Animátor Közösségének Alapszabályzata 1

Hasonló dokumentumok
Animátor Közösségének Alapszabályzata

Közgyűlés Jegyzőkönyv

Animátor Közösségének Alapszabályzata

Közgyűlés Jegyzőkönyv az Animátor Közösség március 2. napján tartott közgyűléséről

Újpalota Sportegyesület. Alapszabály

ESZME Európai Szülők Magyarországi Egyesülete. Alapszabálya

A Lövő Ifjúsági Klub. Szervezeti és Működési Szabályzata November 01-től érvényes

SOPRON-FERTŐD KISTÉRSÉG CIVIL SZERVEZETEK SZÖVETSÉGE. Alapszabály

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

(1) Az Egyesület neve: Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület. (4) Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

ELLENŐRZŐ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

1. Rész: Kollégiumi Hallgatói Bizottság Ügyrendje

2.2. sz. Egyetemi Szabályzat

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

Az ELTE Informatikai Kar Hallgatói Önkormányzat Külügyi Bizottságának Ügyrendje

AZ ILLYÉS GYULA SZAKKOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. Általános rendelkezések

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület Szervezeti és Működési Szabályzata. A Magyar Műrepülő Klub Közhasznú Sportegyesület

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

Preambulum. 1.. Általános rendelkezések

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a október 26-i közgyűlés) (Módosította a november 19-i közgyűlés)

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

ALAPSZABÁLY. (A november 05-ei Közgyűlés által jóváhagyott módosításokkal egységes szerkezetben.)

Közgyűlés lebonyolításának rendje és választási szabályzata

Alapszabály. (2) Az Egyesület székhelye: 9700 Szombathely, Bolyai u 11. NymE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium

TAGOZATI ALAPSZABÁLY. ÉVOSZ Mérnöki Vállalkozások Tagozata

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Rubato Művészeti Egyesület Alapszabálya

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

A SZENTENDREI REFORMÁTUS GIMNÁZIUMÉRT ÉS KOLLÉGIUMÉRT EGYESÜLET. Alapszabálya

Ékszer Egyesület. Alapszabály

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak: a jelen jegyzőkönyv jelenléti ívén szereplő 10 szavazásra jogosult egyesületi tag és 1 vendég

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

FŰZFŐI IPARTELEP KLUB ALAPSZABÁLYA

Kari Tanács Választásának Szabályzata

AZ ETYEKI POLGÁRŐRSÉG BŰNMEGELŐZÉSI ÉS VAGYONVÉDELMI EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

Melódia Kamarakórus Nagytálya Maklár Kulturális Közhasznú Egyesület

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

A CSOBÁNKAI POLGÁRŐR Egyesület

A Sólyi Szölöhegyi. Kertbarátok egyesületének. Egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA

A Dél-Zempléni Vidékfejlesztési Szövetség Alapszabálya

ALAPSZABÁLY. 4. A tagság keletkezése, a tagok jogai és kötelezettségei, a tagság megszűnése

A L A P S Z A B Á L Y MAGYAR CSIPKEKÉSZÍTŐK KÖZHASZNÚ EGYESÜLETE

Alapszabály. 2. Az Egyesület székhelye: 9483 Sopronkövesd, Kossuth L. u. 77.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Hallgatói és Doktorandusz Önkormányzatának Hallgatói és Doktorandusz Alapszabálya

Alapszabályzat március

PLUS+ Egyesület. Alapszabály

BAPTISTA TEOLÓGIAI AKADÉMIA HALLGATÓI ÖNKORMÁNYZAT

Melódia Kamarakórus Nagytálya Maklár Kulturális Egyesület

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

KÖZGAZDÁSZ HALLGATÓI BURS EGYLET ALAPSZABÁLYZAT

A BARTÓK BÉLA KOLLÉGIUM SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

Dunaújvárosi Egyetem. Egyetemi Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottság Ügyrend

A Beszerzési Vezetők Klubja. Szervezeti és Működési Szabályzata

A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság FELÜGYELŐ BIZOTTSÁGÁNAK. egységes szerkezetbe foglalt ÜGYRENDJE

HAJÓIPARI VÁLLALKOZÓK EGYLETE

BIZOTTSÁGI ÜGYREND Dátum Módosított oldalszám

ISKOLAI DIÁKBIZOTTSÁG

BARANYAI CAMPING CLUB ALAPSZABÁLYA

Hajdúböszörményi Tankerületi Központ Középkerti Általános Iskola 4220 Hajdúböszörmény, Erdély u. 37. Intézményi Tanács

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

MAGYAR HIDROLÓGIAI TÁRSASÁG A MŰKÖDÉSI EGYSÉGEK VEZETŐSÉGVÁLASZTÁSÁNAK SZABÁLYZATA

A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

Fiatalok a Kultúráért Közhasznú Egyesület

FITT Kulturális és Táncsport Közhasznú Egyesület Alapszabály

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tehetségsegítő Tanács Alapszabálya

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

Magyarországi Iskolai Szociális Munkások Közhasznú Egyesülete SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT

TAGOZATI ALAPSZABÁLY

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

ALAPSZABÁLY. / a módosításokkal egységes szerkezetben / ORSZÁGOS HUMÁNMENEDZSMENT EGYESÜLET

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-testület!

