Keszthely Város Önkormányzata által évben kötött, nettó ötmillió forintot elérő vagy meghaladó szerződések

Hasonló dokumentumok
Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

A nettó 5 millió Ft-ot elérő, vagy azt meghaladó értékű szerződések közzététele tárgya

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

JÁSZBERÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÖSSZESÍTETT KÖZBESZERZÉSI TERVE 2017.

2. Jelen határozat mellékiete a 73/2016. (III. 31.) számú határozat mellékiete helyébe lép.

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA ZALA MEGYE TOP FEJLESZTÉSEK

KONZORCIUMI EGYÜTTMŰKÖDÉSI MEGÁLLAPODÁS. Támogatásban részesített projekt megvalósítására. 1. sz. módosítás. 1. Preambulum

2016.év a Belügyminisztérium mint támogató

3. N. Szabó Sándor emléktáblájának elhelyezéséről szóló önkormányzati rendelet megalkotása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester

NYíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 251/2016. (VIII.25.) számú. határozata. átruházott hatáskörök gyakorlásáról

Pályázatokról tájékoztató ( projektmenedzsment szervezet elfogadása )

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

Az önkormányzat honlapján való közzétételt elrendelem: Ajka, január 13. Schwartz Béla polgármester. Szerződés megnevezése/típusa

Abony Városi Önkormányzat Polgármesterétől H-2740 Abony Tel.,fax: (53) Kossuth tér 1.

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Szerződő Felek. Sorszám

Módosítás dátuma, száma Ft /1520/1. Megbízó Megbízott Szerződés típusa. Szerződés értéke, Bruttó.

Tájékoztató év

kivitelezésre vonatkozó műleírás, tételes költségvetés elkészítése TIOP 1.2.3/08/01projekt keretén belül az IKR

Közzététel Csenger Város Önkormányzat nettó ötmillió forintot elérő, vagy azt meghaladó szerződéseiről jan. 1-től

Napfény Óvoda Bővítési és rekonstrukciós kivitelezési munkáihoz kapcsolódó kiegészítő kivitelezési munkák ÉAOP-4.1./A

Lajosmizse Város Önkormányzata

E L Ő T E R J E S Z T É S

AZ ALBENSIS FEJÉR MEGYEI TERÜLETFEJLESZTÉSI NONPROFIT KFT. SZEREPE A PROGRAMOZÁSI IDŐSZAKBAN

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

5. Az Év Tűzoltója kitüntető cím adományozása Előterjesztő: dr. Őri László alpolgármester. Előadó: Vetusinszki Balázs t.alezredes kirendeltségvezető

A Kormány 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete augusztus 30-i soron következő ülésének jegyzőkönyvéből

Szerződés megnevezése Tárgya Értéke Időtartama. Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. Makói Gyógyfürdő Zrt.

E.ON Energiaszolgáltató Kft Közüzemi szerződés

E L Ő T E R J E S Z T É S Enying Város Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 14. napján tartandó rendkívüli nyílt ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. B o r d á n y

A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) éves fejlesztési kerete

Tájékoztató év

Ügyiratszám: JKAB/60-7/2016. Ügyintéző: Faragóné/Bné M E G H Í V Ó. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlését

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési terve. tervezett. eljárási típus. Hirdetmény közététele

Tisztelt Képviselő-testület!

28-6/2017/231. Heves Megyei Közgyűlés. H e l y b e n. Elnöki jelentés. Tisztelt Közgyűlés!

