A SZÍV ISTEN JELENLÉTÉRE FIGYELÜNK. Egyszerű, tiszta hangon szólunk hitről, értékekről. Köszönjük bizalmát! BARÁTAINKNAK A MAGYAR JEZSUITÁK HÍRLEVELE

Hasonló dokumentumok
2017. évi programjaink

Prievara Tibor Nádori Gergely. A 21. századi szülő

CSALÁDI LELKINAP Apák napja. (és márciusban)? Vecsés, Irgalmas Jézus Plébánia március megjelenik évente néhányszor

AZ ÚJ CSALÁD MOZGALOM HÍRLEVELE

E L Ő S Z Ó. Olvass! Imádkozz! Cselekedj!

Toró Árpád. Beszámoló

Kedves Szülők! Sok szeretettel és jó kivánságokkal küldjük az első számot!

Soós Mihály laudációja Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves vendégek!

Koronkai Zoltán SJ. HIVATÁS ÉS IMÁDSÁG HANS URS VON BALTHASAR TEOLÓGIÁJÁBAN

II. János Pál vetélkedő

Mádi Furmint Ünnep 2013 Szakmai Beszámoló

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 16. évfordulója alkalmából

Isten nem személyválogató

Hittan tanmenet 3. osztály

Én Mária vagyok és el szeretném neked mesélni, hogyan lett a húsvét életemnek egy fontos része

Intézmények :: Boldog Gizella Általános Iskola és Óvoda (Mohács), Testvérkék Óvoda (Budapest), Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium (Budapest),

A Kézműves munkaközösség. 2014/2015 nevelési évre szóló munkaterve. Mottónk: Összejönni - jó kezdés. Együtt maradni - haladás.

NTP-TM A szem muzsikája. A szem muzsikája című projekt szakmai beszámolója

Magyarországi Református Egyház Cigánymissziós Stratégiájának Bemutatása Január 30.

A Katolikus Egyházban a húsvétot követő negyedik vasárnapot Jó Pásztor vasárnapjának nevezik, mely egyben a papi hivatások világnapja is.

SZÜLŐ-KÉRDŐÍV KIÉRTÉKELÉSE 44 válasz alapján. 1. Hányadik évfolyamra jár legidősebb iskolánkba járó gyermeke?

Befejeződött a püspöki konferencia téli ülése Magyar Kurír Katolikus Hírportál, December 3, 2015

Az apostolok szinte mindig böjtöltek

Feldmár András ÉLETUNALOM, ÉLETTÉR, ÉLETKEDV

Életgyónáshoz. Ha hinni tudok abban, hogy Isten jó, megtalálom hozzáállásomat nehézségeimhez, sebeimhez.

1. A képzés kezdésének pontos időpontja, helyszíne: július Dunapataj Szelidi tó Kastély u. 15.

Hittan tanmenet 4. osztály

tovább örökítő város legyen!

EGYÜTT A KÖZÖSSÉGÉRT. Erdélyi Hanga elnöki programja. 1) Bemutatkozás. Rólam

A miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium diákjainak közösségi szolgálata

6. A HÁZASSÁG MEGÁLDÁSÁNAK EMLÉKÜNNEPE

Helyi emberek kellenek a vezetésbe

KÉRDŐÍVEK FELDOLGOZÁSA

Pécsi József Nádor Gimnázium és Szakképző Iskola

A cikkeket írta: Károlyi Veronika (Ronyka) Korrektúra: Egri Anikó

2015. március Horváth Lóránd Elvégeztetett

MINTA. Kedves Elsőéves Egyetemi POLGÁRUNK!

A HMJVÖ Liszt Ferenc Ének-Zenei Általános Iskola és Óvoda Jó gyakorlatai: SZÓ-TÁR idegen nyelvi nap

A WALDORF-PEDAGÓGIA ELMÉLYÍTÉSE műhely

Beck Veronika Elnöki program ELTE Damjanich utcai Kollégium Diákbizottság 2015

Bemutatkozik a Jézus Kistestvérei Női Szerzetesközösség

Lelkészi jelentés a évről

Tisztelt Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság!

Miért válaszd az egészségfejlesztés-tanár mesterszakot a JGYPK-n?

Generációk találkozása

Kiegészítés Tata város kommunikációs stratégiájához az önkormányzati bizottságok ajánlásai alapján

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

Krisztus Feltámadt! Húsvétvasárnap OLVASMÁNY az Apostolok Cselekedeteiből (ApCsel 10,34a.37-43)

EGY LÉPÉSSEL TOVÁBB JÉZUS KÖVETÉSE LUKÁCS 9 12 GORDON CHENG. Szentírás Szövetség

Jelentés a NKE évi nyílt napi rendezvényein kitöltött kérdőívek alapján

Megjelent a pécsi pálos konferencia előadásait tartalmazó kötet

Beszámoló a Vissza a múltba történelmi tehetségműhely munkájáról és a Tehetségnapról

Szakmai beszámoló Generációs-híd program Jeles napok tevékenység

OMEGA. Mindenkit szeretettel látunk ezeken az evangélizációs jellegű rendezvényeken!

1. A rendelet célja. 2. A rendelet hatálya. 3. A közművelődési feladatok ellátásának alapelvei

Kedves Orgonabarátunk! Tisztelettel megköszönjük regisztrációját!

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

Isten akarata, hogy a vallásosságunkból megtérjünk

Boldog és hálás. 4. tanulmány. július

Öröm a gyerek. (Lorántffy Zsuzsanna ölében Sárospatakon)

ISTEN SZERET TÉGED, ÉS CSODÁLATOS TERVE VAN AZ ÉLETEDDEL.

Portfólióvédés március 2. Bajnokné Vincze Orsolya. Pedagógiai előadó Református Pedagógiai Intézet

Olyan életformát kell néhány sorban bemutatnom,

Megcélozni a legszebb álmot, Komolyan venni a világot, Mindig hinni és remélni, Így érdemes a földön élni.

