I Tudnivalók a MunBer az AbevJava program kapcsolatáról



Hasonló dokumentumok
Ha hálózatban dolgoznak első ízben egyetlen gépről indítsák el a mun15 programot!

1.1. A programok futtatásához szükséges környezeti feltételek és fontos tudnivalók:

Bérprogram és az abevjava kapcsolata

Alapadatokkal kapcsolatos módosítások

Ha hálózatban dolgoznak első ízben egyetlen gépről indítsák el a mun13 programot!

Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott, EGERPH_1431-es építményadó bevallásához használt elektronikus nyomtatványhoz.

NAV nyomtatványok kitöltésének támogatása

Ha hálózatban dolgoznak első ízben egyetlen gépről indítsák el a mun14 programot!

4. Válasszuk ki a dolgozót, majd nyomjuk meg az gombot. Megjelenik a dolgozó adatlapja. 5. Nézzük át, hogy minden adat helyesen van-e kitöltve, szüksé

Mellékelten a MunBér09 program 0107-es verziójú programjával kapcsolatos legfontosabb ismereteket írjuk le Önöknek!

FORINT-Soft Kft AS BEVALLÁSOK JAVÍTÁSA, HELYESBÍTÉSE, ÖNELLENİRZÉSE. Javítás

Speciális kötegelt nyomtatványok kezelése a java-s nyomtatványkitöltő programban (pl.: kötegelt nyomtatvány)

Mielőtt bármit elkezdenének dolgozni mindenképpen mentsék a mun17w mappa teljes tartalmát! A programokat az / menüben találják meg!

Számítástechnikai és kereskedelmi Kft. tel: 62/ fax: 62/ Jövedelem bavallás

után kell a személyi jövedelemadó összegét megállapítani. Azok a változások, amelyekre külön is felhívjuk a figyelmüket:

1.1. A programok futtatásához szükséges környezeti feltételek és fontos tudnivalók:

E-építési napló offline vezetése

A kontrolladat-szolgáltatás elkészítése

CIB Internet Bank asztali alkalmazás Hasznos tippek a telepítéshez és a használathoz Windows operációs rendszer esetén

TERKA Törvényességi Ellenőrzési Rendszer Kiegészítő Alkalmazás

Apache OpenOffice telepítési útmutató

INFORMATIKAI SEGÉDLET AZ ELEKTRONIKUS BEADVÁNYOK BENYÚJTÁSÁHOZ

1. DVNAV letöltése és telepítése

3./ A évi NY29/NY30 nyilatkozat, az M30-as és egyéb igazolások

A MOKKA hitelesítő szoftver telepítése és használata

Importálás. más típusú (pl:.imp,.xml,.xkr,.xcz) állomány beimportálása a nyomtatványkitöltő programba

A CAPICOM ActiveX komponens telepítésének és használatának leírása Windows 7 operációs rendszer és Internet Explorer 9 verziójú böngésző esetén

Technikai információk fejlesztőknek

Segédlet Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által rendszeresített elektronikus adóbevallások használatához

Útmutató az OKM 2007 FIT-jelentés telepítéséhez

Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott, PHEGER_1231-es építményadó bevallásához használt elektronikus nyomtatványhoz.

Segédlet Székesfehérvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala által rendszeresített elektronikus adóbevallások használatához

KIRA. KIRA rendszer. Telepítési útmutató v1

1 Rendszerkövetelmények

Felhasználói leírás a DimNAV Server segédprogramhoz ( )

ÁNYK53. Az Általános nyomtatványkitöltő (ÁNYK), a személyi jövedelemadó (SZJA) bevallás és kitöltési útmutató együttes telepítése

Tanúsítvány feltöltése Gemalto.NET kártyára és Gemalto SIM termékre

Pénzintézetek jelentése a pénzforgalmi jelzőszám változásáról

Segédlet az Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal által kiadott nyomtatványok használatához

Adóbevallás leadása elektronikusan

COBRA MUNKAÜGY ÉS BÉR PROGRAMCSOMAG ÉVI

Tisztelt Ügyfelünk! Főkönyv modult érintő változások

Megújított tanúsítvány cseréje a Windows tanúsítványtárban

Felhasználói útmutató

Aranykor Önkéntes Nyugdíjpénztár Partner Portál

Mielőtt bármit elkezdenének dolgozni mindenképpen mentsék a mun14w mappa teljes tartalmát! A programokat az / menüben találják meg!

Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre

A Novitax ügyviteli programrendszer első telepítése

A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05 Geodéziai Feldolgozó Program

Tanúsítvány feltöltése Gemalto TPC IM CC és ID Classic 340 típusú kártyára

A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata

A Cobra Sprint telepítése CobraContoLight felhasználók számára

Az importálás folyamata Felhasználói dokumentáció verzió 2.1.

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból

Segédanyag az iktatáshoz. Tartalomjegyzék

Beszámoló átadása az OBR * -nek a Hessyn Éves beszámoló nyomtatványkitöltő programból

Az ügyfélprogram és a ViCA applikáció használata. Bejelentkezés

VARIO Face 2.0 Felhasználói kézikönyv

INFORMATIKAI RENDSZERGAZDA SZAKKÉPESÍTÉS TANULÓI SEGÉDLET. Windows áttelepítő használatához

FITNESS SYSTEM Telepítési útmutató

A Telepítés hajlékonylemezről panelen kattintson az OK gombra.

ADATSZOLGÁLTATÁSOK / NYENYI ((NYUGDÍJBIZTOSÍTÁSI EGYÉNI NYILVÁNTARTÓ LAP))

HASZNÁLATI ÚTMUTATÓ DOLGOZÓK IMPORTÁLÁSA KULCS BÉR PROGRAMBA AZ ONLINE MUNKAIDŐ NYILVÁNTARTÓ RENDSZERBŐL. Budapest, november 08.

A Nyomtatványok kitöltésének és beküldésének folyamata

Elektronikus ügyintézés (lépésről-lépésre)

KISZÁLLÍTÁSI SEGÉDLET 1

A GeoEasy telepítése. Tartalomjegyzék. Hardver, szoftver igények. GeoEasy telepítése. GeoEasy V2.05+ Geodéziai Feldolgozó Program

Távolléti díj kezelése a Novitax programban

Tanúsítvány igénylése sportegyesületek számára

kommunikáció Megoldások

Kedves Ügyfelünk! legújabb verziója (1.119 (3)) letölthető az internetről a levél végén található link segítségével.

Segédlet kriptográfiai szolgáltatást beállító szoftverhez (CSPChanger)

BaBér bérügyviteli rendszer telepítési segédlete év

A TERC VIP költségvetés-készítő program telepítése, Interneten keresztül, manuálisan

Hiteles elektronikus postafiók Perkapu

VisualBaker Telepítési útmutató

Útmutató az E-Beszámoló használatához

Útmutató parkolás indításához és leállításához

3Sz-s Kft. Tisztelt Felhasználó!

Az Evolut Főkönyv program telepítési és beállítási útmutatója v2.0

SDX Professional 1.0 Telepítési leírás

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ

FÁJLOK ÉS MAPPÁK MÁSOLÁSA PENDRIVE-RA ÉS CD-RE A LEGEGYSZERŰBBEN WINDOWS XP-N

1. A MOSAIC BÉR program frissítése a legújabb verzióra. FIGYELEM: A nyomtatványok hibáinak javítása miatt a program naponta többször is módosulhat.

Szia Ferikém! Készítek neked egy leírást mert bánt, hogy nem sikerült személyesen megoldani a youtube problémát. Bízom benne, hogy segít majd.

Tanúsítvány feltöltése Oberthur kártyára és Oberthur SIM termékre

Az Éves adóbevallás 2005 modul ismertetése

WIN-TAX programrendszer frissítése

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.1 KELT:

AZ N-WARE KFT. ÁLTAL ELEKTRONIKUSAN ALÁÍRT PDF DOKUMENTUMOK HITELESSÉGÉNEK ELLENŐRZÉSE VERZIÓ SZÁM: 1.3 KELT:

Szilipet programok telepítése Hálózatos (kliens/szerver) telepítés Windows 7 operációs rendszer alatt

Az Outlook levelező program beállítása tanúsítványok használatához

OKTATÁSKUTATÓ ÉS FEJLESZTŐ INTÉZET TÁMOP-3.1.5/ Pedagógusképzés támogatása

ÉVI ADATSZOLGÁLTATÁSOK JAVÍTÁSA. Készítette: Tóth Péter szeptember 26.

