Ikt.sz.: P-373/2010 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Általános iskolai körzethatárok felülvizsgálata, óvodai körzetek kialakítása Mell: 2 db
|
|
- Márk Pintér
- 5 évvel ezelőtt
- Látták:
Átírás
1 Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: P-373/2010 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: iskolai körzethatárok felülvizsgálata, óvodai körzetek kialakítása Mell: 2 db Szentes Város Önkormányzata Képviselő- testülete Szentes Tisztelt Képviselő- testület! A közoktatásról szóló évi LXXIX. törvény (továbbiakban: Kt.) 90. (1) bekezdése szerint a helyi önkormányzat meghatározza és közzéteszi az óvodák működési (felvételi) körzetét. Az e körzetben élő gyermekek felvételét az óvoda nem tagadhatja meg. Ugyanezen törvény 65. (2) bekezdése szerint a gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Az óvoda beleértve a kijelölt óvodát is köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki e törvény 24. -ának (3) bekezdése alapján köteles óvodába járni, ha lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye a körzetében található (kötelező felvételt biztosító óvoda). A kötelező felvételt biztosító óvoda ha a gyermek betöltötte a harmadik életévét nem tagadhatja meg a halmozottan hátrányos helyzetű gyermek, továbbá annak a gyermeknek a felvételét, aki a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvény 41. -a alapján jogosult a gyermek napközbeni ellátásának igénybevételére, illetve akinek a felvételét a gyámhatóság kezdeményezte. Ennek alapján szükséges meghatározni azt a körzetet, mely körzetbe tartozó gyermekek felvételét, illetve átvételét az óvoda nem tagadhatja meg. Célszerű ezt úgy tenni, hogy az általános iskolai körzetekkel összhangban legyen, így javaslom, hogy a - Kertvárosi Óvoda körzetébe a Deák Ferenc és a Koszta József szentesi illetékességű utcái tartozzanak az 1. számú melléklet szerint évben a körzetbe tartozó 3-5 éves gyermekek száma: 363 fő - A Központi Óvoda körzetébe a Klauzál Gábor és a Petőfi Sándor körzetébe tartozó utcák kerüljenek a 2. számú melléklet alapján évben a körzetbe tartozó 3-5 éves gyermekek száma: 404 fő Az iskola elsősorban azoknak a tanulóknak a kérelmét köteles teljesíteni, akik tekintetében ellátja a kötelező felvételi feladatokat. Minden más felvételi és átvételi kérelem teljesítésére csak akkor nyílik lehetősége, ha teljesítette az előírt kötelezettségét, vagyis nincs már olyan felvételi, átvételi kérelem, amelynek teljesítését nem utasíthatja el.
2 Települési arány: 0-18 éves gyermekek, tanulók száma Szentesen: 5255 fő (népesség-nyilvántartó adatai szerint) 0-18 éves HHH-s gyermekek, tanulók száma: 385 fő Települési arány: (385/5255)* 100= 7,32 % 1 (a maximális körzeti arány: 22,32%) HHH-s tanulók körzeti aránya: neve Deák Ferenc Klauzál Gábor Koszta József Petőfi Sándor Körzetben élő 6-14 éves tanulók száma (fő) Körzetben élő 6-14 éves HHH-s tanulók száma (fő) Körzeti arány (%) , , , ,97 Összesen: ,77 Fenti számításokból kitűnik, hogy a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek körzeti arányára vonatkozó rendelkezések (15 százalékpontnál nem nagyobb eltérés a települési aránytól, egy iskolában sem éri el a halmozottan hátrányos helyzetű tanulók körzeti létszáma az 50%-ot) a jelenlegi körzethatárok mellett is megtartásra kerülnek, ezért nem szükséges körzethatárt módosítani. Tájékoztató jelleggel közöljük az iskolai arányokat, melynek meghatározásához az iskolával tanulói jogviszonyban álló