DIPLOMÁS PÁLYAKÖVETÉSI RENDSZER 2013/2014. TANÉV ŐSZI FÉLÉV

KARÁCSONY ÜNNEPÉT KÖVETŐ VASÁRNAP SZENT CSALÁD VASÁRNAPJA

HÉTKÁPOLNAI ÉRTESÍTŐ

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Történelmi Veszprém Klasszikus városnézés 2-2,5 órában

A három nap időbeosztása: május 29., péntek: május 30., szombat: május 31., vasárnap:

Pályázati hírlevél 1. évfolyam - 5. szám február 11. Hallgatók számára

KÁRPÁT-MEDENCE KINCSEI VETÉLKEDŐ 2. FELADAT AKIRE BÜSZKÉK VAGYUNK INTERJÚ KÉSZÍTÉSE

ÉLETMŰHELY. Mi a program célja?

Kapcsolat a szülői házzal Velük vagy nélkülük velük vagy helyettük?

Nők külföldi munkavállalással kapcsolatos attitűdje

Fényképalbum. A fénykép készítésének éve:

HARMATCSEPP TANULMÁNYI VERSENY HITTAN

A tudatosság és a fal

Egység a sokféleségben beszélgetés Ján Figel európai biztossal

2015. március 1. Varga László Ottó

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Megújult az egyházközségi honlap

Kommunikációs és promóciós eszközök a beiskolázási marketingben. Készítette: Duga Zsófia PTE-KTK PhD hallgató PTE-ÁOK PR referens Október 22.

Forrás. Jézus mellénk állt

Bonifert Zoltán. Korábban már volt képviselőtestületi tag.

Függelék: Katolikus hittan kerettanterv. Hittan Forrás:

a nem mérhető siker nyomában

Beszámoló Pályázati azonosító: NTP-AMI

HÁLA KOPOGTATÁS. 1. Egészség

Hittan tanmenet 2. osztály

EGÉSZség +BOLDOGSÁG teremtő IMA

JÁNOS 6,38. Alsóvárosi Harangszó szeptember. A nagykanizsai Szent József Plébánia lapja VIII. évfolyam 9. szám 2013.

.a Széchenyi iskoláról

KÉT ZARÁNDOKLAT KÖZÖTT

Majoros Mirella: Legyetek nők, ha tudtok

Kishegyi Nóra: de tudom, hogy van szeretet!

Kedves Szent Benedek Leányai, Tisztelt Atyák, Tisztelt Képviselő Úr, Kedves Tanárok, Kedves Gyerekek, Kedves Vendégek, ünnepi Gyülekezet!

Nekem ez az életem. Beszélgetés Müller Henriknével, a solti Béke Patika vezetôjével

Balatonakarattya Község Önkormányzat Polgármester

Átírás:

Hűség 2012. TÉL

A SZÍV LELKISÉG ı KULTÚRA ı ÖNISMERET ALA PÍTVA : 1915 ISTEN JELENLÉTÉRE FIGYELÜNK kepeslap.indd 1 11/18/12 7:38:36 PM Egyszerű, tiszta hangon szólunk hitről, értékekről. Ha Ön is csatlakozni szeretne küldetésünkhöz, és előfizetésével támogatna minket, akkor látogasson el honlapunkra: www.asziv.hu, vagy keressen bennünket a 06 30 486 6513-as telefonszámon! Köszönjük bizalmát! Postai vagy digitális úton a Jezsuita Rend adatbázisában tárolt, korábban Ön által megadott információk alapján értesítettük. Adatait kizárólag a Rend által kezdeményezett kommunikációra használjuk, harmadik félnek nem adjuk át. Amennyiben nem kíván a jezsuita rendtől további hírlevelet, megkeresést kapni, kérjük jelezze a friendraiser@jezsuita.hu címen vagy a +36 1 327 4054 telefonszámon. Ha szeretné a jezsuiták értesítőjét Barátainknak következő kiadásától kezdve digitálisan fogadni, kérjük küldje el kérését a friendraiser@jezsuita.hu címre. A digitális formátum igénylésével segít csökkenteni postai költségeinket. Köszönjük! Ha szívesen hirdetne kiadványunkban, örömmel fogadjuk jelentkezését! BARÁTAINKNAK A MAGYAR JEZSUITÁK HÍRLEVELE Felelős kiadó: Jézus Társasága Magyarországi Rendtartománya, P. Forrai Tamás Gergely SJ Szerkesztő: Naszádos Márk Grafikai tervezés: Tar Éva Fotó: Studio Bakos, Eördög Ádám, Ijjas Teréz, Kováts Gábor Kapcsolat: www.jezsuita.hu, friendraiser@jezsuita.hu

