13. Az intézmény nyilvántartásba vételi száma: Budapest Főváros Főjegyzője 56. szám alatt

Hasonló dokumentumok
ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 16/1. (Előző okirat dátuma: 2013 május 22)

ALAPITÓ OKIRAT (módosításokkal egybeszerkesztett)

ISKOLARENDSZERŰ NAPPALI ÉS ESTI KÉPZÉSEK SZAKGIMNÁZIUM. Ágazat. Megszerezhető végzettség ÉRETTSÉGI 12. évfolyamon, + OKJ. V. Képző és iparművészet

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az intézmény alapítója: Gourmand Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Szakképzési Alapítvány.

12. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

ALAPÍTÓ OKIRAT Módosított és egységes szerkezetbe foglalt

1. Az intézmény neve. 2. Székhelye 1051 Budapest, Sas utca Tagintézményei /telephelyek/: Magyar Üzletemberképző Szakközépiskola

ALAPÍTÓ OKIRAT módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan. a REMÉNYHÍR SZAKKÖZÉPISKOLA, ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA számára

IX Medgyessy Ferenc Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola szakmai alapdokumentuma

PÉCSI JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT 2015.

a MIOK JÓZSEF NÁDOR GIMNÁZIUM ÉS SZAKKÉPZŐ ISKOLA ( 3530 Miskolc, Meggyesalja utca 26. )

ALAPÍTÓ OKIRAT. Magánalapítvány. Személy

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

11. Az iskola évfolyamainak száma: 1 és 2 évfolyamos, iskolai rendszerű képzés keretében

ALAPÍTÓ OKIRAT. Jándi Szakképző Iskola

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

A Makó-Belvárosi Református Egyházközség (6900 Makó, Kálvin tér 3.) református középiskola alapítását határozta el. A határozat száma: 12/a-2003.


NYÍREGYHÁZI EGYETEM EÖTVÖS JÓZSEF GYAKORLÓ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS GIMNÁZIUM ALAPÍTÓ OKIRAT

Az intézmény székhelye szerinti megye neve: Jász-Nagykun-Szolnok megye Tankerület megnevezése: KLIK Szolnoki Tankerülete OM azonosító:

Magyar joganyagok - Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola - alapító okirat 2. oldal A költségvetési szerv működésére, külső és belső kapcsol

Pannonhalmi Bencés Gimnázium, Egyházzenei Szakközépiskola és Kollégium. a i keltezésű alapító okirat módosítása egységes szerkezetben

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Leonardo MÉDIA AKADÉMIA

ALAPÍTÓ OKIRAT 2013.

ENYING VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 258/2008. (VI. 25.) SZÁMÚ HATÁROZATA

KIVONAT. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat csengeri Ady Endre Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium Alapító Okirata megállapításáról

A Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda. Alapító Okirata

Az intézmény alapfeladatai: -gimnáziumi nevelés-oktatás -szakközépiskolai nevelés-oktatás -alapfokú művészetoktatás

Beiskolázási tájékoztató 2018/2019-es tanévre

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2012. november 1-től hatályos szöveg)

Nyíregyházi RIDENS Szakgimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és Kollégium szakmai alapdokumentuma

Szentannai Sámuel Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium alapító okirata

KNER IMRE GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS KOLLÉGIUM Egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT COMENIUS SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKISKOLA PÉCS

3. számú határozati javaslat. Kivonat. Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése napján tartott (nyílt) ülésének jegyzőkönyvéből. /2012.( ) Kgy sz.

7632 Pécs, Enyezd út 1. 72/

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi XXXVIII. törvény 87. és 90. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Alapító Okirat (egységes szerkezetben hatályos: szeptember 1-től)

Alapító okirat. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium,, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola,

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

OM azonosítója: A tagintézmények, intézményegységek neve és címe: Létrehozásáról rendelkező. Közvetlen jogelődjeinek neve, címe:

Szinyei Merse Pál Gimnázium egységes szerkezetbe foglalt módosított alapító okirata (a változások aláhúzott félkövér dőlt jelöléssel szerepelnek)

INCZÉDY GYÖRGY KÖZÉPISKOLA, SZAKISKOLA ÉS KOLLÉGIUM ALAPÍTÓ OKIRATA

Illéssy Sándor Baptista Szakközépiskola és Szakiskola módosításokkal szerkesztett alapító okirata

ALAPÍTÓ OKIRAT. alapító okiratát a következők szerint adom ki.

