Szervezeti egységek vezetői Oktatási felelősök Tárgyfelelősök tárgy: számonkérések ütemezése A Gépészmérnöki Kar Kari Tanulmányi Bizottsága a TVSZ 9. (6), 13. (6)-(7), (9) és 14. (5)-(6) pontjaiban foglalt feladat- és jogkörében eljárva az alábbi határozatot hozta. A Kari Tanulmányi Bizottság a 2015/2016. tanév 1. félévében a 2014/2015. tanév 1. félévi egyeztetett számonkérési ütemezés alapján 1. a gépészmérnöki alapképzési szak félévközi számonkéréseinek ütemezését ezen határozat 1. számú melléklete, 2. a mechatronikai mérnöki alapképzési szak félévközi számonkéréseinek ütemezését ezen határozat 2. számú melléklete, 3. az energetikai mérnöki alapképzési szak félévközi számonkéréseinek ütemezését ezen határozat 3. számú melléklete, 4. az ipari termék- és formatervező mérnöki alapképzési szak félévközi számonkéréseinek ütemezését ezen határozat 4. számú melléklete szerint hagyja jóvá. 5. A mesterképzési szakok számonkéréseinek ütemezését a tantárgyi követelményekben szereplő módon hagyja jóvá. A jóváhagyott ütemtervtől eltérni kizárólag a TVSZ 13. (8) pontjában foglalt rendelkezések szerint lehet. Budapest, 2015. július 7. Dr. Bihari Péter s.k. a KTB elnöke dékánhelyettes
1. számú melléklet: gépészmérnöki alapképzési szak félévközi számonkéréseinek ütemezése 1. és 3. félév Számonkérési időpontok a Gépészmérnöki alapszakon (2N-AG0) a 2015/2016. tanév 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 1 Ábrázoló geometria BMETE90AX06 F F F F F F F F F F F F 1 Gépészmérnöki alapismeretek BMEGEVGAG01 zh 1 Informatikai rendszerek BMEGERIA31I Zh1 Zh2 Zh3 Zh4 1 Mikro- és makroökonómia BMEGT30A001 zh 1 Matematika A1 BMETE90AX00 zh zh 1 Műszaki kémia BMEVEKTAGE1 ZH PZH 1 Statika BMEGEMMAGM1 F ZH F F F F F,ZH Órarenden kívüli zh 3 Dinamika BMEGEMMAGM3 F,ZH F,ZH PZH 3 Fémek technológiája BMEGEMTAGA2 F 3 Fizika A3 BMETE15AX03 ZH 3 Gépelemek 1. BMEGEGEAGG1 F (F) F (F) F (F) F (F) (): páros/páratlan hét 3 Környezetvédelmi irányítási rendszerek BMEGT42A003 ZH ZH ZH A 7. heti ZH áthelyezve a 8. hétre. 3 Matematika A3 BMETE90AX10 zh zh 3 Méréstechnika BMEGEMIAMG1 Zh A 6. heti zh órarendi időpontban és helyen; a 10.héten órarenden kívül: CS 18-20; a 14. héten zh HSZK termekben, 3 Műszaki és gazdasági adatok elemzése BMEGEVGAG14 1.zh 2.zh 3.zh órarenden kívül. Oktatói kapacitás hiányában csak két napon lehetséges, ezért a CS 18-20 mellett a 14. héten kérjük kivételesen a SZ 18-20 időpontot is. 2