* *

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

Egyesületi alapszabály

NYÍRSÉGI HÁZIORVOSI EGYESÜLET ALAPSZABÁLY

Euroatlanti Fiatalok Külpolitikai Egyesülete

J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

A Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar Diákjóléti Bizottság Ügyrend

Alexander-technika Tanárok Egyesülete

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

A MAGYAR ÖRÖKSÉGÉRT Közhasznú Egyesület Alapszabálya

BELSŐ MOSOLY KÖZHASZNÚ EGYESÜLET A TERMÉSZETES ÉLETMÓDÉRT

A Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Külügyi Bizottságának Ügyrendje 1

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. számú módosítás

A juttatási ügyekben eljáró EHÖK szakbizottságok ügyrendje. Preambulum

Egyesületi Alapszabály. I. Általános Rendelkezések. 3. Az Egyesület működési területe kiterjed a Magyar Köztársaság egész területére.

Átírás:

A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Kar Animátor Közösségének Alapszabályzata 1 Animátor ima Ha az élet terhe nehéz, gondolj másokra Ha Te lelassítod lépteidet, ők megállnak. Ha Te beleunsz, ők abbahagyják. Ha Te leülsz, ők lefekszenek. Ha Te kételkedsz, ők reményt vesztenek. Ha Te kritizálsz, ők rombolnak. Ha Te előttük lépkedsz, ők kikerülnek. Ha Te kezedet adod, ők bőrüket se sajnálják. Ha Te imádkozol, ők szentek lesznek. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának hallgatói a Kar vezetőségével egyetértésben a Karra felvételt nyert hallgatók egyetemi életbe való bevezetése, tanulmányaikban való lelkesítése, tanulmányi csoportokon belüli és azok közötti közösségek megteremtése és összetartása; valamint az ezt megvalósító animátori közösség megteremtése, összetartása, feladatokra való felkészítése és ezúton egy művelt, szervezésben és közösségi munkában, ifjúságnevelésben járatos, új, katolikus értelmiségi generáció megteremtésére érdekében létrehozzák az Animátor Közösséget, melynek alapszabályát a következőképp állapítják meg. 1 Az Alapszabályzat teljes szövegét érintően az AK2017/KGY2/3 számú Közgyűlési határozat stilisztikai módosításokat fogadott el.

1. A Közösség neve, nevének jelentése, székhelye és elérhetősége (1) A Közösség neve: Animátor Közösség (2) A Közösség nevének jelentése: animátor lelkesítő, aki másokért tesz (3) A Közösség székhelye: Budapest, 1083 Práter utca 50/a (4) A Közösség működési területe kiterjed Magyarország egész területére. (5) A Közösség honlapjának címe: animator.itk.ppke.hu (6) A Közösség nonprofit. 2. A Közösség céljai és tevékenységei (1) Az Animátor Közösség (továbbiakban Közösség) céljai: a) A Pázmány Péter Katolikus Egyetem (továbbiakban Egyetem) Információs Technológiai és Bionikai Karára (továbbiakban Kar) felvételt nyert hallgatók bevezetése az egyetemi életbe, lelkesítése tanulmányaikban, segítése a kezdeti tájékozódásban, beilleszkedésben, informálása az Egyetemen nyújtott sport-, kulturális-, ösztöndíj-, kollégiumi és egyéb lehetőségekről, a tanulmányi csoportokon belüli és azok közötti közösségek megteremtése illetve összetartása. b) A Kar egykori és jelenlegi hallgatói körében fejlett közösségi élet kereteinek megteremtése és fenntartása, meglévő hallgatói hagyományok ápolása illetve újak teremtése, ezáltal a hallgatói élet színesebbé tétele. c) Az a és b pontokban meghatározott tevékenységet közvetlenül megvalósító animátori közösség összetartása, tagjainak a feladatokra való felkészítése, számukra szakmai ismeretek továbbadása, valamint a csoport évenkénti bővítése, amellyel elősegíti egy művelt, szervezésben, közösségi munkában és ifjúságnevelésben járatos, új, katolikus értelmiségi generáció létrejöttét. (2) A Közösség tevékenysége a) Az elsőéves hallgatók és az egész Kar számára rendezvények megszervezése és lebonyolítása. b) Az elsőéves hallgatók tájékoztatása az egyetemi élettel kapcsolatos legfontosabb kérdésekben (tanulmányi információk, munkavállalási lehetőségek, kollégiumok, hallgatói szervezetek stb.). c) Az (1) pontban meghatározott céloknak megfelelő kiadványok, internetes adatbázis, honlap, e-mail címtár létrehozása, fenntartása, fejlesztése. d) Az (1) pontban meghatározott célok közvetlen megvalósításában részt vállalni kívánó érdeklődők részére a tevékenységhez szükséges szervezési, pszichológiai, technikai ismeretek, készségek elsajátítására, valamint a tapasztalatok átadására szolgáló képzés, oktatás szervezése, lebonyolítása, a célok megvalósításában tevékenykedő hallgatók csoportjának közös kulturális, szabadidős és sportprogramok, kirándulások, összejövetelek szervezése és lebonyolítása. e) Az Egyetem kulturális örökségének, hagyományainak ápolása, megőrzése, fejlesztése. A rendelkezésre álló hagyományőrző anyagok összegyűjtése, rendszerezése. (3) A Közösség működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba bárki betekinthet, a Közösség székhelyén előre egyeztetett időpontban. (4) A Közösség működésének és beszámolóinak nyilvánosságát a Közösség honlapján való közzététel útján biztosítja. 2