Szegedi Szakképzési Centrum Vedres István Építőipari Szakgimnáziuma OM azonosító száma: /003

Magyarországi Evangélikus Egyház -

EDIT ROMAI KA TOLIKUS SZAKKOZEPISKOLA ES KOLLEGIUM KESZTHELY ALAPITO OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT egységes szerkezetben a módosításokkal (2008. március 1.-től hatályos szöveg)

1.sz. függelék A MEDGYESSY FERENC GIMNÁZIUM ÉS MŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA. Alapító okirata. OM azonosító:

151/2011. (VIII. 16.) MÖK

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Szegedi Kőrösy József Gazdasági Szakképző Iskola szakmai alapdokumentuma

Előterjesztés a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosításáról

ALAPÍTÓ OKIRATOT MÓDOSÍTÓ OKIRAT

köznevelési intézmények alapító okiratának módosítására

HAJDÚHADHÁZ VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT P O L G Á R M E S T E R E HAJDÚHADHÁZ, BOCSKAI TÉR 1. TELEFON: , TELEFAX:

Címe: 3525 Miskolc, Városház tér 8. Az intézmény közfeladata: közoktatási feladat ellátása 4 és 5 évfolyamos szakközépiskola 1 és 2 éves

Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Módosító okirat A költségvetési szerv alaptevékenysége: óvodai köznevelési tevékenységek

A Selye János Humán és Zeneművészeti Szakközépiskola alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

KIVONAT. a Képviselő-testület április 22-i ülésének jegyzőkönyvéből. Határozat

7. Az intézmény alapítója: Magyar Üzletemberképző Iskolamodell Alapítvány 1149 Budapest, Angol u. 36.

esti-levelező tagozat iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás Felvehető maximális tanulói létszám: nappali tagozaton:1044 fő

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

BUDAJENŐ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT ALAPÍTÓ OKIRAT ISKOLA

E L Ő T E R J E S Z T É S. a Püspökladányi Egyesített Óvodai Intézmény alapító okiratának módosítására

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁSA

Premier Művészeti Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola OM azonosító száma:

Előterjesztés. Monostorpályi Egységes Óvoda-Bölcsőde alapító okiratának módosítása

Az Aranykapu Óvoda alapító okiratát Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselőtestülete az 54/2015. (III.26.) HÖ. számú határozatával fogadta el.

ZALAMEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZGATÓ HATÁROZAT. A Zala Megyei Kormányhivatal által Z0/9/2011. számon nyilvántartásba vett Szociális Missziótársulat

K I V O N A T a Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 88/2015. (IX.30.) önkormányzati határozatából. K.m.f.

Kozmutza Flóra Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény szakmai alapdokumentuma

Adatlap. Intézmény neve: Miskolci Szemere Bertalan Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium Budapest, Nádor u. 32.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Hunyadi János Gimnázium, Szakközépiskola, és Kollégium Alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Gimnáziumi (4,5,6,8 évf.), szakközépiskolai, szakiskolai Adatlap

Alapító okirat módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

Nyírbátor Város Önkormányzata Képviselő-testületének 49/2015. (V.27.) önkormányzati határozata

Határozati javaslat Báta Községi Önkormányzat Képviselő-testületének ülésére Melléklet. Alapító okirat

Előterjesztés Hajdúhadház Város Önkormányzata Képviselő-testületének szeptember 20-án tartandó ülésére. Tisztelt Képviselő-testület!

