Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat Tájékoztató A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság által a középfokú oktatási intézményekben tanuló cigány származású fiatalok rendőrré válását elősegítő támogatási rendszer elnyerésére kiírt pályázatra történő jelentkezéshez 1. A pályázatra jelentkezés a csomagban található és kitöltendő nyomtatványok, valamint a jelen tájékoztatóban felsorolt dokumentumok benyújtásával történik. Érvényes jelentkezéshez az alábbi nyomtatványokat kérjük: a. kitöltött jelentkezési lap, adatvédelmi- és hozzájárulási nyilatkozat b. kitöltött írásbeli nyilatkozat roma származásról c. kézzel írt önéletrajz ( mik a céljai, miért szeretne rendőr lenni stb.) d. személyazonosító igazolvány és lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata e. érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány f. a tanulói jogviszony fennállásáról az oktatási intézmény által kiállított igazolás (iskolalátogatási igazolás) g. legutolsó befejezett év és félév tanulmányi értesítőjének (bizonyítványának) másolata h. osztályfőnöki jellemzés a támogatásra jelentkezőről ( zárt borítékban! ) A pályázatra jelentkezés határideje: 2019. június 30. Cím: 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám; 3501 Miskolc, Pf. 161. Telefon: (06-46) 514-504, BM: (31) 20-24; Fax: (06-46) 514-513, BM: (31) 21-15 E-mail: borsodmrfk@borsod.police.hu
2. A pályázati feltételeknek megfelelő tanulók 2019. augusztus hó második felében előzetes értesítés után egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálaton vesznek részt a támogatási szerződésre leginkább alkalmasnak ítélt jelentkezők kiválasztása céljából. Ezen a vizsgálaton az alábbi szakorvosi leletek bemutatása szükséges: a) 1 évnél nem régebbi tüdőszűrő vizsgálat eredménye; b) labor (vérkép, ionok, vesefunkció, májfunkció, vérzsírok, vércukor, vizelet); c) hallásvizsgálat; d) szemészeti lelet; e) EKG lelet; f) az egészségi állapotával, illetve korábbi betegségeivel kapcsolatos valamennyi dokumentum (szakorvosi leletek, kórházi zárójelentések stb.); g) férfiaknál egy évnél nem régebbi urológiai vizsgálat eredménye; h) nőknek egy hónapnál nem régebbi nőgyógyászati lelet és egy évnél nem régebbi citológiai vizsgálat eredménye. i) háziorvos által kitöltött kérdőív. 3. A beérkezett pályázatok eredményeinek elbírálása, és a támogatásra javasolt tanulók kiválasztása 2019. augusztus 31.-ig történik meg 4. A pályázatot nyert tanulóval legkésőbb 2019. szeptember 15-ig a B-A-Z. Megyei Rendőr- főkapitányság támogatási szerződést köt. A pályázatokat az alábbi címre kell benyújtani: Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. sz., vagy bármelyik, lakóhely szerint illetékes rendőrkapitányságon leadható. A pályázatot tartalmazó borítékra rá kell írni: cigány származású fiatalok támogatási pályázata 2019.
