MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHA Folyóiratcikkek és szakkönyvek ajánló bibliográfiája a Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia alapján az Országos Mezőgazdasági Könyvtár állományából Összeállította: Károlyi Zsuzsanna és Dr. Székely Sándor Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ Budapest, 2010
Az itt következő, közel 120 tételt tartalmazó bibliográfiában a Magyar szürke szarvasmarha jellegzetességeivel, tenyésztésével, valamint gazdasági és természetvédelmi jelentőségével foglalkozó könyveket, folyóiratcikkeket és más szakkiadványokat gyűjtöttük egybe, a Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia és az Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ (OMgK) katalógusanyagának felhasználásával. E témánk szervesen kapcsolódik a hagyományos állattartáshoz és a természetes gyepterületek legeltetéssel való hasznosításához. Az összeállítás utolsó témájaként a szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó XIX. századi anyagokból válogattunk. A legrégibb mű 1822-ből származik. Az összeállításban szereplő publikációk és könyvek az OMgK állományában teljes terjedelmükben is megtalálhatók. A folyóiratcikkek és rövidebb dokumentumok a könyvektől megkülönböztethetők a szerzői vezetéknevek teljes nagybetűs írásmódjából. A témacsoportok elején - a címet követően - feltüntettük azokat a tárgyszavakat, amelyek alapján a gyűjtést végeztük. Az egyes tételeket aktualitásuk, újdonságuk szerint helyeztük el a témacsoportokon belül, azaz a legfrissebbtől kezdődően megjelenésük évének sorrendjében következnek egymás után. A tételek bibliográfiai leírása mellett feltüntettük azok raktári számát is, a könnyebb fellelhetőség érdekében. Az azonos művek különböző kiadásai közül a legújabb változatot szerepeltettük. Az anyag összeállításához felhasználtuk Károlyi Zsuzsanna: Magyar szürke szarvasmarha (Agrárkönyvtári Hírvilág. - 2009. 16. 2. 30-33.p.) és dr. Székely Sándor: Régi magyar háziállatfajták (Országos Mezőgazdasági Könyvtár és Dokumentációs Központ. - Bp. : OMgKDK, 2001.; Rb 25592) című bibliográfiáit. A bibliográfiában szereplő anyag gyűjtése 2010. január 21-én zárult. Károlyi Zsuzsanna és Dr. Székely Sándor szerkesztők
A magyar szürke szarvasmarha jellemzői Az egyes tételeket, a legfrissebbtől kezdődően, a kiadás évének sorrendjében tüntetjük fel. A folyóiratcikkek és rövidebb publikációk a könyvektől megkülönböztethetők a szerzői vezetéknevek teljes nagybetűs írásmódjából. A teljes dokumentumok az Országos Mezőgazdasági Könyvtár állományában az alábbi raktári számok alatt találhatók. (Raktári szám) --- Fajtatörténet, fajtafenntartás (Tárgyszavak: fajtatörténet, fajtafenntartás, állatállomány) ILONKA Mária Nemcsak múltja, jövője is van. = Kistermelők Lapja. - 2009. 53. 6. 9.p. (magyar szürke szarvasmarha, fajtafenntartás) Y 95 KOVÁCS János Újra éled a magyar szürke szarvasmarha. = Agroinform. - 2007. 16. 7. 20.p. (fajtatörténet) Y 4766 Régi magyar háziállatfajták a Biharban / [Szerk. Bona Gabriella, Harsányi Judit, Simay Gábor]. - [S. l.] : Hortobágyi Nemz. Park Igazg., [2007]. 25 p. : ill.,színes ; 24 cm. - (Daru füzetek / Hortobágyi Nemzeti Park) C 71322 BODÓ Imre A magyar szürke szarvasmarha fajta szerepe és perspektívái a magyar állattenyésztésben. = Őstermelő. - 2006. 10. 5. 61-62.p. Y 4952 NAGY Zoltán Szürke marha - a nagy lehetőség. = Mezőhír. - 2006. 10. 3. 128-130,132,134.p. Y 5051 BODA Mihály Magyar szürke szarvasmarha - a legrégibb hungarikum. = Őstermelő. - 2005. 