XI. MINDEN VAGYOK!

MINDEN VAGYOK F URCSA ELLENTMONDÁSBAN ÉL a mai ember! Miközben önmaga istenítésével teljesen függetlenné vált Teremtıjétıl (s így elkövette a modern bálványimádás jellemzı változatát), aközben óriási kérdıjelként pulzálnak lelke mélyén a kérdések, amelyekrıl e könyv szól. Ki vagyok én, miért vagyok, mennyit érek? Destruktív típus vagyok. Mindig lázadtam a tekintélyelvő rend ellen, különösen, ha nem volt miért tisztelni a tekintélyt követelı embert vagy szervezetet. A kötelezı és az illik szó számomra mindig a világ legellenszenvesebb szava volt. Nehezen alkalmazkodtam a kötelesség jellegő elvárásokhoz (mindig győlöltem az egyenruhákat is, s a szők farmerhez és a kilógó kockás inghez képest számomra az öltöny is egyenruhának számított; képzelheted milyen belsı konfliktust éltem át, amikor szószéki szolgálatra hívtak!) és a pusztán társadalmi kötelességbıl elvégzett cselekedetekhez. Bár lázadásaim kívülrıl csak ritkán voltak látványosak, botrányosak, de belül, a lelkem mélyén igazi tornádókat éltem át. Természetesen a legtöbb élethelyzetben azokkal voltam szolidáris, akik kisebbség- 167

KI VAGYOK ÉN? ben voltak a hatalommal szemben, legyen az családi, iskolai, katonaságbeli vagy akár politikai hatalom. Éppen ezért a vallás és az egyházasdi irtózattal töltött el. Nem Isten létét kérdıjeleztem meg ezzel, hanem látva a történelmi egyházak politikának való behódolását (s akkoriban, ahogy ma is az emberek döntı többségének, számomra ezek jelentették az egyházat), el nem tudtam képzelni, miért kellenének nekem papok ahhoz, hogy higygyek valamiben. Azt pedig végképp elutasítottam, hogy mások mondják meg, mit higgyek. De ezt bár a létét nem tagadtam, csak kiskamasz koromban még Istentıl sem tőrtem el. S ezzel a szemlélettel beleestem abba a jellemzı csapdába, amiben a mai világ is vergıdik. Amíg egyik oldalról elsöprı gyızelmet aratott bennem a totális függetlenség eszméje, addig a másik oldalról legalább ugyanakkorát a személyem értéktelenségének tudata. Bár látszólag ellentmond egymásnak a két tény, lélektanilag mégis teljesen nyomon követhetı a kialakulásuk. Az Istentıl való függetlenség vágya és ténye az egyik legelemibb kapcsolatunkból szakított ki bennünket. Állítólag Augustinus mondta: Minden ember lelkében van egy Isten alakú őr, s azt semmi mással nem tudjuk betölteni. Az evolúcióban való hit elképesztı terjedése hatalmas pontot tett a függetlenség ideája mögé. Ha nincs teremtés, akkor nincs szükség Teremtıre sem. Tudományos szempontból is bizonyítást nyert az ember egyeduralkodó mivolta. Amennyit nyertünk a réven (a szabadság látszólagos korlátlansága miatt), annyit veszítettük a vámon (ha magányos porszemek vagyunk az Univerzum 168

MINDEN VAGYOK sötétjében, akkor létezésünk ok és cél nélküli értelmetlenség). Elfoglalhatjuk magunkat látszattevékenységekkel, legyenek azok bármily nemes indíttatásúak, alapvetıen azonban mégis csak két tanácstalanul széttárt kéz marad a válasz létünk céljára. Egyéni életünk értelmét nem tudjuk máshol lemérni, csak önmagunk, illetve környezetünk erkölcsi, etikai, szellemi és fizikai normái alapján. Ez pedig manapság minimum kétséges. Nincs abszolút mércénk, amihez mérhetnénk magunkat. Ez volt az a csapda, amibe én is belesétáltam. Egy kiadós, szürke depresszió lett a vége. Ebbıl mentett meg Jézus Krisztus 1989 végén. A XXI. század talán minden más kornál jobban értékeli a csillogást és talmi értékeket. A könyv elsı fejezetében utaltam már a reklámok tudat- és személyiségformáló, torzító erejére, amelyek egyfajta mércét állítanak elénk. De pozitívabb-e vajon az összehasonlítás végeredménye, ha személyes környezetünk teljesítményéhez mérjük önmagunk eredményeit? Bármit is végzünk, egészen bizonyosan van valaki, aki jobban csinálja azt nálunk! Utaltam már arra, hogy mindennapjaink értékmérıjének kulcsszava a teljesítmény. Csak akkor érzik magukat értékesnek az emberek, ha valami teljesítményt tudnak felmutatni. Majdnem mindegy, hogy az a napi munkában, a mővészetek valamelyikében, tudományos kutatásban, sportban vagy bármi egyébben elért eredmény, de eredmény legyen! Ebben a teljesítmény- és látványcentrikus világban nem csoda, ha a néhány kiválasztottól eltekintve, óriási füg- 169

