KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott

KÉPZÉSI PROGRAM a 139/2008. (X. 22.) FVM rendeletben meghatározott an14 Erdőgazdálkodás című képzéshez A képzési program kódszáma: an14 A képzési program megnevezése: Erdőgazdálkodás című képzés A képzés során megszerezhető kompetencia: - az erdőgazdálkodás keretrendszerét jelentő jogszabályi környezet ismertetése; az erdő, mint ökoszisztéma - alapfokú dendrológiai ismeretek - az erdőgazdálkodás fenntarthatósága; erdőgazdálkodói szervezeti formák, erdőgazdálkodó hatósági nyilvántartásba vétele - erdészeti szakszemélyzet alkalmazása - erdőtervezés; erdőnevelési, fakitermelési módok ismertetése; erdőfelújítás - az erdőgazdálkodási tevékenység hatósági engedélyezése; erdőtelepítés - természetközeli erdőgazdálkodási módszerek ismertetése - az agrárszakigazgatás rendszer A képzésen való részvételhez javasolt előképzettség: - iskolai alapképzettség 8 v. 10 osztály - szakképesítés, végzettség A képzés óraszáma: - elmélet: 22 óra - gyakorlat: - A képzés módja: csoportos képzés (csoportlétszám legfeljebb 30 fő) A képzés tematikája és óraterve: Sor- Témakör szám 1. - az erdőgazdálkodás keretrendszerét jelentő jogszabályi környezet ismertetése; az erdő, mint ökoszisztéma 2. - alapfokú dendrológiai ismeretek elméleti óraszám 20 gyakorlati óraszám - -

3. - az erdőgazdálkodás fenntarthatósága; erdőgazdálkodói - szervezeti formák; erdőgazdálkodó hatósági nyilvántartásba vétele 4. - erdészeti szakszemélyzet alkalmazása - 5. - erdőtervezés; erdőnevelési, fakitermelési módok - ismertetése; erdőfelújítás 6. - az erdőgazdálkodási tevékenység hatósági - engedélyezése; erdőtelepítés 7. - természetközeli erdőgazdálkodási módszerek ismertetése 8. - az agrárszakigazgatás rendszere 2 A képzési program részletes tematikája (oktatási segédlet szintjén) 1.-7. téma: Erdőgazdálkodás (szerző: Ali Tamás) Bevezetés Az erdőgazdálkodás az agrárium egyik nagyon speciális ága. Hogy a következő órák anyagait összefüggéseiben érthessük, az erdőgazdálkodás és az erdő, mint ökoszisztéma néhány fontos jellemzőjét tudatosítanunk kell. Az erdő rendkívül sajátos tulajdonságokkal rendelkezik. Egy nagyon bonyolult ökoszisztéma amelynek összefüggései még nem teljesen ismertek emellett élőhely és nyersanyagforrás is egyben. Az erdővel szembeni elvárások rendkívül sokfélék, az erdőgazdálkodó anyagi hasznot vár tőle, a turista kirándulni szeretne benne, a mellette lakók a szép környezet biztosítását várják tőle. Az erdő puszta létével védi a talajt, tisztítja a levegőt, megköti a széndioxidot, javítja a terület klímáját, tájképi elemként szolgál, élőhelye sok állat- és növényfajnak. Az erdőgazdálkodás jellemzője, hogy meg kell felelnie a fenti elvárásoknak, ami a gazdálkodást erősen korlátozza. Az erdőgazdálkodás sajátossága az időben nagyon kiegyenlítetlen hozamok és költségek felmerülése. A mezőgazdaság legtöbb ágában évente kell vetni és aratni, azaz a költségek és a bevételek évről-évre jelentkeznek, eltérések csak a terményárak mozgása, és a termés nagysága miatt vannak, a vágásos erdőgazdálkodásban pedig a rendkívül hosszú termelési ciklus (fafajtól függően 20-120 év) miatt sokáig csak költségek keletkeznek, majd jön egy nagy bevétel, amelyet az erdő felújítási kötelezettsége miatt egy nagy költség is követ. A hosszú termelési ciklus miatt az erdőgazdálkodás komoly szakértelmet igényel, és hosszú távra előre gondolkodást, mivel a most hozott döntéseink évtizedekre hatással vannak, az elkövetett hibákat is emberöltőnyi idő alatt lehet kijavítani, míg a mezőgazdaság többi ágában pl. egy hibás növény vagy technológia megválasztása a következő évben korrigálható. A külső tényezők változékonysága szintén az erdőgazdálkodás kockázatát növeli, hiszen a gazdálkodás során tulajdonképpen évtizedekre előre meg kell jósolni a piac várható igényeit, ami szintén nem egyszerű, hiszen például a bükköt sokáig gyomfaként tartották számon a faanyag fülledékenysége miatt, míg a gőzölési eljárás feltalálása hirtelen keresett ipari fává tette. A változó piaci igények mellett a változó természeti környezet is nehéz feladat elé állítja az

erdőgazdálkodót, hisz ki ne hallott volna az éghajlatváltozásról, amely várhatóan különböző mértékben befolyásolja majd az erdei termőhelyeket is, ami a fafajválasztásra is hatással lehet. Fenti gondolatokat fontos előrebocsátani, hogy megérthessük az erdőgazdálkodás összetettségét, a jogi szabályozás vélt vagy valós szigorúságát, a következő órák tananyagait. Végezetül pontokba szedve néhány tény, amelyek ismerete fontos, ha az erdőgazdálkodással részletesebben meg kívánunk ismerkedni. Magyarország területének több mint egy ötödét borítja erdő (több mint 2 millió hektárt). A magyar erdők mintegy 56%-a állami, 43% magán, és 1%-a közösségi tulajdonban van. A magyar erdőknek kb. 360000 tulajdonosa, és 37000 erdőgazdálkodója van. Magyarország erdőterületének nagysága nem csökken, sőt, folyamatosan emelkedik, az első világháború után 1 millió hektár erdőnk volt, ez nyolcvan év alatt megkétszereződött. Magyarországon több fa képződik az erdőkben, mint amennyit kitermelnek. (Éves növedék kb. 13 millió köbméter, éves fakitermelés kb. 7 millió köbméter.) A fakitermelés nem öncélú dolog, Magyarországon minden állampolgár évente egy köbméternyi faanyagot használ el, bútor, papír, tűzifa, energiatermelés, épületfa céljára, azaz éves faigényünk kb. 10 millió köbméter. Az erdő, mint ökoszisztéma Ökoszisztéma alatt értjük élőlények és élettelen környezetük teljes kapcsolatrendszerét, amely nyílt rendszer, de bizonyos mértékű önszabályozásra képes. Az erdei ökoszisztéma részét nem csak a leglátványosabb elemei a fák képezik, hanem egy rendkívül összetett és bonyolult rendszer, amelynek teljes kapcsolatrendszerét nem ismerjük. Az erdei ökoszisztéma elemeit élő és élettelen alkotórészekre bonthatjuk. Az élettelen alkotóelemek közé tartozik a levegő, a víz, és a talaj. Az élő alkotórészek például a talajban élő mikroszkopikus lények, a gombák, az aljnövényzet, a fák és cserjék a rovarok, az emlősök és a madarak. Az élő és élettelen elemek egymással bonyolult kapcsolatrendszerben állnak, élőhelyet, táplálékforrást jelentenek egymásnak. Ebből a bonyolult kapcsolatrendszerből nyújt némi ízelítőt az óra anyaga, az ökoszisztéma egyes elemeinek rövid bemutatásával. Az erdei ökoszisztéma vázát az élettelen alkotórészek adják. A talaj, a domborzat, a rendelkezésre álló víz és hőmérséklet összességét azaz azt a helyet ahol a vizsgált erdő található, termőhelynek nevezzük. A domborzat és a kitettség, azaz hogy a terület melyik égtáj felé lejt, a tengerszint feletti magassággal együtt befolyásolja a kialakuló erdei ökoszisztémát, mivel ezek a fény mennyiségét, és a hőmérsékletet meghatározzák. A talaj az ágyazati kőzettől a humusz-szintig terjed, ezek biológiai aktivitása is sokban különbözik. A talaj több más élettelen elemmel együtt (víz, napfény, hőmérséklet és páratartalom) döntően meghatározza a rajta kialakuló ökoszisztémát. Az ökoszisztéma élő elemei pedig befolyásolják a talajt. A rajta élő növények a tápanyagfelvételükkel, szén és nitrogénmegkötésükkel a talaj kémiai összetételét, a talajlakó állatok, és a növények gyökerei a talaj fizikai állapotát, a lebomló állati és növényi részek a talaj kémhatását befolyásolják. A talajlakó szervezetek az élővilág egyik legkevésbé látványos, de hatalmas jelentőségű részét képezik. A talajlakó mikroszkopikus gombák és rovarok lebontják a talajba kerülő elhalt élőlényeket, szerves anyagot humuszt képeznek. A napfény befolyásolja az erdei ökoszisztémát, az erdő fajösszetételében egyaránt megtaláljuk