halmozottan hátrányos helyzetű tanulók létszámát el kell osztani az iskolával tanulói jogviszonyban álló összes tanuló létszámával. Deák Ferenc : 52/410= 12,68 % Klauzál Gábor : 61/288= 21,18 % Koszta József : 12/539= 2,22 % Petőfi Sándor : 54/261= 20,68 % Kiss Bálint Református : 11/433= 2,54 % Szent Erzsébet Katolikus : 29/361= 8,03 % Fentiek alapján a következő határozati javaslatot terjesztem a tisztelt Képviselő-testület elé: 1 A halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak az egyes felvételi körzetben kiszámított aránya legfeljebb tizenöt százalékponttal lehet magasabb, mint a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknek a település egészére kiszámított aránya 2
3 /2010. (II.26.) Tárgy: iskolai körzethatárok felülvizsgálata, óvodai körzetek kialakítása HATÁROZATI JAVASLAT Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete megtárgyalta az általános iskolai körzethatárok felülvizsgálata, óvodai körzetek kialakítása tárgyú előterjesztést és a következő határozatot hozza: 1./ Szentes Város Önkormányzat Képviselő-testülete megállapítja, hogy a jelenlegi általános iskolai körzethatárok a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően vannak kialakítva, ezért körzethatárt módosítani nem kell. 2./ A Képviselő-testület jóváhagyja, hogy a 2010/2011. nevelési évtől a Kertvárosi Óvoda körzetébe a 1. számú melléklet szerinti utcák tartozzanak. 3./ A Képviselő-testület jóváhagyja, hogy a 2010/2011. nevelési évtől a Központi Óvoda körzetébe a 2. számú melléklet szerinti utcák tartozzanak. 4./ A körzetek módosításáról a Közoktatási Információs Rendszert a jogszabályi határidőn belül értesíteni kell. Határidő: március 12. Felelős: Polgármesteri Hivatal Jegyzője A határozatról értesítést kapnak: 1.) Szentes Város Polgármestere 2.) Szentes Város Alpolgármestere 3.) Polgármesteri Hivatal Jegyzője 4.) Művelődési Iroda 5.) Számviteli és Tervezései Iroda 6.) Deák Ferenc igazgatója 7.) Klauzál Gábor igazgatója 8.) Koszta József igazgatója 9.) Petőfi Sándor igazgatója 10.) Kertvárosi Óvoda óvodavezető 11.) Központi Óvoda óvodavezető Szentes, február 12. Szűcs Lajos alpolgármester 3
4 Kertvárosi Óvoda és tagóvodái óvodai körzete 1. sz. melléklete ADY ENDRE HUNYADI JÁNOS ALKONY IFJÚSÁGI SÉTÁNY ARANY JÁNOS JÓKAI ÁRVÍZ KIKELET AULICH LAJOS KISPATÉI ÚT BABÓS KISS ERNŐ BAJCSY-ZSILINSZKY KISS ZSIGMOND BÁLINT KISTŐKE BALOGH JÁNOS KODÁLY ZOLTÁN BARTÓK BÉLA KORSÓS SOR BATTHYÁNY KÖLCSEY BERCSÉNYI KŐRÖSPARTI BOROS SÁMUEL KÖZTÁRSASÁG BORZA KRISTÓ NAGY ISTVÁN BÖKÉNY KURCA SOR BURIÁN LAJOS LAHNER GYÖRGY CÉDRUS LÁZÁR VILMOS CÉHHÁZ LEININGEN KÁROLY CSALLÁNY GÁBOR PART MADÁCH IMRE CSEUZ BÉLA MAGYARTÉSI CSONGRÁDI ÚT MENTETTRÉT DAMJANICH MIKECZ DARVAS JÓZSEF MÓRA FERENC DEÁK FERENC MÓRICZ ZSIGMOND DERZSI KOVÁCS JENŐ MUNKÁS DESSEWFFY SOR MUSKÁTLI DÓSAI MOLNÁR NÁDAS SÉTÁNY DÓZSA GYÖRGY NAGY SÁNDOR DR. BERÉNYI IMRE NAGY SÁNDOR TELEP DR. LAKOS IMRE NAGYGÖRGŐS DR. MÁTÉFFY FERENC NAGYHEGY DR. NÉGYESY LÁSZLÓ NAGYHEGY SOR DR. UDVARDI LÁSZLÓ NAGYHEGY-SZÉLI ÚT DR. UHLÁR ISTVÁN NAGYTŐKE DRAHOS ISTVÁN NYÁR ERDEI FERENC NYÍRI ESZE TAMÁS ÓBESTER TELEP FEKETE MÁRTON ŐRHÁZ FUTÓ ZOLTÁN ŐZE LAJOS GAÁL ISTVÁN PETROVICS SOMA GALAMB PÓLYA HAJNAL PÖLTENBERG ERNŐ HEGEDŰS LÁSZLÓ RÁKÓCZI FERENC HÉKÉD RÚZS-MOLNÁR HONVÉD SAJÓ KÖZ