KI VAGYOK ÉN? getlenségünk ellenére semmitmondónak, értéktelennek látjuk önmagunkat. A Biblia egészen máshol, másban leli meg az értékünket. Bár egyes versekben valóban azt hangsúlyozza, hogy az ember Isten nélkül semmi, porszem csupán, addig más versekbıl megtudhatjuk, hogy miként vélekedik e porszem értékérıl Isten. Van egy vers, amely számomra talán a legszebb, legkedvesebb, legvigasztalóbb az egész Szentírásban. Közeli barátaim, ismerıseim szerintem már unják is, hogy anynyit hivatkozok rá. De egész életem önazonosságát tulajdonképpen ez a vers adja meg. Ésaiás prófétával íratta le a Szentlélek. Így szól: És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtıd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy! (Ésa 43:1). Jákób és Izráel Oh, Jákób Izráel így szólít meg bennünket az Úr, Ésaiás tolla által. Szólt ez a vers, hogyne szólt volna a testi Izrael számára is, de szól a keresztény egyház, a keresztény gyülekezet, a lelki Izráel tagjainak is (Jel 7:4 8; Róm 11:14 26). Ki volt Jákób, és ki volt Izráel? A bibliai történet szerint Ábrahám kisebbik fia, Jákób lett Izráellé (1Móz 32:24 29). A Jákóbból, vagyis a Csalóból, ahogy eredeti nevének jelentése szerint hívja ıt az Ige, Izráel, vagyis Isten harcosa lett azon az estén, ott a Jabbok révénél. Angyallal harcolt, bár jó darabig úgy vélte, hogy az ellenség, vagyis testvé- 170

MINDEN VAGYOK re, Ézsaú ellen teszi ezt. Az angyal kezének súlya a vállán a megcsalt testvér tenyerének súlyát jelentette a számára. Istennel szállt harcba, ha tévedésbıl is, hajnalra azonban Isten alázatos szolgájaként virradt rá az új nap. Egy bibliai alapokon álló szerzı ezt írja az angyallal küzdı Jákóbról: Amíg így küzdött az életéért, bőntudat nehezedett a lelkére. Elé tárultak bőnei, hogy elválasszák Istentıl. De kétségbeejtı helyzetben eszébe jutottak Isten ígéretei, és egész szívével irgalmáért könyörgött. 1 Jákób úgy gyızött tehát, hogy legyızetett. Akkor találta meg saját magát, amikor ragaszkodott Isten áldásához. Akkor lett a mindennapok áldásrabló Csalójából Isten Harcosa, amikor felismerte, hogy nem Ézsaú ellen, hanem az Isten áldásáért kell tusakodnia. Küzdünk mi is sok, ó, milyen sok mindennel! Ránk telepszik az élet, nehézzé válnak a terhek, nem bírunk érzéseinkkel, indulatunkkal, kifolyik markunkból az idı, elfogynak mellılünk szívünk legkedvesebbjei, fojtóhurokként tekerik körbe nyakunkat az anyagi nehézségek, napszárított páraként lesznek semmivé a lehetıségeink, a régi barátságok biztonsága helyett csak azok emlékét markolja tenyerünk Ó, hányszor pattantunk már fel Ézsaú tenyerét érezve a vállunkon, s küzdöttünk azzal, akivel, amivel nem is kellett volna harcolnunk, és hányszor szalasztottuk el a lehetıséget, amikor a harc helyett 1 Ellen G. White: Pátriárkák és próféták, 158. oldal, Advent Kiadó, 1997 171