a fényigényes, és az árnytűrő növényfajokat. Vannak fajok amelyek fény hiányában nem maradnak meg egy idős állomány zárt lombkoronája alatt (pl. nyír), és vannak olyanok amik sok évig eléldegélnek a félhomályban amíg lehetőséget nem kapnak(pl. bükk). A fényért erőteljes versengés figyelhető meg, az erdő lombkoronájában egy fa kidőlésével vagy kivágásával keletkező léket a megmaradt növényzet mielőbb megpróbálja benőni, növények indulnak meg hirtelen amik eddig az állomány árnyékában vegetáltak. Ezt különböző erdőgazdálkodási módszerek ki is használják. A faállomány is meghatározza, hogy az alsóbb szintekre mennyi fény jut, ez attól függ, hogy az állományalkotó fafajoknak milyen a lombkorona szerkezete. Vannak laza lombkoronájú fák (pl. nyír, nyárak), az ilyen erdőkben általában gazdag aljnövényzet található, mivel a talajszintre sok fény jut el. Vannak olyan fafajok, amelyek koronája zárt, nem engedi át a fényt, az ezekből álló állományok alatt többnyire nem található gazdag aljnövényzet, mivel nem sok fény jut a talajra. Jellemzően az elegyetlen bükkösök ilyenek. Az állomány természetes körülmények között nem egyféle fafajból áll, az összetétel, az egyes fafajok aránya időről időre változik. Így az erdő fényviszonyai is változnak időről időre. Az erdő a szárazföldi növénytársulások közül a legnagyobb vízigényű, ezért megjelenésének alapvető feltétele, hogy kellő mennyiségben és időbeli eloszlásban a szükséges víz rendelkezésére álljon. Az erdő földrajzi elterjedését is elsősorban a víz jelenléte határozza meg. Legjobb példa erre hazánk alföldi erdős sztyep övezete. Itt a csapadék a maga 500 600 mm körüli mennyiségével meglehetősen kevés, csak gyengén záródott erdők, nyílt és zárt gyepek élnek meg belőle. Zárt erdő leginkább ott jelenhet meg, ahol ez a csekély csapadékmennyiség más vízforrások pótlólagos vízkészletével kiegészülhet. Ahol ez az adottság megvan, ott igen jó növekedésű zárt erdők is megtalálják életfeltételüket (pl. a gyöngyvirágos-tölgyesek vagy az ártereken a keményfás ligeterdők), jóllehet ezen erdőtársulások gazdag szintezettségükkel, vízigényes állományalkotó fafajaikkal igencsak megkívánják a vizet. Víz szabja meg az erdőgazdálkodás módját is, vagyis az egyes erdőművelési lehetőségek megválasztását. Ha kevesebb a víz, akkor a területegységre kevesebb csemetét lehet ültetni, és az erdőgazdálkodónak nagyobb gondot kell fordítania a gyomok eltávolítására, gondos talajápolásra, egyáltalán a talaj vízkészletének megőrzésére. A későbbi erdőnevelési módszereket is ez szabja meg. Az erdő szintezettsége, vegetációs szintjeinek száma, szintén a víz függvénye. Ha ez kevés, csak egy koronaszintet vagy cserjeszintet tud a termőhely eltartani. Ennek a természetes erdőtársulások megjelenése látszólag ellentmond. A száraz adottságok között előforduló cserszömörcés-molyhostölgyesekben vagy az alföldi löszhátak egykori természetes erdőtársulásában, a tatárjuharos-lösztölgyesben igen gazdag cserjeszintet találunk. A cserjeszint bősége azért lehetséges, mert a lombkoronaszintet alkotó fák záródása gyenge, marad köztük tér más vízfogyasztók részére. Ezzel szemben a jó vízellátottságú természetszerű erdőkben a fényigényes felső koronaszint alatt árnyéktűrő második koronaszint is kialakulhat. Az erdőben található növényzet a vízből, a légköri széndioxidból a napfényből gyarapodik, biomassza keletkezik. A növényzet táplálékul szolgál a növényevő állatok (rovarok, madarak, emlősök stb.) számára, életteret biztosít számtalan faj részére. Az erdei ökoszisztéma fontos részét képezik a talajlakó állatok, a mikroszkopikus ugróvillásoktól a gilisztán át a vakondig. Egyrészt mozgásukkal átkeverik a talajt, másrészt táplálkozásuk során szerves anyagot állítanak elő, javítják a talajt. Hatalmas mennyiségben találhatók a talajban mikroszkopikus lények, amőbák, ostorosok, fonálférgek, ugróvillások, stb. A talajt átszövik a szabad szemmel láthatatlan gombafonalak, rengeteg gomba, sugárgomba,

alga és baktérium él a talajban, a szerves anyag bontását lehetővé téve, hogy a növények táplálkozásuk során azt felvegyék. A gombák egy része szimbiózisban él egyes növényfajokkal, kölcsönös előnyhöz juttatva egymást táplálkozásuk során. A talaj kémhatásában, vízháztartásában bekövetkező változások súlyos következményekkel járhatnak a talajlakó szervezetek számára. A növényzet az erdei ökoszisztéma leglátványosabb eleme. A fentiek alapján láttuk hogy milyen szoros összefüggésben állnak az élő és élettelen elemek. A növényzet maga is átalakítja maga alatt a talajt, de erősen függ is tőle. A növényzet szén-dioxidot köt meg, gyarapszik, és maga is élettérül és táplálékul szolgál számtalan élőlénynek. Az erdőgazdálkodás végterméke a faanyag maga is a növényzet része. Mindenképpen meg kell jegyezni, hogy az erdőben található növényzet erdőgazdálkodási-gazdasági szempontból értéktelen tagjainak is ökológiai szempontból igen fontos szerepük van. A biológiai sokféleség (biodiverzitás) megőrzése szempontjából érdekesek lehetnek, előfordulhat, hogy egy adott cserjefaj egy az állományalkotó fafaj megporzását végző rovarnak biztosít peterakó helyet, vagy tápnövénye egy ritka lepkefajnak. Az erdőben minden szerkezeti elemnek megvan a maga szerepe, az elegyes többkorú, többszintes, cserjeszinttel rendelkező állomány, ahol álló és holtfa is található (ami otthont biztosít a harkálynak, és számos madárnak amik aztán védik az erdőt a rovaroktól) kívánatos a biodiverzitás megőrzése szempontjából. Tekintettel arra, hogy az egész oktatás az erdőgazdálkodás alapjairól szól, a növényzet szerepéről az ökoszisztémában a további órákon még részletezésre kerül. Az erdő gerinces állatainak szerepének megítélése időről időre változik. Azt feltétlenül el kell mondanunk, hogy Magyarországon a tápláléklánc egyes elemei hiányoznak, mivel eltűntek a nagyragadozók, egy-egy medve időnként áttéved Szlovákiából, hiúzból is mindössze néhány lehet az Északi-Középhegységben. A magyar vadállománynak nincs természetes ellensége, nincs ami az őz, dám, vaddisznó, muflon állományt szabályozza, ezért az ország legtöbb területén ezek túlszaporodása figyelhető meg. Az erdő természetes folyamatait ez sok helyen akadályozza, a lehullott makknak-magnak nem sok esélye van százados fává nőni. Ezen csak az okszerű és tervszerű vadgazdálkodás segíthet, az említett nagyvadfajok szabályozása. Természetesen ezek a vadfajok az erdei ökoszisztéma részét képezik, hozzátartoznak a magyar erdők képéhez, de az erdei ökoszisztéma vadállománya nem csak a vadászható vadfajokból áll. Számos kisemlős, madár, denevér él az erdőben, a megfelelő élőhely biztosítása ezen állatoknak szintén az erdőgazdálkodás felelőssége. Az odvas fák, a bolygatatlanul hagyott talaj, a kint hagyott holtfa fontos élőhelye sok állatfajnak, a feketerigótól a sünig. Összefoglalva ezt a rövid áttekintést: Az erdei ökoszisztéma rendkívül összetett, nagyon kényes egyensúlyú biológiai rendszer, amellyel a gazdálkodás során nagyon óvatosan kell bánni, a természetes folyamatok utánzásával, azokhoz legjobban igazodva, ügyelve arra, hogy ezt a kényes egyensúlyt lehetőleg ne borítsuk fel. Az erdőgazdálkodónak annak tudatában kell a haszonszerzéssel foglalkoznia, hogy tudja, egy rendkívül kényes rendszerrel dolgozik. Az erdőgazdálkodás keretrendszerét jelentő jogszabályi környezet ismertetése Az erdőgazdálkodás hazánkban már a középkor óta szabályozott keretek között zajlik. A teljesség igénye nélkül néhány fontosabb állomását ki kell emelnünk az erdészeti jog fejlődésének: Írásos emlékek már Zsigmond király korából (1465) származnak, amik az erdők védelmét szolgálják. Fontos megemlíteni Mária Terézia 1769-es erdőrendtartását, ami a faanyag ellátás folyamatos biztosítása érdekében vette védelmébe az erdőket, és gyakorlatilag az erdészeti