5 Kertvárosi Óvoda és tagóvodái óvodai körzete 1. sz. melléklete SÁRGAPARTI SARKADI NAGY MIHÁLY SIMA FERENC SPORT SZALAI SZARVASI SZÉCHENYI SZÉCHENYI ISTVÁN SZEDER IMRE SZEMERE BERTALAN SZIGETI ISTVÁN SZŰRSZABÓ NAGY IMRE TÁNCSICS MIHÁLY TAVASZ TISZA-RAKPART TISZAVIRÁG TOPOLYA TÖRÖK IGNÁC VADASKERT VÁRADY LIPÓT ÁRPÁD VASVÁRI PÁL VÉCSEI KÁROLY VERES PÉTER VÖRÖSMARTY WESSELÉNYI ZALOTA ZOLNAY KÁROLY TÉR ÚT LIGET
6 Központi Óvoda és tagóvodái óvodai körzete 2. sz. melléklet ÁCHIM ANDRÁS HAJDÚ LAJOS AKÁCFA HÉTVEZÉR ALKOTMÁNY HORVÁTH TELEP ALSÓRÉT HORVÁTH MIHÁLY APPONYI TÉR HUSZÁR ÁRPÁD IFJÚSÁG TÉR ATTILA ÚT IPARTELEPI ÚT BACSÓ BÉLA ISKOLA BAROSS ÚT JÓZSEF ATTILA BÁTHORI JÓZSEFSZÁLLÁS BÉKE JÖVENDŐ BÉLÁDI JUHÁSZ GYULA BELSŐECSER KAJÁN BEM KAJÁNÚJFALU BEREK KALÁSZ BEREKHÁT KASZA BEREKHÁT KÁTAI BEREKLAPOS KÉREG BEREKLAPOS KERESZT BIHARI SOR KERESZTES BOCSKAI KERTÉSZ BÖKÉNY KÍGYÓ BRUSZNYAI ÁRPÁD SÉTÁNY KINIZSI BUDAI NAGY ANTAL KIS CSABA KISÉR CSÍK KISHÁT CSILLAG KISS BÁLINT DANKÓ PISTA KLAPKA DARU KLÁRA DEREKEGYHÁZI OLDAL KLAUZÁL DOBÓ KNÉZICH KÁROLY DÓNÁT KOLOZSVÁR DÓZSA KÖZ KOSSUTH TÉR DUGOVICS TITUSZ KOSSUTH LAJOS EPRES SOR KOSZTA JÓZSEF ERZSÉBET TÉR KÖKÉNY FARKAS ZUG KÖNYÖK FARKAS ANTAL KÖTŐ FARKAS MIHÁLY KÜLSŐÁRTÉR FELSŐRÉT KÜLSŐECSER FERTŐ LAPISTÓ FRANGEPÁN SOR LAVOTTA GERGELY LIGET SOR GÓGÁNY LŐRINC GYALOG HADZSY JÁNOS ÚT
7 Központi Óvoda és tagóvodái óvodai körzete 2. sz. melléklet MÁGOCSI ÚT TEMETŐ MAGYARI IMRE TEREHALOM MARISKA TOLDI KÖZ MÁTYÁS KIRÁLY TÓTH JÓZSEF MECS BALOGH TÖLGYFA MENTŐ TÖRS KÁLMÁN MÉSZÁROS LÁZÁR ÚJ MEZŐ ÚJOSZTÁS MUCSIHÁT ÜRGE MUNKÁCSY MIHÁLY VAJDATELEP NÁDASDY VARRÓ NÁDUDVARY JENŐ VÁSÁRHELYI ÚT NAGY FERENC VECSERI NAGYNYOMÁS VEKERHÁT NAGYÖRVÉNY VEKERPARTI NAGYVÖLGY SOR VEKERZUG NÉMETH LÁSZLÓ VERESEGYHÁZ NYÍRI KÖZ VERESHÁZA ORGONA VILLOGÓ OROSHÁZI ÚT ZRÍNYI ÖRVÉNY SOR PACSIRTA PATAKI ZUG PÁVA PETŐFI PINTÉR PIPACS RÓNA ROZGONYI RÓZSA SÁFRÁN MIHÁLY SARLÓ SCHWEIDEL JÓZSEF SOMOGYI BÉLA SOÓS SOPRON SOR SZABADSÁG TÉR SZÁNTÓ K. JÁNOS SZEGFŰ SZENT ANNA SZENT IMRE HERCEG SZENTLÁSZLÓ SZILFA SZONDI TÉGLAGYÁRI ÚT TELEKI LÁSZLÓ
SZENTES VÁROS sz. melléklet. Önkormányzati egyéni választókerületek területi leírása. 1. választókerület
1. sz. melléklet Önkormányzati egyéni választókerületek területi leírása SZENTES VÁROS 2010 1. választókerület Bartók Béla utca Cseuz Béla utca Darvas József utca Drahos István utca Erdei Ferenc utca Honvéd
KISPATÉI KRISTÓ NAGY ISTVÁN UTCA LAHNER GYÖRGY UTCA LÁZÁR VILMOS LEININGEN KÁROLY UTCA MADÁCH IMRE NAGY SÁNDOR NAGYGÖRGİS NAGYHEGY-SZÉLI ÚT NAGYHEGY
Beiskolázási körzethatárok DEÁK FERENC ÁLTALÁNOS ISKOLA RÁKÓCZI FERENC ARANY JÁNOS RÚZS-MOLNÁR AULICH LAJOS SAJÓ KÖZ BABÓS SÁRGAPARTI BAJCSY-ZSILINSZKY SIMA FERENC BÁLINT SZALAI BATTHYÁNY SZARVASI BERCSÉNYI
Ikt.sz.: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Általános iskolai körzethatárok felülvizsgálata Mell: ált. iskolai körzetek
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Általános iskolai körzethatárok felülvizsgálata Mell: ált. iskolai körzetek Szentes Város
Önkormányzati egyéni választókerületek területi leírása SZENTES VÁROS 2010
1. választókerület Önkormányzati egyéni választókerületek területi leírása 001.szavazókör Koszta J. Ált.lsk. I., Köztársaság u. 4. SZENTES VÁROS 2010 Bartók Béla utca Darvas József utca Erdei Ferenc utca
Ikt.sz.: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Általános iskolai körzethatárok felülvizsgálata Mell: ált. iskolai körzetek
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Tárgy: Általános iskolai körzethatárok felülvizsgálata Mell: ált. iskolai körzetek Szentes Város
Szentesi járás KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE TELEPÜLÉS OM FH.
