CXIX. évfolyam 6. szám 2019. Sevegő június 13.
Mikorra várható a beruházások átadása? Az élelmiszer áruház és a Művelődési Ház közötti szakaszon húzódó kerékpárút átadására július közepén kerül sor. A kerékpárút kialakításához szorosan kapcsolódik a buszmegállóknál elhelyezésre kerülő fedett kerékpár tárolók megépítése. A biztonságos közlekedés elősegítése céljából két új gyalogátkelőhely kerül kialakításra. A tömegközlekedési eszközökkel utazókat segíti a buszváróknál elhelyezésre kerülő utastájékoztató rendszer. Mindannyiunk nyugalmát és biztonságát szolgálja az a további kilenc megfigyelő kamera, ami rövid időn belül kihelyezésre kerül a település különböző pontjain. Újabb zöld beruházás várható a közeljövőben? A Zöld Város Program fejlesztések keretében sokszor elhangzott már, hogy célunk a városi intézmények zöld energiával történő ellátása. Ennek érdekében a sportcsarnok, az óvoda és a bölcsőde tetejére még ebben az évben kiserőművek kerülnek kihelyezésre, így biztosítani tudjuk az adott intézmények megújuló energiával történő ellátását. Nem érkezett még panasz a sok felbontás kapcsán? Valóban érkezett lakossági észrevétel a Két Szekér Fogadónál található védőkorlát elhelyezésével kapcsolatban. Jelezték, hogy a vaskorlát problémát jelent az úttest forgalmának beláthatóságában. A bejelentés kapcsán helyszíni szemlét tartottunk az illetékes hatóságokkal, és rövid időn belül módosítás várható a kérdésben. Ezek a sokrétű feladatok igazán összehangolt munkát igényelnek. Kikre számíthat ilyenkor polgármester úr? A város szépítése során nagy teher hárul a településfejlesztésért szolgáltató nonprofit kft-re. Az esős tavaszi időben emberfeletti erőfeszítésekkel igyekeznek gondozni zöldfelületeinket. Ezúton is köszönöm a munkájukat, tevékenységüket. Itt hívom fel a lakosság figyelmét arra, hogy a helyi rendelet értelmében az ingatlanjaik előtt található közterületet kötelesek karbantartani. Kérem a rendezett településkép megőrzése érdekében ügyeljenek erre, és amennyiben szükséges figyelmeztessék lakótársaikat. Beiratkozások, ballagások után vagyunk, milyen kihasználtságra készülnek a gyermekeket fogadó városi intézmények? Gyermekellátó intézményeink a beiratkozások után száz százalékos kihasználtságot mutatnak. Kiemelt feladatunk, hogy a közeljövőben pénzügyi forrásokat, támogatásokat szerezzünk az óvoda és bölcsőde bővítésére. Reméljük, hogy rövid időn belül az ország legnagyobb óvodájával és bölcsődéjével rendelkezhet Kozármisleny. Ez természetesen az öröm és a büszkeség mellett gondot is jelent, de az élhetőbb csoportlétszám biztosítása a jövő generációjának fejlődését szolgálja. Gombamód szaporodnak a házak az új lakótelepen. Ott nincs tervbe véve fejlesztés? Nagyon gyors ütemben folyik a Fészek lakótelep beépítése, - 2 - KÁTYÚZÁS, GYALOGOSÁTKELŐK, UTASTÁJÉKOZTATÓ RENDSZER A Kozármislenybe érkező, eltereléseket, földmunkákat, szorgos kezek munkáját láthatja. Dr. Biró Károly polgármester urat a beruházások befejezésének időpotjáról kérdeztük. benépesedése. Az ott lakók kérésére a