Ikt. Szám: 53-10/2014. 1 J e g y z ő k ö n y v Készült: Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselőtestületének (a továbbiakban: képviselő-testület) 2014. május 21-én a Városháza nagytermében megtartott nyílt ülésén. Jelen vannak: Bődi Szabolcs polgármester, Lesi Árpád alpolgármester, Bábel Péter, Bíró Károly, dr. Fang Simon, Szőke Imre, Vassné Kelemen Ágnes, Vida István, dr. Völgyes Attila képviselők. Tanácskozási joggal van jelen: Dr. Kelemen Henrietta jegyző, Papp Edit költségvetési csoportvezető, Bencsik Józsefné költségvetési ügyintéző, Árgyelán Bea városüzemeltetési ügyintéző, Ráczné Kévés Judit költségvetési ügyintéző, Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető, Titkárság: Honti Roland informatikus, Gyenes Zsigmondné jegyzőkönyv-vezető, Tanácskozási joggal rendelkező Önkormányzati intézmények vezetői, gazdasági vezetői közül jelen van: BAKÉR Nonprofit Kft.: Szabó Sándor ügyvezető, Kálomista Józsefné gazdasági vezető, Bődi Szabolcs polgármester: Tisztelettel köszönti a megjelenteket. Az ülést 14.00 órakor megnyitja. Megállapítja, hogy a képviselő-testület határozatképes, mert 9 főből megjelent 9 fő. Javaslatot tesz a napirendek meghatározására. Sürgősségi indítványként javasolja, hogy a képviselő-testület 23.) Napirendként Energetikai pályázat, 24.) Napirendként 176/2014. (IV.30.) számú határozat módosítása előterjesztéseket is tárgyalja meg. Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Sürgősségi indítvány elfogadása A képviselő-testület úgy határoz, hogy elfogadja Bődi Szabolcs polgármester Sürgősségi indítványát és a következő határozatot hozza: A Képviselőtestület úgy határoz, hogy 23.) Napirendként Energetikai pályázat Előterjesztő: Bődi Szabolcs polgármester, 24.) Napirendként 176/2014. (IV.30.) számú határozat módosítása előterjesztéseket is tárgyalni kívánja. 183/2014. (V.21.) Tárgy: Sürgősségi indítvány elfogadása
A képviselő-testület úgy határoz, hogy elfogadja Bődi Szabolcs polgármester Sürgősségi indítványát és a következő határozatot hozza: A Képviselőtestület úgy határoz, hogy 23.) Napirendként Energetikai pályázat Előterjesztő: Bődi Szabolcs polgármester, 24.) Napirendként 176/2014. (IV.30.) számú határozat módosítása előterjesztéseket is tárgyalni kívánja. 2 Bődi Szabolcs polgármester: Javaslatot tesz a napirendek elfogadására. Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Napirendek meghatározása. A képviselő-testület úgy határoz, hogy elfogadja Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és napirendjeit az alábbiak szerint határozza meg: 1.) Rendőrkapitányság tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről. Szóbeli előterjesztő: Rigó János rendőrkapitány 2.) Tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről és a végzett tevékenységről. 3.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről. 4.) Jegyzői tájékoztató az Önkormányzatot érintő fontosabb jogszabályokról, a Polgármesteri Hivatal működéséről és pénzügyi helyzetéről. Előterjesztő: dr. Kelemen Henrietta jegyző 5.) Előirányzat módosítás 6.) Első lakáshoz jutó fiatal házasok kölcsöne 7.) Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó rendelet-tervezet 8.) Beszámoló az FKDM TKT 2013. évi működéséről Előterjesztő: Lesi Árpád alpolgármester 9.) Beszámoló a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 2013. évi működéséről Előterjesztő: Lesi Árpád alpolgármester 10.) a PRO TALENTUM Közalapítvány alapító okiratának módosítása 11.) Kérelem kaputelefon felszerelésére Előterjesztő: Bertalan Annamária intézményvezető 12.) Napsugár Bölcsőde SZMSZ és Szakmai Program módosítása Előterjesztő: Bertalan Annamária intézményvezető 13.) Tájékoztató a XX. Szentmiklósi Napok programjairól Előterjesztő: Szabó Sándor ügyvezető 14) Középtávú tervezés 15.) Sport koncepció elfogadása 16.) Endrédy utcai intézmény belső felújítása 17.) 36/2014. (I.30.) számú határozat módosítása 18.) Testvérvárosok polgárainak találkozói 19.) Kunszentmiklós, 1593. helyrajzi számú ingatlan értékesítése
20.) Puszta Hangja Egyesület kérelme 21.) Losonczi József kérelme Kunszentmiklós, Mészöly Pál utca 40. szám alatti ingatlan helyi védettségének megszüntetése érdekében 22.) Dr. Horvai István lakásbérleti szerződésének hosszabbítása 23.) Energetikai pályázat 24.) 176/2014. (IV.30.) számú határozat módosítása 25.) Egyéb ügyek. Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testülete 184/2014. (V.21.) Tárgy: Napirendek meghatározása. A képviselő-testület úgy határoz, hogy elfogadja Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és napirendjeit az alábbiak szerint határozza meg: 1.) Rendőrkapitányság tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről. Szóbeli előterjesztő: Rigó János rendőrkapitány 2.) Tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről és a végzett tevékenységről. 3.) Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről. 4.) Jegyzői tájékoztató az Önkormányzatot érintő fontosabb jogszabályokról, a Polgármesteri Hivatal működéséről és pénzügyi helyzetéről. Előterjesztő: dr. Kelemen Henrietta jegyző 5.) Előirányzat módosítás 6.) Első lakáshoz jutó fiatal házasok kölcsöne 7.) Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó rendelettervezet 8.) Beszámoló az FKDM TKT 2013. évi működéséről Előterjesztő: Lesi Árpád alpolgármester 9.) Beszámoló a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 2013. évi működéséről Előterjesztő: Lesi Árpád alpolgármester 3
10.) a PRO TALENTUM Közalapítvány alapító okiratának módosítása 4 11.) Kérelem kaputelefon felszerelésére Előterjesztő: Bertalan Annamária intézményvezető 12.) Napsugár Bölcsőde SZMSZ és Szakmai Program módosítása Előterjesztő: Bertalan Annamária intézményvezető 13.) Tájékoztató a XX. Szentmiklósi Napok programjairól Előterjesztő: Szabó Sándor ügyvezető 14) Középtávú tervezés 15.) Sport koncepció elfogadása 16.) Endrédy utcai intézmény belső felújítása 17.) 36/2014. (I.30.) számú határozat módosítása 18.) Testvérvárosok polgárainak találkozói 19.) Kunszentmiklós, 1593. helyrajzi számú ingatlan értékesítése 20.) Puszta Hangja Egyesület kérelme 21.) Losonczi József kérelme Kunszentmiklós, Mészöly Pál utca 40. szám alatti ingatlan helyi védettségének megszüntetése érdekében 22.) Dr. Horvai István lakásbérleti szerződésének hosszabbítása 23.) Energetikai pályázat 24.) 176/2014. (IV.30.) számú határozat módosítása 25.) Egyéb ügyek.