igazgatás alapjait megteremtette (erdőfelügyelői hivatal megteremtése, illetve az erdők felmérésének, erdőtervezésnek a megteremtése). 1808-ban indult az erdészeti képzés Selmecbányán. Az első modern erdőtörvény az 1879. évi XXXI. Törvénycikk. A két világháború között született meg az 1935. évi IV törvénycikk, mely az első világháború után hirtelen fahiánnyal küszködő országunk erdeivel való gazdálkodás alapjait vetette meg, illetve ez volt az első magyar természetvédelmi törvény is. Az 1996. évi LIV. Törvény az erdőről és az erdő védelméről a rendszerváltás utáni erdőtörvény amely, fontos szerepet töltött be az állami tulajdonból a magángazdálkodás nagyobb térhódítása felé vezető úton. A törvény hiányosságai, és az időközben megváltozott társadalmi és tulajdoni viszonyok szükségessé tették egy új erdőtörvény létrehozását, így megszületett a 2009. évi XXXVII. Törvény az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról. A törvény főbb fejezeteit ismertetjük az alábbiakban. Bizonyos részek a későbbi órák anyagát képezik ezt az adott fejezetnél jelezzük. A tananyag írása idején a vonatkozó végrehajtási rendeletek még nem álltak rendelkezésre teljes körűen. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK Az első fejezet a törvény hatályával és a fogalmakkal foglalkozik, ismerteti a törvény célját és alapelemeit. Meghatározza az erdő fogalmát. Mindenképpen ki kell emelni, hogy az alábbi definíciónak megfelelő területeket azok földhivatali művelési ágától és minden egyébtől függetlenül erdőnek kell tekinteni, azaz vonatkoznak rá a törvény szabályai. E törvény alkalmazásában erdő: a) az Országos Erdőállomány Adattárban (a továbbiakban: Adattár) erdőként nyilvántartott terület; b) az e törvény végrehajtására kiadott jogszabályban meghatározott fa- és cserjefajokból, illetve azok államilag elismert mesterséges vagy természetes hibridjeiből (a továbbiakban együtt: erdei fafajok) álló faállomány, melynek ba) területe a szélső fák tőben mért távolságát tekintve átlagosan legalább húsz méter széles, természetbeni kiterjedése az ötezer négyzetmétert eléri, átlagmagassága a 2 métert meghaladja és a talajt legalább ötven százalékos mértékben fedi; bb) területe a szélső fák tőben mért távolságát tekintve átlagosan legalább húsz méter széles, természetbeni kiterjedése az ötezer négyzetmétert eléri, átlagmagassága a 2 métert meghaladja és a talajt legalább harminc százalékos mértékben fedi, valamint legfontosabb szerepe a talaj védelme; c) az időlegesen igénybe vett erdő területe; d) a nyiladék és a tűzpászta, amennyiben az átlagos szélessége 6 méternél kisebb. (2) Az e törvény végrehajtására kiadott jogszabály tartalmazza az erdőt alkotó fa- és cserjefajok jegyzékét, elkülönítve - legfeljebb erdészeti tájcsoport szintű lehatárolással - az őshonos és az idegenhonos fajokat. Ez a fejezet vezeti be a természetességi állapotot, ami a szabályozás több pontján nagy jelentőséggel bír. Az állami erdőkre vonatkozó speciális szabályok is itt kerültek megfogalmazásra. Az erdők új kategóriája született, a szabad rendelkezésű erdő, amelyre lényegesen kevesebb szabály vonatkozik, mint az erdőkre, a tulajdonos dönthet úgy, hogy felszámolja és visszatér az eredeti művelési ágához. A fejezet bevezeti a fásítás, az erdészeti létesítmények fogalmát, szabályozza az erőgazdálkodási haszonbérlet lehetőségeit, és az erdőgazdálkodói nyilvántartást (erről később

külön órában lesz szó). Ez a fejezet rendelkezik az Országos Erdő Tanács létrehozásáról. Ez a miniszter 16 tagú tanácsadó testülete, aki az erdőgazdálkodást érintő kérdésekben foglal állást, véleményez, illetve javaslatot tesz. Tagjai között oktatók, igazgatási szakemberek, civil szervezetek képviselői és a gazdálkodók képviselői egyenlő arányban vesznek részt. AZ ERDŐ RENDELTETÉSE ÉS AZ ÜZEMMÓD Ez a fejezet az erdő rendeltetésének illetve üzemmódjának szabályait rendezi. Az erdőgazdálkodás hosszú távú célját az elsődleges rendeltetés adja meg, amelyet erdőrészletként kell meghatározni. A rendeltetés lehet védelmi, közjóléti, vagy gazdasági. Az üzemmód meghatározza az alkalmazható erdőfelújítási eljárásokat és a fakitermelés módját. Az üzemmód lehet vágásos, szálaló, átalakító, és faanyagtermelést nem szolgáló. AZ ERDŐGAZDÁLKODÁS TERVSZERŰSÉGE ÉS ENGEDÉLYEZÉSI RENDSZERE Ez a fejezet az erdőgazdálkodás tervezési-nyilvántartási rendszerét alapozza meg, az erdőterv és az erdőtervezés fogalmait vezeti be. Az erdőtervezésről részletesebben külön óra keretében lesz szó. A fejezet szabályozza az erdőgazdálkodás engedélyezési rendszerét is. Az erdők közjóléti szerepének erősítése, megőrzése fontos közérdek, a fejezet szabályozza a közjóléti erdőtervezés és a közjóléti nyilvántartás szabályait. A fejezet rendelkezik az Országos Erdőállomány Adattárról, ami Magyarország teljes erdőterületének adatait elektronikus formában tartalmazza, a hozzá kötődő erdőgazdálkodói, szakirányítói nyilvántartásokkal együtt, illetve a teljes területről a rendelkezésre álló digitális térképet. AZ ERDŐ ÉS FÁSÍTÁS TELEPÍTÉSE Ezzel a fejezettel külön órán foglalkozunk. AZ ERDŐFELÚJÍTÁS, AZ ERDŐNEVELÉS, VALAMINT AZ ERDŐSZERKEZET ÁTALAKÍTÁSA Ezzel a fejezettel külön órán foglalkozunk. AZ ERDŐT KÁROSÍTÓ HATÁSOK ELLENI VÉDEKEZÉS Ez a fejezet az erdőt érő károsító hatásokról, az azok elleni védekezés szabályairól, és az erdőgazdálkodó kötelességeiről szól. Az erdőt veszélyeztető hatások: növényi, állati vagy fertőzést okozó egyéb szervezetek károkozása (biotikus erdőkár); a vadállomány által okozott károsítás,az erdőt veszélyeztető tevékenység, az erdő talaját veszélyeztető tevékenység, hó, jég, szél, tűz, légszennyezés, árvíz, talajvízszint változása, fagy (abiotikus erdőkár). Az erdei életközösség védelme érdekében az erdőgazdálkodó köteles az erdő egészségi állapotát figyelemmel kísérni az erdőt veszélyeztető káros hatások kártételének megelőzéséhez és az ellenük való védekezéshez szükséges intézkedéseket megtenni. ERDEI HASZONVÉTELEK Az erdei haszonvételek közé tartozik a fakitermelés, az erdészeti szaporítóanyag gyűjtés, a vadászat, a gombagyűjtés, a gallygyűjtés, a méhészkedés stb. Ezekre vonatkozó szabályozás ebben a fejezetben található. Fontos: Fakitermelést csak az erdőgazdálkodó által kiadott okirat, és a szakszemélyzet által kitöltött műveleti lap birtokában lehet végezni. A fakitermelésnek összhangban kell lennie az erdőterv előírásaival, természetvédelmi és egyéb indokok alapján korlátozható.

AZ ERDŐ IGÉNYBEVÉTELE ÉS MEGOSZTÁSA Az erdő igénybevételének nevezzük, amikor az erdőterületet véglegesen vagy ideiglenesen más célra használjuk, azaz építünk ide valamit, megszüntetjük a faállományt, vagy egyéb módon válik nem-erdővé a terület. Erre vonatkozóan ad szabályozást ez a fejezet. AZ ERDŐ SZÁLLÍTÁS CÉLJÁRA TÖRTÉNŐ IGÉNYBEVÉTELE, ILLETVE AZ ERDŐ LÁTOGATÁSA A fejezet az erdészeti termékek szállításának, az erdőben történő közlekedésnek, és az erdő látogatásának szabályozásáról szól. AZ ERDÉSZETI MUNKÁK SZAKMAI IRÁNYÍTÁSA, AZ ERDŐ ŐRZÉSE A fejezet tartalmával külön órában foglalkozunk. AZ ERDÉSZETI IGAZGATÁS A fejezet az erdészeti hatósági feladatokat ellátó személyek jogait és kötelességeit rögzíti, a fejezet szól az erdővédelmi szolgálatról is (a tananyag írása idején még nem állították fel). AZ ELRENDELT ERDŐGAZDÁLKODÁSI TEVÉKENYSÉG, AZ ERDŐGAZDÁLKODÁSI BÍRSÁG ÉS AZ ERDŐVÉDELMI BÍRSÁG A fejezet szabályozza azt az esetet amikor az erdő fennmaradása esetében a hatóságnak kell elrendelnie az erdőgazdálkodási tevékenységet. Szabályozza a szankcionálás eseteit, azaz az erdővédelmi és az erdőgazdálkodási bírságot.