Webes étkezés rendelés felhasználói kézikönyv

OpenVPN kliens telepítése a RITEK Zrt. szervereinek eléréséhez.

SEGÉDLET a GYÓGYSZERÉSZI ADATGYŰJTÉS OSAP1578 program használatához

MEDITOR 5 KLÓN telepítési segédlete

Átírás:

Tartalomjegyzék: I Tudnivalók a MunBer az AbevJava program kapcsolatáról 1. II. MunBér programban szükséges beállítások az AbevJava-ba történő adatátadáshoz.. 2. III. Adatátadás a 08-as nyomtatványba A./ Az egyeztetéshez szükséges lista kinyomtatása.. 4. B./ MunBer programban az átadandó csomag összeállítása. 5. C./ AbevJava-ban az adatok beemelése 8. IV. 64 bites operációs rendszerhez szükséges Java program letöltése 15. I Tudnivalók a MunBer az AbevJava program kapcsolatáról Leegyszerűsítve az adatátadás logikája a következő: 1. Az adatátadáshoz szükséges lépések a MunBér programban (ennek leírása található meg a III. fejezet első részében) -------------------------------innen már AbevJava program működnek------------------------ 2. 08A nyomtatvány beemelése 3. 08M-es nyomtatványok beemelése. 4. Nyomtatvány mentése, adatok újraszámoltatása, esetleges hibák javítása. 5. Nyomtatvány megjelölése elektronikus küldésre. (Ezeknek, a lépéseknek a leírását megtalálható a III. fejezet második részében, illetve az NAV honlapon! EZT a PROGRAMOT NEM MI KÉSZÍTETTÜK, HIBÁIT NEM TUDJUK ORVOSOLNI!) ==================== itt lépnek ki az internetre ======================= 6. A bevallás beküldése a Központi Rendszerbe ügyfélkapun keresztül: (www.magyarorszag.hu) Aki ismeri és használta már az AbevJava programot, annak könnyebb dolga lesz, hiszen nem ismeretlen számára a rendszer kezelése. Tudniuk kell, hogy összességében a feladatok kb.80 %-át az AbevJava programban kell elvégezni, körülbelül a 10 %-át a MunBer-ben, s 10 %- át a nyomtatványok továbbításánál. 1

Abból adódóan, hogy az AbevJava program adott, néhány olyan kötöttséget kellett tudomásul vennünk a MunBer program fejlesztésénél, amin nem változtathattunk. Az AbevJava programból adódó kötöttségek 1./ Az AbevJava program az adatok külső programból történő feltöltésére két lehetőséget enged: -.xml,xkr, xcz file formátum - txt formátum. Több ok miatt (elsősorban az adatszolgáltatás biztonsága érdekében) mi txt állományok létrehozása, és átadása mellett döntöttünk. 2./ A dolgozónkénti adatállomány-neveknek kötelezően.imp kiterjesztésűeknek kell lenniük. Állomány-névként a dolgozó nevének első 10 karaktere + a születési dátumot adtuk. Így a következő állomány-neveket láthatják: A csoportos adatátvételnél kell egy.txt fájl, amiben szerepelnek az állomány-nevek. Ezzel Önöknek nincs gondjuk, a MunBer program automatikusan elkészíti ezt, s letárolja a c:\documents and Settings\operációs rendszer tulajdonosának a neve\abevjava\import mappába. 3./ Az adatok AbevJava-ba történő beemeléskor egy lista jelenik meg. Ez a lista mutatja az adatátadás eredményét. A lista funkcióval majd tárolható és kinyomtatható. Ha a listán Az importálás NEM volt sikeres üzenet jelenik meg, akkor ezt az adatállomány csatolásával 1 e_mailben jelezzék. Ez programfejlesztői beavatkozást igényel. Nem az Abev programból adódó, de hasznos információk az adatátadásról 1./ A program hálózatban használható. 2./ A MunBer program az összeállított csomagokat mindig a gyűjtést indító gép c: meghajtójának \munabevx mappájába teszi. A következő gyűjtésnél törli a munabevx mappát teljes tartalmával együtt és írja fel újra az újonnan gyűjtött adatokat. Ebből következően a MunBer programból a gyűjtés után az AbevJava programba át kell adni az adatokat és csak utána indítani arról a gépről a következő csomag elkészítését. II. MunBér programban szükséges beállítások az AbevJava-ba történő adatátadáshoz 1 A muneew mappából a *.dbf *.cdx és *.fpt állományok bármilyen módon besűrítve, a mini93@t-online.hu címre (ahol EE=adott év utolsó két számjegye, pl mun13w stb) 2