KÖSZÖNTŐ Tisztelt Olvasó, Kedves Barátunk! Különleges évet zárunk: nem lett világvége, de sajnos a válságnak sem lett vége. Várakozunk, sőt, sokszor talán inkább csak kivárunk, a szó rossz, lebénító értelmében is. Mintha hiányozna világunkból a prófétai megszólalás, a nemzeteket vezető hiteles társadalmi vízió. Éppen ezért fontos, hogy az adventben a mi várakozásunk aktív, személyes várakozás legyen, igazi figyelem Jézusra. Egészen különleges számomra az ignáci lelkigyakorlatok Megtestesülésről szóló elmélkedése, amely arra hív, hogy Isten perspektívájából tekintsünk világunkra. Lássuk meg benne a jót és a rosszat, minden kultúrának és népnek a saját sokszínűségét, de a fájdalmait is. Az Atya szíve megesett rajtunk, ezért elküldte Fiát hozzánk mondja a Szentírás. Isten tehát együttérzéssel tekint világunk sebeire, próbáljuk meg ezt mi is átérezni. Mennyire más ez, mint amikor a hétköznapokban igyekszünk fehéren és feketén látni, és megítélni mindent! Milyen is volt a 2012-es év? Talán az Apostoli Tervünket előkészítő folyamat tapasztalata volt igazán meghatározó élmény számomra. Először is megtanultam örömmel észrevenni a sok apró kegyelmet, amikor az elmúlt évek gyümölcseire tekintettem. Közben igyekeztem szabadabban elfogadni a törékenységünk realitását, mely meghatározza, és igen: korlátozza is életünket. De megtanultam figyelni a lelkesítő belső vágyakra, melyek inspirálnak és erőt adnak, ha egy irányba mutatnak: Jézus felé. Ma még jobban látom, hogy ő az egyetlen erőforrása hétköznapjainknak ha merünk, ha merem ráépíteni életemet. Ha merek az ő szemével tekinteni a világra, és engedem, hogy érzései bennem is hassanak. Ez a Szent Ignác-i meghívásunk alapja. A Barátainknak mostani száma mint A Szív újság is novemberben a hűséget állítja több szempontból is előtérbe, mely segít irányt tartani, keresve azt a hívást, amire ma hív meg Istenünk. A hűséget, mely megerősít akkor is, amikor az őszi köd mintha túlságosan is elárasztaná életünket, és amikor különösen is fontos rátekinteni az ígéretre, amit kaptunk és napról napra megtapasztalhatunk. Mit tehetünk mi? Teremtsünk magunkban több csendet, hogy magunk is érzékenyebben tekinthessünk a világra, hogy bennünk is megszülethessen Jézus. Kívánok áldott karácsonyt és belső békességet, hűséget a hétköznapokban, egymásra több figyelmet szentelő új esztendőt minden Barátunknak! P. Forrai Tamás Gergely SJ provinciális 2012. tél 3

LELKISÉG HŰSÉGES AZ ISTEN Sok kortársunk nem tudja konkrét tapasztalatokhoz kötni az állítást, hogy Isten hűséges. Néhányan talán magasröptű kijelentésként könyvelik el, amire kissé rezignáltan bólintanak rá: biztos igaz, csak hát P. Lukács János SJ N em fordulhat-e elő bárkivel, hogy egy rosszul sikerült vizsga után, valamilyen szenvedély hatalmába kerülve, mások gyengeségét megtapasztalva, kilátástalan anyagi helyzetben vagy családi feszültségek között őrlődve Isten hűségét távoli, elvont kijelentésnek érzi? Isten hűséges lenne?! Nem olyan biztatásnak tűnik ez, amibe szorult helyzetünkben bele tudnánk kapaszkodni! Isten hűségéről tehát óvatosan kell beszélnünk, nehogy túl nagyokat mondjunk, és keveset segítsünk. Mégis, éppen mivel a kijelentés kissé magasnak tűnhet a hozzánk hasonló hétköznapi ember számára, meg kell találnunk a módját, hogy Isten hűségére irányítsuk a figyelmet. Ha a reménytelennek tűnő helyzetekben csak pillanatnyi tapasztalatainkra hagyatkoznánk, könnyen elfeledkezhetnénk az Úrról. Ilyenkor a figyelmes tapintat jele, ha valaki emlékeztet arra, hogy ha nem is látszik rögtön azért a valóság több lehet, mint amit közvetlenül érzékelünk belőle! A bibliai emberre és az Istent ma kereső hívőkre egyaránt igaz, hogy Isten hűségének kérdését az élet hozta próbatételek élezik ki igazán. Akinek küzdelme minden erőfeszítése ellenére vesztésre áll, az kezdi kitartóan vizslatni a látóhatárt, hogy érkezik-e már hatalmas szövetségese, aki oly határozottan megígérte segítségét. Általában igaznak tűnik, hogy Isten hűségében hinni kell először, és csak később születhet meg a tapasztalat. Nem felejtem azt a rendezvényt, ahol az egyik előadó azt fejtegette, hogy a katolikus egyháznak kevésbé kellene ragaszkodnia a házasság felbonthatatlanságához, és lehetővé kellene tennie a válást, amikor egy kapcsolat súlyosan megromlik. Súlyos érvei és változatos példái elgondolkodtatták a jelenlévőket, ám hozzászólásra indítottak egy asszonyt is: Örülök, hogy ezeket a szavakat nem néhány évvel korábban hallottam. Borzasztó házassági krízisen vagyok túl, és ha nem hittem volna makacsul abban, hogy Isten kötötte össze az életünket, és hogy ott van velünk a pokoli sötétség éveiben is, bizony elindítottam volna a válást. Életem legostobább hibáját követtem volna el! A krízisben, mikor Isten távolinak tűnik, jó arra gondolni, hogy Ő hű. A krízis fakadhat egyszerűen onnan, hogy az ember kezdi reálisabban megismerni magát. Ez megmu- 4 B A R Á TA I N K N A K

LELKISÉG tatkozhat például abban is, hogy mit vár a kiengesztelődés szentségétől. Aki egyszer azon kapja magát, hogy bonyolultabbnak látja életét, és eltűnőben van korábbi gyermeki bizakodása, hogy egy gyónással megszabadulhat leginkább szégyellni való tulajdonságaitól, könnyen érezheti úgy, hogy Isten is cserbenhagyta őt. Vannak, akik ilyenkor elmaradnak a templomból is. Vannak azonban, akik e ponton Isten hűségére apellálva mégis nála keresnek segítséget, és ebben a helyzetben tudják meglátni Jézust olyannak, amilyen valójában: Nem az egészségesnek van szüksége orvosra, hanem a betegnek. Könnyű életünk terhe elől harsány felületességbe menekülni, és könnyű elmerülni a reménytelenség érzésében is. Nehezebb, és néha szinte fizikai fájdalommal jár, de mégis emberhez méltóbb életünk valódi megnyomorodottságával az Úr elé állni. Sokan számolnak be arról, hogy amikor talán életükben először ezt megteszik, Jézust olyan utolérhetetlenül szelídnek, komolynak, erősnek, mégis gyengédnek tapasztalják meg, mint korábban még sohasem. A felnőtté váló ember megküzd a hűségért. Azért küzd ilyenkor bár valószínűleg ezt nem is tudja, hogy Isten egyik legfontosabb vonása az ő arcára is rávésődhessen. (A teljes cikk a A Szív folyóirat 2012. novemberi számában jelent meg.) Manréza Lelkigyakorlatos Ház és Életrendezés Háza Nem a sok tudástól lakik jól és elégül ki a lélek, hanem ha a dolgokat bensőleg ízleli és érzi. Szent Ignác-i lelkigyakorlatok, elcsendesedés, pihenés és töltekezés, közösségi események a Manrézában Dobogókőn és az Életrendezés Házában Püspökszentlászlón! Szeretettel várunk minden érdeklődőt! www.manreza.hu; Tel.: 06 30 511 4960 www.eletrendezeshaza.hu; Tel.: 06 30 338 5784; 06 72 490 610 2012. tél 5

