frint nettó érték utl t : \ l '~"""~ar~yzat...:v1.j FORRLS- SQL Ké::zl etel: alrendszer ~Ol ) Kart naznsito Eszközcsprt Eszközcsprt meg nevezése Biz ~ nylat dátuma Biznylatszám Biz. tétcl Mzgásnem Ecs.mzgnem 201 1. Ol. 15 EF0151-00002 TSK+ 20 11.12.31 É: RTH 20 11.12. 31 EY 3121-002 68 2 2000 2011.12.31 tes TSZA 2012. Ol. Ol ERTH 2012. Ol. Ol EX 3122-00268 2 1000 2012. 01.01 tes TSNY 2012.12. 31 ERTH 2012. 12.31 EYOQ2-00469 3 2000 2012. 12.31 tes TSZA 201 3.01.01 ERT!! 2013. Ol. Ol EXOQ3-00469 3 1000 20 13. Ol. Ol tes TSNY 00066833-000003 SUMMA : Eszköz a-zn.: 66833 SUMMA: ÖSSZESEN:

Belügyminisztérium Orsz:igs Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Közpnt H-11 49 Budapest, Mgyródi út 43. ~ : 1903 Budapest, Pt:: 314 Tel: (36-l) 469-4136 Fax: (36-l l 4ó9-44óó e-mail: uij~ek. titkarsa!.! ~ " kat\'t:!d.!w\.hu. ~ ~ - 1 Net- -=.... 50l-~75! l t?cj, l ' NYILATKOZAT Alulírtt Dr. Demény Ádám tű. ezredes, mint a BM Országs Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Közpnt (a tvábbiakban BM OKF GEK) igazgatója nyilatkzm, hgy a Budapest Fővárs Önkrmányzata Föplgánnesteri Hivatal analitikus főkönyvi nyilvántartásában szereplö, a Fővársi Plgári Védelmi Igazgatóság által használt, fejlesztett, immateriális javak (szftver) a katasztrófavédelmi szervek 20 l O. évi átszervezését követően a rendszerből kivnásra kerültek, használatuk megszünt. Budapest, 20 14. február 3.