1.) Napirend Rendőrkapitányság tájékoztatója az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről. (szóbeli előterjesztés) 5 Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy a rendőrség képviselője még nem érkezett meg, ezért javasolja, hogy a napirendet akkor tárgyalják meg, amikor a rendőrség képviselője megérkezik. Megjegyzi, nem igazán tudják az okát a kapitány úr távollétének. 2.) Napirend Tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről és a végzett tevékenységről. (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 1. melléklete.) Kérdés és hozzászólás nem volt. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről és a végzett tevékenységről. A Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Képviselőtestület úgy határoz, hogy az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről és a végzett tevékenységről szóló tájékoztatót elfogadja. Több kérdés és hozzászólás nem volt. 185/2014. (V. 21.) Tárgy: Tájékoztató az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről és a végzett tevékenységről. A Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestülete (továbbiakban Képviselőtestület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Képviselőtestület úgy határoz, hogy az előző ülés óta történt fontosabb eseményekről és a végzett tevékenységről szóló tájékoztatót elfogadja. 3.) Napirend Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről. (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 2. melléklete.) Kérdés és hozzászólás nem volt. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről.
megtárgyalta Bődi Szabolcs előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló beszámolót elfogadja. 2./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az 569/2013. (XI.20.) Tárgy: Árajánlat világításkorszerűsítésre végrehajtási idejét 2014. december 31. időpontra módosítja, A 38/2014. (I.30.) Tárgy: Pótbefizetés a Magyar Tanyasi Termék Termeltető Feldolgozó és Értékesítő Közhasznú Nonprofit Kft. részére végrehajtási idejét 2014. június 30. időpontra módosítja. Határidő: azonnal 186/2014. (V.21.) Tárgy: Beszámoló a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről. megtárgyalta Bődi Szabolcs előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról és az átruházott hatáskörben hozott döntésekről szóló beszámolót elfogadja. Határidő: azonnal 6 4.) Napirend Jegyzői tájékoztató az önkormányzatot érintő fontosabb jogszabályokról, a Polgármesteri Hivatal működéséről és a pénzügyi helyzetről. (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 3. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta. Látszik, hogy a bevételek szépen folynak be, mind az adóbevételek, mind az állami támogatási forrásból érkező bevételek. A pénzügyi helyzeten látható, hogy még mindig
pozitív szaldóval zárták a hónapot. Ez biztató jel. Ha visszatekintenek az előző évekre, akkor mindig negatív szaldóval zártak. Vida István képviselő: Javasolja, hogy a szállítói tartozásoknál csak olyan számlák kerüljenek bele, amelyek lejártak, ami júniusban vagy május végén fog lejárni, azt most még felesleges belevenni, mert itt tartozásról van szó! Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Jegyzői tájékoztató az önkormányzatot érintő fontosabb jogszabályokról, a Polgármesteri Hivatal működéséről és a pénzügyi helyzetről. A Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Képviselőtestület úgy határoz, hogy az önkormányzatot érintő fontosabb jogszabályokról, a Polgármesteri Hivatal működéséről és a pénzügyi helyzetről szóló jegyzői tájékoztatót elfogadja. 187/2014. (V. 21.) Tárgy: Jegyzői tájékoztató az önkormányzatot érintő fontosabb jogszabályokról, a Polgármesteri Hivatal működéséről és a pénzügyi helyzetről. A Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselőtestülete (továbbiakban Képviselőtestület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: A Képviselőtestület úgy határoz, hogy az önkormányzatot érintő fontosabb jogszabályokról, a Polgármesteri Hivatal működéséről és a pénzügyi helyzetről szóló jegyzői tájékoztatót elfogadja. 7 5.) Napirend Előirányzat módosítás (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta. Itt az állami finanszírozás változása, másrészt testületi döntés alapján történik az előirányzat módosítás. A szennyvíztisztító telep és csatornahálózat bővítés BM önerő alapból megérkezett 50-52 MFt. Ez látható is, a felhalmozási forráshiányt csökkenti. Ha kis lépésekkel is, de elindultak abba az irányba, amit szeretnének ebben az évben elérni, hogy központi forrásokból tudják lefaragni a hiányukat. A rendelet-tervezetet elfogadásra javasolják. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a rendelet-tervezetet. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja:
8 Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (V. 21.) önkormányzati rendelete Kunszentmiklós Város Önkormányzata 2014. évi költségvetéséről szóló 3/2014. (II.20.) önkormányzati rendelet módosításáról. 6.) Napirend Első lakáshoz jutó fiatal házasok kölcsöne (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 5. sz. melléklete.) Kérdés és hozzászólás nem volt. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a rendelet-tervezetet. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja: Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2014. (V. 21.) önkormányzati rendelete az első lakáshoz jutó fiatal házasok támogatásáról. 7.) Napirend Nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó rendelettervezet (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 6. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy az előterjesztés egy határozat-tervezetet is tartalmaz. Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: törvényességi felhívásban foglaltak vizsgálata megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1.) A Képviselő-testület a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal BKB/001/7103-1/2013. számú levelében foglalt törvényességi felhívást megvizsgálta és úgy határoz, hogy az abban foglaltakkal egyetért. 2.) A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. Bődi Szabolcs polgármester dr. Kelemen Henrietta jegyző Bődi Szabolcs polgármester dr. Kelemen Henrietta jegyző Irattár