Közzététel a Hajdúsámson Város Önkormányzata által megkötött, nettó 5 millió Ft-ot elérő vagy azt meghaladó szerződésekről

megrendelése, ellátása I. rész (Haller János Általános, Szakközép- és Szakiskola)

Jegyzőkönyv. Napirend: 3./ Javaslat a évi költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet és szöveges beszámoló elfogadására

Szerződés tárgya október Építési szerződés Ajka város Önkormányzata Baumidex Kft

Előterjesztés. Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének május 19-i ülésére

Jegyzőkönyvi kivonat

Előterjesztő: dr. Páva Zsolt polgármester

TÁJÉKOZTATÓ JÁNOSSOMORJA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK BEN BEADOTT PÁLYÁZATAINAK ÁLLÁSÁRÓL. Benyújtott pályázatok:

A Kormány 1005/2016. (I. 18.) Korm. határozata a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról

Szerződés megnevezése (típusa) Szerződés tárgya Szerződéskötő felek neve Szerződés összege (Nettó Ft-ban) * Szerződés időbeli hatálya**

Módosulások, változások Polgármesteri Hivatalnál kötött szerződések. Szerződés tárgya

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testület június 26-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Polgármesteri Hivatal PUTNOK

NÖF Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

Tájékoztatás a közbeszerzési eljárások során kötött szerződések teljesítéséről

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgárm es tere TÁJÉKOZTATÓ

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzatának évben indított közbeszerzési eljárásai

Tájékoztatás a közbeszerzési eljárások során kötött szerződések teljesítéséről

A TERÜLET- ÉS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSI OPERATÍV PROGRAM (TOP) AKTUALITÁSAI

ELŐTERJESZTÉS Balatonföldvár Város Önkormányzat Képviselő-testületének április 19-én tartandó ülésére

Tájékoztatás: A pályázatok előkészítésére kifizetett költségekről. Testületi ülés dátuma: november 28. Készítés ideje: november 16.

A Képviselő-testület július 31-i ülésén hozott határozatai

Tárgy: Jelentés Kazincbarcika Városi Önkormányzat Képviselő-testülete lejárt határidejű határozatainak végrehajtásáról

Buj Község Önkormányzat Képviselő-testületének évi határozatai

REFERENCIÁINK KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK LEBONYOLÍTÁSA TERÜLETÉN

K I V O N A T. Dunaföldvár Város Önkormányzata Száma: /2012.

Ózd Város Önkormányzata által kötött szerződések nettó 5 millió Ft felett (archív)

SZÉCHENYI PROGRAMIRODA TOP FORRÁSOK VESZPRÉM MEGYÉBEN

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete által június 07-én megtartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 25-i ülésére a lejárt határidejű határozatokról

f élwzényczó bizottság: Előkészíte(te:

J E L E N T É S. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testülete február 27-i ülésére a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

Jó gyakorlatok a régiónkban Keszthely, december 2-3.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

A KÖLTSÉGVETÉS FELHALMOZÁSI KIADÁSAI

NYÍLÁSZÁRÓK. Fűtéscső és radiátor csere, hőmennyiségmérők és strangszabályzók beépítése

ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület február 22-i nyilvános ülésére. Tapolca Város Önkormányzata évi közbeszerzési tervének módosítása

2017. ÉVI évi közbeszerzési terve

MELLÉKLET KESZTHELY VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE I. FÉLÉVI MUNKATERVE

Szerződő fél Szerződés típusa Tárgya Szerződés lejárta Szerződés szerinti nettó összeg

Keszthely Város Önkormányzata által évben kötött, nettó ötmillió forintot elérő vagy meghaladó szerződések

A képviselő-testület nyilvános ülésen hozott határozatainak nyilvántartása ( )

Közzététel alá tartozó szerződések évben ( ig):

K I V O N A T. Alsónémedi Nagyközség Önkormányzatának Képviselő-testülete 7 igen szavazat alapján az alábbi határozatot hozta:

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 41/2014.( ) számú. határozata

Tárgy: Javaslat Kazincbarcika Város Önkormányzat évi közbeszerzési tervének módosítására

GAZDÁLKODÁSI FŐOSZTÁLY VAGYONGAZDÁLKODÁSI OSZTÁLY

Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatának évi KÖZBESZERZÉSI TERVE. Építési beruházás

Szajol Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 82/2017. (XII. 14.) határozata

ZÁRT ÜLÉS DÖNTÉSEI FEBRUÁR ) Szarvas, Deák Ferenc utca 2. szám alatti ingatlan bérbeadása Szarvas Város Önkormányzatának Képviselő-testüle