3. A Közösség tagjai (1) A Vezetőség köteles a Közösség tagjairól nyilvántartást vezetni, és azt a tagok és tagjelöltek számára elérhetővé tenni. (2) A tagság vagy a tagjelöltség megszűnik a) a tag vagy tagjelölt kilépési szándékának a Vezetőséggel való írásos közlésével, b) a tag vagy tagjelölt Közösségből való kizárásával, c) a tagság kötelező megújításának elmulasztásával, d) a tag vagy tagjelölt halálával, e) a Közösség megszűnésével, f) ha fegyelmi eljárás vagy elbocsájtás miatt megszűnik bármelyik felsőoktatási intézménnyel hallgatói jogviszonya, g) ha a tag vagy tagjelölt nem végezte el tanulmányait, és semmilyen felsőoktatási intézménnyel sincs hallgatói jogviszonya, h) ha a tag elvégezte tanulmányait, és a Vezetőség döntése alapján nem lesz vén vagy veterán, vagy i) ha a megelőző két animátor-évben a tag passzív státusszal rendelkezett, valamint a megelőző egy animátor-évben nem vett részt rendezvény szervezésében. (3) Kilépési szándékát a tag vagy tagjelölt köteles írásban bejelenteni a Vezetőséghez. A tagsági vagy tagjelölti jogviszony megszűnése a Vezetőség részére történt bejelentéssel egyező időpontban áll be. 4. A Közösség tagjainak és tagjelöltjeinek osztályzása (1) A Közösség tagjai és tagjelöltek a Közösségben végzett tevékenységük és tanulmányaik alapján az alábbi státuszokba kerülhetnek: a) ifjú b) aktív c) passzív d) vén e) veterán (2) 2 A Közösség tagjai és a tagjelöltek attól függően, hogy mely felsőoktatási intézmény mely karán folytatnak tanulmányokat, az alábbi kategóriákba kerülhetnek: a) belsős: a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának hallgatója b) külsős: nem belsős 5. Státuszújítás 3 (1) A Közösség tagjának eltérő rendelkezés hiányában tagságát minden animátor-évben meg kell újítania a státuszújítási időszak alatt tett nyilatkozatában, melyben kinyilvánítja, hogy milyen státuszt kérvényez, továbbá hogy az ehhez szükséges feltételeket teljesíti-e. (2) Az animátor-év a státuszújítási időszak zárasával kezdődik, és a következő státuszújítási időszak végéig tart. 2 A 4. (2) bekezdésének szövegét az AK2017/KGY2/5 számú Közgyűlési határozat módosította. 3 Az 5. szövegét az AK2017/KGY2/5 számú Közgyűlési határozat módosította. 3

(3) A státuszújítási időszak elejét és véget a Vezetőség határozza meg azzal a megkötéssel, hogy a státuszújítás lezárásának a tavaszi félévben az első tanítási naptól számított két hetén belül meg kell történnie. (4) A tag felvételével kapcsolatos döntés és a tárgyévre vonatkozó státusz megadása a Vezetőség hatáskörébe tartozik. A tag felvételének kérdésében és a tárgyévre adott státusz megítélésében a Vezetőség a tag kérelme alapján dönt. A tagsági jogviszony a tagfelvételi kérelem Vezetőség által történő elfogadásával jön létre. (5) A tag és tagjelölt eltérő rendelkezés hiányában köteles a státuszújítással egyszerre nyilatkozatot tenni arról, hogy a 4(2) bekezdésben felsorolt kategóriák közül melyikbe tartozik. (6) A szintlépés feltételét a tárgyévben teljesíti az a tag vagy tagjelölt, aki a) a jelen Alapszabályt ismeri, és azt valamint a közösség céljait, szellemiségét, értékrendjét és kialakult szokásait magára nézve kötelezőnek fogadja el, b) a megelőző animátor-évben legalább két rendezvény szervezésében tevékenyen részt vett, c) a megelőző animátor-évben legalább egy egyetemi rendezvényen szervezőként részt vett, d) a megelőző animátor-evben az őszi Tréning három, őszi szemeszterkezdő közgyűlésen kihirdetett időpontú és témájú alkalma közül legalább egyen részt vett, e) a tárgyévet megelőző két aktív félévi eredményei alapján tanulmányi vagy ösztöndíj átlaga legalább egyik esetben legalább 3,0, és f) a megelőző animátor-évben tartott Közgyűlések legalább felén részt vett. (7) A tárgyévben ifjú státuszt kaphat az a természetes személy, aki a) valamely felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója, b) a tárgyévben elvégezte a Közösség saját szervezésében lebonyolított képzését (továbbiakban Animátorképzés), c) a jelen Alapszabályt ismeri és azt, valamint a közösség céljait, szellemiségét, értékrendjét és kialakult szokásait magára nézve kötelezőnek fogadja el, d) az Animátorképzés elvégzése után kérelmet nyújt be az ifjú státuszra, és e) az ifjú státuszra irányuló kérelmét a Vezetőség elfogadja. (8) A tárgyévben aktív státuszt kaphat az a természetes személy, aki a) valamely felsőoktatási intézmény nappali tagozatos hallgatója, b) a megelőző animátor-évben ifjú, passzív vagy aktív státuszú volt, c) teljesíti a szintlépés feltételét, és d) az aktív státuszra irányuló kérelmét a Vezetőség elfogadja. (9) A tárgyévben passzív státuszt kaphat az a tag, aki a) az előző animátor-évben aktív vagy passzív státuszú volt, és a.a) a tárgyévre passzív státuszt kérvényez, vagy a.b) a tárgyévre aktív státuszt kérvényez, de nem teljesíti a szintlépés feltételét, b) továbbá nem áll be a 3(2)i pontban leírt tagságot kizáró feltétel, valamint c) a passzív státuszra irányuló kérelmét a Vezetőség elfogadja. (10) A tárgyévben vén státuszt kaphat az a tag, aki a) a megelőző animátor-évben aktív vagy passzív státuszú volt, b) teljesíti a szintlépés feltételét, és c) a vén státuszra irányuló kérelmét a Vezetőség elfogadja. (11) A tárgyévben veterán státuszt kaphat az a tag, aki 4

