A közösségi jog általános jogelvei

A közösségi jog általános jogelvei A jogelvekről általában A közösségi jog jogelveinek nagy szerepük van a Bíróságok ítélkezési gyakorlatában. A közösségi jog alapelveinek kialakulására pedig a tagállamok jogrendszereinek közös alapelvei hatottak. Ezek a közös jogelvek alkalmasak arra is, hogy csökkentsék az adott országok jogrendszerei között meglévő különbséget, és elősegítsék a közösségi jogrend érvényesülése szempontjából a legmegfelelőbb megoldást. Ezek a Bíróság által kidolgozott alapelvek később, az Alapszerződések módosítása révén bekerültek a szerződés szövegébe is. A közösségi jog, ugyanúgy, mint a nemzeti joganyag egy folyamatosan változó jogrend, éppen ezért elég nehéz megfelelni követelményeinek. Ugyanakkor azok az általános érvényű alapelvek megismerése és alkalmazása megkönnyíthetik konkrét jogalkotásunkat. A közösségi jog közvetlen alkalmazhatósága A közvetlen hatály azt jelenti, hogy az európai közösségi jogot a tagállamok területén közvetlen módon kell alkalmazni, vagyis a közösségi jogot a tagállamokban a címzetteknek végre kell hajtani. A közösségi jog révén az egyéneknek is lehetnek alanyi jogai, melyek azokat saját nemzeti bíróságaik előtt érvényesíthetik. E jogok nemcsak a tagállamokkal szemben illetik meg a magánszemélyeket, hanem meghatározott esetekben a magánszemélyek egymás közötti vitáiban is. (Van Gend en Loos ügy). Ahhoz, hogy a közösségi jog közvetlen hatálya maradéktalanul érvényesülhessen, a közösségi jognak feltétlennek és megfelelően pontosnak kell lennie. Nem tekinthető feltétlennek a közösségi jog adott rendelkezése, ha az abban megfogalmazott alanyi jog érvényesíthetősége valamely közösségi intézmény vagy valamely tagállam megítélésétől függ. A megfelelően pontos kitétel pedig azt jelenti, hogy felhasználható jelzéseket ad a nemzeti bíróságnak. A közvetlen hatály elvének nagy szerepe van abban, hogy a közösségi jog egységes alkalmazása teljes körű legyen az összes tagállamban. A közösségi jog elsőbbsége A közvetlen hatály elvéhez szorosan kapcsolódik a közösségi jog elsőbbsége, mely szintén szilárd alapokon nyugvó elv a Bíróság esetjogában, hiszen a közösségi jog feladatát csak akkor teljesítheti be, ha amellett, hogy bizonyos feltételek megléte esetén hatályosul a tagállamokban, még fölé is kerül a tagállamok nemzeti jogszabályainak, elsődlegessé válik azokkal szemben. A közösségi jog és a nemzeti jog összeütközése esetén a közösségi jogot kell alkalmazni. Nemzeti jogalkotó nem változtathatja meg, nem hatálytalaníthatja. Simmenthal ügyben mondta ki a bíróság, hogy a nemzeti bírónak joga van mellőzni a nemzeti jogot, ha az a közösségi joggal ellentétes. A közösségi jog primátusa a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogyha egy konkrét ügyre vonatkozóan közösségi jogi norma létezik, akkor az elsőbbség elve alapján

minden esetben a közösségi jogot kell alkalmazni, hiába létezik a nemzeti parlament, vagy önkormányzat által elfogadott jogszabály. A közösségi jog elsőbbsége nemcsak azt jelenti, hogy nem engedi érvényesülni a vele ellentétes tagállami szabályokat, hanem jogkövető magatartás esetén azt is megakadályozza, hogy a tagállamok összeütközést eredményező új jogszabályokat fogadjanak el. A szolidaritás elve Ez az elv azt jelenti, hogy a közösség tagállamai az Alapszerződésekben kötelezettséget vállaltak arra, hogy nemcsak jogaikat teljesítik, hanem egymás irányában érvényesülő kötelezettségeiknek is maradéktalanul eleget tesznek. Enélkül a Közösség belső kohéziója nem lenne biztosítható. A szubszidiaritás elve A szubszidiaritás elve az EK szerződés 3.b cikke alábbi rendelkezésén alapul: a kizárólagos hatáskörébe tartozó kérdések kivételével a Közösség a szubszidiaritás elvének figyelembevételével csak akkor jár el, ha a javasolt intézkedés célkitűzéseit azok terjedelme és hatása miatt a tagállamok nem tudják kielégítően megvalósítani, és ezért, a kívánt eredményt a közösség aktusa hozhatja létre. Ez a gondolat jelenik meg az Európai Unióról szóló Szerződésben is, mely deklarálja azt az elvárást, hogy a döntéseket a polgárokhoz a lehető legközelebbi szinten hozzák.. A szubszidiaritás elve alapján csak akkor tesz lépéseket a Közösség, ha és amennyiben a javasolt lépések céljai nem érhetők el elégséges mértékben a tagállamok által. Ugyanakkor még a szubszidiaritás elvére tekintettel sincs visszaút azon jogalkotási hatáskörök tekintetében, amelyeket a Közösség már megkapott. Az egyenlőség Az egyenlőség elve a Római Szerződés különböző cikkeiben jelenik meg: a 7. cikk alapján tilos bármely állampolgárságon alapuló diszkrimináció a Szerződés alkalmazási körében a 119. cikk kimondja az egyenlő munkáért egyenlő bér elvét, tekintet nélkül a dolgozó nemére. a 40. cikk (3) bekezdése tilalmazza az eljárások és a fogyasztók közötti különbségtételt a mezőgazdaság tekintetében a 117-118. cikk tilalmazza a különbségtételt a szakképzés, a javuló életszínvonal, a társadalombiztosítás, a szervezkedési és a kollektív alku tekintetében. Az egyenlőség elve a Bíróság jogértelmezése szerint sokkal több a felsorolt szabályok konkrét tartalmánál. Az egyenlőség elve alapján biztosítható a közösség minden állampolgárának, hogy azonos feltételekkel juthasson hozzá a közösségi javakhoz, akár szolgáltatásról, akár termékekről legyen szó. Az egyenlőség elvén alapulva nem lehet más tagállamok polgárát rosszabbul kezelni, mint a saját állampolgárokat.

