MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Hasonló dokumentumok
A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

EGYESÜLET VII. CÍM AZ EGYESÜLET FOGALMA, LÉTESÍTÉSE, TAGSÁGA

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

SíTV Sportegyesület ALAPSZABÁLY

Pályázati Projektmenedzserek és Tanácsadók Országos Szövetsége ALAPSZABÁLYA. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva. I. Általános rendelkezések

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

A "p(mszem KÖZÖSSÉGI MOHEL Y" Egyesület ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

Egyesületi alapszabály

Alapszabály. 2. Az Egyesület székhelye: 9483 Sopronkövesd, Kossuth L. u. 77.

Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Alapszabály I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK. 1. Az Egyesület neve: VAGYUNK Otthontalan Művészek Önsegítő Egyesülete (a továbbiakban: Egyesület)

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabálya

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

Egyesület-alapítvány. Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac október 9.

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

KANIZSAI DARTS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA. I. Fejezet. Általános rendelkezések. II. Fejezet. Az egyesület célja és tevékenysége

ALAPSZABÁLY (minta-tervezet, javasolt szövegezéssel) I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Csepeli Kertbarát Kör Egyesület Alapszabálya

AZ EGYESÜLET ADATAI. 2. Az Egyesület székhelye: 6800 Hódmezővásárhely, Medgyessy Ferenc u. 6/C fsz. 6.

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

ÉRTEM Értelmes Tervezettség Mozgalom Egyesület. Alapszabály

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

A TÓTKOMLÓSI ROZMÁS SZENIOR ÚSZÓ KLUB EGYESÜLET június 26. napján kelt Alapszabály Módosítással Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Alapító okirat 2017.

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

A Balkán Táncegyüttes és Kulturális Egyesület Alapszabálya 2001.

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya

Helyiérték Gondolkodók és Alkotók Regionális Egyesülete Alapszabály (Módosítva szept. 13.)

Tanítóképző Főiskola Sportklub (Budapest) Alapszabálya

Munkabiztonsági, Foglalkozás-egészségügyi, Tűz- és Környezetvédelmi Egyesület 4400 Nyíregyháza, Kiss Ernő u. 17. ALAPSZABÁLY

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

Innovációval a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Alapszabálya

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK. egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 10 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

FORRÁS, A Pszichés Problémákkal Küzdőket Támogató Egyesület Alapszabálya

ALAPSZABÁLY. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg)

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

Magyar Telemark- és Extrémsport Egyesület

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

ALAPSZABÁLY ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Veszprémi Motoros Egyesület M KÖDÉSI SZABÁLYZAT

Alapszabály. Általános rendelkezések 1.

E L Ő T E R J E S Z T É S

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

Alapszabály. 1. A társadalmi szervezet neve: Szélrózsa Hagyományőrző Egyesület. 2. Székhelye: 4177 Földes, Karácsony Sándor tér 6.

Ékszer Egyesület. Alapszabály

Könnyűszerkezetes Házépítők Egyesülete Alapszabálya

Magyar Elektrotechnikai Egyesület szervezete

MAGYAR ZENEI TANÁCS ALAPSZABÁLYA

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Alapszabály. (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE. Alapszabály

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

CSEPELI SZALON KULTURÁLIS KÖZHASZNÚ EGYESÜLET

A L A P S Z A B Á L Y MAGYAR CSIPKEKÉSZÍTŐK KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

AJKAI HŐERŐMŰ MUNKAVÁLLALÓINAK SZAKSZERVEZETI ALAPSZABÁLYA

Átírás:

MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA Jóváhagyta: a 2019. február hó 2-án megtartott közgyűlés