Füzesgyarmat Város Önkormányzat Polgármesterétől 5525 Füzesgyarmat, Szabadság tér 1. szám (66) Fax:

E L Ő T E R J E S Z T É S Komló Város Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án tartandó ülésére

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata évi közbeszerzési terve 1

K I V O N A T a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szeptember 30-i ülése jegyzőkönyvéből

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS. 73/2016. (III. 31.) számú. határozata

Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, Pénzügyi Bizottság. Békés Város Képviselő-testülete március 31-i ülésére

NYÍREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 47 /2018. ( ) számú. határozata

Átírás:

tárgya Szerződő fél neve értéke értéke 1. 2. 3 Tervezési szerződés TOP-1.2.1.-15-ZA1-2016-00011 azonosító számú a Keszthelyi Városi Strand társadalmi és környezeti szempontból fenntartható családbarát attrakciófejlesztése projektmenedzsment feladatok teljeskörű ellátása TOP-1.2.1.-15-ZA1-2016-00011 azonosító számú a Keszthelyi Városi Strand társadalmi és környezeti szempontból fenntartható családbarát attrakciófejlesztése marketing feladatok ellátása (barnamezős beruházás) engedélyes és kiviteli tervek, valamint örökségvédelmi dokumentáció és tervezői művezetés Városüzemeltető 7.175.500,- Ft Projekt Dominus Kft 18.986.500,- ARD POINT 43.815.000,- 2017.11.15-2019.11.30. 2017.11.07-2019.11.30. 2017.12.20. - 2019.12.31. 4 5 Adásvételi és csereszerződés Keszthely 1419/15/A/17 hrsz. lakás eladás Keszthely Város Önkormányzatának tulajdonát képező, 4068/3 hrsz ingatlanés a Keszthelyi VÜZ Nonprofit 1/1 tulajdonát képező, Keszthely 992 hrsz ingatlan csere szerződése Csernalovics Klára 6 872 400 2017.12.06 2018.03.05 Közgazdasági Városüzemeltető 90 297 000 55 165 000 2017.12.14 2018.03.13 Közgazdasági 1

tárgya Szerződő fél neve értéke értéke 6 7 8 9 10 11 EFOP-1.5.2.-16-2017-00044 azonosító számú a Humán közszolgáltatások fejlesztése térségi szemléletben Keszthely, Bókaháza, Egeraracsa, Egervár és Orbányosfa településeken című pályázat megvalósításához szükséges felújítási munkák kivitelezése (barnamezős beruházás) szükséges megvalósíthatósági tanulmány és benne a költség-haszon elemzés (CBA ) elkészítése 2018 évi költségvetésben szereplő ingatlanok felújítási és az ingatlankezelési szerződésben szereplő ingatlanok karbantartási feladatainak ellátása Sármellék 409 hrsz ingatlan vétele Zalavár 241 hrsz ingatlan vétele Keszthely 2805/38/A/62 hrsz. lakás eladás Keszthelyi Tudor Kft 17.400.001 HÉTFA Elemző Központ Városüzemeletető Szalai Vincéné Tódor Szilvia Fekete Krisztián Gyula Balogh Csongor Smolekker Jánosné Reikort Józsefné Dormán Jánosné Reikort László Reikort Dániel 7.747.000,- 84.385.000,- 2018.03.22.- 2018.03.22. - 2018.05.31 2018. 02.23. - 2018. 12. 31 2018.03.26 5 000 000 2018.03.08 2018.04.27 Közgazdasági 5 000 000 2018.03.08 2018.04.27 Közgazdasági Farkasné Gönye Erzsébet 5 116 800 2018.04.27 Közgazdasági 2