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2019/2020. tanévre Pályázati feltételek Pályázatot azok a roma származású fiatalok nyújthatnak be, akik középfokú köznevelési intézmények nappali tagozatán első, második vagy harmadik évfolyamán tanulnak, évismétlésre semmilyen tantárgyból nem kötelezettek, és a pályázat benyújtásának évében elért, év végi tanulmányi átlageredményük legalább 3,00. A pályázónak a fentiek mellett a pályázat benyújtásakor az alábbi feltételeknek kell eleget tennie: a) magyar állampolgárság; b) magyarországi lakóhely; c) büntetlen előélet; d) valamely rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára való, a középfokú köznevelési intézmény elvégzését követő jelentkezés, a hivatásos szolgálati viszony létesítéséhez szükséges tanulmányi és vizsgakötelezettségek teljesítésének, valamint ezt követően a hivatásos szolgálati viszony vállalása; e) szakiskolai tanulók esetében az érettségi megszerzésének, és a tanulmányok ennek megfelelő a szakiskolai tanulmányok befejezését követő tanévben történő folytatásának vállalása; f) kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti; Cím: 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám; 3501 Miskolc, Pf. 161. Telefon: (06-46) 514-504, BM: (31) 20-24; Fax: (06-46) 514-513, BM: (31) 21-15 E-mail: borsodmrfk@borsod.police.hu
2 g) egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság, az alkalmasság pályázat elbírálása során történő, valamint a támogatás időtartama alatti megállapításához szükséges vizsgálatok írásban történő vállalása; h) írásbeli hozzájárulás a pályázat benyújtása során az ORFK rendelkezésére bocsátott személyes köztük különleges adatoknak a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló ORFK utasításban foglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a Rendőrség bármikor megvizsgálhatja. i) írásbeli nyilatkozat roma származásról. A támogatás formája, mértéke A pályázatot elnyerők számára a támogatást a B-A-Z. Megyei Rendőr-főkapitányság biztosítja saját költségvetése terhére, a középfokú köznevelési intézményben folytatott tanulmányok hátralévő idejére az alábbiak szerint: a) számla vagy egyéb igazolás alapján a diákotthoni vagy kollégiumi szállásköltség, és a menzai ellátás költségeinek teljes körű térítésével; b) tanévenként - számla alapján, személyenként legfeljebb 25.000 Forint értékben - ruházkodási segéllyel; c) tanszersegéllyel (a tankönyvek költségeinek számla alapján történő, teljes mértékű térítésével, az egyéb taneszközök esetében pedig - ugyancsak számla alapján - tanévenként és személyenként legfeljebb 4500 forint értékhatárig); d) az előző félév végi tanulmányi eredmény függvényében a tanév alatt, havi rendszerességgel folyósított pénzbeni juttatással: - 3,00-3,50 tanulmányi átlag esetén nettó 2000 forint/hónap, - 3,51-4,00 tanulmányi átlag esetén nettó 3000 forint/hónap, - 4,01-4,50 tanulmányi átlag esetén nettó 4000 forint/hónap - 4,51-5,00 tanulmányi átlag esetén nettó 5000 forint/hónap összegben e) kitűnő tanulmányi átlag esetén egy szakmai nap eltöltésére nyílik lehetőség valamely, területileg illetékes rendészeti szakközépiskolában. Egyéb tudnivalók A pályázatot 2019. június 30-ig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálatához (3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. sz.), vagy bármelyik - lakóhely szerinti rendőrkapitányságon lehet benyújtani.