KI VAGYOK ÉN? leborulnunk kellett volna az elıtt, aki vállunkra tette a kezét! S ez az elsı, nagyon fontos üzenet számunkra ebbıl a történetbıl, ebbıl a igeversbıl! Sokszor küzdünk az életünk körülményei ellen, a bennünket körülvevı emberekkel, küzdünk a nehézségekkel, küzdünk Isten akaratával, s közben szentül hisszük, hogy valódi ellenséggel harcolunk. Pedig mindezek Isten érintését jelentik, hogy megismerhessük İt, hogy általa igazi önmagunkat találhassuk meg a függetlenség ádáz bajnoka, vagy a semmit érı pondró helyett. Teremtve lenni A te Teremtıd és a te alkotód, Izráel folytatja Isten, Ésaiáson keresztül e fejezet alapigéjében, az Ésa 43:1-ben. Mit jelent az a tény, hogy teremtett lények vagyunk? Csupán annyit, amit egyre több keresztény teológus is tanít, amit a teremtés mellett szinte utolsó bástyaként álló katolikus egyház, illetve annak feje is elfogadott 1996 ıszén, hogy Isten elindította egykor az ısbummot, aztán néhanéha kicsit beavatkozott a törzsfejlıdés menetébe, amíg végül kialakult az ember, akinek már nem is maradt más feladata, csak önmaga szüntelen reprodukciója? Ez lenne valóban a teremtés módja, a teremtettség lényege? Egyik kedvenc költım, Kosztolányi Dezsı írja Halotti beszéd címő versében: 172 Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belıle több, és most sem él, s mint fán se nı egyforma két levél,

a nagy idın se lesz hozzá hasonló Keresheted ıt, nem leled, hiába, se itt, se Fokföldön, se Ázsiába, a múltban sem és a gazdag jövıben akárki megszülethet már, csak ı nem Szegény a forgandó, tündér szerencse, hogy e csodát újólag megteremtse. MINDEN VAGYOK Kosztolányi csodálatos szavaival élesen rávilágít minden ember egyszeriségére, egyediségére; bár a szerencsét nevezi az ember alkotójának. Az Úr azonban önmagát nevezi annak. Dávid így írja le léte elıtti léte emlékképe 2 történetét: Bizony, te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél Nem volt elıtted elrejtve az én csontom, amikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet (Zsolt 139:13-16). Isten alakított olyanná, amilyenek vagyunk, az İ kezének alkotásaként születtünk erre a világra. İ akart minket olyannak, amilyenek vagyunk. Így, és csak így illünk bele az életnek abba a szegletébe, ahová İ szánt bennünket. Ha mások lennénk, akkor már nem a saját életünket élnénk, hanem valaki másét! Mindnyájunk egyedi, megismételhetetlen és pótolhatatlan, mindenki csodálatosan megkülönböztetett, újólag megteremthetetlen, egyedüli példány. 2 Utalás Reményik Sándor Istenarc címő versére. 173

KI VAGYOK ÉN? Bár régen mereven tiltakoztam ez ellen, de mégis igaz: azért teremtettünk, hogy Isten szerethessen minket, s Jákóbból Izráellé válva, mi is szerethessük İt! Szeretet őzött félelem Ne félj írja tovább Ésaiás az Úr szavait. Rákerestem: a Biblia-CD szerint hetvenkétszer szerepel ez a szóösszetétel a Biblia Károli-féle fordításában. Az elsı bőneset következtében alapvetı életérzésünk a félelem. Minden napra jut belıle, mindennap van mitıl félni, és van mit félteni. A félelem nem Istentıl származik. Ahol Isten ott van, ott oszlik a félelem is. Isten a szeretet, a teljes szeretet (pedig) kiőzi a félelmet (1Ján 5:18). Meg kell tanulnunk nem félni. Jákóbnak tanulnia kellett, egy egész éjszakán át, hogy a félelem hogyan alakulhat át Isten-félelemmé. Ugyanis ha megértjük a kettı közötti különbséget, akkor a félelem helyét felválthatja az Isten létébe és szeretetébe vetett hit, amely nem más, mint a belé vetett bizalom (Zsid 11:1). Hiába félünk a holnaptól, az emberektıl, a sötéttıl, a hangoktól, a bizonytalanságtól, a szegénységtıl, a gazdagságtól, önmagunktól vagy bármi mástól, Isten meg tud szabadítani bennünket bármilyen félelemtıl. Bizony, még az értéktelenségünk félelmétıl is. Hogyan is lehetnénk értéktelenek, hogyan is lehetne létezésünk céltalan, ha egyszer İ teremtett bennünket, ha olyannak teremtett bennünket, amilyenek vagyunk, és ha az İ akaratából vagyunk az életnek abban a sarkában, ahol vagyunk? 174

