Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Hasonló dokumentumok
Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Képzési terv a 2016/17 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ 4 FÉLÉV

Mintatanterv. I. félév Tantárgy Félévi óraszám Kredit. 8 4 Dr. Schanda Balázs B Polgári jog I.

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv

A program címe. Az állam gazdasági szerepvállalásának EU jogi korlátai és lehetőségei, valamint a versenyjogi. tanulmánykészítés (monográfiák)

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /2017-es és a 2017/18-as tanévben kezdettek számára

PPKE JÁK A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára. 1. félév

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv ig kezdettek számára

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára

Az európai és nemzetközi igazgatás mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv tanévtől kezdettek számára

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

A jogász szak mintatanterve Igazgatásszervező alapszakos oklevéllel rendelkező hallgatók számára tanévben kezdettek számára

Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR. A mintatanterv két blokkot tartalmaz: eltérhet.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

A jelen mintatanterv által nem tartalmazott mintatantervi kérdésekben a megfelelő ötéves jogász szakos mintatanterv rendelkezései irányadók.

SZFE Doktori Szabályzat 9. sz. melléklet A DOKTORI KÉPZÉSI ÉS KREDITRENDSZER LEÍRÁSA

Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI PROGRAM

Az európai és nemzetközi igazgatás szak (MA) mintatanterv 1

A nemzetközi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Interdiszciplináris Doktori Iskola Politikatudomány Doktori Program. Képzési program. A képzés szakaszai

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazgatásszervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

KÉPZÉSI PROGRAM PTE BTK OKTATÁS ÉS TÁRSADALOM NEVELÉSTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA A KÉPZÉS ÁLTALÁNOS JELLEMZŐI

Közigazgatás-szervező alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Interdiszciplináris Doktori Iskola Európa és a magyarság a században Doktori Program. Képzési program

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv /17 tanév

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterve 1 igazságügyi igazgatási alapképzéssel rendelkező hallgatók számára

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR

I. PREAMBULUM. POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

MUNKAÜGYI ÉS TÁRSADALOMBIZTOSÍTÁSI IGAZGATÁSI ALAPSZAK MINTATANTERV

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

PÁZMÁNY PÉTER KATOLIKUS EGYETEM JOG- ÉS ÁLLAMTUDOMÁNYI KAR Igazságügyi igazgatási alapképzési szak (BA) mintatanterv 1

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

Interdiszciplináris Doktori Iskola. A Kárpát-medence és a szomszédos birodalmak között Doktori Program. Képzési program

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

AJÁNLOTT TANTERV - EURÓPAI ÉS NEMZETKÖZI IGAZGATÁS MESTERKÉPZÉSI SZAK TELJES IDEJŰ (NAPPALI TAGOZATOS) KÉPZÉS

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv 1

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának

Az osztatlan jogász mesterképzési (MA) szak (minta)tanterve

POLITIKATUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA ELTE Állam- és Jogtudományi Kar

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv ig kezdettek számára

Az osztatlan jogász mesterképzési szak (MA) mintatanterv ig kezdettek számára

SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM KÖZGAZDASÁGTANI DOKTORI ISKOLA. KÉPZÉSI TERV (Érvényes: tanév I. félévétől, felmenő rendszerben)

Félévek kódja. Kontakt óraszám / követelmény / kredit Kötelező tárgyak Tudománytörténet I HT16HDSÓ010 K 10/k/8

A Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskola kreditrendszere

A Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskola képzési terve

JOGÁSZ SZAK RÉSZIDŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS I. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. II. félév. JOGÁSZ SZAK RÉSZDIŐS (LEVELEZŐ) KÉPZÉS II. ÉVFOLYAM 2014/2015/2. IV.

DE ÁJK JOGÁSZ szak mintatanterve (hálóterve) a 2011/12-es és azt követő tanévekben tanulmányaikat megkezdőknek

KOMPLEX VIZSGA Tájékoztató Prof. Dr. Haig Zsolt mk. ezredes

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Megj.: 2011/12-es tanévtől: a kosaras tárgyak és a szabadon választható tárgyak számonkérése: félévközi jegy.

