Ha megpróbálnám elmagyarázni, miért irigyelték és ugyanakkor gyűlölték a kétéves, vagyis két esztendőt folyamatosan leszolgáló sorkatonák a nyulakat, akkor azzal kezdeném, hogy a nyulak tizenegy hónap után leszereltek, és megkezdhették egyetemi tanulmányaikat, míg a kétéves katonák két évig rohadtak a laktanyában. A nyulakat fölvették az egyetemre, ahelyett, hogy kőfejtőbe vitték volna őket csákányozni. A nyulak lusták voltak, gyávák voltak, el voltak kényeztetve. A nyulak ügyetlenek voltak, és büdös volt nekik a munka. A nyulak pofátlanok és nagypofájúak és nagyképűek voltak, és azzal dicsekedtek, hogy két érettségijük van, meg hogy háromszor álltak sorba, amikor osztották az értelmi képességeket. A csiga a saját nyálán csúszik, a nyúl pedig a saját ürülékén, a nyúlszaron, amelyhez egyébként hasonlít is, például az egyformaság szempontjából. De nem is kell ilyen sokat magyarázni, picsába ezzel az értelmiségi finomkodással. A nyúl, az nyúl: ennyi az egész. A nyúl, az egy szarfaszú kopasz kibaszott sivár állat. A nyúl nappal napfényben mutatja be a laposkúszást az üres ég alatt, éjszaka zseblámpák fényében mutatja be a laposkúszást a vaságyak alatt. Két vaságy közé érve a nyúl bemondja az összes vasúti megállót Székesfehérvár és Nagykanizsa között. Ha eltéveszti, kezdheti elölről, mármint a kúszást, amely lapos. A nyúl bemutatja, hogy fogkefével tizenkét óra alatt ki lehet fehéríteni a negyedik század hálókörleti folyosóján a kőlapok közti fugákat. Utána fogat mos ugyanezzel a fogkefével. (Nem önkéntes alapon.) A nyúl tartós barátságot köt a fókával, amennyiben a fóka egy hasznos háztartási eszköz, polgári nevén felmosórongy. A hálókörleti folyosón négy nyúl fér el egymás mellett. A kezükben tartott fókát egy ütemre mozgatják, a vizesvödröt a bal térdükkel folyamatosan tolják előre. Amikor azt a vezényszót hallják, hogy Ég a fóka!, akkor belenyomják a fókát a vödörbe, amikor pedig azt a vezényszót hallják, hogy Fullad a fóka!, akkor kimentik a fókát a vödörből, és egy ütemre kicsavarják belőle a vizet. Megy ez, mint az ágybaszarás. Még egy értelmiséginek is. A nyúl ünnepélyesen leteszi a nyulak esküjét. Nem akarja letenni, de leteszi. Meggyőzik róla, hogy le kell tennie. Van, akit öt perc alatt sikerül meggyőzni, van, akit másfél vagy két óra alatt, de 11
előbb-utóbb mindenki eljut arra a belátásra, hogy a nyulak esküje az ő szájából is el fog hangzani, akár akarja, akár nem. A meggyőzés eszköze egy közönséges evőkanál, a meggyőzés felülete a hasfal köldök fölötti része. Evőkanállal eszközölt ritmikus ütögetés hatására fél órán belül annyira felforrósodik a bőr, hogy állítólag tojást is lehet rajta sütni, de ezt akkoriban nem próbálták ki rajtunk. Én, szarfaszú kopasz kibaszott sivár állat ígérem, fogadom és esküszöm, hogy az iszapos szemű, ráncos bivalybőrű, vénséges vén tengeri morgóhalak, cápák és ráják császári és királyi seggét a legnagyobb áhítattal kinyalom, gyorsan rövidülő centijük lehulló darabkáira legforróbb könnyeimet hullajtom, párnájukat piros rózsával, kék ibolyával telehintem. A szolgálatban elaggott rogyadozó rozmárok minden kívánsága szentírás nekem. A Nyulak Istene engem úgy segéljen, ámen. A mi gyáva nyúlszemünkben a Magyar Néphadsereg börtön volt, pokoli börtön, ahová bűncselekmény és bírói ítélet nélkül kerültünk. Molnár szemében is börtön volt, de nem pokoli, hanem paradicsomi. Enyhített börtön, szelídített börtön, domesztikált börtön. Lehetőségekben dúskáló, széleskörű szabadságjogokkal felruházott szabadságvesztés. A