HIVATÁS Hivatáshoz segít a háló www.hivatas.jezsuita.hu Több hónapos tervezés és előkészítés, majd programozás után elindult új honlapunk Hivatástisztázás a jezsuitáknál alcímmel. Ahonlapot elsősorban hivatásukat kereső egyetemisták, illetve már dolgozó fiatal felnőttek számára terveztük. A hivatás felfedezéséhez nyújthatnak segítséget az olyan tematikus írások, amelyek a hivatástisztázás különböző állomásairól és segédeszközeiről, valamint a döntéshozatal eljárásmódjairól szólnak. A honlapon támpontokat lehet kapni a lelkiélet elmélyítéséhez is, hiszen írunk olyan témákról, mint a lelkivezetés, a gyónás, az imádság. Az imáról különösen sok anyagot tettünk fel, mivel az Istennel való kapcsolat elmélyítése kulcsfontosságú a hivatáskeresés szempontjából. Ez tulajdonképpen egy online imaiskola, ahol inspirációt kaphatnak a kezdők, de a haladók is, hisz számos komolyabb lelkigyakorlatos forrás is felkerült az oldalra. A portálra minden nagy élethivatáshoz kapcsolódóan teszünk fel anyagokat, de különleges fókuszba kerül a szerzetesi és a papi hivatás. Nem titkolt célunk a jezsuita hivatás iránti érdeklődés felkeltése és az esetleges érdeklődők támogatása, hogy elindulhassanak ezen az úton. Ugyanakkor a horizont szélesebb: az általános hivatáskeresés, a nagy életdöntések meghozatala. A honlap egésze úgy is tekinthető, mint egy online hivatástisztázó tudásbázis, amihez az ignáci hagyományokhoz híven sok konkrét gyakorlat is társul. Programajánlónk az aktuális lelkigyakorlatokról és egyéb hivatástisztázó programokról ad tájékoztatást. A jezsuita szervezésű programokon kívül más P. Koronkai Zoltán SJ közösségek által szervezett hasonló jellegű programokat is ajánlunk. A megcélzott egyetemista és fiatal felnőtt korosztály számára különösen hangsúlyos a multimédia, ezért a portálunknak önálló média része van, ahol a témákkal kapcsolatos video-, hang- és képanyagokat találhatunk. A célközönségünk számára fontos az interaktivitás is, ezért nemcsak kérdések és válaszok menüpontunk van, hanem a cikkeink kommentezhetők is a Facebookon keresztül. (Önálló Facebook oldalunk: www.facebook.com/ Hivatastisztazas) A külső megjelenés tervezésében törekedtünk az egyszerűségre és átláthatóságra. Színvilágában pedig kifejezetten férfiasnak terveztük a honlapot. Egyik inspirációs forrásunk a BMW honlapja volt kékes színeivel. Tudatosan választottuk a szögletes formákat is, hiszen elsősorban férfiakat szeretnénk megszólítani. A honlapnak van olyan része is, ami kifejezetten hivatásgondozóknak szól. Itt olyan elméleti és gyakorlati anyagokat gyűjtünk, amik segíthetnek a hivatásgondozási munkában: http://hivatas.jezsuita.hu/hivatasgondozoknak Kedves Barátaink! Kérlek, népszerűsítsétek a honlapot, hogy eljuthasson a fiatalokhoz. Egy személyes szó, egy Facebook belinkelés remek eszköze lehet a figyelemfelkeltésnek, hogy a fiatalok könnyebben rátalálhassanak az oldalra, és így segítséget kaphassanak hivatásuk felfedezésében. 6 BARÁTAINKNAK

HIVATÁS Montserrat ház Örömmel tudok beszámolni arról, hogy szeptember 8-án elindult a Montserrat hivatástisztázó és jelöltházunk négy fiatalemberrel a fedélzeten. A közösség a Mária utcai rendházunk közelmúltban felújított tetőterében lakik. A fiúk közül egy görög katolikus kispap, aki a szemináriumban kötelező szociális évét tölti nálunk. Hárman Erdélyből jöttek. Közülük ketten a marosvásárhelyi jezsuita közösséggel voltak kapcsolatban, és az idei Márton Áron imatúra során született meg az elhatározás bennük, hogy belevágnak a hivatástisztázó évbe. A fiúk napközben dolgoznak vagy tanulnak. Így van, aki a Budai Irgalmas Rendi Kórházban segédápoló, van, aki önkéntes munkát végez a Ward Mária Gimnáziumban, és délutánonként a VIII. kerületi Kesztyűgyár Közösségi Házban korrepetál roma gyerekeket. Esténként és hétvégén pedig képzési jellegű programjaink vannak. Október 4-én P. Provinciális áldotta meg az új közösség egyre otthonosabb lakóterét. Etűd egy zongoráért Lesz etűd egy zongorán! Köszönetet mondunk mindazoknak, akik hirdetésünkre felajánlással válaszoltak! A Jezsuita Roma Szakkollégium zongora szakos lakójának szüksége volt egy zongorára a rendszeres gyakorláshoz a kollégiumban. Kértünk, s kaptunk! Az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet felajánlott egy Bösendorfer versenyzongorát! Isten fizesse meg jó szándékukat! 2012. tél 7