5. félév Számonkérési időpontok a Gépészmérnöki alapszakon (2N-AG0) a 2015/2016. tanév 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 5 Menedzsment és vállalkozásgazdaságtan BMEGT20A001 zh zh zh zh pzh 5 Üzleti jog BMEGT55A001 1. zh 2. zh 5 Elektromechanika BMEVIAUA008 hf hf 5 Irányítástechnika BMEGEMIAGE1 ZH 5 Műszaki hőtan II. BMEGEENAEHK kzh ZH kzh ZH Anyagtechnológia 5 Alakítástechnika BMEGEMTAGM1 ZH Zh Pót Zh 5 Végeselem módszer alapjai BMEGEMMAGM5 F,ZH F ZH 5 Polimer kompozitok technológiája BMEGEPTAGA3 F,B B-egyéb beadandó stb. Épületgépészet 5 Épületszerkezetek hőtechnikája BMEEPEGAG52 számonkérés csak a szabadon hagyott heteken tartható 5 Hőszállítás BMEGEÉPAGE2 zh zh 5 Hűtéstechnika BMEGEENAGE1 zh zh zh 5 Épületgépészeti kivitelezési ismeretek BMEGEÉPAG73 zh Folyamattechnika 5 Átadási folyamatok BMEGEVÉAG05 zh 5 Áramlástechnikai rendszerek BMEGEVGAG13 1.zh 2.zh 5 Hidrosztatikus és pneumatikus rendszerek BMEGEVGAG11 1.zh 2.zh 5 Műszaki akusztika és zajcsökkentés BMEGEÁTAG15 F F Gépészeti fejlesztő 5 Differenciálegyenletek és numerikus módszereik mérnököknek BMETE93AX11 számonkérés csak a szabadon hagyott heteken tartható 5 Rugalmasságtan alapjai BMEGEMMAG43 ZH ZH F ZH 5 Differenciálgeometria és numerikus módszerei BMETE94AX00 számonkérés csak a szabadon hagyott heteken tartható 5 Végeselem módszer alapjai BMEGEMMAGM5 F,ZH F ZH Gépgyártástechnológia 5 Forgácsoló megmunkálások BMEGEGTAG51 nincs évközi számonkérés 5 Mesterséges intelligencia alapjai BMEGEGTAGM1 zh zh zh 5 Robottechnika BMEGEGTAG53 F zh F 5 Szerszám és készüléktervezés BMEGEGTAG52 zh zh zh Géptervező 5 Gépszerkezettan I. BMEGEGEAGS1 zh F F 5 Mezőgazdasági gépek tervezése BMEGEGEAGMG F (F) F (F) B (B), ZH 5 Műszertechnika BMEGEFOAG02 Zh zh 3
7. félév Számonkérési időpontok a Gépészmérnöki alapszakon (2N-AG0) a 2015/2016. tanév 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód Anyagtechnológia 7 Hőkezelés BMEGEMTAGM3 Zh Zh Pót Zh 7 Roncsolásmentes anyagvizsgálatok BMEGEMTAGM5 I. Zh II. Zh Pót zh 7 Polimerek alkalmazástechnikája BMEGEPTAGA4 ZH F ZH PZH Épületgépészet 7 Épületvillamosság és világítástechnika BMEVIAUA012 hf zh 7 Végeselem módszer alapjai BMEGEMMAGM5 F,ZH F ZH 7 Épületgépészeti tervezés II. BMEGEÉPAG75 F F 7 Épületgépészeti mérések BMEGEÉPAG72 B B B B B B zh 7 Vízellátás, csatornázás, gázellátás BMEGEÉPAG71 F zh F zh Folyamattechnika 7 Levegő- és víztisztaság-védelem, hulladékkezelés BMEGEÁTAG04 zh zh zh zh 7 Folyamattechikai mérés BMEGEVGAG03 zh 7 Energetikai folyamatok és berendezések BMEGEENAG71 zh zh F 7 Vegyipari és környezetvédelmi mérések BMEGEVÉAG04 zh zh Gépészeti fejlesztő 7 Mechanizmusok alapjai BMEGEMMAG44 ZH F F ZH F 7 Villamos rendszerek szimulációja BMEGEMIAG04 Zh Zh 7 CNC gépek és ipari robotok szimulációja BMEGEGTAG79 zh zh F 7 Termomechanika alapjai BMEGEMMAM31 Zh F ZH 7 Energetikai és környezetvédelmi mérések BMEGEENAG51 számonkérés csak a szabadon hagyott heteken tartható 7 Áramlás- és hőtechnikai mérések BMEGEÁTAG02 