A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2009/2. Nehémiás

Hasonló dokumentumok
ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2013/2 ÁLLJ MEG!

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

éjszakán szólította magához a mi kegyelmes mennyei édes Atyánk így: Jövel, hozzám, édes Gyermekem! Amikor vasárnap szokás szerint szeretettel

A Fiú. 2. tanulmány. július 5 11.

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ. Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 3. évfolyam 1. szám

A TARJÁNI, HÉREGI ÉS BAJNAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK HÍRLEVELE

Budapest-Fasori Református Egyházközség Ifjúsági csoportok A Fasori Ifjúság Hónapja október

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

Bizonyára, ha még embereknek igyekeznék tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék!

Mit keresitek az élőt a holtak között

Karácsony A szeretet ünnepe?

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

A KERESKEDŐ, AKI GAZDAG LETT

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Királyhelmeci Szövétnek

AZ APOSTOLOK CSELEKEDETEI avagy A KERESZTÉNY VALLÁS GYÖKEREI

Pasarét, november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Lelkészi jelentés a évről

Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

AZ ÉLET ISTENTISZTELETE

Pál származása és elhívása

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

8. A SZÜLŐ A SZOLGÁLATRA NEVELŐ

Hamis és igaz békesség

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

formát vett fel, megalázta magát és engedelmes volt a kereszthalálig. De mi a mi szegénységünk? Minden bizonnyal az, hogy kiszakadtunk az Istennel

Az élet istentisztelete 3.: A CSALÁDBAN

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

Pál, a pogányok apostola

Pasarét, április 7. Földvári Tibor

A tanítványság és az ima

6. TETTEK ÉS KÖVETKEZMÉNYEK Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1.

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja IV. Évfolyam 26. szám, jún. 26. Kedves Testvérek!

Keresztény értékeink

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 18. szám, Máj. 3. Kedves Testvéreim!

Mi a virtuális valóság?

yymár meglévő csoport számára:

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

Üzenet. A Prágai Református Missziói Gyülekezet Hetilapja V. Évfolyam 9. szám, márc. 4. Kedves Testvérek!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Zsolt 1,1-3 A boldogság titka

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

2016 április 3.-án NT. FOGARASI ANITA Deák Lehel

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja III. Évfolyam 32. szám, Aug. 15.

Gyászszertartás Búcsúztató

A helyes istentiszteletről 1

IPOLYSÁGI KOPOGTATÓ Az Ipolysági Református Gyülekezet értesítő lapja 2. évfolyam 3. szám

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

Az Istentől származó élet

Muraközy Gyula TANÍTVÁNY A KAPUBAN

KERESZTREFESZÍTÉS. Újpest-Belsőváros Nagypéntek. Loránt Gábor. Olvasandó (lectio): Mt 27,31-56

Nem a félelemnek a lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét. (2Tim. 1,7) 2005-ben konfirmált fiatalok

Egy kiállítás, amelyen kiderülhet, hogy nem vagy normális

Részletek Bethlen Gábor naplójából, azokból az időkből, amikor a hitről írt

MEGBÉKÉLÉS EGÉSZSÉG REMÉNYSÉG A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ CIGÁNYOK KÖZÖTTI SZOLGÁLATÁNAK KONCEPCIÓJA

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

AZ ÉLET KENYERE. Énekek: 323,6; 326,2.4-5; 328

Boldog születésnapot! Egy éves a Szövétnek

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

3. AZ EMMAUSI TANÍTVÁNYOK ÚTJA Gyülekezeti óraszám: 1. Egyházi iskolák óraszáma: 1. (Lk 23,26-49)

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

Utánzás, engedmények és válság

NINCS MÁS FUNDAMENTUM

12 A NYER ÉNKÉP hírneve és imázsa mi milyennek látjuk önmagunkat. képünk van saját magunkról mit gondolunk, érzünk és hiszünk

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Ez év március 13-án, megválasztásának XXVII. ÉVFOLYAM, 1. (311.) SZÁM, JANUÁR EGYHÁZUNK ÉLETE A TE ÉLETED IS!

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

A HÁLA JELEI. Pasarét, október 19. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Zsolt 100.

