MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A

Hasonló dokumentumok
Fellebbezési arányok a év során a helyi bíróságokon befejezett, és a évben a megyei másodfokú bíróságra érkezett perek mennyisége alapján

Foglalkoztatási Hivatal ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZAT 2006 január

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

Foglalkoztatási Hivatal A regisztrált munkanélküliek főbb adatai

BUDAPEST FŐVÁROS KORMÁNYHIVATALA IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA BARANYA MEGYEI KORMÁNYHIVATAL IGAZSÁGÜGYI SZOLGÁLATA

5. melléklet a 13/2015. (II. 10.) Korm. Rendelethez

Tájékoztató. A képzés célja:

2007 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NŐTT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

Tájékoztató. A képzés célja:

2008 DECEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS NÖVEKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA

XI./1. Létszámleépítési döntést bejelentett cégek száma és bejelentések létszámtartalma állományf csoportok szerint területenként

Magyar Orvosi Kamara Baranya Megyei Területi Szervezete. Magyar Orvosi Kamara Bács-Kiskun Megyei Területi Szervezete

2011 SZEPTEMBERÉBEN A SZEZONÁLISAN KIIGAZÍTOTT ADATOK SZERINT IS CSÖKKENT A NYILVÁNTARTOTT ÁLLÁSKERESŐK SZÁMA

Adminisztráció

támogatás támogatási

A tárgyalások elhalasztásának adatai a helyi bíróságokon, büntető ügyszakban év

T/236. számú törvényjavaslat. a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló évi LXIV. törvény módosításáról

Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2018/2019. tanévben

A legfrissebb foglalkoztatási és aktivitási adatok értékelése május

A SZERZŐDÉS SZÁMA A SZERZŐDŐ FÉL MEGNEVEZÉSE A SZERZŐDÉS KEZDETE A SZERZŐDÉS ZÁRÁSA BRUTTÓ ÉRTÉK A SZERZŐDÉS TÁRGYA

ÜGYÉSZSÉGI STATISZTIKAI TÁJÉKOZTATÓ

1. óra: Területi statisztikai alapok viszonyszámok, középértékek

A Dél-Alföld általános gazdasági helyzete és a mögötte meghúzódó EMBER

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2012/2013. tanévben december

Területi Kormányhivatalok fogyasztóvédelmi szervezeti egységeinek elérhetőségei:

Ügyféltájékoztató. befizetés igazolás benyújtásához

A foglalkoztatáspolitika időszerű kérdései (TOP projekt Fejér megyében)

Megkezdődött hazánkban az influenzajárvány

Oktatási Hivatal. Jelentés a Diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazásáról a 2011/2012. tanévben december

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

1. MAGYAR ÁLLAMPOLGÁRSÁGOT KAPOTT SZEMÉLYEK ELŐZŐ ÁLLAMPOLGÁRSÁG ORSZÁGA SZERINT

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE OKTÓBER

Személysérüléses közúti közlekedési balesetek száma I-IV. hónap

Magyar joganyagok - 78/2015. (III. 31.) Korm. rendelet - a környezetvédelmi és termé 2. oldal Környezetvédelmi és természetvédelmi szakkérdés vizsgála

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE november / November 2007

1. táblázat. Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE december / December 2007

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE január / January 2008

Bejelentett szexuális úton terjedő fertőző betegségek Magyarország, Betegség Syphilis

Heringes Anita és Gúr Nándor országgyűlési képvisel ő Budapest

Bejelentett, szexuális úton terjedő fertőző megbetegedések száma Magyarország, Betegség

TEHETSÉGGONDOZÁS. Térképek. Európai Szociális Alap

A Debreceni Egyetem Intézményfejlesztési Terve

Jogvita esetén eljáró szervek, hatóságok megnevezése, elérhetőségei

Trendek és helyzetkép gazdaság és munkaerőpiac Magyarországon és Veszprém megyében

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Statisztikai Jelentések

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

Statisztikai Jelentések

Az Országos Epidemiológiai Központ tájékoztatója az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

A kalászos gabonák betakarított területe, termésmennyisége és termésátlaga, 2008

AZ ÁFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE HUNGARIAN PUBLIC EMPLOYMENT SERVICE október / October 2008

A szójatermesztés színvonala és jövedelmezősége Magyarországon

Munkaerő-piaci helyzetkép Foglalkoztatáspolitikai, szakképzési és felnőttképzési válaszok

Statisztikai Jelentések TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS A NYÁRI MEZŐGAZDASÁGI MUNKÁKRÓL

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Járványosan terjed az influenza

Agrárgazdasági Kutató Intézet Statisztikai Osztály TÁJÉKOZTATÓ JELENTÉS AZ ÖNTÖZÉSRŐL (2009. OKTÓBER 5-I JELENTÉSEK ALAPJÁN) A K I

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

ALAPELLÁTÁS III. CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLATOK

Autóipari befektetések támogatása Magyarországon. Szandrocha Kamilla Január 18.

Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Műszaki Engedélyezési és Fogyasztóvédelmi Főosztály, Fogyasztóvédelmi Osztály

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

2013-AS PÁLYAKÖVETÉSI EREDMÉNYEK ÉS ÚJDONSÁGOK, KITERJESZTETT CSOPORTOK

A belügyminiszter. BM rendelete

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Tóth Ákos. Bács-Kiskun megye gazdasági teljesítményének vizsgálata

Regionális politika 10. elıadás

A Magyarországon telepített traffipaxok országos listája

az 1.1. pont b) alpontja és a 2.2. pont tekintetében az Üttv (3) bekezdésében meghatározott

Az egész országban terjed az influenza Kiugróan magas volt az orvoshoz forduló betegek száma

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

Intenzíven terjed az influenza

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Terjed az influenza

STATISZTIKAI JELENTÉSEK

2015. évi LXXV. törvény

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

BARANYA MEGYE MUNKAERŐPIACI HELYZETE NOVEMBER

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE december / December 2015

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE november/ November 2017

AZ NFSZ ADATAINAK ÖSSZEFOGLALÓ TÁBLÁZATA SUMMARY REPORT OF THE NATIONAL EMPLOYMENT SERVICE január/ January 2017

MAGYARORSZÁG JÁRVÁNYÜGYI HELYZETE (táblázat)

2013. január május hónapok közrendvédelmi helyzete

A Balatonra utazó magyar háztartások utazási szokásai

EMBERI ERŐ FORRÁSO K MINISZTÉRIUM A. Kövér László Úrnak, az Országgy űlés elnökének. fjrszággyü es Hivatal a. Irományszám :.Y_.

Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés GINOP

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Befejeződött az országos influenzajárvány

KÉSZÍTETTE : GEDE ESZTER FŐIGAZGATÓ GYŐRI MŰSZAKI SZAKKÉPZÉSI CENTRUM

Tájékoztató az influenza figyelőszolgálat adatairól Magyarország hét. Lassabban terjed az influenza

Orszáygy Ű Eés Irománuszárr~ : 1L( 8 4'39/ 4 Érkezett : Hiv. szám: K/8738. Iktató szám : 943 9/2016/PAR L

A SZEMÉLYI SÉRÜLÉSES KÖZÚTI KÖZLEKEDÉSI BALESETEK ALAKULÁSA

VSZT tagság és adatszolgáltatás statisztikai elemzése szeptember

Átírás:

MATEMATIKAI KOMPETENCIATERÜLET A Matematika 4. évfolyam eszközök tanítók részére 1. félév

1. modul 7. melléklet 4. évfolyam tanítói karton 145 307 451 495 505 541 370 450 500 504 550 703

2. modul 2. melléklet 4. évfolyam tanító/1.

2. modul 2. melléklet 4. évfolyam tanító/2.

2. modul 2. melléklet 4. évfolyam tanító/3.

2. modul 2. melléklet 4. évfolyam tanító/4.

2. modul 2. melléklet 4. évfolyam tanító/5.

2. modul 2. melléklet 4. évfolyam tanító/6.

2. modul 2. melléklet 4. évfolyam tanító/7.

2. modul 2. melléklet 4. évfolyam tanító/8.

2. modul 4. melléklet 4. évfolyam tanító és csoport Megye Népesség (ezer fő) 1. Bács-Kiskun 545 2. Baranya 419 3. Békés 412 4. Borsod-Abaúj-Zemplén 762 5. Csongrád 439 6. Fejér 421 7. Győr-Moson-Sopron 424 8. Hajdú-Bihar 549 9. Heves 334 10. Jász-Nagykun-Szolnok 427 11. Komárom-Esztergom 315 12. Nógrád 227 13. Pest 950 14. Somogy 345 15. Szabolcs-Szatmár- Bereg 572 16. Tolna 254 17. Vas 276 18. Veszprém 482 19. Zala 306 20. Budapest 2017 (Az adatok származási helye: http://mek.oszk.hu/00000/00056/html/103.htm)

2. modul 5. melléklet 4. évfolyam tanító Népsűrűség (1 km 2 -re) Rizsszám/négyzet Baranya 93 2,2 Bács-Kiskun 65 1,6 Békés 73 1,8 Borsod-Abaúj-Zemplén 105 2,5 Csongrád 103 2,5 Fejér 96 2,3 Győr-Moson-Sopron 106 2,5 Hajdú-Bihar 88 2,1 Heves 92 2,2 Jász-Nagykun-Szolnok 76 1,8 Komárom-Esztergom 140 3,4 Nógrád 89 1,2 Pest 149 3,6 Somogy 57 1,4 Szabolcs-Szatmár- Bereg 96 2,3 Tolna 69 1,6 Vas 83 2,0 Veszprém 82 2,0 Zala 81 1,9 Budapest 413 92

3. modul 4. melléklet 4. évfolyam tanító és csoport 345 Ft 109 Ft 63 Ft 128 Ft 98 Ft 224 Ft 75 Ft 116 Ft 45 Ft

4. modul 2. melléklet 4. évfolyam tanító és csoport 21-én másfél 2 XIII. két és fél 1 0. fél 23 3 5 200