Alapfokú dendrológiai ismeretek A dendrológia a növényrendszertan fás szárú növényekkel foglalkozó ága. A Magyarországon a megtalálható számos fafaj közül mintegy hetven az, ami a jogi szabályozás szerint erdei fának minősül. A részletes ismertetés, a fafajok ismeretanyaga egy óra kereteibe nem fér bele. Ezért csupán az erdőgazdálkodási szempontból fontosabb fajok egyes jellemzőinek leszűkített ismertetésére van mód. Kocsánytalan tölgy - Quercus petraea Nagytermetű fa (35 m) nyúlánk törzzsel, boltozatos koronával. Ágai nem vastagok, fölfelé törők. Levelei elliptikusak vagy visszás tojásdadok, 6-14 cm hosszúak, hosszú nyelűek. Sárgászöld porzós virágzata csüngő, termős virágai 3-5-ösével tömörülnek. Lombfakadással egy időben, május első felében virágzik. Termése okkersárga makk. Hosszabb életű (200 év), lassan növő fa. Őszi lombszíne barnássárga. Dombvidéki - középhegységi faj. Kocsányos tölgy, mocsártölgy - Quercus robur Nagy termetű fa (35 m) nyúlánk, hengeres törzzsel, felszoruló koronával, felálló, vastag ágakkal. Levelei elliptikusak vagy visszás tojásdadok, 8-15 cm hosszúak, rövid nyelűek. Sárgászöld porzós virágzata csüngő, termős virágai hosszú, merev tengelyen 4-6-osával ülnek. Lombfakadással egy időben, április második felében (későn fakadó változat) vagy lombfakadás után, június első felében (korán fakadó változat) virágzik. Termése világosbarna makk. Hosszú életű (250-400 év), lassan növő fa. Őszi lombszíne sárga (korán fakadó változat) vagy nem színesedik, csak télen megbarnul (későn fakadó változat). Sík vidéki faj. Molyhos tölgy - Quercus pubescens Kis termetű fa (10 m), melynek törzse görbe, vastag ágakra bomló, koronája szabálytalan, ellaposodó. Levelei többé-kevésbé elliptikusak, kicsik, 5-8 cm hosszúak, fonákukon molyhosak. Sárgászöld porzós virágzata csüngő, termős virágai 1-5-ösével tömörülnek vagy rövid kocsányon ülnek. Lombfakadással egy időben, május első felében virágzik. Termése világos okkersárga makk. Hosszabb életű (150-200 év), lassan növő fa. Őszi lombszíne aranyvagy barnássárga. Középhegységi faj. Csertölgy, cser, cserfa - Quercus cerris Nagy termetű fa (35 m) egyenes, hengeres törzzsel, boltozatos, laza koronával. Levelei lándzsás elliptikusak, 8-18 cm hosszúak. Sárgászöld porzós virágzata csüngő, termős virágai rövid füzérekben ülnek. Lombfakadással egy időben, május első felében virágzik. Termése vörösesbarna makk bozontos kupaccsal. Hosszabb életű (200 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne arany- vagy sárgásbarna. Dombvidéki - középhegységi faj. Bükk - Fagus sylvatica Nagy termetű fa (40 m), melynek törzse hengeres, nyúlánk, kérge sima, ezüstszürke, koronája sűrű, ágai meredeken fölfelé irányulók. Levelei váltakozó állásúak, elliptikusak, 5-8 cm hosszúak, élük hullámos és pillás. Porzós és termős virágai külön fejecskében nyílnak. Lombfakadás után, májusban virágzik. Termése háromélű gesztenyebarna makk. Ezek kettesével zárt, bozontos felületű kupacsban ülnek, mely éréskor 4 részre hasad. Hosszabb életű (200 év), lassan növő faj. Őszi lombszíne sárga vagy sárgásbarna. Középhegységi - magashegységi faj. Mezei juhar - Acer campestre Közepes termetű (20 m) telt, gömbös koronájú fa, melynek törzse szabálytalan, görbe, erősen

ágas. Levelei keresztben átellenesek, 4-7 cm hosszúak, 3-5 karéjúak. Sárgászöld virágai laza sátorozó bugákban nyílnak. Lombfakadással egy időben vagy kissé utána, április végén, május első felében virágzik. Virága jól mézel. Termése ikerlependék. Hosszú életű (200-300 év), lassan növő fa. Őszi lombszíne világossárga. Sík- és dombvidéki faj. Jó regenerálódó képessége miatt élősövénynek alkalmas. Korai juhar, feketegyűrű-juhar - Acer platanoides Közepes termetű (25 m) fa. Törzse egyenes, hengeres, villásodásra hajlamos. Koronája magasra toduló, sudaras, igen terebélyes. Levelei keresztben átellenesek, 8-22 cm hosszúak, 5 karéjúak, élénkzöldek. Sárgászöld virágai végálló, sátorozó bugában nyílnak. Röviddel lombfakadás előtt, április közepén virágzik. Korai, jó mézelő. Termése ikerlependék. Rövidebb életű (100 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne aranysárga. Dombvidéki, középhegységi faj. Utca- és parkfásításra előszeretettel használják. Hegyi juhar, jávorfa - Acer pseudoplatanus Nagy termetű (30 m) fa. Törzse egyenes, hengeres, villásodásra hajlamos. Terebélyes koronája sudaras, sátorozó, sűrű. Levelei keresztben átellenesek, 8-16 cm hosszúak, 5 karéjúak, felül sötétzöldek, fonákuk kékeszöld. Sárgászöld virágai megnyúlt, csüngő bugákban nyílnak. Virágai lombfakadással egy időben jelennek meg, de a levelek kifejlődése után, májusban nyílnak. Jó mézelő. Termése ikerlependék. Hosszú életű (200-300 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne zöldessárga. Közép- és magashegységi faj. Utca- és parkfásításra szívesen használják. Tatár juhar - Acer tataricum Nagyobb cserje, ritkábban kis termetű fa (8 m). Törzse szabálytalan, gyakran villásodik, koronája terpeszkedő. Levelei keresztben átellenesek, 6-10 cm hosszúak, tojásdadok, alsó harmadukban karéjosodhatnak. Illatos fehér virágai megnyúlt bugákban nyílnak. Lombfakadás után, május közepén virágzik. Közepes mézelő. Termése ikerlependék. Rövidebb életű (80 év), lassan növő fa. Őszi lombszíne sárga vagy narancssárgás piros. Síkvidéki (-dombvidéki - középhegységi) faj. Kedvelt díszcserje, mely a légszennyezést, a városi klímát jól tűri. Mézgás éger - Alnus glutinosa Közepes termetű (25 m) fa, melynek törzse egyenes, koronája laza, sudaras, ágai zömmel vízszintesen állnak. Levelei kerekdedek, 4-9 cm hosszúak. Termős és porzós virágzatai már ősszel megjelennek. Lombfakadás előtt, március első felében virágzik. Jellegzetes tobozképű, sötétbarna, elfásodó termés-barkái több évig is a fán maradhatnak. Rövidebb életű (80-100 év), gyorsan növő fa. Őszi lombszíneződése nincs, levelei zölden hullanak. Vízigényes, a mindig nedves talajt és a párás klímát kedveli. Sík és dombvidéki, középhegységi faj. Bibircses nyír, közönséges nyír - Betula pendula Közepes termetű (25 m) fa. Törzse fehér, koronája laza, vesszői vékonyak, hosszan lecsüngők. Levelei háromszög vagy rombusz alakúak, 3-6 cm hosszúak, fényesek, kopaszak. Porzós virágai már ősszel 1-3-asával megjelennek, porzáskor 4-6 cm hosszúak. A termős virágok magánosan jelennek meg lombfakadáskor, felállók, majd lecsüngők. Lombfakadással egy időben, április elején virágzik. Makkocska termései szárnyasak. Rövidebb életű (60 év), gyorsan növő fa. Őszi lombszíne sárga. Sík és dombvidéki, valamint közép-hegységi faj. Közönséges gyertyán - Carpinus betulus Közepes termetű (25 m) fa, törzse ormós, szabálytalan keresztmetszetű, kúpos koronája sűrű,

ágai meredeken felfelé törők. Levelei megnyúlt elliptikusak, 6-12 cm hosszúak. Porzós virágzatai hengeresek, lazák, termős füzérei felállók vagy bókolók, a hajtások végén találhatók. Közvetlenül lombfakadás előtt, április első felében virágzik. Termése bordás felületű makkocska. Hosszabb életű (120 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne sárga. Dombvidéki, középhegységi faj. A nyesést jól tűri, élősövény kialakítására alkalmas. Szelídgesztenye - Castanea sativa Közepes termetű (20 m) fa, törzse zömök, gyakran csavarodott, vastag ágakra bomló. Koronája sudaras, sátorozó. Levelei lándzsásak, 12-20 cm hosszúak, bőrszerűek. Virágai levélhónalji, felálló összetett füzérekben nyílnak. A porzós virágok leple halványsárga. Jóval lombfakadás után, június második felében virágzik. Termései fényes, sötétbarna színűek, hármasával zárt, gömbölyded, tövises kupacsban ülnek, mely éréskor négy részre hasad.hosszú életű (300-400 év), lassan növő faj. Őszi lombszíne sárgásbarna. Dombvidéki - középhegységi mészkerülő (savanyú talajú) erdőkben fordul elő. Hazai őshonossága vitatott. Gombakárosítói miatt állományai hazánkban is látványosan pusztulnak. Sajmeggy, török meggy - Cerasus mahaleb Kis termetű fa (6 m), sokszor cserje marad. Törzse erősen ágas, koronája laza, terebélyes, ágai kissé lehajlók. Levelei kerekdedek, 4-8 cm hosszúak, felül sötétzöldek, fonákjuk kékeszöld. Fehér, felálló virágai sátorozó fürtökben nyílnak lombfakadáskor, április végén, május elején. Csonthéjas termése ovális, 8-10 mm hosszú, piros majd fekete, kesernyés ízű.rövidebb életű (80 év), mérsékelt növekedésű faj. Őszi lombszíne sárgászöld. Középhegységi faj. Termését a szesz- és likőripar hasznosítja, magoncai gyümölcsfa-alanyul szolgálnak. Magyar kőris - Fraxinus angustifolia ssp. pannonica Nagy termetű (30 m) fa egyenes, hengeres, gyakran villásodó törzzsel. Koronája ritka, ágai mereven felfelé irányulók. Levelei keresztben átellenesek, páratlanul szárnyaltak, 7-9 levélkéből összetettek, melyek keskeny lándzsásak, 5-8 cm hosszúak, gyéren fogazottak. Virágtakaró nélküli virágai kissé bókoló, nyúlánk fürtökben nyílnak. Lombfakadás előtt, április elején virágzik. Termése világosbarna lependék. Hosszú életű (200-250 év), gyorsan növő fafaj. Őszi lombszíne sárga vagy ibolyásvörös. Sík vidéki üde termőhelyeken él. Magas kőris - Fraxinus excelsior Nagy termetű (30 m) fa, melynek törzse egyenes, hengeres, gyakran villásodik. Koronája ritka, ágai mereven fölfelé irányulók. Levelei keresztben átellenesek, páratlanul szárnyaltak, 9-13 levélkéből összetettek, melyek lándzsásak, 6-10 cm hosszúak, sűrűn fogazottak. Virágtakaró nélküli virágai elálló bugákban nyílnak. Lombfakadás előtt, április első felében virágzik. Termése okkersárga vagy szürkésbarna lependék. Hosszú életű (200-250 év), gyorsan növő fafaj. Őszi lombszíne hiányzik, zölden hullatja leveleit. Dombvidéki - középhegységi faj. Virágos kőris - Fraxinus ornus Kis, gyakran cserje termetű fa (8 m). Törzse szabálytalan, hajlott, koronája ellaposodó, ágai felfelé irányulnak, gyakran villásodnak. Levelei keresztben átellenesek, páratlanul szárnyaltak, rendszerint 7 levélkéből összetettek, melyek elliptikusak, 3-8 cm hosszúak, bőrszerűek, a fonákon a főér mentén rozsdás szőrűek. Sárgásfehér szirmú virágai dús virágú bugákban nyílnak. Lombfakadás után, májusban virágzik. Termése vörösesbarna színű lependék. Rövidebb életű (80-100 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne sárga vagy ibolyásvörös. Leginkább középhegységi faj.

