Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (IV.11.) önkormányzati rendelete a közterület elnevezés és a ház megállapítás, továbbá létesítmények elnevezésének helyi szabályairól Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. (1) bekezdés 3. pontjában és az 51. (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, ugyanezen törvény 13. (1) bekezdésének 3. pontjában, valamint az Alaptörvény 32. cikk (1) bekezdés a.) pontjában meghatározott feladatkörébe eljárva a következőket rendeli el: I. fejezet Általános rendelkezések 1. A rendelet célja, hogy Szentes város közigazgatási területén szabályozza a közterületek elnevezéséhez, házozáshoz, név- és háztábla elhelyezéséhez fűződő hatásköröket, feladatokat, jogokat és kötelezettségeket. 2. A rendelet hatálya kiterjed Szentes város közigazgatási területén található közterületekre, magánutakra és a központi címregiszterről és a címkezelésről szóló 345/2014. (XII. 23.) Korm. rendelet 2. -ában meghatározott ingatlanokra. Értelmező rendelkezések 3. E rendeletben szereplő fogalmakkal kapcsolatban a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 47. 7. pontjában, a központi címregiszterről és a címkezelésről szóló 345/2014. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. -ban, valamint a magyarországi hivatalos földrajzi nevek megállapításáról és nyilvántartásáról szóló 303/2007. (XI. 14.) Korm. rendelet 2. (3) bekezdés j) pontjában meghatározott fogalmak az irányadók. II. fejezet A közterület elnevezésének általános szabályai 4. (1) Minden belterületi közterületet - kérelemre vagy hivatalból - el kell nevezni. Külterületi közterületet el lehet nevezni. Nem szükséges elnevezni a lakótelepek épületei közötti szerviz-, kiszolgálóutakat, továbbá a mezőgazdasági célú dűlőutakat. (2) Az új közterület nevét a létrejöttét követő egy éven belül meg kell állapítani. (3) Az elnevezett közterület természetes folytatásaként nyíló új közterület szakasz külön elnevezési eljárás nélkül a már el elnevezett közterület nevét veszi fel. (4) A közterület nevének megállapításakor figyelemmel kell lenni Szentes Város jellegére, történelmére, hagyományaira, földrajzi sajátosságaira. (5) A közterület során törekedni kell arra, hogy az elnevezés rövid és közérthető, a magyar nyelvhelyesség szabályainak megfelelő legyen.
2 (6) A város közigazgatási területén több azonos elnevezésű közterület nem lehet. (7) et személyről, tárgyról, állatról, növényről, történelmi eseményről, földrajzi névről vagy fogalomról lehet elnevezni. (8) Az idegen eredetű, a nehezen kiejthető és mesterkélt ket mellőzni kell. (9) A dátumokkal jelzett (pl.: Március 15., Október 6.) nevek alkalmazását a postai kézbesítés miatt kerülni kell. 5. (1) Személyről közterületet elnevezni halálát követően lehet, de csak a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló CLXXXIX. törvény 14. (2) bekezdése rendelkezéseinek figyelembe vételével. (2) elnevezéssel emléket állítani olyan magyar személynek lehet a) akinek közismert tevékenysége a nemzet történelmében kiemelkedő jelentőségű volt, és személye megbecsülésnek örvend, b) aki a tudomány, művelődés, sport vagy társadalmi élet egyéb területén kimagaslóan jelentőset tett vagy alkotott, s ezáltal személyének az emléke megőrzésre méltó, c) akinek a város életében, történelmében kiemelkedő szerepe volt, tevékenységével hozzájárult Szentes Város egészének vagy egy részének fejlődéséhez, hírnevének növeléséhez. (3) et elnevezni olyan nem magyar személyről is lehet, akinek élete, munkássága a város vagy az emberiség egyetemes történelmében kiemelkedő jelentőségű volt. (4) Az új knél általában az alábbi névi utótagok használhatók: a) : a legáltalánosabb közterület név, közlekedési