2007. augusztus. A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja.



Hasonló dokumentumok
IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

HÍRLEVÉL AJÁNDÉK GÖRÖGKATOLIKUS TEHER, GOND, ÖRÖM?

Templomunk egy éve napközben is nyitva! Jöjjetek, akik megfáradtatok...

Imalánc az Engesztelő Kápolna felépüléséért

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

22. Hogyan szól hozzánk Isten az imában? Eszünkbe juttatja,amit mondani akar nekünk. Aki ismeri Jézust, és Isten üzenetét az ráismer Isten szavára.

MÁRIA engesztelő népe 1 166,

- Imádkozzunk Urunkhoz, Istenünkhöz és a Szűzanyához, tanítsanak meg bennünket arra, hogy mindig helyesen kérjük azt, ami javunkra szolgál!

Pestszentimrei. A misszió hónapja hogy áldást nyerjen a föld minden népe

VI. JÉZUS KRISZTUS SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT, MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK

MEGHÍVÓ FARSANGI BÁL-ra

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

Fájó szívvel gyújtottunk A Szűzanya minden anyai segítséget megad, hogy a tisztítótűzben szenvedő lelkeket megmentsük:

Hazaváró Családi Juniális

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink!

LEVÉL A VERESEGYHÁZI KATOLIKUS EGYHÁZKÖZSÉG ÉLETÉRŐL. Családszinódus után

Krisztus és a mózesi törvény

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

Bűnvallás és megtérés: az ébredés feltételei

MÉGIS HAVAZÁS. Tiszta, csendes hópihécskék Szálldogálnak le a földre: Zizegésük halk zenéjét Elhallgatnám mindörökre Én az ember.

Nagyböjti utazás- saját bensőnk felé

Január hónap kezdetével belépünk

Forrás. Jézus mellénk állt

Atyaság. Azt gondolom sikerült röviden bemutatni azt a kuszaságot, ami ezen a téren ma az egyházban van.

A megváltás története, I. rész

H í r l e v é l április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

Jézus vére, ments meg minket!

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

Pál származása és elhívása

Ugodi Harangszó DECEMBER, KARÁCSONY HAVA Az Ugodi Római Katolikus Egyházközség értesítője. Kedves Ugodi Testvérek!

A család védelme a politika feladata is

Otthonunk az Egyház PROGRAMOK. Plébánia száma: 28/ Péceli Római Katolikus Egyházközség 12/1/2013 Elektronikus változat VIII/38

BÁNHEGYESI HÍR-FORRÁS

Az evangélium kezdete


hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

Az örömből, a legnagyobb Örömbe.

J A V A S L A T. A Mátraalja Fesztivál, augusztus i. Strand bérleti szerződés elfogadására

Pestszentimrei. A Pestszentimrei Római Katolikus Egyházközség lapja

Jézus Jeruzsálemben. 10. tanulmány. május 28 június 3.

A Ko m á r o m i. p l é b á n i a h í r l e v e l e. Év k ö z i 27. va s á r n a p október 4. III/40. szám Ter 2,18-24; Zsid 2,9-11; Mk 10,2-16

Jézus, a tanítómester

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia március megjelenik évente néhányszor

A bölcsesség otthon: férj és feleség

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Palánki Ferenc segédpüspök prédikációja. csak a nyitó szentmisén és most így a vége felé. Biztos, hogy nagyon sok élménnyel van tele a

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

12-es KÖRÖK A SZENT KORONÁÉRT és MAGYARORSZÁGÉRT

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

Tehetséggondozás a képzőművészet és a zene területén

938. szám május 19.

A BUDAPEST-PASARÉTI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG MISSZIÓI MUNKATERV KIVONATA A ÉVRE

Aranycsengettyû. Az Úr legyen veletek! Jenei Zoltán

Ügyfélfogadás: hétfő: , szerda: , péntek: (ebédidő: )

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

2011.június XXI. évfolyam 6.szám BAJÓTI LAKODALMAS A BAJÓ TI Ö NKO RM ÁNYZAT LAPJA. Bajóti Kisbíró

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

örög ondolatok A háláról A Nyíregyházi Görög Katolikus Egyházközség lapja 2008/8

I.évfolyam 1. szám december Előszó a Hírmondóhoz Fogadják szeretettel!!

