TISZAUG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT. 2013. február 6-án megtartott együttes ülésének



Hasonló dokumentumok
J e g y z ő k ö n y v

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT január 30-án megtartott ülésének

- A nyelvpótlék a törvény alapján kötelező a legalább középfokú angol, német, vagy francia nyelvvizsgával rendelkező köztisztviselők esetében.

1/E/TD/2013. Tartalmazza: Torony: 5/2013. (II.13.) számú határozatot A Csicsergő Óvoda évi költségvetésének. elfogadásáról.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

KISBAJCS, NAGYBAJCS és VÉNEK KÖZSÉGEK ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETEI

A polgármester köszönti a megjelenteket. Megállapítja, hogy az 5 fős testület 4 tagja jelen van, az ülés határozatképes, azt megnyitja.

JEGYZŐKÖNYV DUDARI KÖZÖS ÖNKORMÁNYZATI HIVATAL KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK JANUÁR 29. NAPJÁN TARTOTT EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL

T á r g y s o r o z a t a

JEGYZŐKÖNYV. Makkos Dóra képviselő (6 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének án megtartott testületi üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ELŐTERJESZTÉS a KÉPVISELŐ-TESTÜLET február 16-ai ülésére

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének november 26-án 8,00 órai kezdettel megtartott nyilvános testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV január 27-én megtartott. Készült

Nyírmártonfalva Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÉNZÜGYI-ÜGYRENDI BIZOTTSÁGA

8294 Kapolcs 8293 Vigántpetend JEGYZŐKÖNYV

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v

ELŐ TERJESZTÉS és elő zetes hatástanulmány köztisztviselői illetményalap meghatározása

8296 Monostorapáti, Petőfi u Hegyesd, Zrínyi u Taliándörögd, Kossuth u Kapolcs, Kossuth u. 62.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Csanádapáca Község Önkormányzat Képviselő-testületének március 30-án megtartott soron kívüli ülésén.

J e g y z ő k ö n y v

BEREKFÜRDŐ KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. Tel/Fax: 59/ , ELŐTERJESZTÉS

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT július 25-én megtartott rendkívüli ülésének

Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Mérges Község Önkormányzat Képviselő-testületének. (közmeghallgatás)

J e g y z ő k ö n y v

Bak-Bocfölde-Sárhida július 04-i nyílt, együttes testületi ülés jegyzőkönyv.

Újhartyán Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 11-i ülésére 2. napirend: Göndörné Frajka Gabriella jegyző

Készült: Buj község Önkormányzat Képviselőtestületének május 12-én kor megtartott rendkívüli testületi üléséről.

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK Pénzügyi, Ügyrendi, Vagyonnyilatkozatot Kezelő és Összeférhetetlenséget Vizsgáló Bizottsága

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE március 12-i RENDKÍVÜLI NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

I. Fejezet Bevezető rendelkezések

Jegyzőkönyv. Meghívott vendégként jelen van Bozori Zsuzsanna, a KEMKH Kisbér Járási Kormányhivatal vezetője

Jelen vannak továbbá: Burányi Bernadett körjegyző, Tolnay Béláné gazdálkodási előadó, jegyzőkönyv-vezető

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Balajt község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Község Önkormányzata Képviselő-testületének július 4-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Nyírlövő Község Önkormányzata Nyírlövő Kossuth Lajos utca 46. Telefon: 45/ , fax: 45/

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V NAGYDOROG NAGYKÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PÉNZÜGYI BIZOTTSÁGÁNAK

Bodorkós Ferenc polgármester. Dr. Görög István jegyző évi kiemelt köztisztviselői célok

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

T á r g y s o r o z a t a

Dr. Görög István jegyző. Dr. Görög István jegyző Szép Istvánné pénzügyi előadó. Rendelettervezet Előzetes hatásvizsgálati lap

55/2014. (IV.28.) számú határozatot A Toronyi Csicsergő Óvoda évi

7/2013. (II.13.) számú határozatot A Toronyi Közös Önkormányzati Hivatal

10. JEGYZŐKÖNYV. Készült Ráckeresztúr Község Önkormányzat Képviselő-testületének án megtartott testületi üléséről.

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kerekesné Molnár Krisztina pénzügyi elődadó I. NAPIRENDEK ELŐTT

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

JEGYZŐKÖNYV. Vál Polgármesteri Hivatal emeleti tanácskozó terem

J E G Y Z Ő K Ö N Y V CSÁKÁNYDOROSZLÓ KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK november 11 - i. RENDKÍVÜLI üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ -TESTÜLETE február 15-én. megtartott ülésének JEGYZŐ KÖNYVE

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

H O M O K B Ö D Ö G E

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 13. napján megtartott rendkívüli üléséről.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

J e g y z ő k ö n y v

napján 08:00-ra összehívom Tiszaszentmárton község házasságkötő termébe

Tarnaméra Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 1. napján megtartott rendkívüli képviselő-testületi üléséről

Rendelet hatálya 1. Illetménykiegészítés, képzettségi pótlék 2.

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község

J E G Y Z Ő K ÖN Y V E

TISZASAS KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő T E S T Ü L E T E szeptember 29-én. megtartott rendkívüli ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

VITNYÉD KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JEGYZŐKÖNYV

J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8-án megtartott üléséről.

NEMTI KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. 12/2015. sz. jegyzőkönyve. a május 28 án megtartott rendkívüli ülésről

2. napirend. ELŐTERJESZTÉS KÍSÉRŐ LAP E-szám: 118/2016. Tárgy: Döntés illetményalap emeléséről

JEGYZŐKÖNYV. Szabó István Balázs képviselő (7 fő) Kelemen Dóra aljegyző (1 fő) I. NAPIRENDEK ELŐTT

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

11. Jegyzőkönyv. 2./ Javaslat Egyházasdengeleg Község Önkormányzata vagyonáról szóló rendelet megalkotására

Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat Községi Önkormányzat J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Az ülés napirendi pontjának elfogadása

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 8.-án megtartott rendkívüli ülésén.

