TARTALOM. 1. A pályázati kiírás célja:

Hasonló dokumentumok
Siófokon, a Petőfi sétány Kinizsi utca és Táncsics Mihály utca közötti szakaszán kandeláberjavítási és védelembehelyezési munkák kivitelezésére.

MŰSZAKI TARTALOM. a 8600 Siófok, Csobánc utca és Tihany utca folytatásaként parti sétány kialakításának tervezési feladatainak ellátására.

MŰSZAKI TARTALOM. Ajánlatadónak nyilatkozni szükséges, hogy vele szemben a kizáró okok nem állnak fenn.

1. számú melléklet MŰSZAKI TARTALOM

a 8600 Siófok, Panoráma utca csapadékvíz elvezető rendszer és járdaépítés, útburkolat felújítás tervezési feladatainak ellátására.

1. számú melléklet MŰSZAKI TARTALOM

A Balaton-parti Kft. átvilágítására auditáló társaság bevonásával.

AJÁNLATI FELHÍVÁS A KAPOLCSI ORVOSI RENDELŐ FELÚJÍTÁSÁRA

5. A szerződés időtartama vagy a teljesítés határideje A teljesítés végső határideje: október :00 óra

Néprajzi Múzeum ajánlattételi felhívása

Nyílt PÁLYÁZATI FELHÍVÁS. Budakalász Város Képviselő-testületének 44/2008 (XII.1) rendelete alapján

Szállítás:2008. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS PÉCS MEGYEI JOGÚ VÁROS POLGÁRMESTERI HIVATALA RÉSZÉRE MIKROVOKS DÖNTÉSTÁMOGATÓ RENDSZER ÜZEMELTETÉSE

2. A beszerzés tárgya 21 db digitális fényképezőgép és tartozékaik (21-21 db töltőszett, memóriakártya, tok) leszállítása

CSABASZABADI SZLOVÁK ÖNKORMÁNYZAT BESZERZÉSI ADATLAP

Telefon: 36 (1) / + 36 (30) /

Bem utca páratlan oldali járda építési munkák

Pályázati Felhívás Zárható PIN-PAD tároló doboz szállítása és szerelése tárgyú nyílt pályázathoz

6. A teljesítés helye A MÁV-START Zrt. szervezete (Magyarország teljes területén)

MŰSZAKI TARTALOM. Az intézményegység vezetőjénél történő előzetes bejelentkezés után a helyszíni bejárás, felmérés időpontja:

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba. A részletes feladatokat és mennyiségeket a dokumentáció tartalmazza.

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba

Szakértői támogatás az MSZ EN ISO 9001:2001 tanúsítvánnyal igazolt minőségirányítási rendszer kiépítéséhez a MÁV-START Zrt. területén.

Pályázati Felhívás A MÁV-START Zrt részére RANKOR savas kémhatású vasúti személykocsi külső mosószer szállítása tárgyú nyílt pályázathoz

1. A J Á N L ATTÉTELI FELHÍVÁS

BERUHÁZÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ NYÍLT PÁLYÁZATI ELJÁRÁSBAN TÖRTÉNŐ AJÁNLATTÉTELRE VALÓ FELHÍVÁS

Szállítás:2009. december 3-án az 5. pontban megjelölt budapesti címre

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó nagyértékű gépek beszerzése

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

Pályázati felhívás Rovar-, és rágcsálóirtási munkák elvégzése XV. kerületi intézmények részére Az ajánlatkérő

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ENERGETIKAI TANÚSÍTVÁNY KÉSZÍTÉSE A XV. KERÜLETI GAZDASÁGI MŰKÖDTETÉSI KÖZPONT ELLÁTÁSI KÖRÉBE TARTOZÓ INTÉZMÉNYEK RÉSZÉRE TÁRGYÚ

1087 Budapest, Kerepesi út 6. (Bagolyvár) II. emelet 2. szoba

1087 Budapest, Könyves Kálmán körút , I. emelet 137. szoba

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Jogi adatbázis használati jogának beszerzése

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

1. számú melléklet MŰSZAKI TARTALOM

Pályázati Felhívás Hőségriadó esetén a Budapestről vonattal utazó utasok ivóvízzel történő ellátása tárgyú nyílt pályázathoz