Az egyenlőség elve megkívánja, hogy az összehasonlítható helyzeteket a jog azonos módon szabályozza és az eltérő helyzeteket ne szabályozza azonosan, hacsak az ilyen különbségtétel objektív mérlegelés után nem tekinthető indokoltnak. Eltérő helyzetekre tekintettel különbség tehető az egyes jogalanyok között. A diszkrimináció tilalma Diszkrimináció alatt a közösségi jogban a semleges differenciálással szembeni negatív előjelű eltérő bánásmódot értjük. Diszkriminációról akkor van szó, ha hasonló vagy összehasonlítható tényállásokat eltérően, vagy különböző tényállásokat azonosan kezelnek. Hacsak ez objektív okokkal nem igazolható. Ha azonban eltérő tényállásokat kezelnek eltérően, az nem minősül diszkriminációnak. A két legfontosabb kérdés tehát a helyzetek összehasonlíthatósága, illetve a különbségtétel indokolhatósága. (Lsd Skimmed-Milk Powder ügy) Ha a megkülönböztetés egy látszólag semleges ismérv alkalmazásán nyugszik, azonban ez hatását tekintve olyan, mintha az állampolgárság kritériumára épülne a differenciálás, akkor közvetett diszkriminációról van szó. A közösségi jog is elismeri a megkülönböztetés jogosságát bizonyos esetekben, illetve a pozitív diszkriminációt, amennyiben az érintettek helyzetének különbözősége erre alapot ad. A diszkrimináció tilalma a magyar jogrendszerben is, az Alkotmány 70/A. -a szabályozza. Az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A -ában foglaltakat. Ítéleteinek indokolásában rámutatott arra, hogy a jogegyenlőség nem jelenti a természetes személyeknek a jogon kívüli szempontok szerinti egyenlőségét is. A jogalkotás során figyelembe vehetők az emberek között ténylegesen meglévő különbségek. Csak a kellő súlyú alkotmányos indok hiányában történő eltérő szabályozás ütközik a hátrányos megkülönböztetés tilalmába. A megkülönböztetés tilalma alapján az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. Sem a jogegyenlőség általános követelményéből, sem a diszkrimináció tilalmából nem következik az, hogy a jogalkotó célszerűségi, gazdaságossági, jogtechnikai, az eltérő jogi helyzetekre figyelemmel levő szempontok szerint ne különböztethetne a jogok és kötelezettségek megállapítása során a jogalanyok között. [61/1992.(XI.20.)AB] A verseny torzításának tilalma A verseny torzításának tilalmát a Római Szerződés 30. cikke alapozza meg, mely tilalmaz minden olyan intézkedést, mely a tagállamok között a behozatal mennyiségszerű korlátozását eredményezi, illetve azzal azonos hatást kelt. Az EKSz. 3. cikkének g) pontja azt is kimondja: a Szerződésben megfogalmazott célok megvalósításához egy olyan rendszer működtetésére is szükség van, amely biztosítja a közös piacon a verseny torzulásmentes érvényesülését. A versenyszabályok egy része a vállalatok tevékenységét szabályozza, más része pedig az államokra nézve tartalmaz rendelkezéseket. Az előbbi körbe taroznak a versenyt

korlátozó megállapodások szabályozása, a fúziókontroll szabályrendje, illetve az erőfölényes piaci helyzettel való visszaélésre vonatkozó előírások. Az állami vállalatok irányítására vonatkozó szabályok, illetve a vállalatoknak juttatott kedvezmények szabályozása, az állami támogatások nyújtásának behatárolása pedig az államok tevékenységét korlátozza. A Közösség közvetlen versenyjogi jogalkotási, jogalkalmazási tevékenysége azokra a vállalati magatartásokra terjed ki, amelyek érinthetik a tagállamok közötti kereskedelmet A versenykorlátozó megállapodásokra (kartellekre) vonatkozó közösségi szabályokat az EKSz. 81. cikke fogalmazza meg. A cikk (1) bekezdése általános jelleggel megtiltja a tagállamok közötti kereskedelem befolyásolására alkalmas, a vállalkozások közötti megállapodást, vállalkozások társulásainak döntését és az összehangolt magatartását, amelyek a közös piacon folyó verseny