zh* zh * - fakultatív 7 Áramlástechnikai rendszerek BMEGEVGAG07 1. zh 2. zh 7 Műszaki akusztika és zajcsökkentés BMEGEÁTAG05 zh* zh* F zh, F A 14. heti ZH órarenden kívül: ENGEDÉLYEZVE. * - fakultatív Gépgyártástechnológia 7 Gyártástervezés BMEGEGTAG71 F zh, F 7 Gyártóeszköz tervezés projekt BMEGEGTAG75 zh zh F 7 NC technológia és programozás BMEGEGTAG72 zh zh, F 7 Szerelés BMEGEGTAG73 zh 2F Géptervező 7 Mezőgazdasági munkagépek BMEGEGEAGMM F B F, ZH 7 Polimer gyártmánytervezés BMEGEGEAGTP ZH ZH F 7 Automatizálás technika alapjai BMEGEGEAGTA ZH ZH ZH 7 Szervopneumatika BMEGEMIAMG2 ZH,F 7 Gépelemek 3. BMEGEGEAGG3 7 Optikai műszerek BMEGEMIAG01 7 Szerkezetanalízis BMEGEGEAGSA B B zh F 4
2. számú melléklet: mechatronikai mérnöki alapképzési szak félévközi számonkéréseinek ütemezése 1. és 3. félév Számonkérési időpontok a Mechatronikai mérnöki alapszakon (2N-AM0) a 2015/2016. tanév 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 1 Matematika A1 BMETE90AX00 (ZH) ZH (ZH) ZH zárójelesen a német nyelvű képzés ZH-i 1 Anyagismeret BMEGEMTAMT1 1 Statika BMEGEMMAGM1 F ZH F F F F F,ZH 1 Informatika I. BMEGEMIAM01 ZH 1 Megjelenítési technikák BMEGEFOAMT1 ZH F 1 Mechatronika alapjai BMEGEFOAMM0 ZH,F 1 Mikro-és makroökon. BMEGT30A001 ZH 1 Üzleti jog BMEGT55A001 ZH ZH 3 Dinamika BMEGEMMAGM3 F,ZH F,ZH PZH 3 Gépelemek I. BMEGEGEAM1G F ZH F ZH 3 Matematika A3 BMETE90AX10 ZH ZH 3 Műsz. és gazd. adatok elemzése BMEGEVGAG14 ZH ZH ZH A 6. heti zh órarendi időpontban és helyen; a 10.héten órarenden kívül: CS 18-20; a 14. héten zh HSZK termekben, órarenden kívül. Oktatói kapacitás hiányában csak két napon lehetséges, ezért a CS 18-20 mellett a 14. héten kérjük kivételesen a SZ 18-20 időpontot is. A 2N-AM0 képzés hallgatói szerdán írják a zh-t. 3 Polimertechnika BMEGEPTAMT0 Nincs évközi számonkérés. 3 Programtervezés II. BMEGEMIAM02 ZH ZH A pénteki csoportok 7. heti ZH-ja áthelyezve a 6. hétre oktatási szünet miatt. 3 Elektrotechnika alapjai BMEVIAUA007 ZH F F ZH a 9. és a 14. heti órarenden kívül - csütörtök 18-20 között. ENGEDÉLYEZVE 3 Optika és látórendszerek BMEGEFOAMG3 F 5
5. félév Számonkérési időpontok a Mechatronikai mérnöki alapszakon (2N-AM0) a 2015/2016. tanév 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 5 Áramlástan I. BMEGEÁTAM21 ZH ZH ZH ZH 5 Elektromechanika BMEVIAUA008 F F 5 Finommechanikai építőelemek BMEGEFOAMF1 ZH ZH 5 Hőtan BMEGEENATMH ZH ZH ZH 5 Irányítástechnika BMEGEMIAM04 ZH F 5 Szenzortechnika BMEGEFOAMS1 ZH* ZH* * - fakultatív zh 5 Mikrovezérlők alkalmazása BMEGEFOAMV1 ZH F Gépészeti Modellezés 5 Hőátvitel BMEGEENAMHT ZH ZH ZH ZH 5 VEM alapjai BMEGEMMAGM5 F,ZH F ZH Mechatronikai tervezés 5 VEM alapjai BMEGEMMAGM5 F,ZH F ZH 5 Neurális h. és fuzzy rendsz. BMEGEGTAM61 ZH ZH ZH Integrated Engineering 5 Fundaments of VEM BMEGEMMAGM5 F,ZH F,ZH 5 Power Electronics BMEVIAUA017 ZH ZH 5 Production Management BMEKOKGA901 Prezentációt (beszámolót) kell tartani egyéni ütemezés szerint. Optomechatornika A specializáció a 2015/16/1. félévben nem indul. 