9. 3. 69-71.p. (fajtatörténet) Y 4952 ILONKA Mária Nemzeti kinccsé váltak az őshonos fajok. = Biokultúra. - 2004. 15. 5. 16-17.p. (génbank) Y 4619 BODÓ Imre A magyar szürke marha helyzete 2003-ban. - X. Állattenyésztési Napok. Debrecen, 2003. augusztus 18-19. Nemzetközi Szarvasmarhatenyésztési Tanácskozás. - Debrecen : DEAC Mezőgazd.tud. Kar, 2003. 106-113.p. ö:eng. b:112.p. ISBN 963 472 780 8 C 69182 MIHÓK Sándor - BODÓ Imre Utilisation of Animal Genetic Resources in Hungary II. = Hungarian Agricultural Research. - 2003. 12. 4. 4-7.p. b:7.p. Y 4781 1
Történelmi állatfajtáink enciklopédiája / Szerk. Tőzsér János, Bedő Sándor. - Bp. : Mezőgazda K., 2003. - 299 p., XX t. : ill., színes ; 24 cm. - (Hungarikumok) ISBN 963-286-059-4 C 69175 --- Fajtatörténet, fajtafenntartás --- BÁLINT Katalin Őshonos állataink. = Vadon. - 2002. 9. 3. 26-29.p. Y 4863 BÉRI Béla Génmegőrzés és gazdaságosság a magyar szürke szarvasmarha tenyésztésében. - Génmegőrzés; Kutatási eredmények régi háziállatfajták értékeiről. Debrecen, 2002. október 16. - Debrecen : DE Agrártud. Centr., 2002. 39-48.p. ö:eng. b:47.p. ISBN 963 472 696 8 C 68672 Bodó Imre - Gera István - Koppány Gábor A magyar szürke szarvasmarha : Szakmai kiadvány / [szerzők: Bodó Imre, Gera István, Koppány Gábor] ; [kiad. a] Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete. - 2. jav. kiad.. - Bp. : MSZSZT Egy., 2002. - 120 p. : ill. ; 23 cm C 68829 GÁSPÁRDY András A magyar szürke szarvasmarha és a mangalica sertés. = Mezőhír. - 6. 2002. 2. 66,68.p. Y 5051 Génmegőrzés ; kutatási eredmények régi háziállatfajták értékeiről : Tudományos ülés / [Szerk.: Jávor András, Mihók Sándor]. - Debrecen : DE AC, 2002. - 232 p. ; 24 cm ISBN 963-472-696-8 C 68672 KOVÁCS Attila Zoltán A magyar szürke marháról. = Agro Napló. - 2002. 6. 10. 43-44,47.p. Y 4954 NEVELŐS Eszter "Hungarikumok" állattartásunkban - a magyar szürke marha. = Őstermelő. - 2002. 6. 6. 90-91.p. b:91.p. Y 4952 NEVELŐS Eszter "Hungarikumok" állattartásunkban - a magyar szürke marha. (2). = Őstermelő. - 2002. 6. 6. 91-92.p. b:92.p. Y 4952 BANOS János Ősi kincs. = Magyar Mezőgazdaság. - 56. 2001. 7. 19.p. (magyar szürke szarvasmarha) Z 47 BODÓ Imre Régi magyar háziállatfajtáink. = Magyar Tudomány. - 108. ú.f. 46. 2001 5. 535-555.p. ö:eng. b:554-555.p. X 597 VAJNA Tamás Ősportékák. = Heti Világgazdaság. - 23. 2001. 50. 77-79.p. (génmegőrzés) Y 2873 Bodó Imre Eleven örökség : Régi magyar háziállatok / [Szerk. Bodó Imre]. - Bp. : Agroinform, 2000. - 126 p.:ill.;29 cm ISBN 963-502-720-6 B 20490 2
BODA Mihály Géntartalékok megőrzése és bioállattartás a Hortobágyon. = Biokultúra. - 10. 1999. 4. 7-9.p. Y 4619 --- Fajtatörténet, fajtafenntartás --- JÁVORKA Levente Mióta magyar a szürke marha? = Magyar Állattenyésztők Lapja. - 4. 1999. 6. 14-15.p. Y 4925 BODÓ Imre A magyar szürke. Őshonos állatfajtáink. = Állattenyésztők Lapja. - 2. 1997. 4. 7.p. Y 4925 SZŰCS István Gondolatok a magyar szürke tehénnevek kapcsán. = Állattartók Magazinja. - 2. 1997. 9. 19.p. Y 4926 SZŰCS István Magyarszürke ökörnevek. = Állattartók Magazinja. - 2. 1997. 1. 16-17.p. Y 4926 BERGKESSEL Viktória Korabeli feljegyzések a magyar szürkéről. = Kistermelők Lapja. - 40. 1996. 10. 39.p. Y 95 EÖRDÖGH András Régi állatfajták. = Szabad Föld. - 52. 1996. 36. 19.p. (magyar szürke szarvasmarha) Z 55 GERA István - BODÓ Imre A szürkéről színesen. = Magyar Mezőgazdaság. - 47. 1992. 33. 17.p. (szürkemarha) Z 47 SZÜRKEMARHATARTÓK. = Magyar Gazda. - 1. 