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Képzési tájékoztató füzet a KERPELY ANTAL ANYAGTUDOMÁNYOK ÉS TECHNOLÓGIÁK DOKTORI ISKOLA PhD hallgatói részére

I. A KÉPZÉS TARTALMA

Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Képzési terv

8:00-9:30 9:45-11:15 11:30-13:00 13:15-14:45 15:00-16:30 16:45-18:15 18:30-20:00

A PTE-ÁJK levelező tagozatának mintatanterve

Az ELTE BTK Irodalomtudományi Doktori Iskola képzési terve Komplex vizsga

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

I. Az ÁJK-nak a teljes képzési időre vonatkozó óraszáma, és az összes kredit megállapítása. tantárgyak óraszám kredit %

Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar

miniszter kabinetfőnök, főosztályvezető titkárságvezető, osztályvezető főosztályvezető -helyettes

AZ ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA KÉPZÉSI TERVE (2+2 ÉVES DOKTORI KÉPZÉS) I. Általános képzési szint - kötelező tárgyak

A PTE-ÁJK nappali tagozatán oktatott tantárgyak kreditallokációja

A PTE-ÁJK levelező munkarendjében oktatott tantárgyak kreditallokációja A tanulmányaikat 2007/2008-as tanévben megkezdő hallgatók részére

Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola Képzési terv

Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Doktori Iskola. Képzési Terv. Budapest 2016

A KÉPZÉSI TERV FELÉPÍTÉSE

A PTE-ÁJK ÁF levelező tagozatán oktatott tantárgyak (tanegységek) kreditallokációja

A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Állam- és Jogtudományi Kara (ÁJK) Doktori Iskolájának (DI) Képzési Rendszere. I. Képzési célok

A Kari Tanács június 30-i ülésének határozatai

ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA 1 Állam- és Jogtudományi Kar

Tájékoztatás a doktori képzésről (2016. szeptemberi vagy ezutáni kezdés)

A MAGÁNJOG OKTATÁSA TEKINTETTEL AZ ALAPTÖRVÉNYRE ÉS AZ ÚJ PTK-RA A MAGÁNJOGOT OKTATÓK EGYESÜLETE DEÁK FERENC ÁLLAM-ÉS JOGTUDOMÁNYI KAR

Tájékoztatás a 4- éves doktori tanulmányok komplex vizsgájáról: a jelentkezésre és a vizsga lebonyolítására vonatkozó információk

2016. évi határozatok kivonata

A Kari Tanács május 18-i ülésének határozatai

A Kari Tanács október hó 2. napján megtartott ülésének határozatai

A KRE Történettudomány Doktori Iskolát két oktatási program alkotja: A jelentkezés és a felvétel szabályai a doktori iskolában

A Kari Tanács június hó 25. napján megtartott ülésének határozatai

MUNKAREND BME ÉPÍTŐMŰVÉSZETI DOKTORI ISKOLA 2016/17 TAVASZ

Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Doktori Iskola. Minőségbiztosítási terv

NY/NYKK - Nyelvtudományi Doktori Iskola. Interkulturális nyelvészet doktori oktatási program

XXXII. ORSZÁGOS TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIA ÁLLAM- ÉS JOGTUDOMÁNYI SZEKCIÓ MÁRCIUS 31-ÁPRILIS 2.

Tudományos életrajz Dr. Für Gáspár (2008. február)

Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közigazgatás-tudományi Kar. Miért az NKE-KTK? Dr. Szabó Szilvia mb. oktatási dékánhelyettes 2015.

JOGÁSZ KÉPZÉS LEVELEZŐ TAGOZAT

IGAZSÁGÜGYI IGAZGATÁSI BA KÉPZÉS

Átírás:

Képzési terv a 06/7 tanévre felvételt nyert hallgatók számára I. KÉPZÉSI ÉS KUTATÁSI SZAKASZ ELSŐ FÉLÉV I. félév "Alapozó tudományos és kutatáselméleti ismeretek" A Kutatásmódszertan Dr. Szuromi Szabolcs A Jogértelmezés-elméletek Dr. Könczöl Miklós A Etika Dr. Hársfai Katalin A Jó kormányzás Dr. Varga Zs. András A Jogfilozófia Dr. Frivaldszky János A Kutatószeminárium. témavezető v. más oktató A Kutatószeminárium. témavezető v. más oktató alkalom félévente (x tanóra). Csak az első félévben meghirdetett kurzusok! Értékelés. Kötelezően felveendő. db. kutatószeminárium. Kutatószeminárium: A választott témához kapcsolódó, a témavezető vagy más oktató által, II. félév "Európai jog, nemzetközi jog és a vegyes szakjogok újabb fejlődési " B Európai jog aktuális fejlődési Dr. Szabó Marcel B Nemzetközi jog aktuális Dr. Ádány Tamás fejlődési B Fenntartható fejlődés jogának Dr. Bándi Gyula aktuális B Munkajog aktuális fejlődési Dr. Gyulavári Tamás B Médiajog aktuális fejlődési Dr. Koltay András B Versenyjog aktuális fejlődési Dr. Tóth Tihamér A Kutatószeminárium. témavezető v. más oktató A Kutatószeminárium. témavezető v. más oktató B = Kötelező tárgycsoport. db. kötelezően választandó belőlük a nappali és levelező tagozaton egyaránt. alkalom félévente (x tanóra). A tárgyak mindig csak egy adott félévben vannak meghirdetve. Értékelés öt. Kötelezően felveendő. db. kutatószeminárium.

