A RAJZVERSENY RÉSZLETES SZABÁLYZATA ÉS FORGATÓKÖNYVE 1.) A Versenyszabályzat a Verseny tekintetében jogi kötőerővel rendelkező megállapodás. A versenybe való jelentkezés előfeltétele a Versenyszabályzat elfogadása. Kiskorú Résztvevő csak akkor vehet részt a Versenyben, ha ahhoz legalább egy szülője és/vagy gondviselője, illetve felkészítő tanára (Törvényes képviselő) előzetesen hozzájárul, aki a Versenyszabályzatot megismeri, azzal egyetért, továbbá elfogadja a saját nevében és a Résztvevő nevében, és mindezt a Versenyszabályzat részét képező Jelentkezési lap kitöltésével, aláírásával és beküldésével igazolja. A hiánytalanul kitöltött, szülő/gondviselő, vagy felkészítő tanár által aláírt Jelentkezési lap benyújtásával a Résztvevő, valamint Törvényes képviselője elfogadja a Versenyszabályzatot. Aki nem fogadja el a Versenyszabályzatot, nem vehet részt a Versenyben. 2.) Részvételi jogosultság. A Versenyen való részvételre azok jogosultak, akik az alábbi feltételeknek megfelelnek: A tárgyévben a 10. évét betöltött, illetve 15. évét betöltő tanulók, akik 2001. január 1. és 2006. december 31. között születtek, továbbá tanulói jogviszonnyal rendelkeznek bármely magyarországi nevelési-oktatási intézményben. A Pályamű és a Jelentkezési lap együttesen alkotja a Pályázatot. A Pályázatok 2016. október 28-ig küldhetők be. Résztvevőnként egy Pályamű küldhető be. Ha egy Résztvevő kettő vagy több Pályaművet küld be, akkor a megadott címre beérkező első pályázat vehet részt a Versenyben. Nem jogosultak részt venni a Versenyen: (i) azok, aki nem felelnek meg a fenti feltételeknek; (ii) az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája munkavállalói, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája megbízásából a Verseny meghirdetésében és lebonyolításában közreműködő cégek munkavállalói, a zsűri tagjai, valamint közvetlen hozzátartozóik. 1
3.) A Pályázat érvényessége. Kizárólag az a Pályázat tekinthető érvényesnek, amely a) tartalmaz egy darab, a jelen szabályzatban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően elkészített pályaművet, b) tartalmaz egy darab, hiánytalanul kitöltött, szülő/gondviselő által aláírt Jelentkezési lapot, c) szerzője, vagyis a Résztvevő megfelel a Versenyszabályzatban meghatározott részvételi feltételeknek; d) a Verseny időtartama alatt adtak postára. Érvénytelen az a Pályázat, amelyet részvételre nem jogosult személy nyújt be; amelyet a Verseny időtartamán kívül nyújtanak be; amely nem felel meg a Pályaművel kapcsolatos tartalmi elvárásoknak; mely nem felel meg a Pályaművel kapcsolatos formai elvárásoknak; amely nem tartalmazza a Pályaművet és/vagy a hiánytalanul kitöltött, szülő/gondviselő által aláírt Jelentkezési lapot. 4.) Versenyszabályzat betartása. A Versenyen való részvétellel (érvényes Pályázat benyújtásával) a Résztvevő és Törvényes képviselője kötelezettséget vállalnak a jelen Versenyszabályzat betartására, ami a www.europarl.hu oldalon, valamint a Pillar Alapítvány honlapján (http://www.pillar-europe.eu ) a pályázat meghirdetését követően elérhető, továbbá a Résztvevő és Törvényes képviselője kijelentik, hogy magukra nézve kötelezőnek fogadják el a zsűri döntését. A Versenyszabályzat megsértése a Versenyből való kizárást eredményezheti. Az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája fenntartja magának a jogot, hogy kizárólag saját belátása szerint kizárjon egy Résztvevőt, ha úgy találja, hogy az: 1. (visszaélésszerűen) befolyásolja, vagy megkísérli befolyásolni a Versenyre való jelentkezést vagy annak lebonyolítását; 2. megsérti a Versenyszabályzatot; vagy 3. a Résztvevő vagy Törvényes képviselője személyazonossága, postai címe, jogosultsága, illetve a bármely más adat vagy információ vonatkozásában hamis tájékoztatást ad a Versennyel összefüggésben; 4. bármely harmadik személy jogát, vagy bármely jogszabályt sért. 2