3 A magyar állampolgárság, a magyarországi lakóhely, és a büntetlen előélet igazolására szolgáló dokumentumokat (személyazonosításra szolgáló okmány másolata, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány), a Rendőrség által végzendő alkalmassági vizsgálatokhoz való írásbeli hozzájárulást, a személyes adatok kezeléséhez történő írásbeli hozzájárulást, írásbeli nyilatkozatot roma származásról, valamint a tanulói jogviszony és a tanulmányi átlageredmény igazolására szolgáló dokumentumokat (a tanulói jogviszony fennállásáról, a köznevelési intézmény által kiállított igazolás, a bizonyítvány másolata) a pályázat mellékleteként kell benyújtani. A pályázók egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatát a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság humánigazgatási szolgálata a rendészeti oktatási intézménybe jelentkezők alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során a Rendőrség kötelező jelleggel végi el. A támogatás időtartama alatt évente legfeljebb egy alkalommal, amennyiben a pályázó egészségi, pszichikai állapota ezt indokolttá teszi, a Rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult. Az egészségügyi alkalmassági vizsgálat során bemutatni szükséges szakorvosi leletek: a) az egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazotti és köztisztviselői munkaköri egészségi alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve keresőképtelenség megállapításáról, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 57/2009. (X. 30.) IRM-ÖM-PTNM együttes rendelet háziorvos által kitöltött 3/A. sz. melléklet szerinti kérdőív; b) 1 évnél nem régebbi tüdőszűrő vizsgálat eredménye; c) labor (vérkép, ionok, vesefunkció, májfunkció, vérzsírok, vércukor, vizelet); d) hallásvizsgálat; e) szemészeti lelet; f) EKG lelet; g) az egészségi állapotával, illetve korábbi betegségeivel kapcsolatos valamennyi dokumentum (szakorvosi leletek, kórházi zárójelentések stb.); h) férfiaknál egy évnél nem régebbi urológiai vizsgálat eredménye; i) nőknek egy hónapnál nem régebbi nőgyógyászati lelet és egy évnél nem régebbi citológiai vizsgálat eredménye. A pályázatokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre. A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője dönt. A pályázat elbírálásának határideje: 2019. augusztus 31. A pályázatot nyert tanulókkal a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság 2019. szeptember 15-ig támogatási szerződést köt. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a B-A-Z. MRFK Humánigazgatási Szolgálattól szerezhető be (Halasi László c. r. alezredes, 06-46/514-500/22-04 mellék).
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Az Országos Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a felsőoktatási intézmények nappali vagy levelező tagozatán, jogi, igazgatási, gazdaságtudományi, műszaki, informatikai vagy orvosi képzési területen tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2019/2020. tanévre Pályázati feltételek Pályázatot azok az alap-, mester- vagy egységes, osztatlan képzésben résztvevő roma származású fiatalok nyújthatnak be, akik a tanulmányaikat felsőoktatási intézmények nappali vagy levelező tagozatán, jogi, igazgatási, gazdaságtudományi, műszaki, informatikai vagy orvosi képzési területen már megkezdték, az első két félév ajánlott tantervben meghatározott kreditértékének megfelelő krediteket megszerezték, az utolsó lezárt képzési időszakban a megállapított ösztöndíj indexe minimum 3,5, valamint a szervezeti és működési szabályzatban meghatározott módon bejelentették, hogy tanulmányaikat a következő képzési időszakban folytatják, és esetükben az alábbi feltételek már a pályázat benyújtásakor teljesülnek: a) magyar állampolgárság; b) magyarországi lakóhely; c) büntetlen előélet; d) a kormánytisztviselői vagy közalkalmazotti jogviszony létesítésének, illetve az azt megelőző tanulmányi kötelezettségek teljesítésének vállalása; e) kifogástalan életvitel és jó hírnév a pályázó vonatkozásában; a pályázó hozzátartozóinak és a vele egy háztartásban élőknek az életvitele a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti; f) egészségügyi alkalmasság; az alkalmasság pályázat elbírálása során történő, valamint a támogatás időtartama alatti megállapításához szükséges vizsgálatok írásban történő vállalása; g) írásbeli hozzájárulás a pályázat benyújtása során az ORFK rendelkezésére bocsátott személyes köztük különleges adatoknak