Vezetőségi beszámoló a 2014-es évről MABÉOSZ Okmány és Illetékbélyeggyűjtő Szakosztály 1. ESEMÉNYEK ÉS VEZETŐSÉGI INTÉZKEDÉSEK A) Kiadványok, előadások - Lapunknak az elmúlt év során is négy száma jelent meg, tagjaink közgyűlésen kifejezett igényére az eddig szokásosnál bővebb szakmai és lényegesen korlátozott szervezeti működésünkről szóló tartalommal. - Szaklapunk Hodobay Andor által még 2012-ben összeállított repertóriumát naprakészen tartottuk, ami folyamatosan hozzáférhető a honlapunkon. - Többektől érkező adományok révén létrejött a szakosztály mintegy 50 darabos könyvtára, ami megteremtette egy kölcsönzési rendszer kialakításának alapjait. - A gyűjtési terület fejlesztése érdekében szeptemberben színesen illusztrált kiegészítéssel minden érdeklődő számára ingyenesen elérhetővé tettük a két (1966/73-as) Kaptay-katalógust, a központi és a helyi kiadásokat egyetlen közös katalógussá egyesítve. B) Rendezvények, előadások - December végéig három számottevő érdeklődés és forgalom mellett zajló szakosztályi cserenap szervezésében vállaltunk részt. - Felvettük a kapcsolatot és szeptemberben vendégül láttuk a MABÉOSZ cserenapján új angol tagunkat, Martin Weisét; - Hodobay Andor MABÉOSZ-ban tartott két előadásán szép számmal jelentek meg illetékbélyegek iránt érdeklődők, és nem csak tagjaink! Az első az illetéktarifákról, a második az ügyvédi meghatalmazási űrlapokról szólt. Az utóbbi képei honlapunkon ma is megnézhetők, sőt teljes hanganyaga a hozzászólásokkal együtt meg is hallgatható. - A Sárvári Városi Kör felkérésére a szakosztály elnöke tartott két pénzügyfilatéliához szorosan kapcsolódó előadást. Ezek pdf formában képpel és szöveggel honlapunkon szintén elérhetők. C) A kapcsolati rendszerünk építése - Újjászerveztük a tagnyilvántartást (mely szerint 66 tagunkkal tartunk élő kapcsolatot, közülük 34 a szavazati joggal rendelkező MABÉOSZ-tag, és újságunkat 58-an nyomtatva kapják). A nyilvántartásban szereplők nyilatkoztak számunkra a szakosztályunk működésével kapcsolatban továbbadható személyi adataik köréről. A vezetőségi tagok által kezelhető, szakosztályi általános levelezési célra létesített, fistacomp@gmail.com című új postafiókból tagjaink 80%-a e-mailben vagy telefonon is elérhetővé vált, valamint kívülről e címre érkező e-maileket is feldolgozzuk. (Tagságunk 20%-val sajnos csak postán tudunk, annak költségei miatt csak igen korlátozott kapcsolatot tartani). Mióta honlapunk internetcíme az OKMÁNYBÉLYEG címlapján is felkerült, az ott megtalálható levelezési címünk is kezd is ismertté válni, mert az ide befutó üzenetek tendenciája növekszik.