2005. OKTÓBER VIII. évfolyam 1. szám Újpest-Belsõvárosi Református Gyülekezet

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

2. LECKE: MIT MONDANAK AZ ÓSZÖVETÉSÉGI PRÓFÉTÁK JÉZUS ELJÖVETELÉRŐL? gyülekezeti óraszám: 0. egyházi óraszám: 1.

ELJÖN AZ ÚR. Lekció: Malakiás 3,1-6. Alapige: Malakiás 3,1...eljön az ő templomába az Úr...

Mozgókép. Lekció: Mt 6, 25-34/Textus: Eszter október 18.

NYILVÁNVALÓ SZERETET

KIÁLTÓ SZÓ. Pasarét, január 12. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: Ézsaiás 40,1-10

Királyhelmeci Szövétnek

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

Megszentelte a 7. napot: Mit jelent ez? Mire mondjuk azt, hogy szent?

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

Üzenet. A Prágai Református Missziós Gyülekezet Hetilapja II. Évfolyam 43. szám, Okt. 25. Szeretett testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Jézus, a misszió Mestere

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

DERÉK ASSZONY HITE. Pasarét, július 19. (csütörtök) Földvári Tibor

bibliai felfedező 1. TÖrTéNET: A fiatal álomlátó Bibliaismereti Feladatlap

AZ AJÁNDÉK. Alapige: 2. Korinthus 9,15 Hála legyen Istennek az Ő kimondhatatlan ajándékáért!

Átírás:

Nehémiás A KIRÁLYHELMECI ÉS PÓLYÁN-SZOLNOCSKAI REFORMÁTUS GYÜLEKEZETEK LAPJA 2009/2 A Bibliaolvasó vezérfonal szerint ezekben a napokban olvassuk Nehémiás könyvét. Nehémiás a babiloni fogságban, valószínűleg egy előkelő családban született, és a Kr. e. V. században uralkodó Artahsasztá pohárnoka lett. Arról számol be nekünk e bibliai könyv, hogy miután Nehémiás meghallja a hozzá érkező júdaiaktól, hogy milyen gondok vannak Jeruzsálemben, hogy a még megmaradt városnak a falai sem érnek már semmit, Nehémiás engedélyt kér az uralkodótól a jeruzsálemi hazatérésre. Az otthoni nép élére áll és először a város falait kezdi meg építeni. Nem volt ez akkor könnyű munka, és a munka nehézsége mellett még a városhoz érkező gúnyolódókkal, sőt a felépített városfalat lerombolni akaró ellenséggel is szembe kellett Nehémiásnak és a hozzá csatlakozóknak nézniük. Arról olvashatunk az igében, hogy a támadások, az ellenséges indulatok miatt az építőknek mindenkor számolniuk kellett azzal, hogy rájuk törnek, hogy a munkájukat tönkre teszik, és ezért mindegyik építőnek a derekára volt kötve a kardja, úgy építettek. De minden nehézség ellenére a városfal 52 nap alatt elkészült. Miközben erről olvasunk, feltehetjük a kérdést, hogy hogyan lehetséges ez. Miként tudták ezt a mérhetetlen munkát, az újjáépítés munkáját ilyen rövid idő alatt elvégezni? A kérdésre a választ is megtaláljuk Nehémiás könyvében, hiszen egyrészt megerősítették kezüket a munkára, másrészt viszont örömmel, szívesen, Jeruzsálem újjáépítését szívükön viselve végezték a munkát; vagyis szívügyük volt a lerombolt város újjáépítése. Nem sokkal az építkezés megkezdése után már arról számol be a Szentíró, hogy Mi azonban építettük a várfalat, és már az egész várfal elkészült félmagasságban, mert a nép nagy kedvvel dolgozott. Nagy kedvvel dolgoztak, és még a nehézségek ellenére is haladtak a munkával. Fontos volt a számukra az ami az Úrnak is fontos; nem voltak közömbösek, nem mondták azt, hogy ez nem az én ügyem, hogy építse más, s nem is bújtak ki a felelősség, a szolgálat alól, hanem nagy kedvvel dolgoztak. Nem csak a problémákat, a nehézségeket, az idegenek csúfolódását és ellenségeskedését látták, hanem a felelősségüket, az elvégzendő feladat fontosságát, a közért való szolgálat szükségességét. Miközben Nehémiás könyvét olvassuk, elgondolkodhatunk azon, hogy honnan volt ilyen akaratereje, szolgáló szándéka Nehémiásnak. Miből táplálkozva tudta otthagyni jól jövedelmező, kényelmes állását az idegen uralkodónál, és miből merítve tudott hazatérni, választva a kemény munkát, az ellenséggel való szembenézést, a kigúnyolást. Ez számunkra, korunk emberének már szinte érthetetlen. Ha ma valaki hasonlót tenne, egy ügyért, egy szolgálatért, Isten tervének előbbre viteléért a rosszabbat választaná, akkor minden bizonnyal nagyon sokan megmosolyognák, vagy legalábbis csodálkoznának és nem értenék. Mert ma valahogy nincsenek, vagy csak nagyon kevés esetben vannak ilyen nehémiási, közügyért történő áldozatvállalások, amikor nem magunkért, hanem másokért cselekszünk. Ma nehéz önzetlenül tenni, úgy cselekedni, hogy nem a magunk hasznára, esetleges időkiesésünkre tekintünk. Talán azért van ez, mivel már nem igazán tudunk közösségben gondolkodni, vagy legfeljebb csak