TELEPÜLÉS OM FH. KÖTELEZŐ FELVÉTELT BIZTOSÍTÓ INTÉZMÉNY NEVE INTÉZMÉNY CÍME MEGJEGYZÉS Árpádhalom 200830 001 Fábiánsebestyéni Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Rózsa Ferenc Tagintézménye
363 Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017.(IV.14.) önkormányzati rendelete
Módosítva: 6/2018. (V.10.), 363 Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017.(IV.14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Város Önkormányzata Képviselő-testülete
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017.(IV.14.) önkormányzati rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
Város Önkormányzata Képviselő-testületének 10/2017.(IV.14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Város Önkormányzata Képviselő-testülete az egészségügyi alapellátásról
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: P-256/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt.sz.: P-256/2008 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő- testülete Tárgy: Beiskolázási körzethatárok felülvizsgálata
Módosította: 7/2004.(III.5.)Kt, 33/2004.(XII.11.)ÖR, 20/2005. (X.15.) ÖR, 14/2007. (V.17.), 24/2009. (X.12.),
Szentes Város Önkormányzata Képviselı-testülete 27/2002.(XII.21.)KT rendelete Szentes város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteinek megállapításáról Módosította: 7/2004.(III.5.)Kt, 33/2004.(XII.11.)ÖR,
A saját hatáskörben történt felülvizsgálat után a Rendelet módosítását javasoljuk az alábbiak szerint:
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Osztálya- Vagyongazdálkodási Csoport 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Iksz:U-1568 /2013 Üi: Czirokné/Bakó Hilda Tárgy: Vagyonrendelet módosítása Melléklet:
1./ A vagyonrendelet 1. számú mellékletét (tv. alapján forgalomképtelen törzsvagyon) érintő változás:
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda - Vagyongazdálkodási Csoport 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ügyiratszám: U-8704/2015 Témafelelős: Czirok Jánosné/Tóth Ágnes Tárgy: Vagyonrendelet
A fenti személyi változások, és az időközben történt orvosi praxisok új rendelőkbe való átköltözései miatt
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője 6601 Szentes, Kossuth tér 6. Pf.: 58. Tel.: (63) 510-300 Iktatószám:U-22655-36/2013. Témafelelős: Agócs Lászlóné Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete
SZENTES VÁROS INTEGRÁLT VÁROSFEJLESZTÉSI STRATÉGIÁJA MELLÉKLETEK 2009 SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁVAL EGYÜTTMŰKÖDVE KÉSZÍTETTE: Inno-Motive Nonprofit Kft. Cím: 6726 Szeged, Tárogató u. 60. Tel.: (+36) 62-642-712
1./ A vagyonrendelet 1. számú mellékletét (tv. alapján forgalomképtelen törzsvagyon) érintő változás:
Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Műszaki Iroda - Vagyongazdálkodási Csoport 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-300 Ügyiratszám: U-11219/2016 Témafelelős: Czirok Jánosné / Bálint Ágnes Tárgy: Vagyonrendelet
I. fejezet. Általános rendelkezések
Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testületének 5/2019. (IV.11.) önkormányzati rendelete a közterület elnevezés és a ház megállapítás, továbbá létesítmények elnevezésének helyi szabályairól Szentes
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN VECSÉS Köznevelési intézmény: Grassalkovich Antal Német Nemzetiségi és Kétnyelvű Általános Iskola Anton Grassalkovich Grundschule Wetschesch
6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 20/ fax.:63/
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Iktatószám: E-21439-2/2011. Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének. 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete. az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról
Fehérgyarmat Város Önkormányzata Képviselő- testületének 15/2004.(VI.10.) Önk. rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Fehérgyarmat Város Önkormányzat Képviselő- testülete a helyi
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: PKCBD Gyál Dátum: :46:13 Barka Ferenc Lapszám: 1
Barka Ferenc Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 14-048-001-2, Cím: Ady E. Ált. Isk. Ady E. u. 20., OEVK: 07 Arany János utca teljes közterület 27 Csontos József utca 000001 000061 páratlan házszámok
KÖRZETLEÍRÓ LISTA. Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány Intervallum típusa
Lapszám: 1 001. szavazókör, a Ve. 78. -a szerint a települési szintû lakóhellyel rendelkezö választópolgárok szavazására kijelölt szavazókör is Azonosító: 14-085-001-4, Cím: Napközi otthon, Bajcsy Zs.
