2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes

Hasonló dokumentumok
1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰLÉSÉNEK. 46/2016.(11.25.) számú. határozata

ALAPÍTÓ OKIRAT (egységes szerkezetben)

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város. Közbiztonsági Közalapítvány. Alapító Okirat

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

A L A P Í T Ó O K I R A T

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Lakhatásért Közalapítvány. Alapító Okirata a korábbi módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Bankszámlaszám:

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Szervezeti és Működési Szabályzat

A L A P Í T Ó O K I R A T

(Az eddigi módosításokkal egységes szerkezetben)

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPÍTÓ OKIRAT /egységes szerkezetben/

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító Okirat Módosítása

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Alapító Okirat 2012.

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan)

A L A P Í T Ó O K I R A T

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Közhasznúsági tudnivalók

Alapító okirat. I. Az alapítvány és alapítója Az alapítvány székhelye: 3155 Mátramindszent, Vasút út 10.

E L Ő T E R J E S Z T É S

Jegyzőkönyvi kivonat

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (egységes szerkezetbe foglalva)

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

E l ő t e r j e s z t é s

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére

Békéscsaba Megyei Jogú Város Polgármesterétől

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

A DIÁKSPORTÉRT KÖZALAPÍTVÁNY Jász-Nagykun-Szolnok Megye Diáksportjának Támogatására

ALAPÍTÓ OKIRAT - egységes szerkezetben a február 22. napján, a december 13-án és a 2011.

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

HEGYMAGAS KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY. ALAPÍTÓ OKIRATA (Módosításokkal egységes szerkezetben)

4. Az alapítvány céljai és tevékenysége, illetve azon közfeladatok megjelenítése, amelyekhez tevékenységével az alapítvány kapcsolódik:

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Dorog Város Kulturális Közalapítványa november 28-ai hatályú, módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata


Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

Alapító okirat 2017.

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

BAKONYKÚTI KÖZSÉGÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. (A módosításokkal egységes szerkezetben február 24. napjával)

Jegyzőkönyvi kivonat. 1. napirendi pont: Előterjesztés a Pátria és a Sopron Segít Közalapítvány létesítő okiratainak módosításáról

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

Átírás:

NyíREGYHÁZA MEGYEI JOGÚ VÁROS KÖZGYŰ LÉSÉNEK 240/2015.(IX.24.) számú határoza t a Rászorulók Életének Segítése Közalapítványa egységes szerkezetű alapító okiratának elfogadásáról A Közgyűlés 1. Rászorulók Életének Segítése Közalapítványa egységes szerkezetű alapító okiratát a mellékletben foglaltak szerint elfogadja. 2. Felkéri Dr. Kovács Ferenc polgármestert a módosítások alapján elkészített egységes szerkezetű alapító okirat aláírására, valamint felhatalmazza a polgármestert, hogy a közalapítvány változás bejelentése ügyében a Nyíregyházi Törvényszék előtt teljes jogkörben eljárjon, a szükséges jognyilatkozatokat megtegye, beleértve az esetleges hiánypótlást. Felelős: Faragóné Széles Andrea jegyzői kabinet vezetője Határ i dő: azonnal k.m.f. - I Dr. Kovács Ferenc l polgá rmeste r Dr. Szemán Sá ndor címzetes fője gyző Erről értesül nek: 1./ A Közgyűlés tagjai 2./ A címzetes főjegyző és a Polgármesteri Hivatal belső szervezeti egységeinek Vezetői 3./Nyíregyházi Törvényszék