a) a Karon oklevelet szerzett, b) legalább három animátor-éve tagja a Közösségnek, c) tagsága alatt kizárólag aktív státuszban volt, d) teljesíti a szintlépés feltételét, és e) a veterán státuszra irányuló kérelmét a Vezetőség elfogadja. 6. Tagsági jogok és kötelezettségek (1) A Közösség tagjai az aktív, passzív, vén és veterán státuszú tagok. (2) A Közösség tagjelöltjei az ifjú státuszú tagjelöltek. (3) A Közösség örökös tagjai a vén és veterán státuszú tagok. a) A Közösség örökös tagjainak nem kell animátor-évente státuszújítási kérvényt benyújtaniuk, és b) tagságuk nem szűnik meg a 3(2)c pontban megfogalmazott ok miatt. (4) A Közösség tagja vagy tagjelöltje jogosult: a) Részt venni a Közösség rendezvényein, b) kezdeményezni egyes kérdések megvitatását, c) részt venni a Közgyűlésen, felszólalni, véleményét kifejteni, határozati javaslatot tenni, és d) a Vezetőség jóváhagyása alapján a Közösség rendezvényein a (7) bekezdésben felsorolt feladatköröket betölteni. (5) A Közösség tagja vagy tagjelöltje köteles: a) a Közösség Alapszabályát és belső szabályzatait, valamint a Közgyűlésen vagy a Vezetőségében hozott határozatokat megtartani, a közösség célját és szellemiségét, értékrendjét tiszteletben tartani, b) példamutató, kulturált és felelősségteljes viselkedést tanúsítani magatartásban és tanulmányokban egyaránt. Ennek megítélése a Vezetőség hatáskörébe tartozik. A Vezetőség döntését a Felügyelő Bizottságnak joga van felülvizsgálni. (6) Amennyiben a jelen Alapszabály eltérően nem rendelkezik, a Közösség valamennyi tagjának egyenlő jogai és kötelezettségei vannak. (7) A Vezetőség jóváhagyása alapján az alábbi feladatkörök tölthetők be egy rendezvény során: a) csoportvezető a.a) A Közösség ifjú, aktív, passzív, vén, veterán státuszú tagja. a.b) Feladata a rábízott tanulmányi csoport lelkesítése, tanulmányi eredményeik nyomon követése, a tanulmányi csoporton belüli közösségi élet megteremtése, fenntartása. b) főcsoportvezető b.a) A Közösség aktív vagy veterán tagja, aki korábban már volt csoportvezető, és minden, képzésének mintatanterve szerint kötelező elsőéves tárgyat sikeresen teljesített. b.b) Feladata az adott tanulmányi csoporthoz tartozó csoportvezetők összefogása, és a tanulmányi csoportban felmerült problémák továbbítása a Vezetőség felé. c) brigádos c.a) A Közösség ifjú, aktív, passzív, vén, veterán státuszú tagja. c.b) Feladata a brigádvezető utasításai alapján az adott brigádhoz köthető tevékenységek elvégzése. 5