001. szavazókör Azonosító: , Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Közterület neve jellege Kapubejárat tartomány
001. szavazókör Azonosító: 04-021-001-2, Cím: 5525 Füzesgyarmat, Széchelyi u. 2. (Központi Iskola) Ady Endre utca 36 36 folyamatos házszámok Ady Endre utca 38 999998 folyamatos házszámok Árpád utca 1 45
1. sz. választókerület
1. sz. választókerület 1. sz. szavazókör Szabadság u. 29. Szlovák Ált. Iskola Árpád utca 1 - folyamatos házszámok Árpád utca 5 9 páratlan házszámok Béke lakótelep Béke utca 1-3/B páratlan házszámok Bethlen
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete:
Monori Kossuth Lajos Óvoda (2200 Monor, Kossuth Lajos utca 37.) felvételi körzete: 1. Acsádi utca 2. Ady Endre utca páratlan oldala (vasút és a Kossuth Lajos utca közötti szakasz) 3. Arany János utca 4.
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete
IZSÁK VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 13/2011.(VI.29.) önkormányzati rendelete A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról Izsák Város Önkormányzat Képviselő-testülete
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület december 14-én tartandó ülésére
ELŐTERJESZTÉS A képviselő-testület 2017. december 14-én tartandó ülésére Tárgy: Javaslat a 090066175. sz. fogorvosi körzetre (működtető Dr. Yousif Egészségügyi, Szakorvosi és Kereskedelmi KFT.) vonatkozó
Háziorvosi körzetek leírása. 1. számú háziorvosi körzet
1. melléklet a 12/2015. (III. 31.) önkormányzati rendelethez Háziorvosi körzetek leírása 1. számú háziorvosi körzet Baczoni István utca Bethlen Gábor utca Blaha Lujza utca Búzavirág utca Csíktarcsa utca
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének
Polgár Város Önkormányzata Képviselő-testületének 16/2016. (VI. 17.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek kialakításáról (egységes szerkezetben az 1/2017. (I. 20.) és a 32/2017.
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete
Jászfényszaru Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2013. (X.04.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátási körzetek meghatározásáról Jászfényszaru Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca páros oldal, páratlan oldal 1-87-ig Balassa János utca Balogh
Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2013. Határozat
Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: 4554-6/2013. Határozat A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI.. törvény /a továbbiakban: Ve./ 77. /1/ bekezdésében biztosított
1. számú VÁLASZTÓKERÜLET
1. számú 1. számú Batsányi János Művelődési Központ 732 Tapolca, Vasút u. 3. Akácfa Árpád Bacsó Béla Damjanich János Dózsa György Fazekas Hegymagasi Kandó Kálmán Keszthelyi Kulich Gyula Mogyoróshegy Nyár
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL Köznevelési intézmény: Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Felvételi körzet: Ady Endre utca páros oldal, páratlan
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL Gyáli Ady Endre Általános Iskola 2360 Gyál, Ady Endre utca 20. Ady Endre utca Arany János utca Balassa János utca Balogh Ádám utca Barackos
PÜSPÖKLADÁNY település
01. számú egyéni választókerület szavazókörei és utcajegyzéke 001. Rendelőintézet, re bejelentkezettek, Kossuth u. 1. átjelentkezéssel szavazók Damjanich utca 000001 000011/0005 folyamatos házszámok Hajdú
ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület január 19-én tartandó ülésére
Tárgy: ELŐTERJESZTÉS a képviselő-testület 2017. január 19-én tartandó ülésére Javaslat az egészségügyi alapellátási körzetekről szóló 16/2016.(VI.17.) önkormányzati rendelet felülvizsgálatára Előterjesztő:
Isaszegi Helyi választási Iroda Vezetőjének. 2/2014. (III.31.) számú határozata. A választókerületekhez tartozó szavazókörök beosztása az alábbi:
Isaszegi Polgármesteri Hivatal Jegyzője 2117 Isaszeg, Rákóczi utca 45.szám Tel: 28/583-100, e-mail:hivatal@isaszeg.hu Ügyiratszám: 330-6/2014/12 Ügyintéző: Tóthné Pervai Katalin Tárgy: Egyéni Választó
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről
Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzatának 16/2016.(IX.08.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi és védőnői körzetekről Kiskunlacháza Nagyközség Önkormányzata az egészségügyi
Rendelet. Önkormányzati Rendeletek Tára. Dokumentumazonosító információk
Rendelet Önkormányzati Rendeletek Tára Dokumentumazonosító információk Rendelet száma: 13/2012.(IX.11.) Rendelet típusa: Módosító Rendelet címe: A háziorvosi, gyermekorvosi és fogorvosi körzetek meghatározásáról
E L Ő T E R J E S Z T É S. általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Szabó-Nagy Andrea E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről Tisztelt Képviselő-testület!
MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E
Marcali Város Önkormányzatának Képviselőtestülete 8700 Marcali, Rákóczi u. 11. Tel.: 85/501-000 MARCALI VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 32/2009. (XI. 13.) számú R E N D E L E T E az egészségügyi
Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019
Tulipánkert Székhelyóvoda - Hunyadi u.14. Törökszentmiklósi Óvodai Intézmény Törökszentmiklós Hunyadi út 14. ÓVODAI KÖRZET BEOSZTÁSOK 2018/2019 Északon a Vásárhelyi Pál utca, az Ipolyi térig. A Kossuth
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének../2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete
Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének./2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelet tervezete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK. 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról
TAPOLCA VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 32/2009. (XII. 21.) Kt. rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló
Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc
Szentes Város Alpolgármestere 6600 Szentes, Kossuth tér 6. sz. Ikt.sz.: 16-4783/2007. Témafelelős: Hering Ferenc Tárgy: Együttműködési megállapodás a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola és Óvoda,
Ez a rendeletet az önkormányzat közigazgatási területén működő egészségügyi alapellátást végző szolgáltatókra kell alkalmazni.