2014. december 18-i rendes ülésére

JEGYZŐKÖNYV. Készült Nyíracsád Községi Önkormányzat Képviselő-testületének június 29.-én megtartott ülésén.

Jegyzőkönyv. Távollévő önkormányzati képviselők neve: Dorkó György képviselő Kelemen Tünde képviselő Pallagi László képviselő

Palotás Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 4. számú nyílt ülési J E G Y Z Ő K Ö N Y V E. Kisbágyon Község Önkormányzata

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 13-án megtartott nyílt ülésének

JEGYZŐKÖNYV DUDAR-BAKONYNÁNA-NAGYESZTERGÁR KÖZSÉGEK KÖRJEGYZŐSÉGE KÉPVISELŐ-TESTÜLETEINEK ÁPRILIS 26-ÁN TARTOTT EGYÜTTES ÜLÉSÉRŐL

Borsod Abaúj Zemplén. megye SZENDRŐLÁD. község

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

Somogyzsitfa Község Önkormányzata Képviselő-testülete 8734 Somogyzsitfa, Május 1. u Tel/Fax:

8296 Monostorapáti 8296 H e g y e s d. J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

ELŐTERJESZTÉS. Előterjesztés tárgya: A Nemesvámosi Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének megvitatása

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK JANUÁR 15. NAPJÁN TARTOTT RENDKÍVÜLI, NYÍLT KÉPVISELŐ- TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

4. számú előterjesztés Egyszerű többség. Dombóvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének január 13-i rendkívüli ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Fedőlap. Az előterjesztés közgyűlés elé kerül. Az előterjesztés tárgyalásának napja:

évi költségvetés készítését megalapozó döntések Előadó: Dr. Miluczky Attila polgármester 59/2016.(XI.21.) sz. határozat

Előterjesztés. Kunágota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete, Almáskamarás Községi Önkormányzat Képviselő-testülete,

Átírás:

Szám: 230-2/2013. TISZAUG KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E és S Z E N T K I R Á L Y K Ö Z S É G I Ö N K O R M Á N Y Z A T K É P V I S E L Ő - T E S T Ü L E T E 2013. február 6-án megtartott együttes ülésének J E G Y Z Ő K Ö N Y V E Tartalom: Tiszaug Önkormányzat Képviselő-testülete által hozott határozatok: 8/2013.(II. 6.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének megállapítása / 9/2013. (II. 6.) számú képviselő-testületi határozat /Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek 2013. évi teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása / Szentkirály Önkormányzat Képviselő-testülete által hozott határozatok: 8/2013.(II. 6.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének megállapítása / 9/2013.(II. 6.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek 2013. évi teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása /

JEGYZŐKÖNYV Készült: 2013. február 6-án megtartott együttes képviselő-testületi ülésről Ülés helye: Községi Könyvtár Tiszaug, Rákóczi Ferenc út 42/b. Jelen vannak: Tiszaug község részéről: Sinka Ferenc polgármester, Gulyás Lajos alpolgármester, Tigyi Istvánné, Kocsis Józsefné és Trencsényi István képviselőtagok, Lantosné dr. Szabó Erika bizottsági tag. Szentkirály község részéről: Szabó Gellért polgármester, Kutasi Ferenc alpolgármester, Béni Sándor, Bimbó Ferenc, Kovácsné Lázár Ilona és Vörös Dezső képviselőtagok. Külön meghívottak: Gombosné dr. Lipka Klaudia jegyző, Gácsi Jánosné és Lévai Tiborné pénzügyi előadók, Vörösné Vári Ilona igazgatási előadó. Takácsné Kis Márta képviselő az ülésről távolmaradt. Jegyzőkönyvvezető: Vargáné Szántó Krisztina Sinka Ferenc polgármester megállapítja, hogy az ülésen Tiszaug részéről 5 fő képviselő, Szentkirály részéről 6 fő képviselő jelen van, tehát az ülés határozatképes, azt megnyitja. Tisztelettel köszöntöm Szentkirály település képviselőit, Tiszaug település képviselőit, Szabó Gellért polgármester urat, valamint nem utolsó sorban Gombosné Dr. Lipka Klaudia jegyző asszonyt. A mai együttes ülésünknek két napirendi pontja van: 1. Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének megállapítása 2. Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek 2013. évi teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása Van-e valakinek a két napirendi ponttal kapcsolatban kérdése, kiegészítése? A Képviselő-testületek elfogadják a napirendi pontokat? A Szentkirály település és Tiszaug település képviselő-testülete a napirendi pontra tett javaslatot egyhangú szavazattal elfogadta. Interpelláció nem volt. I. napirendi pont Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének megállapítása Előterjesztő: Sinka Ferenc polgármester 2

A Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének tervezésénél úgy kell számolnunk, hogy 8 főre kapjuk meg az állami támogatást. 1 főre 4.580.000.- Ft-ot, így összesen 36 millió forinttal számolunk és ezt a költségvetést úgy kell elfogadnunk, hogy mindkettő településen gördülékenyen menjen a munka. A köztisztviselők a kötelező juttatásokat minden esetben megkapják. Az előterjesztés mellett három táblázat található, háromféle számítás történt. Mindhárom esetben hozzá kell járulniuk az önkormányzatoknak a közös hivatal működéséhez. A tervezés során kértem, hogy úgy készítsék el a pénzügyesek, hogy az önkormányzatnak ne kelljen kiegészíteni a költségvetést. A képviselők előzetesen két táblázatot, két számítást kaptak meg. A harmadikat most kapják kézhez. Számomra bevallom a legújabb variáció a legszimpatikusabb. Ebben a konstrukcióban alig kell hozzájárulnunk. 37 millió kb. a teljes kiadás, így Tiszaug esetében havi 17.000.- Ft-tal, Szentkirály esetében 34-35.000.- Ft-tal kell a közös hivatal működéséhez hozzájárulni. Ez még kigazdálkodható, de a két másik eset Tiszaug számára elfogadhatatlan lett volna. Ha volt már annyi idő, hogy a képviselők áttekintették az anyagokat, akkor kérdéseiteket tegyétek fel. Abból indultam ki, hogy nekünk nincs arra pénzünk, hogy 1,2 millió Ft-tal kiegészítsük a működési költségeket. Menjünk vissza az alapokra, azt javaslom. Mindenki kapja meg azt a bért, ami minimálisan jár neki. Ha van még pénz, akkor arról a jegyző rendelkezzen. Abból lehet azokat a dolgozókat jutalmazni, akik húzzák az igát, akik valóban dolgoznak, hatékonyak a hivatal számára. Engem meg lehet vezetni, nem tudom, hogy a számítógépen mit csinál egy-egy dolgozó, de a jegyzőt nem tudják. A plusz kerettel ha marad a jegyző rendelkezzen. Annak ellenére, hogy minden plusz juttatás meg lett vonva, így is hozzá kell járulni a kiadásokhoz, de így már elfogadható a finanszírozás összege. Ebben a formában tudom támogatni a Közös Önkormányzati Hivatal költségvetését. Kíváncsi vagyok a képviselők véleményére is. Két héttel ezelőtt voltam Szentkirályon, ahol a polgármesterrel és a jegyzővel a költségvetést tárgyaltuk át. Ott elég vehemensen harcoltam, de be kell látnom, hogy nincs pénz, nincs miből gazdálkodni. Elkezdtem ezen gondolkodni, hogy vannak szerzett jogok, vannak más juttatások, de nincs miből odaadni. Tudom, hogy embereknek ezt megérteni, hogy egyik napról a másikra csökken a fizetése, nem egyszerű. Mi a jobb? Olyan juttatást is odaadni, amit nem tudunk fizetni és 1 embert el kell küldeni, vagy marad mindenki, csak egy kicsit kevesebb lesz a fizetésük. Az elején takarékoskodjunk, és év közben meglátjuk, hogyan alakul a költségvetés. Átadom a szót Szentkirály település polgármesterének. Az én izzadságom is benne van a mai anyagban rendesen. Amikor már a sokadik táblázat készült, a béketűrés már kicsit elfogyott. A magam részéről ezt a dolgot először csinálom és a pénzügyesek is. Tökéletesre faragni nem érdemes, nem is tudjuk. Kezelhető legyen a döntéshozó és a használó számára is, az sokkal fontosabb. Kicsit későn kapták meg az anyagot, amiért elnézésüket kérem. Tudom, nem jó, hogy csak ennyi idő maradt. A számokat értelmezzük, kérem a pénzügyeseket a táblázat sorainak ismertetésére. A rendszer minden eleme összefügg. A jelenlévő 2, illetve a 3. költségvetési ügyintéző elmondhatná, hogy az anyagon mennyit dolgoztak és nem volt egyszerű így összehozni. Akkor látnak a képviselők tiszta képet, ha átbeszéljük. Aki most találkozik vele először, annak nem lesz könnyű átlátni a számadatokon. A közös hivatal költségvetését kell elfogadni, amely az önkormányzatok költségvetésének részét fogja képezni. Láthatóak a táblázatban, hogy a személyi kiadások a legmagasabbak. Dologi kiadásokról is beszélhetünk később. A dologi kiadásoknál a tavalyi teljesítéseket vettük alapul, figyelembe véve az áremeléseket. 3

Személyi juttatások egy részét a közszolgálati törvény előírja, ezeket biztosítani kell. Az a kérdés, hogy ezen felül kapjanak-e, és milyen mértékű, milyen jellegű juttatást? Valahogy összhangba kell hozni a két települést, hiszen eltérő gyakorlat volt a két hivatalnál. Szentkirályon csak az alapot kapták a dolgozók, Tiszaugon eddig minden dolgozó kapott 10 % illetménykiegészítést. Az illetménykiegészítés tárgyévre szól, az alapilletmény maximum 20 %-a lehet. Tiszaugon 10 % volt megállapítva tavaly év végéig. Van illetményeltérítésre is lehetőség. Az illetményeltérítés a jegyző hatáskörébe tartozik. Minősítésén alapul, ha az előző évi munkája a dolgozónak olyan kimagasló volt, akkor állapíthatja meg a jegyző. A költségvetést a Képviselő-testület fogadja el. Ha abban plusz keretet biztosítanak, a jegyző azzal tud gazdálkodni. A jegyzőnek elvi jogköre megvan, de nem tud adni eltérítést, ha nincs rá fedezet. Tiszaugon 2 köztisztviselő esetében + 20 %-os eltérítés volt. Itt merült fel az, hogy valahogy összhangba kell hozni a két hivatal dolgozóinak bérét. Az önkormányzat szűkös anyagi helyzetét is figyelembe kell venni, valamint át kell gondolni, hogy a köztisztviselők bérét hogyan lehet rendezni. Azt tudni kell, hogy bizonyos köztisztviselőket rosszul fog érinteni, hiszen a 130 % helyett 100 %-ot fog kapni, ami így eddigi bérének a 2/3-át jelenti. Decemberi ülésükön elfogadták a Képviselő-testületek a megállapodás 3.1 pontjában, hogy az illetménykiegészítés 10 %-os mértékéig közösen vállalják a költségeket, az ezt meghaladó kiegészítést, illetve a teljesítményértékelésen alapuló eltérítést az önkormányzatoknak kell külön-külön finanszírozni. Az utolsó táblázathoz annyit szeretnék mondani, hogy eltérítve itt csak azok bére van, akik a bruttó 114.000.- Ft-ot nem kapják meg. Ezeknek a dolgozóknak a bérminimumra a törvény alapján kell felemelni a bérüket, ami a közös hivatal költségvetését terheli. A képzettségi pótlék olyan juttatás, amelyet a törvény úgy határoz meg, hogy az előírt szakképzettségnél magasabb, esetünkben mérlegképes könyvelői végzettséggel rendelkező dolgozók kaphatják meg. A köztisztviselők képesítési előírásairól szóló törvény alacsonyabb pénzügyi előadói végzettséget is elfogad, de esetünkben a két településen 3 mérlegképes könyvelő van, akik ráadásul regisztrált mérlegképes könyvelők is. Az Áht. azt írja elő, hogy bizonyos tevékenységeket pl. beszámoló, költségvetés nem lehet beadni másképp, csak ha regisztrált mérlegképes könyvelő készítette, illetve írta alá. A képzettségi pótlék mértéke: 15.460.- Ft/hó, ami a 38.650.- Ft-os illetményalap 40 %-a. A képzettségi pótlék fix összeg, minden érintett dolgozónál egységes. Neveket nem tüntettünk fel a táblázatokban. Az 1. rész az inkább Tiszaugon, a 2. rész az inkább Szentkirályon, a 3. rész a mindkét helyszínen dolgozókra vonatkozik. Tiszaugon is és Szentkirályon is 1-1 fő lesz 2013. évben jubileumi jutalmas, amellyel terveztünk a költségvetés összeállításakor. Cafetéria esetében minden köztisztviselőnél bruttó 200.000.- Ft/év kerettel kell számolni kötelező juttatásként. Ez időarányosan is jár. Vörös Dezső képviselő: Eddig is volt cafetéria? Igen. Vörös Dezső képviselő: Képzettségi pótlék? Képzettségi pótlék csak Tiszaugon volt, Szentkirályon nem. 4