Vadalma - Malus sylvestris Kis termetű fa (10 m), melynek törzse rövid, többnyire görbe, ormós. Koronája szabálytalan, ágai rövidek. Levelei elliptikusak, 4-8 cm hosszúak, ráncos felületűek, kopaszak, vagy a fonákon maradhatnak szőrösek is. Virágai kevés tagú álernyőben nyílnak, kívül piroslók, belül fehérek. Lombfakadással egy időben, áprilisban virágzik. Termése 2,5-3 cm átmérőjű, sárgászöld, fanyar húsú alma. Rövid életű (30-40 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne barnászöld. Sík- és dombvidéki, valamint középhegységi faj. Magoncai nemes almafajták alanyául szolgálnak. Zselnicemeggy - Padus avium Kis termetű (10 m) fa, melynek törzse gyakran görbe, koronája alacsonyan kezdődő, kiritkuló. Levelei visszás tojásdadok vagy elliptikusak, 6-12 cm hosszúak, ráncosak. Fehér illatos virágai hengeres, bókoló fürtökben nyílnak. Lombfakadással egy időben, április elején virágzik. Fényes fekete csonthéjas termése gömbölyded, 7-8 mm átmérőjű, kesernyés ízű. Rövid életű (40 év), gyorsan növő fa. Őszi lombszíne barnássárga. Sík és dombvidéki, valamint középhegységi faj. Az üde termőhelyet kedveli. Madárcseresznye- Prunus avium A madárcseresznye 15 30 m magasra is megnövő lecsüngő ágú gyümölcsfa. Törzsének átmérője a másfél métert is elérheti. A fiatal példányok csúcsdominanciája erős, az így kialakuló kúpszerű lombozat később legömbölyödik. Gyorsan növő, viszonylag rövid életű (~80 év) faj. Fényes, vöröses barna kérge, vékony, vízszintes csíkokban hámlik. Levelei szórt állásúak, elliptikusak, fűrészes szélűek. Lombhullató, a levelek ősszel narancssárgára, rózsaszínre vagy vörösre színeződnek lehullás előtt. A levélnyélen a levélváll közelében két vöröslő mirigyszemölcs található. Kétivarú virágai a lombfakadás előtt nyílnak 2-5 tagú csomókban, fehérek, hosszú kocsányon lógnak, ötszirmúak. A virágokat méhek porozzák be. Gyümölcse apróbb, előbb sárga, majd élénkpiros színre érik be. Fehér nyár, ezüst nyár - Populus alba Nagy termetű (35 m) fa, melynek törzse többnyire görbe, koronája széles, vastag ágakra bomló. Levelei a hosszúhajtásokon karéjosak, 6-12 cm hosszúak, fonákuk maradandóan fehéren nemezes, a rövidhajtásokon kerekdedek, 4-7 cm-esek, fonákuk őszre fehéren és zsírosan fénylik. Kétlaki, termős és porzós virágzata csüngő, bozontos. Lombfakadás előtt, március második felében virágzik. Termése megnyúlt tojásdad tok, magjai szőrüstökösek. Hosszabb életű (150-200 év), gyorsan növő fa. Őszi lombszíne arany- vagy zöldessárga. Sík vidéki faj. Fekete nyár, topolyafa, csomoros nyár - Populus nigra Nagy termetű (30 m) fa vastag, egyenes, gyakran dudoros törzzsel, széles, seprűszerű koronával, vastag, szétterülő ágakkal. Levelei a hosszúhajtásokon háromszögűek, 6-12 cm hosszúak, rövid nyelűek, a rövidhajtásokon deltoid alakúak, 5-8 cm hosszúak, hosszú nyelűek, a levélszegély porcos. Kétlaki, porzós és termős virágzata is csüngő. Lombfakadás előtt, április első felében virágzik. Termése zömök tojásdad tok, magjai szőrüstökösek. Hosszú életű (250 év), gyorsan növő fa. Őszi lombszíne sárgás- vagy zöldesbarna. Sík vidéki faj. Erősen visszahúzódó fafaj, a nemes nyárakkal történő hibridizálódás miatt kipusztulás fenyegeti. Rezgő nyár - Populus tremula Közepes termetű fa (25 m) többnyire egyenes, hengeres törzzsel, laza koronával. Levelei a

hosszúhajtáson tojásdadok, 8-12 cm hosszúak, a rövidhajtáson kerekdedek, 3-8 cm hosszúak, nagyon hosszú levélnyelűek, kopaszak vagy kopaszodók. Kétlaki, termős és porzós virágzata csüngő, bozontos. Lombfakadás előtt, március első felében virágzik. Termése orsó alakú tok, magjai szőrüstökösek. Rövidebb életű (60 év), gyorsan növő faj. Őszi lombszíne sárga. Dombvidéki - középhegységi faj. Vadkörte, vackor - Pyrus pyraster Közepes termetű fa (15 m), melynek törzse nyúlánk. Koronája laza, gömbölyded, oldalágai erősek, az alsók el- vagy lehajlók. Tövisei erősek, levelei kerekdedek vagy széles tojásdadok, 2-5 cm hosszúak, levélnyelük hosszú. Fehér virágai sátorozó fürtökben nyílnak. Lombfakadással egy időben, áprilisban virágzik. Termése gömbölyded 20-30 mm átmérőjű alma. Hosszabb életű (150 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne sárga vagy sárgászöld. Sík és dombvidéki, valamint középhegységi faj. Fehér fűz, ezüst fűz - Salix alba Nagy termetű fa (30 m) nyúlánk, többé-kevésbé szabálytalanul hajlott törzzsel, megnyúlt kúp alakú koronával, felálló, seprűszerűen elágazó ágakkal. Levelei keskeny lándzsásak, 5-10 cm hosszúak, középen a legszélesebbek, szürkészöldek, fonákuk maradandóan fénylő selyemszőrű. Kétlaki, porzós és termős füzérei lazák, lekonyulók. Lombfakadással egy időben, áprilisban virágzik. Jó mézelő. Termése kopasz tok, apró magjai szőrüstökösek. Hosszabb életű (100-120 év), gyorsan növő fa. Őszi lombszíne sárga. Sík vidéki, vízigényes faj Lisztes berkenye - Sorbus aria Közepes termetű fa (15 m), melynek törzse egyenes, gyakran a gyökfőnél elágazó, koronája alacsonyan kezdődő, tömött, erősen ágas. Levelei elliptikusak vagy kerekdedek, 5-14 cm hosszúak, fonákuk maradandóan fehéren nemezes. Nagy fehér virágai dús virágú sátorozó bugákban nyílnak. Lombfakadás után, májusban virágzik. Almácska termése ovális, 12-15 mm hosszú, skarlátvörös, fehéren pettyezett. Jó mézelő, termését a madarak eszik és terjesztik. Hosszabb életű (100-150 év), lassan növő fa. Őszi lombszíne sárgászöld vagy vörösessárga. Középhegységi faj. Madárberkenye - Sorbus aucuparia Kis termetű fa (10 m), törzse egyenes, hengeres, gyakran gyökfőnél elágazó, koronája tojásdad, laza, ágai nyúlánkak, fölfelé törők. Levelei páratlanul szárnyaltak, 9-15 levélkéből összetettek, megnyúlt elliptikusak, 2-5 cm-esek, részaránytalan vállúak, alsó harmadukban ép szélűek. Kicsi fehér virágai dús-virágú sátorozó bugákban nyílnak. Lombfakadás után, május második felében virágzik. 9-10 mm át-mérőjű almácska termése gömbölyded, cinóbervörös. Sok C-vitamint tartalmaz, a madarak terjesztik. Rövidebb életű (80 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne sötétvörös. Közép- és magashegységi faj. Mutatós díszfa. Barkócaberkenye, barkócafa - Sorbus torminalis Közepes termetű (15-20 m) fa, melynek törzse nyúlánk, koronája boltozatos, ágai vastagok. Levelei 5-10 cm hosszúak, 3-4 karéjpárral. Kicsi fehér virágai sátorozó bugákban nyílnak. Lombfakadás után, májusban virágzik. Almácska termése tojásdad alakú, 12-15 mm hosszú, barna, fehéren pettyezett. Termését a madarak és a kisemlősök kedvelik és terjesztik. Hosszabb életű (110 év), lassan növő fa. Őszi lombszíne sárga vagy narancssárga. Dombvidéki - középhegységi faj. Házi (kerti) berkenye, fojtóska - Sorbus domestica