Ebben a pontban leírt feladatot hálózati használat esetén minden munkahelyen, de egy gépen csak egyszer kell elvégezni. Ezzel a beállítással határozzák meg, hogy a MunBér program hova tegye az adatokat, illetve honnan tudja automatikusan elindítani az AbevJava futását! Hiába állították be előző évben helyesen, a beállítást a következő évben ismét el kell végezni! Az / menüben találnak egy funkciót: / A programot indítva a következő képernyőt láthatják: Ezen a képernyőn tudják beállítani, hogy a MunBér program milyen elérési utat követve keresse meg és indítsa el automatikusan az AbevJava programot ( ), illetve milyen utat követve tegye le a MunBér programból importál adatokat, hogy azt az AbevJava program Szerviz/Importálás programja megtalálja ( ). Tehát ebben a beállításban két, egymástól független elérési utat kell meghatározniuk! A helyes beállításhoz tudniuk kell, hogy az AbevJava telepítésénél milyen elérési utat határoztak meg!! Ez megtalálható a AbevJava program Szerviz / Névjegy programban. Az mellett található elérési út kerül az mezőbe, a mezőbe az gombnál kitallózott elérési út kerül. (Már korábban is leírtak szerint a telepítő program a következő utat kínálja fel: c:\program Files\Abevjava. Az AbevJava telepítésénél ez is módosítható!) (Már korábban is leírtak szerint a telepítő program a következő utat kínálja fel: c:\documents and Settings\operációs rendszer tulajdonosának a neve\abevjava\import. Az AbevJava telepítésénél ez is módosítható!) Mindkét esetben a MunBer programban már megszokott elérési út meghatározást kell követni! A következő jellegű képernyő jelenik meg, ahol ki kell választani a megfelelő mappákat a gomb használatával: 3

A helyes elérési út kijelölését követően a következő láthatják a képernyőn: Mappa nevekként maximum 8 karakter hosszú, magyar ékezeteket nem tartalmazó mappanevek láthatók! Helyes beállítás (és sikeres adatátadás után) ezt már nem szabad módosítani. Ugyanis ha javítanak akár csak egyetlen karaktert, az már meghiúsítja a következő adatátadás végrehajtását! III. Adatátadás a 08-as nyomtatványba A./ Az egyeztetéshez szükséges lista kinyomtatása Ahogyan a bevezetőben is jeleztük, annak érdekében, hogy ellenőrizni tudják a 08A nyomtatványon szereplő adókötelezettségek helyességét az adatátadás előtt kötelező egy listát kinyomtatni a MunBer programból 4