Kutasi Ferenc alpolgármester: Az 1. oszlopban az eddigi bér, a bruttó bér havi összesen oszlopban a tervezett bér található? Igen. Az első sorban azért van 2 szám, mert azt a dolgozót augusztusban át kell sorolni magasabb kategóriába és emelkedik a bére. Most látom, hogy a jegyző bérénél kimaradt a 24.156 Ft/hó pótlék, amit kötelező megadni. A jegyző sorában a 24.156.- Ft-nak kétszer kell szerepelnie. Az utolsó táblázatban, amikor csak a jogszabályban kötelezően meghatározott illetmény került meghatározásra, látható, hogy kinek csökken a bére és mekkora összeggel. A tiszaugi bérek csökkennek. Feltéve, ha a tiszaugi képviselők úgy döntenek, hogy elfogadják. Ha a 10 %-os eltérítést az önkormányzat magára vállalja, az 6-700.000.- Ft-os plusz terhet fog jelenteni. Tegyenek egy ilyen javaslatot. Kocsis Józsefné képviselő: Köztes megoldást kellene találnunk, mert nagyon jelentős a bércsökkenés. Számolunk-e azzal, hogy Klaudia szabadságon lesz és az aljegyző bére is felmerül kiadásként? Nem. Pedig kb. 2 hónapos átfedés lesz, ami dupla költséget jelent. Az önkormányzat kiadásait növeli közel 1 millió forinttal, számításaim szerint. Kutasi Ferenc alpolgármester: Az aljegyző bére kevesebb lesz, mint a jegyzőé? Az aljegyző bérét úgy kell meghatározni, hogy a jegyző bérét nem érheti el a fizetése, ez törvényi előírás. Azt kell mérlegelni, hogy mivel helyettesít, megközelítőleg ugyanazt a munkát fogja végezni, mint én. Másik mérlegelési szempont, hogy véleményem szerint az aljegyző bérét a hivatalban dolgozó nem vezető beosztású felsőfokú végzettségű köztisztviselő és a jegyző bére között kellene meghatározni. A jegyzői bér a költségvetésben 12 hónapra lett betervezve. Ha az aljegyző kevesebbet kap, akkor az éves megtakarítás akár fedezheti is a 2 hónap átfedést. Egyetértek Klaudiával. Magasabb legyen az aljegyző bére a köztisztviselőkénél, de ne érje el a jegyző bérét. Kocsis Józsefné képviselő: Kérdezném, hogy a felül 39.230.391.- Ft-ot tartalmazó táblázat valójában mit takar? 5

Ez a táblázat azt a kalkulációt tartalmazza, ahol számoltunk a 10 %-os kiegészítéssel és a 20 %-os eltérítéssel is. Ebben a variációban a bevételi és kiadási főösszeg: 39.230.391.- Ft. Eszerint Tiszaug településnek: 952.255.- Ft-ot, Szentkirály településnek: 2.011.539.- Ft-ot kell hozzátennie a közös költségekhez. Ebben is gondolkodtunk, de ha csak 2 dolgozó kapna 10 %-al többet, akkor 700.000.- Ft-ot jelentene nekünk többletkiadásként. Nézzük meg a többi táblázatot is, van más lehetőség is. A költségvetési bevételi főösszeg egy következő esetben: 37.333.664.- Ft. A jegyző bérével itt is számoltunk a 12 hónapban, ezeket a kiadásokat és bevételeket tartani kell ahhoz, hogy a fenti főösszegből tudjunk gazdálkodni. Ebben az esetben is ki kell egészítenie a településeknek. Tiszaug 701.258.- Ft-tal, Szentkirály 630.194.- Ft-tal járulna hozzá a közös hivatal működéséhez. A dologi kiadások tervezése a két településen a 2012. évi tényadatok alapján történt. Tiszaugon a gázszámlák minimálisak, mivel fával fűtenek. Azt tudni kell, hogy eléggé a minimumra vittük le mindenhol a keretet. Felvettük a kapcsolatot olyan fénymásoló gép beszerzése ügyében, ami mindkét oldalra nyomtat, ezzel is megtakarítanánk a költségeken. Beszéltem a Telekommal az ügyben, hogy legalább 1 olyan vonalat szereljenek fel nálunk, ami 76-os körzetszámú. Mi a mai napig 56- osok vagyunk, így plusz költséget jelent a másik körzetbe való telefonálás, ez is jelentősen növeli a kiadásainkat. Olyan új szerződést próbálunk megkötni a szolgáltatóval, amely egy jobb konstrukciót jelent számunkra. Van egy olyan lehetőség, hogy 3.000.- Ft a lebeszélhetősége, vagy 200-300 perc ingyen lebeszélhető. Még nem döntöttük el, hogy melyik lehetőség lenne a megfelelő számunkra. Azon vagyunk, hogy a költségeket csökkentsük. A testületi anyagot is takarékosabb formában adjuk ki ezután. Ha képviselőknek megfelel, akkor nem lenne külön előlap minden előterjesztéshez, már így is sokat lehetne a papíron csökkenteni. Kocsis Józsefné képviselő: Nem ragaszkodunk hozzá, sőt 1 betűmérettel kisebbet is szívesen olvasok. A telefonos elképzelés jó, további lehetőség, hogy vezetékes számról nem hívnánk mobil számot Tiszaugon sem. Ott a szentkirályi flottás mobiltelefon, arról lehet mobilt hívni, az a közös hivatal költsége lesz. 1-2 hónapon belül látni fogjuk, hogy a csökkenés hogyan jelentkezik. A B-tellel kötöttünk egy szerződést, amelyet 1 évig nem szüntethetünk meg. Ez olcsóbbnak tűnik. 6