akadályozását, korlátozását, vagy torzítását célozzák, vagy ilyen hatást fejtenek ki. Az általános tilalom mellett a bekezdés konkrét "különös" tilalmakat is nevesít, ezek: a beszerzési vagy eladási árak, illetve bármely egyéb üzleti feltétel rögzítése, a termelés, az értékesítés, a műszaki fejlesztés vagy a befektetés korlátozása vagy ellenőrzése; a piacok vagy a beszerzési források felosztása, a diszkrimináció, és az árukapcsolás. A tilalom alá eső megállapodások automatikusan semmisek, azaz a tagállami bíróságok előtt a felek a megállapodást sem egymással szemben, sem pedig harmadik felekkel szemben nem érvényesíthetik. (2. cikk) A tilalom alkalmazásától el lehet tekinteni, ha egy konkrét megállapodás egyidejűleg eleget tesz négy feltételnek, nevezetesen: a) hozzájárul az árutermelés- vagy a forgalmazás javításához, vagy a műszaki fejlődéshez, a gazdasági haladás előmozdításához, b) megállapodásból következő haszon méltányos része a fogyasztókhoz kerül, c) a megállapodás versenykorlátozó hatása arányos a megállapodás által kitűzött céllal, azaz nem korlátoz felesleges mértékben, d) a megállapodás által érintett áru tekintetében a verseny nem szűnik meg teljesen. (3. cikk) Az erőfölénnyel való visszaélésekre vonatkozóan az EKSz. 82. cikke fogalmaz meg szabályokat. A szabályozás a visszaélési elven alapul, azaz az erőfölényes piaci pozíció önmagában nem, csak az azzal történő visszaélés tiltott. A kartellszabályhoz hasonlóan a visszaélés általában tiltott, amit különös tilalmak részleteznek, nevezetesen: tisztességtelen beszerzési vagy eladási árak, illetve egyéb tisztességtelen üzleti feltételek alkalmazása, a termelés, az értékesítés vagy a műszaki fejlesztés fogyasztók kárára történő korlátozása, a diszkrimináció és az árukapcsolás tilalma. A közösségi versenyjog a tagállamokra, a kereskedelmi jellegű állami monopóliumok szabályozása, az állami támogatásra vonatkozó közösségi jogi szabályozás, közérdekű célból különleges és kizárólagos jogokkal felruházott vállalatok szabályozása terén tartalmaz előírásokat. Az állami támogatás tilalma

Szorosan kapcsolódik a verseny torzításának tilalmához az állami támogatások tilalma. Az állami támogatások is alkalmasak arra, hogy közvetlen beavatkozással a piac szereplőinek a piacon elfoglalt helyzetüket befolyásolják. Összeegyeztethetetlenek a közös piaccal azok az állami támogatások, amelyek meghatározott vállalatokat vagy egyes termelési tevékenységet előnyben részesítenek, s ezzel a versenyt eltorzítják vagy annak torzításával fenyegetnek, amennyiben a tagállamok közötti kereskedelmet befolyásolják. (Római szerződés 87. cikke, Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény általánosan tiltja.) Akkor tiltott a támogatás, 1. ha állami költségvetésből származik, 2. egyértelműen előnyt nyújt egy bizonyos vállalatnak, vagy szektornak, tehát versenyt torzító hatású, illetve 3. ha a támogatás alkalmas arra, hogy befolyásolja a tagállamok közötti kereskedelmet. A bíróság gyakorlatában támogatást jelent minden olyan előny, amelyben állami szervek részesítenek valamilyen vállalkozást, ellenszolgáltatás nélkül, vagy olyan ellenszolgáltatás fejében, amely csak minimális mértékben tükrözi azt az összeget, amelyre a szóban forgó előny értéke tehető. Az előny nyújtásának formája és célja teljesen közömbös. Ha az Európai Unió Bizottsága az állami támogatás visszafizettetését rendeli el, a visszafizetendő támogatás adók módjára behajtandó követelésnek minősül. (1992. évi XXXVIII. tv. 13/A (11) A számos tiltás mellett több olyan kivétel is van a közösségi jogban, amikor az állami támogatás nem minősül versenyt torzító támogatásnak. a) Bizonyos támogatások esetében a mentesség automatikus, ami azonban nem jelenti a bejelentési kötelezettség alóli mentességet is