Ezekre egyelőre még az elnök válaszol, de remélhető, hogy később a vezetőségi többi tagja is részt vesz majd ebben a kapcsolattartási formában. - Megoldottuk, hogy a szakosztály iratai és készletei tárolására kapott MABÉOSZban levő szekrényünkhöz a vezetőség több tagja is hozzáfér. Így ezen keresztül anélkül is el tudunk juttatni egymáshoz bármi munkánkhoz szükséges dolgot, hogy találkozóhoz időpontot kéne egyeztetni. E lehetőségnek elsőként az újság terjesztésében láttuk hasznát, de innét történik majd pl. a későbbi könyvkölcsönzés is. - Létrehoztunk egy vezetőségi saját levelezőlistát, ahol a tevékenységünket szervezzük. Az ide érkező üzeneteket minden vezetőségi tag közvetlenül megkapja. A levelezőlistán visszamenőleg folyamatosan áttekinthetők a folyó ügyeinkkel kapcsolatos információk, aminek a vezetőségi összetételének későbbi változásai esetén is hasznát vehetjük. - Év közben honlapunk híreiben és esetenként e-mailben is, tagjainkat folyamatosan tájékoztattuk terveinkről és az aktuális rendezvényekről. A rendezvényeinket meghirdettük a MABÉOSZ-ban kirakott plakátokon, weboldalunkon, a MABÉOSZ honlapjának naptárában és nem utolsó sorban a Bélyegvilágban is. - Honlapunk folyamatos fejlesztése során több más új és hasznos tartalom mellett egy tőlünk független, de kifejezetten pénzügyfilatéliai tárgyú, igen aktív és magas szakmai színvonalú fórumba való bekapcsolódás lehetőségével is gazdagodott. Ez az Okmánybélyeg Baráti Kör Facebook csoport, ahol többek közt az interneten is aktív tagjainktól egyre gyakrabban olvashatók érdekes hírek és tartalmas hozzászólások. D) A szervezeti működés javítása - Fokozatosan felszámoltuk az újságunk olvasói részéről a lap létrehozási költségeihez való hozzájárulásban az elmúlt években keletkezett jelentős hátralékot, és ezzel biztosítottuk lapunk megjelenésének jövőbeli gazdasági hátterét. Pénztárunkban jelenleg mintegy 200 ezer forintot kezelünk, mely a lap következő évi kiadására biztonságos fedezetet nyújt és pl. rendezvényeinkkel kapcsolatban is vállani tudunk majd belőle kisebb költségeket. - Lehetővé tettük az átutalásos befizetést. Az eddigi önzetlen adományokra épülő rendszerben elkerülhetetlenül létrejövő újabb hátralékok keletkezésének megakadályozására bevezettük a következő évre való évvégi előrefizetési rendszert. A tagság jelentős része (37 fő) ennek eleget is tett, a befizetési arány e beszámoló véglegesítésének napján, 2015. január 5-én azonban mág csak 64 % volt. A többi tagot a lap első idei megjelenésének időpontjában megpróbáljuk elérni, mert előrefizetés nélkül a jövőben senkinek nem küldünk újságot. Lehet, hogy emiatt talán veszítünk néhány minket amúgy is csak elvileg és nem a gyakorlatban támogatót, de az újság terjesztésével való munka ezzel remélhetőleg nagyságrendekkel csökkenni fog. - A szakosztály ügyeinek átadás-átvétele kapcsán rendeztük a szakosztály iratait és leltárt vettünk fel az újság, emlékív és maradék árverési anyagok készletéről. Az átvett anyagot a szakosztály szekrényében kialakított, átlátható rendben tároljuk.
- Az elmúlt évben a vezetőség négy alkalommal tartott megbeszélést, ezekről az irattárunkban megtalálható emlékeztetők készültek. - Szakosztályunk életében első alkalommal adtunk át szakmai elismerést, a tagjaink szavazatai alapján odaítélt Floderer díjat, miután az előző elnökség által javasolt Voloncs Gábor személyi okokból ezt nem fogadta el az érdekünkben kifejtett több évtizedes irodalmi munkássága méltó elismeréseként dr. Németh Kálmánnak. (E kétéves vándordíj kiadása jövőre esedékes legközelebb). - Identitásunk és ismertségünk növelése érdekében ismét használatba vettük a szakosztályi emblémát: a) az ezt ábrázoló szárazbélyegzővel egyedivé tettük a tagokhoz eljuttatott szakosztály-támogatási emlékívet és b) ezt tartalmazta már minden plakát és kimenő dokumentum (így