Bimbó Ferenc képviselő: Közüzemekre más feltételek vonatkoznak, mint a magánszemélyekre? Kocsis Józsefné képviselő: Igen. Tigyi Istvánné képviselő: Egyéb üzemeltetési, szolgáltatási költségek mit takarnak? A rengeteg bélyeget, pl. havi 20-28.000.- Ft a postaköltség. Évi 400.000.- Ft volt nálunk csak a bélyegköltség. Ebből már faragtunk is le, az idén nem lesz ekkora keret. Hivatalos levelet tértivevénnyel kell küldeni. Ez a tétel valóban nagyon sok, de spórolni nem nagyon tudunk, mert egyébként nem felelünk meg a jogszabályi követelményeknek. Bimbó Ferenc képviselő: Egy levélbe több ügyiratot nem lehet küldeni egy tértivevénnyel? Postás vagyok, így tudom, hogy egy személynek akár két egymást követő napon is küldenek ugyanonnan levelet. Próbáltunk a Magyar Államkincstárnak egy levélben többféle ügyiratot küldeni, de szóltak érte, hogy ezt fejezzük be. Tigyi Istvánné képviselő: Belföldi kiküldetés és benzinköltség is van tervezve, ez miért van? Benzin költség: Tiszaug és Szentkirály között ha gyorsan menni kell, annak költségét fedezné. Tiszaug esetében 100.000.- Ft, Szentkirály esetében 50.000.- Ft lett betervezve. Belföldi kiküldetés: munkába járást jelenti mindkét településen. Tigyi Istvánné képviselő: A bércsökkentésre szeretnék visszatérni. Biztos nagyon spórolni kell, de a 2 dolgozó bérét rendezni kellene. Ugyanazért a munkáért tetemes összeggel kevesebbet fognak kapni. Óriási csökkenést eredményez és ugyanazt a minőséget várjuk el tőlük. Kétségtelen. A költségvetésbe most beleépíthetjük, de a jövő héten csütörtökön, amikor az önkormányzat költségvetését fogjuk elfogadni, nektek kell megmondani, hogy a közel 1 millió forintot honnan vegyük el. Semmi probléma, ezért is vetettem fel a tiszaugi képviselőknek, de a jövő csütörtökön arra is kérek javaslatot, hogy honnan tudjuk a pluszkiadást finanszírozni. Kocsis Józsefné képviselő: Mi is szeretnénk segítséget kapni, mert csak a pénzügyes kollégák látnak bele, hogy honnan lehet a költségvetésből finanszírozni a plusz költségeket. 7