egyben. Ilyenek a szociális jellegű támogatások, a természeti katasztrófák és rendkívüli események következtében kialakult károk enyhítésére adott támogatások. b) Egy más körben a mentesség csak akkor válik érvényessé, ha a Bizottság a nyújthatóság mellett dönt. A csekély összegű támogatásokra vonatkozó (de minimis) szabály: azt jelenti, hogy a meghatározott összeghatárt meg nem haladó támogatásokra nem vonatkozik a szerződés. Ez három éves időszak alatt 100.000 eurónak megfelelő összeg. A 100.000 euróba nem kell beszámítani más a Bizottság által engedélyezett támogatásokat. A tagállamok feladata annak ellenőrzése, hogy a de minimis címén kapott támogatások összege ne legyen magasabb, mint 100.000 euró. Általános szabályként került megfogalmazásra, hogy minden állami támogatást tartalmazó új támogatási program, pályázati felhívás és egyedi támogatás tervezetét ideértve a létező támogatások módosításait is, be kell jelenteni a pénzügyminiszternek. E szabály alól kivételt jelentenek a helyi önkormányzatok által nyújtott olyan támogatások amelyeknek a támogatástartalma éves szinten egy vállalkozás vonatkozásában a 8 millió forintot nem haladja meg. Hallgattassék meg a másik fél is

Az alapelv lényege röviden, hogy véleményt nyilváníthat az, akinek érdekeire a döntés felismerhető módon hatást gyakorol. Már a római jogban alkalmazott alapelv. A Bíróság a Transocean Marine Paint Association v. Bizottság ügyben állapította meg először, hogy egy személynek, ha a közösségi döntés felismerhető módon hatást gyakorol az érdekeire, lehetőséget kell kapnia, hogy véleményét meghallgassák. A meghallgatáshoz való jog gyakorlati jelentősége a tagállamok számára azt jelenti, hogy kifejthetik véleményüket a Bizottság előtt, amikor az azt vizsgálja, hogy megsértették-e a közösségi jogot. A Bizottság tisztviselői számára ez a jog azt jelenti, hogy munkajogi szankciók elszenvedése előtt véleményüket meg kell hallgatni. Hatékony jogi felülvizsgálat Ezt az alapelvet legegyszerűbben úgy fogalmazhatjuk meg, hogy mindenkinek joga van a jogorvoslatra. A Bíróság a Johnston ügyben fogalmazta meg először, hogy a tagállamoknak gondoskodniuk kell arról, hogy minden személynek joga legyen a hatáskörrel rendelkező bíróság előtt tényleges jogorvoslatra az állam olyan intézkedéseivel szemben, amelyet közösségi jogot sértőnek tart. A jogorvoslathoz való jog lényeges eleme a magyar jogrendszernek is. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 57. (5) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. Equity Az equity röviden megfogalmazva az igazságosság, méltányosság követelménye. Az angol ítélkezésben joghézag esetén alkalmazták az igazság helyreállítására. A közösségi jogban elsősorban a Bíróság ítélkezésében megvalósuló alapelv. A Bíróság a merev, szószerinti jogértelmezéssel szemben támaszkodik az equity elvére, ha a szószerinti jogértelmezés a józan ésszel ellentétes következtetésekre vezetne. (Lsd Reich-ügy) Az equity-t használja a Bíróság a joghézagok betöltésére is. A hazai jogrendszerben az Alkotmánybíróság nem vizsgálja valamely jogszabály igazságosságát, így az önkormányzati rendelet igazságosságát sem. Az Alkotmánybíróság több döntésében megállapította, hogy a célszerűség hiánya a szabályozásban, illetve a rossz vagy igazságtalan jogi szabályozás önmagában nem alkotmányossági kérdés, így az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre e kérdések érdemi vizsgálatára [26/1993. (IV. 29) AB határozat] A mindig részleges és szubjektív igazságosságnál a tárgyi és formális elvekre támaszkodó jogbiztonság előbbre való. [11/1992. (III. 5.) AB határozat] Rámutatott arra is az Alkotmánybíróság, hogy a célszerűségi vagy igazságossági problémák a törvényalkotó politikai felelősségének kérdésköréhez tartoznak.

