ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET. 2012. április 8-án szombaton 16 órakor

Hasonló dokumentumok
2. évfolyam 120. szám október 16.

JÉZUSBAN VAN AZ ÉLET GYÜLEKEZET

Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.

Újjászületés - Beleszületni Isten családjába

Kérem, nyissa ki az Újszövetséget Máté 1:1-nél. Itt kezdi Máté magyarázatát arról, hogy mi az Evangélium. Ezt olvashatjuk:

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

ISTEN MENNYEI ATYÁNK ÉS URUNK

A LÉLEK KARDJA. Alapige: Efézus 6,17b Vegyétek fel a Lélek kardját, amely az Isten beszéde.

bibliai felfedező Olvasd el: Lukács 23:1-26, és 32-43

Egy pokoli házasság. (Rm 7:1-6) Suhai György. Balatonszárszó,

ISTENNEK TETSZŐ IMÁDSÁG

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

Gazdagrét Prédikáció

A TAN. Az Evangéliumok és a Beszélgetés az Angyallal című könyv azonosságai, ahogy én látom. Összeállította: Petróczi István

SZOLGA VAGY FIÚ? Lekció: Lk 15,11-24

Lődd be magad Krisztussal

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 7. RÉSZ BÁBEL ÉS ÁBRAHÁM

Ezen a héten ide várunk:

bibliai felfedező B1 Ajánlott további olvasásra: Zsoltárok 86:1-7 Apostolok Csel. 13:38-39 Efézus 4:25-32 /10

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele

Ezen a héten ide várunk: május péntek 18:00 órától vasárnap 14:00 óráig. Székesfehérvár, Lehetőségek Háza (Részletek a 11.

Meg nem írható szakdolgozati témák jegyzéke november 6. (Elfogadott szakdolgozatok, szakdolgozatcímek címlistája )

IMÁDSÁG MINDENEK ELŐTT

Jézus, a tanítómester

A tanítványság és az ima

ŐRIZZ, URAM! Lekció: 1Sámuel 24,1-9

ÉLŐFOLYÓIRAT. Ezen a héten ide várunk: DÁVID HŐSEI GYÜLEKEZET A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE

A MEGIGAZULTSÁG I. Jegyzet Jim Sanders tanításából február 21.

Az aratás és az aratók

A Hegyi Beszéd. 3. tanulmány. április 9-15.

ISTEN IGAZI CSODÁJA. Pasarét, augusztus 10. (vasárnap) Horváth Géza. Lekció: 2Királyok 4,1-7

REFORMÁCIÓ. Konferencia 2012 áprils 5-8. Konstanz, Németország

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

Ki és miért Ítélte Jézust halálra?

Gazdagrét Prédikáció Evangélium: Márk 1, Kedves Testvéreim! Nem is olyan nagyon régen, talán évvel ezelőtt, egyikünknek sem

Ez 46,1-24 A fejedelem és az áldozatok rendje

Írnod kell kislányom, erre születtél! visszhangzik fülemben Édesanyám hangja

bibliai felfedező 1. TörTéNET: Jézus segít egy beteg férfinak Bibliatanulmányozó Feladatlap

A gyarapodás üzenete 3. rész

Pasarét, április 7. Földvári Tibor

A teljes 180: Andy Esche, személyes bizonyságtétele MissingPets.com alapítója 1. A nevem Andy Esche, missingpets.com alapítója. 2.

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július

Mit keresitek az élőt a holtak között

Szomjúság az élő víz mellett

Az Istentől származó élet

VÁLTSÁGUL SOKAKÉRT. Pasarét, április 18. (nagypéntek) Horváth Géza. Lekció: Márk 10.

Gyászszertartás Búcsúztató

Vérfolyásos hívő gondolkozás (mód)otok megújulásával alakuljatok át harc az elménkben dől el

TETT MINKET KIRÁLYOKKÁ ÉS PAPOKKÁ II.

A tudatosság és a fal

Aki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, házasságtörő, és aki férjétől elbocsátott asszonyt vesz el, szintén házasságtörő.

A MESSIÁS HALÁLÁNAK KÖVETKEZMÉNYEI

Gazdagrét. Prédikáció

KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE ELŐTT

bibliai felfedező 1. TörTénET: Az evangélisták Máté Bibliatanulmányozó Feladatlap

ISTEN NEM HALOTT! JÉZUS NEM HAL MEG SOHASEM!

AZ ÚJSZÖVETSÉGI ÜDVÖSSÉG Ap Csel 2,38.

DEREK PRINCE. Isten Gyülekezetének Újrafelfedezése

TANÉVNYITÓ BUZDÍTÁS. Olvasandó (lectio): Mk 6, Alapige (textus): Mk 6,50

Első szín (Osztályterem, a diákok ülnek, dr Wieser a hitoktató vezetésével folyik az óra) Rövid, de velős! Durva bűn a lopás?

HÁZASSÁG ÉS VÁLÁS. Pasarét, február 09. (vasárnap) Szepesy László

TANÉVZÁRÓ. Újpest-Belsőváros Szentháromság vasárnapja. Juhász Emília

Az ü dvö ssé g förrá sái (Vö. Iz 12,3)

A Biblia gyermekeknek. bemutatja. Jézus, a nagy Mester

Elöljáróban. 13. hitelv

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

NEM MINDENKI. Budapest, november 29. Vasárnap 10 óra Somogyi Péter lp.

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Mt 17,1-9 Totális kommunikáció

Maradjunk meg a saját erősségünkben!

Hittel élni. 11. tanulmány. március 7 13.