Tamási Áron Általános Iskola és Német Két Tannyelvű Gimnázium Alapító Okiratának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Veszprém Megyei Önkormányzat Közgyűlése a évi CV. törvény 1. és 4. -a alapján az alábbi alapító okiratot adja ki:

Garabonciás Médiaművészeti és Táncművészeti Szakgimnázium,, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola,

ALAPÍTÓ OKIRAT. Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat 1082 Budapest Baross u

Esély Pedagógiai Központ Általános Iskola, Speciális Szakiskola. szakmai alapdokumentuma

Gárdonyi Géza Általános Iskola Alapító okirata

Átírás:

ALAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍTÁS 18 (Előző okirat dátuma: 2017 szeptember 1.) a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 21. (3) bekezdése alapján az E- médiainformatika Nonprofit Kft., mint az iskola fenntartója az alábbiak szerint módosítja az iskola át (egységes szerkezet). A fejlődő jövőbe vetett töretlen hittel és azon nemes szándéktól vezérelve, hogy a magyar nemzetgazdaság új folyamatai támasztotta egyre magasabb színvonalú a társadalom követelményeihez igazodó, minőségi mai igényeket kielégítő művelt, iskolázott embereket képezhessünk, kinyilvánítjuk azon szilárd elhatározásunkat, hogy e hasznos cél elérésének elengedhetetlen eszközeként módosítjuk az intézmény alapító okiratát eképpen: 1. Az intézmény neve: GARABONCIÁS Médiaművészeti és táncművészeti Szakgimnázium, Szociális és Számítástechnikai Szakközépiskola, Gimnázium 2. Rövidített neve: Garabonciás Középiskola 3. Az intézmény székhelye: 1074 Budapest, Szövetség u. 35., 4. Az intézmény (iskola) alapítója: Talentum Kft.(1084. Budapest Üllői út 94-98), jogfolytonos fenntartója: az E- médiainformatika Nonprofit Kft. 5. Működtető neve: E- médiainformatika Nonprofit Kft. 6. A fenntartó székhelye: Budapest H-1074 Szövetség utca. 35. ( továbbiakban Fenntartó ) által alapított, a Magyarország Alaptörvénye XI. cikk-e, a Nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény, a Szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. Törvény valamint a Felnőttképzésről szóló 2001.évi CI.tv. szerint működő nevelési-oktatási intézmény. 7. Az intézmény alapításának éve: 1993 augusztus 17. 8. Az intézmény OM azonosító száma: 102635 9. Az intézmény jogállása:önálló jogi személy 10. Az intézmény adószáma: 18170816-1-42 11. Bankszámlaszáma: CIB Bank 10700347-25085303-51100005, 12. Telefon / telefax: 344-7000 13. Az intézmény nyilvántartásba vételi száma: Budapest Főváros Főjegyzője 56. szám alatt 1#

14. Az intézmény felnőttképzési hatósági engedély száma: E-001263/2015 15. TISZK tagság: Aktivitás TISZK Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 16. Az intézmény felügyeleti szerve: az általános mai törvényességi felügyeletet a fenntartó Non-profit Kft., a fenntartói tevékenység törvényességi felügyeletét a székhelyen a Budapest Főváros Kormányhivatala gyakorolja. 17. Az intézmény típusa: többcélú összetett köznevelési intézmény (Szakgimnázium, Szakközépiskola, Gimnázium) 18. Az intézmény alapfeladatai: 1. gimnáziumi nevelés-oktatás, 2. középiskolai nevelés-oktatás, 3. gimnáziumi nevelés-oktatás 4. felnőttoktatás 5. a többi gyermekkel, tanulóval együtt nevelhető, oktatható sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók iskolai nevelése-oktatása, A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 4. 25. pontjában meghatározott sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók közül az intézmény ellátja a: érzékszervi fejlődési zavarral küzdők (hallás) beszédfogyatékossággal küzdők, autizmus spektrum zavarral küzdők, egyéb pszichés fejlődési zavarral küzdök (ezen belül tanulási zavarral küzdők dislexia, formai disgráfia, discalculia, súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral, a képzési feladatellátást nem akadályozó szintig) 19. Az intézmény évfolyamainak száma: Szakgimnázium: - 2016-2017 tanévtől induló évfolyamok: párhuzamos képzés: 9, 10, 11, 12, + ágazati képzés: 9,10,11,12, + 1/13 kizárólag képző évfolyamon: 2/14, 3/15-2012-2013 és az azt megelőző kifutó évfolyamok párhuzamos képzés: 1/9, 2/10, 3/11, 4/12, ágazati képzés: 9,10,11,12, + 1/13 Szakközépiskola: 2016-2017 tanévtől induló évfolyamok: közismereti oktatással: 9, 10, 11, + 4/12, 5/13 kizárólag mai oktatás:ksz/11, KSZ/12 Gimnázium: 2016-2017 tanévtől induló évfolyamok: közismereti képzés 9, 10, 11, 12, 2#