Ez a mi dolgunk, nem az alkalmazottak feladata. Nekünk kell meghatározni azt, hogy honnan vegyünk el, milyen feladatot hagyjunk el. Az Önkormányzati törvény azt mondja ki, nem szó szerint, hogy az önkormányzat gazdálkodása tekintetében a polgármester a szabályszerűségért, a Képviselő-testület a biztonságért felelős. Mi polgármesterek őrködünk, hogy minden jól működjön. Felelősségük a képviselőknek is van. Amit Katika mondott, az nem más, minthogy valóban fontos, hogy ténylegesen jól is működjön a munkafolyamat. Én inkább a szabályszerűségért felelek: a hivatal hogyan áll fel, hogy érzik magukat a dolgozók a bőrükben, sokkal inkább a mi felelősségünk, nem a Képviselő-testület gondja. Ha a legalacsonyabb verziót fogadjuk el, e mögött súlyos gondokat látok. Igazad van, biztos is. Mégis azt mondom, hogy soha nem a Képviselő-testületen fogják számon kérni ezeket a döntéseket, hanem a polgármesteren. Kollektív döntés esetében általában a döntés elmaszatolásáról van szó. Kizárólag a polgármester az, aki nevesíthető. Ez a problémám. Adjunk ennek is, annak is. Mindenkinek kevés a pénze. Nagyszerű adni, ha van miből. Ki kell fizetni a közüzemi számlákat, az utak kátyúzását is meg kellene csinálni, a temetőnél a ravatalozót is rendbe kellene tenni, de adjunk fizetés emelést is. A tiszteletdíjamról tudok lemondani, másról nem, mert már nincs másom. Pályázatok önrészére is kellene eltenni valamit. Lehet, ha képviselőként ülnék itt havi 1 alkalommal, akkor én is így lennék vele, hogy adjunk. Óvatosan bánjunk vele, ezt kérem. 10 %-ot el tudom képzelni, legfeljebb nem fogjuk kátyúzni az utakat az idén. 42 évi munkában töltött idő alatt szereztem annyi tapasztalatot, hogy tudjam, sokkal praktikusabb egy meghatározott feladat elvégzésére adni, mint pedig automatikusan meghagyni a pénzt és a következő évben már az lesz az alap. A Képviselő-testület teljesen a kezében tarthatja a költségvetési évet. A jegyző által biztosított eltérítés ugyanúgy, mint a képviselők által meghatározott illetménykiegészítés adott költségvetési évre szól, december 31-ével lezárul. Szentkirályon jutalmazás nem volt. Nem gondolnám, hogy a kolléganőket jutalommal magasabb színvonalú munkára lehetne szorítani. Ezzel aligha lehet már szunnyadó tartalékokat előhozni, mert nálunk a községházán inkább ambícionáljuk egymást a lehető legmaximálisabb munkavégzésre. Az általad említett célprémiumban már sandaságot látok. Ebben nem hiszek, ez az én véleményem. Megtörténik reggel az 5-10 perc kávézás, de utána nem kell attól félnem, hogy egy nehéz ügyfelet emberségesen nem tudnak kezelni a munkatársaim. A teljesítésértékelés egy formalitás. Ürügy lehet egymással rivalizáló városi ügyosztályoknál, de falusi hivatalban nem látom az életszerűségét. Célprémium az, amit megállapítunk most február 6-án, és ez felételezi mindenkitől a 95 %-os munkavégzést. Az 5 % azért kell, mert nem egyformák a napjaink. Vannak nagyon nehéz napok. A megért hónapok alatt úgy gondolom, minden dolgozó lelkiismeretesen, maximálisan végzi a munkáját. Egész évre a garantált bért tekintem juttatásnak. Az illetménykiegészítés biztosítása a maximális bizalmat jelenti feléjük. Egymásnak vagyunk kiszolgáltatva: ők nekünk, rajtunk keresztül pedig a két falunak és viszont, mert közös a hivatalunk. Kocsis Józsefné képviselő: Megvédeném magamat, az előbb elhangzottak miatt. Az internet világában, amikor a Képviselő-testületi ülések jegyzőkönyvei a honlapunkon megtalálhatók, nem lehet elbújni a döntéseink elől, nem lehet a testület mögé bújni, hiszen megjelennek a döntéseink is. Nem egyedül, több éve ülünk ebben a székben. Közösnek érzem a hozott döntéseinket, és nem bújunk a testület mögé. 8

Többször járok a hivatalban és látom, hogy a dolgozóink mindent megtesznek annak érdekében, hogy az ügyfelek dolga el legyen intézve. Olyan dolgozókról beszélünk, akik több éve itt dolgoznak. Nem keresik halálra magukat, máshol többet kapnának, de a hivatástudatának érzi. A családok létbiztonságát megbillenti ez a csökkenés, ebben biztos vagyok. Kompromisszumra is képes vagyok és biztos a dolgozók is belemennének. Arra törekedjünk, hogy így is működjön a falu és ne menjünk csődbe. Nem látjuk pontosan, hogy egyes verzióknál mennyivel kellene hozzájárulni a költségvetéshez. Az 1. verziónál, ahol a kiadási és bevételi főösszeg: 39.230.391.- Ft, ott Tiszaug 952.255.- Fttal, Szentkirály 2.011.539.- Ft-tal járulna hozzá a költségekhez. A 2. verziónál, ahol a kiadási és bevételi főösszeg: 37.333.664.- Ft, ott Tiszaug 701.258.- Ft-tal, Szentkirály 630.194.- Ft-tal egészíteni ki a költségvetést. Ebben az esetben minden dolgozó kapna 10 % illetménykiegészítést, 2 dolgozó 10 %-os eltérítést. Minden dolgozó kapna ebben a táblázatban 10 % kiegészítést. Tiszaugnál azért több a kiegészítés, mert 10 %-on felül + 10 % lenne még beépítve a 2 dolgozónak az eddigi 20 % helyett. Vörös Dezső képviselő: Tiszaugon így kétszer 10 %-ot kapna az a 2 fő? Onnan indul az egész, hogy eddig Tiszaugon 10 % + 20 %-volt a béren felül. Szentkirályon nem volt eltérítés. Most lenne Szentkirályon + 10 %, Tiszaugon pedig 10 % + 10 %, vagy amennyit a képviselők megszavaznak a 2 dolgozó részére. Ezzel indultunk. Ez a változat magasabb terheket ró az önkormányzatra, de ez egy elfogadható ajánlat. Azt javaslom, hogy ezt a változatot fogadjuk el, ha meg tudjátok mondani, hogy Tiszaugnak így mennyi a kiegészítése a jegyző bérét is beleszámolva. Számításaim szerint ez bőven 1 millió forintot jelent pluszban. Kellő izgalommal készültem magam is erre az ülésre. Az a néhány hónap, amit itt a hivatali közösködés jegyében eltöltöttünk, sok tapasztalatot hozott nekünk. Ha egy olyan közös hivatali felállás történt volna, hogy Tiszaug elköteleződött volna pl. Lakiteleknek, Tiszakécskének, akkor hozzájuk kellett volna igazodnunk. Nekünk olyan tapasztalataink kevésbé vannak, mint Tiszaugnak a Tiszasas-Csépai közös Tanácsi Hivatal gyakorlatából. Ez az egyik dolog. A másik, hogy Tiszaugon mozgalmasabb évek voltak, mint nálunk. Most Tiszaug kedvezményezettje volt az adósságkonszolidációnak, így nincs adósságuk. Az előbb említett emlékekre jött létre ez a közös hivatali kényszerházasság. Meg szeretném könnyíteni a képviselők döntését. A mi költségvetési rendeletünk még nincs készen. Tiszaugnak 701.000.- Ft-tal kell hozzájárulnia a közös hivatal működéséhez. Nem beszéltem meg a képviselőinkkel, nem beszéltem meg senkivel, de csökkentsük le ezt az összeget 500.000.- Ft-tal és vállalja át Szentkirály. Teszem ezt annak érdekében, hogy megoldódjon a probléma. A költségvetés számaiból azt gondolom, hogy Szentkirály be tudja ezt vállalni. Roppant fontosnak érzem, hogy Klaudia jó emlékekkel menjen el és várja a babájuk megszületését, és akik itt maradnak munkatársak, a munkájukat ugyanígy végezzék, mint 9