pl. a MABÉOSZ elnökségnek leadott közgyűlési jegyzőkönyv és honlapunk) is. - Előkészítettük a szakosztály legutóbb 2009-ben módosított Szervezeti és Működési Szabályzatának (SZMSZ) a MABÉOSZ új alapszabálya miatt elkerülhetetlenné vált és a tagnyilvántartásunk idei felülvizsgálata miatt is célszerű aktualizálását. Javaslatunk szövegét a jelen beszámoló 2. melléklete tartalmazza. A tervezett SZMSZ: a MABÉOSZ alapszabályához igazodva megváltoztatja a szakosztály küldöttjének megválasztási módját; bevezeti a támogató tagság fogalmát a MABÉOSZ-tagsággal nem rendelkező gyűjtők befogadása céljából, és több kiegészítés és értelmező szövegjavítás mellett tartalmilag visszatér (a használhatóság érdekében kissé rövidebb formában, pontosan úgy, ahogy a gyakorlatban is kimondani szoktuk) a szakosztály 1991-es eredeti, értelmes megnevezéséhez: "Okmány és Illetékbélyeg Gyűjtők Szakosztálya" (figyelem: nincs benne az időközben befurakodott, és a nevünket értelmetlenné tevő kötőjel az "Okmány" szó után!) ; pontosítja és egyértelművé teszi a határozatképesség és határozathozatal számítási módját. 2. Megemlékezés, elismerések - 2014-ben elhunytak: Becherer Károly és Voloncs Gábor, akinek filatelista méltatása megjelent több helyen, így lapunkban is. - Petneházi Zoltán egy új és kitűnő szegedi okmánybélyeg-gyűjteményt mutatott be szép sikerrel (nemzeti szintű aranyozott nagy ezüstérem) a debreceni HUNFILÁ-n. - A magyar illetékbélyegek Szücs Károly jóvoltából elismerést nyertek a nemzetközi filatélia szívében, Londonban a Royal Philatelic Society májusi magyar napján. - Az év minden bizonnyal számunkra legnagyobb legjelentősebb eseménye volt az 1945-ös hatvani városi bélyegkiadás lapunkban bemutatott felfedezése. Szintén fontos új szakirodalmi adalék az első Budapesti okmánybélyegek tervezője,
Jauernik Nándornak nevének megtalálása, valamint nagy tiszteletnek örvendő katalógusíró elődünk Kaptay Antal életrajzi adatainak megszerzése is. - Nagy öröm és egyben megtiszteltetés számunkra az is, hogy idén novemberben a szakosztályunkban korábban két meghatározó tisztséget betöltő filatelista, Burján Andor és Voloncs Gábor arcképe is felkerült filatelista elődeink nagyjai közé, a Bélyegmúzeum donátorainak falára. - Elmúlt évi cikkíróinknak emlékül és megbecsülésünk jeléül ajándékot adunk szakosztályi emlékív készletünkből (terjedelmétől függetlenül minden egyes cikk után egy darabot). 3. Működésünk javítási lehetőségei A) Újság, szakirodalom - Hiába próbáltuk az újság szerkesztése során kiszűrni, pár kisebb baki benne maradt szinte minden lapszámban. Egy esetben súlyosabb tartalmi hiba is előfordult, amit sajnos hiába jeleztük többen is a szerzőnek, végül az nyomdába adás előtti utolsó pillanatban magunk voltunk kénytelenek korrigálni. A szerző, Székely László e javítással nem tudott egyetérteni, sőt, sajnálatos módon emiatt a szakosztályunkból is kilépett, bár újságunk előfizetőjeként továbbra is támogatóink közt tartjuk számon és reméljük visszatérését. - A lapba sajnos egyre kevesebben írnak cikkeket (2012-ben és 2013-ban még tízen, tavaly viszont mindössze már csak heten), ami jövője szempontjából nem túl biztonságos. Tavaly ennek ellenére anyagbőség volt, - emiatt is várat magára a 2 krajcáros okmánybélyeggel kezdett, ívhelyeket ismertető cikksorozat folytatása - ám ha a szerzők idővel kifogynak a szakmailag is tartalmas témákból az a lap színvonalának csökkenéséhez vezethet. Emiatt is külön öröm számunkra a nehézségek ellenére is elért jó színvonal és reméljük, hogy azt látva egyre többen követik majd a jó példát és mindannyiunk örömére és hasznára megírják számunkra tudásokból mindazt, ami már közlésre érett. - Az újság szerkesztője akadályoztatás miatt 2015-től csak besegíteni tud a szerkesztésbe és kivitelezésbe, de a továbbiakban nem tudja felelősséggel vállani a lap rendszeres