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS út- és mélyépítési műszaki ellenőri megbízás tárgyában

Kele utca Sorház utca sarkán lévő zöldterületen kültéri kondipark kivitelezése

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

HÉV üzletág kiválásához kapcsolódó könyvvizsgálói feladatok ellátása

1. Ajánlatkérő neve, címe: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt Budapest, Kerepesi út 1-5.

2 Adatbázis megnevezése Jogtár Plusz lokális korlátlan hálózati bővítés 2 adathordozóval HMJ Lokális hálózat, egyidejű felhasználó Iratmintatár

Ajánlattételi felhívás

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. 1. Az ajánlatkérő neve, címe: Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézet, 1087 Budapest, Mosonyi utca 9.

Szín: Címoldal: 3 szín (sárga, kék, fekete) Belívek: színnyomás (fekete, kék);

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata által bonyolított Startmunka Programhoz kapcsolódó építőanyagok beszerzése

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt II. emelet 137. szoba

10. Több változatú (alternatív) ajánlat lehetősége: ajánlatkérő az eljárásban több változatú ajánlat benyújtását nem engedélyezi. 11.

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Ajánlattételi felhívás (helyi beszerzési szabályzat szerinti nyílt eljárásban)

NYÍLT PÁLYÁZATI FELHÍVÁS

ELŐTERJESZTÉS. Balatonkenese Város Önkormányzat Képviselő-testületének január 30. napján tartandó rendes testületi ülésére

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN BÉRBEADÁSÁRA

1087 Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba

PÁLYÁZATI KIÍRÁS. Budakeszi Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt pályázatot hirdet

Tájékoztatás, nyilvánosság feladatok ellátására

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) alkalmazásával

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS. I. Az ajánlatkérő neve, címe, telefon- és telefaxszáma és elektronikus levelezési címe ( ):

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

Eötvös József Gimnázium, Szakképző Iskola és Kollégium 3580 Tiszaújváros, Munkácsy út 13. Eötvös épület 48-as tanterem

TÁRSASHÁZ VERSENYSZABÁLYZATA

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS ÖNKORMÁNYZATI TULAJDONÚ INGATLAN ELADÁSÁRA

Ajánlati felhívás. 5. Fizetési feltételek Ajánlatkérő az ellenszolgáltatás összegét a teljesítésigazolást követő 15 napon belül átutalással teljesíti.

Üzemanyag kutak és nyilvántartási rendszerük fejlesztése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/V-332/11.

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI DOKUMENTÁCIÓ

Pályázati Felhívás Közszolgáltatási szerződésben meghatározott mérésekhez szükséges szoftver fejlesztése tárgyú nyílt pályázathoz

TISZAVASVÁRI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 38/2009.(III.19.) Kt. számú határozata

MAGYAR HELSINKI BIZOTTSÁG

DOKUMENTÁCIÓ A TISZAFÖLDVÁRI STRANDFÜRDŐ ÉS KEMPING ÉRTÉKESÍTÉSÉRE VAGY EGYÉB MÓDON TÖRTÉNŐ HASZNOSÍTÁSÁRA

I. Ajánlattételi felhívás

Mobil csatornákra fejlesztett, operátor semleges információs szolgáltatás kifejlesztése és üzemeltetése nyílt pályázat

MÁV-START Zrt. központi informatikai eszközrendszerének bővítése Budapest, Könyves Kálmán krt I. emelet 137. szoba

4 db használt, alacsonypadlós, diesel üzemű csuklós autóbusz beszerzése

BESZERZÉSI SZABÁLYZAT

RÉSZVÉTELI FELHÍVÁS. A részvételi határidő: február 6. 10:00 óra

P O L G Á R M E S T E R É T Ő L

AJÁNLATTÉTELI DOKUMENTÁCIÓ I. KÖTET AJÁNLATHOZ CSATOLANDÓ DOKUMENTUMOK LISTÁJA ÉS NYILATKOZAT MINTÁK

Ajánlattételi felhívás

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzatának Beszerzési Szabályzatáról