1991. 31. 25.p. Y 4687 A MARHÁK nincsenek veszélyben. = Ötlet. - 8. 1989. 7. 26.p. (fajtafenntartás) Y 4154 Bodó Imre - Dunka Béla Magyar szürke szarvasmarha : A házibivaly / Bodó Imre, Dunka Béla ; [kiad. a HNP Igazgatósága]. - Debrecen : HNP, 1987. - 19 p.;21 cm ISBN 963-02-53-02[!] Rc 54145 --- Fajtajellegek (Tárgyszavak: küllem, testméret, testforma, élősúly, tejösszetétel) Kőrösi Andrea A magyar szürke marha kraniometriai jellemzése / Kőrösi Andrea. - Bp. : Magy. Mezőgazd. Múz., 2008. - 303 p. : ill. ; 24 cm. - (Mezőgazdaságtörténeti tanulmányok ; 11.) ISBN 978-963-7092-65-7 C 71960 NAGY Barnabás - BENE Szabolcs - BODÓ Imre - GERA István - SZABÓ Ferenc Magyar szürke bikák és tehenek élősúlya és testméretei. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 2007. 56. 3. 195-203.p. ö:eng. b:202-203.p. X 975 3
NAGY Barnabás - BENE Szabolcs - BODÓ Imre - GERA István - SZABÓ Ferenc Magyar szürke borjak születési súlya és testméretei. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 2007. 56. 2. 97-104.p. ö:eng. b:103-104.p. X 975 --- Fajtajellegek --- NAGY Barnabás - KIRÁLY István - BENE Szabolcs - DÁKAY Ildikó - SZABÓ Ferenc Magyar szürke tehenek és üszők külső és belső medence méreteinek vizsgálata. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 2007. 56. 3. 205-211.p. ö:eng. b:211.p. X 975 TŐZSÉR János - DOMOKOS Zoltán - SZENTLÉLEKI Andrea - MINORICS Richárd - BAKUS Gabriella - ZÁNDOKI Rita - KOVÁCS Tibor - SVÁB László Charolais és magyar szürke fajtájú tinók hosszú hátizom területének mérése ultrahang képek alapján. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 2005. 54. 4. 331-338.p. ö:eng. b:337-338.p. X 975 T. DÖGEI Imre Délceg termetű, szilaj vérű, címeres tulok. = Szabad Föld. - 57. 2001. 1. 3.p. (magyar szürke szarvasmarha) Z 55 KOVÁCS A.Z. - KARÁDI A. - SZAKÁLY S. Az ősi magyar szürke szarvasmarha. 3. A magyar szürke kolosztrumának összetétele. = Tejgazdaság. - 60. 2000. 1. 39-44.p. ö:eng. b:44.p. Y 4846 KOVÁCS A.Z. - SZAKÁLY S. - SZIRTES Sz. Az ősi magyar szürke szarvasmarha. 1. Történeti áttekintés. = Tejgazdaság. - 59. 1999. 1. 16-20.p. ö:eng. b:20.p. 16-20.p. ö:eng. b:20.p. (fajtajelleg) Y 4846 KOVÁCS A.Z. - SZAKÁLY S. - SZIRTES Sz. Az ősi magyar szürke szarvasmarha. 2. A magyar szürke tejének összetétele. = Tejgazdaság. - 59. 1999. 2. 27-32.p. ö:eng. b:31-32.p. Y 4846 Bodó Imre A magyar szürke marha küllemének és teljesítményének megítélése / Bodó Imre. - - Gödöllő, 1968. - 110 lev., 21 t. ; 29 cm B 8978 Kerékgyártó Géza A podóliai szürkemarha "alföldi magyar" fajtájának testarányai / Kerékgyártó Géza. - Bp. : Egyet ny., 1941. - 317-340 p.;24 cm. (Klny. "Mezőgazdasági Kutatások" 14. évf.) Rc 2790 Magyari András A podóliai szürkemarha "alföldi-magyar" fajtájának testnagysága / Magyari András. - Bp. : Egyet. ny., 1941. - 233-258 p.;24 cm. (Klny. "Mezőgazdasági Kutatások" ; 14. évf.) Rc 2797 4
--- Genetikai jellemzők és ellenállóképesség (Tárgyszavak: öröklődés, örökölhetőség, genetikai variancia, ellenállóképesség) RADÁCSI Andrea - BÉRI Béla - BODÓ Imre Szarvszín-változatok a magyar szürke szarvasmarha fajtában. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 2008. 57. 4. 291-303.p. ö:eng. b:303.p. X 975 RADÁCSI Andrea - BODÓ Imre - BÉRI Béla Újabb adatok a magyar szürke marha szőrszín-változatainak értékeléséhez. = Agrártudományi Közlemények. - 2007. 26. ksz. 44-47.p. ö:eng. b:47.p. Y 5088 NAGY Barnabás - LENGYEL Zoltán - BODÓ Imre - GERA István - BENE Szabolcs - SZABÓ Ferenc Magyar szürke borjak növekedési tulajdonságainak variancia komponensei és populációgenetikai paraméterei. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 2006. 55. 2. 97-107.p. ö:eng. b:106-107.p. (örökölhetőségvizsgálat) X 975 RADÁCSI A. Horn colour varieties in the hungarian grey cattle. - Sustainable Agriculture Across Borders in Europe. - Oradea : Univ. of Oradea Faculty of Environmental Protection, ; Debrecen : Univ. of Debrecen Centre of Agricultural Sciences, 2005. 259-261.p. b:261.p. ISBN 963 9274 85 2 B 21490 VÁGI József A podóliai szarvasmarhafajták genetikai diverzitása. - Új kihívások, új lehetőségek a mezőgazdaságban. XLVI. Georgikon Napok. Keszthely, 2004. szeptember 16-17. - Keszthely : VE GMK, 2004. 22.p. ISBN 963 9096 92 X B 21218 BERTÓK Loránd Immunológiai gondolatok a magyar szürke szarvasmarha természetes ellenállóképesége okán. - Génmegőrzés; Kutatási eredmények régi háziállatfajták értékeiről. Debrecen, 2002. október 16. - Debrecen : Debreceni Egyetem Agrártud. Centr., 2002. 201-206.p. ö:eng. b:206.p. ISBN 963 472 696 8 C 68672 CZAUNER Péter A BSE-félelmek miatt keresett a magyar marha. = Számadás. - 24. ú.f. 13. 2001. 4. 16-17.p. (magyar szürke szarvasmarha) Y 2815 A MAGYAR szürke nem kerge? = Kistermelők Lapja. - 45. 2001. 5. 26.p. (BSE-betegség) Y 95 BARANYI Mária - BŐSZE Zsuzsa - BUCHBERGER, Johann-Krause, I Tejfehérje genetikai polimorfizmus vizsgálata magyar tarka és magyar szürke szarvasmarha fajtákban. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 41. 1992. 5. 427-439.p. ö:ang. b:439.p. X 975 5
--- Viselkedés (Tárgyszavak: vérmérséklet, temperamentum, viselkedés) KOVÁCS Attila Zoltán - GYIMÓTHY Balázs A főbb értékmérő tulajdonságokhoz kapcsolódó viselkedésformák és jelentőségük a háziasított szarvasmarhánál. = Animal Welfare, Etológia és Tartástechnológia. - 2008. 4. 3. 181-190.p. ö:eng. b:189-190.p. CD 152/5 VADÁNÉ KOVÁCS Mária - KOVÁCS Tibor - HOLLÓ István - HOLLÓ Gabriella - SZENTLÉLEKI Andrea - DOMOKOS Zoltán - KÖRMENDY László - TŐZSÉR János Magyar szürke és charolais tinók temperamentuma és húsminősége. = A Hús. - 2007. 17. 4. 230-233.p. ö:eng,ger,rus. b:232-233.p. Y 4746 TŐZSÉR János - HOLLÓ Gabriella - SEREGI János - HOLLÓ István - ANDRÁSSY Zoltán Magyar szürke és holstein-fríz hízóbikák ismételt temperamentumtesztjének értékelése. = Magyar Állatorvosok Lapja. - 2005. 127. 2. 67-71.p. ö:eng. b:71.p. Y 193 HOLLÓ G. - SEREGI J. - HOLLÓ I. - ANDRÁSSY Z. Magyar szürke és holstein-fríz hízóbikák temperamentumának értékelése. = Acta Agraria Kaposváriensis. - 2004. 8. 1. 25-31.p. ö:eng. b:30-31.p. X 6841 TŐZSÉR János - SZENTLÉLEKI Andrea - ZÁNDOKI Rita - MAROS Katalin - DOMOKOS Zoltán - SVÁB László - KOVÁCS Tibor Charolais és magyar szürke tinók vérmérsékletének összehasonlító értékelése. = Agrártudományi Közlemények. - 2004. 14. 14-19.p. ö:eng. b:19.p. Y 5088/14 6
A magyar szürke szarvasmarha tenyésztése --- Tenyésztés (Tárgyszavak: szarvasmarha-tenyésztés, magyar szürke szarvasmarha) BÉRI Béla - BODÓ Imre - KOMLÓSI István - CZEGLÉDI Levente - RADÁCSI Andrea - HARANGI Sándor - SZENDREI Zoltán Szarvasmarha-tenyésztésünk helyzete, lehetőségeink. = Magyar Mezőgazdaság. Debreceni Álláspont. - 2009. 64. 11./mell. 1-8.p. Z 47 BODA Mihály A magyar szürke szarvasmarha tenyésztésének és tartásának szabályai. = Őstermelő. - 2009. 13. 4. 