A Motoros Könnyűrepülő Szövetség Alapszabályát a 2019. február 2-án megtartott közgyűlésen a székhely tekintetében módosította, a módosítással egységes szerkezetbe foglalta az alábbiak szerint: I. A Motoros Könnyűrepülő Szövetség a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. rendelkezéseinek megfelelően végzi a hazai könnyűmotoros repülés tevékenységet. Célja, hogy elősegítse a magyar állampolgárok Alaptörvényben is megfogalmazott egészséges életmódhoz fűződő jogai érvényesülését. Támogatja, és bekapcsolódik a magyar sportrepülésbe. Tevékenységével öregbíti a magyar könnyűmotoros hobby, és szabadidős sportrepülés sikereit. Rendezvényeket szervez, és bonyolít. Tagjait a légi sport utánpótlás nevelésére ösztönzi, és részt vállal az ifjúság szellemi és testi fejlődése elősegítéséből is. Általános rendelkezések A Szövetség neve: Motoros Könnyűrepülő Szövetség /a továbbiakban Szövetség/ A Szövetség motoros könnyűrepülő sporttal foglalkozó társadalmi szervezetek szövetsége. Működési területe: Magyarország A Szövetség székhelye: 2330 Dunaharaszti, Nyárfa utca 58. A Szövetség önálló jogi személy. A Szövetség nem országos jelleggel működik. Elektronikus elérhetősége: mksz@mksz.hu Honlapja: www.mksz.net II. A szövetség célja és feladatai: A szövetség összefogja azoknak a már társadalmi szervezetként nyilvántartásba vett tagjai tevékenységét, amelyek a motoros könnyűrepülő sporttal foglalkoznak, és a Szövetség keretében kívánnak hozzá járulni a sportág népszerűsítéséhez, fejlesztéshez, és támogatáshoz. A szövetség alapvető célja A tagszervezetek munkájának elősegítése. Rendezvények, konferenciák, tanfolyamok szervezése, kapcsolatok létesítése, és fenntartása mind hazai, mind külföldi motoros könnyűrepülő sporttal foglalkozó szervezetekkel, valamint hasonló tevékenységet folytató szövetségekkel, egyesületekkel és intézményekkel. A Szövetség a társadalom és az egyén érdekeinek kielégítésére irányuló sporttevékenységet végez, kivéve a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenységet. A szövetség politikai tevékenységet nem folytat. Pártoktól független, pártoknak anyagi támogatást nem nyújt, illetőleg tőlük anyagi támogatást el nem fogad. A szövetség a parlamenti-, valamint a megyei, fővárosi, kerületi, vagy egyéb helyi önkormányzati 2 / 10

választásokon képviselőjelöltet nem állít, és jelöltet nem támogat. A Szövetség tagjain kívül más személy is részesülhet a szolgáltatásokból, aki a motoros könnyűrepülő sporttal foglalkozik, és egyetért a Szövetség céljával. A tevékenységére vonatkozó beszámolói nyilvánosak. A Szövetség olyan nyilvántartást vezet, amelyből a testületi szerv döntéseinek tartalma, időpontja és hatálya, ill. a döntést támogatók és ellenzők számaránya /ha lehetséges személye/ megállapítható. Határozatok és nyilvánosság: A testületi szervek döntéseit a Szövetség ügyintéző szerve nyilvántartja a határozatok tárában. Ebben fel kell tüntetni a döntések tartalmát, időpontját, hatályát, a támogatók és ellenzők számarányát /nyílt szavazás esetén/ személyét. Az elnök gondoskodik a Szövetség döntéseinek érintettekkel való közléséről írásban, igazolható módon. A testületi szervek döntéseit a Szövetség internetes honlapján /www.mksz.net/ hozza nyilvánosságra. A Szövetség működésével kapcsolatban keletkezett iratokba a Szövetség tagja Szövetség székhelyén, előre egyeztetett időpontban betekinthet. A Szövetség működéséről, szolgáltatásai igénybevételének módjáról, valamint beszámolói közléseiről időszaki kiadványaiban, és Internet honlapján tájékoztatja a nyilvánosságot. /www.mksz.net/ III. A szövetség szervezete A Szövetség önálló jogi személyiségű, a bíróság által bejegyzett társadalmi szervezetek szövetségeként működik. A Szövetséghez az Elnökséghez benyújtott felvételi kérelem alapján csatlakozhat motoros könnyűrepülő sporttal foglalkozó - már nyilvántartásba vett társadalmi szervezet, amely vállalja a szövetséghez tartozással járó kötelezettségeket. Felvételi kérelmében nyilatkozik, hogy a Szövetség Alapszabályát magára nézve kötelezőnek elismeri, és ezt felvétele után az Alapszabályában rögzíti, és teljesíti a tagdíjfizetési kötelezettségét. Tagsági jogviszony: IV. A Szövetség tagszervezete a) A szövetség tagja az az egyesület, amely írásbeli tagfelvételi kérelmében nyilatkozik, hogy a Szövetség Alapszabályát magára nézve kötelezőnek elismeri. Egyetért a Szövetség célkitűzéseivel, s e célok megvalósítása érdekében szervezi, és segíti tagjai tevékenységét. A tagsági jogviszony a Szövetség közgyűléséhez címzett, de az elnökségéhez benyújtott kérelemnek a közgyűlés határozatával történő elfogadásával keletkezik. A tagok személyére vonatkozó adatok nem nyilvánosak. A tagsági jogviszony megszűnik: a. a tag kilépésével, b. az egyesület általi felmondással, c. a tag kizárásával, 3 / 10