Stroke Ne késlekedj kampány. Kampánynyitó sajtóközlemény. Sajtófigyelés

Kicsoda Jézus Krisztus?

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

KÖZZÉTÉTELI LISTA 2015/2016-os tanév

Az elsõ május évf. 5. szám.

Nagyboldogasszony ünnepére

M E G H Í V Ó augusztus 14. napjára (péntek) 8.30 órára összehívom, melyre Önt tisztelettel meghívom.

Észrevételek az új liturgiáról. gyülekezeti kipróbálása idején[1]

J e g y z ő k ö n y v

Lezárult a Leonardo da Vinci mobilitás projekt évi pályázati fordulója.

Magyar Sydney A SZENT PÁL-ÉV MEGNYITÁSA TARZUSZBAN. 2 Kertvárosi Krónika július- augusztus. Dr. Ternyák Csaba érsek atya meghívója a találkozóra

K. I. A SAS PÁHOLYRÓL ÉS A NEVÉRŐL

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja október

Elek VII. évfolyam 29. szám

Jézus, a misszió Mestere

RefErdő. Áldás, békesség! A monorierdői reformátusok hírlevele

Tételek hittanból (2016. május 20.)

Jegyzőkönyv. Készült: a Csévharaszt Község Önkormányzat Dísztermében szeptember 03-án megtartott képviselő-testületi ülésről, hangfelvételről.

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT

Bibliaolvasás: 2Krón 20,31-2Krón 21,1 Alapige: 2Krón 20,32-33 Énekek: 82, 251, 441, 224. Elhangzott: április 27-én

Óbudai Szalézi Hírlevél

XXIX. SZEPSI CSOMBOR MÁRTON NAPOK RENDEZVÉNYSOROZATA SZEPSI. A rendezvénysorozat főszervezője: Csemadok Szepsi Alapszervezete MEGHÍVÓ

17. SZEMÉLYES GYÓNÁS KÖSZÖNTÉS:

BEKÖSZÖNTŐ 2015/2016.

A helyes istentiszteletről 1

Keresztút Avilai Szent Terézzel

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

2008. Templombúcsú. 6. szám A Miskolc-Diósgyőri Görög Katolikus Egyházközség értesítője

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 14-én (csütörtökön) 18 órakor tartott alakuló üléséről.

KI-KICSODA? MÁRK EVANGÉLIUMA 8:27;29

ÉVKÖZI IDŐ IV. HÉT: VASÁRNAP I. ESTI DICSÉRET

Életfa m á j u s. // A Szent Kereszt Templomigazgatóság lelki útravalója //

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent

Átírás:

A Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. 2007. augusztus Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Emlékezzél meg, Istennek dicsıséges anyja, Magyarok Nagyasszonya, Szentséges Szőz Mária, Emlékezzél meg örökségedrıl, Melyet hő szolgád, Elsı királyunk és apostolunk, Szent István neked fölajánlott, És végrendeletében neked hagyott. Tekints kegyes arccal országodra, És dicsı érdemeid által légy szószólónk És közbenjárónk szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál. Hozzád kiáltottak ıseink És minden ínségükbıl kiszabadultak; Mert folyton-folyvást vigyázott Éber szemed örökségedre, Ó, mindörökké áldott Nagyasszonyunk! Ezt mi biztosra vévén gyakran folyamodtunk Hozzád és tapasztalásból tudjuk, És bízvást el is mondhatjuk, Hogy egyedül szószólásod miatt Áldott meg minket az Úr. Ez a remény éltet most is, Ez a bizalom lelkesít, Hogy oltalmad szárnyai alatt keressünk Menedéket, mi, a te néped, Örökséged és hő nyájad, Kik szentséges Fiadról vagyunk elnevezve, Különös pártfogásodért pedig hazánkat Mária országának hívjuk és valljuk. Azért emeljük fel tehát hozzád szívünket, Imádkozásra kulcsolt kezünkkel együtt, Hogy nagy alázattal kitárjuk Színed elıtt könyörgésünket. Oltalmazd is, esennen esdünk, És védjed hatalmas pártfogásoddal minden Testi-lelki gonosz ellen édes hazánkat, Hogy mindenha virágzó legyen Isten dicsıségére és néped vigasztalására. Legyen eszköz benne a te esedezésed, Hogy az Anyaszentegyházat, Vagyis a katolikus hitvallást idehaza És mindenütt széles e világon Fölmagasztalás érje; hazánk püspöki karának, A fıpásztoroknak és az egész papságnak Nyerj isteni segítı kegyelmet, Nekünk pedig, híveidnek, Tanulékony, engedelmes és az élı hit Cselekedeteivel és gyümölcseivel Bıvelkedı szívet, hogy meg ne nehezteljen Szent Fiad reánk és országát tılünk Joggal el ne vonja Légy minden bajos ügyeinkben szószólónk Szent Fiadnál, hogy az ı Akaratja szerint rendezzük életünket És téged mindenha Nagyasszonyunknak, Különös pátfogónknak valljunk és tiszteljünk Életünknek minden napjaiban. Kelj fel tehát, édes jó Anyánk! Te uralkodjál fölöttünk és szent Fiad, Jézus Krisztus, a mi Üdvözítınk. Fogadd kegyesen hódoló szívünk esdeklését; Melyet ezúttal színed elé terjesztettünk, Hogy közbenjárásod ereje által megsegítve, A jelen élet viszontagságai után a síron túl Az örökkévaló boldogságra juthassunk. Ti pedig, édes magyar hazánk védıszentjei: Adalbert püspök, István, elsı király, Imre herceg, Mór és Gellért püspökök, László király, Erzsébet asszony, Nemkülönben boldog Margit, Kinga és Jolán, IV. Béla király leányai, valamint boldog Márk, István és Menyhért kassai vértanúk, Isten minden megdicsıült szentjeivel együtt Esedezzetek érettünk A mi Urunk Jézus Krisztusnál. Ámen. Esterházy Pál