- Adatszolgáltatások / Könyvelésnek / Utalandó adók ez a lista az ezer forintos kerekítéshez is segítséget nyújt! B./ MunBer programban az átadandó csomag összeállítása Az alábbiakban lépésről, lépésre leírjuk azokat a feladatokat, amelyet minden hónapban a MunBer programban meg kell tenniük az adatok átadásához 1./ Dolgozók kiválasztása Ezt a programot az / / programban találják meg. A képernyő jelenik meg: gombra kell kattintani, a következő A program automatikusa bejelöl minden dolgozót. Azt javasolom, ezen ne változtassanak! 2./ gombra kell kattintani, a program most állítja össze az átadandó állományokat. Ez - még nagy cégeknél - sem lehet több 40-60 másodpercnél. Nagyon ritkán előfordulhat, hogy a következő üzenet jelenik meg: Ebben az esetben gombra kattintva megjeleníthető a hiba oka! A hibajavítás szempontjából fontos: ha bérelszámolási alapadat hiányzik (pl. FEOR szám) azt elegendő a bérelszámolásnál rögzíteni és az újraszámfejteni! gombot használni. A dolgozó nem kell ilyen esetben 3./ Ha nincs hiba a következő üzenet jelenik meg: 5

Kérem az itt feltüntetett számot írják fel, ezt majd ellenőrizni kell az AbevJava-ba történő importálást követően. 4./ Az kell kattintani, ennek hatására a képernyő jobb oldalán listaszerűen megjelennek az összeállított csomagba került dogozók azonosítói az elérési úttal együtt. A képernyő jobb oldalán kb. ilyesmi látszik: 5./ Ezt követően megtörténik a 08A-s nyomtatványon szerepeltetendő, a dolgozókhoz nem rendelhető adókötelezettségek összegyűjtése. A program a következő üzenetet küldi Kilépni az gombbal lehet. 6./ Az adatátadás előtt kinyomtatható (sajnos már 1 dolgozóról legalább 2 oldal készül) lista, amelyen ellenőrizhetők az átadott adatok. Ha szeretnék akárcsak képernyőn megnézni - a gombra kell kattintani. 6

7./ Erre az ikonra kattintva kezdeményezhetik az összeállított csomag átmásolását. A következő üzenet jelenik meg. Ha az -et választják nem történik semmi, az gomb hatására a program megkísérli a II. pontban meghatározott csomagot. mappába elhelyezni az összeállított Ha hibás az adat helyének meghatározása a következő üzenet jelenik meg: Ebben az esetben a program a c:\munbevx mappába bemásolta az importálandó adatokat, de a c:\documents and Settings\operációs rendszer tulajdonosának a neve\abevjava\import mappába nem tudta! Ebben az esetben két lehetőség van: - kézzel átmásolják a c:\munabevx mappából a c:\documents and Settings\operációs rendszer tulajdonosának a neve\abevjava\import mappába az állományokat - a 08-as nyomtatványba történő beemelésnél ( ) az import.txt-t a c:\munabevx mappából indítják 8./ Ha a 7./ pontban leírt probléma nem jelentkezik, a következő üzenet jelenik meg: Kattintsanak az gombra! A program egy rövid ideig dolgozni fog, majd a következő üzenet jelenik meg: 7

gombra kattintva a program elindítja a AbevJava programot. Ha nem indul el automatikusan az AbevJava, akkor, az abevjava_start hívás nem megfelelő Ha a következő képernyőt látják, akkor elindul az AbevJava program. INNEN MÁR NEM A MI PROGRAMUNK DOLGOZIK! C./ AbevJava-ban az adatok beemelése A következőkben leírtak részletesebben megtalálhatók az abevjava_sugo.pdf -ben. Mi csak azokra a részekre térünk ki, melyek a beemelés zökkenőmentes elvégzéséhez szükségesek. Az AbevJava programban a lépések a következők: 1./ Ha sikeresen elindult az AbevJava program, a következő képernyő jelenik meg: 8

2./ / programba kell belépni. A következő jellegű képernyő jelenik meg. Ha nem ezt látják a mellet nem az szerepelnek. Ebben az esetben a sor végén található kell kattintani és a legördülő sorokból ki kell választani az -at fájltipusként. 3./ Ha a fenti képernyőt látják a -ra kell kétszer kattantani, a következő jelezik meg a képernyőn: 4./ Majd a következő képernyő: 9