d. a tag jogutódnélküli megszűnésével, e. a tagnak a Szövetség képviselőjéhez intézett, a tagsági jogviszony megszűnését bejelentő nyilatkozatával, f. a tagsági jogviszonynak a Ptk.3:69 alkalmazásával történő felmondásával, valamint a tag kizárásával. Amennyiben a tag az Alapszabályban előírt - a tagság feltételeit tartalmazó - előírásokat nem teljesíti, a Szövetség a tagsági viszonyt harmincnapos határidővel felmondhatja. a felmondásról a szövetség Közgyűlése dönt. A Szövetség közgyűlése a tagot bármely tag, vagy a Szövetség szerve kezdeményezésére a tag kizárását kezdeményezheti, ha a tag az Alapszabályt, vagy a Szövetség közgyűlési határozatát súlyosan, vagy ismételten megsérti. A Szövetség elnökéhez benyújtott, de a közgyűléshez címzett a tag kizárására vonatkozó indítványt az elnökség a kézhezvételtől számított a 8 napon belül összehívott elnökségi ülésen köteles napirendre venni, és az érintett jelenlétének biztosítása mellett, annak meghallgatásával megtárgyalni biztosítva az érintettnek a kizárásra vonatkozó indítvánnyal szembeni érdemi nyilatkozattételét. Ezt követően az indítványt az elnökség kizárásra vonatkozó állásfoglalásával együtt a közgyűlés elé terjeszti. A közgyűlés az érintettet meghallgathatja, és köteles biztosítani, hogy a közgyűlésen is előadhassa a kizárási indítvánnyal szembeni ellenérveit. Az ügyben a közgyűlés egyszerű többséggel határoz az indítványról. Az írásba foglalt határozatot az elnökség 8 napon belül kézbesíti az érintettnek, aki kizáró határozattal szemben a határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül jogorvoslattal bírósághoz fordulhat. b) A Szövetség tagja köteles a tagdíjbevételének a tagszervezet közgyűlése által megállapított hányadát, de legalább a bevétel egyharmadát a Szövetség költségvetése javára, a tárgyév március 30. időpontig befizetni, melynek minimális összegét a Szövetség közgyűlése évenként hatozza meg. Amennyiben a tag a befizetési kötelezettségének ezen időpontig nem tesz eleget, az Szövetség elnöksége határidő kitűzésével a befizetési kötelezettsége teljesítésére felszólítja azzal a figyelmeztetéssel, hogy a megadott határidő eredménytelen eltelte a tagsági viszony megszűnését okozza. Amennyiben a kitűzött időpont is eredménytelenül telik el a tagsági jogviszony ezen időponttal megszűnik. c) a tag a belépési kérelmében nyilatkozik, hogy elfogadja a Szövetség Alapszabályát, és Szervezeti és Működési Szabályzatát. A tagszervezet a 2013.évi V. tv. -ben meghatározottak szerint létrejött, önálló társadalmi szervezet, amely nyilvántartott tagsággal, és önkormányzattal rendelkezik, és a bírósági nyilvántartásba bejegyezték. 4 / 10

