Boros Lajos SAKÁLOK IFJÚSÁGI LAPKIADÓ VÁLLALAT 1983 ISSN 0231 1194 ISBN 963 422 565 9 (C) Boros Lajos Felelős szerkesztő: SZÁNTÓ GÁBOR Címlapgrafika: PÉCSI GÁBOR Megjelent az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat gondozásában 10,25 A/5 ív terjedelemben Felelős kiadó: DR. PETRUS GYÖRGY 83-0871 Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató 1/95
KONCERT Ez a francos műbőr! Tapad mindenütt. Ha aláveszek valamit, az rossz. Ha nem, rám kenődik. Megrohadok benne. A csizma dettó. Csöpi már megint ugat. Hogy ő húzta ki a szarból a bandát. Övé a szerkó. Ő fizette a protokollt, persze, attól jött mindenki. A nagy harcsák. Zabálni a potyát. Aztán felsírni a bandát egy vicclap hátsó felére. Nyaljátok ki! Ez a rohadt cipzár bekapta a szőrt a lábamon. Ha visszahúzom, akkor is tépi, ha felhúzom akkor is. Hát akkor szakadjon! Már megint a Csöpi, azzal a cingár lábaival, itt mászkál az orrom előtt. Persze, majd nyugaton! A bőrünk alatt is bőr lesz. Milyen cuccokat hozunk majd! Az! Mint a Hófehérke, amikor egyedül megy az erdőben! Majd a vámosok lekapják a sityakot: erre tessék, zenész elvtársurak, részünkről a megtiszteltetés!" Hogy ő már elintézett különb dolgokat is. A nagykutyáknál. Biztos csóválta a farkukat. Azt szeretik a nagykutyák. Meg a nagymacskák. Azok dorombolnak. Hogy tudnak a nagymacskák dörömbölni! Ezt már nem tudja a Csöpi. Honnan is tudná? Mi persze tartjuk a pofánkat. Nyeljük a nyálat. Bár köpni se volna sikktelen, de mi nyeljük. Kinn már tombolnak a tinik. A Nágel, az hecceli őket. Versikéket tanít nekik. Hol a napszemüvegem? Kell nekem, hogy lássák a pofámat? Hol a napszemüvegem? A Nágel most vezényel a szék karfájával. Ezt mindig megeszik. Na, itt a diri a házból. Hogy aztán semmi cirkusz. Még hogy aztán semmi cirkusz! A bevétel az oké, a tini pénze kell? A jókedve nem? Debizonyishogy cirkusz. A javából. Nem is tudom, ki a bohóc. Az egyik biztos én vagyok. Csöpi csöpög. Hét nyelvcsapással percenként. Most még oké, de ha a diri megvárja, amíg okakinn lemegy hídba, majd másképp lesz. Dehogyis igazgató elvtárs, ugyandehogyismár! Méghogy mi arénások, ugyandehogyis, ez a flitter ide csak azért kell, hogy visszaverje a reflektort, ne süssön annyira a fülünkbe, ja. Igen. A bőr is csak azért, mert nem akarjuk a drága farmert bepiszkolni a poros színpadon. Perszehogymár. Olyan munkaruhaféle. Ja. Az. Hol a francban a napszemüvegem? Dirielvtárs balra el, Csöpi képéről a földre toccsan a kedélyes vigyor. Rám száll, hogy mit vigyorgok, mint a lopótök. Akkor vigyorgok, amikor akarok, te fatökű. Különben sem vigyorgok, és egyébként sem mondom hangosan, amiket most gondolok. Na mostmár leszállhatsz rólam, azt a francos napszemüvegemet keresem. Szerencsére most Putyun a sor. Ő mindig bepörög. Most is. A hülye Csöpi nem veszi észre. A Putyunak akkora a feje, mint egy hordó. Általában is, de most különösen. Remegnek a kezében a dobverők. Megszólal. Mint a szelep, túlnyomáskor. A Csöpi piszkoskurvaanyjával kezdi. Aztán jön Csöpi ritmusérzéke. Hogy nem elég bólintani, bele kell lökni őt a számba, na aztán a hallása, hogy négyen keresztül kell neki nyomni a kezdőhangot, aztán kvarttal följebb kezdi. Csöpi is lilul. Tettlegesség lesz. Az esélyek érdekesek. Csöpi hosszú, vékony, de sokáig állja az ütéseket, és csontos az ökle. Putyu zömök, de még a pocakja is izom. Kemény gumi az ürge, egy élő gumibot. A francba tettem a napszemüveget? Nem lesz elég hely itt a Csöpi elkalapálására. Ezt kéne hallani a tiniknek. Most már végelszámolás van. Hogy ki mennyit vág zsebre, ki hol veri át a másikat. Hogy a Csöpi kinek mennyit ad le, és ezért mit kap a banda, hogy mennyi megy el éhezésre. Most olvadt ki a biztosíték Putyuban. A plafonig pattan, majd gőzhengerként beindul. Csöpi elmozog. Putyu pattan vissza a falaktól, de egy jó biliárdos már látja, a harmadik mandinerből nagy koccanás lesz. Sajnos semmi. Csöpit kirántja a Nágel. A tinik hörögnek. Most Csöpi eteti őket. Dzsó dugdossa odakinn a basszusgitárt. A tinik tépik a hajukat. Sikítanak. Dzsó! Kicsi Dzsó!". A francba lehet a napszemüvegem? Putyu is odavert már. Csöpi üvölt, ahogy a torkából kifér. Aha. Itt a napszemüvegem. Valamelyik állat ráült. Nem baj, így még jobb is. A bal oldaliban nincs üveg, ez a fele viszont eláll, így a jó. Na hát akkor ki, a friss levegőre. Sikítanak. Valaki virágot dob felém. A gitárt fogom. Nem is emlékszem, hogy behangoltam-e. Kit érdekel?! Minden hang erőt rá, kisterpesz, most jön az a kiállás, aztán a szóló. Nem kell figyelnem a kezemre. Csak 2/95
motyogom magamnak a dallamot, az ujjam a helyén. Most szenvedő pofát vágok, lássák, hogy nem könnyű. A legjobban akkor szenvedek, amikor a legprimitívebb dolgot játszom. Csöpi nem tud mihez kezdeni magával. Nekiáll, mintha hátulról kefélne. Engem. A hülye. Biztos valamelyik rockfilmen látta. Vagy pornón. A tinik csak maguknak örjöngenek. Ilyenkor volna kedvem abbahagyni. Vagy bevágni közéjük valamit. Egy marék szart. Vagy egy hordó vizet. Azt hinnék ez is só. Show. Tekerem a gitárt. Persze a menő közülünk a Borda. Ő zongorázik, piszok jól csinálja. Akármit lejátszik neked. És fejből löki a kvint-kört. Mindenre mondja a harmóniákat, és percenként szórja az ötleteket. Bartók-őrült, beledilizik, hogy egynégy-ötöt kell nyomnia. Van egy fix csaja, meg két gyerek. Azok úgy néznek rá, mint az istenre. Minden slágert kívülről fújnak. Mindegy. Akármekkora barom a Csöpi, érzi, mi kell ezeknek. Most éppen laposkúszik. Innen csak a tinimandulákat látom. Én a csendet szeretem, bizonyisten. Legszívesebben könyökvédőben egy íróasztal mellett piszkálnám a körmöm, egy bazi nagy irodában, és minden hónap végén felcsípném a négy rongyot. De hát hülye vagyok az ilyesmihez. Meg aztán megszoktam, hogy délben kelek, este hétkor kezd kinyílni a csipám, ha gitárt nyomnak a mancsomba, az ujjaim mindjárt egy bé major kilencesre állnak és ha jobb szóló jön össze, úgy röpködök a levegőben, mint egy részeg légy. Ez csak olyankor van, ha együtt vagyunk a bandával. Egymás alá fújjuk a levegőt, úgy fenn tart a dob, meg a basszus, hogy én teljesen elengedhetem magam, csak pilinckázok, dilizek, sóhajtozok vagy kiabálok a gitárral. Sokszor persze pofával lefele landolunk, ha a tinik nem állnak be a buliba. Ha viszont benne vannak... Hát az olyan, hogy nem tudod zsebrevágni, hazavinni, de akárhol is alszol, vigyorral a pofádon ébredsz. Na, ez ilyen. De ehhez sokat kell elviselni. Csöpi elkúszik mellettem, súg valamit. Persze üvöltve. Mi van? Hogy menjek ki, dobszóló jön. Oké, öreg, te vagy a főnök. Lekapom a gitárt, kiakasztom a vállpántot. Valami kitolás készül, azt már látom. Na, egy cigi akkor is belefér. Putyu már pergeti. Homlokán nagy verítékcsepp. Vállán rojtok röpködnek, a dobverőket nem látni. Villognak a lámpák. A technikus