5.) A díjazott Pályaművek kiválasztása. A legjobb három pályamű készítői értékes ajándékcsomagot kapnak, míg a további naptárba kiválasztott alkotások készítői is kisebb jutalomban részesülnek, valamint a kiemelkedő pedagógiai felkészítő munkát végző tanárok is kaphatnak tárgyjutalmat. A Pályaműveket az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája által felkért szakértői zsűri bírálja el. A Zsűri az alábbi kritériumok szerint hozza meg döntését: művészi érték, kreativitás, a Verseny témájának megjelenítése, a vizuális kifejezésmód egyedisége, a Pályamű kidolgozottsága, az Európai Unió vagy intézményei, programjai jelképeinek használata, újraértelmezése, a témához illeszkedő módon. 6.) Felhasználási jogok. A jelen Versenyszabályzatot elfogadó és érvényes Pályázatot benyújtó Résztvevő és Törvényes képviselője hozzájárulnak ahhoz, és ezennel engedélyezik az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodájának, valamint a megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró jogi személyeknek, hogy bármely célból, ingyenesen felhasználják, lemásolják, módosítsák, terjesszék és nyilvánosságra hozzák a Versenyre beküldött Pályaművet, így különösen, de nem kizárólagosan az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája 2017. évi asztali naptárának elkészítése, a Pályaművek kiállítása, az interneten való bemutatása, sajtó vagy média kommunikációban történő felhasználása céljából. Résztvevő és Törvényes képviselője hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája felhasználja a nevét és fényképét a Versenyhez kapcsolódó kommunikációs tevékenység során. A fentiek nem érintik a személyhez fűződő jogokat. 7.) Személyes adatok kezelése. A Versenyben való részvétellel Résztvevő és Törvényes képviselője önként hozzájárul ahhoz, hogy az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája, valamint megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró jogi személyek mint adatkezelők gyűjtsék és kezeljék a Résztvevő és Törvényes képviselője személyes adatait, továbbá tudomásul veszi, hogy amennyiben n e m j á r u l h o z z á, h o g y az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája, valamint megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró jogi 3
személyek gyűjtsék és kezeljék a szükséges adatokat, akkor a Résztvevő nem jogosult a Versenyben való részvételre. Az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája, valamint megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró jogi személyek a Versennyel összefüggésben gyűjtött és kezelt személyes adatokat kizárólag a jelen Verseny lebonyolítása, továbbá a jelen Versenyszabályzatban meghatározott célok érdekében gyűjti és kezeli, azt harmadik félnek nem adja át. A Résztvevő és Törvényes képviselője jogosult az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája, valamint megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró jogi személyek által kezelt személyes adataihoz hozzáférni, megismerni azokat, bármely személyes adat kijavítását vagy törlését kérni, illetve a hozzájárulását visszavonni; a fentiekkel kapcsolatos kérelmet írásban kell előterjeszteni az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája részére, elküldve azt az Iroda hivatalos címére: 1024 Budapest, Lövőház utca 35. 8.) Vegyes rendelkezések. A Versenyre a magyar jog irányadó. A Versenyben való részvétellel Ön elfogadja és kötelezőnek ismeri el a jelen Versenyszabályzatot és az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája, valamint megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró cégek döntéseit, amelyek a Versennyel kapcsolatos valamennyi kérdésben véglegesek és kötelezőek. A Résztvevők kijelentik és tanúsítják, hogy a Pályaművük eredeti, azt felnőttek bárminemű segítsége nélkül rajzolták/készítették, továbbá hogy ők a beküldött pályázat egyedüli és kizárólagos tulajdonosai illetve jogosultjai, továbbá jogosultak a pályázat Versenyre történő benyújtására. 