útvonal b) út: jelentősebb közlekedési út c) köz: kis kereszt d) tér: épületekkel, utakkal, utcákkal körülvett közterület e) park: bokros, virágos, pázsitos, fásított nagyobb közterület, melyet helyenként szobrok és szökőkutak is díszítenek f) sétány: szélesebb, rendszerint fákkal, gyeppel, virágágyakkal szegett, padokkal ellátott közterület g) sor: csak az egyik oldalán beépített. (5) A város története során kialakult névi utótagok továbbra is érvényesek, de a jövőbeni alkalmazásukat mellőzni kell: átjáró, dűlő, dűlősor, dűlőút, gát, határút, hegy, kert, lejáró, liget, part, udvar, zug III. fejezet A közterület elnevezésének eljárási szabályai 6. (1) A közterület és védetté nyilvánítása a képviselő-testület hatáskörébe tartozik. (2) ek elnevezésére Szentes Város lakosai, továbbá a városban működő civil és egyéb szervezetek a polgármesterhez nyújthatják be javaslataikat, melyekről a Képviselő-testület dönt. (3) Személyről történő elnevezés esetén be kell szerezni a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltárának véleményét. (4) A közterület elnevezésére vonatkozó előterjesztést és az elnevezéssel kapcsolatban benyújtott észrevételeket a Képviselő-testület elé kell terjeszteni. (5) A közterület elnevezésével kapcsolatos döntést közzé kell tenni a város honlapján. A döntéssel az adatok átvezetése érdekében meg kell keresni az ingatlan-
3 nyilvántartást; tájékoztatás céljából meg kell küldeni a rendőrkapitányságnak, a postahivatalnak, a tűzoltóságnak, a katasztrófavédelemnek, a mentőknek és a közmű szolgáltatóknak. 7. (1) A közterület nevének megváltoztatására a közterület elnevezésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. (2) Az elnevezéstől ított 10 éven belül közterület nevet megváltoztatni csak abban az esetben lehet, ha a közterület név tartalmának, jelentésének más névvel történő helyettesítése társadalmi és erkölcsi szempontból mindenképpen szükséges. (3) Nem szabad megváltoztatni azokat az neveket, amelyeket Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete védettnek nyilvánít. i névjegyzék 8. (1) A város közterületeinek neveiről közterületi névjegyzéket kell vezetni. (2) A közterületi névjegyzék közhitelű nyilvántartás, abba bárki betekinthet. (3) A közterületi névjegyzék tartalmazza a közterület: a) helyrajzi át/ait, b) elnevezését (elő és utótagját), c) elnevezésének, névmódosításának időpontját, a képviselő-testület határozatának át, d) korábbi elnevezésére vonatkozó adatokat, e) tulajdonosának, kezelőjének nevét. (4) A közterületi névjegyzék vezetéséről a Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Közigazgatási Irodája gondoskodik. (5) A közterületi névjegyzék e rendelet 1. ú melléklete. IV. fejezet A házozásra vonatkozó szabályok Az ingatlanok házozása 9. (1) Az elnevezett közterületeken a lakóépületeket, egyéb épületeket és beépítetlen telkeket (továbbiakban: ingatlanok) házmal kell ellátni (továbbiakban: házozás). A házozást belterületen új közterület létrejötte esetén az elnevezését, telekalakítás esetén az engedélyező határozat véglegessé válását követően 60 munkanapon belül el kell végezni. (2) Egy közterületre nyíló több ingatlan azonos házmal nem jelölhető. (3) Az ingatlan házát ahhoz a közterülethez kapcsolódóan kell megállapítani, amellyel az ingatlan határos. (4) Ha az ingatlan több közterülettel is határos, a házot arra az elnevezett közterületre kell kiadni, amelyről az ingatlan bejárata nyílik. (5) Telekosztás, hiányzó vagy kettőzött házok esetén a házot /betűjel formátumban az ABC nagybetűvel kell megkülönböztetni a kettős, hármas és ékezetes betűk alkalmazása nélkül. (6) Kialakult házozásnál telekegyesítést követően az épületek megtartják eredeti házukat.