eddig. Jön egy új ember hamarosan, 2 hét múlva aljegyzőt kell választanunk. A hivatali gárdának az összeszokottságára és tűrőképességére még nagyobb szükség van, mint eddig volt. A tiszaugi költségekből 500.000.- Ft átvállalására teszek felajánlást. Ha már a javaslatoknál tartunk, akkor a 10 %-os illetménykiegészítésnél én is tennék javaslatot. A havi összes hozzájárulás így Tiszaugnál csökken, Szentkirálynál nő, de mégis 1 személlyel szemben rosszul érzem magam. Az egyik régi dolgozónk alig keres többet 114.000.- Ft-nál, ami a minimum. Neki eltérítést szeretnék javasolni Szentkirályon, hogy ő is részesüljön pluszban. Mi a kérés? A 10.822.- Ft kiegészítést még egyszer kéred betenni? Igen. Kérem minden költségét kiszámolni, mennyivel növelné meg a költségvetést? Lévai Tiborné: 131.000.- Ft lenne a bére a jelenlegi 119.000.- Ft helyett. 181.421.- Ft-tal növelné meg a költségvetést éves szinten. Köszönöm. Több soron is meg lettem szólítva, arra szeretnék reagálni. Nem személyeskedni akartam, hanem általában a képviselőkre gondoltam. A polgármester által történt felajánlást megköszönöm, de nem hiszem, hogy ezt el szabad fogadnunk, mert hamis képet mutatna. Amilyen virágot szakítottunk, olyat szagoljunk. Ha van annyi pénzetek, akkor a saját dolgozóidnak add oda. Tiszaugon a 10 % vállalással ez a költségvetés teljesíthető, ha a képviselők elfogadják a javaslatot. Kérem a pontos összeget, hogy melyik településnek mennyi a kiegészítése ebben a variációban. Tiszaugnak 701.258.- Ft, Szentkirálynak 811.615.- Ft a hozzájárulási összege. A technikai részét elmondanám az ülésnek. Most határozatot fogad el a két Képviselő-testület külön-külön. A vita közösen zajlott, de a határozathozatal külön történik. A hozott határozatok be fognak épülni a költségvetésbe, amelyet rendelettel fogadunk el. Mindkét Képviselő-testület tudja, hogyan állunk a támogatással? Tiszaug település 701.258.- Ft-tal, Szentkirály 811.615.- Ft támogatással járul hozzá a közös hivatal működéséhez. Ezzel a kiegészítéssel, ami elhangzott elfogadjátok? Tiszaug a 10 %-os eltérítést bevállalta a 2 dolgozó esetében, Szentkirály pedig 1 dolgozónál. 10

Először Szentkirály Képviselő-testületét kérem, hogy hozzák meg döntésüket. Miután több kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el a Szentkirály Önkormányzat Képviselő-testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: HATÁROZAT 8/2013. (II.06.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének megállapítása / Szentkirály önkormányzatának képviselő-testülete köztisztviselői illetményeltérítés fedezeteként a jegyző hatáskörébe utalja bruttó 182 ezer forint felhasználását a 2013. évi költségvetési évre. Ennek figyelembe vételével a Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetési főösszegét 38.272 ezer forintban határozza meg, ennek részeként Szentkirály község önkormányzata részéről összesen 812 ezer forint kiegészítő hozzájárulás biztosítását vállalja, amelynek megfizetése havi részletben történik. Felkérem Tiszaug község Képviselő-testületét, hozzák meg döntésüket. Miután több kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el a Tiszaug Önkormányzat Képviselő-testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: HATÁROZAT 8/2013. (II. 06.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetésének megállapítása / Tiszaug önkormányzatának képviselő-testülete köztisztviselői illetményeltérítés fedezeteként a jegyző hatáskörébe utalja bruttó 396 ezer forint felhasználását a 2013. évi költségvetési évre. Ennek figyelembe vételével a Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal 2013. évi költségvetési főösszegét 38.272 ezer forintban határozza meg, ennek részeként Tiszaug község önkormányzata részéről összesen 701 ezer forint kiegészítő hozzájárulás biztosítását vállalja, amelynek megfizetése havi részletben történik. Mindkét település egyhangú szavazattal elfogadta a Közös Hivatal 2013. évi költségvetését. II. napirendi pont Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek 2013. évi teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása Előterjesztő: Sinka Ferenc polgármester A köztisztviselők teljesítménykövetelményeivel kapcsolatban van-e kérdés, kiegészítés, javaslat? 11