AJÁNLATI FELHÍVÁS. Hídakon, műtárgyakon III. fokú hídvizsgálat, tervezési feladatok elvégzése. versenyeztetési eljárás

5. A teljesítés helye, természetbeni helye: Brassai épület Tiszaújváros, Rózsa út Az ellenszolgáltatás teljesítésének feltételei:

Pályázati felhívás. Pályázat tárgya. Pályázat jellege. Eljárás nyelve: Pályázati ajánlat beadási formája, benyújtás helye

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ásotthalom Béke u. 10/A sz. alatti volt Őzike Presszó,

AJÁNLATI FELHÍVÁS. A BKV Zrt. irat- és dokumentumkezelő rendszerének komplett üzemeltetése Versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt.

Peronfigyelő monitorok beszerzése. versenyeztetési eljárás. Eljárás száma: BKV Zrt. 15/VB-255/12. AJÁNLATI FELHÍVÁS. Budapest, 2012.

RÉSZVÉTELI DOKUMENTÁCIÓ

ELŐTERJESZTÉS. a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlése Költségvetési és Gazdasági Bizottságának március 31-i ülésére

Hostessek biztosítása BKV Zrt. rendezvényeire Versenyeztetési eljárás

Villamos energia beszerzése (Eljárás száma: BKV Zrt. T-103/16)

Az Észak-Zalai Víz- és Csatornamű Zrt. által kezdeményezett. vagyonvédelem a évben tárgyú. Ajánlattételi felhívás és dokumentáció

Kapcsolattartási cím: MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt., Üzleti Szervezet, Ügyfélszolgálati Szervezet

I. Fejezet AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS a Kbt (2) bekezdése szerinti folytatott tárgyalásos eljárásban. Postai irányítószám: 2840

MÁV-START Zrt. fotóarchívumának folyamatos bővítése

Versenyeztetési eljárás. Ajánlati felhívás. Eljárás száma: V-008/1-VJSZ/2012 Eljárás címe:

e-versenyeztetési eljárás Eljárás száma: BKV Zrt. V-161/16 AJÁNLATI FELHÍVÁS Budapest, 2016.

AJÁNLATTÉTELI FELHÍVÁS

MŰSZAKI TARTALOM. a Siófoki kistérség GVOP szélessávú internethálózatának üzemeltetési feladatainak ellátása.

Átírás:

TARTALOM A Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal által az 1221/2009/EK Rendelet szerint működtetett Környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (EMAS rendszer) fenntartásához szükséges feladatok elvégzése 1. A pályázati kiírás célja: Vállalkozási szerződés megkötése a Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal által az 1221/2009/EK Rendelet szerint működtetett Környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (a továbbiakban: EMAS rendszer) fenntartásához szükséges feladatok elvégzésére A Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal 1221/2009/EK Rendelet szerinti Környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszert (továbbiakban: EMAS rendszer) működtet, melynek megfelelőségéhez szükséges dokumentációkat kívánjuk elkészíttetni. A nyertes Ajánlattevő feladatát képezik többek között: EMAS rendszerrel kapcsolatos környezetvédelmi tanácsadás. Nyertes Ajánlattevő feladata továbbá a Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal EMAS rendszerének felülvizsgálata és működési hatékonyságának növelése az alábbiak megvalósításával: - dokumentációk felülvizsgálata (pl.: eljárások, környezeti hatások táblázat, jogszabálylista, környezetvédelmi nyilatkozat, stb.), aktualizálása, - az aktualizálás során a munkatársak bevonása (minimum 2 alkalommal helyszíni konzultáció), - szükséges oktatások elvégzése, - a belső audit elvégzésének támogatása, - a vezetőségi átvizsgálás dokumentációjának előkészítése, illetve a vezetőségi átvizsgálás lebonyolításának támogatása, - a Környezetvédelmi nyilatkozat elkészítése. Ajánlattevő feladatát képezik ötletek, javaslatok és koncepciók bemutatása. A teljesítést az alábbi határidőkkel kell számítani: - 2017. szeptember 20. napjáig kell az elkészített Környezetvédelmi nyilatkozatot átadni megrendelő részére. 2. Általános információk: 2.1. Ajánlatkérő neve, elérhetősége: Siófok Város Önkormányzata Telefon: 06-84/504-266 Fax: 06-84/504-103 e-mail: varga.peter@siofok.hu 2.2. A pályázat benyújtásának helye és határideje: Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály (1. emelet, 121. ajtó) határideje: 2017. augusztus 11. 10.00 óra. Az ajánlat akkor tekintendő benyújtottnak, ha az ajánlattételi határidőig a benyújtás helyére megérkezik. 2.3. Ajánlatok bontásának helye és ideje: Siófoki Közös Önkormányzati Hivatal Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály (1. emelet, 121. ajtó) Ideje: 2017. augusztus 11. 10.00 óra. 2.4. Az eredményhirdetés legkésőbbi időpontja: Bontástól számított 10 munkanapon belül. Ajánlatkérő a Ajánlattevőket elektronikus levélben (e-mail) értesíti. 2.5. Elbírálás módja és szempontja: Ajánlatkérő azzal a Ajánlattevővel köt szerződést, aki: a) megfelel a pályázati kiírásban meghatározott alkalmassági követelményeknek, és b) a legalacsonyabb összegű ajánlatot adja.