4 (7) A már megállapított házok megváltoztatására csak olyan rendezetlen állapot megszüntetése érdekében kerülhet sor, amely az ingatlanok azonosítását akadályozza. Így különösen akkor, ha a) több ingatlan azonos közterületnévvel és azonos házmal szerepel az ingatlan-nyilvántartásban, b) az ingatlan egyedi szerű megjelölése nem a kialakult növekvő sornak megfelelő, c) az ingatlan(ok) telekalakítására került sor. A házozásra vonatkozó hatásköri és eljárásjogi rendelkezések 10. (1) A házozási hatósági eljárás hivatalból vagy annak a személynek a kérelmére indul, akinek a házozáshoz vagy a ház megváltoztatásához jogos érdeke fűződik. A házozási eljárásokban első fokon a jegyző jár el. Határozattal kell dönteni a) a házok megállapításáról, b) az ingatlanok átozásáról, c) az ingatlantulajdonos kötelezéséről ház táblával történő megjelölésére, d) jogosulatlan ház használatának megszüntetéséről 8 napos teljesítési határidő tűzése mellett e) a házok összevonásáról. (2) Hivatalból kell megállapítani a házot a) új közterület létrejötte, b) a házozási rendben fennálló hiba vagy hiány esetén. (3) A kérelmet az erre a célra rendszeresített nyomtatványon (a rendelet 2. ú melléklete) kell benyújtani a Hivatal Műszaki Irodáján, melyben meg kell jelölni az ingatlan fekvését, helyrajzi át, tulajdonosát. A kérelmet indokolni kell. Az eljárást általános mértékű illeték terheli. (4) A határozatot közölni kell az érintett ingatlan(ok) tulajdonosával, tulajdonosaival, a véglegessé vált határozatot a személyi adat- és ingatlan-nyilvántartó szervekkel, földhivatallal. (5) A házozási eljárásra - az e rendeletben foglaltak figyelembevételével - az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. 11. (1) A házozás belterületen a közterületnek a település központjához közelebb eső végében kezdődik. (2) Az út,, köz, stb. (a továbbiakban együttesen: ) házozása 1-től kezdődően, növekvő arab ozással történik és a ház növekedésének irányát tekintve az bal oldalán lévő ingatlanok páratlan, a jobb oldalon lévő ingatlanok páros ozást kapnak. (3) Terek ozása esetén 1-től kezdődően folyamatos, az óramutató járásával megegyező irányú. (4) A földrajzi okokból csak az egyik oldalán beépíthető utcák házozása arab ozással 1-től kezdődően folyamatos. (5) A tanyák ozása a kialakult rendet figyelembe véve folyamatos, emelkedő.
5 V. fejezet Névtáblák és ház táblák elhelyezése i névtáblák elhelyezése 12. (1) A közterület nevét jól látható módon névtáblán kell feltüntetni. (2) A névtáblát a közterületek elején és végén, valamint útkereszteződésekben kell elhelyezni. (3) A közterületi névtáblán feltüntetett nevek meg kell egyezniük a közterületi névjegyzékben szereplő írásmóddal. (4) A közterületi névtáblák kihelyezéséről, karbantartásáról, pótlásáról és szükség szerinti cseréjéről az önkormányzat gondoskodik. (5) A közterület elnevezésének megváltozása esetén a régi elnevezést feltüntető névtáblákat a változásról szóló döntést követő egy évig piros átlós vonallal áthúzva az eredeti helyén kell hagyni. Az új elnevezést feltüntető névtáblákat közvetlenül a régi fölött vagy alatt kell elhelyezni. (6) Az név- és háztábla szándékos vagy gondatlan rongálása, eltávolítása esetén a felmerülő költségeket a rongálóra át kell hárítani. (7) A közterület megszűnésével a közterület neve is megszűnik. Ebben az esetben a megszűnt közterület nevét az névjegyzékből törölni kell és gondoskodni kell a közterület névtáblai összegyűjtéséről. A ház táblák kihelyezése 13. (1) A ház táblát az ingatlan használója, tulajdonosa köteles a) az ingatlan közterületről jól látható főépület homlokzatán vagy az ingatlan bejárati ajtaján, kapuján, kerítésén, b) beépítetlen ingatlan esetén a kerítésen vagy az ingatlan más műszaki objektumán elhelyezni. (2) Külterületen a ház táblát az épületen, vagy ha a távolság indokolja az ingatlan bejáratánál, az útról jól látható helyen kell elhelyezni. (3) A ház tábla beszerzéséről - egyedi kérelem alapján az ingatlan használója, tulajdonosa - új közterület és ozása esetén az önkormányzat köteles gondoskodni. (4) A háztábla kihelyezéséről, szükség szerinti cseréjéről, pótlásáról az ingatlan használója, tulajdonosa köteles gondoskodni. Létesítmények 14. (1) Létesítmény: a közösség ára nyitva álló, önkormányzati tulajdonú épület és egyéb épített környezeti elem. (2) Élő személyről létesítményt elnevezni nem lehet. (3) Személyről történő elnevezés esetén a Csongrád Megyei Levéltár Szentesi Fióklevéltárának véleménye mellett be kell szerezni a közvetlen hozzátartozó jóváhagyását is.