20. Az intézmény munkarendje: nappali, esti (részletezve az alaptevékenységnél) 21. Az intézmény tevékenységei TEÁOR szerint: 85. Oktatás, ezen belül: 85.31 Általános középfokú oktatás I. Gimnáziumi nevelés oktatás A 2013 szeptember 1-től hatályos 2011. évi CXC törvény 12 -a szerint. Általános tantervű Gimnáziumi képzés Montessori módszerrel támogatott művészeti tagozattal. Négy évfolyammal. (Nappali és esti munkarend szerint) A képzés indítását a 2016-2017-es tanévtől felmenőrendszerben vezettük be. 85.32 Szakmai középfokú oktatás: II. Szakgimnáziumi képzés Szakgimnáziumi nevelés-oktatás párhuzamos képzés keretén belül 9-13 évfolyamon: INDULÓ Szakmacsoport Ágazat Szakmai érettségi vizsgával betölthető munkakör Szakképesítés megnevezése és OKJ száma A képzés munkarendje Évfolyam számozás Képző- és Iparművészetiprogram- és projektszervező 51 345 02 Képző- és Iparművészetiprogram- és projektszervező 51 345 02 Grafikus, 54 211 04 Divat és stilus tervező, 54 211 02 Képző- és Iparművészetiprogram- és projektszervező 51 345 02 Dekoratőr 54 211 01 és színháztechnika Médiaművészeti program- és projektszervező 51 345 04 Mozgókép- és animációkészítő, 54 213 03 és színháztechnika Médiaművészeti program- és projektszervező 51 345 04 Hangmester 54 213 01 XLII. Előadóművészet Előadóművészeti program és projektszervező 51 345 05 Táncos II. (Kortárs, modern tánc) XLII. Előadóművészet Előadóművészeti program és projektszervező 51 345 05 Táncos II. (Színházi tánc ) 3#

XLII. Előadóművészet Előadóművészeti program és projektszervező 51 345 05 Táncos II. (Néptánc) Szakközépiskolai oktatás párhuzamos képzés keretén belül 9-13 évfolyamon: KIFUTÓ Szakmacsoport Ágazat Szakmai érettségi vizsgával betölthető munkakör Szakképesítés megnevezése és OKJ száma A képzés munkarendje Évfolyam számozás mai érettségi Grafikus, 54 211 04 mai érettségi Divat és stilus tervező, 54 211 02 mai érettségi Kiadványszerkesztő 54 213 02 mai érettségi Dekoratőr 54 211 01 és színháztechnik a Hang és filmlaboráns mai érettségi Mozgókép- és animációkészítő, 54 213 03 és színháztechnik a Hang és filmlaboráns mai érettségi Hangmester 54 213 01 - - Táncos (Kortárs, modern tánc) - - Táncos (Színházi tánc ) - - Táncos (Néptánc) 4#