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 18/2016.(XI.25.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteinek meghatározásáról Füzesgyarmat Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről Tisztelt Képviselő-testület!
FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK
FELNİTT HÁZIORVOSI KÖRZETEK 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 1. melléklet a 38/2012. (X. 25.) Önkormányzati Rendelethez E F G V. Körzet VI.
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ /
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Ikt.sz.: H 28461-8/2010 Tárgy: a 31/2010. (II. 26.) Kt. határozattal
rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak:
rendelet 1/a. számú melléklete Az önkormányzat forgalomképtelen törzsvagyonába tartozó vagyontárgyak: Forgalomképtelen ingatlanok Sorsz. Hrsz. Terület ha m2 Cím Megnevezés Megjegyzés 1. 2 1 0783 Kossuth
EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.) önkormányzati rendelettel. 1. A rendelet hatálya 1. 2.
1 Szegvár Nagyközségi Önkormányzat képviselő-testületének 2/2017. (II.09.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról EGYSÉGES SZERKEZETBEN az 5/2017. (IV.28.), 15/2017.(X.27.)
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 9/2015. (III. 30.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2)
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ /
Szentes Város Önkormányzata Polgármesteri Hivatal JEGYZŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Ikt.sz.: H-160/2010. Tárgy: Szavazatszámláló bizottsági tagok megválasztása
Szentes Város Önkormányzatának üzleti ingatlanvagyontárgyai
4.melléklet a 21/2013.(X. 14.) önkormányzati rendelethez Szentes Város Önkormányzatának üzleti ingatlanvagyontárgyai A B C 1. 8/ / / Lakóház udvar TÓTH JÓZSEF UTCA 5/A 2. 11/ / / Volt középiskola TÓTH
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének
Dévaványa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 12/2016.(VII.27.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátás körzeteiről (módosításokkal egységes szerkezetben) Dévaványa Város Önkormányzat
Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről 1..
Sarkad Város Önkormányzata Képviselő-testületének 21/2014. (XI.28.) önkormányzati rendelete a területi védőnői körzetekről Sarkad Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egészségügyről szóló 1997.
Háziorvosi körzetek. Dr. Balla Ferenc általános orvostan, sebész, Traumatológia szakorvos, háziorvostan
Háziorvosi körzetek Körzet megnevezése/ Rendelés helye/ Háziorvos neve/ képesítési adatai I. számú felnőtt Kálvin tér 7. Dr. Király Tímea II. számú felnőtt Petőfi u. 14. Dr. Ungvári Zsigmond általános
ürítési nap hétfő és csütörtök
Utca Ady Endre utca Akácos utca Alinka utca Alkotmány utca Arany János utca Árpád utca Árvácska utca Avar utca Babits Mihály utca Bajcsy Zsilinszky utca Bakony utca Bányász utca Barátság utca Bartók Béla
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének. 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított
PILIS VÁROS ÖNKORMÁNYZATA Képviselı-testületének 12/2011. (II.25.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 1/2009. (II.04.) sz. önkormányzati rendelete az általános iskolai körzethatár és az óvodai körzethatár
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról
E L Ő T E R J E S Z T É S az egészségügyi alapellátási körzetek megállapításáról Készült: Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 2012. október 25-i ülésére Előterjesztő: Bárányné Márton Melinda
Tól Ig Közterület neve Házszám Ép. Lh. Házszám Ép. Lh. Intervallum Körzet
Gyomaendrőd 1. oldal Áchim András utca Teljes 002 Ady Endre utca Teljes 009 Akác utca Teljes 016 Alkotmány utca Teljes 014 Álmos utca Teljes 002 Álmosdomb utca Teljes 017 Apponyi utca Teljes 012 Arany
I. számú választókerület
I. számú választókerület Ady Endre utca Berzsenyi Dániel utca Hársfás utca Hársfás utca Kazinczy utca Nádasdy utca Puskás Ferenc utca Szigetdőlı Táncsics lakótelep Wesselényi utca a a 1-23 páratlan házszámok
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről
Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testületének 20/2016. (XII.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Füzesabony Város Önkormányzat Képviselő-testülete az egészségügyi
E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről Tisztelt Képviselő-testület!
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) önkormányzati 1 rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló
E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről
Püspökladány Város Polgármesterétől 4150 Püspökladány, Bocskai u. 2. Készítette: Fodorné Szabó Mária E L Ő T E R J E S Z T É S általános iskolai beiskolázási körzetek véleményezéséről Tisztelt Képviselő-testület!