5 Optikai méréstechnika BMEGEFOAMO3 5 Optikai rendszerek tervezése BMEGEFOAMO6 ZH F Termelési rendszerek mechatronikája A specializáció a 2015/16/1. félévben nem indul. 5 Mesterséges intelligencia alapjai BMEGEGTAGM5 ZH ZH (F) ZH (F) - nem kötelezően beadandó feladat 5 Forgácsoló megmunkálások BMEGEGTAM51 ZH ZH, F Biomechatronika 5 VEM alapjai BMEGEMMAGM5 F,ZH F ZH 5 Élettan és bionika I. BMEGEMIAME1 ZH, F 6
7. félév Számonkérési időpontok a Mechatronikai mérnöki alapszakon (2N-AM0) a 2015/2016. tanév 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 7 Mechatronika II. BMEGEFOAMM2 ZH F ZH 7 Jelfeldolgozás BMEGERIAM6J ZH ZH Gépészeti Modellezés 7 Áramlások numerikus modellezése BMEGEÁTAM04 ZH F ZH F 7 Termomechanika alapjai BMEGEMMAM31 ZH F ZH 7 Szervopneumatika BMEGEMIAMG2 ZH Mechatronikai tervezés 7 Mozgásszabályozás BMEVIAUA016 ZH ZH 7 Szervopneumatika BMEGEMIAMG2 ZH 7 Precíziós technológiák BMEGEMTAM01 ZH 7 Adatbázisok BMEGERIAM6A ZH F 7 Fénytechnika BMEGEFOAMO8 ZH ZH 7 Holográfia és interferometria BMEGEFOAMHO ZH F ZH 7 Képfeldolgozás BMEGEFOAMK1 ZH ZH F 7 Biomechatronika BMEGEMIAMBM ZH PZH F 7 Biomechanika BMEGEMMATM1 ZH F 7 Mágneses anyagok BMEGEMTAMMA ZH ZH 7 NC technológia és programozás BMEGEGTAM73 ZH ZH, F 7 Mikroelektro-mechanikai rend. BMEGEFOAT05 Integrated Engineering 7 Motion Control BMEVIAUA016 ZH ZH 7 Design of Electronic Systems BMEVIAUA000 ZH F ZH 7 Programmable Circuits BMEVIAUA047 ZH 7 Internet Laboratory BMEVIAUA048 B Az utolsó órán be kell mutatni egy programot. Optomechatornika para para 7 Optomechatronikai műszerek BMEGEFOAMO5 ZH ZH 7 Képfeldolgozás BMEGEFOAMK1 ZH ZH F 7 Fénytechnika BMEGEFOAMO8 A tárgyat gondozó Tanszék hirdeti ki, de számonkérés csak a szabadon hagyott időpontokba kerülhet 7 Adatbázisok BMEGERIAM6A ZH F 7 Biomechatronika BMEGEMIAME2 ZH ZH 7 Holográfia és interferometria BMEGEFOAMHO A tárgyat gondozó Tanszék hirdeti ki, de számonkérés csak a szabadon hagyott időpontokba kerülhet 7 Precíziós technológiák BMEGEMTAM01 A tárgyat gondozó Tanszék hirdeti ki, de számonkérés csak a szabadon hagyott időpontokba kerülhet Termelési rendszerek mechatronikája 7 Neurális hálók és fuzzy rendszerek BMEGEGTAM61 ZH ZH ZH 7 Adatbázisok BMEGERIAM6A ZH F 7 NC technológia és programozás BMEGEGTAM73 ZH ZH, F Biomechatronika 7 Biomechatronika BMEGEMIAME2 ZH ZH 7 Biomechanika BMEGEMMATM1 A tárgyat gondozó Tanszék hirdeti ki, de számonkérés csak a szabadon hagyott időpontokba kerülhet 7 Képfeldolgozás BMEGEFOAMK1 ZH ZH F 7 Alkalmazott lézertechnika BMEGEFOAMO9 7 Neurális hálók és fuzzy rendszerek BMEGEGTAM61 7 Gyógyászati szerszámok BMEGEGTAM71 7 Hemodinamika és akusztika BMEGEVGAM03 A tárgyat gondozó Tanszék hirdeti ki, de számonkérés csak a szabadon hagyott időpontokba kerülhet 7