d) brigádvezető d.a) A Közösség aktív vagy veterán tagja, aki korábban már volt brigádos. d.b) Feladata a rábízott brigád vezetése, rendelkezés a rábízott eszközök és emberi erőforrások fölött. e) képző e.a) A Közösség ifjú, aktív vagy veterán tagja. e.b) Feladata a képzés során a főképző utasításának megfelelően a képződők egy csoportjának képzésében való közreműködés. f) főképző f.a) A Közösség aktív vagy veterán tagja, aki korábban volt már képző. f.b) Feladata a rábízott képzőcsoport vezetése, a képzés felelőse által adott utasítások végrehajtása, az adott képzőcsoporthoz tartozó képzők összefogása, és a képzőcsoportban felmerült problémák továbbítása a Vezetőség felé. (8) A Közösség szervezeti felépítése a) A Közösség legfőbb szerve a Közgyűlés (7), mely a tagok összessége. b) A Közösség ügyintéző és képviseleti teendőit, illetve a napi ügyviteli feladatokat a Közösség ügyintéző és képviselő szerve, a Vezetőség (8) irányítja és látja el. 7. A Közgyűlés (1) 4 A Közösség legfőbb szerve a Közgyűlés, amelyet a Kar minden tanulmányi féléve során legalább két alkalommal össze kell hívni. Az Elnök a Vezetőség egyszerű szótöbbséggel hozott határozata alapján a Közgyűlést egyéb alkalmakkor is jogosult összehívni, továbbá köteles azt összehívni, ha az aktív tagok legalább 1/3-a írásban kéri. (2) 5 Az Elnök köteles a tavaszi félév során a státuszújítási időszak végét követő egy héten belül a státuszújító közgyűlést, őszi félévben pedig az első tanítási naptól számított két hetén belül a szemeszterkezdő közgyűlést, illetve az őszi szünet végét követő két hétben (annak hiányában november első két hetében) a tisztújító közgyűlést összehívni. (3) A Közgyűlésen szavazati és választási joggal az aktív és veterán státuszú tagok rendelkeznek. (4) A Közgyűlés nyilvános. (5) A Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) Az Alapszabály megállapítása, módosítása, b) a Vezetőség éves beszámolójának elfogadása, c) az Elnök akadályoztatása esetén az Alelnök felruházása az elnöki szerepkörrel, d) az elnöki szerepkörrel felruházott Alelnök megfosztása e szerepkörétől, e) a Vezetőség tagjainak a megválasztása, és f) a Vezetőség tagjainak a visszahívása. (6) A Közgyűlést az Elnök hívja össze valamennyi tag és tagjelölt előzetes értesítésével. A meghívót a tagoknak a tervezett időpontot megelőzően legalább egy héttel meg kell küldeni, a napirendi pontok, a várható időtartam, valamint a határozat-képtelenség esetén megtartandó esetleges megismételt közgyűlés helyének és dátumának pontos megjelölésével. (7) A Közgyűlés akkor határozatképes, ha az aktív tagok közül legalább 50% plusz egy fő jelen van. A határozatképtelenség miatt megismételt közgyűlés az eredeti meghívóban rögzített napirendi pontok tekintetében a jelenlévők számától függetlenül határozatképes, ha erről a tagokat az eredeti meghívóban tájékoztatták. 4 A 7. (1) bekezdésének szövegét az AK2017/KGY2/4 számú Közgyűlési határozat módosította. 5 A 7. (2) bekezdése az AK2017/KGY2/4 számú Közgyűlési határozat alapján került bele az Alapszabályzatba. 6

(8) A Közgyűlés a személyi döntések kivételével határozatait nyílt szavazással, a személyi döntések tekintetében pedig titkos szavazással hozza. Bármely olyan kérdés esetén titkos szavazással kell döntést hozni, amennyiben a jelenlevő szavazásra jogosultak legalább egyharmada ezt kezdeményezi. (9) A Közgyűlés hatáskörébe tartozó ügyekben határozatait az Alapszabály eltérő rendelkezése hiányában a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok egyszerű szótöbbségével hozza. a) Az Alapszabály megállapításához és módosításához a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok kétharmadának igen szavazata szükséges. b) A Közösség feloszlásának kimondásához a Közösség aktív tagjai kétharmadának igen szavazata szükséges. (10) A levezető elnök személyének megválasztásáról a Közgyűlés az ülés megkezdésekor a jelenlévő, szavazati joggal rendelkező tagok egyszerű szótöbbségével határoz. Levezető elnök csak a Közösség szavazati joggal rendelkező tagja lehet. (11) Szavazategyenlőség esetén nyílt szavazáskor a Közgyűlés levezető elnökének szavazata dönt, titkos szavazás esetén addig kell ismételni a szavazást, ameddig a kellő támogató többség ki nem alakul. (12) A közgyűlési határozatot az érintettekkel igazolható módon közölni kell. Az Elnök köteles a Közgyűlés által meghozott határozatokat a honlapon közzétenni, oly módon, hogy abból a Közgyűlés döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya megállapítható legyen. (13) A Közgyűlés konstruktív bizalmatlansági indítványt kezdeményezhet a Vezetőség bármely tagjával szemben. Ehhez szükséges, hogy a Közösség aktív státuszú tagjainak legalább egyharmada írásban kezdeményezze azt a Közgyűlésnél. A szavazás előtt kötelező vitázni az indítvány elfogadása mellett és ellenében. A szavazásra jogosult jelenlevők titkos szavazáson döntenek. Az indítvány elfogadásához az aktív státuszú tagok létszámának fele plusz egy szavazat szükséges. (14) A tisztújító közgyűlés addig nem zárható be, ameddig a Vezetőséget meg nem választja. (15) A Vezetőség köteles a saját hatáskörében hozott döntésekről beszámolni a Közgyűlésnek. A Közgyűlés a Vezetőség döntéseit határozatban elfogadni vagy elutasítani köteles. 8. A Vezetőség (1) A Közösség Vezetőségét az alábbi tisztséget betöltő tagok alkotják: a) Elnök b) Alelnök c) Képzés felelőse d) Gólyatábor felelőse e) Gólyanapok felelőse f) Gólyahétvége felelőse g) 6. (2) A vezetőségi tisztség betöltési feltételeit teljesíti az a belsős aktív vagy veterán tag, a) aki a megelőző animátor-évben is aktív volt, vagy legalább négy rendezvényen az előző évben mint szervező részt vett, és b) ha aktív státuszú, akkor tanulmányi vagy ösztöndíj átlaga az előző félévben legalább 3,5 volt. (3) Amennyiben egy vezetőségi tag tanulmányi és ösztöndíj átlaga a vezetői pozíció betöltése 6 A 8. (1) bekezdésének g) pontját az AK2016/KGY4/3 számú Közgyűlési határozat hatályon kívül helyezte. 7