BEKÖSZÖNTİ Licskó Szabolcsnak hívnak. 1979. december 15-én születtem Salgótarjánban elsı gyermekként, egy húgom van, Szabina, aki kilenc évvel fiatalabb nálam. Az általános iskola nyolc osztályát Balassagyarmaton végeztem, majd négy évvel késıbb Salgótarjánban érettségiztem. Az ezt követı évben technikusi vizsgát tettem, így lettem számítástechnikus és gépgyártás-technológus. Hogyan indultam el a papi hivatás útján? Balassagyarmaton, a Bosco Szent János Szalézi plébánián nıttem fel, ahol kezdetben mint aktív ministráns, késıbb mint animátor vettem részt a közösség életében. A plébániánkon szolgáló atyák példáján felbuzdulva jelentkeztem a szemináriumba. Szemináriumi életem elsı éveiben találkoztam elıször a Regnum Marianummal. Késıbb kispaptársaim, akik már régebben a közösség tagjai voltak, meghívtak, hogy aktívabban vegyek részt a regnumi életben. Ott voltam a zánkai nagytáborban, ahol megismerkedhettem a szinte teljes közösséggel, majd a Horváth Mihály téri atyáknak köszönhetıen bekapcsolódhattam rétegtáborba is. Évek múltán pedig a közösség tagja lettem. A közösségekkel való kapcsolatot azonban megelızi számomra az Eucharisztia és a Máriatisztelet, hiszen e két oszlop egy katolikus ember és pap számára nélkülözhetetlen. Bosco Szent János híres látomásában álmában az egyház hajója is ehhez a két pillérhez volt erısítve és kikötve, amelyek most is tartják. 2004. május 15-én szentelt diakónussá Dr. Kiss-Rigó László püspök úr az esztergomi Bazilikában. Féléves diakónusi gyakorlatomat Kelenföldön a Szent Gellért plébánián töltöttem, ahol lelkipásztori tapasztalatokban és örömökben gazdagon töltöttem szolgálatomat Forgács Alajos plébános atya vezetésével. A teológiai tanulmányaimat befejezve a Jóisten kegyelmébıl és az elöljáróim jóváhagyásával Dr. Erdı Péter bíboros, prímás, érsek úr pappá szentelt 2005. június 18-án az esztergomi Bazilikában. Szentelése elıtt minden pap választ egy szentírási részletet, ami a papi jelmondata, és a küldetését is kifejezi. Az én jelmondatom a Jó Pásztor-zsoltárból való, és így hangzik: Jóság és irgalom jár velem életemnek minden napján Újmisésként a Soroksári Nagyboldogasszony fıplébániára kerültem káplánként. Különösen sokat jelentett számomra az ottani közösség Mária-tisztelete és elsı plébánosom, Szerencsés Zsolt atya liturgia iránti szeretete és elkötelezettsége. A lelkipásztori és hitoktatási feladatok mellett igyekeztem bekapcsolódni a plébánián mőködı csoportok a Mária Kongregáció, a cserkészcsapat, valamint a ministránscsoport életébe. Életre szóló élményként maradt meg bennem elsı csoportjaim elsıáldozása, illetve bérmálkozása. Dr. Erdı Péter bíboros atya 2007. augusztus 1-jével nevezett ki a Magyar Szentek plébánia káplánjává. Kérem a testvérek közbenjáró imáját és támogatását, hogy kápláni szolgálatom minél inkább a plébánia közösségének javára váljék. ELKÖSZÖNİ Kedves Testvérek! Két és fél hónapig voltam kisegítı lelkész a Kruspér utcai kápolnában, illetve a Magyar Szentek Templomában. Ez év május közepétıl, július végéig teljesítettem szolgálatot - az Úr segítségével - az Önök egyházközségében. Igyekeztem becsületesen helytállni, - a plébános úr munkáját segíteni, a hívek lelki épülését, valamint az Úr dicsıségét szolgálni. Örülnék, ha szeretettel emlékeznének rám, és imádkoznának értem, - ahogyan én is imádságos szeretettel fogok gondolni Önökre. A jó Isten legyen mindannyiukkal! İszinte, testvéri szeretettel: Ottó Rezsı kisegítı-lelkész