188/2014. (V. 21.) Tárgy: törvényességi felhívásban foglaltak vizsgálata 9 megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1.) A Képviselő-testület a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal BKB/001/7103-1/2013. számú levelében foglalt törvényességi felhívást megvizsgálta és úgy határoz, hogy az abban foglaltakkal egyetért. 2.) A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. Bődi Szabolcs polgármester dr. Kelemen Henrietta jegyző Bődi Szabolcs polgármester dr. Kelemen Henrietta jegyző Irattár Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a rendelet-tervezetet. A Képviselő-testület 9 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül az alábbi önkormányzati rendeletet alkotja: Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testületének 15/2014. (V. 21.) önkormányzati rendelete a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz begyűjtésére vonatkozó közszolgáltatás helyi szabályairól. 8.) Napirend Beszámoló az FKDM TKT 2013. évi működéséről (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 7. sz. melléklete.) Kérdés és hozzászólás nem volt. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Beszámoló az FKDM TKT 2013. évi működéséről megtárgyalta Lesi Árpád alpolgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi működéséről szóló beszámolót tudomásul veszi. 2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád alpolgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. - Lesi Árpád alpolgármester
- Lesi Árpád alpolgármester - FKDM TKT 10 189/2014. (V. 21.) Tárgy: Beszámoló az FKDM TKT 2013. évi működéséről megtárgyalta Lesi Árpád alpolgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Felső Kiskunsági és Dunamelléki Többcélú Kistérségi Társulás 2013. évi működéséről szóló beszámolót tudomásul veszi. 2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád alpolgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. - Lesi Árpád alpolgármester - Lesi Árpád alpolgármester - FKDM TKT 9.) Napirend Beszámoló a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 2013. évi működéséről (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 8. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy a városok, települések költségvetése szempontjából nagyon megnyugtató az, hogy a KESZI teljes mértékben az állami kvótából képes kigazdálkodni a működéséhez szükséges eszközöket. Ez olyan intézményegység, amely teljes mértékben meg tud élni az állami alapokból. Vida István képviselő: Elmondja, hogy az anyagból is látszik, hogy jó gazda módjára igyekeznek Emellett olyan kulturális tevékenységet is végeznek, melynek során a kapcsolatot még az óvodákkal is felveszik, hogy az ott élő öregek napjait derűsebbé tegyék. Ez kiváló, példamutató, amit csinálnak.
Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy a tassi elmeszociális részleg felújításának beruházása elindult, amely pályázatot még a többcélú kistérségi társulás pályázati pénzként elnyert, abból megtörténik a felújítás, megszépül és kiegészül az épület. Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Beszámoló a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 2013. évi működéséről megtárgyalta Lesi Árpád alpolgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 2013. évi működéséről szóló beszámolót tudomásul veszi. 2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád alpolgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. - Lesi Árpád alpolgármester - Lesi Árpád alpolgármester - Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 11 190/2014. (V. 21.) Tárgy: Beszámoló a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 2013. évi működéséről megtárgyalta Lesi Árpád alpolgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény 2013. évi működéséről szóló beszámolót tudomásul veszi. 2./ A Képviselő-testület megbízza Lesi Árpád alpolgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. - Lesi Árpád alpolgármester - Lesi Árpád alpolgármester - Kistérségi Egyesített Szociális Intézmény
10.) Napirend A PRO TALENTUM Közalapítvány alapító okiratának módosítása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 9. sz. melléklete.) 12 Kérdés és hozzászólás nem volt. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: a PRO TALENTUM Közalapítvány alapító okiratának módosítása megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy jóváhagyja, elfogadja a határozat mellékletét képező mind a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, mind az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseinek figyelembevételével készült - PRO TALENTUM Közalapítvány alapító okiratának módosítását, illetve változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, egyben felhatalmazza a polgármestert, hogy az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot aláírja. 2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy kezdeményezze a fenti változások bírósági nyilvántartásba történő bejegyzését, továbbá a PRO TALENTUM Közalapítványnak az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvántartásba vételét. Határidő: 2014. május 31. - Tábori Ferenc elnök Kunszentmiklós Város Önkormányzata Képviselő-testülete 191/2014. (V. 21.) Tárgy: a PRO TALENTUM Közalapítvány alapító okiratának módosítása megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy jóváhagyja, elfogadja a határozat mellékletét képező mind a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, mind az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezéseinek figyelembevételével készült - PRO TALENTUM Közalapítvány alapító okiratának módosítását, illetve változásokkal egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratát, egyben felhatalmazza a polgármestert, hogy az egységes szerkezetbe foglalt alapító okiratot aláírja.