alatti félévben 3,0 alá romlik, akkor arra a tisztségre újraválasztás szükséges még a következő félév indulása előtt. (4) A vezetőségi tagokhoz tartozó munkacsoportokat a Vezetőség szavazza meg, a munkacsoportot koordináló vezető javaslatai alapján. A Vezetőség tagjai és a munkacsoportok tagjai egymást nem kizáró pozíciók. (5) 7 A Vezetőség tagjait a Közgyűlés egyszerű szótöbbséggel, titkos szavazással választja a tisztújító közgyűlésen. A tisztviselők újraválaszthatók. A Vezetőség megbízatása megválasztásától a következő tisztújító közgyűlésig tart. (6) 8 A Vezetőség szükség szerint, de félévente legalább két alkalommal tart ülést. A Vezetőség ülése határozatképes, ha azon a Vezetőség legalább 4 tagja jelen van. (7) A Vezetőség határozatait nyílt szavazással, szótöbbséggel hozza meg. Szavazategyenlőség esetén a javaslatot elvetettnek kell tekinteni. A határozatot az érintettel igazolható módon közölni kell. (8) A Vezetőségi ülést az Elnök hívja össze valamennyi Vezetőségi tag előzetes értesítésével. (9) A Vezetőség saját ügyrendjét maga állapítja meg. (10) A Vezetőség hatáskörébe tartozik: a) a Közösség tagjaira kötelező határozatok meghozatala, b) az ügyrend elfogadása, c) az etikai szabályok elfogadása, d) tagfelvétel, tag kizárás, tag státuszának megújításának illetve tag státuszának megváltoztatásának jóváhagyása, e) az Elnök utasítása a Közgyűlés összehívására, f) a Közösség működésével kapcsolatban keletkezett iratokba, az éves elnöki beszámolókba, valamint a korábbi közgyűlési határozatokba való betekintés biztosítása az érdeklődők részére, g) 9 döntés minden olyan egyéb kérdésben, amely nem tartozik a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe, és h) a méltányosság gyakorlásának joga. (11) Megszűnik a vezetőségi tagság a) a mandátum lejártával, b) a Közgyűlés általi visszahívással, c) lemondással, valamint d) az animátori tagság megszűnésével. (12) Ha egy vezetőségi tag vezetőségi tagsága nem mandátumának lejárta miatt szűnik meg, akkor a Közgyűlés két héten belül új vezetőségi tagot köteles választani. Az időközben választott új vezetőségi tag megbízatása a már hivatalban lévő vezetőségi tagok mandátumával egyező időpontig szól. (13) 10 Az Elnök köteles a Vezetőség által meghozott határozatokat megtekinthetően vezetni, mely oly módon tartalmazza a határozatokat, hogy abból a Vezetőség döntésének tartalma, időpontja és hatálya megállapítható. (14) A Közösség tagjának kizárása esetén a Vezetőség döntése titkos szavazáson, egyszerű többségi döntéssel születik. Vezetőségi tagot a Vezetőség a Közösségből nem zárhat ki; a vezetőségi tagot a Közgyűlésnek előbb tisztségétől meg kell fosztania, és csak utána zárható ki a Közösségből. 7 A 8. (2) bekezdésének szövegét az AK2017/KGY2/6 számú Közgyűlési határozat módosította. 8 A 8. (5) bekezdésének szövegét az AK2016/KGY4/3 számú Közgyűlési határozat módosította. 9 A 8. (10) bekezdésének g) pontját az AK2017/KGY2/6 számú Közgyűlési határozat módosította. 10 A 8. (13) bekezdésének szövegét az AK2017/KGY2/6 számú Közgyűlési határozat módosította. 8