Miskolctapolcai tábor A már tavaly közösen szervezett tábor után gazdag tapasztalatokkal a birtokunkban vágtunk neki idei táborunk szervezésének. A helyszín -némi módosítás után sokak számára ismerıs volt, mert áprilisban a bérmálkozók (és nem bérmálkozók is) itt töltötték a 3 napos lelkigyakorlatot. Júl.2-án végre eljött a nagy nap, amikor F. András, F. Péter, Kati (ii), Cata, Zsófi, Ákos, Anna, Peti, Móni, Tádé, Ildi, valamint 1 új taggal, G. Petivel bıvült társasággal indulhattunk Miskolctapolcára külön busszal. Az indulás nem volt túl zökkenımentes, mert Cata nem ért oda idıben, de hála a buszsofırnek és néhány leleményes társunknak, ı is tudott csatlakozni hozzánk a Keleti pályaudvarnál. A jobbára eseménytelen út után a busz a szálláshelynél tett le minket, hogy az elıttünk lévı csoportot felszedje és felvigye Budapestre... Mivel kora reggel indultunk a plébánia elıl, ezért a nap nagy része még rendelkezésünkre állt. Elıször beosztottuk a reggeli-és vacsorakészítıket, valamint a mosogatásra kijelölt egyéneket, majd megtörtént az,,angyalkázás", és a programok is ki lettek hirdetve. Az elsı nap sétálással telt el a Barlangfürdı elıtti parkban, míg néhányan bevásárolni mentek. A napokat legtöbbször filmnézéssel zártuk. Ez fakultatív volt, de legalább mindig el tudtuk foglalni magunkat az éjszakai séták mellett is. Júl. 3-án, azaz másnap került sor a kirándulásra Zsófi biztos vezetésével, amely kisvasutazással kezdıdött a lillafüredi kisvasúton. Festıi környezetben való útvonala közönségdíjunkat nyerte! Ómassánál leszálltunk, hogy megnézhessük a vashámort, a hazai vaskohászat szülıföldjét, Fazola Henrik 1777-ben alapított hámorát. A múzeumlátogatás után került sor magára a kirándulásra, amely Lillafüreden át Miskolcig tartott, barlanglátogatásokkal és a Palota-szálló megtekintésével tarkítva. A barlanglátogatást azonban szőken kellett mérni, mert Lillafüred környékén elég sok van, ezért csak az Anna-barlangot, valamint az István-barlangot néztük meg, az utóbbihoz hegyet is kellett mászni elég rendesen...a kirándulás sokoldalú volt, nem volt hosszú, mégis kifárasztott minket, ezért aznap este az R címő filmet néztük meg, amelyrıl komoly viták alakultak ki. Ezen a napon kezdıdött a gyilkosos játék, nyírjesi sikere után ismét bevetettük. A következı nap a nem túl bíztató idıjárás ellenére a tapolcai Termál-barlangfürdıbe mentünk, egyedülálló barlangjárataival, pezsgıfürdıivel, termálmedencéjével nagy tetszést aratott, különösen a Csillagterem. Akusztikája sokakat énekelésre bíztatott. A fürdıjegy csak 4 órára szólt, de ez elég is volt, (bár amikor távoztunk a fürdıbıl, az a gondolat motoszkált bennünk, hogy szívesen maradtunk volna még...). Hogy ne csüggedjünk ennyire, egy izgalmas filmet néztünk meg, S.O.S Szerelem címő mővet, valamint a sokak által ismert Brian életét is, amely kihozott minket a mélabúságból. Szükség is volt erre, mert szerdán az idı csapadékossá fordult, de a tervezet szerint erre a napra került a lelkigyakorlat. Gábor atya közremőködésével egy,,szent ember" érkezett hozzánk dr. Udvardy György püspök atya személyében, aki már áprilisban tartott lelkigyakorlatot nekünk. 3 különbözı témakörben tartott elıadást. A szünetekben magunkban elmélkedhettünk a Gyuri atya által feltett kérdéseken. A lelkigyakorlat végén mindenkinek kiosztott egy könyvet, amely katolikus katekizmusról szólt. Távozása után rendeztük meg a Ki Mit Tud? vetélkedıt, mert ez volt az utolsó este, amit közösen töltöttünk. A vetélkedın a frissen diplomázott Móni most bizonyíthatott mősorvezetıként, de a többiek, akik elıálltak valami mősorral, sem szégyenkezhettek...a mősorok ötletesek és színvonalasak voltak, de a pálmát a Monthy Pyton Polly papagáj féle szkeccs vitte el. A vetélkedı után a szokásos éjszakai séta következett, de a nem túl kedvezı idıjárási viszonyok és egyéb okok miatt páran hamar visszafordultak és a Táncoló talpak címő animációs filmen izgulhattak. Pénteken Diósgyırbe mentünk A várlátogatás 2 részbıl állt, elıször idegenvezetéssel megnéztük a panoptikumot, utána fakultatív programként körbejártuk magát a várat is. A várban volt egy mőködı pénzverde, ahol emlékérmet vagy középkori pénzérmét lehetett veretni. Néhányan ki is használtuk. Maga a vár 2 személyt igen megragadott, annyira, hogy kitört rajtuk a szakmai ártalom. Diósgyır nagyon tetszett mindenkinek, az egyik toronyból nagy szélvihar mellett csodás kilátás nyílt a városra, bár maga a városkép nem volt túl kedvezı a sok panelház miatt. A várlátogatás után város-kvízzel folytattuk napi programunkat, Kati(ii) mindenkinek kiosztotta a kérdéseket, s arra kellett megkeresni a válaszokat. Akik komolyan vették ezt a szabadprogramot, bejárták a kérdésekben fellelt miskolci nevezetességeket, többek közt az avasi református templomot is, Miskolc legrégibb templomát. A templom gondnoka jó hosszan mesélt magáról a templomról és Miskolcról is, de sajnos közben búcsút kellett vennünk Tádétól, aki aznap ment haza. Szombaton arra kellett ébrednünk, hogy vége a tábornak, de még mielıtt elindultunk volna haza, elıtte szépen kitakarítottunk, immár Anna és Peti nélkül, ık a reggeli vonattal indultak. Ákos kérésére mindenki leírta a véleményét a táborról: mi tetszett - mi nem tetszett kategóriákban. Hazafelé IC-vel jöttünk, a Keleti- pályaudvaron elbúcsúztunk egymástól, de még nem ért véget a nap! Késı délután páran kimentek a Kelenföldi pályaudvarhoz, hogy fogadjuk a,,kicsiket", valamint átadjuk Gábor atyának a neki készített,,tablót". Köszönjük Istenünk ezt a csodálatos 6 napot, Nélküled és nélkülünk nem jött volna össze!:d