járdafejlesztési programunkat fel kell gyorsítanunk. A jövő év ennek jegyében indul majd, és az új járdák készítése mellett a város más részein található régi járdaszakaszok is felújításra kerülhetnek. Az esőzések egyre nagyobb mértékben hívják fel a közlekedők figyelmét a kátyúkra. Várható változás a kérdésben? Sok kérdést, jelzést, felszólítást kap az önkormányzat az úthibák javításáról. Májusban megtörtént a jóváhagyás az időszerű munkák elvégzésére. Sajnos az időjárás eddig nem kedvezett a munkálatoknak. Remélhetőleg mire a kedves lakosok ezeket a sorokat olvassák, addigra túl leszünk ezen a száraz, nyári meleget igénylő útkarbantartáson. Csak egy utolsó kérdés! Lassan vége az 5 éves mandátumnak. Polgármester úr, indul az őszi választásokon? Az elmúlt időszakra visszatekintve, és azt értékelve úgy látom, hogy a városunkban van még feladat a számomra. Igen, szeretném folytatni az öt évvel ezelőtt megkezdett munkát. A napokban nagyon sokan személyesen is megerősítettek elhatározásomban. Helyi lakosok, választópolgárok, egyesületeink, civil szerveződéseink többségének támogatását érzem. Meg kell őriznünk a kozármislenyiek legfőbb értékeit, a függetlenségünket és adómentességünket! Meg kell védenünk környezetünk tisztaságát és civil közösségeinket. Folytatni szeretném városunk modernizációját, és szeretném ha a kozármislenyiekkel együtt kiérdemelhetnénk a Zöld Város címet. Ezen célok eléréséhez szakmailag felkészültebb, és elkötelezettebb képviselőkre lesz szükségünk a jövőben. A kérdésre határozott, megfontolt válaszszal tudok szolgálni: Igen, újra indulok! NYÁRON INDUL A FUTÓPÁLYA ÉS A JÁTSZÓLIGET BERUHÁZÁS Sok éve dinamikus fejlődés jellemzi Kozármislenyt. Javában folyik a kerékpárút beruházás. Megszoktuk, hogy ilyenkor máris a holnapra gondolunk. Mi is ezt tettük. Vajon mi következik ezután? A kérdéssel Tuza Juliannához, Kozármisleny Város Önkormányzata Képviselő-testületének Pénzügyi, Településfejlesztési és Sport Bizottság elnökéhez fordultunk. Milyen munkákra számíthatnak a kozármislenyiek a kerékpárút átadása után? Városunk képviselőtestülete döntést hozott a Zöld Város Program keretén belül megvalósuló játszóliget és futópálya kivitelezőjének kijelöléséről. A nyár folyamán megkezdődnek a munkálatok. A Művelődési Háztól észak-keletre elterülő ligetes részen kerül elhelyezésre a gyerekek örömére a játszópark. A tavat pedig körülöleli a majdani futópálya. Megvalósítása a sportot kedvelő városlakók igényeit elégíti ki. A Művelődési Ház környezetében készül el a helyi piac. Fa burkolatú pavilonokkal, hozzá csatlakozó térburkolattal, járdával. Gyalogosátkelő létesítésére és a kereszteződések kiszélesítésére, akadálymentesítésére is sor kerül a beruházás során. A közösségi közlekedés fejlesztéseképpen elektronikus utastájékoztató rendszer kerül kialakításra a buszmegállóknál. Ugyanitt a nyár folyamán átadásra kerülő fedett kerékpár tárolók segítik az utazókat. Szeretnénk elérni, hogy a szeptember eleji városnapon már egy teljesen megújult városi környezetben tudjuk fogadni az ünneplőket.