113-115.p. Y 4952 Borics Imre Magyar szürke tenyésztése, tejtermelése és keresztezése Hosszúháton / Borics Imre. - Debrecen : Hortobágyi Termvéd. és Génmegőrző Kht. : Magyar Szürke Szarvasmarhát Teny. Egyes., 2006. - 192 p. : ill. ; 24 cm ISBN 963-06-0993-2 C 70805 A MAGYAR szürke szarvasmarha tenyésztése. = Magyar Állattenyésztők Lapja. - 2006. 34. 11. 9.p. Y 4925 NAGY Barnabás - BENE Szabolcs - SZABÓ Ferenc Az ellések szezonalitása és annak hatása a két ellés között eltelt időre magyar szürke tehénállományokban. = Magyar Állatorvosok Lapja. - 2006. 128. 12. 731-736.p. ö:eng. b:736.p. Y 193 VAJTA Gábor - BÁRÁNDI Zsolt - CSEH Sándor - MACHÁTY Zoltán - SOLTI László - TÖRÖK Miklós - VARGA Zsuzsanna Új lehetőség a veszélyeztetett magyar szürke marha megőrzésére: az in vitro fertilizáció. = Magyar Állatorvosok Lapja. - 47. 1992. 11. 659-609.p. ö:ang,ném,oro. b:609.p. Y 193 --- Keresztezések (Tárgyszavak: keresztezés, keresztezéses nemesítés, fajtaátalakító keresztezés) TÖRÖK Imre - VERESS László A fajtaváltás tanulságai a tejhasznú szarvasmarha-tenyésztésben. = Agrártörténeti Szemle. - 2007. 48. 1/4. 171-184.p. ö:eng. (magyar szarvasmarha-tenyésztés története, fajtaváltás, fajtaátalakító keresztezések) Y 94 BÖLCSKEY Károly A fehér-kék belga húsmarha hasznosítási lehetőségei Magyarországon. = Őstermelő. - 2004. 8. 3. 75-79.p. (keresztezés magyar szürke szarvasmarhával) Y 4952 7
--- Keresztezések --- BÖLCSKEY Károly - BERTA Erzsébet - BODÓ Imre - BOZÓ Sándor - BÁRÁNY Imre - BÍRÓ Géza - GYÖRKÖS István - LUGASI Andrea - SZITA Géza - SZÉKELY-KÖRMÖCZY Péter - SÁRDI János - SÜTH Miklós Magyar szürke tehenek haszonállat-előállító keresztezése charolais és fehér-kék belga fajtával. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 50. 2001. 1. 43-57.p. ö:eng. b:56-57.p. X 975 BÖLCSKEY Károly - BODÓ Imre - BOZÓ Sándor - BÁRÁNY Imre - GYÖRKÖS István - LUGASI Andrea - SÁRDI János Magyar fajtákra alapozott minőségi vágómarha előállítás. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 48. 1999. 6. 639-640.p. ö:eng. (keresztezéses nemesítés) X 975 BERGKESSEL Viktória Sikeres nemesítés a szilaj maremmannal. = Kistermelők Lapja. - 40. 1996. 9. 39.p. (keresztezéses nemesítés) Y 95 ENYEDI Sándor - KOVÁCS Iván Különbözö kombinációkból származó magyarszürke keresztezésű növendék bikák vágóértéke. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 39. 1990. 4. 311-320.p. ö:ang. b:319-320.p. X 975 ENYEDI Sándor - KOVÁCS István Különbözö kombinációkból származó magyar szürke keresztezésű növendék bikák hizodalmassága. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 38. 1989. 3. 213-220.p. ö:ang. b:220.p. X 975 --- Teljesítményvizsgálat (Tárgyszavak: hízékonyság, súlygyarapodás, életteljesítmény, ivadékvizsgálat) NAGY Barnabás - BENE Szabolcs - SZABÓ Ferenc Magyar szürke borjak választási eredményei. = Magyar Állattenyésztők Lapja. - 2009. 37. 1. 10-11.p. (súlygyarapodás) Y 4925 NAGY Barnabás - BENE Szabolcs - SZABÓ Ferenc Magyar szürke szarvasmarha állományok életteljesítményének vizsgálata. = Magyar Állattenyésztők Lapja. - 2008. 36. 8. 10-11.p. Y 4925 NAGY Zoltán Helyet és figyelmet követel a magyar szürke. = Mezőhír. - 2008. 12. 6. 104-106.p. (ivadékvizsgálat) Y 5051 HOLLÓ Gabriella - SEREGI János - NÜRNBERG, Karin - REPA Imre - HOLLÓ István Az eltérő takarmányozás hatása magyar szürke és holstein-fríz fajtájú növendékbikák hízékonyságára és vágási eredményeire. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 2005. 54. 6. 555-565.p. ö:eng. b:564-565.p. X 975 NAGY Barnabás - BODÓ Imre - GERA István - LENGYEL Zoltán - TÖRÖK Márton - SZABÓ Ferenc Magyar szürke szarvasmarha állományok választási eredményei. = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 2004. 53. 6. 503-513.p. ö:eng. b:512-513.p. X 975 8