Szakgimnáziumi oktatás ágazati képzés keretén belül 9-12+1 évfolyamon: INDULÓ Szakmacsoport 4. Művészet, közművelő dés, Ágazat V. Képzőés Szakmai érettségi vizsgával betölthető munkakör Képző- és Iparművészeti program- és projekt-szervező OKJ szám 51 345 02 Grafikus, Szakképesítés megnevezése OKJ száma 54 211 04 A képzés munkarendje Évfolyam számozás Divat és stilus tervező, 54 211 02 Dekoratőr 54 211 01 Művészeti és médiafotográfus 54 211 10 4. Művészet, közművelő dés, VI. Hang-, film és színháztechnika Médiaművészeti program- és projektszervező 51 345 04 Mozgókép- és animációkészítő, 54 213 03 Hangmester 54 213 01 4. Művészet, közművelő dés, XLII. Előadóművésze t Előadóművészeti program és projektszervező 51 345 05 Táncos II. (Kortárs modern tánc) Táncos II. (Színházi táncos) Táncos II. (Néptánc) 19. Egyéb XXIX. Optika Digitális kép- és szővegszerkesztő 51 213 06 Fotográfus és fotótermékkereskedő 54 810 01 12.Nyomda ipar XIX. Nyomda -ipar Digitális kép- és szővegszerkesztő 51 213 06 Kiadványszerkesztő technikus 54 213 06 7. Informati ka Irodai informatikus 52 481 02 Szoftverfejlesztő 54 213 05 IT mentor 54 482 01 5#

Gazdasági informatikus 54 481 02 i rendszerüzemeltető 54 481 06 III. Szociális Szociális gondozó és ápoló 34 762 01 Szociális gondozó 54 762 03 Házi időos gyermekgondozó és Családsegítő asszisztens Gyermek- és ifjúsági felügyelő és Családsegítő asszisztens Gyermek- és ifjúsági felügyelő és Házi időos gyermekgondozó 31 761 02 52 761 01 52 761 01 52 761 01 31 761 01 31 761 02 Gyermekotthoni asszisztens Kisgyermekgondo zó, -nevelő Rehabilitációs nevelő, segítő Szociális asszisztens 54 761 01 54 761 02 54 762 01 54 762 02 Szakközépiskolai oktatás ágazati képzés keretén belül 9-12+1 évfolyamon: KIFUTÓ Szakmacsoport Ágazat Szakmai érettségi vizsgával betölthető munkakör OKJ Szakmai kimenet A képzés munkare ndje Évfolyam számozás mai érettségi Grafikus, 54 211 04 mai érettségi Divat és stilus tervező, 54 211 02 mai érettségi Kiadványszerkesztő 54 213 02 mai érettségi Dekoratőr 54 211 01 és színháztechnik a Hang és filmlaboráns mai érettségi Mozgókép- és animációkészítő, 54 213 03 és színháztechnika Hang és filmlaboráns mai érettségi Hangmester 54 213 01 6#

7. XIII Számítógépes rendszerkarbantartó mai érettségi Szoftverfejlesztő 54 213 05 Szociális és mentálhigiénés munkatárs mai érettségi Szociális asszisztens 54 762 02 19. Egyéb XXIX. Optika Komputeres szemvizsgáló mai érettségi Fotográfus és fotótermék-kereskedő, 54 810 01 Szakgimnáziumi- érettségi vizsgához, vagy mai előképzettséghez kötött oktatás kizárólag képzési évfolyamokkal 2/14, 3/15 évfolyamon: INDULÓ Szakma-csoport Ágazat Szakképesítés megnevezése OKJ száma A képzés munkarendje Évfolyam számozás Divat- és stílustervező 54 211 02 N, E 13, 14 Grafikus 54 211 04 N, E 13, 14 Dekoratőr 54 211 01 N, E 13, 14 Művészeti és médiafotográfus 54 211 10 N, E 13, 14 Jelmeztervező 55 211 05 N, E 15 12. Nyomdaipar XIX. Nyomdaipar Kiadványszerkesztő technikus 54 213 06 N, E 13, 14 7 12. Nyomdaipar 7 XIX. Nyomdaipar Szoftverfejlesztő 54 213 05 N, E 13, 14 Korrektor 55 213 03 N, E 15 Mobilalkalmazás fejlesztő 55 213 04 N, E 15 7 Multimédiaalkalmazásfejlesztő 55 213 05 N, E 15 7#