A gombra kell kattintani 5./ Ennek hatására a 08A nyomtatvány töltődik be (szerepelnek benne a magánszemélyhez nem rendelt adókötelezettségek a 01-01 oldalon és a szakképzettségi hozzájáruláshoz szükséges adatok a 01-02). NEM szerepelnek benne a magánszemélyhez kapcsolódó adókötelezettségek! 6./ Most érkeztünk el a magánszemélyek adatait tartalmazó nyomtatványok beemeléséhez. A képernyő jobb felső sarkában láthatják ezt az ikon sorozatot. Jobbról a negyedik gombra kell kattintani EZ INDÍTJA A KÜLSÖ PROGRAMOKBAN ELKÉSZÍTETT ÁLLOMÁNYOK BEEMELÉSÉT. 7./ A következő képernyő jelenik meg: 10

8./ A gombra kell kattintani 9./ A következő képernyő jelenik meg: 11

Ha sikerült a MunBer programból a c:\documents and Settings\operációs rendszer tulajdonosának a neve\abevjava\import mappába beletenni az implista.txt állományt, akkor csak az -re kell kattintani. A fájlnévben megjelenik: Önöknek a gombra kell ismét kattintani. (Értelemszerűen, ha nincs az Import mappában az implista.txt, akkor meg kell keresni a c:\munabevx mappában és ott kijelölni.) 10./ Megjelenik a következő jellegű képernyő, amelyen látható az átadót.imp fájlok száma és az imp állományok neve: Az gombra kell kattintani. Szépen nyomon követhető az adatok beemelése (a számláló folyamatosan csökken, előbb-utóbb az import állományok is elfogynak)! 11./ A beemelés végén egy képernyő kép jelenik meg. Sok dolgozó átadása esetén azt javasolom, hogy lépjenek a lista végére! Győződjenek meg arról, hogy valamennyi dolgozó adata sikeresen átkerült. A következő jellegű képernyőt láthatják: 12

12./ gombra kell kattintani. Utána megjelenő képernyő: 13

Vagy a, vagy a gomb megnyomásával hagyhatják el a programot. 13./ Kattintsanak rá a 08A nyomtatvány oldalaira és ellenőrizzék a MunBér programból kinyomtatott utalandó adók listával. KÖTELEZŐ az adatok egyezése!!! Ha ez nem biztosított nem szabad a bevallást elküldeni!!! Ebben az esetben próbálják meg az eltérés okát feltárni, ha nem sikerül az adott évi mappából a *.dbf, *.cdx és *.fpt állományokat bármilyen módon besűrítve küldjék el a mini93@t-online.hu címre. Egyezőség esetén 14./ Mentsenek ( )! 15./ Majd következzék az ellenőrzés: Reménység szerint az ellenőrző program nem talál hibát. Ha mégis, akkor meg kell nyitni a dolgozó az M -es lapját, akinél problémát jelez, és a hiba üzenetre kattintani. A program arra a mezőre ugrik, amelyet hibásnak talál! 16./ Ha hibátlan a bevallás / 17./ A program kicsit dolgozni fog, majd a következő jellegű üzenet jelenik meg: 14

Még itt is történik ellenőrzés. Ha hibátlan az gombra kell kattintani. 18./ A program egy kicsit dolgozni fog, ha a következő jellegű üzenet jelenik meg a csomag küldhető: Majd: 19./ Utolsó feladat a nyomtatvány beküldése az ügyfélkapun keresztül. IV. 64 bites operációs rendszerhez szükséges Java program letöltése Felhasználóink jelzése alapján szeretnénk felhívni még a figyelmüket arra, hogy a 64 bites operációs rendszeren csak akkor fut az AbevJava rendeltetésszerűen, ha a következőkre tekintettel vannak: 2 2 NAV hivatalos tájékoztató 15

Felhívjuk a figyelmet, hogy a www.java.com nyitólapon megjeleni Free Java Download választásakor alapértelmezett módon a Java 32 bites változata települ a 64 bites környezetben is, de nem fog elindulni az ÁNYK-AbevJava keretprogram. Ezért ajánlott a Java 64 bites változatát telepíteni. 64 bites operációs rendszer esetén a www.oracle.com/technetwork/java/javase/downloads/index.html oldalon a JRE linkre kattintva kiválaszthatja és letöltheti a 64 bites operációs rendszernek megfeleli Java programot. 16