--- Teljesítményvizsgálat --- NAGY Barnabás - SZABÓ Ferenc - BODÓ Imre - GERA István - LENGYEL Zoltán Választási eredményeket befolyásoló környezeti tényezők vizsgálata magyar szürke szarvasmarha állományokban. - Új kihívások, új lehetőségek a mezőgazdaságban. XLVI. Georgikon Napok. Keszthely, 2004. szeptember 16-17. - Keszthely : VE GMK, 2004. 30.p. ISBN 963 9096 92 X B 21218 BODÓ Imre Magyar szürke növendékbikák szemléje. = Magyar Állattenyésztők Lapja. - 27. 1999. 11. 8.p. Y 4925 GHARAHDAGHI, A.A. The effect of different environment on the weaning weight of male and female Hungarian grey calves (genotype x environment interaction). = Állattenyésztés és Takarmányozás. - 43. 1994. 3/4. 233-241.p. ö:ang. b:241.p. X 975 A magyar szürke szarvasmarha tartása és haszna --- Természetvédelmi célú hasznosítás, legeltetés (Tárgyszavak: természetvédelem, legelő, legeltetéses állattartás, extenzív állattartás, hagyományos gazdálkodás, agrár-környezetgazdálkodás) PENSZKA Károly - TASI Julianna - SZENTES Szilárd - CENTERI Csaba Természetvédelmi célú botanikai, takarmányozástani és talajtani vizsgálatok a Tapolcai és Káli-medence szürkemarha és bivaly legelőin. = Gyepgazdálkodási Közlemények. 6. - 2008. 6. 47-53.p. ö:eng. b:52-53.p. Y 5116 GENCSI Zoltán "Zászlóshajó" a pusztában. = Biokultúra. - 2007. 18. 1. 17-19.p. (legeltetés, magyar szürke marha) Y 4619 KRAJNYÁK Cecília Természetvédelmi célú kezelés az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóságnál. = Zöld Horizont. - 2007. 2. 4. 3.p. (legeltetés, magyar szürke marha) Z 144 SZENTES Szilárd - KENÉZ Árpád - SALÁTA Dénes - SZABÓ Máté - PENKSZA Károly Comparative researches and evaluations on grassland management and nature conservation in natural grasslands of the Transdanubian mountain range. = Cereal Research Communications. - 2007. 35. 2.(2). 1161-1164.p. b:1163-1164.p. (sziklagyep, legeltetés, magyar szürke marha) X 4325 CSENÁR Márton Magyar szürke marha a Fertő-Hanság Nemzeti Parkban. = Magyar Állattenyésztők Lapja. - 2006. 34. 10. 12.p. Y 4925 9
--- Természetvédelmi célok, legeltetés --- T. DÖGEI Imre Csíkvarsai csodák Csákváron. = Szabad Föld. - 2006. 62. 51/52. 11.p. (magyar szürke szarvasmarha, hagyományos gazdálkodás) Z 55 KÁRPÁTI B.I. - SARUDI Cs. - CSORBAI A. - MARTON I. A magyar szürke szarvasmarha tartásának ökonómiai és környezet-gazdálkodási elemzése. = Acta Agraria Kaposváriensis. - 2004. 8. 1. 33-49.p. ö:eng. b:47-48.p. X 6841 SZÉKELY Sándor Környezettudatos segíteni-akarás. = Az Európai Unió Agrárgazdasága. - 2004. 9. 1/2. 23.p. (magyar szürke szarvasmarha, hagyományos gazdálkodás, természetgazdálkodás) Y 4905 SZABÓ István - BÓDIS Judit - ZENTAI Kinga - SZEKERES Kinga A Balaton-parti legeltetéses állattartás tapasztalatai természetvédelmi szempontból. = Gyepgazdálkodási Közlemények. 1. - 2003. 1. 25-28.p. ö:eng. b:28.p. Y 5116 SZÉKELY Sándor Természetgazdálkodás. Hagyományos gazdálkodás természetvédelmi területen. = Az Európai Unió Agrárgazdasága. - 2002. 7. 3. 19-22.p. ö:eng. (magyar szürke szarvasmarha) Y 4905 BÓRA Ferenc Szilaj gulyák a Kiskunságban. = Élet és Tudomány. - 55. 2000. 16. 502-503.p. (magyar szürke szarvasmarha) Y 4785 FODOR Lajos István Kulcsszerepben az ökogazdálkodás. = Élet és Tudomány. - 55. 2000. 24. 