3. Ajánlattevők köre A pályázaton Ajánlattevőként részt vehetnek azon belföldi vagy külföldi székhelyű jogi személyek és jogi személyiség nélküli gazdasági társaságok vagy azok konzorciumai, melyek megfelelnek a pályázati kiírásban foglalt feltételeknek. A pályázati feltételeknek az ajánlatérési felhívás megjelenésének napjától szükséges megfelelni. 3.1 Ajánlattevőnek rendelkezni kell: - EMAS környezetirányítási területen szerzett referenciával, - Jogszabályi kötelezettségek területén szerzett referenciával, - Környezetvédelmi engedélyeztetés területén szerzett referenciákkal, - felelősség biztosítással. 3.2. Kizáró okok Az eljárásban nem lehet Ajánlattevő, illetve az eljárásból kizárásra kerül, aki: végelszámolás alatt áll, vagy ellene megindított csődeljárás vagy felszámolási eljárás van folyamatban, tevékenységét ő maga, vagy más arra jogosult szerv felfüggesztette, egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének a letelepedése szerinti ország vagy Ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján nem tett eleget, kivéve, ha a megfizetésére halasztást kapott. Ajánlattevőnek nyilatkozni szükséges, hogy vele szemben a kizáró okok nem állnak fenn. 3.3. Alkalmatlan pénzügyi-gazdasági okoknál fogva a Ajánlattevő, ha bankszámláján az ajánlatkérési felhívás megjelenésének napjától visszafelé számított egy évben vagy ha az ajánlattevő később jött létre, illetve kezdte meg a működését, a teljes időszakban 35 napot meghaladó sorba állítás volt. nem rendelkezik a gazdasági tevékenységet jelző TEAOR számmal Ajánlattevőnek nyilatkozni szükséges, hogy vele szemben a kizáró ok nem áll fenn, illetve csatolja a 3 hónapnál nem régebbi cégkivonatát. 3.4. Alkalmatlan műszaki-szakmai okoknál fogva a Ajánlattevő, ha nem rendelkezik a megfelelő végzettséggel és képzettséggel nem rendelkezik a vállalkozási tevékenység végzéséhez szükséges jogosultsággal Alkalmasság igazolási módja: Ajánlattevő csatoljon: a Ajánlattevő által tett referencianyilatkozatot, mely tartalmazza: o a szerződő partner nevét, székhelyét, o a kapcsolattartó nevét, o ill. nyilatkozatot, hogy a teljesítés a szerződésnek ill. az előírásoknak megfelelően történt-e? végzettséget és képzettséget igazoló dokumentumok, oklevelek, diplomák jogosultságot igazoló dokumentum Amennyiben a Ajánlattevő alkalmassága a csatolandó iratok hiánya, vagy nem megfelelő tartalma miatt nem állapítható meg, Ajánlatérőnek joga van hiánypótlást előírni. 4. A pályázati eljárás A Ajánlattevőnek jelen pályázati kiírásban meghatározott feltételeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania pályázatát. Ajánlatkérő jelen pályázati kiírásban foglalt bírálati szempontok alapján, az ott meghatározottak alkalmazásával bírálja el az érvényes ajánlatokat. Ajánlatkérő a pályázati felhívást visszavonhatja. Ajánlatkérőt az ajánlatkérési felhívás szerződéskötésre nem kötelezi. 5. Teljesség A Ajánlattevő kötelessége, hogy tanulmányozza a pályázati felhívás és kiírás valamennyi feltételét és követelményét. A pályázat érvénytelenségét vonja maga után, amennyiben a Ajánlattevő nem adja meg a pályázati kiírásban kért összes információt, és nem felel meg a pályázati felhívás és a pályázati kiírás feltételeinek. A Ajánlattevőnek a pályázatában nyilatkoznia kell a pályázati kiírásban foglalt feltételek és kötelezettségek elfogadásáról. 2