a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási rendszer létrehozásáról, valamint a rendőri szervek ezzel kapcsolatos feladatairól szóló ORFK utasításban foglaltak szerinti kezeléséhez, valamint ahhoz, hogy e követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében a pályázó lakó- és családi körülményeit, továbbá a korábbi büntetéseire vonatkozó adatokat előzetesen, és a támogatási szerződés hatályának tartama alatt a Rendőrség bármikor megvizsgálhatja; Cím: 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. szám; 3501 Miskolc, Pf. 161. Telefon: (06-46) 514-504, BM: (31) 20-24; Fax: (06-46) 514-513, BM: (31) 21-15 E-mail: borsodmrfk@borsod.police.hu
2 h) írásbeli nyilatkozat roma származásról; i) levelező tagozaton folytatott tanulmányok esetében 30. életévüket a pályázat benyújtási határidejéig (2019. június 30-ig) nem töltötték be. A támogatás formája, mértéke A támogatást az Országos Rendőr-főkapitányság Gazdasági Főigazgatója biztosítja az Országos Rendőr-főkapitányság saját költségvetése terhére, a pályázat benyújtásának idején végzett alap-, mester- vagy egységes, osztatlan képzés jogszabályban meghatározott képzési idejének végéig, a pályázók közül a legalkalmasabbnak ítélt pályázó(k) részére. A hallgatói jogviszony szüneteltetésének tartama alatt, valamint a képzésben eltöltött idő jogszabályban meghatározott időtartamot meghaladó részére támogatás nem jár. A pályázatot nyert hallgató(k) részére a tárgyévi költséglehetőségek függvényében legfeljebb havonta a mindenkori diákhitel részarányos összegének folyósítására kerül sor. Egyéb tudnivalók A pályázatot 2019. június 30-ig kell a Rendőrség Oktatási és Kiképző Központhoz megküldeni, vagy leadható bármelyik - lakóhely szerinti - rendőrkapitányságon. A magyar állampolgárság, a magyarországi lakóhely, és a büntetlen előélet igazolására szolgáló dokumentumokat (személyazonosításra szolgáló okmány másolata, lakcímet igazoló hatósági igazolvány másolata, érvényes hatósági erkölcsi bizonyítvány), az egészségügyi alkalmasság Rendőrség általi vizsgálatához való írásbeli hozzájárulást, a személyes adatok kezeléséhez történő írásbeli hozzájárulást, az írásbeli nyilatkozatot a roma származásról, valamint a tanulói jogviszony és a tanulmányi átlageredmény igazolására szolgáló dokumentumokat (a tanulói jogviszony fennállásáról, az oktatási intézmény által kiállított igazolás, a hallgatói leckekönyv másolata) a pályázat mellékleteként kell benyújtani. A pályázók egészségügyi alkalmasságának vizsgálatát a pályázat elbírálására kötelezett szerv humánigazgatási szolgálata a közalkalmazottak, kormánytisztviselők munkaköri alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során a Rendőrség kötelező jelleggel végzi el. A támogatás időtartama alatt, amennyiben a pályázó egészségi, pszichikai állapota ezt indokolttá teszi, a rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult. Az egészségügyi alkalmassági vizsgálat során bemutatni szükséges szakorvosi leletek: a) az egyes rendvédelmi szervek hivatásos állományú tagjai egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságáról, közalkalmazotti és köztisztviselői munkaköri egészségi alkalmasságáról, a szolgálat-, illetve keresőképtelenség megállapításáról, valamint az egészségügyi alapellátásról szóló 57/2009. (X. 30.) IRM-ÖM-PTNM együttes rendelet háziorvos által kitöltött 3/A. melléklet szerinti kérdőív; b) 1 évnél nem régebbi tüdőszűrő vizsgálat eredménye; c) labor (vérkép, ionok, vesefunkció, májfunkció, vérzsírok, vércukor, vizelet); d) hallásvizsgálat; e) szemészeti lelet; f) EKG lelet;
3 g) az egészségi állapotával, illetve korábbi betegségeivel kapcsolatos valamennyi dokumentum (szakorvosi leletek, kórházi zárójelentések stb.); h) férfiaknál egy évnél nem régebbi urológiai vizsgálat eredménye; i) nőknek egy hónapnál nem régebbi nőgyógyászati lelet és egy évnél nem régebbi citológiai vizsgálat eredménye. A pályázatokat az országos rendőrfőkapitány által kijelölt személyekből álló bizottság bírálja el és készíti elő döntésre. A támogatás odaítéléséről a bizottság javaslata alapján az országos rendőrfőkapitány dönt. A pályázat elbírálásának határideje 2019. augusztus 31. A pályázatot nyert hallgatókkal az Országos Rendőr-főkapitányság támogatási szerződést köt. A pályázattal kapcsolatban további felvilágosítás a B-A-Z. MRFK Humánigazgatási Szolgálattól szerezhető be (Halasi László r. alezredes, 06-46/514-500/22-04 mellék).
