12. évfolyam 3. szám Az Alacskai Református Egyházközség Lapja 2010. március A sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon." (1Korinthus 4,2) A Magyar Református Presbiteri Szövetség Észak-Borsodi Területi Szervezete Presbiterképző Konferenciát szervez Alacskán 2010. március 21-én, vasárnap 15 órától a templomban. Áhítattal szolgál: Kemény István, alacskai lelkipásztor Előadást tart: Pásztor Gyula, sárospataki teológiai professzor, Óember - új ember címmel Igét hirdet: Csikainé Mihalik Éva, ózdi beosztott lelkipásztor Mindenkit sok szeretettel hívunk és várunk! Március hónap vezérigéje Az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van. (1Sámuel 16,7) 1
Gyülekezettörténet mindenkinek Új sorozatunkban fel szeretnénk tárni egyházközségünk múltját, hogy megismerjük azt a tárgyi és szellemi örökséget, amit őseink ránk hagytak. Szeretnénk, ha minél többen megismernék és még jobban magukénak éreznék nemcsak a templomot, a parókiát, hanem azt a közösséget is, amelynek tagjai és részesei most, a jelenben. 3. rész: és iskola Alacskán az egyházközség és iskolája az államosításig, 1948-ig meghatározta nemcsak a gyülekezet közösségének életét, hanem a községét is. Ehhez kellettek az elkötelezett tanítók, akik elhívatásuknak megfelelően nevelték is az alacskai gyermekeket és fiatalokat. A református iskola 1925-ben lett két tanerős intézmény, ekkor Üveges Vilma és Kiss Gyula tanították és nevelték a gyermekeket. Különösen Kiss Gyula tanító emlékezete maradt meg a még ma élő nemzedékekben is, aki hatásos fegyelmezési módszereiről volt híres. Ebben az időben az egyházközség és az iskola szoros kapcsolatban álltak egymással. A tanítást mindennap imádkozással kezdték és fejezték be. Ezért is szól még ma is hétfőtől szombatig a kisharang kora reggel, mert ez volt az iskolába a becsengetés. A hittan a tantárgyak sorát vezette. Minden évben vizsgázniuk kellett a tanulóknak. A vizsgának két része volt, kicsi és nagy. A kis vizsga az iskolában volt megtartva a presbiterek és az egyházlátogatók előtt. A nagyvizsgának a templom adott helyet, ahol az egész gyülekezet tanúja volt, ahogy a gyermekek számot adnak tudásukról. Tornából is volt mindig vizsga, ahol egyenruhában, tornabottal, közösen mutatták be a gyakorlatokat. Nagyon szigorúan vették a gyermekek erkölcsi nevelését, amiben nagy segítségre volt a tanítóknak a falu és a gyülekezet egész közössége. Ha valamelyik gyermek illetlenül vagy nem megfelelő módon viselkedett egy felnőttel, akár iskolából hazafelé az utcán, akkor szóltak a tanítónak, aki egyhamar elrendezte a gyermekkel a magaviseletét. Minden református gyermeknek illet tudnia az Aranyszabályt, amely erkölcsi alapot adott egy egész felnövekvő nemzedéknek. (Forrás: Dedicsné Varga Szilvia főiskolai szakdolgozata) 2
Gyülekezetünkben történt események februárban - 2010. február 2-án, kedden folytatódtak a háziköri alkalmak gyülekezetünkben. A III. körzet istentiszteletére Földesi Károlyné otthonába vártuk az érdeklődőket, ahol János evangéliuma 6. fejezet 16-21. verseiből szólt hozzánk Isten Igéje és annak magyarázata ifj. Elek János gondnok testvérünk tolmácsolásában: "Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, hajóra szálltak, és átmentek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még mindig nem ment oda hozzájuk Jézus; a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harminc futamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek, de Jézus megszólalt: "Én vagyok, ne féljetek!" Ekkor fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak." - 2010. február 8-án, hétfőn Alacskán találkoztak Sajószentpéter és környéke református lelkészei. A hagyományosnak mondható összejövetelen baráti beszélgetés során számolt be mindenki a gyülekezetében történt eseményekről, majd pedig közösen gondolkodtunk egyházközségeink és anyaszentegyházunk jövőjén. Jelen voltak: Bányiné Varga Erzsébet - Sajóbábony, Borbély János - SajószentpéterNagytemplom, Király Gábor - Sajókápolna, Rácz Ilona - Parasznya, Tóth Dénes - Sajókeresztúr, Várady Zsolt - Radostyán. 3