TÁRSASÁG Egy fogadalomtétel margójára 2012. szeptember 16., Jézus Szíve Templom, Budapest Fölöttünk ragyogott még a nap, de már éreztük, hogy a tovatűnő nyárral együtt valami belül is véget ért. A kétéves noviciátus örömei és nehézségei után két társammal, Horváth Ferenc Lászlóval és Kopacz Botonddal mégis valami új kezdetén álltunk a déli szentmisén az oltár előtt. S. Korponai Gábor SJ Ez a változás azonban mégsem ér fel Urunk jelenlétéhez. Az örök szegénységet, tisztaságot és engedelmességet fogadó szavainkat is Őelőtte mondtuk ki. Ő mindig itt van. Ez az állandóság, ez a hűség fog kísérni és vezetni továbbra is. Így ez a nap nem csupán egy emlék, melyet szép fényképként elővehetünk és szemlélhetünk néhanap, hanem titokzatos módon ebből az örökből, ebből a változhatatlanból részesül. Lukács János novíciusmesterünk Jézus kérdéséhez kapcsolódott gondolataival a szentbeszédben. A tanítványoknak feltett kérdés ma is, nekünk is aktuális: És ti kinek tartotok engem? (Mk 8,29). Egyszerű örökfogadalmainkban csupán megsejthettünk valamit a válaszból, további életünkből, melyen ki-ki megtett egy újabb lépést. Új közösség, új helyek és feladatok vártak ránk: Botond jezsuita testvérként a miskolci közösség támasza lett, míg Ferenccel teológiai tanulmányainkat folytatjuk a Pápai Gergely Egyetemen, Rómában. Még egy lépés jezsuita rend sajátossága, hogy a szerzetes már a kétéves noviciátus után örök fogadalmat tesz, de A ez még ún. egyszerű fogadalom, ami a fogadalomtevő részéről ugyan végleges elköteleződést jelent, de a Társaság próbaidőnek tekinti a következő éveket. Az ünnepélyes fogadalomtételre csak több mint 10 év szerzetesi élet után kerülhet sor. Amennyiben a Társaság megelégedett a szerzetes életével, akkor meghívja az ünnepélyes fogadalom letételére, ami a jezsuita rendbe való végleges integrálódást jelenti. Az ünnepélyes fogadalom része a hagyományos hármas szerzetesi fogadalmon túl a pápának való különleges engedelmességi fogadalom is. Ez a fogadalom, a minden katolikusra vonatkozó engedelmességen (Vö. Lumen Gentium 22 25) túl, az egyetemes pásztorral való különleges egységet emeli ki. 8 BARÁTAINKNAK

TÁRSASÁG Az egyetemes Egyház szolgálatának törekvése mindig is az egyik fő jellemzője volt a rendnek, és ebből fakad a mozgékonyság jezsuita ideálja is. Ennek megfelelően egy jezsuitának mindig kész kell lennie, hogy az evangélium hirdetése érdekében új helyre menjen, vagy valami új feladattal bízzák meg. Ez a rugalmasság tette lehetővé, hogy a jezsuiták gyorsan és hatékonyan tudtak megjelenni új apostoli területeken, fejlesztettek ki új evangelizációs módszereket. A jezsuita fogadalmak formájukat tekintve is különlegesek. A fogadalomtételre közvetlenül a szentáldozás előtt kerül sor. A szerzetes a felmutatott Oltáriszentség előtt mondja ki a fogadalmait. Ez az eljárásmód mélyen az első jezsuiták önértelmezésében gyökerezik. A rend hivatalos neve: Jézus Társasága. Szent Ignác és az első társak nagyon ragaszkodtak ehhez a névhez, mert kifejezi, hogy Jézus társai ők. Ezért Jézus eucharisztikus jelenléte előtt mondták ki a fogadalmaikat, ami kifejezi, hogy a szerzetes, mint Jézus társa, egészen Jézusé akar lenni, Őt akarja szolgálni, és Jézus apostoli küldetésének részese akar lenni: kész elmenni bármikor és bárhova, ahol Őt hirdetheti, és felebarátjait szolgálhatja. P. Koronkai Zoltán SJ ünnepélyes fogadalomtételére a Mária utcai Jézus Szíve jezsuita templomban 2012. november 25-én, Krisztus Király vasárnapján került sor az esti nyolcas mise keretei között. Imádkozzunk jezsuita hivatásáért és Krisztussal vállalt közössége örök erejéért! (Bővebben: www.jezsuita.hu) Rendi nagy találkozó A magyar jezsuiták éves nagy találkozója augusztus 6 8. között került megrendezésre. A személyes tapasztalatcsere és a jubilánsok ünneplése mellett a találkozó témája az elmúlt év reflexiós folyamatának az összegzése volt. Ebben kiemelt szerepet kapott szerzetesi életünk és formációnk további elmélyítése a hétköznapokban. A találkozón osztrák és román jezsuiták is részt vettek, kiemelt vendégünk az osztrák provinciális volt. A találkozó alapjául szolgáló Apostoli Terv úgy fogalmazta meg a rendi küldetés vízióját 2020-ig, hogy tudatában van a körülöttünk gyorsan változó világnak. A megújult Párbeszéd Házában tartott találkozó megerősítette, hogy tapasztalatunk szerint a spiritualitás utáni vágy, valamint a világiak kezdeményezőkészsége meghatározóan jelen van korunkban, és az általuk felvetett kérdésekben az ignáci lelkiség el tud segíteni a válaszokhoz. 2012. tél 9