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat JELENTKEZÉSI LAP (beküldési határidő: 2019. június 30.) CIGÁNY SZÁRMAZÁSÚ FIATALOK 2019. ÉVI TÁMOGATÁSI PÁLYÁZATÁRA 1. A jelentkező Neve Születési neve: Anyja neve: Születési helye: Születési dátuma: Családi állapota: 2. Állandó lakhelye Megye Irányítószám Helység Utca, út, tér, köz Házszám, emelet ajtó Telefon körzetszámmal 3. Értesítési címe Megye Irányítószám Helység Utca, út, tér, köz Házszám, emelet ajtó Email cím Telefon körzetszámmal Cím: 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32.; 3501 Miskolc, Pf. 161. Telefon: (06-46) 514-586, BM: (31) 21-86; Fax: (06-46) 514-586, BM: (31) 25-06 E-mail: vanczakz@borsod.police.hu
2 4. Azonosító adatai TAJ szám: Személyi igazolvány száma: Adóazonosító jele: 5. A jelentkezővel közös háztartásban élő közvetlen hozzátartozók (név, rokonsági fok): 6. A pályázó által látogatott középfokú oktatási intézmény Neve Címe Telefonszáma Osztályfőnök neve 7. A jelentkező tanulmányi átlageredményei a középfokú oktatási intézmény 1. osztályában (félévi) 1. osztályában (év végi) 2. osztályában (félévi) 2. osztályában (év végi) 3. osztályában (félévi) Kijelentem, hogy büntetlen előéletű, cselekvőképes magyar állampolgár vagyok, az érettségi vizsgámat követően jelentkezek valamelyik rendészeti szakgimnáziumba, vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karára. Vállalom a hivatásos szolgálati viszony létesítéséhez szükséges tanulmányi és vizsgakötelezettségek teljesítését, valamint ezt követően a hivatásos szolgálati viszonyt. (A szakiskolai tanulmányok befejezését követő tanévben vállalom az érettségi megszerzésének, és a tanulmányok ennek megfelelő folytatását.) Vállalom, hogy a hivatásos szolgálatra való előzetes alkalmasságomat jogszabályi rendelkezésekben rögzített egészségügyi, pszichikai és fizikai vizsgálatokkal megállapítsák. Hozzájárulok személyes adataim kezeléséhez, lakó- és családi körülményeim, továbbá életvitelem kifogástalanságának, korábbi esetleges büntetéseimre vonatkozó adataim a követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében történő előzetes, és a Rendőrség által a támogatási szerződés hatályának tartama alatti ellenőrzéséhez.
3 Közeli hozzátartozóim és a velem egy háztartásban élőknek az életvitele a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását nem veszélyezteti. Büntetőjogi felelősségem tudatában kijelentem, hogy az általam közölt adatok a valóságnak megfelelnek., 2019. év hó nap Szülő, vagy gondviselő aláírása (ha a jelentkező még nem töltötte be a 18. életévét) Jelentkező aláírása JELENTKEZÉSI LAP (beküldési határidő: 2019. június 30.)