Fedezd fel Isten tervét: Békesség és élet

Tanítványok képzése hasonlatokkal

kenet But as the same anointing teacheth you of all things -

Bata Mária BIBLIAÓRÁK 6. RÉSZ NOÉ ÉS AZ ÖZÖNVÍZ

2. évfolyam 114. szám szeptember 4.

Deborah Hedstrom: Gábriel vagyok Fedezzük fel újra a karácsonyi történetet! Uram, kérlek, tedd újra elevenné történetedet!" Amikor először tanítottam

Ez a könyv számos, Istennel megtapasztalt valóságos

Ezen a héten ide várunk: Az újévi első istentisztelet Egerben: január 7-én szombaton 16 órakor

Jézus, a misszió Mestere

1Móz 21,22-34 Ábrahám, Abimélek és a kút

Leonard Ravenhill KRISZTUS ÍTÉLŐSZÉKE. Mindannyian odaállunk majd Krisztus ítélőszéke (díjkiosztó emelvénye) elé. (Róma 14,10) III.

Jézus órája János evangéliumában

Prédikáció Szeretnék jól dönteni!

HA ISMERNÉD AZ ISTEN AJÁNDÉKÁT

Hamis és igaz békesség

NYILVÁNVALÓ SZERETET

VIZSGÁLJÁTOK MEG A LELKEKET!

AZ ÚR SZABADÍTÁSA. Alapige: Zsoltár 107,13 De az Úrhoz kiáltottak nyomorúságukban, és megszabadította őket szorult helyzetükből.

Mi a virtuális valóság?

Mennybõl az Angyal Utolsó frissítés

SZASZÁÉK gondoskodnak.

AZ ÚR TÚLÁRADÓ KEGYELME

Pasarét, november 6. (csütörtök) Horváth Géza. PASARÉTI PRÉDIKÁCIÓK refpasaret.hu ELMARADT BŰNBÁNAT

Csillag-csoport 10 parancsolata

Szöveges változat: Hangformátum: > Alaptanítások ALAPTANÍTÁSOK

Károlyi Veronika (Ronyka) 5 bődületes hiba, amit ha elkövetsz kinyírod a hitedet. Ronyka

A Szent Szellem keresztség

Üdvözlünk Isten családjában!

A DEBRECEN-NAGYERDEI REFORMÁTUS EGYHÁZKÖZSÉG LAPJA. Adjátok oda magatokat az Istennek, mint akik a halálból életre keltetek.

Átírás:

4. évfolyam 196. szám www.davidhosei.hu 2012. március 31. szombat 16 óra És lesz, valahová ez a víz bemegy, a halaknak nagy bőségük lesz, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahová ez a folyó bement. Ezé.47,9 ÉLŐFOLYÓIRAT A D ÁVID H ŐSEI G YÜLEKEZET HETI HÍRLEVELE Ezen a héten ide várunk: Foglalatosak voltak az apostolok tudományában, és a közösségben, a kenyér megtörésében és a könyörgésekben. Apcsel.2,42 HÁZICSOPORT szerda 18:30 Szeredi Györgyinél (Eger, Menház u. 66/1.) Mindenkit szeretettel várunk! Az egri eklézsiáért nem hallgatok és Egerért nem nyugszom, Ézsa.62,1 Hősök Hajnali ima-hadjárata pénteken 6:00 órakor Neumann Középiskola 11-es terem (Rákóczi u. 48.) Gyertek imázni, szeretettel várunk! Gyertek menjünk fel az Úr hegyére, hogy megtanítson minket az Ő útjaira, és járjunk az Ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr Beszéde Ézsa.2,3 Következős 2012. április 8-án ( Neumann J. Középiskola) Mindenkit szeretettel várunk! 1

Kőfalaidra, Eger, őrizőket állítottam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok, és ne hagyjatok nyugtot Neki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Isten Királyságát Egerben. Ézsa.62,6-7 Aktuális ima és böjt témák megnyitásra váró kapuk, áttörésre váró területek új munkahelyekért a Egerben! (Tibi, Böbe, Vali, Szandi, Csilla) Kapu Rádió elindulásáért frekvencia szerződés megkötéséért április 4-i döntésért, anyagi forrásokért, ötletes induló műsorokért, 1% felajánlásokért Diákoknak, pedagógusoknak új erő, lendület, kitartás az év végéig; kiválóság szelleme, jó eredmények; felvételikért (Lilla, Tamás, Brigi), Lilla államvizsgájáért 2

SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Petz Renáta: Én megyek előtted! Minden egyes győzelem megerősíti a szívünket, az Úr hatalmáról kapott kijelentések újabb lendületet és megerősített hitet adnak a további harcokhoz és győzelmekhez. Zsolt.107,15-16 Adjanak hálát az Úrnak az Ő kegyelméért, és az emberek fiai iránt való csodadolgaiért, hogy összetörte az érckapukat, és a vaszárakat letördelte! Van, amikor a kapukban ülők be akarják zárni az ajtót de az Úr megjelenik, és hősi erőt ad azoknak, akik szellemben harcolnak, akik visszafordítják a kapuban az ellenséget. Ézsa.28,6 És ítéletnek szellemét adja annak, aki az ítélőszékben ül, és hősi erőt ad azoknak, akik visszafordítják a kapuban az ellenséget. Akik megállnak és kijelentik: Ez az Úrnak kapuja; igazak mennek be azon. (Zsolt.118,20) Mert vannak olyan kapuk, amiket birtokolni akar az ellenség, hogy a gonoszság ki és bejárhasson rajta. Ezeken a kapukon keresztül akarja ellenőrzése, kontrollja alatt tartani az embereket. Bír.16,2-3 A gázabelieknek pedig amikor megmondták, mondván: Idejött Sámson! Akkor körülvették őt, és leselkedtek utána egész éjszakán át a város kapujában, és hallgatóztak egész éjjel, és azt mondták: Reggel, ha világos lesz, megöljük őt. Éjfélkor pedig felkelt (Sámson), és megfogta a város kapujának szárnyait, a kapufélfákkal és a závárokkal együtt kiszakította azokat, és vállaira vette, és felvitte a hegy tetejére, mely Hebronnal szemben fekszik. Az Úr az, aki bezár és senki ki nem nyitja és Ő az, az kinyit és senki be nem zárja. Ő uralkodik a kapuk felett is. Vagy ha arra van szüksége, akkor az Úr áthelyezi a kapukat egy másik helyre, ahol ki és bejárást enged az Övéinek. Mint amikor Sámson megfogta a város kapuit ahol addig az ellenségei leselkedtek utána, hogy elveszítsék őt és felvitte a hegy tetejére. Az Úr hegye, a Sion hegye az uralkodás helye. Az a hely, ahová szabadítók mennek fel, és hirdetik az Úr igazságos ítéleteit, és birtokba veszik örökségüket. Mert az Úré a Királyság! Ézsa.45,1-3 Így szól az Úr felkentjéhez, Círushoz, akinek jobbkezét megfogom, hogy meghódoltassak előtte népeket, és a királyok derekának övét megoldjam, előtte megnyissam az ajtókat, és a kapuk be ne zároltassanak: Én megyek előtted, és az egyenetleneket megegyenesítem, az ércajtókat összetöröm, és leütöm a vaszárakat. Neked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy Én vagyok az Úr, Aki téged neveden hívtalak, Izráel Istene. Isten Királysága növekszik. A Királyság harcosai a Király után vonulnak, aki leveri a vaszárakat, betöri az ércajtókat és átmennek a kapukon! Mik.2,13 Előttük megy fel az Úttörő. Kitörnek és átmennek a kapun és kivonulnak, és előttük megy a Királyuk, élükön az Úr! 3

SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Keith Miller: Ébredj! Valami elkezdődött! Fordította: Czizel Bori Készen állsz, hogy egy magasabb fokozatra válts? Friss lendület: A lendületet a mozgás sebességeként vagy erejeként definiálhatjuk. Az Ő halk, suttogó hangja, lehelete előidéz egy Istentől kapott friss lendületet, ami felszabadítja a hitet és ez képessé teszi a belső emberedet előrelépni minden olyan helyre, amit Isten nyitott meg számodra! Ez a mozgás áramlat, az Ő mély buzgósága, benned van! Dicsőség az Úrnak, hogy a hit áramlata folyik benned! Isten Szellemének friss szele azokra a területekre fúj, amiket kiválaszt változásra, és ébredést hoz az embereknek azon a területen. Isten készül beléd és Krisztus Testébe belelehelni egy friss mozdulatot, egy mélyebb felfrissülésért és az erő felszabadulásáért, ami megújítja a benned lévő erőt, ahogyan fiatalabb korodban volt, ez pedig megnöveli a várakozásodat azok felé a dolgok felé, amiket Isten készül véghezvinni a hatókörzetedben, városodban és a nemzetedben! A barátok, mint drága szél be, át, alá és keresztülfújnak az életeden, hihetetlen lehetőségekre fogsz ráébredni, csodálkozni fogsz, miért kételkedtél valaha is abban, hogy Isten a legjobbat tartogatja számodra. Nem lesz semmiféle visszafordulás. Semmiképpen sem! Nem akarsz majd visszalapozni azokhoz a fejezetekhez az életedben, ahol nem számítottál Istenre; a szemétbe dobod a múltat és nyitsz a jövődre buzgósággal, és azok felé a dolgok felé, amikért az Úr meghalt, hogy benned megszülethessenek. Igen, ez az a nap, itt az idő, hogy ráébredj, hogy Isten fuvallata és az Ő dicsősége rajtad van. A Szellem fuvallata c. könyvemben feljegyeztem egy álmomat a Szellem fuvallatára/szelére vonatkozóan, amit most szeretnék megosztani veletek és néhány részletet az első fejezetből, amiről hiszem, hogy most aktuális jelen pillanatban. Nagyon izgatott vagyok Krisztus Testének emiatt a várakozó üzemmódja miatt, és remélem a következők számodra is bátorítást, izgatottságot és felkészültséget fognak nyújtani az előtted álló dolgokkal kapcsolatban. Követve a szemelvényeket, olvasd el a rövidítést, azt a nyolc dolgot, amit meg kell tenned, hogy felkészült legyél Isten hihetetlen elkövetkező mozdulására. Az álom: Ébredj! Egy csöndes reggeli szürkületben, a Szellő láthatatlan friss suttogása kezdett kellemesen átfújni a táborban alvó tömegen. A szénnel töltött tábortüzet kavargó szél legyezte, tüzes pelyhek szikráztak és táncoltak bele a sötétségben megbújó harmatba, újraélesztve a tüzet. Lángok akcióba léptek, hogy világossággal és meleggel lássák el a tábort. A szél, ahogy vitte a szunnyadó széndarabokat, felkeltette az emberek egy részét az ébredező táborban, mintha csak ébresztő órák csörögtek volna. Egyre több csoda történik velük, ahogy Isten hangja felébreszti a szívüket és megtölti őket a dicsőséges hajnalhasadás növekvő várakozásával, ahogy eddig még sosem. Az Úr hangja erre utasít: Rázd fel a tábort! Gyűjts össze mindenkit a reggeli összejövetelre! Annyi a tennivaló! Még mielőtt az őr megadhatta volna a jelet, vagy megfújhatta volna a trombitát, elkezdték egymást felkelteni az emberek. Ébredj! Valami elkezdődött! 4

SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Keith Miller: Ébredj! Valami elkezdődött! (2.) Fordította: Czizel Bori Sokan kidörzsölték az álmot a szemükből és felkeltek, mások azonnal kiugrottak a takarójuk alól. A Szellem suttogása, akár egy Szent felkavarás keresztülrohant a lelkükön, felkavarva és felkészítve a szívüket a reggeli Dicsőség áttörésére, az Igazságra, ami képessé tesz nagyon sokakat, hogy az Új napot egy Új módon tudják meglátni, felkészítve őket a cselekvésre. Miután a trombita megszólalt, az őr kiáltott: Ébresztő! Ébresztő! Ébresszétek a csapatokat! Gyűjtsétek az embereket! Már az egész tábor felkelt és feléledt, felvette a láthatatlan Szél lendületét, az emberek összegyűltek, készen álltak a megbízásra, a feladatra, a cselekvésre. A néhány pillanattal ezelőtt még alvó tábor most telve volt a friss tűzzel, izgalommal, szenvedéllyel, a hajnal közeledtének tudatában. Mindenki ébren volt és várta, hogy mit tartogat az Új nap; összegyülekeztek, és készenlétben álltak, félelemmel néztek fel és dicsőséges várakozással, kiabálva egymást bátorították: Itt az idő bátorodj fel! Félelmetes ragyogással megjelent a horizonton, egy csillogó fény, ami áttört az égen, a Felkelő Fényességének színeivel befestve azt. Ó igen, az egy teljesen más nap volt! Ez a láthatatlan Fuvallat az ő élő Istenüknek a lehelete volt, ami berontott és felébresztett minden egyes lelket az Ő Életének illatára, megnyitva a szemeiket az Ő felsége teljességére, jelenlétére, erejére és dicsőségére, felfrissítve szívüket, hogy meglássák az Ő életének valóságát reményteli várakozással és a hit diadalával az Ő Nevéért, Dicsőségéért, Hírnevéért. Mint szemtanúk tesznek bizonyságot a Felkelő Fényességről, Róla, mint Győzelemről és Feltámadásról. A Győzelmet és a Feltámadást, mint Személyt ismerhetjük most már. Ők futni fognak és nem fognak ellankadni, előremozdulnak jó irányérzékkel, céljaikat tisztán látják, szenvedély, tervek és buzgóság; dicsőségtől izzó arcok, erővel telt emberek. Meg fogják hallani Isten szívét, céljait, terveit, és bizonyságot tesznek arról, hogy Jézus él és ma is beszél az Övéihez. Az Úr titkai azokkal vannak, akik Őt félik... (Zsolt.25,14). mert Jézus bizonyságtétele a prófétaság szelleme. (Jel.19,10) Minden meg fog változni és átrendeződik. A Szél messze az elvárásain túl fog vezetni minden embert, és elvezeti őket Istenben levő várakozásaikba és álmaikba. Ez a megfelelő ideje a Szent Szellem testületi és egyéni szintű átformáló megmozdulásának, ami soha nem volt még ilyen erőteljesen látható vagy tapasztalható. Összefoglalva: Ő azon van, hogy továbbfújjon minket Fantasztikus napokat élünk, mind egyéni hívőkként, mind Krisztus Teste együttesen. Isten friss Lehelete keresztülfúj a szellemi tájon az egész világon ezekben az időkben, felébresztve sokakat, hogy meglássák az Ő dicsőségét. A Szó a Szélben kiált a nemzetekhez az egész világon, akik alszanak, várnak, vagy készen állnak, hogy meghallják az Ő Szavát, az Ő elhívását. A dolgok intenzívebbé válnak, és Isten azon van, hogy még hihetetlenebb módon mozduljon, és megtöltse az életünkben lévő szokatlanul nehéz utakat az Ő jelenlétével, úgy ahogy az eddig sosem volt tapasztalható. Ő azon van, hogy továbbfújjon minket az Ő legerősebb leheletével. 5