Mindamellett azonban, hogy az Alkotmánybíróság a jogszabály igazságossága problémájának vizsgálatát visszautasította, több határozatában kimondta azt, hogy az önkormányzati rendeletalkotással szemben lényeges követelmény, hogy mint jogalkotó az önkormányzat az érintett csoporthoz tartozók körülményeit megfelelő figyelemmel, körültekintéssel és méltányossággal értékelje. Különösen a fizetési kötelezettséget, kedvezményt, mentességet, vagy támogatást nyújtó szabályozásnál van jelentősége az igazságosságnak és méltányosságnak. A jóhiszeműség A jóhiszeműség elve értelmében azok részesülhetnek jogvédelemben, akik jóhiszeműen járnak el. A Bíróság a magánszemélyeket illetően arra a következtetésre jutott, hogy a közösségi jog nem védi azok érdekeit, akik jóhiszemű eljárásukkal azt nem érdemlik meg. A Bíróság ugyanakkor azt is megállapította, hogy az EK szerveinek jóhiszeműen kell eljárniuk, nem cselekedhetnek önkényesen, minden aktusuknak megfelelő jogi alappal kell rendelkeznie. A jogbiztonság A jogbiztonság elve sok elemet tartalmazó alapelv. A jogbiztonság elve alapján tilos a visszaható hatály, a szerzett jogok és a legitim elvárások sérelme. A visszaható hatály tilalma azt jelenti, hogy a jogszabály hatálybalépése előtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle joghatása nem lehet. A visszaható hatály tilalmát megfogalmazza a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. tv 12. (2) bekezdése is, amikor kimondja, hogy jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. Amellett, hogy a jogbiztonság szempontjából kiemelt jelentősége van annak, jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre ne állapítsanak meg kötelezettséget, annak érdekében hogy a jogalanyok a magatartásukat a jog előírásaihoz tudják alakítani a jogbiztonság fogalomkörébe tartozik az is, hogy az állampolgárok jogait és kötelezettségeit törvényben meghatározott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető szabályok szabályozzák. A szerzett jogok koncepcióját illetően; a Bíróság megállapította, hogy egyéni jogokat avagy hasonló előnyöket biztosító jogszerű intézkedés visszaható hatályú visszavonása ellentétes az általános elvekkel. Ugyanakkor hozzátette, hogy a visszavonás kivételesen lehetséges, ha az érintettek hamis vagy hiányos információt adtak. A későbbiekben a Bíróság olyan értelemben módosította az álláspontját, hogy a visszavonás akkor lehetséges, ha ésszerű időn belül történt és szükséges figyelmet szenteltek annak a ténynek, hogy az érintett milyen mértékig vált a döntésre ráutalttá. A hazai jogrendszerben sem ismeretlen a szerzett jogok védelme. Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a szerzett jogok védelme a teljesedésbe ment, vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását jelenti. A szerzett jogok tiszteletben tartásából következően azokhoz csak akkor lehet hozzányúlni, ha e jogok jogellenesen, így pl. az állampolgárok jogegyenlőségét sértő

módon keletkeztek. [11/1992 (III.5.) AB, 62/1993 (XI.29.) AB, 43/1995 (VI.30.) AB 27/1999 (IX.15.) AB határozatok] A szerzett jogok védelméhez tartozik az is, hogy a szerződés tartalmi elemeit az állampolgárokra is kötelező érvénnyel az önkormányzat csak jogszabályi felhatalmazásra állapíthatja meg. Ekkor is figyelemmel kell lennie arra, hogy korábban létrejött szerződések tartalmát nem módosíthatja. [58/1992.(XI.6.) AB határozat] A jogos elvárások akkor szenvednek sérelmet, - mutatott rá a Bíróság a Denkaügyben, - amikor az integrációs intézmények megfelelő jogalap és átmeneti intézkedések nélkül, előreláthatatlan módon változtatják meg a közösségi jogot. A közösségi jog változásának tehát olyan módon kell bekövetkeznie, ami a "jó gazda" számára előrelátható. Az elvárást az különbözteti meg a szerzett jogtól, hogy az elvárás esetében egyéni jogról nem lehet beszélni, csupán valamilyen közösségi szerv intézkedése által keltett várakozásról, amit akkor lehet jogosnak tekinteni, ha ésszerű, jogilag védett és a Bíróság ilyenként elismeri. A Comossion v. Denmark ügyben azt mondta ki a Bíróság, hogy a jogbiztonságnak és az egyének védelmének az elve megköveteli az egyértelmű szövegezést, ami az érintett személyekkel világosan és pontosan megérteti jogaikat és kötelezettségeiket, és lehetővé teszi a bíróságok számára annak biztosítását, hogy e jogokat és kötelezettségeket betartsák. A magyar Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogbiztonság az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak, és a norma címzettjei számára előre láthatóak legyenek. Valamely jogszabály határozatlansága és többértelműsége sérti a jogbiztonság elvét, ezért alkotmányellenes. [11/1992. (III.5.) AB határozat] Az arányosság elve Az alapelv lényege, hogy az egyén szabadsága csak a közérdek védelméhez szükséges mértékben korlátozható. Ez azt jelenti, hogy az EK szervei a tagállamok polgáraira csak közérdekből és csupán olyan mértékben róhatnak kötelezettséget, korlátozást vagy büntetést, amit az elérni kívánt cél indokol. A Közösség ténykedése nem lehet aránytalan a szándékolt célhoz viszonyítva. Az arányosság elvének megsértése a R.SZ 173. cikke alapján az intézkedés érvénytelenítését vonhatja maga után. Az alapvető szabadságjogok Az Európai Közösség szerződésének 3c. cikkében négy alapszabadság megvalósítását tűzte ki célul, melyek alapvető fontosságúak a közös piac szempontjából. Nélkülük nem valósítható meg a nemzeti határok nélkül működő európai piac. Számos bírósági jogeset támasztja alá fontosságukat. A négy alapszabadságnak alapjog jellege van. Az áruk szabad mozgása