kacsint, ujjai ritmusra rángatják a billenőkapcsolókat. Odébb lököm a függönyt, átlépek a folyosón, kivágom az öltöző ajtaját, végre egy kis csend, a fotelba dobom magam, előkotrom a cigit. Az első slukk a legjobb. A többit már csak szokásból öblögetem. Baromi pici ez az ablak. Csak drótok, meg egy kémény látszik. Messziről dübörög Putyu. A tinik cérnahangon kurjongatnak. Még legalább tíz perc. Valaki van itt. Csaj. Szőke. Vagy tizenhat éves. Na, mi kell? Jó dög. Vannak mellei is, a segge is kerek. Még a koszos, kilógó ing sem tudja elrontani. Nem néz rám. Ezt szeretem. Meg van illetődve. Azt mondja, hogy rám gondolt, amikor az első fogamzásgátlóját bevette. Na gyere mutasd magad! Semmi szégyenkezés. Alig nyúlok egy ruhadarabhoz, már lenn is van. Hát így egészen más. Hát ez gyönyörű. Na most engem teszünk szabaddá. Segít. Tizenhat éves, de nagyon rutinos. Hű, hogy milyen vonaglásokat produkál! Fekszem a fotelben, kinyújtott lábbal, a bőrgátyó térdig tolva. Szívom a cigarettát, ő meg ugrál rajtam. Lassan el kell valahol nyomni ezt a cigit. Az anyád. Gyere csak. Így. Most lassíts egy kicsit. A plafont nézi, a mellei kemény rezdülésekkel indulnak egymás felé, majd követhetetlen táncba kezdenek. Most már nem figyelek semmire. A dobszóló mindjárt... Kit érdekel a dobszóló! Hé! Hó! Hű! Mindjárt... Egymásba kapaszkodunk, egymást markoljuk egyre keményebben. Aztán a csúcs... Vége a dobszólónak. Harmadszor játssza be Borda a szóló előtti futamot. Vigyázz innen. Segíts húzni a gatyát. Ez a rohadt cipzár! Hol a fenébe van a szemüvegem? A csaj eltűnt. Na, kimegyek így. Dzsó keményen néz rám. Eddig basszussal szólózott. Kapom a gitárt. Kiállás, gyerünk, mindent bele! Kicsit fáradt vagyok, de fel vagyok dobva. Megindul a fantáziám. A banda összenéz mögöttem. Nem tudom fegyelmezni magam. Éneklem, amit játszok, és játszom, amit éneklek. A futamokkal együtt futok. Saját zeném illusztrálása vagyok. Alattam keményen hozzák az egyeket, én meg nagy ívű, lírai zengetett-torzított-hápogatott dallamokat rögtönzök. Kire várhatott az a csaj? Ki lehet? Apuka elengedte otthonról, hogy kilencre büntetés terhe 3/95
mellett visszaérni? És a kicsi ott is lesz. Majd meséli a csajoknak a suliban, hogy a Süni csak úgy lihegett, még a cigit is leejtette, és majd kuncognak, meg viháncolnak, és irigylik, és többen is ki akarják majd próbálni, hát csak gyertek lányok! Putyu most egy pörgetéssel közbeszól, eleget kentem, Csöpi jön. Átöltözött. Lebegő fehér tüllben van. Biztos a Rolling-filmben látta. Vagy csak egyszerűen lopott valahonnan függönyanyagot. Belegabalyodik. Elvágódik. Röhögés. Tekergeti magáról a fehéret, közben énekel, ezt a számot már vagy századszor játszszuk, de még nem tudom, hogy miről szól. Aha, itt a szemüvegem az erősítő tetején! Tinik másznak fel a színpadra. Csöpi felé kezek nyúlnak. A csapzott hajak alól üvöltő szájak feketéllnek. A szemek is üvöltenek. Csöpi vonaglik, üvölt, de mikor felém fordul, látom, keresi, merre bújhat ki. Borda most felemeli a kezét, Csöpi az utolsó sikolyt ereszti ki magából, Dzsó ballal kilép, és a basszusgitárt, mint valami nehéz gépfegyvert, a térdére támasztja, Putyu egy utolsóelőttit a pergőre ver, egy pillanatra megállunk, aztán egy utolsó, mindent elsöprő hangot tartalmazó dübörgéssel, sikollyal, futammal lezárjuk a számot. A nézőtéren elragadtatott kiabálás, a színes lámpák villannak, majd sötét. Ez az a pillanat, amikor el kell tűnni. 4/95
5/95
EGY NAGY POFON Szeretek elsőnek az öltözőbe érni, mire a többiek az autogramkérőktől megszabadulnak, én már civilben ücsörgők a fotelban. Kinn még hallani a ritmikus kórust:,!" Jó név. Együtt agyaltuk ki. Ültünk Csöpiék konyhájában, vágni lehetett a füstöt, Csöpi már a kilencedik nevet firkálta egy papírra, amikor valakinek kipattant a száján. Megállt a levegő. Egymásra néztünk, és tudtuk, ez az! Ez, és semmi más! Így érezhette magát Einstein az emszercénégyzet pillanatában. Jönnek már. Csöpi berúgja az ajtót. Tudja, hogy itt vagyok. Piros foltok vannak a tésztaszínű pofáján. A kifejezéstelen zöldes-szürkés szem most rám szegeződik. Miakurvaanyámmal foglalkoztam én a dobszóló alatt? Megrándítom a vállam. Türemkednek be a tinik az ajtón. Beszélgetni akarnak a Nagyokkal. Csöpi zavartalanul üvölt. Tényleg van benne valami félelmetes. Félelmetes és bárgyú. Most jön a gázsicsökkentés. A büntetés. Egy pillanatra visszagondolok a rezdülő mellekre, és mosoly mászik szét bennem. Ennyit megért. Két kilót. Ennyiért, ilyen nőt... Borda jön be. Tüskés fekete szakálla és göndör haja van. Lassú mozgású, és hajlott hátú, de nagyon rendes fickó. Zavartan Csöpire néz, aztán rám. Halkan kérdi, hogy nem kereste-e valaki. Csöpi keze a levegőben marad. Szája is kiakad egy pillanatra. Már kiakurvaanyja keresné? Talán csak nem csaj? Borda nyugodt. És ha csaj volt? Van valami kifogása ellene a Csöpi úrnak? Mindig tudja, hogy mit, miért beszél, van benne valami keserű, meg gunyoros. És állati sokat tanul. Egyszer elmondta, hogy húszéves korában döbbent rá, hogy milyen primitív a faterja, hogy mennyivel lemaradt ő, Borda, azoktól, akiknek értelmes a faterjuk. Azóta olvas. Rühelli is Csöpi, de nem tud vele mit kezdeni, mert Bordáé a banda neve, és az énekcucc jó része is. A tinik türemkednek. Egy matróztrikós, vállig érő, csimbókos hajú, szemüveges fickó Dzsóhoz lép, páros kézzel magyarázza, hogy ne haragudjon, de a rendőrség miatta, meg egy fiatalkorú csaj miatt volt kinn, mert a csaj csak a koncert kedvéért szökött meg az Otthonból. Dzsó nem haragszik: a rajongókkal udvariasnak és türelmesnek kell lenni. Dzsó udvarias és türelmes, póz nélkül beszél, közben fejti le magáról a bőrgátyót. Csöpi nem tud tovább veszekedni, mert egy fülig mosolyú kék szemű kislány dől a mellének zokogva, hogy imádja, és hogy azonnal adjon neki valamelyik testrészére egy autogramot. Ő tulajdonképpen csak tizennégy éves, egy kicsit most sokat ivott, de Csöpi akkor is a legnagyobb, és hogy is van ez a szöveg, hogy amikor ottan a törülközőkben lefeküdt, hogy az én nyoszolyóm egy kombinált szekrény", hát ez isteni, azonnal egy autogramot adjon Csöpi, nem bánja, lehet ide a hasára is, azért majd ő fog mosdani, csak azt a részt nem mossa majd. Hozzám nem jön senki, előkelő idegenként eregetem a füstkarikákat, és várom, hogy Csöpi végre felvegye a dohányt, hogy mehessek már a francba. Borda plakátokat szignál, elém is lök egyet, úgy teszek, mintha nem venném észre. Kérdi is az egyik tini, hogy ez ki? Azt mondom nekik, hogy az öcsém vagyok. Ezzel meg is elégednek. Nézem Borda mit ír. KOSSUTH LAJOS. Megköszönik, elmennek. Borda tényleg tudja, hogy kell ezt csinálni. Dózsa Györgyöt is ír. A gondnok tapsolva, erélyesen löki be az öltöző ajtaját, most van igazán elemében. Gyerünk gyorsan kifelé, mondogatja, és erős szorítással markolássza a keskeny vállakat. A tinik kifejezéstelen szemmel, merev arccal hagyják magukat kilódítani. Már csak a zenekar van az öltözőben, amikor a gondnok felém fordul, és gyanakodva méreget. Hátmagakicsoda? Mondom neki, hogy az unokahúgom vagyok. Lecsóból jöttem. A gondnok Csöpihez fordul, hogy én tényleg az unokahúgom vagyok-e lecsóból. Egy pillanatra elvigyorodik, kilátszik a félbeszuvasodott fekete metszőfoga. Aztán hirtelen komoly lesz, vállamra rakja a kezét, és vasmarokkal szorítani kezdi. Olyasmit sziszeg, hogy ő majd megmutassa. Szívom a cigarettát, a gondnok meg a vállamat szorongatja. Érzem a porcogók recsegését. Enyhén remegő kézzel füstkarikákat fújok. A többiek nem figyelnek. Halkan megkérem, hogy ne szorongasson. Csak szorongat, és közben a másik csontos kezét ökölbe szorítva az orrom 6/95