Melléklet a 240/2015.(IX.24.) számú határozathoz "Rászorulók Életének Segítése" Közalapítvány A L A P Í T Ó O K I R A T Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata (4400 Nyíregyháza, Kossuth tér 1.) Dr. Kovács Ferenc polgármester (illetve a mindenkori polgármester) által képviselt közalapítvány a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény rendelkezési alapján működik tovább. 1./ Alapító: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata A közalapítvány neve: "Rászorulók Életének Segítése", a továbbiakban: "RÉS" Közalapítvány 2./ A közalapítvány székhelye: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala 4401 Nyíregyháza, Kossuth tér 1. 3./ A közalapítvány célja: Nyíregyháza és a csatlakozó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei települések közigazgatási területe, valamint a csatlakozó önkormányzati alapítású közszolgáltató tevékenységet folytató, illetve lakhatással kapcsolatos szolgáltatást nyújtó, önkormányzati alapítású gazdasági társaságok ellátási területe azon lakóinak megsegítése, akik önhibájukon kívül szociálisan nehéz helyzetbe kerültek, közüzemi díjaikat nem, vagy csak nagy nehézségek árán képesek kiegyenlíteni és emiatt létfenntartásuk veszélyeztetetté válik. Kiegészítő tevékenységként a Közalapítvány támogatja a szociálisan rászorulók lakáshoz jutását és egyedi elbírálás szerint az egyéb lakhatási költségekhez is hozzájárulhat. Az e célokra fordított kiadások az alaptevékenységet nem veszélyeztethetik. A közalapítvány közhasznú tevékenysége: Magyarország helyi önkormányzatiról szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 8a) pontjában meghatározott szociális szolgáltatások és ellátások nyújtásával kapcsolatos önkormányzati feladatok. 4./ A közalapítvány működési területe: Nyíregyháza Megyei Jogú Város, illetve, a csatlakozó Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei székhelyű települési önkormányzatok közigazgatási-, valamint a csatlakozó a 3./ pontban körülírt - gazdasági társaságok megyén belüli ellátási-, területe. A közalapítvány nyitott, ahhoz azok a természetes személyek, jogi személyek és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek pénzbeli és természetbeni adományokkal, valamint vagyonrendeléssel egyaránt csatlakozhatnak, akik egyetértenek az alapító okiratban megfogalmazottakkal. A csatlakozók a csatlakozással nem válnak alapítókká. A benyújtott csatlakozási kérelemről a bejelentést követő 30 napon belül a Kuratórium dönt.

5./ A közalapítvány céljaira rendelt induló vagyon: 5.000.000.-Ft., azaz ötmillió forint, mely összeget Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a költségvetésről és a költségvetés vitelének szabályairól szóló 11/1995. (II.28.) sz. rendeletében biztosít. 6./ A közalapítvány céljára szabadon felhasználható: Növekmények, adományok, valamint az induló vagyon 50%-a. 7./ Az alapító a közalapítvány vagyonának kezelésére 5 tagból álló Kuratóriumot jelöl ki. A Kuratóriumi tagok megbízatása határozatlan időre szól. A kurátorok a közalapítvány vezető tisztségviselői. A Kuratórium elnöke: - Bocskai Péter A Kuratórium tagjai - Morauszki Andrásné - Balázsi Éva Zsuzsanna - Pampuch Józsefné - Dr. Tirpák György András A Kuratórium titkárát a Kuratórium választja a kuratóriumi tagok megbízásával megegyező időtartamra. A kuratóriumi tagság megszűnése esetén 30 napon belül a kuratóriumi tagok kötelesek új tagokat választani. A Kuratórium felelőssége a Közalapítvány céljára rendelt vagyont a jogszabályoknak és a gazdasági lehetőségeknek megfelelően gyarapítani, majd azt a Közalapítvány céljaira a meghatározott módon felhasználni. A Közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. Gazdálkodása során elért eredményeit nem oszthatja fel, azt az alapító okiratban meghatározott tevékenységre fordíthatja. A közhasznú szervezetnek a cél szerinti tevékenységéből, illetve vállalkozási tevékenységéből származó bevételeit és ráfordításait elkülönítetten kell nyilvántartani. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: - a Közalapítvány Szervezeti és Működési Szabályzatának megállapítása, - a Közalapítvány ügyrendjének létrehozása, - a Közalapítvány céljára bocsátott vagyon kezelése, - az éves közhasznúsági jelentés elfogadása