szerkesztését. Gidófalvy Péter e munkát 8 évig végezte önzetlenül és minden ellenszolgáltatás nélkül, sőt szűkös anyagi lehetőségei ellenére még költésgeket is vállalva, a megelőzőnél jelentősen magasabb színvonalon, amiért ezúttal is kifejezzünk elismerésünket, hálánkat és köszönetünket. Felajánlott támogatása mellett azonban új szerkesztőre van szükségünk, akitől nem idegen az ennek során végzett kiadvány-előkészítői munka és az ezért vállalt személyes felelősség sem. - Időszerű egy könyvtárjegyzék és a kölcsönzési rendszer megindítása (a vezetőségből sajnos kivált, aki ezt vállalta) így új könyvtárost is keresünk B) Rendezvényeink - Bár mindegyik szép érdeklődés mellett zajlott, szervezési zavarok voltak a cserenapok előkészítése körül. Első alkalommal tartalmi kifogás érte a meghívónkat, hogy lemaradt róla két szakosztály, majd nem jutott el az értesítésünk minden érdekelthez, az utolsón pedig a ragjegyesek részéről leadott Bélyegvilágbeli meghí-
vóban nem jelent meg a szakosztályunk neve. az ilyen problémák elkerülése érdekében ezentúl az időpontokat előbb meghatározva, megpróbáljuk ezeket rendszeresebbé tenni. Javasolni fogjuk, hogy pl. minden negyedév utolsó hónapjának (azaz március, június, szeptember, december) első szombatján tartsuk. - A tavalyi első, júniusi cserenapon tartott gyűjteménybemutató és fórum látogatottságával nem lehetünk elégedettek. Úgy tűnik, hogy a cserenapok ilyen rendezvény tartalmára nem igazán alkalmasak, mert a többség a cserével van elfoglalva és a bemutatót meg sem nézi, és egy viszonylag zajos környezetben folyó bármiylen tartalmas előadás sem vonz igazán nagy nyilvánosságot (ezen júniusban mindössze hatan vettünk részt). Ezért idén megpróbálunk külön gyűjteménybemutatót vagy előadást szervezni, negyedévente egyszer az első szombati vagy - egy tagunk javaslatát figyelembe véve - esetleg keddi napokon. Ez azért is fontos, mert az ilyen alkalmak keretében lenne legcélszerűbb megkezdenünk a felkészülést a szakosztály megalakulásának jövő évi, azaz 2016- os, 25. éves jubileumára. A Perfinklub esetében a tízéves évfordulójukra rendezett kamara kiállítás a gyűjtési terület ismertsége és elismertsége szempontjából számottevő sikerekkel járt, egy ilyen lehetőséget szakosztályunknak sem lenne célszerű kihagynia! - Annak ellenére, hogy igen mérsékelt élénkülés tapasztalható, az illetékbélyegek kereskedelmi forgalmának felvirágzásáról egyelőre még idén sem beszélhetünk. Ennek egyik okát a magyar bélyegkatalógus elavult, sokak által gyakran kritizált árazásában kell keresnünk. A beszámoló 1. mellékletében egy összefoglaló található az ezzel kapcsolatos legfontosabb megoldandó kérdésekről. Kérjük a szakosztály véleményét és támogatását, hogy valamennyi érdekelt gyűjtő nevében szólhassunk a kiadónál e mindannyiunk jól felfogott érdekében mielőbb megoldandó kérdésekről. - Célszerű lenne a modern zárjegyek gyűjthetőségének és forgalmazhatóságának megteremtése érdekében állásfoglalást kérünk a Nemzetgazdasági Minisztérium ez ügyben illetékes Orbán Gábor adó - és pénzügyekért felelős államtitkártól. C) Felesleges készleteink - Házi árverésre a szakosztály javára beadott maradék eladásból tavaly párezer forint bevételünk volt a többit e közgyűlés zárásakor elajándékozzuk a megjelenteknek. - A rendelkezésre anyag alkalmatlansága miatt igen kezdetlegesen valósult meg a legutóbbi közgyűlésen tervbevett szakosztályi okmánybélyegreferenciagyűjtemény kérjük tagjaink, hogy lehetőségeik szerint járuljanak hozzá ennek további fejlesztéséhez. A jelentős mennyiségű megmaradt háttéranyagot az okmánybélyeg gyűjtésnek az ifjúság körében való propagálása céljából gyűjtésük megkezdését ösztönző és megkönnyítő alapgyűjtemények albumlapokon való összeállítására és az ifjúségi szakosztálynak ajándékozási célra való átadással tervezzük felhasználni. 2015. január 5. Készítette: a Szakosztály vezetősége