KOZÁRMISLENY VÁROS TELEPÜLÉSFEJLESZTÉSÉÉRT SZOL- GÁLTATÓ NONPROFIT KFT. ÁLTAL VÉGZETT MUNKÁLATOK VÉDŐHÁLÓ - A család társadalmi szerepének megerősítése az Ormánságban A Nasi Ljudi Nemzetiségi Egyesület Kozármislenyben jött létre 2001-ben. Az alapító tagok célja a horvát nemzetiségűnek tartó, és a velük szimpatizáló emberek összefogása, identitás tudatuk erősítése, a horvát nyelv és kultúra ápolása, ehhez kapcsolódó szabadidős programok szervezése Baranya megyében. Az egyesület kiterjedt kapcsolatokat ápol a Dráva mente településeinek hasonló egyesületeivel és nemzetiségi önkormányzataival. Több közös programot szervez együtt, kultúra és közösségfejlesztés terén. Emellett az egyesület nemzetközi kapcsolatokat ápol a horvátországi baranyai térségben működő nemzetiségi egyesületekkel. A szervezet eddigi tevékenységei elsősorban a családokat, azon belül a nagycsaládokat célozta meg, hiszen az eddigi projektek a családalapítást, a házasságkötést, a gyermekes szülőket, a gyermekvállalással kapcsolatos felmerülő problémákat, és a munkaerő-piacra visszatérést segítette. Jelen projektbe a megjelölt célcsoportok mindegyikére figyelmet fordított a szervezet, vagyis azon fiatalokat célozta meg, akik családalapítást terveztek, esetleg házasságkötés előtt álltak, illetve a gyermekes szülők, akik gyermekneveléssel kapcsolatos problémákkal szenvedtek; azonban prioritásba került ezen célcsoportok között a családok, legfőképp a nagycsaládok. A VÉDŐHÁLÓ- A család társadalmi szerepének megerősítése az Ormánságban című projekt tanácsadásokat, kiscsoportos foglalkozásokat, nagycsoportos foglalkozásokat, workshopokat és rendezvényeket hozott létre a projekt lefutási ideje alatt. A tanácsadások fő témája a családi életre való felkészítés, valamint a sajátos és nehéz helyzetben levő családok. A foglalkozásokon olyan technikákat, sajátos módszereket sajátíthattak el az emberek, mint az önismereti módszerek, a párkapcsolattal, a családtervezéssel, családi életre neveléssel kapcsolatos főbb problémák megoldása. Továbbá hangsúlyt fektettünk a gyermeküket egyedül nevelő szülőkre, a sokgyermekes családok problémáira, meglétére, a mozaikcsaládok konfliktusainak megoldására, illetve a sajátos helyzetben levő családok, vagyis a fogyatékkal élő gyermekkel vagy családtaggal rendelkezők. A tanácsadásokon 132 főt ért el a szervezet, melyeket 24 alkalommal rendeztünk meg, minimum 5 fő részvételével. A kiscsoportos foglalkozásokon szintén önismereti, párkapcsolati technikákat, módszereket, valamint családtervezéssel, neveléssel kapcsolatos problémák megoldását, helyzetszituációkat lehetett elsajátítani a résztvevőknek. A kiscsoportos foglalkozásba a szervezet bevonta a szülővé válás, a gyerekgondozás, a szülőnek lenni és az életkornak megfelelő nevelés témáját. Fontosnak tartottuk a gyermeküket egyedül nevelők, a sokgyermekes családok, valamint a mozaik családok támogatását. A kiscsoportos foglalkozásokat havi egy alkalommal, összesen 24 alkalommal rendeztük meg, 366 fő részvételével. A