a legszűkebben vett közösségben, a családban, a hozzánk legközelebb állók közösségében. Mindenki rohan, siet, már nem nagyon foglalkozunk azzal, ami minket nem érint közvetlenül. S erre gondolva akaratlanul is eszembe jut gyülekezetünk, ahol már csak nagyon kivételes esetben tudunk összefogni, ahol már csak nagyon ritkán tudunk gyülekezetben gondolkodni. Említhetném a két évvel ezelőtti presbiterválasztást, vagy az idei gondnokválasztást. Milyen sokan voltak, akik kimentek a közgyűlésről, talán arra gondolva, hogy ez nem érint engem, vagy hogy ez nélkülem is meglesz, vagy talán voltak olyanok, akik arra gondoltak, hogy ez az ő életén mit sem határoz, semmit sem változtat. De említhetném a gyülekezet létfontosságú eseményét, a konfirmációt, ami sokaknak egyáltalán nem fontos, ami már majdnem csupán a bizonyságtevő ifjak szüleinek és rokonainak örvendetes esemény. Sokszor közömbösek vagyunk a gyülekezet dolgaival, hát még az egyház dolgaival. Egyre többen azt gondolják, hogy megvan mindenkinek a maga baja, akkor miért venné még a nyakába az egyházközségnek a gondját, problémáját, a gyülekezetnek az ügyét. De kérdem én, ha Nehémiás így gondolkodott volna, akkor felépült volna Jeruzsálem fala. Nehémiás válaszolhatta volna azt is a hozzá érkező és panaszkodó júdaiaknak, hogy hagyjatok nekem békét, vagytok otthon éppen elegen, oldjátok meg nélkülem problémátokat. Mondhatta volna azt, hogy én már idegen országban születtem, én nem is láttam a régi Jeruzsálem dicsőségét, miért hozzám jöttök, engem a ti ügyetek, a közösségetek ügye, népem, gyülekezetem ügye nem érdekel. De Nehémiás nem ezt mondta, hanem ahogyan meghallotta, hogy otthoni népe nagy bajban és gyalázatban van, és Jeruzsálem várfala csupa rés és kapui tűzben égtek el, akkor ahogyan írja Nehémiás napokon át ültem, sírtam és gyászoltam, böjtöltem és imádkoztam a menny Istene előtt. Nehémiásnak a saját dolgain túl fontos volt a népe, a közössége, mondhatjuk, hogy a gyülekezete. Nem viseltetett közömbösen, nem mondta azt, hogy én ebben nem akarok részt venni, én ehhez nem akarok hozzájárulni, hanem feladva megszokott életét elment Jeruzsálembe, a számára idegen városba és helyrehozta a várost. Jó lenne talán példát venni Nehémiástól, megtanulni tőle azt, hogy nem csak az egyén, hanem a közösség is fontos, s olykor a egyéni életünkből, annak kényelméből is áldozni kell a közösségért, a gyülekezetért, a gyülekezet ügyeinek előbbre viteléért. Történelmünk, s különösen egyháztörténetünk tele van olyan személyekkel, akik nem magukra, hanem a gyülekezetekre, mondhatni, hogy Isten ügyére tekintve cselekedtek, éltek, olykor sok mindenről lemondtak csak azért, hogy az evangélium terjedjen, hogy Isten dicsősége tündököljön. Gondolhatunk itt Pál apostolra, vagy a tanítványokra, a reformátorokra, de akár templom és iskolaépítő elődeinkre, akiknek fontos, olykor mindennél fontosabb volt a gyülekezet, mindennél fontosabb volt az Úr, az Evangélium, mindennél fontosabb volt Krisztus. Ők nem mondták azt, hogy ez engem nem érint, ez számomra nem fontos, ez nem az én ügyem. Tettek, olykor erejükön felül is cselekedtek és nagy dolgok, történelmet és egyháztörténetet alakító események történtek. Mint Nehémiás korában, amikor 52 nap alatt épültek fel Jeruzsálem lerombolt falai, vagy mint száz évvel ezelőtt városunkban, amikor mindössze fél év alatt (!) épült fel az egykori református iskola. Most amikor nyárra készülünk, amikor többen talán kevesebbet vannak a gyülekezet közelében, gondolkodjunk el Nehémiás példáján, áldozatvállalásán, gondoljunk arra, hogy nem véletlenül vagyunk itt, nem véletlenül állított az Isten ebbe a közösségbe, ebbe a gyülekezetbe, és legyen a gyülekezet ügye, problémája a sajátunkká, mint ahogyan az egyházközség örömeit, áldásait is tekintsük mindenkor a magunk örömének és áldásának. Molnár István 2