6 (4) Létesítmények elnevezésére Szentes Város lakosai, továbbá a városban működő civil és egyéb szervezetek a polgármesterhez nyújthatják be javaslataikat, melyekről a Képviselő-testület dönt. (5) A döntésről a helyben szokásos módon tájékoztatni kell a lakosságot. (6) Létesítmények esetén értelemszerűen alkalmazni kell a 4. és az 5. -ban foglaltakat is. Záró rendelkezések 16. E rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba. Ezzel egyidejűleg az név és településrésznév megállapításának, továbbá létesítmények elnevezésének általános szabályairól szóló 6/1977. (X. 14.) T. ú tanácsi rendelete hatályát veszti. Dr. Demeter Attila sk. alpolgármester Dr. Sztantics Csaba sk. jegyző Záradék: Megalkotta Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete 2019. március 28. napján megtartott ülésén. Kihirdetve: 2019. április 11. napján. Dr. Sztantics Csaba jegyző
1 neve 5706, 6044, 6125 Áchim András 4, 84, 826 Ady Endre 6637 Akácfa 7705 Alkony 5101 Alkotmány 1154/1, 1154/2,1931, 1935 Alsórét Apponyi tér Marx tér 55, 130, 812 Arany János 6853 Árpád 20059 Árvíz 4659/2 Attila 244, 1177 Aulich Lajos 3728/6, 3716/3, 3702, 3730/2, 3728/4, 3766 Babits Mihály 347, 364 Babós 5261 Bacsó Béla 1892, 1977, 2349, 2430, 4522, 4524 Bajcsy-Zsilinszky 744 Bálint 8198 Balogh János 18595, 18596 Bárány köz 4656/2 Baross korábbi határozat a Átvezetve: 1991.05.14. tulajdonosa, kezelője
2 neve Bartók Béla 6427 Báthori 518 Batthyány 5430 Béke 1123 Béládi Belsőecser 7342 Bem Benedek Elek 2388, Bercsényi Berek Berekhát 7094 Bereklapos Bereklapos Bese László 6505 Bihari sor 931 Bocskai Bolgárkertész 303 Boros Sámuel 418, 469 Borza Bökény korábbi Brusznyai Árpád sétány Úttörő sétány 5229 Budai Nagy Antal 8027 Burián Lajos 1670 Cédrus 100 Céhház 6623 Csaba 7510/1 Csallány Gábor part határozat a Átvezetve: 1991.05.17. tulajdonosa, kezelője
3 15067 neve Cserebökény Cseuz Béla Csík 5346 Csillag 18589 Csónakos köz korábbi Kajánújfalu utcák kialakítása Csongrádi út Felszabadulás út 18585, 18586 Csordás köz Czóbel Béla 1720 Damjanich 6535 Dankó Pista 5018 Daru 8410/1, 8410/2 Darvas József 2032, 2033 Deák Ferenc Derekegyházi oldal 1323 Derzsi Kovács Jenő 226 Dessewffy sor 6266 Dobó Dónát 1844, 2031, 2298, 4597 Dósai Molnár Dózsa köz 1387, 2163, 2264, Dózsa György 4494, 4559, 4566 Dr. Berényi Imre Kádár Sándor 8165 Dr. Lakos Imre határozat a 55/1996. (VI. 21.) Átvezetve: 1996.12.17. Átvezetve: 1991.03.20. Átvezetve: 1991.03.21. tulajdonosa, kezelője