6. A pályázat elkészítésének költségei: A pályázat elkészítésével, illetve benyújtásával kapcsolatban felmerülő összes költség a Ajánlattevőt terheli, az sem részben, sem egészben az Ajánlatkérőre semmilyen jogcímen át nem hárítható. 7. A pályázat nyelve: A pályázati eljárás nyelve a magyar. A pályázatban több nyelven szereplő iratok esetén minden esetben a magyar nyelvű az irányadó. Amennyiben bármely, a pályázathoz csatolt okirat, igazolás, nyilatkozat stb. nem magyar nyelven kerül kiállításra, úgy ajánlattevő köteles azt felelős fordításban becsatolni. 8. Ajánlati kötöttség: Az ajánlati kötöttség a pályázati határidő lejártától kezdődik. Az ajánlati kötöttség: 30 nap 9. Formai követelmények: A pályázatot az alábbi formai követelményeknek megfelelően kell benyújtani: a) A pályázatot 1 papíralapú példányban kell benyújtani összefűzötten. b) A pályázat minden tartalommal rendelkező oldalát sorszámozni (egyesével folyamatosan növekvő számsorrendben ) és szignózni szükséges. c) A pályázatot zárt csomagban kell benyújtani. d) A pályázatot tartalmazó csomagon fel kell tüntetni az alábbi adatokat és feliratokat: Ajánlatadó nevét és címét; Pályázat megnevezését: Árajánlat Környezetvédelmi vezetési és hitelesítési rendszer (EMAS rendszer) fenntartásához szükséges feladatok elvégzése Nem bontható fel a bontási eljárás kezdete előtt! e) A pályázatban kerüljön csatolásra minden olyan nyilatkozat, igazolás, egyéb okirat melyet a felhívás vagy a kiírás előír. f) A pályázathoz csatolni kell a pályázat cégszerű aláírására jogosult aláírójának aláírási címpéldányát/aláírás mintáját. g) Amennyiben a pályázatot nem a cégkivonat szerint képviseletre jogosult személy írja alá, úgy be kell nyújtani a pályázat aláírására vonatkozó meghatalmazást, amelyet el kell látni mindkét fél (cégjegyzésre jogosult fél és meghatalmazott fél), továbbá két tanú aláírásával. h) Az ajánlatnak tartalmaznia kell a Ajánlattevő kifejezett nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az felhívás és a kiírás feltételeit megismerte, azokat magára nézve kötelezőként, feltétel nélkül elfogadja, az abban foglaltaknak megfelelően kötelezettségeit maradéktalanul teljesíti a megadott ajánlati áron. i) Az ajánlat elejére kérjük csatolni a felolvasólapot cégszerű aláírással ellátva. j) A formai követelmények nem hiánypótoltathatók, azok hiánya a pályázat eredménytelenségét jelentik. 10. Pályázatok módosítása, visszavonása A Ajánlattevő a pályázati határidő lejártáig módosíthatja pályázatát teljes, új pályázat benyújtásával. A pályázati határidő lejártát követően a benyújtott pályázatok a Ajánlatkérő hozzájárulásával sem módosíthatóak. A Ajánlattevő a pályázati határidőig - indokolás nélkül - visszavonhatja a pályázatát. A visszavonást írásban kell megtenni. A visszavont ill. módosított pályázatot az Ajánlatkérő - személyes átvétel mellett - átvételi elismervény ellenében a Ajánlattevőnek visszaadja. 11. Pályázati biztosíték: Ajánlatkérő a pályázat benyújtásával kapcsolatban pályázati biztosítékot nem alkalmaz. 12. Ajánlatok benyújtásának helye, módja, ideje: felhívás szerint A pályázatokat személyesen vagy postai úton (tértivevénnyel) kell benyújtani. A pályázatoknak a fent meghatározott címre, a megadott határidőig meg kell érkezni. A postai kézbesítés esetleges késedelmével kapcsolatos kockázatokat a Ajánlattevő viseli. A pályázati kiírás átvételét - személyes kézbesítés esetén - átvételi elismervény igazolja a Ajánlatkérő, melyet a Ajánlatkérő által megjelölt kapcsolattartó ír alá. A késedelmesen érkezett pályázatokat a Ajánlatkérő átveszi, arra a beérkezés idejét szintén rávezeti és a beérkezést követő leghamarabb, a Ajánlattevő személyének megismerése érdekében érvénytelenné nyilvánítja. A pályázati határidő lejártát követően érkező pályázatokat Ajánlatkérő érvénytelennek nyilvánítja. 13. Pályázatok felbontása: Ajánlatkérő a beérkezett pályázatokat a felhívásban szereplő időpontban bontja fel. A bontás helyszíne: felhívás szerint A bontáson a Ajánlattevő(k), Ajánlatkérő és az általa meghívott személyek vehetnek részt. Az ajánlatok felbontásakor a Ajánlatkérő a határidőig beérkezett pályázatokban szereplő felolvasólapok tartalmát olvassa fel és ismerteti, valamint megállapítja, hogy a pályázatok csomagolása szabályos és sértetlen-e. Ajánlatkérő az ajánlatok bontásáról jegyzőkönyvet készít, amely 5 munkanapon belül egyidejűleg minden Ajánlattevő részére megküldésre kerül. 3