Az áruk szabad mozgása a legfontosabb a négy szabadság közül. Biztosítása érdekében előbb csökkentették, majd megszüntették a tagállamok közötti kereskedelmi akadályokat. Az áruk szabad mozgása az államra nézve állapít meg kötelezettséget vagy tilalmat. Áruk alatt olyan termékeket kell érteni, amelyeknek értéke pénzben kifejezhető, és amelyek kereskedelmi ügylet tárgyai lehetnek. Az áruk szabad mozgásának elvét a közösségi jog három fő rendelkezéscsoporton keresztül érvényesíti, a belső vámok és azzal egyenértékű díjak tilalma, a megkülönböztető belföldi adózás tilalma, a mennyiségi korlátozások és azzal azonos hatású intézkedések tilalma. A Közösség az áruk szabad mozgását a vámunió létrehozásával, az egységes közösségi vámtarifa rendszer életbeléptetésével teremtette meg. Általában elmondható, hogy minden, a határátlépés tényéhez köthető díj, amelyet belföldi vagy külföldi árukra vetnek ki, céljától, nagyságától, diszkriminatív vagy protekcionista jellegétől függetlenül vámmal azonos hatású díjnak minősül. Rejtett díjaknak minősülnek az olyan nemzeti intézkedések, amelyek ugyan formájukban nem, de hatásukban annál inkább vámmal azonos hatású díjnak minősülnek. A tagállamok sem közvetlenül, sem közvetve nem vethetnek ki más tagállamok terhére a hasonló jellegű hazai termékre közvetlenül vagy közvetve kivetett adónál magasabb belső adót. A tagállamok továbbá nem vethetnek ki más tagállamok terhére olyan természetű belföldi adót, mely más termékek közvetett védelmét szolgálja. A valódi adó, amelyet a termékek bizonyos csoportjaira azok származási helyétől független objektív kritériumokon nyugszik, és nem megkülönböztető jellegű, a jogalkotás nagyobb mozgástérrel rendelkezik. A mennyiségi korlátozások körébe tartozik minden olyan intézkedés, amely az áruk, termékek exportját, vagy importját teljesen, vagy részben mennyiségi és/vagy engedélyezési rendszer keretében akadályozzák. Ezek a rendelkezések nem zárják ki a behozatalra, a kivitelre, vagy a tranzitárukra vonatkozó olyan tilalmakat, vagy korlátozásokat, amelyeket a közerkölcs, a közrend, a közbiztonság, az emberek, az állatok és növények egészségének és életének védelme, a művészi, történelmi vagy régészeti értéket képviselő nemzeti kincsek védelme, vagy az ipari és kereskedelmi tulajdon védelme indokol. Ezek a tilalmak és korlátozások azonban nem lehetnek önkényes megkülönböztetés, vagy a tagállamok közötti kereskedelem rejtett korlátozásának eszközei." A személyek szabad mozgása Az Európai Unióról szóló szerződés alapjoggá tette az Európai Unió minden polgára számára a szabad mozgás jogát. A munkavállalók szabad mozgása, illetve az önálló tevékenységek szabad kifejtése, a Római Szerződésben a diszkrimináció tilalmaként fogalmazódnak meg. Ez közelebbről

azt jelenti, hogy másik tagállam polgára nem részesíthető a tagállam polgárához képest hátrányosabb bánásmódban. Letelepedés alatt az Európai Bíróság valamilyen gazdasági tevékenység tényleges gyakorlását érti egy másik tagállamban határozatlan időre történő tartós berendezkedés által. A letelepedés szabadsága tartalmát tekintve önálló szerzőtevékenység megkezdésének és folytatásának, illetve vállalatok alapításának és vezetésének szabadságát jelenti. (EKSz. 43-48. cikke) A szabadság az elsődleges letelepedéshez való jog mellett a másodlagos letelepedéshez való jogot is magában foglalja, vagyis azt, hogy a szakma művelésére vonatkozó szabályok betartásával egynél több működési helyet hozzanak létre, illetve tartsanak fenn. A közösségen belül biztosítani kell a munkavállalók szabad mozgását. A munkavállaló fogalma felöleli a fogadóállamban ténylegesen foglalkoztatottakat, az álláskeresőket, azokat a munkanélkülieket, akik munkaképesek és korábban dolgoztak, valamint az olyan munkaképtelen személyeket, akik a fogadó országban szerzett foglalkozási betegség, illetve munkahelyi baleset miatt nem tudnak többé munkát vállalni. A munkaviszony alapvető jellemzője, hogy egy személy egy meghatározott ideig egy másik személy számára és irányítása alatt, ellenszolgáltatás ellenében gazdasági érdekkel bíró tevékenységet fejt ki. Továbbá a munkavégzésnek valóságosnak és ténylegesnek is kell lennie, kizárva az olyan csekély jelentőségű tevékenységeket, amelyek kiegészítő, vagy mellékes jellegűek. A szociális foglalkoztatás keretében történő munkavégzés nem minősíthető a közösségi jogi értelemben vett munkavállalóként végzett tevékenységnek. A munkavállalók szabad mozgása körében a munkavállaló a ténylegesen fennálló állásajánlatra jelentkezhet, ebből a célból a tagállamok területére szabadon beléphet, a tagállam területén tartózkodhat azért, hogy munkát végezzen. Foglalkoztatása megszűnése esetén a tagállam területén maradhat nyugdíjasként, munkaképtelenként, munkahelyi baleset sérültjeként, vagy foglalkozási betegségben szenvedőként. Azok a munkavállalók is a tagállam területén maradhatnak, akik egy másik tagállamban dolgoznak, de fenntartják korábbi lakóhelyüket, és oda rendszeresen visszatérnek, valamint ezen személyek családtagjai. A közösségi jog főszabályként kimondja, hogy tilos az anyanyelv ismeretének megkövetelése az állások betöltése folytán. Kivételként azonban megengedi, hogy szükséges mértékben az anyanyelv ismerete előírható. Fontos kérdés, hogy mi a szükséges mérték. A Bíróság a Groener ügyben kifejtette, hogy a nemzeti nyelv védelme mindig legitim hivatkozási ok, de a szükségesség mértékét az adott munkakör szabja meg.