Közepes termetű fa (15-20 m), melynek törzse egyenes, hengeres, koronája tojásdad alakú, ágai vastagok. Levelei páratlanul szárnyaltak, 15-19 levélkéből összetettek, melyek lándzsásak, 3,5-5 cm hosszúak, végig fűrészesek. Fehér virágai sátorozó bugákban nyílnak. Lombfakadás után, májusban virágzik. Almácska termése körte vagy alma alakú, 1,5-3 cm hosszú, sárga, a napos oldalon vörösödő. Hosszú életű (200-300 év), lassan növő faj. Őszi lombszíne vörös. Dombvidéki - középhegységi faj, nálunk őshonossága kérdéses. Visszaszorulóban levő faj, régebben a gyümölcséért termesztették. Kislevelű hárs - Tilia cordata Nagy termetű fa (30 m), törzse egyenes, hengeres. Koronája többnyire szabálytalan, ágai elállók, az al-sók csüngők. Levelei kerekdedek, 4-7 cm hosszúak, a fonákjukon rozsdavörös szakállal. Sárgásfehér virágai murvalevéllel összenőtt levélhónalji álernyőkben nyílnak. Lombfakadás után, június második fe-lében virágzik. Jó mézelő, szárított virágzata kiváló gyógytea. Makkocska termése rozsdabarna. Hosszú életű (200-300 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne barnássárga. Dombvidéki - középhegységi faj. Kedvelt parkfa, mely a nyesést jól tűri. Nagylevelű hárs - Tilia platyphyllos Nagy termetű fa (30 m), törzse egyenes, nyúlánk, hengeres. Koronája szabálytalan, felső ágai fölfelé irányulók, a középsők elállók, az alsók csüngők. Levelei széles tojásdadok, 7-12 cm hosszúak, az érzugokban fehér vagy ritkábban halványbarna szakállal. Virágai murvalevéllel összenőtt levélhónalji álernyőkben nyílnak. Lombfakadás után, június első felében virágzik. Jó mézelő, szárított virágzata kiváló gyógytea. Makkocska termése szürkésbarna. Hosszú életű (500-1000 év), gyorsan növő fa. Őszi lombszíne barnássárga. Dombvidéki középhegységi faj. Kedvelt, igényes parkfa. Hegyi szil - Ulmus glabra Közepes termetű fa (25 m) karcsú, nyúlánk törzzsel, szabálytalan, tömött koronával, vastag ágakkal. Levelei váltakozó állásúak, rendszerint visszás tojásdadok, az erőteljes hosszúhajtásokon felső harmadukban 3 karéjúak, 8-16 cm hosszúak. Zöldesvörös virágai levélhónalji nagyobb csomókban nyílnak, többé-kevésbé ülők. Lombfakadás előtt, márciusban virágzik. Termése lependék. Hosszabb életű (150-200 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne sárgászöld. Közép- és magashegységi faj, de az alföld peremén is előfordul. Ritkulóban levő faj, a szilfavész közepes mértékben károsítja. Vénic-szil, lobogós szil, vénicfa - Ulmus laevis Közepes termetű fa (20 m) nyúlánk, térgörbe, erősen ágas törzzsel, alul nagy gyökérterpeszekkel, szabálytalan koronával, vastag, lehajló ágakkal. Levelei váltakozó állásúak, elliptikusak, 6-13 cm hosszúak, erősen részaránytalanok. Zöldesvörös virágai levélhónalji csomókban nyílnak, hosszú kocsányúak, csüngők. Lombfakadás előtt, márciusban virágzik. Termése pillás élű lependék, a makkocska a szárny alapjához áll közelebb. Rövidebb életű (100 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne sárga. Sík vidéki faj. A szilfavész kevésbé károsítja. Mezei szil, simalevelű mezei szil - Ulmus minor Nagy termetű fa (30 m) melynek törzse hengeres, alul gyakran terpeszes, koronája sátorozó, laza vastag ágakkal. Levelei váltakozó állásúak, elliptikusak, 4-9 cm hosszúak. Zöldesvörös virágai levélhónalji csomókban nyílnak, többé-kevésbé ülők. Lombfakadás előtt, márciusban virágzik. Termése lependék, a makkocska a szárny csúcsához áll közelebb. Hosszú életű (200-300 év), mérsékelt növekedésű fa. Őszi lombszíne sárgásbarna vagy zöld. Sík vidéki

(dombvidéki) faj. A szilfavész iránt nagyon fogékony. Visszaszorulóban levő faj. Tiszafa - Taxus baccata Apró vagy közepes termetű (10-20 m) örökzöld fa. Ormós, csavarodott göcsös, elágazó törzsének átmérője 2 méter (legfeljebb 4 méter) is lehet. A kéreg vékony, vörösesbarna, cserepesen leváló. Hajtásai vékonyak, hajlékonyak, Levelei lándzsásak, sötétzöldek, 1-4 cm hosszúak és 2-3 mm szélesek, a tűk a vezérhajtáson körkörösen, az oldalhajtáson fésűsen állnak. A levelek igen mérgezőek, és a magköpeny kivételével a növény minden része mérgező. Többnyire kétlaki, de egyes példányok egylakiak is lehetnek, sőt ivart is válthatnak. Lassan nő, ám igen magas kort megérhet, az eddig mért legnagyobb törzsátmérővel, 4 méterrel rendelkező példány valószínűleg 2000 éves is lehet. A tiszafák pontos korát igen nehéz megállapítani: a fa igen kis része olyan idős, mint az egész példány. Erdei fenyő - Pinus sylvestris Kedvező körülmények között 20 35 m magasra növő, egyenes törzsű fa. Ágai örvökben nőnek, a fiatal példányok életkora ezért az örvek számából könnyen megállapítható. Kérge a talajhoz közel vastag, mélyen barázdált, színe szürkésbarna, a fa magasabb részein vékonyabb, vöröses, esetenként narancsos. Az idős példányok kérge nagy lapos táblákra repedezik. A korona fiatalon kúpos, majd később ellaposodik, ernyőszerűvé válik. Tűlevelei kettesével nőnek a törpehajtásokon, tövüket közös hártya burkolja. Sűrű, kemény, 5 7 centiméteres legtöbbször jól láthatóan csavarodott leveleinek keresztmetszete félhold alakú, kissé lapos. A kékeszöld levelek csúcsa hegyes, a szélük fűrészes. Virágzata toboz. A porzós sárga, a termős fiatalon zöld, majd ahogy a tobozpikkelyek elfásodnak, fokozatosan megbarnul. Alakja tojásdad, 2,5 7 cm hosszú, 3,5 cm széles. Magjai szárnyasak, sok sziklevéllel csíráznak. Fekete fenyő - Pinus nigra Magyarország határain belül nem őshonos; a 19. század végén kezdték telepíteni kísérleti jelleggel és elsősorban a talaj védelmére (a kopár hegyoldalak eróziójának megakadályozására és a meszes homoktalajok megkötésére). Szabálytalan, ernyőszerűen kiszélesedő koronájú, robusztus termetű fenyő mintegy 30 m magasra nőhet meg. Egyenes, hengeres törzse már alacsonyan elágazik. Kérge sötét szürkésbarna, mélyen repedezett, lemezesen pikkelyes. Új hajtásai sárgásan pikkelyesek, de már a fiatal ágak is feketésbarnák, durván pikkelyesek. Merev, kemény, sötétzöld (csaknem fekete), 10 15 cm hosszú tűi párosával állnak a törpehajtásokon. Az igen erőteljes, többnyire kissé görbült, merev levelek csúcsa hegyes, a szélük fogas. Keresztmetszetük lapos, félkör alakú. A két levél tövét közös hártyás burok öleli. Rügyei gyantásak. Sárga porzós virágai csoportosan veszik körül az új hajtásokat. A termős virágok pirosak. Nagy rózsatoboznak is nevezett tobozai kicsik, rövid kocsányon nőnek, oldalt állnak vagy lecsüngenek. Az alapjuk domború, feljebb a pikkelypajzsok éleltek. A pajzs rombusz alakú, kiemelkedő, okkersárga, a keresztorom élesen kiemelkedik, a köldök jól látható, barna, általában nem szúrós. A magok tojásdadok, szürkék. Lucfenyő - Picea abies Magyarországon a Soproni és a Kőszegi hegységben őshonos. Egyedei elérhetik az 50 méteres magasságot, törzsük átmérője a 2 métert, életkoruk akár az 500 évet. Leginkább az Alpok, és a Kárpátok 800, és 1800 méter közötti területein alkot zárt erdőségeket. 1 2 cm es