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyi közszolgáltatások nyújtásáról,
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete. az orvosi körzetek kialakításáról
Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete 20/2016. (XI.28.) önkormányzati rendelete az orvosi körzetek kialakításáról Tapolca Város Önkormányzata Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdésében
NVR - Körzetkezelés Dátum: :22:55 Lekérdező: Boros László Lapszám: 1 PXKAX - Monor KÖRZETLEÍRÓ LISTA
Lekérdező: Boros László Lapszám: 1 Szavazókör: Megye/főváros: Település/kerület: Országgyűlési választás, EP választás, országos népszavazás Pest Monor 001. szavazókör Arany János utca Teljes közterület
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról
Füzesgyarmat Város Önkormányzat Képviselő-testületének 8/2003. (IV. 1.) önkormányzati rendelete a háziorvosi körzetek határaiknak megállapításáról Az egészségügyi szolgáltatások nyújtásáról, valamint az
3.984/2014 Tárgy: egyéni választókerületek kialakítása. H a t á r o z a t
Nyírbátori Helyi Választási Iroda Vezetője 4300 Nyírbátor, Szabadság tér 7. Tel.: 42/281-042 Fax: 42/281-311 3.984/2014 Tárgy: egyéni választókerületek kialakítása H a t á r o z a t Nyírbátor település
Alapító okirat szerinti férőhely. Új beiratkozók száma
Szentes Város Alpolgármesterétől 6600 Szentes, Kossuth tér 6. Ikt. szám: P-152/2012 Témafelelős: Kovács Zsuzsa Szentes Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szentes Tárgy: A 2012/2013. nevelési, ill.
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT. 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e
KOMLÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉT 12/2006. (III.30.) sz. r e n d e l e t e A HÁZIORVOSI, HÁZI GYERMEKORVOSI ÉS A FOGORVOSI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Komló Város Önkormányzat Képviselő-testülete
Szavazókör sorszáma Szavazókör területe Szavazókör helye, címe Akácfa utca 1. VÍZMŰ KLUBTERME Dózsa György utca
Helyi Választási Iroda Vezetője 3060 Pásztó, Kölcsey F. u. 35. Szám: /2008. A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény 10. /1/-/2/ bekezdésében biztosított hatáskörömben eljárva Pásztó városban
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2011. (X. 14.) önkormányzati rendelete
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011. (X. 14.) önkormányzati rendelete az óvodai és az alapfokú oktatási intézmény felvételi körzethatárainak meghatározásáról, az általános iskolai
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL
BICSKE VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK./2015. (..) ÖNKORMÁNYZATI RENDELETE A VÉDŐNŐI KÖRZETEK MEGÁLLAPÍTÁSÁRÓL Bicske Város Önkormányzat Képviselő-testülete Magyarország Alaptörvénye 32. cikk
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről Szécsény
1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke. Utca elnevezése A körzethez tartozó utca/ Megjegyzés:
1. számú házi felnőtt háziorvosi körzethez tartozó utcák jegyzéke Ady Endre utca teljes - Aradi utca teljes - Arany János utca teljes - Arató utca teljes - Batthyány Lajos utca teljes - Belső utca teljes
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének. 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete
Kunszentmárton Város Önkormányzata Képviselő-testületének 40/2013.(XI.01.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteinek megállapításáról Kunszentmárton Város Önkormányzati Képviselő-testülete
A Képviselő-testület Ócsa város közigazgatási területén három háziorvosi, egy házi gyermekorvosi és kettő fogorvosi körzetet hoz létre.
Ócsa Város Önkormányzat Képviselő-testületének 15/2016. (IX. 01.) önkormányzati rendelete 1 a háziorvosi, a házi gyermekorvosi és a fogorvosi körzetek kialakításáról Ócsa Város Önkormányzatának Képviselő-testülete
NVR - Körzetkezelés Dátum: :04:58 Lekérdező: Pellesné Kolló Edit Mária Lapszám: 1 LXVAN - Újfehértó KÖRZETLEÍRÓ LISTA
Lekérdező: Pellesné Kolló Edit Mária Lapszám: 1 Szavazókör: Megye/főváros: Település/kerület: Országgyűlési választás, EP választás, országos népszavazás Szabolcs-Szatmár-Bereg Újfehértó 001. szavazókör
ÖSSZESEN: Utcanevek. Állandó lakosok száma (fő) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez
I. számú háziorvosi körzet körzethatára (utcajegyzék) 1. melléklet a 26/2015. (XI.30.) önkormányzati rendelethez Utcanevek Öreghegy pincesor 25 Ságvári utca 47 Szabadság tér 143 Templom utca 33 Török Bálint
SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK. 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete. a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról
1. oldal SÁRBOGÁRD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐTESTÜLETÉNEK 21/2002. (VII. 18.) K t r. s z. rendelete a helyi egészségügyi közszolgáltatásokról Sárbogárd Város Önkormányzata az egészségügyről szóló 1997.
Hirdetmény. Karcag területén Január, Február, Október, November. Környezetvédelmi és Fűtéstechnikai Nonprofit Kft.