Kiemelt célokat határozhat meg a képviselő-testület a közös hivatalra vonatkozóan. Idei évben kiemelt feladatnak érzem, ami már tavaly novemberrel el is kezdődött: a Közös Hivatal felállása. 2013. január 1-től új szervezetet állítottunk fel, sok munkánk van benne és az a munka még most is tart. Kell még pár hónap, amíg a munkák folyamatossá válnak. Kérlek benneteket, segítsétek először az én munkám, később az aljegyző munkáját. Szentkirály település képviselőinek van-e kérdése, hozzászólása? Amennyiben nincs, kérem szavazzatok a köztisztviselők teljesítménykövetelményeiről. Miután több kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el a Szentkirály Önkormányzat Képviselő-testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: HATÁROZAT 9/2013. (II.06.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek 2013. évi teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása / Szentkirály/Tiszaug Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 130. -ában biztosított jogkörében eljárva, a köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező 2013. évi célokat a következők szerint határozza meg: 1. A Képviselő-testületek munkatervéhez igazodóan a testületi ülések napirendi pontjai szerinti, valamint az egyéb testületi döntést igénylő ügyek megfelelő időben történő előkészítése, szakszerű, jogszabályoknak megfelelő célszerűségi és gazdaságossági szempontokat is figyelembevevő előterjesztésekkel a képviselő-testületi döntés szakmai megalapozása. 2. Az államigazgatási és az önkormányzati hatósági ügyek intézése során a szakszerűség és jogszerűség biztosítása, eljárási határidők szigorú betartása. 3. A költségvetés végrehajtásával összefüggésben szakszerű tájékoztatás nyújtása. Az önkormányzatok és intézményeik gazdálkodásában a takarékossági szempontok folyamatos érvényesítése. 4. A kintlévőségek behajtására a szükséges intézkedések megtétele. 5. Az önkormányzati feladat ellátási struktúra változásából adódó követelmények teljesítése, az ehhez kapcsolódó jogi szabályozás miatt jelentkező önkormányzati jogalkotási (jogharmonizációs) és szabályzatalkotási kötelezettségek teljesítése. 6. Törekedni kell a Tiszakécskei Járási Hivatallal történő együttműködés és kapcsolattartás kialakítására. 7. A Közös Önkormányzati Hivatal megalakulásával összefüggésben még keletkező szervezési feladatok zökkenőmentes végrehajtása. 8. A Közös Önkormányzati Hivatalban hangsúlyt kell helyezni a munkatársak képzésére, továbbképzésére, szakmai ismereteik bővítésére a jogszabályi környezet folyamatos változásaira tekintettel. 12

Felelős: jegyző Határidő: folyamatosan Erről: érintett dolgozók Jegyző Polgármester Képviselők Irattár - é r t e s ü l n e k. Kérem Tiszaug képviselőit, hozzák meg döntésüket. Miután több kérdés, hozzászólás, javaslat nem hangzott el a Képviselő-testület egyhangú szavazattal az alábbi határozatot hozta: HATÁROZAT 9/2013. (II. 06.) számú képviselő-testületi határozat / Szentkirályi Közös Önkormányzati Hivatal köztisztviselőinek 2013. évi teljesítménykövetelmények alapját képező kiemelt célok meghatározása / Szentkirály/Tiszaug Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 130. -ában biztosított jogkörében eljárva, a köztisztviselői teljesítménykövetelmények alapját képező 2013. évi célokat a következők szerint határozza meg: 9. A Képviselő-testületek munkatervéhez igazodóan a testületi ülések napirendi pontjai szerinti, valamint az egyéb testületi döntést igénylő ügyek megfelelő időben történő előkészítése, szakszerű, jogszabályoknak megfelelő célszerűségi és gazdaságossági szempontokat is figyelembevevő előterjesztésekkel a képviselő-testületi döntés szakmai megalapozása. 10. Az államigazgatási és az önkormányzati hatósági ügyek intézése során a szakszerűség és jogszerűség biztosítása, eljárási határidők szigorú betartása. 11. A költségvetés végrehajtásával összefüggésben szakszerű tájékoztatás nyújtása. Az önkormányzatok és intézményeik gazdálkodásában a takarékossági szempontok folyamatos érvényesítése. 12. A kintlévőségek behajtására a szükséges intézkedések megtétele. 13. Az önkormányzati feladat ellátási struktúra változásából adódó követelmények teljesítése, az ehhez kapcsolódó jogi szabályozás miatt jelentkező önkormányzati jogalkotási (jogharmonizációs) és szabályzatalkotási kötelezettségek teljesítése. 14. Törekedni kell a Tiszakécskei Járási Hivatallal történő együttműködés és kapcsolattartás kialakítására. 15. A Közös Önkormányzati Hivatal megalakulásával összefüggésben még keletkező szervezési feladatok zökkenőmentes végrehajtása. 13

16. A Közös Önkormányzati Hivatalban hangsúlyt kell helyezni a munkatársak képzésére, továbbképzésére, szakmai ismereteik bővítésére a jogszabályi környezet folyamatos változásaira tekintettel. Felelős: jegyző Határidő: folyamatosan Erről: érintett dolgozók Jegyző Polgármester Képviselők Irattár - é r t e s ü l n e k. Tájékoztatom a testületeket, hogy az aljegyzői pályázat kiírása megtörtént. A pályázatot a Közigállás honlapján lehet megtekinteni. Két érdeklődő volt eddig, egyik telefonon, másik személyesen keresett meg. A pályázati feltételeknek egyik sem felelt meg. Az egyiknek nem volt közigazgatási gyakorlata, a másik esetében a szakvizsga hiányzott. Írásban egy pályázat érkezett eddig, ami formailag megfelel a pályázati kiírásnak. Jövő héten talán több pályázat érkezik, bízom benne. A beadási határidő: 2013. február 13-a. Következő héten keddig kell a döntést meghozni. Itt van körünkben Szeidl József, akit felkérek, hogy mondjon pár szót. Szeidl József: Köszönöm a meghívást. Amennyiben a Képviselő-testületeket érdekli, a Kormányablakokról szeretnék tájékoztatást adni, mert a munkafolyamatok zajlanak. Valószínűleg csak év végén fognak megnyílni, az októberi kezdésből nem lesz semmi. Tiszakécskén 72 millió forintos beruházással egy új épületet fognak építeni, ami felett lakások lesznek kialakítva. A kormányablakoknak 2300 ügyféle van, amit be fognak fogadni az ügyintézők. Ennyit sikerült eddig összegyűjteni. Nem mindent fognak befogadni, ezt is tudni kell. 2300 ügyben az állampolgár csak elmegy a kormányablakba és elindítja az ügyét. A legutóbbi Képviselő-testületi ülések óta ennyi történt. Az új nyitva tartást elküldöm az önkormányzatok részére. Miután több kérdés, hozzászólás nem volt, Sinka Ferenc polgármester az együttes nyílt ülést bezárta. Az alakszerű határozatok a jegyzőkönyv mellékletét képezik. Kmf.. Sinka Ferenc polgármester. Gombosné Dr. Lipka Klaudia jegyző 14