sötétzöld, keskeny, négyélű, kemény tűlevelei egyesével a hosszúhajtásokon szórtan állnak. A fák kérge vörösesbarna, esetleg szürke, vékony csíkokban leváló. Koronájuk többnyire sűrű, kúp alakú, törzsük pedig egyenes. A szabadon, nem csoportosan élő egyedek alsó ágai a földig is leérhetnek, ahol nem ritkán le is gyökerezhetnek. A sűrű erdőkben az alsó ágak fokozatosan elszáradnak és a törzs egy bizonyos magasságig csupasz. Kúp alakú koronája védelmet nyújt a sűrű havazás ellen. Az ilyen koronán kevésbé marad meg a hó, így jobban bírja sűrű hóesést, ami jellemző életterére. Tobozai felfelé állnak, majd ősszel, amikorra megérnek, lecsüngenek, és egészben hullanak le, ekkor már 15 cm hosszúak. A nemzetség összes fajára jellemző, hogy kezdetben nagyon lassan nő. Tíz év alatt egy, esetleg két méter magasra nőnek, majd gyors növekedés ideje következik, és 30-60 évesen érik el a 25-30 méteres magasságot. Az intenzív növekedésük 100-120 évig tart. A lucfenyők nemzetségében mintegy 50 faj, és ezen belül 250 fajta található. Leginkább a kontinentális éghajlatot kedveli. A talajjal szemben nem igényes. A gyökérzete sekély, szétterülő, ezért igen könnyen esik a viharok áldozatául. Vörösfenyő - Larix decidua A vörösfenyő egyenes törzsű, mintegy harminc ötven méter magasra növő fa. Vöröses kérge vastag, pikkelyes. A puha világoszöld tűlevelek a rövidhajtásokból nőnek ki; egy-egy csomóban 20 60 tűlevél van. Porzós virágai sötétpirosak, termős virágzatai (tobozai) aprók, barnák és felfelé állnak. A toboz mérete 2 5 cm és formája is meglehetősen változatos. A toboz évekig a fán marad, mielőtt lehullana. Legjellegzetesebb, a többi fenyőfélétől eltérő tulajdonsága, hogy tűleveleit a tél beállta előtt lehullatja. A fiatal vörösfenyők télen is megtartják tűleveleiket, ami valószínűleg arra utal, hogy őseik örökzöldek voltak. A napenergiát igen jól hasznosítják, így sok szerves anyagot termelnek, aminek eredményeként a fiatal fák 1 1,5 métert is nőnek évente, később azonban a növekedés lelassul. Kedvező feltételek mellett már a száz éves egyedek elérhetik a 30 35 métert. A gyors növekedéshez nagyon sok fényre van szüksége, ezért kedvezőbb éghajlaton más fafajok könnyen elnyomják. Vörös tölgy - Quercus rubra Észak-Amerikai fafaj. 30 35 m magasra nőhet, a hazai tölgy fajoknál gyorsabban. Koronája nagy, telt, gömbös. Ezüstszürke kérge eleinte viszonylag sima, idővel mélyen barázdált. Ágai vaskosak, vörösesbarna vesszői simák. Hosszúkásan tojásdad rügyei világosbarnák, a csúcsuk hegyes, a rügypikkelyek széle rányomottan szőrös. Húsz cm hosszú, 15 cm széles Levelei mélyen karéjosak, a korona felső részén osztottak (az osztatok szálkásan fogazottak). A felszínük sima, sötétzöld, fonákjuk világosabb, az érzugokban barna szőrcsomós. A levélnyél 2 3 cm hosszú. Lombja ősszel vörösesbarnára vagy élénkvörösre színeződik, erről kapta a nevét. Sárgászöld porzós barkái áprilisban nagy csomókban csüngenek a zsenge hajtásokon; a rövid nyélen lógó termős virágok a levelek hónaljában rejtőznek. A lapos kupacsú, 3 cm-es, fényes makkok két év alatt érnek be. Akác - Robinia pseudoacacia Észak-Amerikában honos, nálunk a XVIII. században telepítették a futóhomok megkötésére. Nagy termetű fa (~35m) törzse térgörbe, állományban jól feltisztul; mérgező kérge szürkésbarna, hálózatosan repedezett. Pillangós virágai levélhónalji, csüngő fürtökben nyílnak, fehérek, tokjuk zöldessárga. Termése vörösesbarna színű hüvely, mérgező magjai vese alakúak. Tél és tavasz során a hüvely felnyílik, a magok a talajra hullanak. A talajba kerülve évtizedekig megőrzik csírázóképességüket. Csirázásokhoz a maghéj megsértése, vagy

hőhatás szükséges. Az erdészeti gyakorlatban a talajról felgyűjtve rostálják, majd koptatják. Hosszú életű (200-250 év), gyorsan növő (Magyarországon az akácerdők többségét kb. 30 éves korukig tartják fenn) lombfakadás után, május második felében virágzik termése októberben érik. Melegigényes, fagyérzékeny fényigényes, jól bírja a szárazságot. Gyökerein élő nitrogénkötő baktériumok segítségével képes megkötni a levegőből az életfontosságú tápelemet, ezzel javítja talajának tápanyag szintjét. Elsősorban az Alföldön és dombvidékeinken elterjedt. Nemes nyárak A különböző nyárfajok ivaros úton könnyen kereszteződnek egymás között. Ez a kereszteződés létrejöhet minden emberi beavatkozás nélkül, természetes úton, de mesterséges körülmények között is keresztezhetők. Az első kereszteződések a XVIII. század közepén jöttek létre az Észak-Amerikából behozott virginiai nyár és az európai feketenyár között. Az így létrejött hibrid utódok kedvezőbb tulajdonságúak lettek, mint a szülők voltak. Ennek hatására kezdték el a keresztezéseket mesterséges úton is, és létrehoztak többféle nemesnyár fajtát. A nemesnyárak közös tulajdonságai: Hajtásuk ötszögletű. Levelük háromszögletű, szív alakú, tojásdad, ritkábban deltoid alakú. Lemezalapjukon két szemölcs található. Vagy csak hímvirágú, vagy csak nővirágú egyedeik vannak. Dugványról jól szaporíthatók. A továbbiakban a legelterjedtebb nemesnyárakat tárgyaljuk. Kései vagy későnfakadó nyár - Populus serotina Jelentősége: Egyenes, hengeres, ágtiszta törzse, gyors növekedése és értékes fája miatt jó vízgazdálkodású talajokon számottevő.a későn fakadó nyár a feketenyár anya és az amerikai, Populus deltoides apa természetes úton létrejött kereszteződéséből származott a XVIII. század közepe táján. Termőhelyi igénye a nyárak közül a legnagyobb. A szélsőségesen száraz vagy nedves talajokat nem szereti. A kötött talajokat jobban tűri, mint a többi nyár. Törzse: Egyenes, nyúlánk, csúcsig követhető. Koronája: Szabad állásban terebélyes, oldalágai vastagok és a törzzsel hegyesszöget zárnak be. Kérge: Sokáig sima, idősebb korban feketés, mélyen repedezett. Rügyei: Ághoz simulnak, hosszúkásak, hegyesek, sötétbarnák. Hajtásai: Első évben barnák, majd szürkések. Levelei: Sötétzöldek, háromszögletűek, 7-10 cm hosszúak, rendszerint szélesebbek, mint amilyen hosszúak. A levelek csúcsa hirtelen kihegyesedő, szélük fogas, nyelük és néha a főerek is pirosak. Virágai: Már a lombfakadás előtt egy hónappal megjelennek. Csak hímvirágai vannak. Növekedése: Fiatal korban mérsékelt, de későbbi erőteljes növekedését sokáig megtartja. Fája jó minőségű, értékes ipari fa. Óriásnyár - Populus robusta Az amerikai szögletes nyár anya és valamelyik piramis alakú feketenyár apa kereszteződéséből származott hibrid 1895-ben a franciaországi Metz környékén. Termőhelyi igénye: A túlzottan nedves, pangó vizet valamivel nehezebben bírja, de a szárazabb viszonyokhoz jobban alkalmazkodik. Alakja: Karcsú, törzse csúcsig követhető, ágai szabályos örvös elrendeződésűek, és nem olyan

terebélyesek, mint a korai nyáré. Kérge: Csak idősebb korban repedezik a tő közelében. Rügyei: Hegyesek, nyúlánkok. Ághoz simulnak, barnák. Hajtásai: Sárgásbarnák, kétéves korban már szürkék. Levelei: 10-15 cm hosszúak, sötétzöldek, fénylők, vastagok, a csúcs rövid hegyben végződik. Levélnyele és az erek is gyakran pirosak. Virágai: Szintén lombfakadás előtt jelennek meg. Csak hímvirágokat fejleszt (28. ábra). Növekedése: Már fiatal korától kezdve erőteljes, de 30 év után rohamosan gyengül. A nemes nyárakat általában 20-40 évig tartjuk fenn. Erre az időre a legjobb termőhelyeken elérhetik a 700-800 m3-es ha-onkénti fakészletet. Fája: rostosabb, mint a többi nyáré, ezért felhasználása is kisebb körű. Olasznyár - Populus italica 214 Jelentősége: Rendkívül gyors növekedése miatt az 50-es évektől kezdve Európa-szerte nagyon terjesztették. A virginiai- vagy szögletesnyár és a feketenyár természetes kereszteződéséből származott. Alakja: Elsőrendű, hatalmas fává nő meg. Törzse nyúlánk, kissé görbült. Koronája laza és erős ágakra bomló. Kérge: Sima, barnásszürke, sűrűn paraszemölcsös. Rügyei: Aprók, ághoz simulnak, barnák. Hajtása: Vörösbarna, csavarodottan szögletes. Levelei: Feltűnően nagyok, háromszögletűek, csúcsuk hirtelen kihegyesedő, piros nyelű. A hajtásvégeken a levelek fakadás után, de gyakran később is aranysárga színűek. Késő ősszel hullanak le. Virágai tömör füzéreket alkotnak. Csak nővirágokat fejleszt (29. ábra). Növekedése rendkívül gyors, dugványról szaporítható. 7-8 éves korában elérheti a 20-25 m-es magasságot és a 30-35 cm-es mellmagassági átmérőt. Olaszországban főleg sorfaként termesztik. Eleinte szakembereink úgy vélték, hogy az olasznyár nemcsak gyors növekedésénél fogva, hanem kisebb termőhelyi igénye és ellenállósága miatt is ki fogja szorítani a magyar erdőkből a korai és az óriásnyárat. Rövid rostú és ritka szövetű fája azonban kisebb értékű, mint az előbbieké. Az erdőgazdálkodás fenntarthatósága Valamely erőforrás fenntartható használata azt jelenti, hogy az erőforrásokkal szemben támasztott igények kielégítése során azok hosszú távon sem merülnek ki. Az erdőgazdálkodás évszázadok óta ismeri a tartamosság fogalmát, ami az utóbbi időkben használt fenntartható gazdálkodás fogalmával feleltethető meg. Természetesen ennek a fogalomnak a tartalma az idők során többször változott. A Helsinki Miniszteri konferencia (1993) alapján a tartamosság: Az erdők és erdős területek kezelése és használata oly módon és olymértékig, amely biodiverzitásukat, produktivitásukat, felújuló képességüket és vitalitásuk megőrzését szolgálja, valamint biztosítja valamennyi fontos ökológiai, ökonómiai és szociális funkciójuk hosszú távú fenntartását helyi, országos és globális szinten egyaránt, és amely nem jár más ökoszisztémák károsításával. Az erdőgazdálkodás a környezetre a legkevésbé ártalmas földhasználati mód. Megfelelő módszerekkel, az erdő folyamatos fenntartásával ökológiai szempontból rendkívüli fontosságú az erdőgazdálkodás, a termék amit előállít környezetbarát, és a termék előállítója maga az erdő az egyik legösszetettebb ökoszisztéma A népesség gyarapodásával és koncentrálódásával keletkező, helyenként megnövekedő tűzi