3. számú melléklet: energetikai mérnöki alapképzési szak félévközi számonkéréseinek ütemezése 1. és 3. félév Számonkérési időpontok az Energetikai mérnöki alapszakon (2N-AE0) a 2015/2016. tanév 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 1 Energetikai anyagismeret BMEGEMTAEA4 1 Matematika A1 BMETE90AX00 ZH ZH 1 Mechanika BMEGEMMAE01 F F F F 1 Műszaki kémia BMEVEKTAGE1 ZH 1 Szerkezettan I. BMEGEGEAES1 F* F* Zh F* F* Zh Zh Zh*/F* Zh*/F* 1 Informatikai rendszerek BMEGERIA31I Zh1 Zh2 Zh3 Zh4 3 Áramlástan BMEGEÁTAE01 +mzh* #mzh* zh F* F* F* zh F* B* B* B* B* mzh*: + ill. # heti beosztás szerinti mérés zárthelyi (45 perces) F*: mérési jegyzőkönyv (de 1 hallgatónak csak 1 db, de beosztástól függően 7-11. hetek közül csak egyiken. B*: mérési prezentáció (de 1 hallgatónak csak 1 db, de beosztástól függően 11-14. hetek közül csak egyiken. 3 Energetika I. BMEGEENAEE1 zh zh 3 Műszaki hőtan II. BMEGEENAEG2 kzh ZH kzh ZH 3 Polimerek BMEGEPTAE0P ZH zh ZH a 9. héten (külön engedéllyel) 3 Matematika A3 gépészmérnököknek BMETE90AX10 ZH ZH 3 Mag-és neutronfizika BMETE80AE00 ZH ZH 3 Fizika A3 BMETE15AX03 ZH 3 Elektrotechnika BMEVIVEA002 zh zh zh 3 Menedzsment és vállgazd. BMEGT20A001 zh zh zh zh pzh 8
5. félév Számonkérési időpontok az Energetikai mérnöki alapszakon (2N-AE0) a 2015/2016. tanév 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 5 Energiaellátás BMEGEENAEEE ea-zh F ea-zh gy-zh 5 Épületenergetika BMEGEÉPAE51 zh 5 Villamos berendezések BMEVIVEA096 5 Irányítástechnika BMEGERIA35I ZH 5 Erőművek BMEGEENAEK4 ZH ZH 5 Környezetvédelmi elj. és ber. BMEGEVÉAGE1 zh F zh Épületenergetika 5 Energetikai mérések I. BMEGEENAEM1 zh F 5 Épületszerkezetek hőtechnikája BMEEPEGAG52 számonkérés csak a szabadon hagyott heteken tartható 5 Hőszállítás BMEGEÉPAGE2 zh zh Hőenergetika 5 Energetikai mérések I. BMEGEENAEM1 zh F 5 Gőz- és gázturbinák BMEGEENAEGG zh zh+f 5 Tüzeléstechnika BMEGEENAETT Atomenergetika 5 Atomerőművek termohidraulikája BMETE80AE03 5 Gőz- és gázturbinák BMEGEENAEGG zh zh+f 5 Reaktorfizika mérnököknek BMETE80AE02 ZH ZH számonkérés csak a szabadon hagyott heteken tartható 5 Laboratóriumi mérések I. BMETE80AE09 zh Vegyipari energetika 5 Átadási folyamatok BMEGEVÉAG05 zh 5 Laboratóriumi mérések I. BMEGEVÉAE11 zh 5 Hűtéstechnika BMEGEENAGE1 zh zh zh A 9. heti ZH áthelyezve a 10. hétre. 5 Áramlás- és hőtechnikai mérések BMEGEÁTAG02 Villamos energetika 5 Irányítástechnika eszközei BMEVIAUA032 5 Minőségi energiaellátás BMEVIVEA044 5 Villamos laboratórium 1. BMEVIVEA042 9