tárgya Szerződő fél neve értéke értéke 12 13 14 15 16 17 18 megbízási szerződés megbízási szerződés TOP-3.2.1-15-ZA1-2016-00027 azonosítószámú Zöldmező Utcai Általános Iskola, Speciális Szakiskola, Kollégium, Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény energetikai korszerűsítéséhez kapcsolódó építési szakipari munkáinak kivitelezése TOP-3.2.1-15-ZA1-2016-00031 azonosítószámú Keszthely Életfa Óvoda Sopron utcai Tagóvodájának energetikai korszerűsítése című projekt s energetikai korszerűsítéséhez kapcsolódó építési szakipari munkáinak kivitelezése Keszthely 4501/56/A/19 hrsz lakás Keszthely 4501/61/A/22 hrsz lakás Keszthely 2810/3/A/9 hrsz lakás Keszthely Város önkormányzata által benyújtott 10 db TOP-os pályázat kötelező nyilvánosságának biztosítása (barnamezős beruházás) című projekt építési beruházásaihoz kapcsolódóan szerinti építési műszaki ellenőri tevékenység ellátása Szabau Invest Építőipari és Ingatlanforgalmi Szabau Invest Építőipari és Ingatlanforgalmi Wirth László Wirthné Nagy Tünde 132.454.292,- 2018.05.02-2018.08.31. 74.630.366,- 2018.05.02-2018.08.31. 2018.05.09 2018.05.09 6.804.000,- Ft 2018.05.14 2018.09.06 Közgazdasági Sallai Mihály 7.584.000,- Ft 2018.07.09 2018.09.06 Közgazdasági Nagy Anita 7.140.000,- Ft 2018.07.09 2018.09.06 Közgazdasági Zsalakovics Albert ev VeszprémBer Zrt 5.226.000,- FT 8.255.000,- Ft 2018.01.19-2019.12.31 2018.02.23-2019.12.31 3

tárgya Szerződő fél neve értéke értéke 19 20 21 22 23 megbízási szerődés 1. sz módosítása TOP-2.1.1-15-ZA1-2016-00003 "Barnamezős területek rehabilitációja, a " Közbeszerzés eljárásainak teljeskörű lefolytatása, felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadói feladatok ellátásával EFOP-1.2.11-16-2017-00023 azonosító számú Keszthely hazavár Támogatási ifjúságot segítő támogatási program TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00006 Ingyenes B+R parkoló kialakítása a Támogatási keszthelyi városközpont forgalomcsillapítása érdekében EFOP-1.2.11-16-2017-00023 azonosító számú Keszthely hazavár ifjúságot segítő támogatási program című pályázat Tervezési szerződés megvalósításához szükséges építési engedélyes és kiviteli tervek elkészítése árazott, árazatlan költségvetéssel együtt. TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00005 azonosítószámú, Zala Kétkeréken kerékpárút fejlesztés Keszthely, Hévíz és Hahót településeken című projekt keretében a Keszthely, Hévízi és Csapás úti kerékpárút építése, valamint a Csapás úti kerékpárút továbbvezetése Gyenesdiás határáig tárgyú munkák kivitelezése VeszprémBer Zrt 6.667.500,- 2018.06.27.-2019. Magyar Államkincstár Zala Megyei Igazgatóság Magyar Államkincstár Zala Megyei Igazgatóság TJ Terv Bt. TERRA ÉPKER HUNGÁRIA 199.701.728,- Ft 129.818.000,- Ft 12.636.500,- Ft 129.989.710,- Ft 2018.03.01-2021.06.30 2018.08.21-2020.09.08 2018.09.05-2019.02.15 2018.07.02.- 2018.09.30. 4

tárgya Szerződő fél neve értéke értéke 24 25 1. számú módosítása TOP-3.1.1-15-ZA1-2016-00005 azonosítószámú, Zala Kétkeréken kerékpárút fejlesztés Keszthely, Hévíz és Hahót településeken című projekt keretében a Keszthely, Hévízi és Csapás úti kerékpárút építése, valamint a Csapás úti kerékpárút továbbvezetése Gyenesdiás határáig tárgyú munkák kivitelezése TERRA ÉPKER HUNGÁRIA 129.989.710,- Ft 2018.07.02.- 2018.11.16. Keszthely, Helikon köz 16. ( 775/1 hrsz.) ingatlan Dr. Donkó Imre 8 550 000 2018.08.07 Közgazdasági 5