SzemFüles És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelnek. Ézsa.32,3 Keith Miller: Ébredj! Valami elkezdődött! (3.) Fordította: Czizel Bori 1. Határozd el, magad a felkelésre! Isten parancsolja ezt! A felkelés egy engedelmességi cselekedet. Miért? Mindannyian egy új életre vagyunk elhívva, hogy világítsunk és sugározzunk Isten dicsőségével. Gyakorold a felkelést a mindennapokban. Állítsd be az ébresztőórádat az éjszaka közepére, hogy felkelj és pár percet az Úrral tölts. Vagy kelj fel minden nap a szokásos időben, és hívd meg Őt a napodba, szóban vagy dicsőítésen keresztül, egy dalon keresztül vagy azon keresztül, hogy olvasol vagy elmerengsz egy bibliarészen, hogy ez legyen az első gondolatod és cselekedeted. 2. Kérd Istent, hogy adjon neked olyan szívet, amely vágyik az aratásra! A mindennapi elfoglaltságunk, a pénzügyekkel kapcsolatos gondjaink, a dolgok állása a nemzetünkben vagy a Földön azt eredményezik, hogy elveszíthetjük a fókuszt, és megfeledkezhetünk arról a milliónyi elveszett lélekről, akiknek szükségük van Jézusra. 3. Készíts listát minden egyes ígéretről, álomról, képről, látomásról, tudomány beszédéről, rólad kapott prófétai szóról, és kérd Istent, hogy élesszen fel benned egy tüzes vágyat ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Ha nem ismered az elhívásodat, kérdezd meg Őt, és erősítsd meg a szívedben, hogy semmi, de semmi ne tudjon megállítani, sem az érvelésed, sem más ember érvelése, sem a körülmények, sem a hírnév, sem rossz elvárások, sem a gúnyolódó tömeg, semmi, de semmi nem fog megakadályozni téged, hogy betöltsd az Istentől kapott megbízásodat, és az elhívásodat Őbenne. 4. Noha az elmúlt időszak felkészülés, helyezkedés és felsorakozás ideje volt, lehet, hogy nem vagy tisztában magaddal, vagy a dolgok széthullottak az életedben. Kérdezd meg Istent, hogy a megfelelő helyen vagy-e és kérd Őt, hogy mutassa meg azokat a területeit az életednek, ahol szükség van fejlődésre. Lehet, hogy még mindig szükséged van egy váltásra vagy egy lökésre az életedben. Engedd a Szent Szellemnek, hogy megmutassa ezt neked az Íráson, vagy az Ő csendes hangján keresztül. Az ellenség meg akar majd győzni, hogy a dolgok reménytelenek, hogy túl messzire mentél, ahhoz, hogy visszatérj a helyes ösvényre. Senkit se engedj, hogy vezessen téged, csak a Szent Szellemet, sem az érveléseid, sem a körülményeid, sem semmi mást 5. Tartsd meg a békességedet, ez Isten csatája, nem a tied! Tartsd meg az imádkozó pozíciódat, támaszkodj az Úrra, és hidd el, hogy Ő munkálkodik a te érdekedben. 6. Várj Istenre! Reménykedj Benne! Eredj a nyomába! Ébredj! Az ébredés az átformálódás bejárata. Memorizáld az Ézsaiás 40,31-et, tedd ki a telefonod vagy a számítógéped hátterének vagy képernyőkímélőjének, ragaszd ki a hűtőre, az autó műszerfalára, írd be jó mélyen a szellemedbe, ez a kulcs a következő lépéshez. Ézsa.40,31 De azok, akik az Urat várják (elvárják, keresik, és reménykednek benne) azok megváltoznak és megújulnak az erejükben és hatalmukban szárnyra kelnek (közel Istenhez) mint a sasok (fel a Nap felé); futnak és nem lankadnak el, járnak és nem fáradnak el. 7. Kérd Istent, hogy a nehézségeidet más szemszögből tudd nézni, lehetőségként, hogy azok ne emésszenek fel téged és ne ürítsék ki az energia tartalékaidat. 8. Szánd oda magad arra, hogy szereted Istent és mindenki mást. És sütkérezz Isten feléd irányuló szeretetében! 6

HősMagVető Hős lesz annak magva a földön és a hűségesek nemzedéke megáldatik! Zsolt.112,2 Nemes Pál és Kati szolgálata a Dávid Hősei Gyülekezetben 2012. február 18. Nemes Pál: Elhívásról, tanítványságról, családi familiáris kapcsolatokról és a szamárcsikóról (12.) Istennek egy családja van. Te is ennek a családnak a része vagy. Ha a test szerinti apám, a test szerinti anyám, a test szerinti családtagjaim nem születtek újjá víztől és Szent Szellemtől, akkor egészen más a jövőnk. Egészen más a sorsunk. Ezen dolgozunk és dolgoznunk kell, hogy ne vesszenek el, hanem ugyanabba a mennyei családba belekerüljenek, de van, amit nem tudunk elérni. Van, amit nem tudunk mi megcsinálni. Isten kegyelme az, hogy anyám - volt neki egy agydaganata -, az agydaganat műtétje előtt megtért. Sikerült az agydaganat. Fölépült. Visszament megint a bálványos dolgokhoz. Utána megint agyér-elmeszesedés, agyvérzés, szóval sok minden. És akkor ez évekig ment, már úgy volt, hogy napokra már csak egy 15, 20, maximum 30 percre kapta vissza az értelmét. Akkor hívott és lementem. Vagy másfél órát az értelménél volt. Akkor beszélgettünk és elmondtam neki, hogy ezeket mind meg kell bánni, hogy visszafordult a máriázós dolgokhoz. Megbánta, elmondott egy imát, és utána meghalt. Én hiszem, hogy az Úrhoz ment. Apám most 89 éves. Ő is befogadta Jézust a szívébe, de az a helyzet, hogy a test szerint családtagjainknál természetes szinten nem tudunk elvégezni dolgokat. Természetes szinten, ha beleépíted magadat, az életedet, a gondolkozásmódodat, akkor egy egész más világhoz kötöd le magad. Még akkor is, ha ők keresztények. Akkor is, azt mondja Pál apostol, a 2.Kor.5-ben és tudom, hogy ez rendkívül kényes téma és tudom, hogy ezen meg lehet sértődni. De inkább úgy vagyok, hogy sértődjetek meg rám. Nehezebb ezt Zolinak vagy Reninek elmondaniuk nektek. De ezt muszáj, hogy halljátok. Mindegyikőtök, mert ahhoz, hogy az elhívásotokat be tudjátok tölteni, el kell szakadni a lelketekben apukától meg anyukától. Ez nem azt jelenti, hogy én meggyűlölöm. A lelkedben kell szabaddá tedd, hogy szolgálhassa az Urat. Vagy, hogy ha ő nem, akkor te szolgálhasd az Urat. A 2. Korintus 5 16-os-17-es verseit olvasom: 2.Kor.5,16 Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint. Ha ismertük volna Krisztust test szerint, akkor se ismerjük többé. Tudod, miért mondja ezt Pál? Azért mert gondolom, hogy voltak ott olyanok, akik azt mondták, hát te, amikor mi vele jártunk, mi hallottuk a tanításait, láttuk a csodáit, te ott voltál Gamálien lábainál, meg ilyen antikrisztusi dolgokat csináltál. Vallásos dolgokat. Keresztényüldözéses dolgokat csináltál. Szélsőjobbos voltál. Bőrfejű voltál. Hát körülbelül ilyesmi lehetett. És akkor erre mondja Pál apostol, hogy az a helyzet, hogy ha ismertem volna, akkor is erre a test szerinti ismeretre nem építek semmit. Arra nem építhetjük a hívő életünket, az elhívásunkat. Azt mondja: 2.Kor.5,17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak és minden újjá lett. Nem tud az új teremtés bennem uralomra jutni, nem tud a szellem szerint való a gondolatokban, a cselekedetekben, a beszédben, az életstílusban uralomra jutni, ha a régi, az ó dominál. El kell szakadni. A papa, mama szoknyájától el kell szakadni ahhoz, hogy betölthesd az Úrnak az elhívását. Az 1. Sámuel 18-ban nagyon sokak által ismert történet van leírva két emberről. Amikor 7