(15) A Vezetőség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek Ptk. szerinti hozzátartozója a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. 9. Az Elnök (1) Az Elnök a tisztújító közgyűlésen a Közgyűlés által egyszerű szótöbbséggel, titkos szavazással választott vezető tisztségviselő, aki a Közösség képviseletére önállóan jogosult vezetője. Az Elnök megbízatása megválasztásától a következő tisztújító közgyűlésig tart. (2) Az Elnök legfeljebb 1 alkalommal választható újra. (3) Elnöknek kizárólag az az aktív státuszú tag választható, aki teljesíti a vezetőségi tisztség betöltésének 8(2) bekezdésben megfogalmazott feltételeit, továbbá aki korábban legalább egyszer volt már vezetőségi tag. A Kar Hallgatói Önkormányzat (továbbiakban HÖK) elnöki és animátor elnöki pozíciók összeférhetetlenek. (4) Az Elnök hatásköre és feladatai: a) A Közösség adminisztratív szervezetének kialakítása és vezetése, b) a Közgyűlés és a Vezetőség határozatainak végrehajtása, c) a Vezetőségi ülések előkészítése és levezetése, d) a rendezvényekről történő egyeztetés a Kar vezetőségével, e) a Közösség képviselete a Felügyelő Bizottság illetve a Kar vezetése előtt, f) a Közgyűlés és a Vezetőség határozatairól olyan nyilvántartás vezetése, amelyből a vezető szerv döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya és személye megállapítható, g) kapcsolattartás az Animátor Vezetőség tagjaival, munkájuk ellenőrzése, h) éves beszámoló készítése és jóváhagyás céljából a Közgyűlés elé terjesztése, i) a Közgyűlés és a Vezetőség határozatainak az Alapszabályban megjelölt módon az érintettekkel történő közlése, és j) saját feladatköre leírásának elkészítése, továbbfejlesztése. 10. Az Alelnök (1) Az Alelnök a tisztújító közgyűlésen a Közgyűlés által egyszerű szótöbbséggel, titkos szavazással választott vezető tisztségviselő, aki a Közgyűléstől kapott felhatalmazásra az Elnök akadályoztatása esetén az elnöki szerepkörrel is rendelkezik. Az Alelnök megbízatása megválasztásától a következő tisztújító közgyűlésig tart. (2) Alelnöknek kizárólag az az aktív vagy veterán státuszú tag választható, aki a) aktív státuszú és teljesíti a vezetőségi tisztség betöltésének 8(2) bekezdésben megfogalmazott feltételeit, továbbá legalább négy aktív tanulmányi félévvel rendelkezik a Karon, vagy b) veterán státuszú, és legalább négy rendezvényen az előző animátor-évben mint szervező részt vett. (3) 11 Az Alelnök hatásköre és feladatai: a) kapcsolattartás az Animátor Közösség és a HÖK között, b) adminisztratív tevékenységekben az Elnök segítése, c) a Közösség belső kommunikációs csatornáinak üzemeltetése és karbantartása, d) a Közösség külső megjelenésének, honlapjának egységes kinézetűen, naprakészen 11 A 10. (3) bekezdésének pontjait az AK2017/KGY2/6 számú Közgyűlési határozat bővítette. 9

tartása vagy tartatása, e) a fentiekkel kapcsolatosan operatív csapat kialakítása és irányítása, f) a Közösség az Adatvédelmi szabályzat betartatása, és g) saját feladatköre leírásának elkészítése, továbbfejlesztése. 11. A Képzés felelőse (1) A Képzés felelőse a tisztújító közgyűlésen a Közgyűlés által egyszerű szótöbbséggel, titkos szavazással választott tisztségviselő. A Képzés felelősének megbízatása megválasztásától a következő tisztújító közgyűlésig tart. (2) Képzés felelősének kizárólag az az aktív státuszú tag választható, aki teljesíti a vezetőségi tisztség betöltésének 8(2) bekezdésben megfogalmazott feltételeit, továbbá korábban legalább egy Animátorképzésen mint képző részt vett. (3) 12 A Képzés felelősének hatásköre és feladatai: a) az Animátorképzés rendszerének naprakészen tartása, b) az Animátorképzés levezetésének felelőse, a munkacsoport irányítója, c) főképzők kijelölése, d) képzők beosztásának koordinálása, e) az Animátorképzés és annak tanulságainak dokumentálása, f) a lezajlott rendezvényről rövid fényképes beszámoló eljuttatása a Kar vezetőségéhez, valamint a Közösség tagjaihoz, és g) saját feladatköre leírásának elkészítése, továbbfejlesztése. 12. A Gólyatábor felelőse (1) A Gólyatábor felelőse a tisztújító közgyűlésen a Közgyűlés által egyszerű szótöbbséggel, titkos szavazással választott tisztségviselő. A Gólyatábor felelősének a megbízatása megválasztásától a következő tisztújító közgyűlésig tart. (2) 13 Gólyatábor felelősének kizárólag az az aktív státuszú tag választható, aki teljesíti a vezetőségi tisztség betöltésének 8(2) bekezdésben megfogalmazott feltételeit, továbbá korábban legalább egy Gólyatáborban mint szervező részt vett. (3) A Gólyatábor felelősének hatásköre és feladatai: a) a HÖK kari gólyatábor megtartása iránt támasztott igénye alapján a Gólyatábort szervező és lebonyolító operatív animátori munkacsoport összefogása, irányítása, b) főcsoportvezetők és brigádvezetők kijelölése, c) csoportvezetők és brigádvezetők beosztásának koordinálása, d) azon animátorok koordinálása, akik csoport nélkül, segítőként vesznek részt a rendezvényen, e) a lezajlott rendezvényről rövid fényképes beszámoló eljuttatása a Kar vezetőségéhez valamint a Közösség tagjaihoz, és f) saját feladatköre leírásának elkészítése, továbbfejlesztése. 13. A Gólyanapok felelőse (1) A Gólyanapok felelőse a tisztújító közgyűlésen a Közgyűlés által egyszerű szótöbbséggel, 12 A 11. (3) bekezdésének pontjait az AK2017/KGY2/6 számú Közgyűlési határozat bővítette. 13 A 12. (2) bekezdésének szövegét az AK2017/KGY2/6 számú Közgyűlési határozat módosította. 10