KÖZÖSSÉGEINK A Párbeszéd Háza jezsuita közössége A Fáber Péter Rendház a Párbeszéd Házában dolgozó jezsuita szerzetesek közössége Budapesten. Ez Magyarországon a legfiatalabb jezsuita rendházunk. Elindulása egybeesik a jelenlegi Párbeszéd Háza, az egykori Kongregációs Otthon államosított épületének a jezsuita rend számára történő visszaszolgáltatásával. A magyar főváros legnagyobb egyházi objektumáról van szó, amely nem csak liturgikus célokat szolgál. A kápolna mellett színházterem, hetvenfős kollégium, szerkesztőség, kávéház, könyvesbolt, a Jezsuita Stúdió, a rendi archívum, valamint a magyar rendtartomány működését szolgáló központi intézmények találhatók itt. Egy ekkora házat értelmes programokkal megtölteni nem lehet egyetlen szerzetes feladata, ezért alapították 2007 szeptemberében a közösséget. A rendház tagjai más-más feladatokat látnak el. Rendtartományunk szempontjából talán a legfontosabb munkát Koronkai Zoltán végzi, aki elsősorban hivatásgondozással foglalkozik, valamint P. Horváth Árpád SJ a jezsuita jelöltek közösségének, a Montserrat háznak a vezetője. Varga László a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium lelkésze, emellett tanít a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán, valamint a népszerű jezsuita nyolcas egyetemista misék koordinátora a szomszédos Mária utcai jezsuita templomban. Harai Levente a Szent Ignác Szakkollégium keretében működő Renaissance Ház doktorandusz közösségének a kísérője, és szintén tanít a Sapientián. Kovács Lajos a Jezsuita Stúdió vezetőjeként számos egyházi vonatkozású rádió- és tévéprogram, valamint a rendi honlapok koordinátora, és idén szeptembertől tanít a Corvinus Egyetemen. Hofher József a Jezsuita Cigánypasztorációs Műhely vezetője, a Jezsuita Roma Szakkollégium lelkésze, és számos népszerű lelkigyakorlat szervezője. Kelényi Tibor főleg lelkipásztorkodással foglalkozik, valamint a közösség pénzügyeinek koordinátora. Petrovics László tanuló rendtag, aki az ifjúsági munkából veszi ki a részét, és segíti a rendház mindennapi életét. Jómagam, a közösség eleljárója, A Szív folyóirat és a Jezsuita Könyvek főszerkesztőjeként dolgozom, valamint én is igyekszem aktívan szerepet vállalni az ifjúsági lelkipásztorkodásban. A Fáber Péter Rendház tagjaként küldetésünk elsősorban tehát az, hogy jezsuita jelenlétünkkel és munkánkkal segítsük a Párbeszéd Háza sokszínű életét. 10 BARÁTAINKNAK

KÖZÖSSÉGEINK Jezsuita Sziget a 100 éves Párbeszéd Házában Különleges élményt jelentett a régi-új jezsuita központban, a százéves falak közt szervezni a Jezsuita Sziget eseményeit. A program keretében emlékeztünk meg a Párbeszéd Háza egy évszázados történetéről. Az Ars Sacra Hét művészeti kínálatát bővítve pedig koncerteknek és egy kuriózumnak számító kiállításnak is otthont adhattunk: Török Ferenc Kossuth-díjas építész tíz év visszavonultság után templomterveiből és bibliai témájú grafikáiból nyújtott ízelítőt. A megnyitón a több száz jelenlevőnek köszönhetően pezsgő élettel telt meg a kiállításnak otthont adó egykori kongregációs kápolna. Felemelő élmény volt a képeket szemlélni, és közben a Mátyás-templom karzaton rejtőző kórusának dallamait hallgatni. A Jezsuita Szigeten a rend küldetésének kiemelt területéhez, a cigánypasztorációhoz kapcsolódva a roma talentum kreatív oldalára irányítottuk a figyelmet. Ennek érdekében a Néprajzi Múzeum gazdag, de a nagyközönség számára nem látható roma gyűjteményének kiváló darabjait tettük elérhetővé az érdeklődők számára. A megnyitón Kathy- Horváth Lajos hegedűművész varázsolt különleges hangulatot a festmények inspirációjára született improvizációval. A Sziget idején különféle progra- Hankovszky Anikó mok keretében a kortárs cigány költészet képviselői élénk vitában fejtették ki nézeteiket a roma költészet lehetőségeiről, valamint arról, hogy egyáltalán helyes-e olyan kategóriákat használnunk, mint a cigány irodalom. Említést érdemel Vukán György koncertje. A neves dzsesszzongorista, hogy a könynyűzene terén is gyakran nagyot alkotó romák ügyét segítse, örömzenélni hívta barátait. A koncert frenetikus siker volt, a közönség vastapssal marasztalta a látható örömmel és szívből játszó zenészeket. A megkezdett utat év közben is folytatni kívánjuk, és már most tervezzük a jövő évi Szigetet, amelyre új fókusszal, a szociális igazságosság témájával készülünk. (www.parbeszedhaza.hu) A gazdag arra törekedjék, hogy ő birtokolja javait, ne pedig javai birtokolják őt. JEZSUITA BORDÓ Beköszöntött a tél, a korán sötétedő esték a testes, szép, száraz vörösborok ideje. Mit is kívánjunk hozzá? Egy Ignáci Szikrát és egy üveg Jezsuita Bordót! 2012 jezsuita bora karácsony ünnepére tekintettel a hirdetés felmutatásával kedvezményesen kettő palack egy áráért megvásárolható a Loyola Caféban. Az akció Vízkeresztig, 2013. január 6-ig érvényes. Egy palack ára 2 900 Ft. 11