4 neve 8010, 8239 Dr. Mátéffy Ferenc 7596 Dr. Négyesy László korábbi 2896, 2897 Dr. Udvardi László Árvai Bálint 7753 Dr. Uhlár István 8362 Drahos István 7093 Dugovics Titus 6440/1 Epres sor 8457/3, 8457/9 Erdei Ferenc 5626/1 Erzsébet tér Köztársaság tér 7636 Esze Tamás Farkas zug 6014, 6341/2 Farkas Antal 825, 917 Farkas Mihály 8067 Fekete Márton Sallai Imre Felsőrét Fertő 7195/2 Frangepán sor 7794, 7885 Futó Zoltán 7869, 8575/1, Gaál István 8575/2 7522 Galamb Garázs dűlő Gergely Gilicze Antal határozat a Átvezetve: 1991.03.12. Átvezetve: 1991.05.07. Átvezetve: 1991.03.13. tulajdonosa, kezelője
5 neve 6693 Gógány Gólya 4881/2 Gyalog 18593 Gyékényes köz 4219, 5493 Hadzsy János út 3 Hajdú Lajos 18855 Hajnal 7947 Hegedűs László Hékéd 4327 Hétvezér 8297, 8360, 8733, 8753, Honvéd 8800 Horváth telep 848 Horváth Mihály 7558, 7683 Hunyadi János 6900 Huszár 6163 Ifjúság tér 127, 153, Ifjúsági sétány 4195/19, 4128, 4268 Ipartelepi út Iskola 1491, 2604, 4634 Jókai 5588/1 József Attila Józsefszállás 865, 975, 1016, 1132 Jövendő 4265/11, Juhász Gyula korábbi határozat a tulajdonosa, kezelője
6 4290 neve Kaján Kajánújfalu 10011 Kalász 18591 Kapás köz 6992, 7057, Kasza 7135 4948 Kátai 6780 Kéreg Kereszt 5383 Keresztes korábbi Kajánújfalu utcák kialakítása 7416 Kertész Elekes János 883 Kígyó 3848/3 Kikelet 7088/1 Kinizsi 6234 Kis 5678, 5832 Kisér 7443 Kishát 3416/1 Kispatéi út 23, 41, 65 Kiss Bálint 1388 Kiss Ernő 8282 Kiss Zsigmond Hámán Kató Kistőke 883 Kígyó 7330 Klapka 7469 Klára határozat a 55/1996. (VI. 21.) Átvezetve: 1996.12.17. Átvezetve: 1991.03.11. Átvezetve: 1991.05.20. tulajdonosa, kezelője
7 neve 1017 Klauzál 6463 Knézich Károly 8768 Kodály Zoltán 4655, 4657 Kolozsvár 4507 Korsós sor 22 Kossuth tér 4660/2 Kossuth Lajos 4675 Koszta József 7517/15 Kováts Károly 6901 Kökény 432 Kölcsey 895 Könyök 20074/1, 20074/2 Körösparti 6393, 6861 Kötő korábbi 8316 Köztársaság Tanácsköztársaság 784 Kristó Nagy István 7948 Kurca sor Külsőártér Külsőecser 1204 Lahner György Lapistó 6557 Lavotta 1440, 1526, 1614, 1680 Lázár Vilmos 1157, Leiningen Károly Levendula határozat a Átvezetve: 1991.05.07. tulajdonosa, kezelője
8 korábbi neve határozat a 5644 Liget sor 7152 Lőrinc u. Mészáros Lőrinc Átvezetve: 1991.03.13. Luther tér Horváth Mihály tér 3798 Madách Imre Mágocsi út 6585 Magyari Imre 20017, 20020 Magyartési 7487 Mariska 4949/1 Mátyás király 950/1 Mecs Balogh Mentettrét 6259/3, 7196 Mentő 5458 Mészáros Lázár 7386 Mező 2093 Mikecz Mikszáth Kálmán 8369 Móra Ferenc 8559/4 Móricz Zsigmond Mucsihát 32 Munkácsy Mihály 1656, 2960, 4434 Munkás Török Sándor Muskátli 196/18 Nádas sétány 4369 Nádasdy 15031 Nádudvary Jenő 835 Nagy Ferenc Szabadság tulajdonosa, kezelője