MINDEN VAGYOK Megváltva mert megváltottalak folytatódik a vers. Azért váltott meg minket Isten, mert szeret bennünket. Mert İ a szeretet. Ez az oka a teremtésnek is, de ez az oka a Golgotának is. Mindenkit üdvözíteni szeretne, s nem İ tehet arról, hogy ez sajnos nem lehetséges. Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tőr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elvesszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson. (2Pét 3:9) Már láttad, a bőn nem más, mint önzés. Arról is beszéltünk, hogy a születésünktıl fogva bennünk élı önzés kikerülhetetlenül önzı cselekedeteket gyümölcsözik az életünkben. Isten a szeretet, ezért az önzés, az adni nem tudás teljesen idegen tıle, irtózik attól. Minden fájdalom, minden könny végsı oka az önzés. Önzés nélkül nem lenne halál sem. Az ember önnön ereje által nem tud megszabadulni a benne élı, és rajta keresztül munkálkodó önzéstıl. Minden önzı tett, minden önzı gondolat ellentmondásban van a szeretet életelvével, ezért elszakít bennünket Istentıl. a ti vétkeitek választanak el titeket Istentıl, és bőneitek fedezték el az ı orcáját ti elıttetek olvassuk az Ésa 59:2-ben. Az önzésnek, a bőnnek kikerülhetetlen következménye a halál. Ami nincs életbıl, az halálból van. Aki elszakad az élet forrásától, az menthetetlenül a halál területére lép. 175

KI VAGYOK ÉN? Nem Isten keményszívősége, hanem ez a belsı logika az oka annak, hogy a bőn következménye halál (Róm 6:23). Aki a bőn állapotában él, aki bőnt követ el, annak meg kell halnia. 176 vérontás nélkül nincsen bőnbocsánat. (Zsid 9:22) Ez mindannyiunk feletti ítélet. Jézus Krisztus azonban azért jött el erre a Földre, hogy a büntetést átvállalja helyettünk. Az İ vére kiontatott a mi halálunk helyett váltságul, İ meghalt helyettünk, hogy nekünk ne kelljen meghalnunk. A Biblia két halált ismer: az elsı és a második halált. Az elsı halált mindazoknak el kell szenvedni, akik nem látják meg életükben a visszatérı Jézust (1Kor 15:49 54). Ebbıl a halálból, bár idıbeli eltéréssel, de mindenki számára van feltámadás (Jel 21:5 8). A második halálból azonban nincsen visszatérés. Ez a kárhozat halála, a vég-leges, visszavonhatatlan megsemmisülés (Jel 20:14 15). Jézus ezt, a második halált szenvedte el értünk, és ebbıl támadt fel. Ezért mondhatjuk, hogy legyızte a halált. Az elsı halálból már az İ feltámadása elıtt is tértek vissza emberek az Ószövetség idejében is, de az İ szolgálata által is többen életre keltek (a naini özvegy fia, Jairus leánya, Lázár). Jézus halála és feltámadása azért volt különleges, mert İ az Atyától való végleges elszakadtság állapotából tért vissza. Ezzel a halállal halt meg helyettünk, és így saját vérét tudja felmutatni a mi életünkért váltságul. A mi helyünkre állt, hogy élhessünk. Ha az Úr megváltottai vagyunk, nincs okunk félelemre, mert bizonyosak lehetünk abban, hogy nemcsak formál-

MINDEN VAGYOK tatásunk, hanem életünk minden perce is az İ kezében van. Sıt, nála letehetjük bőneinket, marcangoló lelkiismeretfurdalásunkat. Megszabadít bennünket ezeknek görnyesztı súlyától is. Krisztusban azonban nemcsak a bőnöktıl, hanem magától a bőntıl is szabadok lehetünk 3, ha elfogadjuk tıle ezt a szabadságot. Isten nem kertel. Megszólít. Téged váltottalak meg mondja. Téged, aki ezt el sem akarod, vagy el sem tudod hinni! Megváltott, s ez azt jelenti, hogy miattad jött el Jézus erre a Földre, miattad öltött testet, miattad hagyta ott a Menynyet, miattad szenvedett, miattad halt meg, és miattad támadt fel! Nem azért, mert jó ember vagy, hanem hogy jó emberré lehess! Nem azért, mert megtartod a törvényt, hanem, hogy megtarthasd azt. Téged váltott meg Isten, mert az İ szemében nem vagy tucatáru! Személyes teremtése vagy, drága a szívének! Téged váltott meg Isten, hogy e megváltás által pontosan belesimulj saját életedbe, s hogy el tudd végezni mindazt, amit más nem tudna megtenni a te helyedben. Te kellesz, és pont oda, ahol vagy! Megváltott Isten, mert megváltás nélkül más lennél, lötyögnél az életed kereteiben. 3 A bőnök az önzı gondolatokat, illetve az azokból származó elkövetett cselekedeteket, elmulasztott lehetıségeket jelentik, a bőn pedig azt az önzı állapotot, amelynek természetes következménye, hogy önzı gondolataink és cselekedeteink vannak. 177