nagycsoportos foglalkozásokon több mint 600 fő vett részt, 24 hónapon keresztül csoportonként 15 fő részvételével. A foglalkozások keretein belül érintettük a következő témákat: kommunikáció, konfliktuskezelés, életvezetés, párkapcsolat, valamint családi életre nevelés. A workshopok esetében a projekt keretén belül 4 foglalkozást szerveztünk, összesen 80 fő bevonásával. A programok a helyi közösségi élet és a helyi arculat megőrzését és továbbadását ösztönözték. A pályázat lefutási ideje alatt a kiírásnak a rendezvények kapcsán is megfeleltünk, ennek értelmében VÉDŐHÁLÓ- A család társadalmi szerepének megerősítése az Ormánságban című projekt keretein belül 4 rendezvényt bonyolítottunk le, előtérbe helyezve a családok helyzetét, azok összefogását, értékeit, a két generáció közötti különbségek megoldását a rendezvények 20 fő részvételével zajlottak. Az EFOP-1.2.1-15-2016-00034 kódszámú támogatás összege 39 865 440,- Ft volt. A projekt időtartama 2017.04.01-2019.04.01. - 3 - Kozármislenyi Közös Önkormányzati Hivatal 7761 Kozármisleny, Pécsi u. 124. Tel: 72/570-910 Fax: 72/570-916 email: info@kozarmisleny.hu www.kozarmisleny.hu Ügyfélfogadás: Ügyfélszolgálati Irodán: Hétfő: 8.00-12.00 13.00-17.00 Kedd: 8.00-12.00 Szerda: 8.00-12.00 13.00-16.00 Csütörtökön nincs ügyfélgogadás Péntek: 8.00-12.00 Ügyintézők, pénztár: Hétfő: 8.00-12.00 13.00-17.00 Szerda: 8.00-12.00 13.00-16.00 Jegyző: Hétfő: 8.00-12.00 Szerda: 8.00-12.00 előzetes egyeztetés a 72/570-911-es telefonszámon Polgármester: Szerda: 9.00-11.00 előzetes egyeztetés a 72/570-914-es telefonszámon Mezőőr: Böröcz Tamás 06-30-248-4692 Kozármislenyi Polgárőr Egyesület 7761 Kozármisleny, Pécsi u.124. Tel: 30/ 942-4556 kozarmislenyi.pe@gmail.com Kozármisleny Város Településfejlesztéséért Szolgáltató Nonprofit Kft. 7761 Kozármisleny, Pécsi utca 124. Tel: Barics Arnold üv: (30) 337-2715 email: kft@kozarmisleny.hu Kozármislenyi Művelődési Ház nyitva tartása: Hétfő: 8.00-14.00 Kedd: 8.00-16.00 Szerda: 8.00-16.00 Csütörtök: 8.00-16.00 Péntek: 8.00-14.00 Elérhetőségeink: Tel.: 06-30-591-2995 www.mislenykult.hu szervezo@mislenykult.hu Kozármislenyi Városi Könyvtár NYÁRI nyitva tartása: 06.15-09.02. Hétfő: 10.00-16.00 Kedd: 10.00-18.00 Szerda: 10.00-16.00 Csütörtök: 10.00-16.00 Péntek: 10.00-16.00 Elérhetőségeink: Tel.: 06-72-610-143 e-mail: mislenykonyvtar@gmail.com
ZÖLD VÁROS Kozármisleny... a zöld sziget...- ezzel a szlogennel indul útjára a városunk jövőjét érintő és meghatározó fejlesztési koncepció. Mindennapjainkat meghatározó témák: a klímaváltozás, a környezetvédelem, az energia tudatosság, az ökogondolkodás. Bízunk benne, hogy a kozármislenyieket is érdekli ez a téma és ezért jutottunk közös elhatározásra a város vezetésével, hogy a jövőben programjainkban még meghatározóbb elem lesz a zöld gondolat - fejtette ki Baka Sára a Művelődési Ház vezetője. A Zöld város pályázat részeként nem csupán beruházások, játszótér, futópálya, csatorna elvezetés szerepel, hanem olyan elemek is, amelyek