magunkfajta nyúlnak a laktanya rabszolgaságot jelentett, elvesztegetett időt. Molnár is benne élt a rabszolgaságban, beleszületett, belenőtt, de ő ismerte és kiaknázta a nála is nyomorultabbak rovására a rabság és a szolgaság előnyeit. Ő is hiába vesztegette az időt, de ő előzőleg a börtönben már úgyis elvesztegette legszebb éveit, és tudatossá vált benne, hogy az időt, az életet a magunk és a mások életét csakis elvesztegetni érdemes. Egyébként a katonai szolgálatnak éppen az a része volt a legkellemesebb, amelyik leginkább emlékeztetett a rabszolgaságra: az őszi mezőgazdasági munka. Ennek keretében a Magyar Néphadsereg két hónapra kölcsönadta sorállományát különféle állami gazdaságoknak és termelőszövetkezeteknek. A katonák minden fizetség nélkül, a puszta létfenntartás fejében dolgoztak két hónapig, mégis örültek, hogy kiszabadultak a laktanyából. 12
Azt hitték, hogy odakint értelmes, hasznos tevékenységet folytatnak. Hogy egymás közt úgy osztják fel a munkát, ahogy jónak látják. Hogy szabad idejükben szabadok. Hogy majd civilekkel érintkeznek, akik nem mindig veszik észre, hogy ezek csak nyulak, ezért nyilván tévedésből embernek fogják tartani őket. És ezek nem is voltak teljesen hiú remények. Ráadásul kint a munkán, nem úgy, mint a laktanyában, jól is lehetett lakni. A konyhai személyzet jobban főzött és kevesebbet lopott, mint odabent. Tejjel-mézzel folyó munkaszolgálat volt. Molnárral ez a sok szépet és jót ígérő kényszermunka hozott össze minket. Ő lett a munkahelyi parancsnokunk. Egy szeptember végi napon, az alaki gyakorlatok végeztével, jött az a kopaszodó, köpcös alezredes, akiről már beszéltem, és elhozta közénk Molnárt. Rábízta Molnár felügyeletére azt a 28 előfelvett egyetemi hallgatót, akiknek egyike voltam. Ebben a beosztásban tapasztalt emberre van szükség mondta az alezredes a rögtönzött eligazításon, olyanra, aki jól ismeri az életet, és Molnár kétségkívül ilyen ember. Igaz, hogy büntetett előéletű, de legalább tudja, mi a felelősség, és megtanulta, mi a törvény szigora. Ilyen emberre van szükség. Molnár egyébként sem sikkasztott, nem is lopott, hanem csak embert ölt, így tehát ha valaki, akkor ő pontosan tudja, mit ér ez emberélet. Ezért ő, az alezredes száz százalékig megbízik benne. Köszönöm, nagyfőnök! Ő, az alezredes szigort és odafigyelést követel Molnártól Igenis, nagyfőnök! és kimagasló munkateljesítményt követel az előfelvett egyetemi hallgatóktól. Mert, először is, az a tisztelet jele, ha egy parancsnok fokozott követelményeket támaszt. Másodszor pedig, az egyetemi hallgatók csak sok-sok esztendei megfeszített munkával szerezhetik vissza azt a bizalmat, melyet elődeik, az akkori egyetemisták 1956 őszén eltékozoltak. Meglesz, nagyfőnök! Ezek után az alezredes kimenőt adott az egész csoportnak aznap délutánra, majd sorsunkra hagyott minket. 13
Nem érdemes részletesen leírni ezt a csoportos kimenőt, melynek Molnár volt ellenállhatatlan, legyőzhetetlen, csillapíthatatlan hőse. Annyi mindenképpen kiderült, hogy két különböző énje van, egy látens és egy manifeszt, majd egy adott pillanatban Molnár látens énje válik manifesztté. (Az egyetemen szociológiát is akartam tanulni meglevő szakjaim mellett. Sok társadalomtudományi szakirodalmat olvastam össze akkoriban.) Kevésbé nagyképűen fogalmazva: józan állapotában Molnár kiszámítható és elviselhető volt. Azzal kecsegtetett minket, hogy az ő kezei közt arany élete van a nyúlnak. Viszont alkohol hatására, egy bizonyos mennyiség elfogyasztása után egészen hirtelen, egy szempillantás