A kéményseprő-ipari közszolgáltatásról szóló 2012. évi XC. törvény, az azt szabályzó 347/2012. (XII.11.) Korm. rendelet, a Ady E. Juhász Gy. Kacsóh P. Szív Hajnal Harmat Kungát Kuthen Egyetértés Koppány
Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala Lekérdezõ: TGDBB Tolna Dátum: :15:19 Fõglein Ilona Lapszám: 1
Fõglein Ilona Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 17-099-001-6, Cím: Hõsök tere 1. (Városháza), TEVK: 01 Ady Endre utca teljes közterület 107 Bajcsy-Zsilinszky utca 000002 000128 páros házszámok 116
Helyi Választási Iroda VEZETŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/ /
Helyi Választási Iroda VEZETŐJÉTŐL 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/510-384 63/510-332 sztantics@szentes.hu Ikt.sz.: H-3811-2/2014. Tárgy: Szavazatszámláló bizottsági tagok megválasztása Szentes Város Önkormányzata
Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított
Dunaföldvári Önkormányzat Képviselő-testületének a 16/2011.(V.31.), a 25/2012.(VII.20.) és a 19/2013.(IX.20.) önkormányzati rendeletével módosított 14/2009. (VII. 01.) KT rendelete az általános iskolai
6600 Szentes, Kossuth tér 6. tel.: 63/ , 20/ fax.:63/
SZENTES VÁROS ÖNKORMÁNYZAT FŐÉPÍTÉSZ 6600 Szentes, Kossuth tér 6. e-mail: wittek@szentes.hu tel.: 63/510-390, 20/9769-391 fax.:63/510-388 Témafelelős: Wittek Krisztina főépítész Tárgy: Településrendezési
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS
AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN DABAS Köznevelési intézmény: Dabasi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola 2371 Dabas, Rákóczi Ferenc utca 2. Felvételi körzet: Dobó Katica u. Esze
az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 7/2012.(III.7.) önkormányzati rendelet módosításáról
Újszász Városi Önkormányzat 16/2012. (VI.20.) rendelete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyongazdálkodás szabályairól szóló 7/2012.(III.7.) önkormányzati rendelet módosításáról Újszász Városi Önkormányzat
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének. 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete
Szaj ol Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 16/2013. (XI. 12.) önkormányzati rendelete Az egészségügyi alapellátásról és körzeteinek kialakításáról Szajol Községi Önkormányzat Képviselő-testülete
Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl
Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testülete Szécsény Város Önkormányzata Képviselı-testületének 26/2012.(X.26.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekrıl Szécsény Város Önkormányzata
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének. 12/2011. (X. 14.) önkormányzati rendelete
Ötvöskónyi Község Önkormányzata Képviselő-testületének 12/2011. (X. 14.) önkormányzati rendelete az óvodai és az alapfokú oktatási intézmény felvételi körzethatárainak meghatározásáról, az általános iskolai
meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet 2. melléklete helyébe e rendelet 2. számú melléklete lép.
Pécel Város Önkormányzatának 8/2009. (IV. 1.) számú rendelete a Pécel Város Önkormányzatának közigazgatási területén lévı háziorvosi ek meghatározásáról szóló 5/2004. (III. 10.) számú rendelet módosításáról
MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK. 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE. Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről
1 MÁTÉSZALKA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK 6/2003.(III.14.) Ök. számú RENDELETE Mátészalka város háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi körzeteiről (egységes szerkezetben a módosításáról rendelkező 39/2005.(XI.5.),
A rendelet 1. sz. melléklete e rendelet 1. sz. melléklete szerint módosul. A rendelet 3. sz. melléklete e rendelet 2. sz. melléklete szerint módosul.
Hajdúsámson Város Önkormányzata Képviselő-testületének 33/2011. (XII. 28.) önkormányzati rendelete a háziorvosi, házi gyermekorvosi, fogorvosi körzetek és védőnői szolgálatok területének megállapításáról
KÖRZETLEÍRÓ LISTA szavazókör Azonosító: , Cím: Öntésmajor-Rákóczi utca 19. (Öntésmajor Kultúrház), OEVK: 03
Némethné Rédecsi Marianna Lapszám: 1 001. szavazókör Azonosító: 08-081-001-5, Cím: Öntésmajor-Rákóczi utca 19. (Öntésmajor Kultúrház), OEVK: 03 Földvármajor teljes közterület 3 Iharosmajor teljes közterület
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84.
Szécsény Város Önkormányzata 3170 Szécsény, Rákóczi út 84. Szécsény Város Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2017.(II.15.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátási körzetekről (a módosításokkal
1. melléklet a 37/2012. (VIII. 29.) önkormányzati rendelethez. 1. számú melléklet a 34/2005. (IX. 2.) önkormányzati rendelethez HÁZIORVOSI KÖRZETEK
ĺ á á á Ö á é ő ü é Ż Ż ö á é é ü á á ö á í á áó ó ó Ż ö á ó ĺ á áó ú á á á Ö á á é ő ü ę é é ő ó ó é ö é á é é á á ö é ĺ Ż é é á öé á ú á á á Ö á é ő ü é é ű öđé á á ő ő ő Ż Ż ö á é á í é é é ö é á ó