III. félév A doktori program a doktori dolgozat témája szerint választandó mégpedig, az abban a félévben meghirdetett tárgyak közül négy tárgy, ezen belül a saját doktori programból legalább három, valamint érdeklődés esetén egy másik doktori programból további egy tárgy választható. "Civilisztikai doktori program" (programfelelős: Dr. Koltay András) B A személyiségi jogok magánjogi Dr. Koltay András védelmének újabb kérdései B A közbeszerzési szerződések sajátosságai polgári jogi szempontból Dr. Gyulai-Schmidt Andrea B Bizalmi vagyonkezelés a polgári Dr. Landi Balázs jog rendszerében B A reprodukciós jogok mint személyiségi jogok fejlődési Dr. Navratyil Zoltán B Bevezetés az amerikai és Dr. Plásztán-Brehószki európai társasági jogba Márta alkalom félévente (x tanóra). Értékelés: öt. "Büntetőjogi doktori program" (programfelelős: Dr. Belovics Ervin) B A jogállami büntetőjoggal Dr. Belovics Ervin szemben támasztott elvárások B Az Európai Uniónak a Dr. Békés Ádám büntetőjog egységesítésére való törekvése B A büntetőeljárás Dr. Bérces Viktor továbbfejlesztésének főbb irányvonalai B A büntetőjogi szankciók Dr. Bory Noémi végrehajtásának elméleti és gyakorlati problémái B A büntetéstan Dr. Vókó György alkalom félévente (x tanóra). Értékelés: öt "Közjogi doktori program" (programfelelős: Dr. Schanda Balázs) B Vallás és identitás Dr. Schanda Balázs B Hatalmi ágak elválasztása Dr. Csink Lóránt B Közvetlen demokrácia Dr. Komáromi László összehasonlító jogi szempontból B Közjogi hagyományok és az Dr. Szabó István Alaptörvény

B Az Európai Bíróság ítélkezési Dr. Szilágyi Pál gyakorlata alkalom félévente (x tanóra). Értékelés: öt A Kutatószeminárium. témavezető v. más oktató A Kutatószeminárium 6. témavezető v. más oktató A Doktorandusz szimpózium I. (disszertáció előrehaladási témavezető v. más oktató - 6 Kötelezően felveendő félévente. db. kutatószeminárium. Doktorandusz szimpózium (disszertáció írásában szóbeli és alaposan kidolgozott írásbeli előrehaladási : a IV. félévben kötelezően felveendő tanegység! IV. félév A doktori program a doktori dolgozat témája szerint választandó mégpedig, az abban a félévben meghirdetett tárgyak közül négy tárgy, ezen belül a saját doktori programból legalább három, valamint érdeklődés esetén egy másik doktori programból további egy tárgy választható. "Civilisztikai doktori program" (programfelelős: Dr. Koltay András) B A felelősség határai Dr. Csapó Orsolya B A polgári igazságszolgáltatás Dr. Harsági Viktória fejlődési B Formalitás és hatása a szerzői Dr. Pogácsás Anett jogban B A digitalizáció szülte kihívások Dr. Szilágyi Ferenc a magánjog számára B Szellemi alkotások és a gazdaság versenyképessége Dr. Tattay Levente alkalom félévente (x tanóra). Értékelés: öt. "Büntetőjogi doktori program" (programfelelős: Dr. Belovics Ervin) B Az angolszász és a kontinentális Dr. Belovics Ervin eljárásjogi rendszerek összehasonlítása B Konszenzus a büntetőeljárásban Dr. Békés Ádám B Egyszerűsítő eljárások hazai és Dr. Bérces Viktor nemzetközi viszonylatban B A szabadságelvonással járó szankciók végrehajtása Dr. Bory Noémi