2./ A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy kezdeményezze a fenti változások bírósági nyilvántartásba történő bejegyzését, továbbá a PRO TALENTUM Közalapítványnak az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvénynek megfelelő közhasznúsági nyilvántartásba vételét. Határidő: 2014. május 31. - Tábori Ferenc elnök 11.) Napirend Kérelem kaputelefon felszerelésére (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 10. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy egy kormányhivatali ellenőrzés során felvetődött, hogy jó lenne, ha kaputelefon lenne a bölcsődében. Jó lenne ha az Egészségügyi Központban új laborfelszerelés lenne, jó lenne, ha három mentő autó lenne Kunszentmiklóson. Elhangzott, hogy haladnak afelé, hogy csökkenjen a költségvetés hiánya. Sajnos nem érték még el, mivel az Egészségügyi Központ meghibásodott informatikai gépei javítására sem tudtak pénzt átcsoportosítani, itt sem tudnak más javaslatot tenni, csak amennyiben az intézmény költségvetésében találnak erre keretet, az intézményvezető jelezte, hogy ott nem lát forrást ilyen célra, így azt tudják, hogy ebben az évben nem tudják, pláne nem év közben beütemezni, megpróbálják a jövő évi költségvetésbe betervezni. Ez nem azt jelenti, hogy a bölcsődében tárva, nyitva vannak az ajtók és a kapu, és a gyerekek ki és be szaladgálnak. Meg van a biztonsági rendszer, kicsit nehézkesebb, mint ha kaputelefonnal lehetne nyitni. Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság javaslata, hogy ebben az évben csak valami rendkívüli forrás érkezésekor tudnak visszatérni rá. Amennyiben nem, akkor a jövő évi költségvetés készítésébe illesszék bele. Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Napsugár Bölcsőde Kérelme kaputelefon felszerelésére megtárgyalta Bertalan Annamária előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Napsugár Bölcsőde kaputelefon felszerelése kérelmét jelenleg nem tudja támogatni, de amennyiben a Napsugár Bölcsőde 2014. évi költségvetése illetve többlet költségvetési forrás erre lehetőséget biztosít, úgy visszatér a kérelem támogatására. 2./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. december 31. 13
- Napsugár Bölcsőde 14 A Képviselő-testület 7 igen szavazattal, 2 nem szavazattal az alábbi határozatot hozza: 192/2014. (V. 21.) Tárgy: Napsugár Bölcsőde Kérelme kaputelefon felszerelésére megtárgyalta Bertalan Annamária előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Napsugár Bölcsőde kaputelefon felszerelése kérelmét jelenleg nem tudja támogatni, de amennyiben a Napsugár Bölcsőde 2014. évi költségvetése illetve többlet költségvetési forrás erre lehetőséget biztosít, úgy viszszatér a kérelem támogatására. 2./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. december 31. - Napsugár Bölcsőde 12.) Napirend Napsugár Bölcsőde SZMSZ és Szakmai Program módosítása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 11. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólás nem volt. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: A Napsugár Bölcsőde Szakmai Programjának és a Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Napsugár Bölcsőde Szakmai Programját és a Szervezeti és Működési Szabályzatát a módosításokkal egységes szerkezetben jóváhagyja. 2./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31.
- dr. Kelemen Henrietta, jegyző - Napsugár Bölcsőde 15 193/2014. (V. 21.) Tárgy: A Napsugár Bölcsőde Szakmai Programjának és a Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítása Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a Napsugár Bölcsőde Szakmai Programját és a Szervezeti és Működési Szabályzatát a módosításokkal egységes szerkezetben jóváhagyja. 2./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert, a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. - dr. Kelemen Henrietta, jegyző - Napsugár Bölcsőde 13.) Napirend Tájékoztató a XX. Szentmiklósi Napok programjairól (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 12. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy már 20. alkalommal kerül megrendezésre a Szentmiklósi Napok program. Lesi Árpád alpolgármester: Elmondja, hogy tavaly és tavaly előtt több lakos is szeretett volna mulatós zenét, ezért kérésükre most mulatós zene is lesz a programban, a 3+2 zenekar koncertje lesz ilyen. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Tájékoztató a XX. Szentmiklósi Napok programjairól megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza:
A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a XX. Szentmiklósi Napok programjairól szóló tájékoztatót elfogadja. 16 194/2014. (V. 21.) Tárgy: Tájékoztató a XX. Szentmiklósi Napok programjairól megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a XX. Szentmiklósi Napok programjairól szóló tájékoztatót elfogadja. 14.) Napirend Középtávú tervezés (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 13. sz. melléklete.) Kérdés és hozzászólás nem volt. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Középtávú tervezés Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy 8/2014. (I.30.) határozatát módosítja és a határozat melléklete helyébe jelen határozat melléklete lép. 2./ A Képviselő-testület megbízza Bődi Szabolcs polgármestert és dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31.
- Bencsik Józsefné költségvetési ügyintéző 17 195/2014. (V. 21.) Tárgy: Középtávú tervezés Kunszentmiklós Város Önkormányzat Képviselő-testülete (továbbiakban Képviselő-testület) megtárgyalta Bődi Szabolcs előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy 8/2014. (I.30.) határozatát módosítja és a határozat melléklete helyébe jelen határozat melléklete lép. 2./ A Képviselő-testület megbízza Bődi Szabolcs polgármestert és dr. Kelemen Henrietta jegyzőt a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. - Bencsik Józsefné költségvetési ügyintéző 15.) Napirend Sport koncepció elfogadása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 14. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy jó így együtt látni a Kunszentmiklósi sportéletet és ennek fejlődési ívét is megtervezték, ezért volt jó ennek az elkészítése. Köszönik az előterjesztés készítőjének, Tóth Istvánnénak az alapos munkát és a pontos tájékoztatást. Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Sport koncepció elfogadása megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy Kunszentmiklós Város Önkormányzatának 2014-2018. időszakra vonatkozó Sport Koncepcióját elfogadja. 2./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31.