előtt lengeti. Szívok még egyet a cigarettámból, aztán zavaros szürke szemébe nézve lassan a vállamat markolászó kezére nyomom a csikket. Valami recsegés történik, egy sötét alagútban fényes szikra tágul, árnyak kavarodnak, a fejemben zakatol valami, lépcső, már látom, nem, még egy koppanás, kinn is vagyok, a szemüveg mellettem a földön. Felteszem, felülök, hátul meleg csík folyik a fejemből a nyakamba, persze hogy vér, nem nyúlok oda, mert akkor meglátom és megijedek. Benn Csöpi üvölt, ajtók csapódnak, Borda jelenik meg fölöttem, fehérre vált képpel, azt mondja, baszd meg, meg ne halj, és már vonszol is visszafele, én csak mosolygok, ez a hülye azt hiszi, hogy meghalok, de milyen rendes, fél is, hogy meghalok. Kopog a cipőm a lépcsőkön. Putyu bukkan fel, elkapja a lábam, lebegek. Vigyorgok Putyura, biztatóan. Még kacsintok is Putyu csak arra figyel, hogy meg ne botoljon. Most kezdenek fájdalmak kerengeni bennem. Egy kanapéra tesznek. Itt az egész banda. Állnak, mint szent család a fotós műtermében. Rájuk vigyorgok. Csöpi megnézi hátul a fejem, súg valamit Dzsónak. Dzsó bólint, kimegy, jön is vissza. Érdekes, hogy a fogam fáj. Balra fenn, hátul. Először csak halványan, tompán, aztán lüktetni kezd, vág fel az agyamba, bal oldalt, a fél arcom fájdalmas grimaszba torzul. Kicsit hősnek érzem magam. Nem szólok a fájdalmamról. Tárgyilagosan nézelődök. Csöpi, Putyu, Borda, Dzsó. Csöpi, Putyu, Borda, Dzsó. Csöpi, Putyu, Borda, Dzsó. Jó kiállású banda. Hogy nézhetek ki közöttük? Csöpi most befelé fordul, beszélni kezd. Borda arcán, a tüskés szőrök között azonnal gúnyos félmosoly indul útjára. Putyu ünnepélyesre fagyasztott faarccal horgasztja le a fejét. Dzsónál nem lehet tudni, mire gondol. Barna bőrű, lógó bajuszú, vállig érő hajú, fekete, mokány gyerek, mindent megcsinál, amit kell, aztán eltűnik. Hangos szavát még nem is hallottam. Csöpi nem rólam beszél. Nem is az ügyről. A banda jövőjét ecseteli. Aztán előveszi zsebéből a pénzt. Elmondja, kinek mennyi jár, ebből ki mennyit kap, kinek miért van levonása, és mindenkitől átlagosan mennyit vont le, és mire kívánja költeni. Éhenhalásra elegendő összeget utal ki. Borda kacsint, megnézi a fejemet hátul, fehér port ad a kezembe, meg vizet. Engedelmesen mindent beveszek. Fehér köpenyes nő jön, felemeli a fejemet, valami csípőset ken rá, vág, ragaszt, vág, ragaszt, megfenyeget, hogy meghalok, ha hirtelen mozdulatokat teszek, kérdi, nem szédülök-e, mondom, csak ha a köpenyébe benézek, ott, ahol nincs begombolva, begombolja, és örül, hogy ezzel már meg is oldotta az agyrázkódás-problémát, aztán közli, hogy százötven forint, mert ő maszek orvos, innen szemből. Odaadom a gázsim, nem kérek vissza. Nem is tudna visszaadni, mert nincs nála apró, de ha egyszer úgy érzem, hogy szükségem van a visszajáró pénzre, itt a névjegye, majdnem mindig rendel. Jó negyvenes, rekedt, valamikor szép lehetett"-típusú, most is érdekes. Határozott, humoros, őszes-barna, barna nyugodt szemekkel, kevés festék, kevés bizsu, gyors mozdulatok, magas sarkú cipő, apró, fürge kezek, minden második ujján egy gyűrű, egy óra a csuklón, karperec semmi, inkább finom szappan, mint kellemes parfőmillat. Csukódik az ajtó mögötte. Csöpi tér először észhez, leveszi szemét az ajtóról, öregem, ezt megcsípted, aztán folytatja, hogy kivel tárgyalt, mennyire fix már a hátsó borítón a színes kép, mennyiért csinálják a színes plakátot, mennyit kell leperkálni, hogy a lemez meglegyen, ez most a legújabb hír, cáfolhatatlan forrásokból, kár, hogy a bandában nincs csaj, mert a főnök szereti a csajokat, azok a bandák futnak, ahol a lányok fekszenek, nincs-e valakinek olyan csaj ismerőse, aki a bandáért való lelkesedés hevében meggondolatlanabb tettekre is képes? Hirtelen mindenki rágyújt. Fújjuk a füstöt némán, a fájdalom zsugorodik, és tömörül a fogam körül, ha rágondolok, még feléled, de már nem sokáig tart. Borda elgondolkozva pöccinti a hamut a földre, és közli, hogy neki talán van ilyen, mára várta, ide az öltözőbe, azt mondta neki a kis csaj, hogy amikor az első fogamzásgátlót bevette, már rá gondolt. Talán el lehetne terelni a gondolatait, olyannak látszott a csaj. Már egyáltalán nem fáj a fogam, eszembe jut a két egymás felé induló, majd leírhatatlan táncot lejtő kemény mell, jóleső fáradtságot érzek, és kis lelkifurdalást. Bordára nézek, nyelek 7/95
egyet. Mondjam, ne mondjam? Csak annyit mondok magam elé bámulva, hogy én találkoztam a lánnyal, és tényleg el lehet terelni a gondolatait. Csöpi azonnal kapcsol, és közli, hogy akkor még két kiló gázsilevonás. Borda arca rezzenetlen, Putyu elismerően vigyorog, Dzsó is mosolyog, és olyasmiket mondogat, hogy á, gratulálok, á, gratulálok!" Csöpi előkapja a naptárt, közli a többi buli időpontját, a technikusok is bejönnek, rövid üvöltözés után megegyeznek a pénzben, Csöpi még egyszer felhívja Borda figyelmét a jól fekvő hölgy fontosságára, aztán felkapja a bőrdzsekijét, és köszönés nélkül kiviharzik. Lassan lecsúsztatom a lábam a kanapéról, és ülőhelyzetbe hozom magam. A fájdalom a fogamban már csak egy emlék, balra fenn, a halántékomnál apró bárányfelhőként fájásfoszlány lebeg. Dzsó bőrdarabkával törölgeti a basszusgitár húrjait, Putyu a dobverőket számolja, méregeti, melyiket kell kicserélni? Felállok, vidáman intek, na sziasztok, aztán vészesen közeleg felém a rosszul gyalult padló. Nem hallok koppanást, a fa megállt tíz centire az arcomtól. Felemelkedek. Borda tart erős kézzel. Azt mondja, hogy Nna". Veszem a lapot, vigyorgok, komikus a helyzet, engedj már el, mi a francot szorongatsz, megkeféltem a nődet, te meg megmentesz. Frászt kefélted meg a nőmet, mondja, az kefélt meg téged, ahogy én ismerlek. Nahát, hogy te mindent tudsz, a fene a pofádat, most már elengedhetsz. Megállók. Inog a szoba. Merre mész? Gyere, sétáljunk! A gondnok bekötött kézzel, vigyorogva integet. Persze, maga is Lecsóból jött! 8/95
9/95