- 2010. február 9-én, kedden folytatódtak a háziköri alkalmak gyülekezetünkben. A II. körzet istentiszteletére Kacsur József otthonába vártuk az érdeklődőket, ahol Mózes első könyvének 37. fejezetének 5-11. verseiből szólt hozzánk Isten Igéje és annak magyarázata ifj. Elek János gondnok testvérünk tolmácsolásában: "Egyszer József álmot álmodott, elmondta testvéreinek, és emiatt még jobban meggyűlölték. Hallgassátok csak meg azt az álmot, amelyet álmodtam! Éppen kévéket kötöttünk a mezőn. Az én kévém fölkelt, és állva is maradt, a ti kévéitek pedig körülállták, és leborultak az én kévém előtt. Amikor ezt apjának és testvéreinek elbeszélte, az apja megdorgálta, és ezt mondta neki: Micsoda álmot álmodtál? Talán bizony járuljunk eléd, anyáddal és testvéreiddel együtt, hogy földre boruljunk előtted?!" - 2010. február 16-án, kedden folytatódtak a háziköri alkalmak gyülekezetünkben. A III. körzet istentiszteletére Tóth Józsefné otthonába vártuk az érdeklődőket, ahol Lukács evangéliuma 12. fejezetének 49-53. verseiből szólt hozzánk Isten Igéje: "Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre, és mennyire szeretném, ha már lángolna! Keresztséggel kell azonban még megkereszteltetnem, és mennyire szorongok, míg ez végbe nem megy! Azt gondoljátok, azért jöttem, hogy békességet hozzak a földre? Nem - mondom nektek -, hanem inkább meghasonlást. Meghasonlik az apa a fiával, és a fiú az apjával, az anya a leányával, és a leány az anyjával, az anyós a menyével, és a meny az anyósával." 4
- 2010. február 23-án, kedden folytatódtak a háziköri alkalmak gyülekezetünkben. A III. körzet istentiszteletére Ladányi András otthonába vártuk az érdeklődőket, ahol Lukács evangéliuma 13. fejezetének 31-33. verseiből szólt hozzánk Isten Igéje: "Még abban az órában néhány farizeus ment oda hozzá, és így szóltak: "Menj, távozz el innen, mert Heródes meg akar ölni." Erre ő ezt mondta nekik: "Menjetek, mondjátok meg annak a rókának: Íme, ma és holnap ördögöket űzök ki, és gyógyítok, de harmadnap bevégzem küldetésemet. Viszont ma, holnap és a következő napon úton kell lennem, mert lehetetlen, hogy próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el." - 2010. február 25-én, szerdán a gyászolók bibliaórájának újabb alkalma volt gyülekezetünkben. A bibliaórán az Ige mellett beszélgettünk, megosztottuk egymással érzéseinket és gondolatainkat a gyász különböző fokozatairól, majd pedig régi temetési énekeket énekeltünk gyülekezetünk volt kántorának, Nagy László énekgyűjteményéből. Ezen az estén a Zsoltárok Könyvének 77. fejezetének válogatott verseiből szólt hozzánk Isten Igéje: "Hangosan kiáltok Istenhez, Istenhez kiáltok, hogy figyeljen rám. Nyomorúságom idején az Úrhoz folyamodom, kezem éjjel is kitárom feléje lankadatlanul, de lelkem nem tud megvigasztalódni. Istenre gondolok, és csak sóhajtozom, róla elmélkedem, és elcsügged a lelkem. Emlékezem az ÚR tetteire, visszagondolok hajdani csodáira. Végiggondolom minden tettedet, elmélkedem dolgaidon. Szent a te utad, Istenem." 5