1. melléklet az OISZ 2014. évről szóló vezetőségi beszámolójához Gyűjtői javaslatok az MPIK 2015-ben esedékes kiadásának továbbfejlesztésére az illetékbélyegek részhez tartozó témák - 1. A postai bélyegekénél szűkebb gyűjtői kör miatt az illetékbélyegek eddig is gyenge lábakon álló reális értékelése az elmúlt pár évben még rosszabb irányt vett. Az MPIK-ben ugyanis jelentős árfeszültség keletkezett a korábbi központi kiadások és a 2012-ben bekerült helyi illetékbélyegek között. Előbbiek az árkarbantartás postai bélyegekhez képesti lemaradása miatt már korábban is súlyosan alulértékeltek, voltak, míg az utóbbi, új katalógusrész általában mintegy kétszeresen túlárazott lett. Ez a torz árstruktúra az illetékbélyegek hazánkban is örvendetesen emelkedő forgalmát veszélyezteti, és emiatt indokolt lenne sürgősen korrigálni. Hiányzik egy eligazodást jobban segítő tartalomegyzék, és a kétoszlopos árazás, mivel a kiadások többségében a hasznátlan illetékbélyegek ritkák. Az alapsorok összértékének szokásos megadása is tovább javítaná a katalógus egységességét és áttekinthetőségét. Egyúttal szükséges lenne a katalógusárak és a tényleges adásvételekben tapasztalható árszintek közt a jövőre nézve valamilyen korrekt kapcsolatot is teremteni, amelyhez felajánlhatom az illetékbélyegekkel foglalkozó szakosztály támogatását. 2. Bizonyított, hogy az 1887-es okmánybélyeg-kiadás forintos címleteihez Fiuméban nem használtak új vízjelnyomóhengert (lásd: OKMÁNYBÉLYEG 2007/2-3, PBM 2007. 74.o, amit azóta sem cáfolt senki). A forint vízjelű 1-20 forintos címleteknek így nem lehet 1887-es vízjelű változata, csak az 1 forintos önálló katalógusszáma indokolt a fiumei I/1 kr vízjelű papírral. E közel évszázada keletkezett tévedés felszámolása ma már a magyar katalógusban is okvetlenül szükséges és időszerű. 3. Az illetékbélyegeket tárgyaló rész 1996-os felvétele óta az hírlapilleték-bélyegeket szintén régóta időszerű lenne áthelyezni a postabélyegek közül a katalógus egy logikusan megfelelőbb helyére. 4. Javasolhatnánk az illetékbélyegeknél gyakori felülnyomásos használat katalogizálásában a postai kiadásoknál jól bevált alapkiadások szerint csoportosítást (ahogy pl. az 1918-as KÖZTÁRSASÁG felülnyomásnál is van). E témák igen szakszerű katalogizálása kiváló alap az elengedhetetlenül szükséges átrendezéshez, de az első alkalomra kialakított jelenlegi katalogizálás esetleges és a gyakorlatban csak igen nehézkesen használható. Ez pedig akadályozza a kezdők gyűjtési területbe való bekapcsolódását, ami ezen érdekes és értékes gyűjtési terület jövője szempontjából nagyon komoly hátrány. 5. Szóvá kéne tenni a katalógus kiadójánál, hogy szükségesnek tartanánk elkülöníteni a helyi kiadások közé keveredett segélybélyegeket külön fejezetbe, vagy akár külön katalógusba is. Amennyiben ugyanis ezek illeték célú használata nem bizonyítható, bélyegkiállításon való szerepeltetésük a gyűjtő számára igen hátrányos és nagy csalódást keltő káros következményekkel többnyire az értékelésből való kizárással is járhat. 6. Annak ellenére is, hogy ezek túlnyomórészt csak leáztatva maradtak fenn, jeleznünk kell, hogy a helyi illetékbélyeg-kiadások kézibélyegzős, vagy kézírásos átértékeléseinek önálló katalógusszámokon való értékelése elvi katalogizálási hiba, mert ezek valódisága csak teljes dokumentumokon tanúsítható és kizárólag ilyen esetben, mint felhasználási változat értékelhető külön. A leáztatott példányok az előre látható sarlatán machinációk veszélye miatt maximum az alapbélyegekkel azonosan, sőt több esetben (lásd pl. Újpest) csak azok árai alatt értékelhetők. Budapest, 2015. január 5 Összeállította: Szücs Károly
2. melléklet az OISZ 2014. évről szóló vezetőségi beszámolójához lásd külön fájlban! SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT /tervezet/