V. A Szövetség vezető és ellenőrző testületei a) Közgyűlés b) Elnökség c) Felügyelő Bizottság a. Közgyűlés A Szövetség legfőbb döntéshozó szerve a Közgyűlés. A Szövetség tagjai a törvény, vagy az Alapszabály alapján őket megillető jogköröket a tagok összességéből álló Közgyűlésen, vagy a maguk által választott személyekből álló testületben gyakorolják. A Közgyűlést a Szövetség elnöke hívja össze meghívó kiküldésével, annak dátumától számított 30 napos határidőben. A meghívóban közölni kell a Közgyűlés helyét, időpontját, és megfelelő részletességgel ismertetett napirendet, amelyből a tagok kellő mélységig megismerhetik a napirendet, és felkészülhessenek annak megtárgyalására. A Közgyűlést az elnök vezeti le, és gondoskodik annak megtartása feltételeiről. A Közgyűlést évenként, legalább egy alkalommal rendes közgyűlés össze kell hívni, de szükség szerint rendkívüli Közgyűlés is összehívható. A rendkívüli Közgyűlésre a rendes közgyűlés szabályit értelemszerűen alkalmazni kell. Rendkívüli Közgyűlést kell összehívni: a. az elnökség, vagy annak bármelyik tagja, vagy a Szövetség bármelyik szerve azt kezdeményezi b. ha a Szövetség taglétszámának 10 %-át meghaladó tagok kérik, c. ha a felügyeleti szerv, vagy bírósági határozat azt elrendeli, d. ha bármely fontos indokból az szükséges. A Közgyűlés összehívása a szükséges intézkedések megtétele céljából Kötelező, ha a Szövetség vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi, a Szövetség előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni, vagy a Szövetség céljának elérése veszélybe kerül. Ez esetekben a Közgyűlést a felügyelő Bizottság is összehívhatja. A Közgyűlés a Szövetség tagszervezetei által választott küldöttekből áll. A Közgyűlés akkor határozatképes, ha azon a leadható szavazatok több mint felét képviselő szavazásra jogosult jelen van. A határozatképességet minden határozat hozatalnál vizsgálni kell. A határozat képesség vizsgálatánál a Ptk.3:18. alkalmazandó. Határozat képtelenség esetén a Közgyűlést az eredetileg meghirdetett napirenddel, az eredetileg meghirdetett időponttól számított 3 nap elteltével, de 8 napon belül össze kell hívni. A Közgyűlés az eredetileg meghirdetett napirendben határozatképes, kivéve, ha azon valamennyi részvételre jogosult jelen van és a napirend tárgyalását senki sem ellenzi. Amennyiben a Közgyűlést nem szabályszerűen hívták össze, az ülést akkor lehet megtartani, ha azon valamennyi részvételre jogosult jelen van, és egyhangúlag hozzájárul az ülés megtartásához. Erre a közgyűlési meghívóban a tagság figyelmét fel kell hívni. A meghívó kézhezvételétől számított 8 napon belül a tagok, és a Szövetség szervei az elnökhöz benyújtott írásbeli kérelemben a napirend kiegészítését kérhetik, a kiegészítés indoklásával. A napirend kiegészítése tárgyában az elnökség jogosult dönteni. Ha a napirend kiegészítése iránti kérelemről az elnökség nem dönt, vagy azt elutasítja a Közgyűlés a 5 / 10

napirend elfogadásáról szóló határozat meghozatalát megelőzően külön dönt a napirend kiegészítésének tárgyában. A Közgyűlésen minden küldöttnek egy szavazata van. Szavazategyenlőség esetén a szavazást meg kell ismételni. Amennyiben a megismételt szavazás sem hoz többségi, vagy jogszabályban, illetve az Alapszabályban előírt minősített többségi döntést a szavazásra feltett kérdést elvetettnek kell tekinteni. A tagszervezetek a Közgyűlésre tagszervezetenként egy (1), teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással természetes személy küldöttet delegálnak, amely meghatalmazásban meg kell jelölni a szavazásra jogosult küldött napirend tekintetében történő jogosítványait is. A Közgyűlés nyilvános. A Közgyűlés a határozatait általában egyszeri többséggel hozza. A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartoznak: a) értékelés az elnökség valamint az Felügyelő bizottság beszámolójáról, és döntés azok elfogadásáról, b) a jelenlévő tagok 3/4 - es többségével a Szövetség alapszabályának megállapítása, és módosítása, c) az elnökség, az elnök, és az Felügyelő bizottság megválasztása, d) A szavazati joggal rendelkező tagok 3/4-es többsége szavazatával döntés a Szövetség feloszlása, vagy más szervezettel, szövetséggel, intézménnyel való egyesülése tárgyában, e) az éves költségvetés megállapítása, és elfogadása f) a tagdíj meghatározása g) a Felügyelő Bizottság előzetes véleményezését követően az éves gazdálkodásról szóló jelentés elfogadása h) Tisztségviselők megválasztása, visszahívása( elnök,elnökség, Felügyelő Bizottság) i) tag kizárása,tisztségviselővel szembeni fegyelmi, vagy egyéb eljárás (vizsgálat) elrendelése A Közgyűlés a Felügyelő bizottságot, az elnökséget és az elnököt tagjai sorából, titkos szavazással, öt év időtartamra választja meg. Megválasztott az a jelölt, aki a szavazatok több mint felét megszerzi. A Közgyűlés dönthet még a Szövetség programjának, és feladatainak jóváhagyásáról, és napirendre tűzhet más időszerű kérdéseket. b. az elnökség Az elnökség a Szövetség ügyvezető, ügyintéző szerve. Üléseit szükség szerint, de legalább három havonként tartja. A Szövetség elnökét és az elnökség 2 tagját a Közgyűlés választja meg titkos szavazással, 5 évi időtartamra. Az elnökség tagjainak száma: 3 fő. Egy elnök, és két tag. Az elnökség feladatait a Ptk.3:80 -ban előírtak, valamint a Közgyűlés határozatai alapján teljesíti, kiemelten: irányítja a tagegyesületek tevékenységét, létrehozhat időszaki, speciális feladatokat ellátó bizottságokat, 6 / 10