B A szankciótan jövőjének elméleti kérdései Dr. Vókó György alkalom félévente (x tanóra). Értékelés: öt "Közjogi doktori program" (programfelelős: Dr. Schanda Balázs) B Közpénzügyek és Dr. Halász Zsolt közfinanszírozás B Nyelvi jogok relevanciája Dr. Gerencsér Balázs B Az uniós polgárság intézménye és annak belső Dr. Gyeney Laura piaci jogra gyakorolt hatása B A joguralom és a közhatalom Dr. Varga Zs. András gyakorlásának kontrollja B alkalom félévente (x tanóra). Értékelés: öt A Kutatószeminárium 7. témavezető v. más oktató A Kutatószeminárium 8. témavezető v. más oktató A Doktorandusz szimpózium I. (disszertáció előrehaladási témavezető v. más oktató - 6 Kötelezően felveendő félévente. db. kutatószeminárium. Doktorandusz szimpózium (disszertáció írásában szóbeli és alaposan kidolgozott írásbeli előrehaladási : a IV. félévben kötelezően felveendő tanegység! A negyedik félév végén, a képzési és kutatási szakasz lezárásaként és a kutatási és disszertációs szakasz megkezdésének feltételeként komplex vizsgát kell teljesíteni, amely méri és értékeli a tanulmányi, kutatási előmenetelt. A doktorandusznak a komplex vizsgát követő három éven belül kell benyújtania doktori értekezését. V. VI. félév Egyéni kutatás II. KUTATÁSI ÉS DISSZERTÁCIÓS SZAKASZ A Kutatószeminárium 9. témavezető v. más oktató A Kutatószeminárium 0. témavezető v. más oktató A Kutatószeminárium. témavezető v. más oktató A Kutatószeminárium. témavezető v. más oktató

Doktorandusz szimpózium II. témavezető v. más oktató - 6 B (disszertáció előrehaladási Doktorandusz szimpózium témavezető v. más oktató - 6 B III. (disszertáció előrehaladási Kötelezően felveendő félévente. db. kutatószeminárium. Doktorandusz szimpózium (disszertáció írásában szóbeli és alaposan kidolgozott írásbeli előrehaladási : Az V., VI, VII, VIII. félévekben összesen legalább két alkalommal felveendő tanegység! A további szükséges mennyiségű krediteket minden félévben az egyéni kutatás tanegységeiből kell megszerezni. VII. VIII. félév Egyéni kutatás A Kutatószeminárium. témavezető v. más oktató A Kutatószeminárium. témavezető v. más oktató Doktorandusz szimpózium témavezető v. más oktató - 6 B IV. (disszertáció előrehaladási B Doktorandusz szimpózium V. (disszertáció előrehaladási témavezető v. más oktató - 6 Kötelezően felveendő félévente. db. kutatószeminárium. Doktorandusz szimpózium (disszertáció írásában szóbeli és alaposan kidolgozott írásbeli előrehaladási : Az V., VI, VII, VIII. félévekben összesen legalább két alkalommal felveendő tanegység! A további szükséges mennyiségű krediteket minden félévben az egyéni kutatás tanegységeiből kell megszerezni az alábbi listában foglaltak szerint:

EGYÉNI KUTATÁS LISTÁJA C = Választható és a témavezető értékeli. Értékelés. I. II. III. IV., V., VI., VII, VIII félévek Tantárgy Kredit Bibliográfiakészítés. Bibliográfiakészítés. Bibliográfiakészítés. Bibliográfiakészítés. Bibliográfiakészítés. Bibliográfiakészítés 6. Bibliográfiakészítés 7. Bibliográfiakészítés 8. Blokkszemináriumon hallgatóként részvétel. Blokkszemináriumon hallgatóként részvétel. Blokkszemináriumon hallgatóként részvétel. Blokkszemináriumon hallgatóként részvétel. Blokkszemináriumon hallgatóként részvétel. Blokkszemináriumon hallgatóként részvétel 6. Blokkszemináriumon hallgatóként részvétel 7. Blokkszemináriumon hallgatóként részvétel 8. Rövid magyar nyelvű tanulmány. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány 6. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány 7. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány 8. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány 9. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány 0. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány. max. ív Rövid magyar nyelvű tanulmány. max. ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány. - ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány. - ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány. - ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány. - ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány. - ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány 6. - ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány 7. - ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány 8. - ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány 9. - ív Hosszabb magyar nyelvű tanulmány 0. - ív (0 m.óra) (0 m.óra)