7. félév Számonkérési időpontok az Energetikai mérnöki alapszakon (2N-AE0) a 2015/2016. tanév 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 7 Üzleti jog BMEGT55A001 ZH ZH Épületenergetika 7 Épületüzemeltetés BMEGEÉPAE72 F zh 7 Megújuló energiaforrások BMEEPEGAE71 építészkari tárgy 7 Épületgépészeti kivitelezési ismeretek BMEGEÉPAG73 zh 7 Épületgépészeti tervezés II. BMEGEÉPAG75 F F 7 Épületgépészeti mérések BMEGEÉPAG72 B B B B B B zh B - mérés jkv 7 Munka és lakókörnyezet világítása BMEVIVEA098 7 Épületvillamosság BMEVIAUA013 hf zh 7 Épületakusztika BMEEPESAE76 7 Energia és környezet BMEGEENAEK7 ZH ZH ZH 7 Hűtéstechnika BMEGEENAGE1 zh zh zh Hőenergetika 7 Energia és környezet BMEGEENAEK7 ZH ZH ZH 7 Erőművek szabályozása BMEGEENAEK5 zh zh zh 7 Hőkörfolyamatok modellezése BMEGEENAEHM F F 7 Atomerőművek termohidraulikája BMETE80AE03 7 Energetikai folyamatok dinamikája BMEGEENAEV1 ZH F F ZH F 7 Hűtéstechnika BMEGEENAGE1 zh zh zh 7 Környezeti sugárvédelem BMETE80AE07 számonkérés csak a szabadon hagyott heteken tartható 7 Védelmek BMEVIVEA045 zh Atomenergetika 7 Környezeti sugárvédelem BMETE80AE07 7 Erőművek szabályozása BMEGEENAEK5 zh zh zh 7 Atomerőművi anyagvizsgálatok BMETE80AE14 EV 14. héten: írásbeli elővizsga 7 Hőkörfolyamatok modellezése BMEGEENAEHM F F 7 Nukleáris biztonság BMETE80AE15 7 Nukleáris elektronika BMETE80AE13 7 Nukleáris üzemanyagciklus BMETE80AE22 ZH 7 Üzemi mérések és diagnosztika BMETE80AE17 7 Védelmek BMEVIVEA045 zh 7 Energia és környezet BMEGEENAEK7 ZH ZH ZH Vegyipari energetika 7 Folyamatszabályozás és műszerezés BMEGEVÉAE07 7 Energetikai folyamatok dinamikája BMEGEENAEV1 zh zh F 7 Élelmiszeripari technológiák és gépei II. BMEGEVÉAEV2 7 Energia és környezet BMEGEENAEK7 ZH ZH ZH 7 Gőz- és gázturbinák BMEGEENAEGG zh zh+f 7 Hőkörfolyamatok modellezése BMEGEENAEHM F F Villamos energetika 7 Védelmek BMEVIVEA045 zh 7 VER számítógépes analízise BMEVIVEA007 zh zh 7 Atomerőművek termohidraulikája BMETE80AE03 7 Energia és környezet BMEGEENAEK7 ZH ZH ZH 7 Erőművek szabályozása BMEGEENAEK5 zh zh zh 7 Gőz- és gázturbinák BMEGEENAEGG zh zh+f 7 Szélerőművek villamos rendszerei BMEVIVEA047 zh zh 7 Villamos energetikai alkalmazások BMEVIVEA008 ZH ZH 10