HősMagVető Hős lesz annak magva a földön és a hűségesek nemzedéke megáldatik! Zsolt.112,2 Nemes Pál: Elhívásról, tanítványságról, családi familiáris kapcsolatokról (13.) barátságról, szövetségről van szó, ez a fejezet biztosan előkerül tanításokban. Jonatán és Dávid története. Az első verset olvasom: 1.Sám.18,1 Miután elvégezte a Saullal való beszélgetést Jonatán, lelke egybeforrt Dávid lelkével és Jonatán úgy szerette őt, mint saját lelkét. Szövetséget kötöttek, levette a felső ruháját, öltözetét, kardját, íját, kicserélték,... Gyakorlatilag egy teljes szövetségkötés, kiszolgáltatottság volt. Nagyon jól tudjuk, hogy Jonatán halála után Dávid nem úgy volt, hogy Á, már az öreg Jonatán úgy se él, most tök mindegy mit csinálunk.. Nem. Nagyon hűséges és következetes volt ehhez a szövetségkötéshez. Gondoljatok csak Méfibósetre, a fiára is. Dávid ezt komolyan vette. Saul fia, Jonatán egy olyan fiatalember volt, aki fölismerte Dávidon Istennek az elhívását. Emlékeztek, azt mondta, amikor te majd király leszel, akkor cselekedj irgalmasságot, és én leszek melletted a második. Ebben volt egy megállapodás köztük. Csak egy dologra nem számított Jonatán, hogy az apja mellett meg fog halni. Mert olyan harcba ment el az apjával, amiben nem kellett volna neki meghalnia. De elment vele, mert inkább az apjához ragaszkodott, aki viszont Isten fölkentje ellen harcolt, több mint egy évtizedig. Saul több mint tíz évig küzdött és harcolt, üldözte, gyűlölte és el akarta veszíteni Dávidot. Közel húsz évig menekült, számkivetésben, üldözöttségben, megalázottságban volt, vérdíj volt kitűzve Dávid fejére, meg az emberei fejére. Jonatán választhatott volna. Nem egyszer, nem kétszer. A saját apja majdnem Jonatánt is megölte a Dáviddal való kapcsolata miatt. Ehhez nem kellett nagy bölcsesség, még szellemek megkülönböztetése se kellett, csak egy egyszerű józan paraszti ész kellett volna ahhoz, hogy meglássa, hogy ki mellett van a helye. Azonban a családi-familiáris kötelékek számára erősebbek voltak. Tudod mit jelentett ez? Hogy sem az elhívását nem tudta betölteni, se az életét nem tudta leélni. Meghalt az apja mellett fiatalon. Nem kellett volna még meghalnia. Harminc év körül volt Jonatán, fiatalember volt. A szívünkben mindegyikünk tudjuk, hogy nem Isten terve volt, nem Isten akarata volt, hogy meghaljon. Gondoljatok csak bele, amikor Jonatánon meg a fegyverhordozóján keresztül adott Isten szabadulást egész Izraelnek. Emlékeztek arra? Ott is a népnek kellett kiállni a Jonatán életéért, különben Saul majdnem megölte. A fogadalma miatt. Mint Jefte. Jefte lányának se kellett volna meghalni. Tett egy fogadalmat az az ember. Rossz volt a fogadalom? Rossz. Ki lehet ebből jönni valahogy? Ki lehet, bűnbánattal, Isten előtt való megalázkodással és emberek előtt való megalázkodással. Uram, bocsáss meg, könyörülj meg rajtam, hülyeséget csináltam. Emberek, bocsássatok meg, nem akarok ígéretmegtartó lenni, ilyen őrült nem akarok lenni, hogy embervért ontsak. Ráadásul a saját lányomét. Nem kellett volna. Saulnak se kellett volna, de ő büszke volt. Emberek véleménye előtt ő akart a nagy ígéretmegtartó lenni. Még ha a fiam, akkor is meg kell halnia. Nem! Istennek nem ez volt a terve. Dávid Jonatánnal való kapcsolatában Istennek nem az volt a terve, hogy Jonatán állandóan csak füleseket adjon Dávidnak, arról, hogy az apja éppen mit tervel ellene. Hanem az lett volna az egyenes, ha odaáll mellé. Akkor Jonatánnal nagyon sokan megmenekültek volna, akik utána a hosszú éveken át való hadakozás során meghaltak. Hét év telt el, míg Hebronban király lett Dávid, és utána míg eljöttek hozzá Hebronba a többi törzs vezérei és elfogadták a királyságát. Nagyon sokan meghaltak az alatt a hét év alatt. Ennek Jonatán az elejét vehette volna. Ha neki fontosabb lett volna Isten elhívása, akkor ő egy főember lehetett volna. Akkor az azt jelenti, hogy Istennek az áldás-házát tudta volna örökíteni tovább a gyerekei életében. Áldást örökölhettek volna Saul leszármazottai és nem átkot. (Folytatjuk ) 8