Rövid idegen nyelvű tanulmány. kb. ív Rövid idegen nyelvű tanulmány. kb. ív Rövid idegen nyelvű tanulmány. kb. ív Rövid idegen nyelvű tanulmány. kb. ív Rövid idegen nyelvű tanulmány. kb. ív Rövid idegen nyelvű tanulmány 6. kb. ív Rövid idegen nyelvű tanulmány 7. kb. ív Rövid idegen nyelvű tanulmány 8. kb. ív Rövid idegen nyelvű tanulmány 9. kb. ív Rövid idegen nyelvű tanulmány 0. kb. ív Szakfordítás. kb. ív Szakfordítás. kb. ív Szakfordítás. kb. ív Szakfordítás. kb. ív Szakfordítás. kb. ív Szakfordítás 6. kb. ív Szakfordítás 7. kb. ív Szakfordítás 8. kb. ív Szakfordítás 9. kb. ív Szakfordítás 0. kb. ív Szakfordítás. kb. ív Szakfordítás. kb. ív Szakfordítás. kb. ív Szakfordítás. kb. ív (0 m.óra) Idegen nyelvű kézirat lektorálása. Idegen nyelvű kézirat lektorálása. Idegen nyelvű kézirat lektorálása. Idegen nyelvű kézirat lektorálása. Magyar nyelvű tudományos előadás. Magyar nyelvű tudományos előadás. Magyar nyelvű tudományos előadás. Magyar nyelvű tudományos előadás. Magyar nyelvű tudományos előadás. Magyar nyelvű tudományos előadás 6. Magyar nyelvű tudományos előadás 7. Magyar nyelvű tudományos előadás 8. Magyar nyelvű tudományos előadás 9. Magyar nyelvű tudományos előadás 0. Magyar nyelvű tudományos előadás. Magyar nyelvű tudományos előadás. Idegen nyelvű tudományos előadás. Idegen nyelvű tudományos előadás. Idegen nyelvű tudományos előadás. Idegen nyelvű tudományos előadás. Idegen nyelvű tudományos előadás. Idegen nyelvű tudományos előadás 6. (90 m.óra)

Idegen nyelvű tudományos előadás külföldön. Idegen nyelvű tudományos előadás külföldön. Idegen nyelvű tudományos előadás külföldön. Idegen nyelvű tudományos előadás külföldön. Irányított egyéb kutatás. Irányított egyéb kutatás. Irányított egyéb kutatás. Irányított egyéb kutatás. Irányított egyéb kutatás. Irányított egyéb kutatás 6. Oktatás magyar nyelven. féléves Oktatás magyar nyelven. féléves Oktatás magyar nyelven. féléves Oktatás magyar nyelven. féléves Oktatás magyar nyelven. féléves Oktatás magyar nyelven 6. féléves Oktatás magyar nyelven 7. féléves Oktatás magyar nyelven 8. féléves Oktatás magyar nyelven 9. féléves Oktatás magyar nyelven 0. féléves Oktatás magyar nyelven. féléves Oktatás magyar nyelven. féléves Oktatás idegen nyelven. féléves Oktatás idegen nyelven. féléves Oktatás idegen nyelven. féléves Oktatás idegen nyelven. féléves Hospitálás. Hospitálás. Hospitálás. Hospitálás. Hospitálás. Hospitálás 6. Hospitálás 7. Hospitálás 8. Hospitálás 9. Hospitálás 0. Idegen nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel. Idegen nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel. Idegen nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel. Idegen nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel. Magyar nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel. Magyar nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel. Magyar nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel. Magyar nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel. Magyar nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel. Magyar nyelvű kiadvány szerkesztésében való részvétel 6. (0 m.óra)

Egy félévben max. -öt lehet felvenni! Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 6. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 7. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 8. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 9. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 0. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 6. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 7. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 8. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 9. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 0. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 6. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 7. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 8. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 9. Szakmai konferencián hallgatókénti részvétel 0. Kutatási eredmények a disszertáció témájában. Kutatási eredmények a disszertáció témájában. Kutatási eredmények a disszertáció témájában. Kutatási eredmények a disszertáció témájában. Kutatási eredmények a disszertáció témájában. Kutatási eredmények a disszertáció témájában 6. Kutatási eredmények a disszertáció témájában 7. Kutatási eredmények a disszertáció témájában 8. (90. m.óra)