- általa az érintettek 18 196/2014. (V. 21.) Tárgy: Sport koncepció elfogadása megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy Kunszentmiklós Város Önkormányzatának 2014-2018. időszakra vonatkozó Sport Koncepcióját elfogadja. 2./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. - általa az érintettek 16.) Napirend Endrédy utcai intézmény belső felújítása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 15. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy több helyszínt javasoltak a gimnázium elhelyezésére, a legmegfelelőbbnek az Endrédy utcai elhelyezés tűnik, illetve ezt fogadta el az intézmény. A képviselő-testület egy korábbi döntésével a termeket a KLIK-nek és a vívó szakosztálynak ajánlotta fel. Elmondja, hogy a vívó szakosztály vezetőjét megkereste, aki jelezte, hogy ha a városi érdek ezt kívánja, akkor erre az évre nagyon szívesen felajánlják a helyiséget. A KLIK vezetője is tudomásul vette, hogy még ők sem tudják igénybe venni az Endrédy utcai helyiségeket. Így a tantermek rendbetétele az önkormányzat feladata lett. Most a felújításhoz szükséges anyagi eszközök biztosításáról van szó. Ezt 1,5 MFt-ban határozták meg. Ott jelenleg is folynak munkák. Igyekeznek az ott jelenlévőkkel kiviteleztetni sok munkát. Úgy gondolja, hogy a következő 20 évre történik meg az épület felújítása. Az első energetikai, a nyílászárók felújítása illetve a zöld energia bekapcsolása az ellátó rendszerbe. Ez már készen van, a homlokzat felújítása folyamatban van. Aki járt arra, láthatja, hogy újra bebizonyították a helyi cégek, a Jáger Kft., hogy rendkívül magas szinten képes új értéket előállítani.
Bábel Péter képviselő: Elmondja, hogy támogatja azt, hogy a gimnáziumban olyan fejlesztés lesz, ami az elmúlt 50 évben nem volt, kicsit furcsának találja, hogy az önkormányzat felajánlotta az ÁMK-t, de nem fogadták el, ezt is el tudja fogadni. Az önkormányzat a saját költségvetéséből alakítja ki a termeket! Megjegyzi, nem ugyanabból a költségvetésből működik a város, mint a gimnázium! Tudja, hogy zömében Kunszentmiklósi gyerekek járnak majd oda, de az átalakításnak vannak költségei, s utána a visszaalakításnak is lesz költsége! A gimnázium vezetése nagyon jól látta, hogy általános iskola céljára az Endrédy utcai iskola a legmegfelelőbb, mert a Rákóczi utcai iskolánál már olyan forgalom van, hogy az már veszélyes, a szülők nem tudnak parkolni. Lehet, hogy a következő képviselő-testületnek azon kellene elgondolkodni, hogy ha az már részben iskolává alakítják, akkor lehet, hogy közlekedési szempontból hosszabb távon biztonságosabban lehetne megoldani a város általános iskolájának az elhelyezését. Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy a Rákóczi úti iskola felújítása folyamatban van, a kerítés beljebb helyezésével igyekeznek ezt az anomáliát megoldani. Csak a falak felújítása és a padló rendbetétele fog lezajlani az Endrédy utcában, tehát csak állagmegóvás történik. Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Endrédy utcai intézmény belső felújítása megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1/ A Képviselőtestület úgy határoz, hozzájárul ahhoz, hogy a Baksay Sándor Református Gimnázium az Endrédy utcai intézményben, 4 db tantermet díjmentesen használjon a 2014/2015. tanévben azzal, hogy a rezsi költségeket terület és időarányosan kötelesek megfizetni. 2./ A Képviselőtestület úgy határoz, hogy a felújításhoz szükséges bruttó 1.500.000.-Ft összeget a 2014. évi pályázati alap terhére biztosítja. 3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014.08.31. - Glisics László műszaki ügyintéző - Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető 197/2014. (V. 21.) Tárgy: Endrédy utcai intézmény belső felújítása megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1/ A Képviselőtestület úgy határoz, hozzájárul ahhoz, hogy a Baksay Sándor Református Gimnázium az Endrédy utcai intézményben, 4 db tantermet díjmentesen használjon a 19
2014/2015. tanévben azzal, hogy a rezsi költségeket terület és időarányosan kötelesek megfizetni. 2./ A Képviselőtestület úgy határoz, hogy a felújításhoz szükséges bruttó 1.500.000.-Ft összeget a 2014. évi pályázati alap terhére biztosítja. 3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014.08.31. - Glisics László műszaki ügyintéző - Vass Viktor városüzemeltetési csoportvezető 20 17.) Napirend 36/2014. (I. 30.) számú határozat módosítása (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 16. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy a tasskertesi óvoda felújítása miatt kerül sor a nyári szünet átrendezésére. Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: 36/2014. (I.30.) számú határozat módosítása megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a 36/2014. (I.30.) számú határozatának 2./ pont a) alpontjában 2014. június 16 - július 11. nyári szünet idején szöveg törlésre kerül. 2./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a 36/2014. (I.30.) számú határozat 2./ pont b) alpontjában 2014. július 14 - augusztus 1. nyári szünet idején szöveg helyébe 2014. július 21. - augusztus 22. nyári szünet idején szöveg lép. 3./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a 36/2014. (I.30.) számú határozatának 2./ pont c) alpontjában 2014. augusztus 4- augusztus 23. nyári szünet idején szövegrész helyébe 2014. június 16. július 18. nyári szünet idején szöveg lép. 4./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. - Csereklei Angéla városüzemeltetési ügyintéző - Tóth Gyuláné VDÁMK intézményvezető