EGY VIDÉKI BULI Csöpi már megint ideges. Most jönnek a tévétől, most mindennek be kell jönnie, most mindenki mindent adjon bele, ettől sok minden függ. A technikusok reggel óta szerelnek, másfél rongyért kaptak füstöt is, a kondérban gőzölög a víz, a szárazjég zsákokban áll a függöny mögött, a karnyi vastag gégecső a színpad közepéig nyúlik. Sikerült szerezni kölcsön mélynyomókat, most a bődületes hangfalszörnyek a színpad felét elfoglalják, de legalább majd jól szólunk, kacsingat Csöpi. Szerzett egy szürke kiskosztümöt, épp a melltömését igazgatja, ez most a menő nyugaton, a fickók csajnak öltöznek. Putyu az őrjöngő gyerekekkel barátkozik. Horgas orrú, tizennégy év körüli lány gyorsírással jegyzi alegújabb, " slágert. Putyu soronként diktálja, minden sor után elismerő hűházás. A szövegíró gyerek szerényen ül a sarokban, de egy szót sem hagy elveszni. Füle negyven centire nő, és a vége enyhén behajlik. Csöpi egy overallos fickóval üvöltözik, azt csináltok, amit akartok, a suskát megkaptátok rá, nem érdekel a hálózat, menjen és kész. Deértsdmeg, Csöpi, nyögi az overallos, ha a tanácselnök nem akarja a bulit, akkor addig lesz áramszünet, amíg ő akarja, egyszer már megcsinálta, négy zenekart kifizetett és elküldött, mert náluk névnap volt. Azt csináltok, amit akartok! Az overallos vállat von, de kifelé úgy bevágja az ajtót, hogy homorít, domborít, homorít, és kutyogó hangot hallat. Új szemüvegem van, teljesen foncsoros, a fél pofámat takarja, ez már menő, ha ezt felteszem, a kutya sem ismer meg. Mindig tudok valaminek örülni. Csak érzem magamban, hogy örülök, és úgy kell visszakeresni, hogy minek? Ha megtalálom, akkor még jobban örülök. Most ennek a szemüvegnek örülök. Csöpi már megint kiszúrt, hogy vennem kell egy új szólógitárt. Egy Framust. Az jó drága. Persze, csak bundából kell vennem, részletre. Adok érte negyven rongyot. Merthogy egy összegben ő megkapja a bolttól az árat, én meg fizetgetem, vagyishogy ő fizetgeti az én nevemre, akkor van ciki, ha nem fizeti, jönnek, és elveszik a gitárt vagy letiltják a lóvémat. Dzsó jön be, félrehúzza Csöpit, hogy itt van az a fotós, akivel megbeszélték, hogy majd olyan képeket, szóval amik jók a borítóra, de nem akarják beengedni. Csöpi a földhöz veri magát az egérszürke kiskosztümben, így menjek ki, hát annyi eszed nincs, intézd el, na, csinálj már valamit. A válladon hozd be, vagy fizesd ki a jegyét, vagy mit bánom én, itt van a tiszteletjegy. Add ki neki, rántsd be a rácson. A mai bulit egyébként Finesz szerezte, csekély öt kilót zsebel be bulinként, igaz, ha ez nem lenne, nem tudom, miből élnénk. Ez a Finesz ez egy hétpróbás, mindenkivel elhiteti, hogy baromi nagy kapcsolatai vannak, még azokkal is, akikre hivatkozik. Képes úgy dumálni a fejesekkel, hogy azok nem merik azt mondani, hogy nem ismerik. Kicsit gyanús is nekem. Túl sokat tud mindenkiről. Állandóan a kezét dörzsöli, vigyorog, hajlong, az ember attól fél, hogy eltörik, olyan vékony, és csak akkor támad fel a gyanú, ha behúzta maga után az ajtót. Olyankor mindenki a zsebéhez kap, vagy megnézi, a kézfogás után a kezén maradt-e a gyűrű? Finesz mindig azzal kezdi, hogy hahó fiúk, hogy s mint?". Integet a csillogó karkötőjével, a kockás öltönyében. Az ilyen vidéken még bizalomgerjesztő, városban meg különösen. Finesz plakátot is intéz, ötszínnyomásban, húszezerért ötezer darabot, a banda egy kőbánya vagy autótemető előtt vigyorog, háttérben roncsok, sziklák, festői szétesettségben. Állítólag mindez Finesznek egy üveg konyakjába került, de Csöpi szerint akkor is óriási üzlet nekünk, mert nincs a plakáton felelős kiadó. A faluba lassan szivárognak a rajongók. Stoppal, vonattal, busszal jönnek, gyalogolnak a négy kilométeres úton, csapatokba verődnek, isszák a bort az üvegből, cigarettáznak. Jönnek az álcsövesek is, Wartburggal, Zsigulival, Opel is akad. A rendőr sandán méregeti a gyülekező tömeget. Gumibotját előbbre húzza, lába között eligazítja a nadrágot, derékszíját középre rángatja. A tinik nem törődnek vele. Egy bomba nőnek maszkírozott csaj, magas sarkú cipőben, feszes nadrágban, egy szál blúzban, vastag rúzzsal a száján egy fiú után sikít, hova az anyádpicsájába mész? Beszartál? Egy öregasszony berántja a földszintes háza ablakát, a csu- 10/95
kódó szárnyak között még kiköp. Volga gördül a ház elé. Öltönyös férfi lép ki a hátsó ülésről szuszogva. A rendőr tiszteleg, közelebb lép, halkan mond egy-két szót. A kövér öltönyös merev halszemét a tömegen járatja, bólint, és eltűnik a házban. Józsi, Józsi, a tanácselnök keres! Lihegi a szemüveges asszonyka a kultúrház igazgatójának fülébe. A foncsorozott szemüveget viselő, alacsony, kesehajú férfi nem túl boldog, int Csöpinek, hogy mindjárt, aztán komótosan az irodája felé indul. Húzza a jobb lábát. Finesz széles mosollyal hajbókol, üdvözlöm az urakat, azt nézik, miért sántít, leesett a lépcsőn, két helyen eltört a lába, csoda, hogy menni tud, le akarták vágni a lábfejét. A technikus a keverőpultnál az utasító mikrofonba dünnyög, Putyukám üsd meg a pergőt. Putyu álmosan kicsámborog, helyére ül, igazgatja a széket, aztán dobolni kezd. Egy kávé? Kérdi, vagyis inkább mondja Finesz, aztán Csöpi csodálkozó arcát látva hozzáteszi, természetesen a helyi mulató bárjában. De Jóska a tanácselnökkel... Ugyan, üzenetet hagyunk, hogy jöjjön utánunk, annyi időnk még van, nem? Egy pillantással engem is invitál, lépdelünk a falu egyetlen presszója felé. A tömeg tiszteletteljesen megnyílik Csöpi előtt. Tiszteletem Finesz úr, hajlong a sötét képű pincér, a szokásosat, Finesz úr? Finesz csak bólint, egy asztal megterül, a füstben homályos arcok fordulnak felénk, megengeditek, hogy leüljek, kérdi egy tagbaszakadt fickó, és már húzza is a székét az asztal mellé, szia, mondja Csöpinek, és megropogtatja a kezét, én csak bólintok, mutatom, hogy nem érdemes kezet fogni, csak levernénk a poharakat, na szóval én költő vagyok, mondja a fickó, mintha csak folytatná, van is nálam néhány, az első például... A zsebéből kettéhajtott taxiszámlát vesz elő, mielőtt azonban olvasásba kezdene, Finesz elkapja a könyökét, egy percre, ha lehetne, hívja a pulthoz, ott a pincér azonnal tölt neki egy felest. Finesz kezét dörzsölve ül vissza, ja az emberekkel bánni kell tudni, beszéljünk az üzletről, a mai buli ki van fizetve, nem kell lejátszani. Csöpi keze megáll a levegőben, kávéscsészével együtt. Finesz mosolyog, kezét dörzsöli, és még kettő, teszi hozzá, de ez szigorúan bizalmas. Mi? Hajol előre Csöpi. A művészet az művészet, a buli, az buli. Meg kultúrpolitika. Kell rendezvény a fiataloknak? Kell. Van rá pénz? Van. Kell balhé a tanácsnak? Nem kell. Megéri, hogy kifizessék a bulit, és az technikai okok miatt elmaradjon? Meg. De hát, de hát, de hát... Mondja ékesszólóan Csöpi, de hát a gyerekek, a rajongók... Azok imádnak a legjobban, elmondod, hogy ki akarnak nyírni, hogy üldöznek, hogy kicsapják a