A munkavállalók szabad mozgását a tagállamok két területen korlátozhatják: Az egyik lehetőség, hogy a közszolgálatban a közhatalom gyakorlásával járó állások betöltésénél nem kell egyenlő bánásmódot biztosítani; a másik korlátozási lehetőség pedig a közrendre, közbiztonságra, vagy a közegészségügyre történő hivatkozás. A közrend, a közbiztonság és a közegészségügy védelmére hivatkozás azonban nem lehet gazdasági célú. Közszolgálatnak pedig azok a beosztások minősülnek, amelyek magukban foglalják a közhatalom gyakorlásában való közvetett, vagy közvetlen részvételt, amely az állam általános, vagy helyhatósági szerve, pl. helyi önkormányzat speciális érdekei védelmének felelősségével jár. Ezek az állások különleges lojalitást követelnek meg az állam felé az ilyen állásokat betöltő személyek részéről, valamint a jogok és kötelezettségek olyan kölcsönösségét, ami az állampolgársági kötelék alapját képezi. A diplomák és a szakképesítések kölcsönös elismerését a közösségi jogban ágazati és általános közösségi irányelvek szabályozzák. A szociális előnynek nincsen közösségi definíciója. Fogalmát a Bíróság szélesen értelmezi. A legfőbb alapelv szerint minden juttatás, kedvezmény, előny, stb., ami a munkavállaló és családtagja szociális integrációját segíti, ebbe a csoportba tartozik. Az európai közösségi jog szerint tehát a megkülönböztetés tilalmának nemcsak a munkavállalás feltételeire kell kiterjednie, hanem egyéb, a munkavállaló és családtagja szociális integrációját ösztönző intézkedésekre és intézkedési gyakorlatra is. A szolgáltatások szabad mozgása A szolgáltatások szabad mozgásának biztosítását az EKSz. 49-55. cikke szabályozza: Az alábbiakban megállapított rendelkezéseknek megfelelően tilos a Közösségen belüli szolgáltatásnyújtás szabadságára vonatkozó minden korlátozás a tagállamok olyan állampolgárai tekintetében, akik a Közösségnek nem abban a tagállamában letelepedettek, mint a szolgáltatást igénybe vevő személy. A Tanács a Bizottság javaslata alapján, minősített többséggel e fejezet rendelkezéseit kiterjesztheti harmadik ország olyan állampolgáraira, akik szolgáltatásokat nyújtanak és a Közösség területén letelepedettek. Az 50. cikk értelmében szolgáltatásnak minősülnek különösen az ipari jellegű tevékenységek, a kereskedelmi jellegű tevékenységek, a kézműipari tevékenységek, a szabadfoglalkozásúként végzett tevékenységek. Kivételt fogalmaz meg az 55. cikk: E fejezet rendelkezései és az azok alapján hozott intézkedések nem érintik azoknak a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseknek az alkalmazhatóságát, amelyek közrendi, közbiztonsági, vagy közegészségügyi okokból különleges elbánást írnak elő a külföldi állampolgárokra nézve. A szolgáltatások szabad mozgásának biztosítása érdekében a tagállamoknak el kell törölniük minden korlátozást, amely megakadályozza, hogy az Unió

tagállamaiból érkező természetes személyek, gazdasági társaságok a fogadó országban ugyanolyan feltételekkel és jogokkal hozzanak létre, vagy lássanak el szolgáltatásokat, mint az adott országbeliek, lehetővé teszi a diszkriminációt, nem biztosítja az esélyegyenlőséget és megakadályozza a kedvezményezetteknek, hogy engedélyekhez jussanak, vagy olyan korlátozások alanyává teszi őket, amelyek csak rájuk vonatkoznak. A világosabb megkülönböztetés érdekében a közösségi jog azokat a szolgáltatásokat helyezi a szolgáltatások szabad nyújtása kategóriájába, amelyek valamely határon átnyúló elemet tartalmaznak. Vagyis a szolgáltatás nyújtója illetve igénybevevője nem azonos tagállamban honos. Bár a szöveg az egyik tagállamból egy másik tagállamba nyújtott szolgáltatást tartja szem előtt, egyértelművé vált, hogy ide számít a más tagállambeli által nyújtott szolgáltatás igénybevételének szabadsága is. A szolgáltatás gazdasági természetét az érte járó ellenszolgáltatás teszi egyértelművé. Az ellenszolgáltatás lényeges jellemzője, hogy a szóban forgó szolgáltatásra tekintettel állapítják meg, és hogy rendesen a szolgáltatás nyújtója és igénybevevője közötti megállapodás tárgya. A tőke szabad mozgása A tőke szabad mozgása alapvető a közös piac megvalósítása szempontjából. Ennek ellenére a tőke mozgása nem teljes körűen, hanem csak olyan mértékben van felszabadítva, amennyire