7 VI. Hang-, film és színháztechnika VI. Hang-, film és színháztechnika XLII.Előadó művészet XLII.Előadó művészet Webfejlesztő 55 213 02 N, E 15 Hangmester 54 213 01 N, E 13, 14 Mozgókép- és animációkészítő Táncos I. (a mairány megjelölésével) Táncos II. (a mairány megjelöl Kisgyermekgondozó, - nevelő 54 213 03 N, E 13, 14 55 212 08 N, E 15 N, E 13, 14 54 761 02 N, E 13, 14 Szociális asszisztens 54 762 02 N, E 13, 14 Szociális gondozó 54 762 03 N, E 13, 14 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző 55 762 06 N, E 15 Foglalkozás-szervező 55 762 01 N, E 15 Mentálhigiénés asszisztens 55 762 03 N, E 15 Pszichiátriai gondozó 55 762 04 N, E 15 Szenvedélybeteg gondozó 55 762 05 N, E 15 19. Egyéb XXIX. Optika Fotográfus és fotótermékkereskedő 54 810 01 N, E 13, 14 7 Gazdasági informatikus 54 481 02 N, E 13, 14 7 i rendszerüzemeltető 54 481 06 N, E 13, 14 7 IT mentor 54 482 01 N, E 13, 14 3. Oktatás IV. Pedagógia Pedagógiai- és családsegítő munkatárs 54 140 02 N, E 13, 14 8#

VI. Hang-, film és színháztechnika Színpadi fénytervező 55 521 02 N, E 15 7 Információrendszerszervező 55 481 02 N, E 15 Szakközépiskolai - érettségi vizsgához, vagy mai előképzettséghez kötött oktatás kizárólag képzési évfolyamokkal 2/14, 3/15 évfolyamon KIFUTÓ Szakmacsoport Ágazat Szakkép esítés azonosítószám Szakképesítések/ képesítés ráépülések megnevezése A képzés munkarendje Évfolyam számozás és színháztechnika és színháztechnika 54 211 04 Grafikus N, E, 2/14 54 211 02 Divat és stílus tervező, N, E, 2/14 54 211 01 Dekoratőr N, E, 2/14 54 213 02 Kiadványszerkesztő N, E, 2/14 55 213 03 Korrektor N, E, 3/15 54 213 01 Hangmester N, E, 2/14 54 213 03 Mozgókép- és animációkészítő N, E, 2/14 - Táncos (Kortárs, modern tánc) N, E, 2/14 - Táncos (Színházi tánc ) N, E, 2/14 - Táncos (Néptánc) N, E, 2/14 19. Egyéb XXIX. Optika 54 810 01 Fotográfus és fotótermékkereskedő N, E, 2/14 9#

54 762 02 Szociális asszisztens N, E, 2/14 54 762 03 Szociális gondozó N, E, 2/14 54 761 02 Kisgyermekgondozó,- nevelő N, E, 2/14 55 762 06 Szociális, gyermek- és ifjúságvédelmi ügyintéző N, E, 3/15 7. 7. 7. 7. XIII XIII XIII XIII 55 762 01 Foglalkozás-szervező N, E, 3/15 55 762 03 Mentálhigiénés asszisztens N, E, 3/15 55 762 02 Gerontológiai gondozó N, E, 3/15 55 762 04 Pszichiátriai gondozó N, E, 3/15 55 762 05 Szenvedélybeteg gondozó N, E, 3/15 54 213 05 Szoftverfejlesztő N, E, 2/14 54 481 02 Gazdasági informatikus N, E, 2/14 54 481 04 i rendszergazda N, E, 2/14 54 482 01 IT Mentor N, E, 2/14 10 #