21 198/2014. (V. 21.) Tárgy: 36/2014. (I.30.) számú határozat módosítása megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a 36/2014. (I.30.) számú határozatának 2./ pont a) alpontjában 2014. június 16 - július 11. nyári szünet idején szöveg törlésre kerül. 2./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a 36/2014. (I.30.) számú határozat 2./ pont b) alpontjában 2014. július 14 - augusztus 1. nyári szünet idején szöveg helyébe 2014. július 21. - augusztus 22. nyári szünet idején szöveg lép. 3./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a 36/2014. (I.30.) számú határozatának 2./ pont c) alpontjában 2014. augusztus 4- augusztus 23. nyári szünet idején szövegrész helyébe 2014. június 16. július 18. nyári szünet idején szöveg lép. 4./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. május 31. - Csereklei Angéla városüzemeltetési ügyintéző - Tóth Gyuláné VDÁMK intézményvezető 18.) Napirend Testvérvárosok polgárainak találkozói (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 17. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Lesi Árpád alpolgármester: Elmondja, hogy ez a pályázat az elmúlt két évben nagy segítség volt a Szentmiklós Napok megtartásához, és nagyon sok határon túli magyar illetve külföldi vendéget tudtak vendégül látni. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és javasolja a pályázat benyújtását, ugyanakkor javasolja, hogy az érintett testvérvárosokat értesítsék ki, és már most készüljenek erre a programra, ne várják meg az őszt. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Testvérvárosok polgárainak találkozói megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1/ A Képviselő-testület úgy határoz, pályázatot nyújt be a Testvérvárosok polgárainak
találkozói című pályázatra. 2/ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a pályázat megírásával Vankozak Nyelvoktató és Szolgáltató Bt.-t bízza meg. 3/ Megbízottat bruttó 70.000 Ft pályázatírási díj illeti meg, valamint nyertes pályázat esetén a támogatási összeg 2 %-a. 4/ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. június 4. - Józan Judit jegyző - Árgyelán Bea városüzemeltetési ügyintéző - Vankozak Nyelvoktató és Szolgáltató Bt. 22 199/2014. (V. 21.) Tárgy: Testvérvárosok polgárainak találkozói megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és az alábbi határozatot hozza: 1/ A Képviselő-testület úgy határoz, pályázatot nyújt be a Testvérvárosok polgárainak találkozói című pályázatra. 2/ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy a pályázat megírásával Vankozak Nyelvoktató és Szolgáltató Bt.-t bízza meg. 3/ Megbízottat bruttó 70.000 Ft pályázatírási díj illeti meg, valamint nyertes pályázat esetén a támogatási összeg 2 %-a. 4/ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. június 4. - Józan Judit jegyző - Árgyelán Bea városüzemeltetési ügyintéző - Vankozak Nyelvoktató és Szolgáltató Bt.
19.) Napirend Kunszentmiklós, 1593. helyrajzi számú ingatlan értékesítése (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. sz. melléklete.) 23 Kérdések és hozzászólások: Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy a képviselő-testület az előző ülésén jelölte ki az ingatlant értékesítésre, mostanra elkészült az értékbecslés. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és 150.000.- összegben javasolja meghatározni a vételárat. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Kunszentmiklós, 1593. helyrajzi számú ingatlan értékesítése megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az értékesítésre kijelölt Kunszentmiklós 1593. helyrajzi számú beépítetlen belterületi ingatlan induló vételárát 150.000.- összegben határozza meg. 2./ A Képviselő-testület megbízza Bődi Szabolcs polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. június 30. - Ráczné Kévés Judit ügyintéző - Hajdú Gábor Kunszentmiklós, Szélmalom u. 17. 200/2014. (V. 21.) Tárgy: Kunszentmiklós, 1593. helyrajzi számú ingatlan értékesítése megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy az értékesítésre kijelölt Kunszentmiklós 1593. helyrajzi számú beépítetlen belterületi ingatlan induló vételárát 150.000.- összegben határozza meg. 2./ A Képviselő-testület megbízza Bődi Szabolcs polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. június 30.
- Ráczné Kévés Judit ügyintéző - Hajdú Gábor Kunszentmiklós, Szélmalom u. 17. 24 20.) Napirend Puszta Hangja Egyesület kérelme (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 4. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Bődi Szabolcs polgármester: Elmondja, hogy a kérelem egy kis késéssel érkezett, hiszen az emlékmű már áll az ÁMK előtt. A Krúdy társaságnak egy nagyon szép emlékülése, ünnepsége volt, a tagok közül jó néhányan vissza szeretnének jönni Kunszentmiklósra, szeptember végén egy nagyon szép kiállításnak és egy személyes zenei találkozónak lehetünk majd tanúi a múlt héti végi ünnepség kapcsán. Vassné Kelemen Ágnes képviselő: Ismerteti, hogy a Városszépítő és Kulturális Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és elfogadásra javasolja, az ülésen azt a tájékoztatást kapták, hogy ez kezdete egy dolognak, több dolog is ki lesz állítva, azt is tudják, hogy a főtér felújítása miatt most máshova nem lehetett elhelyezni, de a bizottságnak igazából nem tetszik a helyszín. Esetleg közösen kereshetnének egy olyan helyszínt, amelyet méltóbbnak találnának, szinte a parkolóban kerülne elhelyezésre az emléktábla. Kérik, hogy a következő emléktábla avatása előtt próbáljanak meg jobb helyet keresni erre a célra. Bábel Péter képviselő: Elmondja, hogy támogatja, hogy gazdagodjon a város sok mindennel, de vannak törvények, szabályok, amelyet betartatnak másokat meg szoktak büntetni, ha engedély nélkül csinálnak valamit, vagy utólagos engedély kéréssel csinálják. Kéri az egyesületeket, de nem javasol büntetni senkit, mert pozitív dolog, de kérik, hogy próbálják betartani a törvényeket, szabályokat, mert kellemetlen helyzetben van a képviselő-testület. Ez jó dolog, de sokan jönnek jó dologgal, akiket kénytelenek határozatokkal elutasítani vagy megbüntetni. Vida István képviselő: Elmondja, hogy a levél végi dátumból látszik, hogy ők betartották a szabályt, április 15-én íródott a beadvány, s április 30-án volt egy testületi ülés! Nem tudni, hogy hol volt közben a kérelem. Bődi Szabolcs polgármester: Szavazásra teszi fel a határozat-tervezetet az alábbi szövegezéssel: Tárgy: Puszta Hangja Egyesület kérelme Kunszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy térítésmentesen hozzájárulást ad a Puszta Hangja Egyesület részére, hogy az 1819 hrsz.-ú területen emlékművet állítson. 2./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy megbízza Bődi Szabolcs polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. december 31.