elősegítik ez ilyen gondolkodás, magatartásforma elmélyülését. Ehhez kerestünk partnereket helyi, illetve pécsi civil szervezetek személyében és remélhetőleg ennek eredményeként készül el az ősztől induló programsorozat. Vállaljuk, hogy rendezvényeinken, igyekszünk a hulladékcsökkentésre, a lebomló eldobható eszközök használatára rávenni a kitelepülőket. Terveink között szerepel egy városi "Zöld térkép - amely eljut minden háztartásba és abban segíti az itt élőket, hogy megtalálják, azokat a természetes élőhelyeket, (tavakat, erdőket, ligeteket) amelyek körbevesznek bennünket és azokat az épített tereket is (játszóterek, sportpályák, kerékpárutak) melyek szintén segítik a kikapcsolódásunkat. Kozármisleny identitásához jó lenne, ha társulhatna a zöld magatartás. Bízunk benne, hogy programjainkkal, szolgáltatásainkkal, példamutató magatartásunkkal elősegíthetjük ezt - zárta a tájékoztatóját az igazgatónő. MEGALAKULT A KÖZMŰVELŐDÉSI KEREKASZTAL Így már a helyi kulturális élet civil szervezetei is teljes jogú szereplői a helyi közművelődés irányelveinek meghatározásában. Baka Sára a Művelődési Ház vezetője elmondta, hogy közel egy évtizedes közös munka eredménye hogy a helyi kulturális szervezetek és intézmények (Művelődési Ház- Városi Könyvtár) éves egyeztető találkozói, most már új formában: Közművelődési Kerekasztalként dolgoznak tovább. Ez azért is fontos, mert így lehetőségük nyílik arra, hogy a városvezetés kulturális témákat érintő testületi és bizottsági üléseire meghívást kapnak. Élhetnek a véleményezés és kezdeményezés jogával. A megalakulást a jegyzőség készítette elő és felügyelte a jogszerű megalakulást, mely után elkészült a Szervezeti és Működési Szabályzat és megtörtént a képviselők kiválasztása is. A Kerekasztalhoz 14 helyi egyesület csatlakozott. Három évre megválasztották az elnökséget, akik: Tarrné Rácz Judit és Hamvas Éva egyesületi elnökök, illetve a mindenkori Művelődési Ház vezetője, jelen esetben Baka Sára. Bízunk benne, hogy hatékonyabb és gyümölcsözőbb lesz így a munka! - zárta a beszámolóját az igazgatónő. - 4 - ÉVES ÉRTÉKELÉS A SZÁMOK TÜKRÉBEN Május a mérlegbeszámolók és a pénzügyi zárások ideje. Nincs ez másként Kozármisleny nonprofit szervezeteinél sem. Emesz Krisztina könyvelőt, a Kozármislenyi Közművelődési Nonprofit Kft. könyviteli beszámolójáért felelős vezetőt kérdeztük a szervezet elmúlt évi eredményeiről. Milyen képet mutatnak a számok? Valóban elkészült a Kozármislenyi Közművelődési Nonprofit Kft éves pénzügyi beszámolója. Az éves mérlegbeszámoló a város képviselő-testülete elé került, amit a testület rendes ülés keretében teljes mértékben jóváhagyott. A pozitív számokat mutató könyviteli lapok bizonyítják a felelős, jól megfontolt gazdálkodást. A beszámoló szakmai részében részletes leírást olvashatott a testület az elmúlt év kulturális programjairól, amelyek a város és a környező települések lakosságának jelentős hányadát megmozgatták. A leírás taglalta a hétköznapok összejöveteleinek és próbáinak lebonyolítását