KözelJövő Közel hozzád a beszéd, a szádban, a szívedben van: a hit beszéde, amit mi hirdetünk. Nemes Pál múlt heti hírlevélhez írt levele Róma.5,19 "Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: ugyanúgy egynek az engedelmessége által sokan igazakká lesznek." Alan Vincent egyik tanítását olvastam ma délután Azt írja: " Sokáig azt gondoltuk, az emberrel a bűn a probléma. De nem! A probléma a függetlenség. A bűn ennek következménye és gyümölcse. Ha a problémát nem azonosítjuk a megfelelő módon, a megoldáshoz sem fogunk eljutni. Ha tévesen hirdetjük az evangéliumot, nem a megfelelő eredményekhez fogunk jutni. Hallottam ilyeneket, hogy valaki elfogadta Jézust megváltójának, de urának nem. Ez bibliailag teljesen lehetetlen! Jézus nem lehet valakinek a megváltója, ha nem az Ura. Ezért van olyan sok probléma az emberekkel, akik azt mondják, hogy megtértek, mert az igazi problémát soha nem rendezték el az életükben. Mert az igazi problémájuk a függetlenség. Isten Királyságának első megnyilvánulását rögtön a kezdetekkor találjuk, az ártatlanság időszakában, Ádám és Éva bukása előtt. Isten megteremtette Ádámot és Évát, hogy együtt uralkodjanak az egész teremtett világ fölött. (1.Móz.1,26-27). Isten Királysága kormányzás. Ádám és Éva addig tarthatta meg igaz állapotát, csak addig uralkodhattak Isten minden alkotása fölött, amíg teljesen alávetették magukat Isten mindenható tekintélyének. Szó szerint Isten volt az életük forrása. Amíg ez a helyzet fennállt, a Földön teljesen ismeretlen volt a fájdalom, a szenvedés, a betegség és a halál. Ennek az volt az oka, hogy minden a Királyságon belül volt, Isten tökéletes uralma alatt, és még semmit nem tett tönkre a sátán. Ebben az állapotban a sátán a cselekedeteivel és a módszereivel nem férhetett hozzá Isten Királyságához. De Ádám és Éva Istennel való kapcsolata bár tökéletes kapcsolat volt, de nem volt kipróbált. Ártatlanságon alapult. Ahhoz, hogy megmaradjon, ki kellett próbálni. Az ártatlanságon alapuló kapcsolatnak az engedelmesség segítségével és a próba kiállásán keresztül át kell alakulnia, változnia az eltökélt engedelmességre, ami minden próbát ki tud állni. Jézus ugyanolyan emberi életet élt, mint Ádám. A különbség az volt, hogyan kezelték a kísértést. Jézus eltökélte, hogy engedelmes lesz - egészen a kereszthalálig. Zsid.5,8 "Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet". Azok által tanulta meg, amiket szenvedett. Amikor kerül valamibe, akkor nehéz engedelmeskedni. Ezért van szenvedés, hogy meglegyen az engedelmesség. Az engedelmesség növeli a Királyság erejét. Isten Királysága dicsősége akkor jön el, amikor megfizetjük a szenvedés, vagyis az engedelmesség árát. 9