- Glisics László városüzemeltetési ügyintéző - Puszta Hangja Egyesület 6090 Kunszentmiklós, Kossuth L. u. 7. 25 201/2014. (V. 21.) Tárgy: Puszta Hangja Egyesület kérelme Kunszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (továbbiakban: Képviselőtestület) megtárgyalta Bődi Szabolcs polgármester előterjesztését és a következő határozatot hozza: 1./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy térítésmentesen hozzájárulást ad a Puszta Hangja Egyesület részére, hogy az 1819 hrsz.-ú területen emlékművet állítson. 2./ A Képviselő-testület úgy határoz, hogy megbízza Bődi Szabolcs polgármestert a további teendők ellátásával. Határidő: 2014. december 31. - Glisics László városüzemeltetési ügyintéző - Puszta Hangja Egyesület 6090 Kunszentmiklós, Kossuth L. u. 7. 21.) Napirend Losonczi József kérelme Kunszentmiklós, Mészöly Pál utca 40. szám alatti ingatlan helyi védettségének megszüntetése érdekében (Az előterjesztés a jegyzőkönyv 20. sz. melléklete.) Kérdések és hozzászólások: Vassné Kelemen Ágnes képviselő: Ismerteti, hogy a Városszépítő és Kulturális Bizottság az előterjesztést megtárgyalta és javasolja, hogy tekintettel arra, hogy rendeletet kellene változtatni ahhoz, hogy levegyék a védettséget az épületről, így javasolják, hogy maradjanak meg az eredeti állapotnál. Javasolják, hogy a leendő vevő egyeztessen az önkormányzattal. Tudomásuk szerint nincsenek olyan nagy elvárások azzal kapcsolatban, hogy ne lehetne a mai igényekhez átalakítani ezeket az épületeket.
Vida István képviselő: Elmondja, hogy a műemlékvédelemnél is annak van jelentősége, hogy a külső megjelenéshez, homlokzathoz nem lehet hozzányúlni. Aki vevőként jelentkezett, ilyen szempontból is át kívánja alakítani az épületet. Ha az egyeztetés során a vevő nem ért egyet ezzel, akkor a kérelem kerüljön vissza a képviselő-testület elé, bár inkább azt javasolná, hogy vegyék le a védettséget az épületről. Ha valaki megnézi az épületet és annak környezetét, akkor úgy gondolja, hogy a védelmet nem indokolt meghagyni rá, főleg úgy, hogy hat éve nem lakják az épületet. Bíró Károly képviselő: Elmondja, hogy két, egymással szorosan összefüggő kérdésről van szó. Az egyik a helyi rendelet, amely a helyi védettséggel kapcsolatos. Már akkor megfogalmazódott benne, hogy a helyi védettségű épületek bizonyos értelemben terhet jelentenek a tulajdonosoknak, hiszen korlátozottan értékesíthetők, mint ahogyan itt olvastuk, illetve korlátozottan újíthatók fel. A képviselő-testület, aki ezeket a korlátokat meghozta, semmiféle formában nem nyújt segítséget ezeknek az épületeknek a karbantartásához, elidegenítéséhez. Mindenképpen a rendelet újragondolása szükséges, ezzel maximálisan egyetért. Ebben a konkrét esetben, mivel tapasztalják, hogy a tavalyi évtől kezdve az értékesítés jó néhány esetben azért hiúsult meg, mivel helyi védettség alá került, sőt volt olyan vásárló, aki nem is vette fel a kapcsolatot az eladókkal, mert látta a házon lévő táblát. Az esetük megerősíti ennek a rendeletnek az átgondolásában, a kérelmüket támogatja, a legutóbbi kérelmük óta jelentős problémával áll szemben a család, egészségügyi és anyagi gondokkal áll szemben a család. Bábel Péter képviselő: Elmondja, hogy próbálnak ragaszkodni egy rendelethez, amelynek betartása nem egyszerű. Ha a helyi védettség rákerült volna a régi postahivatalra, akkor lehet, hogy mind a mai napig állna a postahivatal, lehet, hogy konténerpostába járnának az ügyeiket intézni, nem tudni, hogy melyik helyzet lenne a jobb, hiszen akkor a posta is megvárta volna, hogy összedőljön az épület. Ez a képviselő-testület adta el Kunszentmiklós egyik legszebb épületét, a Husz házat, pedig lehet, hogy inkább meg kellett volna tartani, az épített örökségre való hivatkozással. Úgy gondolja, hogy a rendeletet módosítani kellene, bele kellene venni, hogy egyedi kérelem esetén a képviselő-testület méltányolhatja a beadványt. A tulajdonos is mondhatja, hogy megvárja, amíg összedől. Így semmi értéket nem teremtenek, senkinek nem tesznek vele jót. A kérelmet támogatásra javasolja. Szőke Imre képviselő: Elmondja, hogy a Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság az előterjesztést megtárgyalta. Amikor a rendeletet alkották, akkor is sokat beszéltek erről. Amikor megújul egy régi épület, mindenki büszke rá, hogy a város szépül és nem csak a 70-es években épült kockaházak vannak. Ezeket olcsón, gyorsan fel lehetett építeni. Vannak még a városban olyan épületek, amelyeket érdemes lenne megőrizni. A hivatal kezdeményezésére indult ez még az előző ciklusban. Szerinte nagyon jó dolog, hogy törekedjenek arra, hogy a városban az értékes, szebb ingatlanok megmaradjanak. A tavalyi évben új építésügyi jogszabály jött ki, ami felülírta az