4. számú melléklet: ipari termék- és formatervező mérnöki alapképzési szak félévközi számonkéréseinek ütemezése 1. és 3. félév Számonkérési időpontok a Ipari termék és formatervező alapszakon (2N-AT0) a 2015/2016 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 1 Ábrázoló geometria BMETE90AX06 F F F F F F F F F F F F 1 Anyagismeret BMEGEMTAMT1 1 Informatikai rendszerek BMEGERIA31I ZH ZH ZH ZH 1 Kémia terméktervezőknek BMEVESEATK1 1 Matematika A1 BMETE90AX00 ZH ZH 1 Mechanika I. BMEGEMMAT01 F F F F F,ZH 1 Szabadkézi rajz 1 BMEEPRAAT01 1 Termékterv. módszertana BMEGEGEATTM ZH 3 Ergonómia BMEGT52AT09 ZH 2 db félévközi feladat beadás 3 Fizika A3 BMETE15AX03 ZH 3 Forma és színtan BMEGEGEATFS B F 3 Formatervezés I. BMEGEGEATF1 F B 3 Gép- és szerkezeti elemek I. BMEGEGEATS1 F ZH ZH F A csütörtöki csoportok 7. heti feladatbeadása áthelyezve a 8. B, F B, F B, F B, F B, F 3 Grafikai tervezés 1 BMEEPRAAT03 hétre oktatási szünet miatt. A pénteki csoportok 7. heti feladatbeadása áthelyezve a 8. F, B F, B F, B 3 Integrál tt. gyakorlat II. BMEGEGEATI2 hétre oktatási szünet miatt. 3 Mikro- és makroökonómia BMEGT30A001 ZH 3 Polimertechnika BMEGEPTAMT0 11
5. félév Félév Tárgy Tárgykód 5 Áramlástan BMEGEÁTAT01 Számonkérési időpontok a Ipari termék és formatervező alapszakon (2N-AT0) a 2015/2016 1. félévben fakzh +MZH #MZH fakzh* F F F fakzh* F B B B fakzh* B NEM KELL ÜTEMEZNI: fakzh*: fakultatív írásbeli zárthelyi, nem kell ütemezni ÜTEMEZNI KELL: MZH: + ill. # heti beosztás szerint mérés zárthelyi "megfelelt" 50% minősítésre. "v"jegybe nem számít be. ÜTEMEZNI KELL: F: mérési jegyzőkönyv (1 hallgatónak csak 1 db, beosztástól függően 7-11. hetek közül csak egyiken. 5 Hőtan BMEGEÉNATMH ZH ZH ZH Zárthelyi a gyakorlaton (3., 8. hét) és az előadás (12. hét) 5 Integrált term.terv. gyak. IV. BMEGEGEATI4 B F B, F B, F 5 Marketing I. BMEGT20AT03 1ZH 2ZH 1PZH 2PZH 5 Ergonómiai módszerek BMEGT52AT11 ZH félévközi feladat beadás 5 Menedzsment és váll.gazd.tan BMEGT20A001 ZH ZH ZH ZH PZH Formatervezési (design) 5 Formatervezés III. BMEGEGEATF3 F F B 5 Arculattervezés I. BMEGEGEATA1 ZH ZH, B ZH B 5 Forma és graf. terv. szg-es m. BMEGEGEATFG ZH ZH, F Terméktervezés para 5 Csomagolástechnika BMEGEGEATCS ZH ZH 5 Faipari technológiák BMEGEGEATFT F Zh 5 Polimer gyártmánytervezés BMEGEGEAGTP ZH ZH F 5 Elektromechanika BMEVIAUA008 HF HF 5 Termékszimuláció I. BMEGEGEATT1 Zh Zh, F 5 Mechatronika alapjai BMEGEFOAT02 ZH F 5 Automatizálás technika alapjai BMEGEGEAGTA ZH ZH ZH Termékmenedzsment para para 5 Pszichológia BMEGT52AT04 ZH ZH 5 Szabadalom / Termékújdonság BMEGT52AT06 ZH félévközi feladat beadás 5 Termékmenedzsment BMEGT52AT07 ZH félévközi feladat beadás 5 Tervezés spec. felh. sz. BMEGT52AT05 3 db félévközi feladat beadás 12
7. félév Számonkérési időpontok a Ipari termék és formatervező alapszakon (2N-AT0) a 2015/2016 1. félévben Félév Tárgy Tárgykód 7 Innováció menedzsment II. BMEGT20AT01 ZH ZH PZH 7 TQM BMEGT20AT02 ZH ZH 7 Üzleti jog BMEGT55A001 ZH ZH Terméktervezés 7 Inteligens termékek elemei BMEGEFOAT04 Fki Fbe ZH Fp 13