III. Szakközépiskolai képzés Szakközépiskolai két,-és hároméves képzés INDULÓ Szakmacsoport Ágazat Szakképesítés megnevezése OKJ száma A képzés munkarendje Évfolyam számozás 7. Számítógép-szerelő, karbantartó 34 523 02 9, 10,11, KSZ 11, KSZ 12 Szociális gondozó és ápoló 34 762 01 9, 10,11, KSZ 11, KSZ 12 További két év alatt érettségi vizsgára való felkészítés. Évfolyam számozás 12, 13, Munkarend N, E IV. Az intézmény alaptevékenységhez kapcsolódó kiegészítő tevékenysége: 85.5 Egyéb oktatás 85. 59 Máshova nem sorolható felnőtt és egyéb oktatás iskolarendszeren kívüli oktatás (minden olyan oktatási forma, amely máshová nem sorolható, oktatási szinttel nem meghatározható) 22. A gyermekétkeztetés ellátásának módja az intézményben: 2016 január -1 től hatályos 1997. évi XXXI. törvény a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról alapján a jogszabályból eredő kötelezettségének az alábbiak szerint tesz eleget: - Az ételkészítés jogszabályi előírásoknak megfelelősége érdekében a feladatellátást külső szolgáltató igénybe vételével oldja meg - Helyben biztosítjuk az étel és italelfogyasztásának feltételeit - A fenti törvény 21. paragrafus (1) szerint a gyermekétkeztetést a gyermeket gondozó szülő, törvényes képviselő kérelmére szervezzük meg. 23. A fenntartó által meghatározott maximális tanulói létszám: 250 fő, Székhely Nappali Esti Összesen Szakgimnáziumi nevelés oktatás összes 110 30 140 Szakgimnáziumi párhuzamos művészeti képzés 70 0 70 Ágazati gimnáziumi képzés 25 15 40 Szakgimnáziumi képzés kizárólag képzési évfolyamon 15 15 30 Szakközépiskolai nevelés oktatás összes 0 15 15 Gimnáziumi nevelés oktatás 85 10 95 Mindösszesen: 195 55 250 11 #

Szakgimnázium, középiskola 140 fő, Gimnázium 95 fő, Nappali képzés 195 fő Esti képzés 55 fő SNI tanulók integrált oktatása az iskolarendszerű képzésben résztvevők számához viszonyított 20%- os nagyságrendű lehet. 24. A gyakorlati oktatás megszervezésének módja: - az intézmény saját tantermeiben, tanműhelyeiben - külső helyszíneken együttműködési megállapodás alapján - művészeti képzéseknél a vonatkozó SZVK-ban foglaltak szerint 25.Az intézmény feladatellátását szolgáló vagyona: Székhelyre vonatkozó vagyon: Az Iskola alap- és kiegészítő tevékenységei folytatásához a tárgyi feltételeket (tanterem,) az E- médiainformatika Nonprofit Kft. biztosítja Talentum Kft-vel (Budapest, 1074 Szövetség u. 35., továbbiakban KFT) kötött Szerződés szerint a KFT tulajdonában álló ingatlanrészben. Az intézmény működéséhez az alaptevékenységhez és az ahhoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységek ellátásának céljából és azok mértékéig részben a fenntartó bocsátja az iskola rendelkezésére az ingóságokat, részben azok az iskola tulajdonát képezik (saját vagyonleltárában szerepel), valamint bérlet, illetve használatba-adási szerződés alapján vannak az intézmény birtokában. Ingatlan címe Helyrajzi száma Igénybe vett alapterület Tulajdonos 1074 Budapest, Szövetség u. 35. 33748 700 m 2 Talentum Kft. Az intézmény pénzügyi forrásai állami támogatás fenntartói támogatás pályázatok egyéb tevékenységekből képződő bevételek Az intézmény feladatellátását szolgáló vagyon feletti rendelkezési joga: - Az iskola vagyona felett az egyszemélyi felelős vezető az itt meghatározott korlátozásokon túl szabadon rendelkezik. Korlátozások: a rendelkezésére bocsátott vagyont az iskola vezetője nem adhatja el, nem terhelheti meg, és nem adhatja bérbe a fenntartó egyetértése nélkül. 12 #