biztosítékot, akárhova mész... Hallottál már szolidaritásról? Akárhol lesztek, telt ház lesz. A művházdirinek megvan a bevétel, neked megvan a gázsi, a tömegbázisod, a tanácsnak a kultúrpolitika, a rendőrségnek nem kell avatkozni, nekem bulinként az öt kiló, kell ennél jobb? Szemem-szám eltátom. Levegő után kapkodok. Az agyam csikorogva kattog. Valaki kiemel a székből. A pult mellé rak. Cingár alak, munkásruhában. Villognak a fémfogai, fogadjunk, nem tudod, ki vagyok? Nyertél. Én vagyok a Varga IV. Varga négy? Az. Nem emlékszel? Együtt dzsudóztunk. Én? Dzsudóztam? Persze, negyedikben. Varga négy, Kádár kettő, Bénagy. És te. Nem emlékszel? A Svadrony tanított. A Barom Svadrony. A Ló, nem emlékszel? Jaj, tényleg, a Svadrony, a barom Svadrony. Nahát, mit keresel te itt? Nem sokat. Keverem a maltert. Rászoktam a cigarettára. Meg az alkoholra. A nőkre. Meg fogadásokat kötök. Fogadásokat? Igen, fogadásokat, hogy helyből felugróm a pultra. Erre? Erre. Nem hiszed? Varga IV. kezében a fél rummal már fenn is áll a pulton. Fémesen vigyorog le rám. A csapos egykedvűen törölgeti a bádoglemezt, Béla, vidd már odébb a lábadat! Jól van, csak a barátomnak mutatom, hogy miben szoktunk fogadni. Nahát, Varga négy! Azt hallottam, egy Duna-úszóbajnokságon kiúsztál Ausztriába! Na, ja. Aztán hazajöttem, leültem, most itt vagyok. Na, fogadunk, hogy fel tudok ugrani? Elhiszem, Varga négy, elhiszem. Naésveledmivan? Feltörtél, hallom, a nál szólózol. Bezzeg a sulibandában a gitár közelébe sem engedtek, emlékszel? A Ferikének volt a Jolánája, meg sem pengethetted. Most meg betörtél. Büszke vagyok rád. Néztelek a múltkor a tévében, és komolyan mondom, te adtad vissza az életkedvemet. Mondom magamnak, ha ez a barom eddig eljutott, én miért ne juthatnék, nehogy 11/95
félreértsd, na és ha nem jutok, akkor is, példa van előttünk, érted, példa, van pénzed? Fogadjunk, hogy helyből felugróm a pultra! Na, csak egy húszasba, mert haver vagy. Ide kirakod, én meg ide mellé az utolsó ötvenesemet, és ha nem ugróm fel, a tiéd. De hát már felugrottal, itt a húszas, tessék. Nem, ez így nem becsületes, Varga Négy, ha ki is úszott Rajka mellett, tudja, mi a tisztesség, tessék a pénzt letenni, és ha nem ugróm fel, tiéd az utolsó ötvenesem! Varga IV kiteszi az utolsó gyűrött ötvenesét a pultra, mellé az én húszasomat, kicsit hátrább megy, malteros ruhájában csak úgy lötyög a karja, lendületet vesz, és pofával a mosogatóba zuhan. A csapos kivesz a szájából egy poharat, törölgetni kezdi, Béla, ne szórakozz itten, jön a főnök, tudod, hogy nem szereti, ha a mosogatóban úszkálsz, na, menj szépen, szárítkozz meg. Varga IV. Béla hátrasimítja nedves fürtjeit, biztatóan rámvillantja fémfogait, hát ez most nem jött össze, vidd az ötvenesem, így igazságos. Dehogy viszem. Dehogy nem viszed, büszke vagyok, hogy kisegíthetlek egy ötvenessel... Legyint, és hirtelen a levegőbe emelkedik, egy marok fogja a gallérját, az anyád, én keverem a betont odakinn, te meg itt pénzt osztogatsz, na tűnés melózni, adj egy fröccsöt Döncikém. Varga IV. Béla kirepül az ajtón, és a betonkeverőóriás csorgatja lefelé a torkán az Abasárit szódával. Finesz és Csöpi egyezségre jutottak, egymás vállát veregetik, Csöpi némi készpénzzel is javítja Finesz hangulatát, majd kezdődik a buli" kiáltással a kijárat felé indulnak. A technikusok a lámpákat állítják. A dézsányi alumínium edényben fortyog a víz. Csöpi megtorpan a fekete Volga előtt. Majd leesik a feje teteje, úgy körbeszalad a vigyor a pofáján. A sárga szemű tévés sápadt mosollyal biccent, aztán halkan megkérdi, hol lehet itt jól berúgni? Csöpi tüsténkedik, mindjárt, azonnal, egy pillanat, ide tessék befáradni, rögtön, tessék csak helyet foglalni, elnézést, egy másodperc és itt vagyok, a tévés csak a kopasz fejét forgatja Csöpi után a fotelból, az meg villog, ajtókat nyit, ablakon szól ki, telefonál, suttog, kiabál, végül belibeg egy szőke, húsz év körüli lány, kezében tálca, azon konyak, két pohárral, meghajol a tévés előtt, biztató mosollyal leteszi előbb az egyik poharat, aztán a másikat, aztán a tálcát, felemeli az üveget, kinyitja, tölt, majd felemeli a saját poharát, mindent ígérő arckifejezéssel közelebb húz egy széket, Csöpi lábujjhegyen távozik, és áhítatosan suttogja, Szilvi mindent elintéz nekünk, fél éven belül önálló műsorunk lesz. Baj van gyerekek, jön Józsi. Lefújva a mai buli, tanácstitkáripótválasztóértekezletválasztóközgyűlés lesz. Itt? Itt. Hányan vannak? Hárman. Azért megy most haza hatszáz gyerek? Azért. És a bevételek? Az marad. És a gázsink? Az is marad. Ötven százalékot kaptok. Csöpi agya lilába fordul, hiába szorítja Finesz örök mosolylyal a csuklóját. Ha beledögöltök, akkor is lesz buli. Ha utoljára játszunk, akkor is lesz. Józsi füle piros, jobbra-balra nézeget, kinn sziréna szól. Jönnek. Mondtam, hogy ne kiabálj! Egy pillanat, uraim, rögtön jövök. Finesz a belépő rendőrhöz lép, tiszteleg, meghajol, kérdez valamit, a rendőr int, hogy kövesse. Két perc múlva távolodó szirénázás. Véletlenül tudomásom volt egy közeli betörési kísérletről, jön vigyorogva Finesz, nos ez esetben, nos, hát, talán ha Finesz úr beszélne a tanácstitkár elvtárssal... A lámpák hunyorogva kialszanak, a tinik füttykoncertben törnek ki. Gyufák lobbannak, kiabálás, futkosás. Ki kell hívni a szerelőket, süvölti valaki a fülembe, és odébb lök. Csak akkor jönnek, ha valamelyik fejes irodájából hívjátok őket. Vagy legalábbis azt mondjátok, hogy ti vagytok az egyes. Na, majd elintézem! Én villanyszerelő vagyok, ha valaki segít felmászni az oszlopra, hozok áramot! A lángocskák a tinik kezében fel-alá ugrálnak, kórusban, majdnem imaként zeng: NEM HALLGAT A SAKÁL, NEM HALLGAT A SAKÁL!!! Egymásnak támaszkodnak, imbolyognak az árnyak, soha nem érzett ösztönök támadnak fel, a láng, a sötétség, az együttlét mágikus érzése. Valaki énekelni kezdi a NEM TUDOK ABSZTRAHÁLNI" című dalt. Csöpi, a színpadon terem, két-három elemlámpa megvilágítja, teljes erővel énekel, Putyu finoman dobol alá, nem kell ide erősítő. Valami megránt. Ágyúgolyóként a színpadra zuhanok, bedugom a gitár zsinórját, és hangtalanul szólóba kezdek. Csöpi visszalép, rám bámul, aztán eszeveszetten ütni kezdi a ritmust, a tömeg üvölt, mindenki hallja, amit játszok, Dzsó is beszáll, ingunk, játszunk, a tömeg énekli a 12/95