és a könyvtári szolgálat ellátását. Mindezek mellett a sikeres ünnepi nagyrendezvények megvalósítását, pénzügyi hátterét. Baka Sára ügyvezető beszámolójának szakmai részéből egyértelműen kiderült, hogy a város kulturális életét mozgató nonprofit kft. egész éves programját mindössze 2-3 fő alkalmazotti létszámmal biztosítja, és viszi azokat napról napra sikerre. Magánkiadású, kozármislenyi, közéleti lap, önkormányzati támogatással Kiadja: Palotai János - EV. 7761 Kozármisleny, Tompa M. u. 12., Tel: 06-30/48-777-38, Engedélyszám: 20200362891 ISSN 2063-269X Megjelenik havonta 2 300 példányban Nyomda: Molnár Nyomda és Kiadó Kft. Következő megj.: július 18. lapzárta: július 11. Kereskedelmi forgalomba nem kerül. A hirdetések és az aláírt cikkek tartalmáért felelősséget nem vállalok. Internet: www.kmcsevego.hu e-mail: csevego7761@gmail.com
AHOGY ÉN SZERETTELEK TITEKET, TI IS ÚGY SZERESSÉTEK EGYMÁST CSUCSKA GABI EMLÉKVETÉLKEDŐ 2019. április 10-én, 38 gyermek részvételével egy nagyon nemes és szép kezdeményezés indult útjára a Kozármislenyi Janikovszky Éva Általános Iskolában. Az iskola diákjai és tanárai vetélkedő keretében emlékeztek egykori kedves nevelőjükre, kolléganőjükre. A játékos megmérettetés öt állomásán különböző, koruknak megfelelő képességeiket mérhették össze a résztvevők. A Fejlesztő Műhely tagjai által készített okleveleket a Csupafül, Bölcsbagoly, Fürgeláb, Puzzle Bajnok, Sasszem kategória legjobbjai nyerhették el. Akadt olyan ügyes versenyző, aki nem csak apró emlékeztető ajándékkal, ha nem három oklevéllel távozott a teázás, sütizés után a helyszínről. A folytatásról pedig csak annyit tudhatunk, hogy: Jövőre újra ugyanitt, hisz együtt minden könnyebb!!! Mindennapi rohanásaink közepette a családi ünnepek mellett a tavasz számtalan egyházi ünnepe is alkalmat ad az elmélyedésre, a számadásra, a tovább gondolkodásra, az igazi értékek felismerésére. Virágvasárnap, húsvét, áldozócsütörtök, pünkösd, úrnapja. Amennyiben mégis a kötelező napi teendők kerültek előtérbe és elmulasztottuk a hétközi vagy hétvégi mise idejét, most bepótolhatjuk. Videofelvétel segítségével Cziglányi Zsolt atya szentbeszédét láthatjuk és hallhatjuk a kozármislenyi Assisi Szent Ferenc Forrás: Ozváry Bernadett gyógypedagógus, www.jesuli.hu Betegápoló Nővérei alábbi weboldalán: https://www.ferencesnoverek.hu/news/video-husvet-5-vasarnapja/ I. HALÁSZLÉ FŐZŐ VERSENY 29-én a Kozármislenyi Művelődési Ház ad otthont a Nasi Ljudi Nemzetiségi Egyesület által szervezett Péter-Pál napi Halászléfőző versenynek. A kozármislenyieken kívül részt vesznek a főzésben és a megmérettetésben a bácskai, a drávasztárai, a felsőszentmártoni vendégeink. A tamburazenéről mi, szervezők gondoskodunk! Büfé üzemel a rendezvény ideje alatt. Főzni szeretnél? Hozd a bográcsod és főzd a lét! Ha nem főzöl vehetsz és ehetsz! Fogyasztáshoz érdemes előzetesen foglalni személyesen a Mokka Kultúrpreszszóban, vagy a 06-30/435-8373 telefonszámon. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! Gyere el és érezd jól magad velünk! ígéri Barics Arnold, az egyesület elnöke. hirdetés Kiváló minőségű akác tűzifát 18 000,-Ft-os, csertölgy tűzifát 17 500,-Ft-os áron kínálunk. A feltüntetett bruttó ár, 1 üzemi szórt köbméterre értendő! Korrekt, ellenőrizhető kiszállítási formában. A vásárló a lepakolás előtt mérőszalaggal ellenőrzi a teherautó, kaloda méretét. Ezt a műveletet megismételheti a kipakolás után is. További ellenőrzést is tarthat lepakolás közben, hogy miként helyezkednek el a fahasábok a kívülről nem látható részeken. Természetesen a tűzifát az adott lehetőségekhez képest, legoptimálisabb helyen pakoljuk le. Megkönnyítve a bepakolást a fatárolóba. Nem titkolt célunk a következő megrendelések teljesítése is! A tűzifát készpénzes számlával, és szállítólevéllel adjuk át. A kiszállítás előre egyeztetett időpontban történik. Alapvető szabályunk, miszerint csak fényes nappal érkezünk a tűzifával. Sötétedés után SOHA nem szállítunk. Az elvárásunk a megrendelő felé csupán annyi, hogy a tervezett érkezési időpontban, minimum egy felnőtt legyen jelen. Lehetőleg a munkálatok befejezéséig. A teherautóról a tűzifát munkatársunk billenti le a megbeszélt helyre. Erdei köbméterben is megoldható a kiszállítás! 1m * 1m * 1.7m! A fát darabolva, kályhakész formában adjuk át, az előre megbeszélt méretekben, melyek nem igényelnek további utómunkálatokat. Használható minden fűtőeszközbe. fotó: művelődési ház Technikai azonosító: AA5836912-5-
Suzuki Varga alapítva 1992 minden új Vitara és S-Cross modellre Vásárolja meg hűség programunkban a legkedvezőbb áron! Ráadás kedvezményünk: 100.000.-Ft értékű ajándék extracsomag a részletekről érdeklődjön E-mail: suzukilanycsok@gmail.com Internet: www.suzukivarga.hu 7761 Kozármisleny Vadvirág u.4. Tel.: 72/570-926 7759 Lánycsók, az 57.út mellett Tel.: 69/364-494 Nyitva tartás: H-P 8.00-17.00 Szo.: 8.00-12.30 hirdetés
www.zmpakk.hu www.facebook.com/zmpakk Tel: 72-213-625 és 0630-426-1429 e-mail: zmpakk@zmpakk.hu Befőttes üvegek, szörpös üvegek, pálinkás és boros palackok széles választéka. Ízelítő árainkból: 370 ml-es normál befőttes üveg 58 Ft/db 720 ml-es facett befőttes üveg 85 Ft/db 200 ml-es szörpös palack 65 Ft/db 500 ml-es szörpös palack 80 Ft/db 1 literes szörpös palack 130 Ft/db Pécs, Verseny u. 8. Hétfő-péntek 8.00-16.30 óráig. Kozármislenyi 2018. 2019. szeptember március közéleti lap Zöld övezetben, tóra néző panorámával várjuk kedves vendégeinket! 10 fajta Lucaffé prémium kávé. Capri sütemények. Gelatéria és kürtős fagylalt. Sütemény és torta rendelést felveszünk! GUMICSERE HÁZTÓL-HÁZIG! A MŰVELŐDÉSI HÁZZAL SZEMBEN Igény esetén Kozármislenyben autójáért megyek, majd gumicsere után visszaviszem. Bankkártyás fizetési lehetőség! Tel: 06-30/435-8373 e-mail: mokka@gmail.com nyitva: vasárnap 11.00-18.00, a többi napon 10.00-18.00 Kozármisleny, Pécsi utca 1. Művelődési Ház WEBS VILÁGÍTÁSTECHNIKAI SZAKÜZLET Világítástechnika felsőfokon Ipari világítás Technikai lámpák Technikai azonosító: AA5840355 Cím: 