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat HOZZÁJÁRULÁS ALKALMASSÁGI VIZSGÁLATOKHOZ (beküldési határidő: 2019. június 30.) A CIGÁNY SZÁRMAZÁSÚ FIATALOK TÁMOGATÁSI RENDSZERÉRE PÁLYÁZÓ ALKALMASSÁGI VIZSGÁLATOKHOZ VALÓ ÍRÁSBELI HOZZÁJÁRULÁSA A jelentkező: Neve: Anyja neve: Születési helye: Születési dátuma: TAJ száma: Adóazonosító jele: Lakcíme: Telefonszáma: Email címe: A támogatási rendszerre vonatkozó szabályozás előírja a pályázók egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmasságának vizsgálatát, melyet a pályázat elbírálására kötelezett szerv humánigazgatási szolgálata a középfokú oktatási intézmények tanulói estében a rendészeti oktatási intézménybe jelentkezők alkalmassági vizsgálatára, a felsőoktatási intézmények hallgatói esetében pedig a közalkalmazottak, köztisztviselők munkaköri alkalmassági vizsgálatára irányadó jogszabályi rendelkezések alapján végzi. Az alkalmassági vizsgálatokat a pályázat elbírálása során kötelező elvégezni. A támogatás időtartama alatt évente legfeljebb egy alkalommal, amennyiben a pályázó egészségi, pszichikai állapota ezt indokolttá teszi a Rendőrség további alkalmassági vizsgálatok elvégzésére is jogosult. A fentiek alapján a támogatási rendszer követelményeinek történő megfelelés megállapítása érdekében vállalom az egészségi és pszichikai, a középfokú oktatási intézmények tanulói esetében a fizikai alkalmasság megállapításához szükséges vizsgálatokat... 2019. év hó..nap Szülő, vagy gondviselő aláírása (ha a jelentkező még nem töltötte be a 18. életévét) Jelentkező aláírása
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat ADATVÉDELMI NYILATKOZAT ( beküldési határidő: 2019. június 30.) A CIGÁNY SZÁRMAZÁSÚ FIATALOK TÁMOGATÁSI RENDSZERÉRE PÁLYÁZÓ SZEMÉLYES ADATAINAK KEZELÉSÉRŐL A támogatási rendszerre vonatkozó szabályozás előírja az jelentkező által teljesítendő adatszolgáltatást. Az adatok kezelője, feldolgozója az Országos Rendőr-főkapitányság és területi szervei, illetve a pályázati eljárásban résztvevő munkatársai. Az adatkezelés időtartama a pályázati eljárás időszaka. Az adattovábbítás az érintett szervek között történik, ez a felvételi eljárás részét képezi. Az eljárás befejeztével az adatok megsemmisítésre kerülnek, vagy szerződéskötés esetén további felhasználásuk az adatvédelmi törvénynek megfelelően történik. N Y I L A T K O Z A T Alulírott hozzájárulok személyes adataim kezeléséhez, lakó- és családi körülményeim, továbbá életvitelem kifogástalanságának, korábbi esetleges büntetéseimre vonatkozó adataim a követelményeknek való megfelelés megállapítása érdekében történő előzetes, és a Rendőrség által a támogatási szerződés hatályának tartama alatti ellenőrzéséhez. A jelentkező Neve: Születési neve: Anyja neve: Születési helye: Születési dátuma: Lakcíme: 2019. év hó..nap Szülő, vagy gondviselő aláírása (ha a jelentkező még nem töltötte be a 18. életévét) Jelentkező aláírása Cím: 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32.; 3501 Miskolc, Pf. 161. Telefon: (06-46) 514-586, BM: (31) 21-86; Fax: (06-46) 514-586, BM: (31) 25-06 E-mail: vanczakz@borsod.police.hu
Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Humánigazgatási Szolgálat ÖNKÉNTES NYILATKOZAT ROMA SZÁRMAZÁSRÓL rendőrségi támogatási pályázatban való részvételhez Alulírott.. (születési hely, év, hó, nap. anyja neve: lakcím:... ) nyilatkozom, hogy roma származásúnak vallom magam. Az adatokat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság az adatkezelési törvénynek megfelelően kezeli és kizárólag a cigány származású fiatalok rendőrré válásának elősegítése érdekében a Rendőrség által biztosított támogatási pályázatra való jelentkezéshez használja fel. A támogatási rendszerbe be nem került tanulók nyilatkozatai megsemmisítésre kerülnek.., 2019.. hó.nap. Szülő, vagy gondviselő aláírása (ha a jelentkező még nem töltötte be a 18. életévét)... jelentkező aláírása Cím: 3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32.; 3501 Miskolc, Pf. 161. Telefon: (06-46) 514-586, BM: (31) 21-86; Fax: (06-46) 514-586, BM: (31) 25-06 E-mail: vanczakz@borsod.police.hu
3/A. sz. melléklet az 57/2009. (X. 30.) IRM-ÖM-PTNM együttes rendelethez Tisztelt Háziorvos Asszony / Úr! HÁZIORVOSI KÉRDŐÍV Alulírott.. nevű (születési név is) születési hely, idő ( év, hó, nap):.. anyja születési neve:.. lakcíme:. alatti lakos kérem, hogy rendészeti oktatási intézménybe történő jelentkezés előtti támogatási szerződés megkötése előtti egészségi és pszichikai alkalmassági vizsgálathoz az egészségi és pszichikai állapotomra vonatkozó adatokat az alábbi kérdőív kitöltésével közölni szíveskedjen. Az egészségi és pszichikai állapotommal kapcsolatos adataim közléséhez hozzájárulok. Dátum: Szülő, vagy gondviselő aláírása (ha a jelentkező még nem töltötte be a 18. életévét). jelentkező aláírása Kezelték-e, illetve kezelik-e (műtét is ideértendő) a következő betegségekkel (írja be, húzza alá): szív- és érrendszeri betegség:... magas vérnyomás:... allergia, szénanátha:... tüdő- és mellhártyagyulladás, tüdőasztma:... tüdőgümőkor (tbc):... mozgásszervi betegség:... fekélybetegség (gyomor, bél):... májbetegség:... cukorbetegség:... szem-, fülbetegség:... idegkimerültség:... szédülés:... fertőző betegség (hepatitis B, hepatitis C):... nemi betegség:... urológiai betegség:... nőgyógyászati betegség:... egyéb betegség:... Volt-e, van-e pszichológiai problémája vagy ideg-, pszichiátriai betegsége (epilepszia, pánikbetegség, depresszió, szorongás, alkoholfüggőség, játékszenvedély, egyéb):... Volt-e balesete (csonttörés, fej-, mellkasi, hasi, végtag sérülés) és mikor:... Volt-e eszméletvesztése, görcsrohama, ágybavizelése:... Volt-e, van-e beszédzavara, írási, olvasási vagy számolási problémája:... Volt-e öngyilkossági kísérlete (mikor, hogyan):... Kezelték-e kórházban, rehabilitációs intézetben (mikor, miért):... Kezelték-e ideggyógyászaton, pszichiátriai intézetben (mikor, miért):... Szedett-e, illetve szed-e rendszeresen gyógyszert (mit, miért):... Rendszeres orvosi kezelés alatt áll-e (mióta, miért):... Fogyasztott-e kábítószert, drogot:... Fogyaszt-e alkoholt:, soha, alkalomszerűen, naponta (mit, mennyit):... hetente (mit, mennyit):... Volt-e alkoholelvonó kezelésen (mikor):... Van-e tériszonya:... Van-e félelme zárt helyen tartózkodástól:... Fél-e, illetve iszonyodik-e vértől, halottól, tűztől, víztől, egyébtől:... Van-e jogosítványa (milyen egészségi alkalmassági csoportra):... Sportolt, illetve sportol-e rendszeresen (mit, milyen gyakran):... Volt-e beteg az elmúlt egy évben (mikor, mi baja volt):... Volt-e orvosszakértői vizsgálata (mikor, miért):... Megállapítottak-e egészségkárosodást (hány %):... Dátum:... választott háziorvos aláírása orvosi bélyegző és egészségügyi szolgáltató bélyegzőjének lenyomata