MÉDIA XVI. Nemzetközi Faludi Filmszemle A Faludi Ferenc Akadémia idén 16. alkalommal rendezte meg tematikus nemzetközi filmszemléjét és hozzá kapcsolódó fotópályázatát. A nevezők a hűség témáját dolgozták fel, melynek hívó mottója ez volt: Van olyan fonál, ami mentén kitalálunk a labirintusból. A csuklónkra visszatekert szál maga is lehet útvesztő. Gúzsba is köthet, sálként is melegíthet. P. Kovács Lajos SJ Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is több mint 100 film érkezett 22 országból. A filmszemle elsősorban amatőr filmeseket céloz meg, ám számtalan olyan alkotás érkezik, amely komoly szakmai tudásról tanúskodik. A beérkező alkotások színvonala évről-évre emelkedik. Köszönhető talán mindez annak, hogy a modern kommunikációs eszközök elterjedtsége folytán úgy a képi kifejezési forma, mint a történetmesélés a mai ember önkiteljesedésének és társadalmi megnyilvánulásának újra hatékony eszköze lett. A hűség témájának feldolgozása nemcsak a technikai megvalósulás mikéntjében mutat változatos képet, hanem abban is, ahogyan azt az alkotók kultúrákat átívelően értelmezik. Így jelennek meg a művekben olyan elemek, mint a férfi-nő, szülő-gyerek kapcsolat, házasság, barátság, hűség a földhöz, a hagyományhoz, a múlthoz. A hűség témájának feldolgozása, úgy érezzük, sokakat ihletett arra, hogy újra elgondolkodjanak ennek a gyakran rosszul vagy félreértelmezett fogalomnak az emberi életben való jelentőségéről, arról, hogy a hűség nem elsősorban szerződő felek közti megállapodás, hanem ezen túlmenően önmagunkat való felülmúlás, és elköteleződés valaki, valami iránt. Reméljük, hogy a megszületett alkotások bemutatása és terjesztése hasonló módon elgondolkodtatja és párbeszédre ösztönzi a nézőket. A jó kormányzásról Jezsuita gondozásban született meg a kötet, melynek különlegessége, hogy a tanulmányok szerzői a jó kormányzás elméletétől a gyakorlati alkalmazás több területéig is kifejtik álláspontjukat. A jó kormányzás elvi kereteinek meghatározása után a fő kérdés, hogy ennek gyakorlati alkalmazása miképpen válik valóra. Ebben a párbeszédben kívánunk közreműködni kötetünkkel, melyet minden, társadalmi kérdések iránt érzékeny Barátunknak figyelmébe ajánlunk. A könyv megvásárolható a Párbeszéd Könyvesboltban. (1085 Budapest, Horánszky utca 20.) 12 BARÁTAINKNAK

MÉDIA Sztratougrás Épp a világűr pereméről végrehajtott ejtőernyős ugrás káprázatos felvételeit csodáltam, amikor csörgött a telefonom, hogy visszapattan az e-mailcímemre küldött levél, melyet leendő kollégám, Márk próbált meg küldeni. Mit akarhat? Kikkel kell majd együtt dolgoznom? Hol lesz az irodám? Ezek és ezekhez hasonló kérdések cikáztak a fejemben. Írj egy bemutatkozást a Barátainknak című újságba, 1000 Kiss Márton leütés szóközökkel. Média és kommunikációs referens leszek a magyar jezsuitáknál. Katolikus, házas, egy gyermek és egy 8 hónapos magzat édesapja, 30 éves, mérnök informatikus végzettséggel. Hoppá, az 1000 karakter nem is olyan sok! Mivel fogok foglalkozni? Média, web2, honlapok, informatika, újságok, egységesítés, PR, ötletek, pályázatok, kapcsolattartás, tárgyalások és ehhez hasonló címszavak köré kezdem építeni a bemutatkozás ezen részét, de be kell látnom, hogy mindegyikről lehetne írni egy külön cikket. Első feladatom a leendő munkahelyemen. Úgy érzem magam, mintha épp nekem kellene kiugranom a kapszulából. Római riport A Jezsuita Stúdió 2012 szeptemberétől Római riport címmel vallási műsort indított. A Római riport a Rome Reports nevű nemzetközi egyházi hírszolgálat műsorának magyar változata, melyben helyet kapnak a Vatikán belső és a világegyház különféle hírei, kulturális érdekességei. A műsor színességét az adja, hogy egyformán tájékoztat aktuális eseményekről, művészetről, valamint etikai és szociális kérdésekről is. A 23 perces műsor szombatonként 12.30-kor (a híradó után) kerül adásba az Echo TV-ben, ismétlése szombat éjfélkor, valamint vasárnap reggel 8 órakor van. Jelentesse meg Ön is hirdetését a műsor előtt és után biztosított 1½-1½ percben, támogatva ezzel szerkesztői munkánkat is. A minimum hirdetési egység 30 másodperc. A napi elmélkedéseket kínáló hanganyagok (napiutravalo.hu) mellett az új vallási híradó is önkéntesek közreműködésével készül a Jezsuita Stúdióban, akiknek ezúton is köszönetet mondunk. További részletekért, kérjük, keressen bennünket a jezsuitastudio@gmail.com címen! 2012. tél 13