A MAGYAR SZENTEK TEMPLOMA FELSZENTELÉSÉNEK 11. ÉVFORDULÓJÁT 2007. AUGUSZTUS 19-én, VASÁRNAP ÜNNEPELJÜK. 9,OO SZENTMISE 11,3O PÜSPÖKI NAGYMISE Bíró László püspök,rektor 13,00 VENDÉGLÁTÁS A TEMPLOMKERTBEN 14,00 sakkverseny,pingpong verseny 16,00 PAPÁK -- PAPOK kispályás foci a templomkertben SZERETETTEL VÁRJUK ÜNNEPÜNKRE! AUGUSZTUS 20-ÁN, SZENT ISTVÁN KIRÁLY ÜNNEPÉN a Magyar Szentek Templomában ½ 12-kor, a Kruspér utcai kápolnában 8.oo; 19.oo órakor lesz szentmise. Ezen a napon du. 5 órakor,a Szent István Bazilika elıtt Dr. Erdı Péter bíboros, prímás, érsek atya mond ünnepélyes szentmisét, melyet a Szent Jobb Körmenet követ. A Kruspér utcai kápolnában augusztus hónapban hétköznapokon hétfın és szombaton reggel nem lesz szentmise. Augusztus 15-én szerdán Nagyboldogasszony ünnepén a Magyar Szentek Templomában reggel 7 órakor, a Kruspér utcai kápolnában este fél 6-kor lesz ünnepi szentmise. SZENTMISÉK ÉS AZ IRODAI ÜGYELET RENDJE A MAGYAR SZENTEK PLÉBÁNIÁN 1117 Budapest, Magyar tudósok körútja 1. Telefon: 209-22-24 Levelezési cím: 1507 Budapest Pf. 70. E-mail: magyarszentekbp@freemail.hu http://www.piar.hu/magyarszentek Nap Magyar Szentek Kruspér utcai Irodai ügyelet Ügyelı lelkész Temploma kápolna Hétfı 17,30 7,00 16,00-17,15 Écsy Gábor Kedd 7,00 17,30 16,00-17,15 irodai kisegítı Szerda 7,00 17,30 -------------- ------------------- Csütörtök 17,30 7,00 16,00-17,15 Écsy Gábor Péntek 7,00 17,30 16,00-17,15 Licskó Szabolcs Szombat 18,30 7,00 -------------- ------------------- Vasárnap 9,00 és 11,30 8,00 és 19,00 -------------- ------------------- Mi Újág? - a Magyar Szentek Templomának havi tájékoztató lapja. Kiadja a Magyar Szentek Plébániája. Megjelenik minden hónap elsı vasárnapján. Ingyenes kiadvány. Ha a lappal kapcsolatban bármilyen észrevétele van megteheti a 209-22-24-es telefonszámon, vagy a 1507 Bp., Pf.: 70. levélcímen. E-mail: magyarszentekbp@freemail.hu, http://www.piar.hu/magyarszentek.