alatt őrjöngő fenevaddá változott. Ehhez még azt kell hozzátennem, hogy régebben sportolt is, a sportága pedig az ökölvívás volt. Ökölvívóként mesélte a csoportos kimenő folyamán kerületi ifjúsági bajnokságot is nyert, mielőtt embert ölt volna. Odabent, a börtönben volt alkalma rendszeresen gyakorolni, és szükség esetén akárkinek bebizonyította, hogy tartja a formáját. Pedig ezek az akárkik nem akárkik voltak, hanem nagyidős, komoly sittesek. Nem ám olyan finggalbélelt nyulak, mint mi vagyunk. Később tapasztalhattuk, hogy, noha szinte mindig valótlanságot állított, és valótlanság állítására kényszerített másokat, ebben a tekintetben igazat mondott. Csakugyan értett az ökölvíváshoz. Jó erőben volt, gyorsan mozgott, kiválóak voltak a reflexei. Azt is megfigyeltük, de sajnos később a kelleténél, hogy a különböző szeszes italok nem egyformán hatnak Molnárra. A sörtől mogorva lett, néha érzelgős, de nem vadult meg. A pálinkától ingerült lett ugyan, de az ingerültségnek előre látható, kalkulálható fokozatai voltak. És ha ilyenkor meghívtuk féldeci, kétszer féldeci, háromszor féldeci édes likőrre, akkor még az is elképzelhető volt, hogy Molnár eszelős rosszindulata egyik pillanatról a másikra átcsap túláradó szívélyességbe. A legveszélyesebb ital a bor volt. Azaz nem a bor volt veszélyes, hanem Molnár, miután megitta. Ha Molnár bort ivott, mindig baj lett belőle. Néha már két és fél deci után baj lett, néha még egy liter után sem, de akkor Molnár megivott még egy pohárral, és abból már biztosan baj lett. Nem igaz, hogy a bor öl, butít, nyomorba 14
dönt: Molnárral mindezt nem tette. Molnár amúgy is erős volt, de a bortól még erősebb lett. Tudta fegyverként használni az ökleit, de a bortól akarta is. Megvolt az önbizalma, de a bortól vakmerő, pimasz, gőgös, elvetemült és gyűlölködő is lett. Ahogy annak idején megtanultuk Vlagyimir Iljics Lenin képletét, mely szerint Szovjethatalom + Villamosítás = Kommunizmus, úgy most még inkább megtanulhattuk azt a másikat, az előbbinél aktuálisabbat, mely így hangzott: Molnár + Bor = Baj lesz. Balszerencsénk úgy hozta, hogy az a munkahely, ahová két hónapra elvezényeltek minket, és ahol Molnár lett a velünk rendelkező munkahelyi parancsnok, az Egri Állami Borgazdaság nevet viselte. Mielőtt azonban elmondom, hogyan viselkedett Molnár a borgazdaságban, kénytelen vagyok beismerni valamit, mégpedig azt, hogy nemcsak ő volt hajlamos a hazudozásra, hanem én is lódítottam vele kapcsolatban. A valóságban nem ő volt a munkahelyi parancsnok, hanem Jámbori őrmester, akinek nevét akár fel is használhatnám a gyilkosról szóló elbeszélésben. Csakhogy Jámbori őrmesterről, akire szelídség és jóindulat volt jellemző, nincs mondanivalóm, ezért Jámbori őrmester nem is látható a történet helyszínein. Jámbori őrmestert beépítem Molnár alakjába, és a rá jellemző jóindulat Molnár gonoszságának szerves kiegészítőjévé válik. Molnár időnként olyan szelíd és szívélyes volt, mintha ő lett volna Jámbori őrmester, aztán történt valami például megivott még egy deci bort, vagy az előző deciket juttatta el a vérkeringés az agyába és a szívébe, és Jámbori őrmestert, mint egy függönyt, félrehúzta egy láthatatlan kéz. A Jámbori őrmester alá helyettesként beosztott Fábián szakaszvezetőről és Faddi tizedesről sincs mondanivalóm. Ők is belesimulnak Molnár alakjába, feloldódnak benne. Jellegtelen személyiségükkel, homályos törekvéseikkel csak egy-egy pillanatig tudják érzékeltetni, milyen alávalónak teremtette és mennyire magára hagyta az embert az Isten. 15