basszust, a szólót, Borda röpködő szakállal veri a billentyűket. Az öngyújtó-gyertyagyufalángok betűket, díszmagyarmotívumokat, kérdőjeleket rajzolnak a feketeségbe, izzadt, lelkes arcok üvöltenek a maguk keltette extázisban. A színpad két széle lassan lefelé hajlik, az erősítők megdőlnek, alig tudom magam megtartani a csúcson, a terem lefelé görbül a szélein. Mindjárt elfordul az egész. Szétvetem a lábam, nagyterpeszbe, le ne guruljak. Csöpi egy méterre áll tőlem, de csak a derekamig ér. Ropognak a csontjaim, ahogy növök és soványodok. A karom négyméteres, és hajlékony, mint a polip csápja. Kunsztokat csinálok vele, körülfogom a gitár nyakát, és csak az utolsó pillanatban fogom le az akkordot. A nyakam elvékonyodik, nyúlik, tréfásan kinézek a lábam között, aztán átfogom a terpeszbe feszített lábszáraimat. Borda egy emelet mélységből elismerően bólint a zongora mellől. Putyu mögöttem keményen hozza az egyeket, a tömeg, mint a magok a meghajlított napraforgóban, szétágazik és őrjöng. Egy lámpa villan, egy másik, az erősítőmön a kis piros fény derengeni kezd, aztán dörögve, de tisztán megszólal a banda. A közönség szája tátva marad, aztán az eddiginél is eszeveszettebb hullámzás kezdődik. Aki tud, előre tódul, egy hosszú hajú fickó fél lábbal a lépcsőn, képzelt szólógitárral engem utánoz, nyolc-tíz fiú-lány Csöpi felé nyúlkál, csak a tátogásukról látni, hogy azt üvöltik: Csöpi, Csöpikém!" Sírnak és rázzák magukat. A fal mellett, arcát kezébe temetve, kis csapat kuporog, jobbra-balra billeg, és soha nem akarja elfelejteni ezt a pillanatot. A harmadik sorban a doktornő arca villan felém. Nyugodt, ápolt, mosolyog rám, mint aki azt mondja, elég jól rendbejöttél, öregem. A halszemű tévés zakója már rongyokban lóg, ő maga ujjaival V"-t formázva a jobb szélen ugrál, kopaszodó fején néhány szál haj leng. Finesz a kuporgok között ide-oda hajladozik, csurog a könnye, az öklét harapdálja. Varga négy négykézláb álló kollégája hátára ugrál fel helyből, és a gondnok a hatalmas SAKÁLOK" transzparens mindkét rúdját tartja kifeszítve, egyfogú vigyorával a fénybe fordulva. Csöpi ismeretlen versszakot énekel, már a dal sem ugyanaz, fonódnak egymásba a hangjegyek, csorog, csorog végtelenül a zene, teste van, ami ölel, lüktet. Aztán balra, fenn a zápfogam tövéből egy hasító-agyrepesztő fájáshullám áll belém. Kezem elereszti a gitárt. A színpadra betör a füst. Még mindig meredten állok. Szögek szaladnak a szemem felé, szemhéjam vibrál, arcom eltorzul. Nyelvemmel óvatosan a gócpont felé közelítek. Kettényílik a fejem, és fogak nőnek ki a résből. Eldobom a gitárt, és sikoltok, kezemmel próbálom a repedt fejemet összenyomni. Vékony, fültépő füttyök jönnek valahonnan. Gázolok a derékig érő ködben. Kezeket bökök el magamtól, Csöpi verejtékfestékes arcát lépem át. Borda üvölti hangtalanul, hogy MI VAN! Rekedten hörgőm, hogy MEGREPEDT, de nem érti senki, és nőnek ki a fogak a repedt fejem hasítékán. Ki kell törni valamivel, mert nem tudom összecsukni, megyek a fal felé, de a meszelt sík elhajlik, az éles, velőtrázó füttyök egyre tagoltabbak, valami morzeszerű, magamban motyogom, titatititita. Nem igaz, ilyen fájdalom nincs, meghalok, segítség. Meghalok. A visító sípsorozat szüneteiben dong a zene, hangorkán lökdös, nem találok sem függönyt, sem kijáratot, most az orrom fordul befelé, mint egy gumibabának, kapok oda, a homlokomban észvesztő fájások, MI EZ! üvöltöm, már a szemem sem merem kinyitni, kóválygok, nem is tudom hol, a fejem után kapkodok, ami hol akkora, mint egy hordó, hol meg egyszerűen nincs. Mindezek fölé a titatititita. Mindjárt vége, mondom magamnak, és valaminek nekiütközök, fal, szilárd fal. Verem a fejem a falba, legalább valami egyértelmű dolog, lötyög az agyam, tehát még van. Titatititita. Ez jelent valamit. Színes fények opálózódnak a lengő ködfüggönyön, aztán sötét. JÖVÜNK! mondja valami hangtalanul, morzenyelven, de hiába feszítem a szemem, nem látok semmit. 13/95
'Kedves Karthágó! Először is hadd gratuláljak ahhoz a mindent elsöprő sikerhez, amit elértetek, és amit igazán megérdemeltek. Remélem, hogy még nagyon sokáig ilyen népszerűek maradtok. Megmondom őszintén, alakulásotok óta nagyon szimpatikusak vagytok nekem, és titeket kedvellek a legjobban a magyar együttesek közül. A tini korból már "kinőttem", a 19. évemben járok. A zenétek az egyszerűen csodálatos, érdekes, színes, különleges. Takáts Tamás éneke pedig mindent felülmúl. Gondolom ti is olvastátok a Magyar Ifjúság június 19-i számában a rólatok szóló kritikát. Nos, én életemben még ilyen szemétséget nem hallottam, amit ez a Mola György irt rólatok. Hogy lehet valaki ennyire gerinctelen, nem tudom fölfogni. Csak néhány mondatot idézek a cikkből: "Szigeti Perenc zenekarának nem sikerült megvalósítani azt, amit hallgatóitól kér /Lépd át a múltat/ "...könyökömön jön ki a kőkemény-kemény és az őszinte rock kötelező adagokban kimért gitártekerése, már szinte doscomonotonságú ritmuspaneljei, álagressziv-nyávogó énekstílusa, régóta semmit sem kifejező szintetizátor effektjei." "...éppen ez az LP volt az, amelyen már a legnagyobb figyelemmel sem sikerült semmi érdekeset felfedeznem abból, amit a popzene ma még nyújthat." No persze, ha valakinek,botfüle van, hiába minden erőlködés. Érdekes, nekem meg még sok ezer,embernek miért tetszik a lemezetek? És mi miért nem találjuk ócskának a zenéteket és szövegeteket? S még egy, amin sikerül fölboszszankodnom, ismét idézek a cikkből: "Kizárólag azt hiányolom, hogy a gitárjátékon nem lehet felismerni Szigeti Ferencet, a billentyűs hangszerek mögött mindegy, hogy Gidófalvi Attila üle, a ritmusszekció független Kiss Zoltántól, és 'Kocsándi Miklóstól, Takáts Tamás énekstílusát meg már jól ismerem a Piramis lemezekről." Szerintem ennek az embernek nincs bőr a képén, vagy fogadalmat tett, hogy mindenképp leéget benneteket? Nem hiszem, hogy ez valaha is sikerülni fog neki, mert csak meg kell figyelni a közönségeteket, azokat a fiúkat, lányokat, akik tombolva imádnak benneteket. Tehát nekik kell hinni, nem ennek az egynek, akinek volt mersze megírni ezt a cikket. /Ugyanez szól az IM-ben megjelent cikk Írójának is/«az én véleményem szerint nektek sikerült megvalósítani azt, ami más együtteseknek nem ment. Az "elcsépelt" kemény rockot felújítani. Fantasztikus szintetizátorral, Gidófalvi Attila játékával, és nagyszerű vokállal. Tamás éneke hallatán elkezd bizseregni az ember vére, és egyszerűen gyönyörködik benne. A ti zenétekben tényleg lehet gyönyörködni, és meg lehet csodálni a színeket mint egy festményen. Jó példa erre a "Lázban égő nemzedék", a "Fények a hangok, az árnyak", és a "Az éjszaka vándora." Kedves fiúk, nagyon boldog lennék, ha küldenétek egy dedikált fotót, és irnátok egy rövid kis levelet a jövő terveit illetően. Remélem még ebben az évben megjelenik a második nagylemezetek és remélem a zenéteken nem változtattok egy csöppet sem, mert hozzátok csak ez a stílus illik, Így vagytok jók. További jó munkát, sok sikert, minden jót, és sok boldogságot kívánunk! Őszinte tisztelőtök, követőtök és rajongótok: Kati 14/95