9.) Felelősség korlátozása. A jogszabályok által megengedett legteljesebb mértékben a Résztvevő és Törvényes képviselője mentesíti az Európai Parlament m a g ya r o r s z á g i Tájékoztatási Irodáját, valamint megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró jogi személyeket minden időben és minden felelősség, követelés, igény, veszteség, kár, költség és kiadás tekintetében, amely a Résztvevő és Törvényes képviselője bármely magatartásával, mulasztásával, hallgatásával kapcsolatos és/vagy a jelen Versenyszabályzatban tett bármely kijelentésével, szavatosság vállalásával kapcsolatban keletkezett. A jogszabályok által megengedett legteljesebb mértékben a Résztvevő és Törvényes képviselője mentesíti az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodáját, valamint megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró jogi személyeket minden időben és minden felelősség, követelés, igény, veszteség, kár, költség és kiadás tekintetében, amelyért vagy amelynek tekintetében az Európai Parlament Tájékoztatási Irodáját, valamint megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró jogi személyek felelősek lesznek vagy azzá válhatnak a Résztvevő és 4
Törvényes képviselője jelen Versenyszabályzattal kapcsolatos, vagy azzal összefüggő akár véletlen magatartása, mulasztása vagy hallgatása következtében, korlátozás nélkül, beleértve a Versenyszabályzat megszegését, be nem tartását, akár szándékosan, akár gondatlansággal vagy mulasztással követi azt el, vagy másképp. 10.) Szellemi tulajdon. Bármely Pályázat beküldésével a Résztvevő és Törvényes képviselője kijelentik, hogy a Résztvevő munkájának minden eleme és a kísérő szöveg is eredeti művek, alkotások. Bármely más személy művének bármilyen jogellenes felhasználása, másolása, vagy az annak tekintetében fennálló szellemi alkotáshoz fűződő jogok megsértése azt eredményezi, hogy a Résztvevőt azonnali hatállyal kizárják és elveszti a jogosultságát a díjra, elismerésre. Pályázat tekintetében fennálló valamennyi szellemi alkotáshoz fűződő jog, amely a Résztvevőt illeti meg, továbbra is a Résztvevő jogosultsága marad, de máskülönben a beküldött Pályamű az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája tulajdona lesz, és az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodája a Pályaművet a Verseny zárását követően nem küldi vissza. Résztvevő, illetve Törvényes képviselője az Európai Parlament magyarországi Tájékoztatási Irodájának, valamint a megbízásából a Verseny meghirdetése és lebonyolítása ügyében eljáró jogi személyeknek engedélyezi, illetve felhasználási jogot biztosít részükre a Résztvevő által a Versenyre benyújtott Pályamű bármely célból történő felhasználására, másolására, módosítására, közzétételére, nyilvánossághoz való közvetítésére, beleértve annak közzétételét az interneten; a fentiekért nem jár juttatás. A felhasználási jogosultság kizárólagos, világra szóló és időben korlátlan. A Pályázat beküldésével a Résztvevő és Törvényes képviselője kifejezetten lemond minden, a Versenyre nevezett Pályamű felhasználásával kapcsolatos bármely licenc díjról vagy más díjigényről. A Pályázó továbbá elismeri, hogy csak olyan alkotást nevezhet a Versenyre, amelyet más pályázatra, versenyre vagy egyéb program keretében nem nevezett vagy jelentetett meg korábban, illetve elfogadja, hogy Verseny után sem nevezheti vagy jelentetheti meg azt máshol. 11.) Érvénytelenség. Ha a jelen Versenyszabályzat bármely rendelkezése vagy feltétele érvénytelen vagy nem végrehajtható, a többi rendelkezés változatlanul érvényes és hatályban marad. 5