a közös piac megfelelő működéséhez szükséges. A tőke szabad mozgása biztosítja az értékek átvihetőségét egyik tagállamból a másikba. A szabályozás tiltja a tőkemozgásra és a fizetési műveletekre vonatkozó korlátozást. A korlátozás tilalma azt jelenti, hogy a külföldiek nem hozhatók hátrányosabb helyzetbe eltérő előírások alkalmazásával, a belföldiekkel szemben. A bankjegyek fizikai kivitele nem minősíthető tőkemozgásnak, ha a kérdéses kivitel áruk vagy szolgáltatások mozgásával járó tranzakciókból származó fizetési kötelezettséget teljesíti. A turizmussal, vagy az üzleti, tanulmányi vagy orvosi kezelésű célú utazással kapcsolatos fizetések nem minősíthetők tőkemozgásnak, még akkor sem, ha ezek bankjegyek fizikai kivitele útján valósulnak meg. Az olyan szabályok, amelyek pénzérmék, bankjegyek, vagy csekkek kivitelét általános jelleggel előzetes bejelentéshez kötik, nem esnek az EKSZ hatálya alá. A bejelentési rendszer nem függeszti fel az érintett műveletet, de ezzel együtt lehetővé teszi a nemzeti hatóságok számára, hogy a közrend védelme érdekében hatékony ellenőrzést végezzenek a nemzeti jogszabályok megsértésének megelőzése érdekében. Ide tartozik az aranyrészvény problematikája is. Csak bizonyos feltételek fennállása esetén tekinthetők a közösségi joggal összhangban lévőnek mindazok a nemzeti intézkedések, amelyek engedélyezési kötelezettséget írnak

elő egy bizonyos küszöb feletti részesedés megszerzéséhez egy gazdasági társaságban, vagy a társasági jog általános szabályaitól eltérve különleges jogokat adnak a nemzeti hatóságoknak egyes magánjogi társaságokban. A nemzeti elbánás elve A nemzeti elbánás elve tiltja mind a közvetlen, mind a közvetett megkülönböztetést, azaz minden olyan nemzeti intézkedést, amely esetleg megkülönböztetéshez vezethet. A nemzeti elbánás elve alól kivételek tehetők. Az ezen kivételek alapján született nemzeti intézkedéseknek azonban meg kell felelniük a jogbiztonság követelményeinek, azaz kellően pontosnak kell lenniük. Nem felel meg a jog biztonság követelményének, ha egy tagállam jogrendszere általános fogalmakat használ. A közrendre és közbiztonságra csak akkor lehet hivatkozni, ha a társadalmat fenyegető valódi és kellően komoly veszély áll fenn. Nemzeti korlátozásokat csak maga a közösségi jog alapozhat meg, feltéve, hogy azok négy feltételt teljesítenek: diszkriminációmentesen kell azokat alkalmazni, kényszerítő közérdeknek kell azokat megalapoznia, és alkalmasnak kell lenniük, hogy a kitűzött céljukat megvalósítsák, végezetül nem szabad túlmenniük e cél megvalósításán. A kölcsönös elismerés elve A kölcsönös elismerés elve a Szerződésben kifejezetten nem szerepel, az a Római Szerződésnek az áruk importja korlátait eltörlő 28. cikkén alapul. A kölcsönös elismerés elvét a Bíróság esetjogában kristályosította ki. E szerint a jogszabályok harmonizációja hiányában, a más tagállamokból jövő, ott jogszerűen gyártott és forgalmazott áruk mozgásának azon akadályai, amelyek az ilyen áruk számára előírt követelményeket (pl. a megjelölés, forma, méret, súly, összetétel, megjelenés, címkézés, csomagolás) meghatározó szabályok következményei, a 28. cikkben tiltott korlátozással egyenértékű intézkedést jelentenek még akkor is, ha e szabályok minden árura megkülönböztetés nélkül vonatkoznak. Kivétel ez alól, ha az intézkedés alkalmazását olyan közérdekű cél igazolhatja, amely elsőbbséget élvez az áruk szabad mozgásával szemben. Ezen közösségi jogi alapelv lényege tehát, hogy ha egy terméket jogszerűen állítanak elő és forgalmaznak az egyik tagállamban, akkor ezt a terméket főszabályként a Közösség egész területén szabadon forgalmazhatónak kell tekinteni. (Cassis de Dijon ügy és Canal Satélite ügy) A kölcsönös elismerés elve csak abban az esetben érvényesül, ha az adott területen még nem fogadtak el nemzeti szabályozást felülíró közösségi szabályt. Ez utóbbi esetben ez a közösségi szabály az irányadó. A Bizottság ún. kölcsönös elismerési klauzula belefoglalását tette kötelezővé az olyan tagállami jogszabályokba, amelyek technikai vagy minőségi követelményeket állapítanak meg egyes termékek forgalmazásához. A kölcsönös elismerési klauzula célja a kölcsönös elismerés elvének közvetlen megjelenítése az érintett jogszabályban.