8./ A Kuratórium működése: Üléseit szükség szerint, de évente legalább két alkalommal tartja, az üléseket az elnök hívja össze, a megelőző ülésen elfogadott napirendi pontoknak megfelelően. A meghívónak tartalmaznia kell: a) a jogi személy nevét és székhelyét; b) az ülés idejének és helyszínének megjelölését; c) az ülés naprendjét. Bármely kuratóriumi tag kérheti kuratóriumi ülés összehívását a cél és az ok megjelölésével. Ilyen kérelem esetén a kuratórium elnöke köteles a kérelem beérkezésétől számított nyolc napon belül intézkedni az ülés összehívásáról. Ha ennek a kötelezettségének a kuratórium elnöke nem tesz eleget, a kuratórium ülését a kérelmet előterjesztő tag is összehívhatja. A Kuratórium akkor határozatképes, ha tagjainak több, mint fele jelen van. Határozatképtelenség esetén az ülést 15 napon belül ismét össze kell hívni. A kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely rögzíti az ülés helyét és időpontját, a tárgyalandó napirendeket, az egyes napirendekhez kapcsolódó hozzászólásokat, az érdemi döntést, a tartalmát, az időpontját és hatályát, valamint a döntést támogatók és ellenzők számarányát, a döntésről értesültek körét. A jegyzőkönyvet az elnök, a titkár és az ülésen megválasztott két hitelesítő írja alá. Határozatait a jelenlévő tagok többségével hozza. A Kuratórium ülései nyilvánosak. A Kuratórium döntéseit általában szótöbbséggel hozza. Minősített szavazati arány, azaz az összes kuratóriumi tag több mint felének (3 fő) egybehangzó igen szavazata szükséges az éves gazdálkodási terv, az SZMSZ, valamint az éves gazdálkodási beszámoló, és közhasznúsági melléklet elfogadására. 9./ Összeférhetetlenségi szabályok: A kurátorokra a Ptk. 3:22. szerinti kizáró és összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak. A kurátorok között az állandó belföldi lakóhellyel rendelkezőknek többségben kell lenniük. Nem lehet kurátor a közalapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója (Ptk. 8:1 (1) bekezdés 1. pont), továbbá olyan személy, aki, vagy akinek hozzátartozója érdekében hozták létre a közalapítványt. A Kuratórium elnöke és tagjai egymással Ptk. 8:1. (1) bekezdés 1. pontja szerinti közeli hozzátartozói, valamint élettársi viszonyban nem állhatnak. A Kuratórium határozat hozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója (Ptk. 8:1. (1) bekezdés 1. pont) valamint élettársa (a továbbiakban együtt: közeli hozzátartozó) a határozat alapján: a./ Kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b./ bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeni szolgáltatás, ill. az egyesület által tagjainak, a tagsági jogviszony alapján nyújtott cél szerinti juttatás.

Nem lehet a kuratórium elnöke, illetve tagja az, aki megbízásának kezdetét megelőzően három évvel korábban megszűnt közhasznú olyan szervezetnek volt vezető tisztségviselője - annak megszűnését megelőző két évben legalább egy évig amely: - amely jogutód nélkül szűnt meg úgy, hogy az állami adó és vámhatóságnál a nyilvántartott adó és vámtartozását nem egyenlítette ki, - amellyel szemben az állami adó és vámhatóság jelentős összegű adóhiányt tárt fel, - amellyel szemben az állami adó- és vámhatóság üzletlezárás intézkedést alkalmazott vagy üzletlezárást helyettesítő bírságot szabott ki, - amelynek adószámát az állami adó- és vámhatóság az adózás rendjéről szóló törvény szerint felfüggesztette, illetve törölte. A kuratóriumi elnök és tag, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más szervezetnél is betölt. A kuratóriumi tagság megszűnik - a vele szembeni kizáró, vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével, - a kurátor halálával, - a kurátor lemondásával. A lemondást az alapítóhoz kell címezni, az alapító általi kézhezvétel hiányában a lemondás a közalapítványhoz címzett jognyilatkozatban is megtehető. A lemondás az új kurátor kijelölésével, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon válik hatályossá. - a kurátor visszahívásával. Az alapító a kurátort megbízatásának lejárta előtt indokolt határozatával akkor hívhatja vissza, ha a kurátor az alapítványi cél megvalósítását cselekményével, vagy mulasztásával közvetlenül veszélyezteti. Az alábbi feltételekről a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezik: - olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyből a vezető szerv döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges személye) megállapítható. - a vezetőszerv döntéseinek az érintettekkel való közlési, illetve nyilvánosságra hozatali módjáról. - a közalapítvány közhasznú tevékenységével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés rendjéről, valamint - a közalapítvány működésének, szolgáltatási igénybe-vétele módjának, beszámolói közlésének nyilvánosságáról. 10./ Az alapító a Kuratórium ellenőrzésére 3 tagú Felügyelő Bizottságot hoz létre. A Kuratórium ellenőrzését az alapítók által felkért háromtagú Felügyelő Bizottság látja el. Az Felügyelő Bizottság elnökét saját tagjai közül választja. A Felügyelő Bizottság határozatképes, ha mind a három tag jelen van. Határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén a javaslatot elvetettnek kell tekinteni. Az Felügyelő Bizottság elnökét (illetve akadályoztatása esetén egy tagját) a kuratóriumi ülésekre meg kell hívni. Az Felügyelő Bizottság jogosult a kuratórium működésével kapcsolatos minden iratba betekinteni, azokról szükség esetén másolatot készíteni, továbbá a kuratórium működéséről felvilágosítást kérni. Az Felügyelő Bizottság köteles a Kuratórium elnökét tájékoztatni és a Kuratórium összehívását kezdeményezni ha arról szerez tudomást, hogy