KÓRHÁZ Jól van, mondja valaki, és hűvöseket érzek a homlokomon. Testetlenül lebegek egy hűvös, száraz tenyér alatt. Öregem, mekkora buli volt, te voltál a sztár. Ez a Csöpi hangja. Honnan jön? A vállam mozdítom, emelkedik a kezem, puha akadályba ütközik. Itt a suska, betettem a párnád alá. Csöpi lehelete a fülemet csiklandozza. Megjöttek? Kapom fel a fejem. Fény vág az arcomba. Fehér szoba, a doktornő, Csöpi, lámpa, vaságy, rajtam csíkos pizsama. Mik jöttek meg? Kérdi értetlenül Csöpi. Visszafekszem, behunyom a szemem, így mégis jobb. Szóval nem jöttek meg. Vagy Csöpi nem vette észre. Talán az újságokban benne van. Mit ír a mai újság? Mit írna? Csöpi bizonytalan. A doktornő keze a homlokomon, alá bújok, fészkelődök a megnyugtató érintésben. Maga érti, ugye? Nem nézek rá, az ujjak rezdüléséből érzem, hogy érti. Öregem, hogy te miket műveltél! A tinik megőrültek. Komolyan, féltékeny vagyok rád, mintha látomásod lett volna, eljátszottad a vakot, a szenvedőt, hát, öregem, itt vannak a levelek, amiket írtak, egészen komoly emberek is írtak. Öregem, befutottunk. Minden összejött. Mondtam, hogy egyszer összejön még nekünk is. Csöpi dumája paplanná puhul, borogatja az agyamat, a behunyt szemem is lecsukódik, minden mindegy, ha ez a halál, akkor ásítok egy nagyot, kinyújtózom, és jöhet. Jövünk, várjatok, jövünk. Jövünk, várjatok, jövünk. Jövünk, várjatok, jövünk. A géphang női. Úgy barázdál a fejemben, mint a gyökérseprő a parkban. Jövünk, várjatok, jövünk. Jövünk, várjatok, jövünk. Na hogy van a mi rocksztárunk? Szemüveges pofa közelít. Ronda bibircsók van az állán, ráadásul nem is középen, hanem oldalt. Keskeny szája van, és kegyetlen szeme. Hideg és szürke. Na, hogy van? Fel tud állni? Kicsit belemászunk a gondolataiba. Jöjjön velem. Nyugodtan rám támaszkodhat. Nem, köszönöm, megy ez egyedül is. Ketten húznak ki az ágy alól. A padló csíkos és billenős. Naugyehogynemmegy. Ide feküdjön fel. Ragasztanak, drótoznak. Hideg ez az asztal. Ne mozduljon. Egyenletesen lélegezzen. Negondoljonsemmire. Most egy kis bizsergést érez majd. Hideg ez az asztal. Tüdőgyulladást kapok. Vagy vesegyulladást. Mostnelélegezzen. Kérem. Óhaja parancs. Akár évekig is visszatartom. Hogy több jusson másnak. Ha kell, oxigént termelek. Benzint izzadok. Namostfeküdjönátide. Megint drótoznak. Ez már billenős ágy. Látom az írószerkezetet. Görbe tintacsíkokat ken egy forgó hengerre. Tőlem függ, hogy milyen görbe. Koncentrálok. Az egyik mutató megugrik. Még egyszer megpróbálom. Megint ugrik. Doktorúrnézze. A köpenyesek a henger köré állnak. Ez tetszik nekik? Majd akkor most adunk. Például felrajzolok nekik valamit hétnegyedben. A doktor előre hajol, szemüvege a feje búbján, kikapja a papírt, az ablakhoz viszi. A telefonhoz rohan. Még többen jönnek. Zúgnak, mint a méhkas. Lökik a latin szöveget, vitatkoznak, egymás kezéből tépik a papírcsíkot. Hideg van. Viszketnek a testemen a drótok. Halkan köhécselek. A kutya sem figyel. A papíron kell produkálni valamit, különben itt fagyok meg. Egyre laposabbá teszem a görbét. Doktorúrnézze! A gépre néznek, aztán hozzám ugranak, lekapják a drótokat. Jól van? Nincs szüksége valamire? Pihenjen egy kicsit. A szobámban ketten sakkoznak. Egy fekete hajú, sápadt fickó, meg egy halálfej, barnára cserzett, csontratapadt bőrrel. Kedélyeskednek. Na, pipuskám, ezt kapd ki! A bástya a levegőbe emelkedik, lecsap egy parasztra. Ezt kapjam ki, pipuskám? Kikapom. De akkor ide azzal a futócskával, jó? A lisztes képű elégedett vigyorral veszi le a futót. A halálfej állán megfeszül az izom. Csak ne felejtsük el, pipuskám, hogy törzsőrmester vagyok. Voltál, pipuskám, voltál, 15/95
hol van az már, most csak beteg vagy, pipuskám és lépj ki a sakkból, ha tudsz. Nem tudsz. Ez matt, pipuskám, ez matt! A lisztes képű elégedetten feláll, nyújtózkodik, a halálfej gyűlölködve bámulja a bábukat. Na, még egy visszavágó, pipuskám, mondja rekedten, és kezdi visszaállítani a figurákat. A lisztes képű azonban rá se hederít, észreveszi, hogy nyitva a szemem. Teaztánöregem felkavartad ezeket. Éjjel félóránként jöttek megnézni, mindig más prof bámulta a lázgörbédet meg az ékágédat. Mosolygok, nincs kedvem válaszolni. Nem fáj semmim, frissnek érzem magam, ha egyedül lennék, kiugranék az ágyból, megfeszíteném a karizmomat, csinálnék néhány fekvőtámaszt, fejen állnék egy picit, és elmennék reggelizni. Az éjjeliszekrényen a fejem mellett virág, befőtt, keksz, könyv, újság, egy levél. Mi ez? Feltépem. Csipkés szélű, finom tapintású kemény papíron néhány sor. Érthetetlen szöveg. Milyennapvanma? Huszadikaszerda. Bulivan! Bulivan! Hány óra? Félnyolc. 16/95
17/95
KEZDEK SZTÁR LENNI Villámgyorsan felpattanok, húsz percem van, hogy odaérjek. Kirúgom az ajtót, lépcsőkön repülök, kezek kapkodnak utánam, kerítésen mászok át, bokrok mögött lapulok, árnyak osonnak hangtalanul, az utcára érek, csikorogva autó fékez mellettem, nyílik az ajtaja, berántanak, indulunk. Loboncos hajú fickó vigyorog a kormány mögül. Jóaszerelésed. TeaSAKÁLOKnál vagy, nem? Aha. Nyugimégelérjükabulit. KülönbenisaKobold kezd. Lassan gurulunk a zarándokló tömeg között. Arcok nyomódnak az üveghez, egy csimbókos tinifej percekig ugrál a szélvédő előtt. IttasüniaSAKÁLOKból! SŰNISÜNISÜNI! Naháttevagyasüni, belógatszigaz? Népszerű lettem. Csöpi tényleg nem hazudott. Csöpi ragyog. Átölel. Nahátfaszikámezaztánaszerkó! Az öltözőben Putyu vigyorog, vadonatúj overallban van, minden zsebéből dobverő áll ki. Hol van Borda? Kirúgtuk. Bordát? Bordát Le kell ülnöm. Helló Süni! Borda áll az ajtóban. Hello. Hello, Borda! Miújság? Mi lenne? Buli lesz! Csendesen megszorítja a kezem. Kacsint. Csöpinek hirtelen tennivalója akad. Tényleg kirúgtak? Ezek? Egy mondatot nem tudnak végiggondolni! Uraim. Üdvözlömönöket! Finesz tárja ki az ajtót, mintha négyen jönnének, pedig csak ketten vannak. Pipás, tömzsi, fekete hajú, fickó: zsíros, pattanásos pofa, sunyi, fekete szem. Finesz széles mozdulattal helylyel kínálja az egyetlen törött lábú széken, a földre rakott lavór mellett, majd hosszú szipkát vesz elő, és a villogó gyűrűkkel a kezén, szertartásosan cigarettára gyújt. Füstkarikát fújna, de mindig nyolcasok, kilencesek, paragrafus-jelek, dollár és font jelek rajzolódnak a levegőbe. Lassan beszivárog a banda. Visszafogott mozdulattal integetnek, elismerően cüccögnek a pizsamámra, aztán áhítattal hallgatják Finesz barátját. A tömzsi szép, kerek mondatokban beszél. Hogy nincs tartalom forma nélkül, meghogy az ifjúságnak liturgiaszomja van, meghogy nincs rockbanda ideológia nélkül, aztán felém fordul. Ő mindent ért az én színpadi munkámból. Ennek társadalmi gyökerei vannak. Szociesztétikai genezise. A többiek úgy néznek rám, mintha szárnyaim nőttek volna. Pedig csak szocioesztétikai genezisem nőtt. Abból legalább kettő. A pipás szörcsint kettőt, aztán tovább lelkendezik rólam, hogy én milyen mélyen ábrázoltam a meghasadt válságtudatú fogyasztói állampolgárt. Hogy ő Hamlet óta ilyen társadalmi lakmuszt nem tapasztalt felmutatni a történelem arcába. Csöpi izeg-mozog, köhécsel, ő is szeretne lakmusz lenni. Borda a szakállába vigyorog, kacsingat, bandzsit, a nyelvét öltögeti, nem kell mindent elhinni. Odakinn dong a KOBOLD együttes ötszáz wattos basszuscucca. Ez a gernyó mindig a pofámba bámul, és magyarázza, hogy én mit akartam mondani, amikor fejjel mentem a betonnak. A fal mellett kuporgunk, Csöpi, Putyu, Dzsó, Borda meg én. Finesz csípőficamosan áll a pattanásos széke mögött, és szívja a hosszú szárú szipkáját. Aprókat bólogat, nagyon komoly. 18/95