Az Isten kegyelmi ajándéka... Az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban. /Róma 6,23/ Jézus ezeket mondja: Mert a ki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik. Melyik atya pedig az közületek, a kitől a fia kenyeret kér, és ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajjon a hal helyett kígyót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajjon skorpiót ád-é néki? Avagy ha tojást kér, vajjon skorpiót ád-é néki? Az üzletelés, venni és eladni a vérünkben van. A reklámok és kínálatok, amelyeket minden héten ott találunk a postaládában, világosan mutatják, hogy mindenki szeretne eladni nekünk valamit. Valójában senki nem akar nekünk bármit is ajándékozni. Isten azonban ad, anélkül, hogy ellenszolgáltatást kívánna tőlünk, egyedül bizalmunkat kéri. Ő azért ad, mert Ő a szeretet Istene; azért nem kér tőlünk semmit, mert nekünk semmink sincs, amit neki adhatunk, amit Ő elfogadhatna. Minden gondolatunk, szavunk és tetteink magukon viselik a bűn bélyegét. Mi az, amit Isten ajándékozni akar nekünk? Ő nekünk adta az Ő kijelentését, a Bibliát. Ebben a Szentírásban Isten a tudtunkra adta, hogy kicsoda Ő és mit tett értünk. A Biblia megválaszolja kérdéseinket Istenre és a világra vonatkozóan. Tovább, nekünk ajándékozta az Ő Fiát, akinél nincs nagyobb kincs és ajándék. Bűneinkért csak az igaz Jézus Krisztus szerezhet engesztelést, amikor Isten Őreá helyezte a bűn miatti ítéletünknek teljes súlyát, amely bennünket terhelt volna. Ő adja az örök életet. De vigyázat! Ez az ajándék, amelyet Ő minden embernek felkínál, csak azoknak válik javára, akik hit által elfogadják azt. Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van. A hívő embernek megbocsáttattak a bűnei, mert elfogadta üdvözítőjének azt a Jézus Krisztust, aki az ő bűneiért is vállalta a kárhoztató ítéletet a golgotai kereszten. Mi lesz azokal, akik nem hisznek? Róluk azt olvassuk: Aki azonban nem hisz a Fiúban, nem látja meg az életet, hanem Isten haragja marad rajta. Fohász: Kész mindenha lelkem néked énekelni. Mind e világ előtt rólad vallást tenni. Sok jótételidért néked hálát adni, Örökkön, örökké tégedet dicsérni. Ámen Bányácski Béla 3