4. modul 12. melléklet (t/12.) 4. évfolyam tanító 2675 Ft 1235 Ft 4120 Ft 3784 Ft 3500 Ft 2675 Ft 1893 Ft 980 Ft 6345 Ft

5. modul 3. melléklet 4. évfolyam tanító 3500+6500 3500+5500 3500+4500 3500+3500 5200+4800 4200+4800 3200+4800 2200+4800 6100+3900 6100+2900 6100+1900 6100+900 3300+6700 2300+6700 1300+6700 300+6700

5. modul 3. melléklet 4. évfolyam tanító 2350+7650 2350+6650 2350+5650 2350+4650 4560+5440 3560+5440 2560+5440 1560+5440

5. modul 5. melléklet 4. évfolyam tanítói a) b) 8615 8715 4293 3293 8615 8625 4293 4193 8615 9615 4293 4292 8615 8616 4293 4283

7. modul 3/a melléklet 4. évfolyam tanító Jelsorozat-kártyák a rajzokhoz és hálók a másoláshoz 5j, 4l, 5b, 4f 4j, 3l, 2j, 3l, 6b, 6f 2l, 2b, 2f, 2b, 2f, 2j, 2f, 2j, 2l, 2j, 2l, 2b 1j, 2f, 3j, 2l, 1j, 1l, 5b, 1f 7j, 2l, 1b, 1l, 1b, 1l, 3b, 1f, 1b, 1f, 1b, 2f 6j, 2l, 2b, 6l, 2b, 6f, 2b, 2f 2j, 3l, 2j, 3f, 2j, 8l, 2b, 3f, 2b, 3l, 2b, 8f 2j, 8l, 2b, 8f 5b, 8f, 5j, 2l, 3b, 1l, 2j, 2l, 2b, 1l, 3j, 2l 6b, 8f, 2j, 6l, 4j, 2l 3b, 4f, 3j, 4l 2j, 4l, 3b, 2l, 2b, 4f, 3j, 2f 4j, 4l, 4b, 4f 5l, 3j, 5f, 3b 2j, 4l, 2j, 2f, 2j, 7l, 2b, 3f, 4b, 6f 4j, 2l, 2j, 2l, 2b, 4l, 2b, 6f, 2b, 2f 3j, 7l, 3b, 7f 1j, 3l, 3j, 1l, 2b, 1l, 3b, 3f, 1j, 2f

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/1. (2 pld.) Síkidomok 1. és 4. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/2. (2 pld.) Síkidomok 1. és 4. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/3. (2 pld.) Síkidomok 1. és 4. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/4. (2 pld.) Síkidomok 2. és 5. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/5. (2 pld.) Síkidomok 2. és 5. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/6. (2 pld.) Síkidomok 2. és 5. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/7. (2 pld.) Síkidomok 2. és 5. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/8. (2 pld.) Síkidomok 3. és 6. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/9. (2 pld.) Síkidomok 3. és 6. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/10. (2 pld.) Síkidomok 3. és 6. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/11. (2 pld.) Síkidomok 7. és 8. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/12. (2 pld.) Síkidomok 7. és 8. csoport

7. modul 13/a melléklet 4. évfolyam tanítói karton/13. (2 pld.) Síkidomok 7. és 8. csoport

7. modul 13/b melléklet 4. évfolyam tanító/14. karton (2 pld). + fólia szétvágandó karton-egységek + fólia 1. és 4. csoport

7. modul 13/b melléklet 4. évfolyam tanító/15. karton (2 pld). + fólia szétvágandó karton-egységek + fólia 2. és 5. csoport

7. modul 13/b melléklet 4. évfolyam tanító/16. karton (2 pld). + fólia 3. és 6. csoport

7. modul 13/b melléklet 4. évfolyam tanító/17. karton (2 pld). + fólia szétvágandó karton-egységek + fólia 7. és 8. csoport

7. modul 13/c melléklet 4. évfolyam tanítói karton/18. (2 pld.) HÁLÓK rajzoláshoz 1. és 4. csoport

7. modul 13/c melléklet 4. évfolyam tanítói karton/19. (2 pld.) HÁLÓK rajzoláshoz 2. és 5. csoport

7. modul 13/c melléklet 4. évfolyam tanítói karton/20. (2 pld.) 3. és 6. csoport

7. modul 13/c melléklet 4. évfolyam tanítói karton/21. (2 pld.) HÁLÓK rajzoláshoz 7. és 8. csoport

8. modul 3. melléklet 4. évfolyam tanító Itt szétvágva fordítsa rá a bal oldali lépcsőre a jobb oldali, 4-es szélességű lépcsőt! Lépcső átalakítása négyzetté

8. modul 4. melléklet 4. évfolyam tanító Minták a modell utáni építéshez

8. modul 10. melléklet 4. évfolyam tanítói karton

8. modul 10. melléklet 4. évfolyam tanító Az alaprajzokhoz tartozó építmények (minta a tanítónak)

10. modul 1 2. melléklet 4. évfolyam csoport és tanító 3224 7 10 941 1563 5 9672 1747 6 10 482 2021 3 10 105 +34 +185 +66 +15 5 2 3 4