előzőeket. A rendelet a jogszabályra hivatkozik. Javasolja, hogy nézzék meg a rendeletben lévő korlátokat. A hivatal épületének felújítása most zajlik, ez műemlék épület. Szörnyülködve látják, hogy a gyönyörű kő lábazatot nagyon okos módon levakolták, utána még okosabb módon a 80-as években szétfurkálták, tönkretették. Most a felújítás során gyönyörűen helyre lehetne állítani a lábazatot. Ugyan olyan kő lábazata van, mint a református templomnak. Ebben az állapotában csak azt lehet tenni vele, hogy levakolják azokat a hibákat, amelyek helyreállítása fillérekbe került volna a 70-es években. Egyszerűségből, nemtörődömségből ezt az örökséget kapták. Ha egy utcafronti képe az épületnek megmarad, és nem rózsaszínre festik, hanem fehérre, az nem olyan költség, mint amilyet csinálnak belőle. Azt kell megérteni és a lakossággal is meg- 26
értetni, hogy nem azért van a rendelet, hogy bárkit korlátozzanak, hanem azért, hogy az építészeti örökséget megőrizzék, ezek nem olyan szintű korlátozások, hogy milliókkal emelnék meg egy épület felújítását. Ha van a rendeletben olyan korlát, amely ezt túlzottan emelné, akkor azt kivételre vagy csökkentésre javasolná. Az ingatlanokkal kapcsolatos egyéni döntésre nem tesz lehetőséget a rendelet, vagy a rendeletet helyezzék hatályon kívül, -akkor megszűnik teljesen a korlátozás, - vagy ezt a felülvizsgálatot teszik meg, és mindenki megelégedésére működik a városban a helyi védettség. Dr. Fang Simon képviselő: Elmondja, hogy egyetért Szőke Imre véleményével, hogy az új építési törvényeknek megfelelően kell megvizsgálni, hogy milyen korlátokat jelent. Az eladónak a vevővel együtt közösen kell bejönni, egyeztetni és akkor meg lehet nyugtatni a vevőt. Nem gondolja azt, hogy a képviselő-testület alkalmas lenne egyedi elbírálásokra, hiszen egyik képviselő sem építész, városrendező, városrendezéssel foglalkozó szakértő. Ezért olyan szakértőt kell felkérni, aki erre alkalmas, például Szilberhorn Erzsébetéket, akik annak idején ezeket az előterjesztéseket készítették. Az ő szakértelmük ismeretében legyen alkalma a képviselő-testületnek ezeket a kérdéseket újragondolni azzal együtt, hogy a jegyző kisasszony megvizsgálja, hogy milyen tényleges korlátokat állít a felsőbb jogszabály. Lesi Árpád alpolgármester: Elmondja, hogy a Ráckevei régi rendőrkapitányság átépítésekor is csak a külső homlokzat maradt meg eredetiként az összes többi része teljesen új építmény, a modern kornak megfelelő. Elfogadja a képviselő-testület tagjai véleményét, de van olyan élethelyzet, amikor segíteni kellene az eladónak, a szabályt úgy kellene módosítani, hogy a külső homlokzat hasonlítson az eredetihez, de engedményt is kell tenni. Ezeket a kérdéseket végig kellene gondolni, és egy ülésre előterjeszteni. Minden egyes kérelmet meg kell vitatni és eldönteni, hogy melyik engedhető meg. A kiskunsági áruház építése miatt a város két legszebb épületét lebontották akkori megfontolásból. Most az az egyik legcsúnyább épület a városban, amiről nem a testület tehet, hanem az akkori jogszabályok hagyták. Akkor a régi épületeket nem nagyon becsülték. Tudjuk, hogy gyönyörű belvárosunk volt anno, most meg ilyen, olyan. A turizmusnak jót tenne, ha végig lehetne sétálni, de van olyan élethelyzet, ahol valamit engedni kellene. Bábel Péter képviselő: Úgy gondolja, hogy kettős mércével mérnek, vissza kell gondolni arra, hogy 8-10 évvel ezelőtt, amikor felújították az okmányirodát, akkor többszázezer forinttal többet fizettek azért, hogy piros legyen a teteje, hisz a régi felvételekkel alapján kellett, hogy a központban egységes legyen. Aztán eladtak egy ingatlant a központban, annak már nem kellett, hogy piros legyen a teteje. Örül annak, hogy próbálnak következetesek lenni, kitartani. Egyet ért azzal, hogy vannak olyan helyzetek, amikor nem árt lépni. Az egyik legszebb ház, a Virágh Kúria szomszédságában lévő, Vörös Jani bácsi tulajdonában lévő épület volt, s ott is megvárták, hogy olyan állapotba kerüljön az ingatlan, hogy felújíthatatlanná vált. Kitarthatnak az álláspontjuk mellett, de lehet egy-két ház, amely megmentésre érdemes lenne, de nem abban a formában, amit most szeretnének, de az enyészeté lesz. Vida István képviselő: Elmondja, hogy lehet, hogy mindenkinek megfelel ez a rendelet, s az, hogy a ház védett legyen, csak aki benne lakik, vagy a tulajdonosa nem igazán ért ezzel egyet. Nem tudja, hogy amikor a rendelet előkészítése folyt, meg lettek-e keresve a tulajdonosok, ha igen, mi volt a véleményük, feltételezhető, hogy ugyanaz, ami most. Úgy gondolja, akkor járnának el helyesen, ha a 6 éve húzódó eladások során nem tudtak megállapodni egy vevővel sem, javasolja, vegyék le róla a védettséget, és a tulajdonos eladhassa, átalakíthassa az épületet. 27