Engem is elönt a komolyság. Nyílik az ajtó. Bőrdzsekis koravén tini csusszan be. Mellém kuporodik. Teöregittegyvers. Kockás, fedeles füzetet nyom az orrom alá, kinyitja. Akarodhogy felolvassam? Kurvanagypank. A fülemhez hajol, és motyog. Kurvákról, atombombákról, szemétről, zacskós tejről, gatyakorcról. Frankómi? Frankó. Megcsináljátok? Nanáhogymeg. Tépdki. Zsebregyűröm a papírt. Az ideológus még egyet szortyint a pipájából, barátságosan integet és kivonul. Finesz a helyére ül, keresztbe veti a lábát, és jelentőségteljesen néz ránk. Összekoccan a karkötője. Ezek az. irodalompolitikusok nagy állatok. De az a jó nekünk. Mindegy, hogy hülye vagy, vagy csak annak tetteted magad, az a fő, hogy ő érti. És nem kér pénzt érte. Érted? Majd inkább hozza. Már valami cikket is írt valami húszpéldányos újságba, és abban benne vagy, mint példa. Az a húsz példány olyan helyekre megy, ahol döntések születnek. Ahol pedig döntések születnek, ott pénz van. Majd összesúgnak a nagyokosok. Valamire biztosan jó lesz nekik, hogy fejjel mész a falnak. Majd megmagyarázzák. Lehet, hogy miattad csökken majd az élesztő ára. Vagy felemelik a rendőrök fizetését. De amíg te vagy, addig van érv. Ma is nekimész a falnak? Naná, hogy nekimegy, mondja Csöpi magabiztosan, és örül, hogy megszólalhat. Nem megy neki. Mértnemenne? bámul Csöpi Bordára. Mert most nem beteg. Kitérdekel, betegvagyegészséges? Engem. Kivagyte? Enyém a cucc, enyém a név. Csöpi felpattan, Borda torkának ugrik, tépi, rázza, üvölt, mint akit ölnek, vagy mint aki ölni készül, terohadtállat, mindigtudtam, kártékonyvagy, egyszermégkitaposomabeled! Borda lelöki magáról. Ha mégegyszer ilyet teszel, nem javítom ki a helyesírási hibáidat a szerződéseken. Csöpi szája habzik, mosolyogni próbál. Borda sápadt, de mosolyog. Azonkívül még a pofádat is betöröm. Érted? Csöpi maga alá húzza a lábát, megint ugrana, de Putyu visszatartja. Csöpikémkifáradszabulielőtt. Ez jó érv, Csöpi fúj egyet, mielőtt kimenne, valami jelentőségteljeset szeretne mondani, veszi is a levegőt, de nem jut eszébe semmi, legyint, bevágja maga után az ajtót, ez sem sikerül tökéletesen, becsípi a sarkát. Szerencséjére Nágelbe botlik, azzal kezd üvölteni. Dzsó, mintha mi sem történt volna, bőrdarabkával pucolgatja a basszusgitár húrjait. Putyu felkapja a pergőt, elindul kifele. Borda mellém kuporodik. Fáj még a fejed? Nem. Azok a rosszullétek... Elmúltak? Azt hiszem. Nagyon rossz volt? Mit ereztél? Minden imbolygott velem. Füttyöket hallottam. Beszédet is. A fejem, mintha kettényílt volna. Borda figyel. Érzi, amit érzek. Elönt a meghatottság. Megszorítom a vállát. Kösz, Borda. Mit köszönsz? És én még megkeféltem a csajodat. Milyen volt? Isteni. 19/95
Borda kicsit elmélázik, a száját nyalogatja. Nekem úgy se jött volna össze. Valahogy elfelejtettem, hogy kell ezekkel bánni. Túlságosan tisztelem őket. Olyan hülyeségeim vannak, hogy előbb meg akarom ismerni... Ha megismerem, akkor rájövök, hogy egy jó segg, két kemény mell, aztán az égvilágon semmi, csecsemőagy, az ilyen, ha harmincéves, akkor is liliomtiprás, nem tudom megdugni. Lehet, hogy nem vagyok normális. Azt hiszem, te vagy közöttünk az egyetlen normális. Vanegyötletem. Bámul a plafonra a bőrdzsekis koravén tini. Négyujjastrikó. Mitszóltok? Finesz cigarettára gyújt, ő ül most az egyetlen ép széken. Mindegy, mit csinálunk, legyen az akármilyen bonyolult, ezek úgyis megmagyarázzák. Valami valamire mindig jó. A tíz százalék pedig ötezernél több, mint ötszáznál. Csak így tovább. felkészül! felkészül! Napszemüveges, tinédzsernek álcázott negyvenéves jön be. Sünikémhogyvagy? Próbálok a foncsor mögé hatolni, de semmi siker. Megvonom a vállam a keze alatt. Lehetnékjobbanis. Nacsak. Tevagyittasztár. Csöpi ront be, bújik a bőrcuccába. Rám néz, mondana valamit, de Borda ott áll mellettem. Mindjártkezdünk. Harapatömeg. Hol lehet a gitárom? Átöltözzek? Kilépek a folyosóra. Pár rajongó kódorog arra, meglátnak, odarohannak. Sünisünikém! Sünisünikém! A lányok letérdelnek, a kezemet csókolgatják. A fiúk a vállamat veregetik. Remekvoltálöregem. Visszaugrok az öltözőbe. Magamra rántok egy kalapot, az arcom elé egy sálat. Hagynak elmenni. Ezer és ezer ember hullámzik a színpad előtt. A diszkós unottan kapcsolgatja a magnót. Perec és rágógumiárusok törtetnek a széksorok között. Hatéves lány cigarettázik a lépcsőfordulóban. Húsz év körüli libeg arra, kezében literes borosüveg, tüzet kér tőle, majd megkínálja. Nágel megkísérli hergelni a tömeget. Sikerül. Füttykoncert a válasz. Nágel, mint akit seggberúgtak, kotródik e a színpadról. Nag 'meccslesz. Mindenkész? Nágel bólint, Csöpi még egyszer körülnéz, int Dzsónak és Putyunak, egyszerre rontanak be. Putyu azonnal a bőrre csap, éktelen mikrofongerjedést vált ki. Nágel elégedetten bólint, ő megmondta Csöpinek, adjanak két kilót a keverőgyereknek, különben gerjedés lesz. Csöpi elküldte az anyjába, most gerjed. Dzsó megpengeti a basszust, azzal nincs baj, saját cucca. Csöpi beleszól a mikrofonba. Először semmi, aztán egetverő visszhang. Borda két pirosat ad Nágelnak, szaladjon le vele a keverőmandróhoz. Tíz másodperc múlva minden szól, mint a kristály. Csöpi V-t mutat a függöny mögé, ugye, elintézte ő pénz nélkül is. A tinik üvöltenek, de nem úgy, mint máskor. Több a fütty. Gúnyos röhögések, megjegyzések. Már Borda is benn van, bíbor palástot húz maga után, vagy három méterest. Csöpi lemegy hídba, minden trükkjét bedobja, semmi, semmi, csak egybefüggő füttyfüggöny. Mi a francért mondta, hogy csak akkor menjek, ha szól? Kimegyek, engem is megesznek. Csöpi most a mikrofonhoz mászik. Erőltetetten rekedt-hörgő-lihegő hangon bekonferálja a Nem tudok absztrahálni"-t. Cérnavékony, húsz torokból származó lelkes kórus. Dzsó kezdi a melldöngető basszussal, Putyu feláll, feje fölé emeli a dobverőket, a beütéssel együtt huppan vissza a dobszékre, persze, hogy leszakad. A lábdob a túlterheléstől átszakítja elől a bőrt, Putyu a földön ülve a cintányért veri, miközben kikecmereg a romokból. Tízezer ember röhög. Csöpi, mintha mi sem történt volna, Jagger-pózba vágja magát, epilepsziás majomként könyökét az oldalához szorítva, kézfejeit lazán lógatva ide-oda ugrál, grimaszokat vág, az égre mutat. Hátat fordít a közönségnek, terpeszállás, seggét riszálva ritmusra helyezi át a testsúlyát. Putyu egyen- 20/95