14. Pályázatok érvényessége: Ajánlatkérő megvizsgálja a pályázatok érvényességét. Érvénytelen a pályázat, ha: a) azt a pályázati felhívásban meghatározott pályázati határidő lejárta után nyújtották be; b) a Ajánlattevőt az eljárásból kizárták; c) a Ajánlattevő nem felel meg a szerződés teljesítéséhez szükséges alkalmassági követelményeknek; e) egyéb módon nem felel meg a pályázati felhívásban és a pályázati kiírásban, valamint a jogszabályokban meghatározott feltételeknek. 15. Pályázatok bírálata: Ajánlatkérő az érvényes pályázatokat bírálja el. Ajánlatkérő jogosult sorsolást tartani és a sorsolás alapján kiválasztott Ajánlattevőt az eljárás nyertesének nyilvánítani, ha az eljárásban több Ajánlattevő tartalmilag megfelelő és azonos összegű ajánlatot nyújt be. 16. Az eljárás eredménytelensége: Az eljárás eredménytelen, ha a) nem nyújtottak be pályázatot, b) kizárólag érvénytelen pályázatokat nyújtottak be, c) egyik Ajánlattevő sem tett Ajánlatkérő számára megfelelő ajánlatot, d) valamelyik Ajánlattevőnek az eljárás tisztaságát vagy a többi Ajánlattevő érdekeit súlyosan sértő cselekménye miatt Ajánlatkérő az eljárás eredménytelenné nyilvánításáról dönt. 17. Eredményhirdetés: Ajánlatkérő a pályázatok elbírálásának végeredményét legkésőbb a pályázati felhívásban megjelölt időpontban és módon hirdeti ki. 18. Szerződéskötés: Ajánlattevőnek a pályázat mellékleteként csatolnia kell a jelen kiírásban szereplő szerződéstervezetet kitöltve aláírtan. 19. A szerződés megkötése: Ajánlatkérő az eljárás nyertesének visszalépése vagy a legkedvezőbb, de érvénytelen ajánlatadó kizárása esetén az azt követő legkedvezőbb érvényes pályázatot benyújtott Ajánlattevővel fogja megkötni a szerződést. 20. Alvállalkozók közreműködésére vonatkozó feltételek: - fővállalkozónak alvállalkozó igénybevétele esetén is rendelkezni kell a gazdasági tevékenységet jelző TEAOR számmal - alvállalkozók közreműködése esetén Ajánlattevőnek csatolni szükséges alvállalkozóval közösen aláírással ellátott nyilatkozatot arról, hogy alvállalkozó és Ajánlattevő mely vállalkozási feladatot végzi, és a szerződés teljesítésének időtartama alatt rendelkezésre áll - csatolni szükséges az alvállalkozó jogosultságát és végzettségét igazoló dokumentumokat - csatolni szükséges alvállalkozó cégkivonatát - valamint alvállalkozó nyilatkozatát hogy a melléklet 3.2. és 3.3. pontjában meghatározott kizáró okok nem állnak fent 21. Közös ajánlattétel esetén a felolvasó lapot minden félnek alá kel írnia, valamint az ajánlathoz csatolni kell: - közös ajánlattétel esetén mindkét félnek a vállalkozási tevékenységben Vállalkozóként szükséges részt venni - a Ajánlattevők együttműködéséről szóló megállapodást eredeti aláírással, amely tartalmazza a nyilatkozatukat arról, hogy a szerződés szerinti teljesítésért egyetemleges kötelezettséget és felelősséget vállalnak, - a közös ajánlattal összegfüggő, egymás közötti jogaikat és kötelezettségeiket, - továbbá a képviselő cég megjelölését és a teljes jogú meghatalmazását. A nyilatkozatot minden érintett félnek alá kell írni! - minden félnek rendelkezni kell a gazdasági tevékenységet jelző TEAOR számmal - csatolni szükséges a közös ajánlatban szereplő felek jogosultságát és végzettségét igazoló dokumentumokat - csatolni szükséges a közös ajánlatban szereplő felek cégkivonatát - valamint a közös ajánlatban szereplő felek nyilatkozatát, hogy a melléklet 3.2. és 3.3. pontjában meghatározott kizáró okok nem állnak fent - minden fél aláírási címpéldányát Kötelezettségvállalást tartalmazó nyilatkozatot csak eredeti aláírással ellátva van módunk elfogadni! 4