- a Közalapítvány működése során olyan jogszabálysértés, vagy a Közalapítvány érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése, vagy következményeinek elhárítása, ill. enyhítése a Kuratórium döntését teszi szükségessé, - A Kuratórium elnökének, vagy titkárának felelőségét megalapozó tény merült fel. A Kuratóriumot az Felügyelő Bizottság indítványára ennek megtételétől számított 30 napon belül össze kell hívni. E határidő eltelte esetén a Kuratórium összehívására az Felügyelő Bizottság is jogosult. Ha a Kuratórium a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, az Felügyelő Bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi ellenőrzést ellátó ügyészséget. Az Felügyelő Bizottság tagjainak megbízatása határozatlan időre szól. A Felügyelő Bizottság tagjai: - Rangoni Károlyné - Metzner Zsolt - Tóth Imre Az Felügyelő Bizottság üléseit az elnök hívja össze szükség szerint, de legalább évente két alkalommal. A bizottsági tagokra a Ptk. 3:26. szerinti összeférhetetlenségi szabályok vonatkoznak. Nem lehet bizottsági tag a közalapítvány kedvezményezettje és annak közeli hozzátartozója, továbbá olyan személy, aki, vagy akinek hozzátartozója érdekében hozták létre a közalapítványt. Az alapító és közeli hozzátartozói a bizottságban nem lehetnek többségben. A bizottsági tagok tevékenységüket társadalmi munkában, díjazás nélkül látják el, igazolt költségeik megtérítésére azonban igényt tarthatnak. A bizottsági tag megbízatása megszűnik: - a vele szembeni kizáró, vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével, - a tag halálával,

a tag lemondásával. A lemondás a közalapítványhoz címzett jognyilatkozatban tehető meg. A lemondás az új bizottsági tag kijelölésével, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon válik hatályossá. a bizottsági tag visszahívásával. Az alapító a bizottsági tagot megbízatásának lejárta előtt indokolt határozatával akkor hívhat ja vissza, ha a tag az alapítványi cél megvalósítását cselekményével, vagy mulasztásával közvetlenül veszélyezteti. 11./ A közalapítvány képviselete: a Közalapítványt a Kuratórium elnöke, akadályoztatása esetén a titkár képviseli. b) a bankszámla feletti rendelkezéshez az elnök és egy kuratóriumi tag, vagy két kuratóriumi tag együttes aláírása szükséges. 12. A Közalapítvány megszűnése: Az alapító a Közalapítványt határozatlan időre hozta létre. A Közalapítvány megszűnik a Ptk. 3:403. (1) bekezdésben szabályozott esetekben. 13./ Egyéb rendelkezések: - A Közalapítvány semmilyen politikai szervezetet, vagy politikai tevékenységet ne m támogathat. Közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat, szervezete pártoktól független, azoknak anyagi támogatást nem nyújt és nem nyújthat. - Köteles évente egy alkalommal tevékenységéről beszámolni a Közgyűlésnek. - A Közalapítvány az Alapító Okiratban meghatározott tevékenységének, valamint gazdá lkodásának adatait a Nyíregyházi Naplóban köteles évente legalább egy alkalommal nyilvánosságra hozni. 14./ Záró rendelkezések: a) Az alapító okirat érvényességéhez a Nyíregyházi Törvényszék nyilvántartásba vétele szü kséges. b) Az alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, a 2011. évi CLXXV. törvény, valamint az alapítványokra vonatkozó mindenkori jogszabályok rendelkezései az irányadók. Záradék: Az alapító okirat módosítására a 2013. évi CLXXVII. törvény 11. (1) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján került sor. Nyíregyháza Megyei Jogú Város Közgyűlése a 136j2015.(V.28.) és a 240j2015.{lX.24. ) számú határozataival döntött a módosítások átvezetéséről. A módosításokat a vastag b etűve l szedett részek tartalmazzák. A létesítő okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege megfelel a létesítő okirat-módosítások alapján hatályos tartalmának. Nyíregyháza, 2015. szeptember 24. ~ Dr. Kovács ~renc I polgármester