és épületfa iránti igény, majd az iparosodás terjedésével megnövekvő kereslet nyomán egyes helyeken már a középkorban faanyaghiány lépett fel. Ennek kapcsán hamar eljutottak arra a felismerésre, hogy az adott terület erdeit úgy kezeljék, hogy az képes legyen a megújulásra, illetve annyit használjanak belőle, hogy hosszú távon álljon rendelkezésre kellő mennyiségű nyersanyag. Kezdetben a tartamos gazdálkodás csupán a kiegyenlített faanyag hozamok biztosítására törekedett, azaz gazdasági (ökonómiai) tartamosságra. Ennek kapcsán jött létre a tervszerű erdőgazdálkodás, és indult meg az erdészeti tudomány fejlődése. A faanyag biztosítás érdekében elkezdték egyenlő nagyságú területekre (később egyenlő hozamú, fatérfogatú területekre) osztani az erdőt, és a vágásokat úgy megtervezni, hogy az adott területen folyamatosan legyen kitermelhető faanyag. Ez természetesen a vágásos üzemmódú erdőkre vonatkozik. Figyelembe véve, hogy egy faállomány 30-100 évesen éri el a vágáskorát elvileg 30-100 egyenlő részre kellene osztani a területet, hogy minden évben legyen kitermelhető állomány. A módszer kifinomult változatában már nem a területek egyenletes elosztásával próbálták meg kiegyenlíteni a hozamokat, hanem a kitermelhető fatérfogat alapján, így az egyes területek termőhelyében mutatkozó különbségek hatásait lehet kiküszöbölni. Ez természetesen elengedhetetlenné tette, hogy kellőképpen ismerjük ez erdő fatermőképességét, és a rendelkezésre álló fatérfogatot, azaz komoly mérési és tervezési módszerek ismeretét feltételezte. Később a fenntarthatóság fogalmát, elméletét a Föld egyes erőforrásainak fogyatkozása az élet mind több területén előtérbe hozta, és a mindennapi gondolkodás részévé tette. Elég ha csak a kimerülő kőolajkészletekre, az elsivatagosodásra, és a fogyatkozó trópusi esőerdőkre gondolni. Ezek mind olyan példák amikor egy-egy erőforrás túlzott (nem fenntartható) használata miatt komoly gondok, természeti katasztrófák következtek be. A természetvédelem, a biológiai sokféleség megőrzése, és az ökológiai szempontok mind-mind kezdtek megjelenni a közbeszédben, ma már a fenntartható erdőgazdálkodásnak nem csupán a faanyag folyamatos rendelkezésre állását kell biztosítani, hanem az erdőterületek hosszú távú fennmaradását is, beleértve az élőhelyek védelmét és megőrzését. A természetvédelmi szempontok, és a fenntartható erdőgazdálkodás iránti igény előtérbe kerülése indukálta az erdőgazdálkodás minősítési rendszerét, amely biztosítja a faanyag fenntartható gazdálkodással kezelt erdőből származását. Elég egy barkácsáruházban körülnézni és a kertipadokon, lapátnyeleken, és egyéb fatermékeken sokszor találunk valamilyen minősítést (pl. FSC, Forest Stewardship Council), aminek meg kell valljuk, nem csekély reklámértéke is van. A magyar erdők kezelésében, a magyar erdőgazdálkodásban már hosszú évtizedek óta alapelv a tartamosság. Ezt bizonyítja az a tény is, hogy a magyar erdőkben évente keletkező körülbelül 13 millió köbméter élő fatömeggel szemben mindössze 7 millió köbméter a fakitermelés, azaz az élőfakészlet évről évre növekszik, jelenleg körülbelül 340 millió köbméter. A vágásos gazdálkodás - aminek lényege, hogy mikor egy adott erdőterület faállománya eléri a vágáskorát akkor elvégezzük a fakitermelést, aztán felújítjuk az erdőt- is teljesítette ennek a kritériumait, ám az egyre jobban terjedő természetközeli erdőgazdálkodási módszerek sokkal jobban megfelelnek ennek az elvárásnak. Ezekről külön óra keretében lesz szó.

Erdőgazdálkodói szervezeti formák A második világháború előtt Magyarországon a magánerdő tulajdon többnyire nagybirtokokban koncentrálódott. A háború után az erdők magánosítása rövid életű volt, igen hamar gyakorlatilag eltűnt a magánerdő gazdálkodás, a téeszesítés miatt. A rendszerváltás előtt az erdőterületek kezelését döntő mértékben állami tulajdonú cégek végezték, mintegy 1000 erdőgazdálkodó volt országosan. A reprivatizáció után az erdők közel 40 %-a került magántulajdonba, és lett mintegy 22000 új erdőgazdálkodó, és 300000 új erdőtulajdonos. Az erdőgazdálkodás szerveződése a kilencvenes évek közepén alakult a mai formájába. Az elmúlt évtized társadalmi-gazdasági átalakulásának egyik fő jellemzője a földterületek tulajdonviszonyainak az átrendeződése volt. Ez a változás az erdőterületek közel felét is érintette. A szövetkezeti, korábban közös tulajdonként kezelt erdőterületek tulajdonnevesítés révén magántulajdonba kerültek. Az állami tulajdonú erdők egy része a kárpótlási eljárások keretében szintén magántulajdonba került. Az ország erdőterülete tulajdonformák szerinti megoszlásának folyamatos változásához nagyban hozzájárulnak még az időközben elvégzett erdőtelepítések is. Ezeket ugyanis zömében magántulajdonú földterületeken hajtják végre, ami folyamatosan növeli ennek a tulajdonformának a részarányát. A különböző tulajdonformájú erdőterületeken általában eltérő gazdálkodói csoportokba sorolható erdőgazdálkodók gazdálkodnak. Az állami tulajdonú erdőket nagyrészt a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) és a Honvédelmi Minisztérium felügyeletében tevékenykedő, összesen 22 erdőgazdasági részvénytársaság kezeli (Az összes erdőterület 52%-át). (A Honvédelmi Minisztérium 3 erdészeti részvénytársasága a különleges katonai területeken álló honvédelmi célokat szolgáló erdőterületek kezelését végzik, ezek általában gyakorlóterek.) Ezen kívül állami területeket kezelnek a vízügyi szervek, a nemzeti parkok, illetve egyéb állami tulajdonú társaságok. Összesen 350 állami gazdálkodó van, átlagosan 3300 hektár területtel. Az állami erdőgazdálkodás során az erdő közcélú és védelmi funkciói fokozottabban érvényesülnek, az ilyen rendeltetésű területek jóval magasabb arányban vannak az állami gazdálkodók által kezelt területeken. Az állami területen mintegy 45% a védelmi rendeltetésű erdő, a magánterületen ez az arány 21%. Az állami erdőkre vonatkozó gazdálkodási szabályok szigorúbbak, a természetvédelmi korlátozások miatt felmerülő bevételkiesés és többletköltség miatt kártérítési igény nem merülhet fel. Az állami tulajdonú erdőkben az első három természetességi kategóriába tartozó erdőkben az új erdőtörvény előírásai szerint növelni kell a folyamatos erdőborítást szolgáló üzemmódok arányát. Az erdők kis része közösségi tulajdonban van, mintegy 1300 gazdálkodó van ebben a szektorban, ezek zömében önkormányzatok, átlagosan 930 ha területtel. A magántulajdonú erdők erdőbirtokosságok, erdőszövetkezetek, egyéb szövetkezetek, gazdasági társaságok, valamint egyéni gazdálkodók használatában vannak. Összesen mintegy 28000 magángazdálkodót tartunk nyilván jelenleg, átlagosan 30 ha alatti területtel. Kiemelendő a magángazdálkodók száma, és az általuk kezelt erdőterületek átlagos nagysága. Ez utóbbi jelzi, hogy ebben a körben egészen más feltételek között zajlik az erdőgazdálkodás, mint a többi gazdálkodócsoport különösen az állami erdőgazdasági zrt-k esetében. Az állami erdők magánosításánál megfigyelhető volt az a törekvés, hogy a korábban állami tulajdonban lévő nagyobb erdőtömbök lehetőség szerint továbbra is állami tulajdonban maradjanak. Ennek következtében kimutatható, hogy a magántulajdonú erdőterületek tagoltabbak, mint az állami tulajdonban maradt területek. A magánerdő-gazdálkodás számára ez komoly kihívásokat jelent, ennek ellenére ez a legdinamikusabban fejlődő szektora az erdőgazdálkodásnak. A magántulajdonú erdőterületeken a rendkívül kis birtokméret komoly nehézségeket okoz a jövedelmező gazdálkodásban. A magánerdő gazdálkodásban ezért a szerveződésnek, a kis