752-755.p. (magyar szüke szarvasmarha, extenzív gazdálkodás, Kiskunsági Nemzeti Park) Y 4785 BODÓ Imre A legeltetés jelentősége a géntartalékok fenntartásában. - Legeltetéses Állattartás. Debreceni Gyepgazdálkodási Napok. - Debrecen : DATE, 1997. 77-80.p. b:80.p. (magyar szürke szarvasmarha) ISBN 963 7177 641 C 65587 PARASZT László Haszonállatkert Kocséron. = Kistermelők Lapja. - 40. 1996. 1. 18.p. (magyar szürke szarvasmarha) Y 95 SZŰCS István Magyar szürkék a Tiszaháton. = Magyar Mezőgazdaság. - 49. 1994. 28. 10.p. Z 47 IMRE Péter A magyar szürke szarvasmarha tenyésztése Közép-Tiszán. = Állami Gazdaság. - 22. 1989. 7. 21-22.p. Y 1493 10
--- Hús, húsminőség, húsfeldolgozás (Tárgyszavak: szürkemarha hús, húsminőség, húskészítmény, biohús) SZAKÁLY Zoltán A hagyományos magyar élelmiszerek fogyasztói megítélése, különös tekintettel a magyar szürke marha és mangalica termékekre. = Élelmiszervizsgálati Közlemények. - 2009. 55. 1. 9-27.p. ö:eng. b:26.p. X 1527 SZAKÁLY Zoltán - SZENTE Viktória - SZIGETI Orsolya - POLERECZKI Zsolt A magyar szürke szarvasmarha és a mangalica húsának és termékeinek fogyasztói megítélése. = A Hús. - 2009. 19. 1/2. 37-43.p. ö:eng,ger. b:43.p. Y 4746 MÁRAI Géza Melyiket válasszuk? Az öko és hagyományos szarvasmarha-hústermelés gazdasági vizsgálata. = Biokultúra. - 2008. 19. 3. 12-14.p. Y 4619 HOLLÓ István - SEREGI János - ANDRÁSSY Zoltán - HOLLÓ Gabriella Mit tud a magyar szürke? = Magyar Mezőgazdaság. - 2005. 60. 19. 25.p. (húsminőség) Z 47 ILONKA Mária A magyar szürke jövője. = Magyar Mezőgazdaság. - 2004. 59. 23. 22.p. (hústermelés, húsfeldolgozás, húskészítmény) Z 47 SZÉKELYHIDI Tamás Magyar szürke marhahús. = Magyar Állattenyésztők Lapja. - 2004. 32. 4. 12.p. Y 4925 ZELENÁK Levente - VADÁNÉ KOVÁCS Mária - KÖRMENDY László Magyar szürke marha húsminőségének vizsgálata. = A Hús. - 2004. 14. 2. 79-84.p. ö:eng,ger,rus. b:84.p. Y 4746 ILONKA Mária Apaji bioszürkemarhák. = Kistermelők Lapja. - 2003. 47. 7. 12-13.p. (biohús) Y 95 Bellon Tibor - Kútvölgyi Mihály The Hungarian gray cattle / Tibor Bellon, Mihály Kútvölgyi ; [transl., ed. Ágnes Soós, Mihály Benkő]. - Bp. : timp, 2001. - 85,[2] p.:ill.,színes;29 cm. - (Lasting flavours) ISBN 963-00-7762-0 ö B 20621 Bellon Tibor - Kútvölgyi Mihály Das Ungarische Graurind / Tibor Bellon, Mihály Kútvölgyi. - Bp. : Timp Kft., 2001. - 85, [3] p. : ill., színes ; 28 cm. - (Aufbewahrte Gastronomie). (Küche aus alten Zeiten) ISBN 963-00-7764-7 B 21446 KELENDŐ a magyar szürke. = Magyar Mezőgazdaság. - 56. 2001. 6. 6.p. Z 47 ENDREY Antal A magyar szürkemarha lehetőségei mint húsállat. - Tiszántúli Mezőgazdasági Tudományos Napok "A Debreceni Agrártudományi Egyetem a Tiszántúl mezőgazdaságáért". 1.köt. - Hódmezővásárhely : DATE Állattenyésztési Főisk., 1995. 234-235.p. C 65110 11
Magyarországi szarvasmarha-tenyésztéshez kapcsolódó történeti jelentőségű könyvek és kiadványok az OMgK állományában (1822-1900) Brummel Gyula A honfoglaló magyarok állattenyésztése. -, 1900. Rc 8377 Képek Magyarország állattenyésztéséből = Bilder aus der Thierzucht Ungarns = L'élévage en Hongrie specimens de gros et de menu bétail = Horses, cattle and scheep of Hungary : 1896-iki ezredéves állatkiállítások emléke / Kiad. Erdélyi, Császári és Királyi Udvari Fényképész Műintézet. - Bp. : Erdélyi Cs. Kir. Udv. Fényk. Műintézet, [1896]. - 115 p. : ill. ; Har. 33 cm A 122-2 Csekonics Endre zsombolyai uradalma magyar fajta gulyájának leírása / [sz.n.]. - Nagy-Kikinda : Hungária ny., 1885. - 16 p., 1 t. ; 17 cm Rc 10071 A zirci, pilisi, pásztói és sz.