KI VAGYOK ÉN? Megváltott, hogy általa lehess más, az, aki igazán te vagy! Az Úr olyannak szeret, amilyen vagy, hogy olyanná lehess, amilyenné lenned kellene! Szeretete feltétel nélküli. Úgy szeret téged, ahogy vagy. Az Isten pedig a mihozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy amikor még bőnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt. (Róm 5:8) Ez nem jelenti azt, hogy a bőneidet, a bőnös állapotodat is szereti. Oda kell szánni magunkat a bőnök elhagyására, úgy, ahogyan erre Pál is hív bennünket. Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket (2Kor 7:1). Ám az odaszánás nem feltétele a szeretetének. Nemcsak akkor vagy értékes számára, ha megszületik benned az elhatározás, hanem még azelıtt értékesnek tart téged, mielıtt egyáltalán megismerted volna İt. A te neved Mi jöhet még a megváltás után? Mi az, ami több lehet, mint a megváltás ténye? neveden hívtalak téged fokozza tovább az Úr a mondanivalóját. Neveden hívtalak téged A megváltás az egész világért megtörtént. Úgy szerette Isten a világot írja János apostol a Biblia aranyszövegében (Ján 3:16). Szerette Isten a világot, de a ma embe- 178

MINDEN VAGYOK re már tudja, hogy csöppnyi bolygónk is milyen határtalanul széles tud lenni, s hogy mennyire semmi egy emberélet, a többi hétmilliárd között a bolygónkon. Ugyanez a János apostol egy ízben mégis megfordítja mondanivalóját. És ı engesztelı áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világért is. (1Ján 2:2). Tudja nagyon jól, hogy Isten szeretete átöleli a világot, de nemcsak úgy általában szeret, hanem mindig az egyes emberhez szól a meghívása. Minden egyes emberre vonatkozik a megváltás csodája. Ésaiás próféta ugyanezt hangsúlyozza, ám még személyesebbé teszi Isten üzenetét. A Bibliában a név az egész embert jelenti, testi, lelki, szellemi egységében. Isten így hív neveden téged is, egykori Jákób, aki Izráellé lehetsz İbenne! Mondd csak el ezt a verset, úgy, hogy hozzáteszed a saját nevedet is! Neveden hívtalak téged, X. Y. Hihetetlen? Pedig igaz! Megszólít téged Isten, az egész világegyetem teremtıje! Téged, aki egy vagy a hétmilliárdból, aki értéktelennek, sallangnak tartod magadat a világ folyásában. Téged, aki meg vagy gyızıdve arról, hogy határozott ura és irányítója vagy életednek. Saját neveden szólít, s úgy, hogy azt össze nem keverheted senki hívásával! 179

KI VAGYOK ÉN? Kié vagy? enyém vagy fejezi be a mondatot Isten. İ mondja azt, hogy az Övé vagy. Kié vagy valójában? Kié vagy, Jákób, aki Izráellé lettél, akiért meghalt Jézus Krisztus, akiben még mindig élnek félelmek, akit nevén hívott Isten? Kié vagy? Az értéktelenség félelméé, a kisebbségi érzésé, az összehasonlítgatós méricskélésé? A magabízó, életuraló, mindent és mindenkit tipró magaura büszkeségé? Kié vagy, amikor İ azt mondja, hogy az Övé? Nem széljátéka sors az életed az Övé vagy! El tudod-e fogadni magadat olyannak, amilyennek İ megteremtett? A szívedben élı istenfiúság kibékített-e már önmagaddal is, elfogadtad-e magadat annak, aki vagy, s akivé Isten által lehetsz? Vagy még mindig másokhoz méricskélsz, még mindig másokhoz hasonlítgatsz? Vagy még mindig azt hiszed, hogy az embertıl és Istentıl való teljes függetlenségben élheted le az életedet? Látod-e Krisztus vérében saját értékedet, te, aki mindenestıl értéktelennek tudod magadat? nem veszendı holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekbıl, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplıtlen Bárányén, a Krisztusén (1Pét 1:18 19). Ez a vér az árad! A te árad! Mered-e továbbra is értéktelennek vagy életed kizárólagos urának tartani magadat, mondd, barátom, testvérem? 180