9 neve Nagy Sándor telep 1465, 1503, 1635 Nagysándor József 691 Nagygörgős Nagyhegy 2961 Nagyhegy sor 3634/1 Nagyhegy-széli út Nagynyomás 6094 Nagyörvény Nagytőke 4694 Nagyvölgy sor Németh László korábbi 7577, 7672 Nyár Kilián György 550 Nyíri 5750 Nyíri köz Óbester telep 7318 Orgona Orosházi út 20030 Őrház 6229 Örvény sor 8767 Őze Lajos 6188 Pacsirta 18582 Pásztor köz Pataki zug 5561 Páva Petőfi határozat a Átvezetve: 1991.02.27. Átvezetve: 1991.03.12. tulajdonosa, kezelője
10 neve 7835 Petrovics Soma 1045 Pintér 6970 Pipacs 68 Pólya 1234 Pöltenberg Ernő 1155/2, 1156/2, 1355 Rákóczi Ferenc 10069 Róna 6307 Rozgonyi korábbi 6939 Rózsa Rózsa Ferenc 549, 668 Rúzs-Molnár 5928 Sáfrán Mihály 624 Sajó köz 266 Sárgaparti Sárgarigó 7976, 8114 Sarkadi Nagy Mihály 5472 Sarló 6483 Schweidel József 185, 765/2, 766/1, 767/1 Sima Ferenc 5175 Somogyi Béla 6083, 6216 Soós Vajda Imre 4733 Sopron sor Sport tér 5541/67 Szabadság tér 225, 337, Szalai 1756, 2128, határozat a Átvezetve: 1991.03.11. Átvezetve: 1991.04.08. Rosenberg Átvezetve: 1991.03.11. tulajdonosa, kezelője
11 neve 2200, 2565, 2649, 2768, 2843, 2927, 2973 6164 Szántó Kovács János 3969/2 Szarvasi út Széchenyi liget 8695, 8763, 8778 Széchenyi István 1854, 2019, 2313, 2461, 4543, 4612 7039, 7125 Szegfű 1146 Szemere Bertalan 5650, 5684 Szent Anna korábbi Szeder Imre Ságvári Endre 5625 Szent Imre herceg Beloiannisz Szent Miklós tér 18583 Szent Vendel Szentlászló Szeszfőzde dűlő 7725, 7773, 7816, 7857 Szigeti István 5200, 5300 Szilfa 6228 Szondi 18587 Szőlős köz 587, 628 Szűrszabó Nagy Imre 7902 Táncsics Mihály Névtelen tér az Ortodox templom mellett határozat a Átvezetve: 1991.03.13. Átvezetve: 1991.03.28. tulajdonosa, kezelője
12 neve Tanya 7540, 7694 Tavasz Téglagyári 7195/1 Teleki László 4793/1 Temető Terehalom Tisza-rakpart Tiszavirág 6117 Toldi köz 8599 Topolya 116, 157 Tóth József 7292 Tölgyfa 1249 Török Ignác 1015 Törs Kálmán 5539 Új Újosztás 6852 Ürge út korábbi 1284 Vadaskert Április 4. Vajda telep 7726 Várady Lipót Árpád 5525/1 Vásárhelyi út Lenin út 1697, 1708 Vasvári Pál 1414, 1551, 1594, 1665 Vécsey Károly 4778 Vecseri Vecseri-foki út határozat a Átvezetve: 1991.02.27. Átvezetve: 1991.03.13. Átvezetve: 1991.02.27. tulajdonosa, kezelője
13 neve Vekerhát 15002 Vekerparti Vekerzug 8417 Veres Péter Veresegyház Veresháza 4732, 4825, 5044 Villogó 1815, 2063, 2263, 2895, 4455, 4477, Vörösmarty 4567 1357/36, 1575, 2810, Wesselényi 4476 Zalota 7941,7945/1, 8110 Zolnay Károly 4846, 4870, 4872 Zrínyi korábbi határozat a tulajdonosa, kezelője