KözelJövő Közel hozzád a beszéd, a szádban, a szívedben van: a hit beszéde, amit mi hirdetünk. Nemes Pál múlt heti hírlevélhez írt levele (2.) Zsid.5,7-8 "Ki az Ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könnyhullatás közben járult ahhoz, Aki képes megszabadítani Őt a halálból, és meghallgattatott az Ő istenfélelméért. Ámbár Fiú, megtanulta azokból, amiket szenvedett, az engedelmességet." A sátán, amikor az asszonyhoz odament, hogy megkísértse, nem bűnre csábította, hanem függetlenségre és önmegvalósításra. Nem közvetlenül bűnre csábította Évát, hanem arra kérte meg, hogy változtasson a teljesen Istentől függő életmódján: ehelyett legyen független, és maga irányítsa az életét. Azt ígérte Évának, hogy nem fog meghalni, hanem a saját, belső, szunnyadó forrásainak erejét kifejlesztve teljesen önállósíthatja magát, mert saját jogán olyanná válhat, mint Isten. Minden hamis vallás azt mondja, hogy saját erőfeszítéseink által olyanok lehetünk, mint Isten. Az erkölcsiség egyre nagyobb szintjére akart eljutni. Éva és Ádám is bedőlt ennek a kísértésnek. Ezzel kiléptek Isten Királyságából. Beléptek az önrendelkezés életformájába, amiről azt gondolták, hogy ugyanolyan bölcs, erőteljes és bűntelen életmód lesz, mint az előző. Nem is sejtették, mi vár rájuk, minden utódjukra és az egész teremtett világra. Amikor az ember kormányoz, döntése mindenkire és mindenre kihat, ami fölött hatalma van (gyerekek, további utódok, munkahely, város, egy egész ország ). Ez alapelv. A sátánnak csak ennyi kellett. Addig nem érinthette az embereket, amíg azok Isten Királyságában voltak (azaz közvetlenül Isten kormányzása alatt). Isten teremtésének egyetlen részéhez sem férhetett hozzá addig, ameddig az örök élet és Isten Királysága erejével az ember uralkodott azon. Ha a családunkat Isten Királyságába visszük, a sátán nem érintheti. (Ugyanígy igaz ez a gyülekezetünkre, városainkra, nemzetünkre is ) Az ember függőségben való élésre van teremtve. Ha nem Istentől való függőségben van, akkor az ördögtől való függőségbe kerül. Ádám és Éva az Istentől való függetlenedésük után rá kellett jönniük, hogy a függetlenségük csupán legenda, pontosabban hazugság. Miután kiléptek Isten Királyságának ereje és védelme alól, azonnal átkerültek a sátán uralma alá. Egyszerűen nem létezik emberi önrendelkezés. Nem létezik emberi függetlenség. Az önrendelkezés, vagy függetlenség csupán egy másik elnevezése annak, amit a Biblia "test"- nek mond, különösen Pál leveleiben. A "test" jelentése: a test és lélek/psziché olyan egysége, amely Istentől függetlenül cselekszik. Ádám és Éva fedezte fel elsőként, mennyire képtelen a testben lévő ember ellenállni a bűn erejének, avagy a sátán és angyalai uralmának. Van jó és van gonosz. A megtérés a gondolkodásmód, életmód és hozzáállás megváltozása - eldöntjük, hogy ki uralkodjon felettünk. Amikor ez megvan, akkor lehet valójában beszélni a bűnbocsánatról. 10

KözelJövő Közel hozzád a beszéd, a szádban, a szívedben van: a hit beszéde, amit mi hirdetünk. Nemes Pál múlt heti hírlevélhez írt levele (3.) Isten létrehozott egy olyan embert, aki nem csupán bűnös természet nélkül született, hanem egész életében maradéktalanul engedelmeskedett Istennek, tehát sosem lépett ki Isten Királyságának ereje és védelme alól. Miután letelt a törvény által előírt 30 év, Jézust jogosan be lehetett iktatni az egész teremtettség új kormányzójának, Isten hatalma alatt. Ezek után már csak ki kellett fizetni a teljes, törvényes váltságdíjat az emberért és az egész teremtett világért. Így lehetett az embert kiszabadítani a sátán rabszolgatartó uralma alól, a teremtett világot pedig vissza lehetett vásárolni a sátán okozta romlásból és rothandóságból. A Krisztusi Új Emberben pedig a Mennyei Atya még tovább megy a velünk való tervében. Jézus a földi élete alatt - tökéletes engedelmessége és alávetettsége által - képes volt újra megalapozni a Földön Isten Királyságát. Így az Atya igazságosan a Királyság Királyává koronázta Őt. És ezt az Új Embert, dicsőséges feltámadásának az ereje felemelte messze az egek fölé, és a Menny és Föld Urává és Uralkodójává tette Őt, aki megkapott minden erőt és hatalmat Mennyen és Földön (Zsid.2,5-9). " Szánjuk oda tehát mi is magunkat az Istennek és az Ő Beszédének, a Szent Szellemnek való engedelmességre, és lássuk meg, ahogy az engedelmességre odaszánt életünkön keresztül sokan igazakká, megigazulttá válnak. Róma.5,19 "Mert miképpen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: ugyanúgy egynek az engedelmessége által sokan igazakká lesznek." Örömteli, imameghallgatásokban gazdag, győztes napokat! szeretettel Pali Királyság! IFI- és Gyerektábor 2012 2012. július 30 augusztus 04. (hétfőtől szombatig) --- a Velencei tónál Kedves Szülők, Fiatalok és Gyerekek! Azért is teszem már most bele a Hírlevélbe a nyári Királyság! IFI- és Gyerektáborunk időpontját, hogy anyagilag mindannyian tudjunk tervezni, s akár havonta félretegyünk, takarékoskodjunk rendszeres kisebb összegekkel, hogy amikor eljön majd a kifizetés ideje, akkor ne jelentsen akkora anyagi terhet. Az idén is meglepetés-vendégek lesznek a táborban a határainkon túlról és határainkon belülről is Ugyanakkor kérlek Benneteket, hogy imádkozzunk közösen pályázatokért, hogy kevesebbe kerüljön a táborozás mindenkinek! További információk: Dávid Sátora Gyülekezet, e-mail: dsgyponthu@gmail.com Sebestyén Gabriella telefon: +36 70 3233-181; e-mail: gabriella.fcsr@gmail.com 11

SeregGyűjtés Gyertek, menjünk fel az Úr hegyére, hogy megtanítson minket az ő útjaira, és járjunk az Ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr beszéde Ézsa.2,2 Társadalmi szervezet neve: Eger Kapui Kulturális Alapítvány Adószáma: 18591576 1 10 Így segíthetsz így segíts: Felajánlásodat megteheted a már eddig megszokott módon a Rendelkező Nyilatkozat kitöltésével Elektronikusan, a bevallás D lapján begépeled Rendelkezésedet már külön, utólag is elküldheted az APEH címére! A határidő ekkor is május 20. Kérlek, ne felejtsd el bevallásod első lapján bejelölni, hogy rendelkeztél az egy százalékról, különben felajánlásod érvénytelen! 11