Gyülekezetünkben történt A 2009-es esztendő szomorú eseménnyel kezdődött, hiszen Kovács Sándor testvérünk, gyülekezetünk egyik gondnoka 2009. január 28-án meghalt. A család mellett gyászolja és ugyanakkor örömmel emlékezik rá a gyülekezet, valamint az egész presbitérium. Január 28-án került sor gyülekezetünkben az Egyházmegyei Közgyűlésre, amin az igét Ft. Fazekas László püspök hirdette. Ezen a gyűlésen került sor az egyházmegye és az egyetemes egyház bizonyos tisztségviselőinek a megválasztására, ill. az eskütételükre. Szolgálatukra ezúton is Urunk áldását kérjük. Február 14-én ifjúsági napot szerveztünk gyülekezetünk konfirmandusai számára, amin az igei üzeneten, a közös éneklésen kívül nagy hangsúlyt kapott a játék is. Február 15-én 80. születésnapja alkalmából köszöntöttük Dobos Gyula testvérünket, gyülekezetünk kántorát. Ahogyan ő, úgy mi is azt kívánjuk, hogy még sokáig hallgassa gyülekezetünkben a zúgó harangot, ének és orgonahangot, még sokáig segítse éneklésünket kántori szolgálatával. Május 3-án, anyák napján, az istentisztelet keretén belül köszöntötték a vasárnapi iskolás gyerekek szavalatokkal és énekekkel az édesanyákat és a nagymamákat. Május 13-án Nt. Tarr Ferinánd és Nt. Szopó Ferenc személyében egyházlátogatók érkeztek gyülekezetünkbe, hogy az igeszolgálatot követő presbiteri gyűlésen számba vegyék gyülekezetünk lelki és anyagi helyzetét. 4

Május 24-én került sor gyülekezetünk örvendetes és létfontosságú eseményére, a konfirmációra, melyen nyolc ifjú és egy leány tett vallást hitéről, adott számot egyházunk hittételeinek ismeretéről. Név szerint: Csonka Nikoletta, Forgács Flórián, Kiss László, Lisocki Zoltán, Nagy Ádám, Nagy Dávid, Nagy Ferdinánd, Očenáš Zsolt, Varga Tamás. Június 14-én, a délutáni istentisztelet keretében került sor Varga János gondnoki, valamint Dobos Erzsébet és Ing. Pápay Gábor presbiteri eskütételére. A többre bízatáshoz, presbiteri tisztükhöz, az egyházban, gyülekezetünkben végzett szolgálatukhoz ezúton is Istenünk áldását kérjük. ProChrist Kétség és ámulat Ezen szavak nemes értelmében részesülhettünk keresztyén hitünk megerősödésében a nyolc estét betöltő Evangelizáció által nyújtott istentiszteletek közvetítése útján. Királyhelmecen, Bodrogköz központi városában, az éter hullámain át, műholdas közvetítéssel Németországból, tolmács segítségével anyanyelvünkön hallgathattuk Ulrich Parzany német, evangélikus lelkész igehirdetését. Estéről estére elénk állította azokat az embereket, akik korábban távol álltak Istentől, szenvedtek káros szenvedélyeiktől, de a Szentírás megismerése elvezette őket a gyógyulás útjára. Bizonyságtételükkel elmondták, hogy ma már hitükben megerősödve az Úrnak szentelik életüket. Minden lehetséges annak, aki hisz Jézus Krisztusban, mert Ő velünk van, meghalt értünk, hogy nekünk reménységünk legyen. Isten mindig hív, de Te ne küldd el, és ne dobd el ezt a hívást hallottuk a megtért emberek szájából. A hitet nyert embert az Úr magához emeli, leereszkedik hozzá, megtartja és felemeli, azt mondja: megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy. Az Úrnál ma is vannak csodák a 21. században, csak észre kell vennünk. Istenünk dicsőségét hirdető hozsánna énekeket hallgattuk a sok ezres tömegtől, mi is énekeltünk velük együtt magyarul. 5