26. Az intézmény gazdálkodása: Az intézmény részben önálló gazdálkodást folytat. Szervezetében önálló gazdasági szervezet működik, felsőfokú végzettséggel rendelkező gazdasági igazgató vezetésével, az előírt szabályzatok alapján. (1) A Nonprofit Kft. meghatározza az Iskola költségvetésének és gazdálkodásának alapvető elveit, költségkereteit. Az iskola a rendelkezésére bocsátott pénzeszközökkel összegekkel teljeskőrű, önálló gazdálkodást folytat. (2) Az Iskola az alapítás céljainak elérése finanszírozására pénzügyi források megteremtése érdekében vállalkozási tevékenységet is folytathat, mely nem haladhatja meg az adózási jogszabályokban a nonprofit szervezetek részére meghatározott mindenkori adómentes értékhatárt. (3) Az iskola mai és gazdálkodási lehetőségeinek bővítése céljából iskolaszövetkezet alapításában részt vehet. 27. A fenntartó jogai és kötelességei (1) Az Iskola fenntartója az E-médiainformatika Nonprofit Kft.. Jogait személyesen, képviselője útján, vagy írásbeli formában, levelezési úton is gyakorolhatja. (2) Az intézmény igazgatóját a fenntartó határozott időre nevezi ki és bízza meg maximum 5 év időtartamra. Az intézmény gazdasági igazgatóhelyettesét a fenntartó határozatlan időre nevezi ki. Mindkét magasabb vezető beosztású személy felett a Nonprofit Kft. ügyvezetője gyakorolja a munkáltatói jogokat. A fenntartó által kinevezett vezetők önálló képviseleti jogosultsággal rendelkeznek. Megbízásuk előtt egyetértési jogot gyakorol az iskola igazgatóhelyettesi munkakört betöltők esetében. (3) A Nonprofit Kft. kötelessége ellenőrizni az Iskola gazdálkodását és működésének törvényességét. (4) A Nonprofit Kft. joga dönteni az Iskola tevékenységi körének esetleges módosításáról, megszüntetéséről, átszervezéséről erőinek és eszközeinek átcsoportosításáról, működése során keletkezett megtakarítás felhasználásáról, tanulmányokhoz kapcsolódó fizetési kötelezettség vállalás meghatározásának előírásáról és mértékéről (5) A Nonprofit Kft. az Iskola pedagógiai mai programjának, szervezeti és működési szabályzatának házirendjének érvénybelépéséhez - melyből a fenntartóra, többletkötelezettség hárul - a fenntartó egyetértése szükséges. (6) A Nonprofit Kft. értékeli az oktatási, a pedagógiai-mai munka eredményességét. (7) A Nonprofit Kft. csak a szükséges feltételek biztosításával szabhat meg az Iskola részére új feladatokat. 13 #

1. sz.melléklet) 85.59 Máshova nem sorolható felnőtt és egyéb oktatás iskolarendszeren kívüli oktatás az OKÉV 07-0624-02 számú nyilvántartása alapján. Felnőttképzési hatósági engedély szám: E-001263/2015 Székhely: 1074. Budapest Szövetség u. 35. Telephely: 5600 Békéscsaba Szabadság tér 16-18. Sorszám Szolgáltatás megnevezése A szolgáltatás azonosító száma 1. Előzetes tudásszint felmérés 91 2. Álláskeresési technikák 95 3. Egyéb 96 OKJ- s képzések: Képzési kör Képzési program Nyilvántartásba vétel száma Nyilvántartásba vétel időpontja A Mozgókép és animációkészítő E-001263/2015/A001 2015 június 12. A Szoftverfejlesztő E-001263/2015/A002 2015 június 12. A Multimédia alkalmazásfejlesztő E-001263/2015/A003 2015 június 12. 15 #