ellátja a Szövetség érdekképviseletét, kapcsolatot teremt és tart országos irányító és társszervezetekkel, valamint nemzetközi szervezetekkel, jóváhagyja a Szövetség ügyrendjét és munkarendjét, Az elnökség a Közgyűlésnek tartozik felelősséggel. A szövetség elnöke: összehívja, és vezeti a Közgyűlés, és az elnökség üléseit, két elnökségi ülés között a testület hatáskörébe tartozó sürgős ügyekben dönt, döntéseiről a következő ülésen beszámol az elnökségnek, és annak jóváhagyását kéri, az elnököt elfoglaltsága esetén az elnökség általa kijelölt tagja helyettesíti, a Szövetség alkalmazottai felett gyakorolja a munkáltatói jogokat képviseli a Szövetséget, Az elnökség ülései nyilvánosak. Rendes üléseit, az adott negyedév első csütörtökén 17 órakor tartja, a Szövetség székhelyén. Rendkívüli ülést bármelyik elnökségi tag kezdeményezésére össze kell hívni, ennek módja fax, e-mail egyaránt lehet, és három napnál, a javasolt időpontnál korábbi időpontra nem szólhat a meghívó. Az ülés akkor határozatképes, ha azon valamennyi elnökségi tag jelen van. Az elnökség határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Az elnökség üléseire szóló meghívónak a napirendet is tartalmaznia kell. Az elnökség határozataiban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa /a továbbiakban együtt hozzátartozó/ a határozat alapján a. kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b. bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesít okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. Az elnökség tagjainak összeférhetetlensége: A Szövetség elnökségének, döntéshozó szervének nem lehet tagja az a személy, aki olyan társadalmi szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. Az elnökség tagja illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett társadalmi szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más szervezetnél is betölt. Az elnökség döntéseit az elnök a határozatok tára elnevezésű dossziéban tartja nyilván. Ebben fel kell tüntetni a döntések tartalmát, időpontját, hatályát, a támogatók és ellenzők számarányát /nyílt szavazás esetén/ személyét. Az elnök gondoskodik a Szövetség döntéseinek érintettekkel való közléséről írásban, igazolható módon. Az elnökség döntéseit a Szövetség székhelyén elhelyezett hirdetőtáblán, és a honlapján hozza nyilvánosságra. 7 / 10

Az elnökség működésével kapcsolatban keletkezett iratokba a Szövetség tagja közül bárki betekinthet, a szövetség székhelyén, előre egyeztetett időpontban. c. a Felügyelő bizottság A Felügyelő bizottság 3 tagból áll. Tagjait a Közgyűlés választja titkos szavazással. A Felügyelő bizottság folyamatosan ellenőrzi a Szövetség jogszabály - és alapszabály szerinti működését, a gazdasági, pénzügyi és számviteli tevékenységét, figyelemmel kíséri, összehangolja, segíti a tagegyesületek Felügyelő bizottságának munkáját, megválasztja saját soraiból az elnököt, maga állapítja meg ügyrendjét, véleményezi az éves gazdálkodásról szóló jelentést A felügyelő szerv ellenőrzi a Szövetség működését és gazdálkodását. Ennek során a vezető tisztségviselőktől jelentést, a szervezet munkavállalóitól pedig tájékoztatást, vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a szervezet könyveit megvizsgálhatja. A felügyelő szerv tagja a döntést hozó szervek ülésein részt vehet. A felügyelő szerv köteles az intézkedésre jogosult vezető szervet tájékoztatni, és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy a. a szervezet működése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény /mulasztás / történt, amelynek megszűntetése vagy következményeinek elhárítása illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé. b. A vezető tisztségviselők felelősségét megalapozó tény merül fel. Az intézkedésre jogosult vezető szervet a felügyelő szerv indítványára annak megtételétől számított harminc napon belül - össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a vezető szerv összehívására a felügyelő szerv is jogosult. Ha az arra jogosult szerv a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő szerv köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeltet ellátó szervet. A Felügyelő Bizottság határozat hozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa /a továbbiakban együtt hozzátartozó/ a határozat alapján: a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesít okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. A Felügyelő Bizottság összeférhetetlensége: A követő két évig nem lehet Felügyelő Bizottsági tag az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. A Felügyelő Bizottság tagja illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 8 / 10

Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a. a vezető szerv elnöke vagy tagja, b. a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívül más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másként nem rendelkezik, c. a közhasznú szervezet cél szerint juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatásokat, illetve d. az a-c./ pontban meghatározottak hozzátartozója. VI. A szövetség gazdálkodása A Szövetség vagyona elsősorban a tagszervezetek által fizetendő hozzájárulásból, valamint magán és jogi személyek felajánlásaiból, hozzájárulásaiból képződik. A tagszervezet közgyűlése évenként állapítja meg a fizetendő hozzájárulás mértékét. A szövetség tartozásaiért saját vagyonával felel. A tagegyesületek a Szövetség tartozásaiért saját vagyonukkal nem felelnek. A Szövetség a gazdálkodása során elért eredményét nem oszthatja fel, azt csak a Szövetség céljaira fordíthatja. A Szövetség vállalkozási tevékenységet nem fő tevékenységként, céljai megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. A szövetség befektetési tevékenységet a Közgyűlés által elfogadott befektetési szabályzat alapján folytathat, amely a fő tevékenységét nem veszélyeztetheti. VII. A Szövetség megszűnése A Szövetség megszűnésére vonatkozóan a Ptk. 3:83-84. alkalmazandók, kiemelve, hogy más jogi személlyé nem alakulhat át, csak más szövetséggel egyesülhet, és csak egyesületekre válhat szét. Jogutód nélküli megszűnésének általános eseten túl jogutót nélkül megszűnik: a) ha a Szövetség megvalósította az Alapszabályban meghatározott célját, vagy a céljának megvalósítás lehetetlenné vált, és új célt nem határoztak meg, b) a Szövetség közgyűlése az Alapszabályban meghatározott minősített többségű szavazatával a jogutód nélküli megszűnést elhatározza. A megszűnésre okot adó körülmény, helyzet esetén az elnökség haladék nélkül köteles a közgyűlést összehívni, és a megszűnésre okot adó helyzet orvoslására intézkedni, vagy a Szövetség megszüntetéséről dönteni. A megszűnésre vonatkozó döntésre a Ptk. 3:85 szerinti szabályok alkalmazandók. A Szövetség jogutód nélküli megszűnése esetén - a hitelezők kielégítése után- a fennmaradó vagyont a szövetség céljával megegyező, vagy hasonló cél megvalósítására létrehozott 9 / 10

közhasznú szervezetnek kell átadni. Amennyiben ilyen szervezet nincs a vagyon sorsáról a nyilvántartó bíróság dönt. A jogutód nélküli megszűnés után a vezető tisztségviselők felelőssége a Ptk.3:86 -ban előírtak szerint alakul. Az egyesület törlésének időpontjában tagi viszonyban lévő tagok, vagy azok akiknek a vagyont át kellet volna adni a törlés jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül a vezető tisztségviselőkkel szemben érvényesíthetik követelésüket. A Szövetség törlése időpontjában fennállt követelést a hitelezők a követelésük erejéig a vezető tisztségviselőkkel szemben érvényesíthetik a szerződésen kívül okozott károkért való felelősség szabályai szerint, ha a vezető tisztségviselő a Szövetség fizetés képtelenségével fenyegető helyzet beállta utáni hitelezői érdekeket nem vette figyelembe, amennyiben a megszűnés nem végelszámolással történt. VIII. Záró rendelkezések Azokban a kérdésekben, amelyekben az Alapszabály nem rendelkezik a polgári Törvénykönyvről szóló 2013.évi V. tv. előírásait kell alkalmazni. Ezt az egységes szerkezetbe foglalt alapszabályt a Szövetség 2019. év február hó 02. napján megtartott Közgyűlése elfogadta. Vecsés, 2019. február 02. Tanúsítom, hogy a fenti Alapszabály szövege megegyezik a Közgyűlés által elfogadott módosításokkal, azt a változásokkal egységes szerkezetbe foglaltam, ellenjegyzem: 2019. év február 26. napján Dr. Hamar Sándor ügyvéd 10 / 10