Ulrich Parzany, evangélikus lelkész igehirdetései estéről-estére a hit erejéről szóltak. A Szentírás 1-1 versének a felolvasása után prédikációjában a XXI. sz. emberének Jézus Krisztus üzenetét hirdette, aki azért jött a világra, hogy megváltson, megtartson bennünket, de ahhoz találkoznunk kell vele. Mert az életadta vacsorán a mai ember mindent elfogad, csak Jézusról feledkezik meg, pedig Ő példát mutatott a másokért való küzdelemben. Ő az egyetlen erő a számunkra, hív minket: Jöjjetek ahogy vagytok, kövessetek és én meggyógyítlak titeket. Igehirdetésének üzeneteit emlékezetünkbe véssük, az ő lelkesedése átjárja a mi szívünket, lelkünket is, megerősített hitben és szeretetben, amit közös imádságainkkal mondtunk el. A kultúrközpont nagytermének sorait megtöltő református, római- és görög-katolikus egyházak hívei nemcsak a városból, de Bodrogköz és Ung-vidék falvaiból érkezők töltötték meg. A hátsó sorból ezt látva a Szentírásnak az az üzenete jutott eszembe, miszerint: Eljön az idő, mikor egy akol és egy pásztor együtt lesznek. És mit találtam még oly felemelő, lelket gyógyító erőnek? Az Evangelizáció meghallgatása után a teremből kivonuló tömegnek a sugárzó arcát, a boldogság érzésétől csillogó szemeket láttam, és csodálatos volt, jövünk holnap este is szavakat hallottam. Az az érzés járt át, igen, Isten itt volt velünk ma este is, mi befogadtuk Őt, munkálkodik bennünk ez a békesség, a szeretet és a reménység tüze, soha ne aludjon ki a lelkünkből, tartson meg a hitünkben. Legyen Istené a dicsőség mindezért, hangzott el Molnár István lelkész szájából. Mindezekért a lelket tápláló, hitünket erősítő, gazdag élményeket adó estékért szeretnék köszönetet mondani az egyházak lelkészeinek a híveikért való fáradozásaikért, imádságaikért. Külön köszönettel tartozunk Molnár Elemér esperes úrnak, fiának Istvánnak és feleségének Éva lelkésznőnek, akik a műholdas közvetítés lehetőségét megteremtették. Isten áldását kérjük ezért a nemes cselekedetükért. Szerdi Matild 6 Bibliaismereti vetélkedő a Zempléni Egyházmegyében Amikor e sorokat lejegyzem, még mindig bennem vannak azok az érzések, gondolatok, élmények, melyeket a papírra vetve talán nem tudnék átadni az olvasónak, azonban mely élményekben részük lehetett azoknak a gyermekeknek, akik május 2-án részt vettek a Zempléni Egyházmegye hagyományos bibliaismereti vetélkedőjén Királyhelmecen. Nem volt ez más, mint az előző években lenni szokott. S bár több gyülekezet kapcsolódott be, mint az előző években, mégsem voltunk többen. Az alkalomra most is nagy izgalommal érkeztek a gyerekek, és délutánra ez alkalommal is megkönnyebbülve, kissé fellélegezve, és örömmel indulhattak haza. Látszólag nem volt nagy eltérés az idei és a korábbi évek vetélkedői között, azonban én mégis úgy vélem, hogy ez esztendőben kissé más volt, mint lenni szokott. Köszönhető ez talán a vetélkedőre készülő gyerekeknek, az érkező csoportoknak, vagy talán az elért eredményeknek; őszintén szólva nem tudom, de mégis a vetélkedő soha nem ugyan olyan, mint az előző évben. Gondolom ezt nem csupán én érzem így, de hasonlókép-