J E Z S U I TA D I Á K S Z Ö V E T S É G Másokért, egymásért Hűség ez a hívószava a lapszámnak. Számos aspektusból nézhetjük azt, hogy ha lehet egyáltalán általánosságban megfogalmazni mit jelenthet nekünk, a Jezsuita Diákszövetség tagjainak a hűség. A Alakszai Zoltán privát életutak, saját történetek és lelkiségi vonatkozások mellett nekünk a hűség valahol a hálában gyökeredzik. Hűek szeretnénk maradni a jezsuita szellemiséghez, hiszen rengeteg dolgot köszönhetünk annak. Hűséggel tartozunk a hagyományoknak, hiszen elődeink munkája biztosít lehetőséget a mi munkánkhoz. Végül bár sokáig sorolhatnánk szeretnénk hűek maradni saját magunkhoz, ahhoz, hogy Másokért, egymásért cselekedjünk. *** Bármilyen kérdést, észrevételt szívesen fogadunk és várunk! Hiszünk benne, hogy együtt rakhatjuk csak össze azt a hálózatot, amely képes lesz egymást és másokat hatékonyan, szeretetből szolgálni. Cím: 1085 Budapest, Horánszky utca 20. E-mail cím: jnfo.jide@gmail.com Honlapunk: www.jide.hu (megújulás alatt). Csatlakozz hozzánk a Facebookon is! Zsolozsmázzunk! Nemzetközi önkéntes csapat segítőt keres az online zsolozsma (zsolozsma.hu) további fejlesztésére a következő pozíciókba: Dizájner: meglévő honlap, működő android alkalmazás és tesztgépen már futó iphone/ ipad alkalmazások csinosítására. HTML-ben valamelyest jártas személy: a honlap tartalmát javító, pepecselős munkára. Részletek és jelentkezés: Elek László SJ eleklaszlosj@gmail.com Anyagiakkal is támogathatja a hangosbreviárium készítését. A felvételek készítéséhez szükséges eszközre adományát a Jézus Társasága Alapítvány JTA Barátaink számlára a 11100104-18064333-12000007 számra várjuk, a közleményben BREVI jeligével. 14 BARÁTAINKNAK

J E Z S U I TA D I Á K S Z Ö V E T S É G Mikulás játszóház rászoruló gyermekeknek A JIDE tevékenységének középpontjában a szolgálat áll. Nemcsak egymásért, hanem másokért is szeretnénk élni. E cél megvalósítása a széleskörű önkéntességen alapul. Egy szakkollégiumi hagyományt folytatva szeretnénk lehetőséget biztosítani öregdiákjainknak az önkéntesség gyakorlására. A Mikulás játszóház keretében rászoruló gyermekeknek szerettünk volna kedveskedni tartalmas programmal, kézműves foglalkozásokkal, játékokkal, és természetesen a Mikulás is megérkezett közénk a Párbeszéd Házába. Az eseményre hivatalosak voltak kisgyermekes öregdiák társaink is. Jezsuitás öregdiák találkozó 2012 májusában nagysikerű öregdiák találkozót szervezett a JIDE a Jezsuita Gimnáziumban végzettek számára. A résztvevők nagy száma (közel 90 fő) és a visszajelzések alapján az egyesület vezetősége elhatározta: rendszeressé teszi ezeket a találkozókat, évente kétszer, ősszel és tavasszal lehetőséget kap minden jezsus öregdiák, hogy kötetlen formában találkozzon egykori diáktársaival. A novemberi alkalom az advent előtti utolsó héten került megszervezésre, így az elcsöndesedés előtt lehetőség adódott a szórakozásra is. Alkotás és alakulás Megújult az Arany-Ezüst A Jezsuita Diákszövetség lapjában, az Arany-Ezüst őszi számában (amely már digitális formában is elérhető (http://issuu.com/aranyezust/docs/ae 2012 osz web/1) is törekedtünk arra, hogy sikerüljön átadni a hűség üzenetét. Az idén 100 éves pécsi Pius Gimnáziumra emlékeztünk. A karácsonyi, ünnepi számtól kezdve pedig kicsit tematikusabb, még élőbb és még színesebb tartalmú lapot szeretnénk készíteni. 2012. tél 15

O K TAT Á S Élénkítés a szakkollégiumnak Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanársegédjeként a Tudományos Diákkör újraindításának nehézségei közt ismerkedtem meg először a Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium (SZIK) hallgatóival. Ennek öt éve, azóta számos más helyen megfordultam, míg végül 2012 júniusától a SZIK rektori küldetésével bíztak meg. A Horánszky utcai újraalapítás koncepciót követelt, amelyet a hallgatókkal együtt dolgoztunk ki. Korábbi tapasztalataimat igyekeztem beépíteni: franciaországi tanulmányaim, majd vendégoktatásom során láttam igazi elitképzőt, a Sciences Pót, a francia Politikatudományi Intézetet, amelynek épp a politológiához viszonylag kevés köze van, viszont remek módszertannal veszi rá a hallgatókat az önfenntartó tanulásra. A többféle francia egyetemi tanulmány a tudományos sokszínűség szükségességéről győzött meg: Université Aix-Marseille III, Bordeaux és Paris II Panthéon-Assas. A berlini kutatási évem alatt a Freie Universitaet és persze a német főváros szellemi közege nyújtott példát. Feledy Botond Ugyanakkor arra törekszem, hogy a gyakorlatból is a lehető legtöbbet hozzuk be a szakkollégium falai közé, a mesterképzés során ennek az elemnek már dominálnia kell. Az Európai Parlamentben, illetve a brüszszeli magánszektorban töltött évek, a Kitekinto.hu külpolitikai hírportál hatéves tapasztalata, majd az MTI külpolitikai szerkesztőségvezetői széke is megmutatták, hogy a 21. század Európájában már megkerülhetetlen a nemzetközi nyitás. A SZIK rektora közel hetven hallgató életútjának alakítására kap lehetőséget, amely súlyos felelősségként is felfogható. A keresztény értékrendű vezető értelmiség nevelése több országban megoldott idehaza még sincs bevett módszer, nincs évtizedes bevált gyakorlat. A SZIK helyét a budapesti szakkollégiumok között tovább kell erősíteni. Ehhez szeretném nemcsak a Sciences Pón látottakat felhasználni, hanem a saját bibós éveimet, cserkész- és kisközösségi élményeket beépíteni. Szerencsésnek mondhatom magam, mert családi hátterem is segített abban, hogy az utamat követhessem. Az otthon szellemi közege, a családi beszélgetések tartalmassága már egyáltalán nem magától értetődő, így örülök annak, ha ezt másoknak, legalább rektorként, megadhatom, kiegészíthetem, színesíthetem. Mindebben feleségem támogatását is élvezem, aki a tudományos világlátást a művészeti orientáltságával ellensúlyozza közös fejlődésünkben. 16 BARÁTAINKNAK