- 2010. február 28-án, vasárnap zenés-ifjúsági istentiszteletet tartottunk a parókia gyülekezeti termében. A délelőtti alkalomra a gyülekezet fiatalabb korosztályát vártuk, ahol fényképekkel illusztrált formában szólt hozzánk Isten Igéje a Prédikátor Könyvének 11. fejezetének 9-10. verseiből: Örvendezz, ifjú, míg fiatal vagy, légy jókedvű ifjúságod idején, és élj szíved vágya szerint, ahogy jónak látod! De tudd meg, hogy mindezekért Isten megítél téged! Távolítsd el szívedből a bosszúságot, és tartsd távol magadtól a rosszat, mert az ifjúkor és a fiatalság mulandó!" Az istentiszteleten gyülekezetünk ifjúsági zenekara, az Egyetlen Út vezette az éneklést. Az alkalmakról és eseményekről készült további fényképek gyülekezetünk internetes oldalán tekinthetők meg: Tudod-e? Vannak még meglepetések a bibliakiadásban is: a Német Bibliatársulat vízhatlan Bibliával rukkolt elő. Ezt a Bibliát vihetjük szaunába, lapozhatjuk tusolás közben, akár víz alatt is, és még a fürdőkádban sem kell attól tartanunk, hogy lapjai eláznak. A vízhatlan Biblia mostani kiadása az Újszövetséget tartalmazza Luther Márton fordításában. Mindenfajta szélsőséges körülményben kinyitható, kivéve a tüzet. (Forrás: Reformátusok Lapja) 6
Gyermekek oldala Szeretnénk gyermekeink számára is közelebb hozni gyülekezeti újságunkat, ezért egy oldalt nyitunk meg, ami leginkább nekik szól. Az itt található rejtvények vagy fejtörők megoldásait várjuk a hittanórákra vagy a parókiára, a beküldők jutalomban részesülnek. Húsvéti fejtörő Mi az aranymondás? (Forrás: Örömhír és Hittan 4.) 7
Gyülekezeti programajánló Dátum 2010. március 21. vasárnap, 15 óra 2010. március 28. vasárnap, 15 óra 2010. március 31. szerda, 17 óra 2010. április 2. péntek, 15,30 2010. április 4. vasárnap, 9,30 2010. április 4. vasárnap, 15,30 Helyszín Gyülekezeti terem 2010. április 5. hétfő, 9,30 és 15,30 Alkalom Presbiteri Szövetség Alkalma Virágvasárnapi istentisztelet Gyászolók bibliaórája Nagypénteki istentisztelet Húsvéti úrvacsorás istentisztelet Húsvéti istentisztelet legátus szolgálatával Húsvéti istentisztelet legátus szolgálatával A jókedvű adakozót szereti az Isten! (2 Korinthus 9,7) Gyülekezeti adományok Isten dicsőségére 2010 februárjában: - Oszterman Gyula elhunytának 1. évfordulóján Oszterman Edina Isten dicsőségére 5,000,forintot adományozott. - Pelles Jánosné Papp Ilona elhunytának 1. évfordulóján fiai, családjukkal együtt Isten dicsőségére 5,000,- forintot adományoztak. - Perván Imre és családja Isten dicsőségére, úrvacsorai jegyekre 5,000,- forintot adományozott. - Ondré Ferenc és felesége Isten dicsőségére 2,000,- forintot adományozott. - Ladányi András és felesége Isten dicsőségére 5,000,- forintot adományozott. A gyülekezet elnöksége köszöni áldozathozatalukat és Isten áldását kéri életükre. Imatémák március hónapra - Imádkozzunk alkalmainkért: vasárnapi istentiszteletekért, házi körökért, zenés-ifjúsági alkalmakért, gyászolók bibliaórájáért és az imaórákért. - Adjunk hálát azokért a testvéreinkért, akik munkába járhatnak. Köszönjük meg, hogy van munkájuk és így lehetnek fenntartói családjuknak. Isten gondviselését kérjük rájuk munkába menet és jövet, Isten adjon nekik erőt munkájuk elvégzésére. - Köszönjük meg Istennek, hogy új hónapot kezdhetünk el, hogy megérhettük a tavaszt. Az Örömmondó az Alacskai Református Egyházközség havonta megjelenő ingyenes kiadványa. A kiadásért az Egyházközség Elnöksége felelős. Készült 270 példányban a Tiszáninneni Református Egyházkerület Missziói Központjában. ALACSKAI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG 3779 Alacska, Dózsa György út 1. 48/ 422 368; E mail: kemenyi@parisat.hu; 8