-gotthárdi egyesült ciszterci rendű apátság tulajdonát képező előszállítási gulya ismertetése / [sz.n.]. - Veszprém : Szent-István ny., 1885. - 7 p. ; 24 cm Rc 9769 Krausz Károly A keleti marhavész és a lépfene. Állattenyésztők, állattartók és közigazgatási tisztviselők számára. -, 1883. Rc 5367 Kralovánszky Kálmán Welche Ursache liegt der auffallenden Abnahme des ungarischen Gulya-Viehstandes zu Grunde / Kolomon Kralovánszky ; [Hrsg] Landw. Verein and der k. ung. landw. Akademie zu Ung.-Altenburg. - Pressburg : Wigand, 1881. - 19 p. ; 22 cm Rc 9782 Állattenyésztési füzetek. 1. Hazai gulyák ismertetése. 2. Kezdeményezés országos Törzskönyv és Magyar Nyájkönyv életbeléptetésére. -, 1876. Rb 138 Nagyváthy János Magyar practicus tenyésztető / Nagyváthy János. - Pest : P. Trattner János Tamás, 1822. - VI, 7-234. p. ; 22 cm C 4553 ----- P. Tóth Gyula Születtem a Nagykunságon, gulyás lettem Hortobágyon : Kisújszállás Redemptus Közbirtokosságának gazdálkodása Hortobágy - Tiszacsegén / P. Tóth Gyula. Kisújszállás : Városvédő és -Szépítő Egyesület, 2005. - 157 p. : ill. ; 20 cm. ISBN 963-219-481-0 C 70162 Bellon Tibor Beklen : A nagykunsági mezővárosok állattartó gazdálkodása a XVIII-XIX. században : (Történeti-néprajzi tanulmány) / Bellon Tibor. - Karcag : Karcag Város Önkorm., 1996. - 415,[13] p.;25 cm ISBN 963-03-4084-4 C 65038 GELENCSÉR József A fehérvári vásárok marhahajcsárjai. = Honismeret. - 18. 1990. 2/3. 109-113.p. OSZK 33 12
MAGYAR MEZŐGAZDASÁGI BIBLIOGRÁFIA A Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia [MABI] az Országos Mezőgazdasági Könyvtár könyv- és folyóirat-állományára épülő adatbázis, mely a nálunk föllelhető folyóiratcikkek, tudományos és gyakorlati hasznú publikációk, valamint szakkönyvek bibliográfiai leírását tartalmazza, 1986-tól kezdődően. A naponta frissített anyag a könyvtár honlapjáról online hozzáférhető. A MABI áttekintést ad a hazai mezőgazdaság és a hozzá kapcsolódó határterületek magyarországi szakirodalmáról. Mintegy 200 folyóirat folyamatos feldolgozásával készül, kiegészítve a tárgyévben megjelent mezőgazdasági szakkönyvekkel. Az adatbázis egyes tételeit a témáiknak megfelelő tárgyszavakkal láttuk el, így megfelelő keresőszóval könnyen megtalálhatók. Az állomány agrárágazati szakterületek szerint rendezett és katalogizált. Évente 6000 tétel kerül feldolgozásra, jelenleg (2010-ben) az adatbázis több, mint 140.000 rekordból áll. A Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia széles körű, és az interneten keresztül bárhol hozzáférhető tájékozódást tesz lehetővé. Elősegíti továbbá a publikációk teljes/részletes anyagának a könyvtári állományban való célirányos keresését; előzetes használatával előre tervezhető, hogy a könyvtártól mely szakanyagokat kérjük ki. A Magyar Mezőgazdasági Bibliográfia és az Országos Mezőgazdasági Könyvtár katalógusa alapján különböző tárgykörökről tematikus bibliográfiákat is készítünk, melyekben az adott szakterületre vonatkozó szakirodalmi információkat gyűjtjük egybe. 13
Tartalom A magyar szürke szarvasmarha jellemzői 1 Fajtatörténet, fajtafenntartás 1 Fajtajellegek 3 Genetikai jellemzők és ellenállóképesség 5 Viselkedés 6 A magyar szürke szarvasmarha tenyésztése 7 Tenyésztés 7 Keresztezések 7 Teljesítményvizsgálat 8 A magyar szürke szarvasmarha tartása és haszna 9 Természetvédelmi célú hasznosítás, legeltetés 9 Hús, húsminőség, húsfeldolgozás 11 Magyarországi szarvasmarha-tenyésztéshez kapcsolódó történeti jelentőségű könyvek és kiadványok (1822-1900) 12 14