7621 Pécs, Rákóczi út 59-61. Tel./fax: 72/515-802 ÚJ ÜZLET! Pécs Komlói út. 79. Iroda Tel.: 72/515-801 E-mail: webskft@webs-kft.hu Szaküzlet Tel.: 72/332-492 szakuzlet@webs-kft.hu Led lámpák Villanyszerelés közintézményekben, ipari épületekben és a lakosság szolgálatában! - 97 - MEMENTO TEMETKEZÉS PÉCS, Szabadság u. 26. Tel: 72/520-604 Tel/fax: 72/520-605 Mobil: +36 30/3360-647 +36 30/9399-928 Nyitva: H-P: 8-16 www.mementotemetkezes.hu Állandó ügyelet: 30/939-9928 Mammel- Memento Kft. PÉCS, Szabadság u. 26. Tel: 72/520-604 Tel/fax: 72/520-605 Mobil: +36 30/9399-928 A KOZÁRMISLENYI TEMETŐK ÜZEMELTETŐJE Garantáltan NEM kínai SÍREMLÉKEK, EMLÉKMŰVEK, URNATÁBLÁK, LÉPCSŐK, PÁRKÁNYOK, SZEGÉLYEK, PULTOK KÉSZÍTÉSE ÉS FELÚJÍTÁSA GRÁNITBÓL, MÁRVÁNYBÓL, MÉSZKŐBŐL ÉS MŰKŐBŐL. Egyedi munkák tervezése, kivitelezése, betűvésés kézzel, géppel, homokfúvással, helyszíni vésés, betűfestés, aranyozás igazi arannyal, kézi faragás, gravírozás, betonozás, járdakészítés, szintezés, bontás, összerakás, helyszíni tisztítás átcsiszolással, műkőkészítés. Ingyenes árajánlat készítése. BERTA JÁNOS KŐFARAGÓ, ÉP. SZOBRÁSZ ÉS MŰKŐKÉSZÍTŐ Több évtizedes szakmai és több éves osztrák tapasztalattal. 06 20 363 37 71 KOZÁRMISLENY, PALÁNKVÁR U. 6. hirdetés
2019. május 18-án IX. alkalommal került megrendezésre a Simon Kupa. Az esemény a vendégek fogadása mellett reggelivel kezdődött. Egyéni, páros valamint egyéni vigaszág versenyen küzdöttek a felek. Tizenkilencen neveztek az egyéni versenyre, majd a csoportmérkőzések után alsó és felső ágon folytattuk. Az egyéni versenyek befejezését követően páros versenyre is sor került 10 páros részvételével. A vegyes pörkölt ebéd után folytatódott a verseny, majd a rendezvény zárása előtt sült halat készítettünk. Az eredmenyhirdetésre este 19.00 órakor került sor. A rendezvény nagyon baráti hangulatban zajlott, külön köszönték a részvevők a lehetőséget, mert nagyon szervezett volt az egész napi lebonyolitás. Eredmények: Felső ág. 1.Szilovics István, 2.Vass Szilárd, 3.Kovács Attila. Vigaszág:1. Varenke Richárd,2. Hahn Attila, 3.Varenke Borbála Páros:1. Simon István/Steindl Csaba, 2.Kovács Attila/Szilágyi Tibor, 3. Vass Szilárd/Szél Attila Köszönjük a lehetőséget és a támogtást! 2020-ban jubileumi 10. alkalommal kerül negrendezésre a Simon Kupa! Simon Kupa Szilovics István 2000. június Lakóotthon átadás. Díszvendég: Göncz Árpádné 20 ÉVES A CSEVEGŐ! 2002. június 2001. június Református templom, alapkőletétel Ballagás a Kozármislenyi Általános Iskolában hirdetés Ballonos és zsugoros Pi-víz házhozszállítás minden szerdán Kozármislenybe és környékén! Vízadagolók és kézipumpák nagy választékban! 1600 Ft/19 l-es ballon 1000 Ft/6 x 1,5 l zsugor Áraink a kiszállítási díjat tartalmazzák. Válts te is az egészségesre, válts Pi Aquára! Infó, rendelés: 0620/2715545, piaqua2017@gmail.com NEMZETI DOHÁNYBOLT Értesítjük kedves vásárlóinkat, hogy üzletünk a Kossuth utcából a Móricz Zs. tér 20. sz. alá (a lottózó mellé, a gyógyszertárral szembe) költözött. - 8 -