pen gondolják a gyülekezeti csoportokat a vetélkedőre készítő lelkészek és azok a gyerekek, akik rendszeresen részt vesznek az alkalmakon. Az idei évben József története volt a téma, amit kissé könnyűnek is gondoltunk. Azonban már a felkészülés során, valamint a vetélkedő első részét képező teszt összeállításakor bebizonyosodott, hogy van mit kérdezni, vannak e történetben is apró részletek, kapcsolatok, párbeszédek, számok, nevek, névjelentések, amik bizony könnyen elkerülhetik a készülő gyermekek figyelmét. Ezt gondoltuk, de a vetélkedő bebizonyította, hogy tévedtünk. Az elért eredmények összesítésekor nyilvánvalóvá vált, hogy az idei esztendőben különösen is felkészült gyerekek érkeztek, és bizony voltak, akiket csak nagyon nehezen tudtunk volna megfogni és olyat kérdezni József történetéből, amire ne tudtak volna válaszolni. Sőt olyan is volt, aki a szóbeli résznél, amikor már saját szavaikkal kellett elmondani a csoportoknak József életének egy szakaszát, szinte szó szerint idézte a történetet. Ezek után talán már említenem sem kell, hogy az úgyszintén megtanult aranymondások idézése, vagy az előre kiadott és megtanult énekek éneklése már gyerekjátéknak tűnt. Legalábbis a vetélkedő végére ez volt a meglátásom. Azonban miközben elgondolkodtam a több hétig tartó felkészülésen, a bibliai történetek, aranyigék, énekek tanulásán rádöbbentem, hogy ez bizony nem is olyan könnyű, nem is annyira gyerekjáték, sőt egyenesen dicséretreméltó. De a készülésnek, tanulásnak meg is lett az eredménye, hiszen az elért pontszámok alapján nagyon szoros sorrend alakult ki a helyezéseket illetően. Az első kategóriában (4-6. osztályosok) az első helyet megosztva a kisgéresi és a ladmóci, a második helyet a királyhelmeci (Bók Viktória, Szimkó Dániel, Varga Szabolcs), a harmadik helyet az imregi csoport szerezte, de az örösi és szőlőskei gyülekezetek csoportjai is csupán egy-két ponttal csúsztak le a dobogóról. A második kategóriában (7-9. osztályosok) még ennél is szorosabban alakult a végső sorrend: az első helyen a kisgéresi, a második helyen megosztva a királyhelmeci (Kovács Anna és Szimkó Balász) és a szomotori, a harmadik helyen ugyancsak megosztva a bodrogszentesi és ágcsernyői gyülekezetek csoportjai végeztek. Az áhítattal kezdődő tudáspróbára, vetélkedőre, vagy éppen versengésre érkeztek a különböző gyülekezetek csoportjai, azonban a vetélkedő komolyságát igyekeztünk elvenni az énektanulással, a közös ebéddel, ill. a József életéről szóló film megtekintésével, bár ez utóbbiba is belecsempésztünk egy kis játékot, egy kis vetélkedőt, mivel a mesefilm megtekintése után arra kellett a gyerekeknek választ adni, hogy miben tér el a vetített film attól amit tanultak, vagyis a bibliai József történetétől. Nagy volt a jelentkezés, versengés itt is, és egymás után sorolták az apróbbnál apróbb részleteket, eltéréseket, különbözőségeket, ami ugyancsak azt bizonyította, hogy nagyon ismerik az Egyiptomba került József életét. Reményeink szerint, a vetélkedőre készülő gyermekek, amellett, hogy nagyon pontosan megtanulták József történetét, meglátták és felismerték azt is, hogy az Úr még a legnehezebb helyzetekben is Józseffel volt, és még az emberi gonoszságot is beépítette abba, hogy választott népét megtartsa, vagyis nem csak ismeretekben és élményekben, hanem lelkiekben is gazdagodtak mindazok, akik készültek és részt vettek a bibliaismereti vetélkedőn. 7

KINCSKERESŐ NAPKÖZI TÁBOR A KOINONIA jótékonysági alap és a Királyhelmeci Református Gyülekezet napközi tábort szervez 2009. július 13-17. között 8:00-15:00 óra alatt, melyre szeretettel várunk minden 6-12 éves gyermeket. Ha az említett korú gyermek vagy és szeretsz szórakozni, játszani, nevetni, énekelni, beszélgetni, vagy egyszerűen csak szeretnéd a szünidődet okosan tölteni, akkor itt a helyed. Jelentkezni és bővebb felvilágosítást kérni a Lelkészi Hivatalban lehet. EVANGELIZÁCIÓ 2009. július 17-én (pénteken) a kincskereső napközi tábor záró alkalmával egybekötve evangelizációra kerül sor gyülekezetünkben, mely alkalomra a táborban résztvevő gyerekeken és az ő szüleiken túl szeretettel hívunk mindenkit. A 18:00 órakor kezdődő evangelizációs alkalmon Nt. Fejér Zoltán, pácini lelkipásztor hirdeti az Igét, és mellette a pácini gyülekezet ifjai szolgálnak zenéjükkel, énekükkel. Ez alkalomra szeretettel várunk mindenkit. Gyülekezeti kirándulás Az elmúlt évek gyülekezeti kirándulásához hasonlóan idén is szervezünk egynapos közös programot július 31-én a következő helyszínekre: Csécs - református templom, Betlér - kastély, Domica - cseppkőbarlang, Borzova - református templom, Berzéte - református templom A kirándulás ára: 18,-, ami az útiköltséget és a belépőjegyek árát foglalja magában. Kérjük az érdeklődők (július 12-ig) jelentkezzenek a Lelkészi Hivatalban, mivel a kirándulás csak kellő számú érdeklődő esetén valósulhat meg. 8 A királyhelmeci és a pólyán-szolnocskai református gyülekezetek lapja. E szám a Koinonia n. f. támogatásával jelent meg. A Lelkészi Hivatal címe: Templom sor 13, 077 01 Királyhelmec Tel.: 056/ 63 219 72 E-mail: info@refkoinonia.sk http://www.refkoinonia.sk Kéziratokat, javaslatokat szeretettel várunk, a szerkesztés jogát fenntartjuk!