22. Ellenőrző lista : Nyilatkozat, mely szerint Ajánlattevővel szemben a következő kizár okok nem állnak fenn : végelszámolás alatt áll, vagy ellene megindított csődeljárás vagy felszámolási eljárás van folyamatban, tevékenységét ő maga, vagy más arra jogosult szerv felfüggesztette, egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének a letelepedése szerinti ország vagy Ajánlatkérő székhelye szerinti ország jogszabályai alapján nem tett eleget, kivéve, ha a megfizetésére halasztást kapott. Nyilatkozat, mely szerint Ajánlattevővel szemben a következő pénzügyi és gazdasági kizáró ok nem áll fenn : bankszámláján az ajánlatkérési felhívás megjelenésének napjától visszafelé számított egy évben vagy ha az ajánlattevő később jött létre, illetve kezdte meg a működését, a teljes időszakban 35 napot meghaladó sorba állítás volt. gazdasági tevékenységet jelző TEAOR szám igazolására cégkivonat 1 db referencia igazolás saját nyilatkozattal megfelelő végzettséget és képzettséget igazoló dokumentum (oklevél, diploma) vállalkozási tevékenység végzéséhez szükséges jogosultság kamarai igazolás nyilatkozat, mely szerint Ajánlattevő felhívás és a kiírás feltételeit megismerte, azokat magára nézve kötelezőként, feltétel nélkül elfogadja, az abban foglaltaknak megfelelően kötelezettségeit maradéktalanul teljesíti a megadott ajánlati áron. cégszerű aláírásra jogosult aláírási címpéldánya aláírt felolvasólap közös ajánlattevőkre vonatkozó nyilatkozat lapok sorszámozása, szignózása alvállalkozó, vagy közös ajánlattétel esetén szükséges nyilatkozatok Siófok, 2017. augusztus 3. 5