titkos szavazással 1 év időtartamra választott tisztségviselő. A Gólyanapok felelősének a megbízatása megválasztásától a következő tisztújító közgyűlésig tart. (2) Gólyanapok felelősének kizárólag az az aktív státuszú tag választható, aki teljesíti a vezetőségi tisztség betöltésének 8(2) bekezdésben megfogalmazott feltételeit, továbbá korábban legalább egy Gólyanapokon mint szervező részt vett. (3) A Gólyanapok felelősének hatásköre és feladatai: a) a HÖK kari gólyanapok megtartása iránt támasztott igénye alapján a Gólyanapokat szervező és lebonyolító operatív animátori munkacsoport összefogása, irányítása b) főcsoportvezetők és brigádvezetők kijelölése, c) csoportvezetők és brigádvezetők beosztásának koordinálása, d) azon animátorok koordinálása, akik csoport nélkül, segítőként vesznek részt a rendezvényen, e) a tanulmányi csoportoktól befutó tanulmányi problémák összefogásának és rendszerezésének felelőse, f) a mentorrendszer koordinálása, g) a lezajlott rendezvényről rövid fényképes beszámoló eljuttatása a Kar vezetőségéhez valamint a Közösség tagjaihoz, és h) saját feladatköre leírásának elkészítése, továbbfejlesztése. 14. A Gólyahétvége felelőse (1) A Gólyahétvége felelőse a tisztújító közgyűlésen a Közgyűlés által egyszerű szótöbbséggel, titkos szavazással választott tisztségviselő. A Gólyahétvége felelősének a megbízatása megválasztásától a következő tisztújító közgyűlésig tart. (2) 14 Gólyahétvége felelősének kizárólag az az aktív státuszú tag választható, aki teljesíti a vezetőségi tisztség betöltésének 8(2) bekezdésben megfogalmazott feltételeit, továbbá korábban legalább egy Gólyahétvégén mint szervező részt vett. (3) A Gólyahétvége felelősének hatásköre és feladatai: a) a HÖK kari gólyahétvége megtartása iránt támasztott igénye alapján a Gólyahétvégét szervező és lebonyolító operatív animátori munkacsoport összefogása, irányítása b) főcsoportvezetők és brigádvezetők kijelölése, c) csoportvezetők és brigádvezetők beosztásának koordinálása, d) azon animátorok koordinálása, akik csoport nélkül, segítőként vesznek részt a rendezvényen, e) a lezajlott rendezvényről rövid fényképes beszámoló eljuttatása a Kar vezetőségéhez valamint a Közösség tagjaihoz, és f) saját feladatköre leírásának elkészítése, továbbfejlesztése. 15. 15. 16. A Közösség Felügyelő Bizottsága (1) A Közösség Felügyelő Bizottsága a Kar HÖK Küldöttgyűlése, legfőbb Felügyelő Szerve pedig a Kar dékánja. (2) A Felügyelő Bizottság elnöke a HÖK elnöke, amennyiben a HÖK Küldöttgyűlése más 14 A 14. (2) bekezdésének szövegét az AK2017/KGY2/6 számú Közgyűlési határozat módosította. 15 A 16. -t az AK2016/KGY4/3 számú Közgyűlési határozat hatályon kívül helyezte. 11

határozatot nem hoz. (3) A Felügyelő Bizottságnak a Vezetőség tagjait illetően, személyi kérdésekben javaslattételi és vétójoga van. Vétójog érvényesítése esetén a HÖK Küldöttgyűlése köteles írásban megindokolni döntését. A kézhezvételtől számított 15 napon belül az érintettnek jogában áll írásban fellebbezést benyújtani a Kar dékánjához. Amennyiben ezt elmulasztja, akkor köteles a döntést elfogadni. Fellebbezés esetén a dékán szava dönt. (4) A Felügyelő Bizottság feladata a Közösség Alapszabályban rögzített tevékenységének folyamatos ellenőrzése. (5) A Felügyelő Bizottság a Vezetőség tagjaitól jelentést kérhet, továbbá a Közösség irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. (6) A bizottsági ülések nyilvánosak, amennyiben ez a Közösség vagy mások jogát, jogos érdekét nem veszélyezteti. Zárt ülés elrendeléséről az előzőekben felsorolt indokok alapján a Felügyelő Bizottság elnöke jogosult dönteni, egyebekben működésére a Vezetőség működési szabályait kell értelemszerűen alkalmazni. (7) A Felügyelő Bizottság határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazategyenlőség esetén a bizottság elnökének szavazata dönt. Munkarendjét maga határozza meg. (8) A határozatokat az érintettekkel a Felügyelő Bizottság elnöke közli írásban. A határozatokat a Közösség elnöke által vezetett nyilvántartásba kell behelyezni. (9) A Felügyelő Bizottság köteles az intézkedésre jogosult vezető szervet tájékoztatni, és annak összehívását kezdeményezni, a) ha arról szerez tudomást, hogy a Közösség működése során olyan jogszabálysértés vagy a Közösség érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása illetve enyhítése az intézkedésre jogosult vezető szerv döntését teszi szükségessé, vagy b) a vezető tisztségviselők felelősségre vonását megalapozó tény került birtokába. (10) Az intézkedésre jogosult vezető szervet a felügyelő szerv indítványára, annak megtételétől számított harminc napon belül össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a vezetőszerv összehívására a Felügyelő Bizottság is jogosult. (11) Ha az arra jogosult szerv az Alapszabályban leírt működés helyreállítása érdekében a szükséges intézkedéseket nem teszi meg, akkor a Felügyelő Bizottság a Kar vezetéséhez fordulhat. 17. A Közösség megszűnése (1) A Közösség megszűnik, a) ha a Közgyűlés kimondja annak feloszlását, vagy b) ha a Kar vezetősége a Közösséget feloszlatja, vagy annak megszűnését megállapítja. (1) 16 (2) Az Animátorképzés célja és irányelvei (3) A Közösség rendezvényei (4) Házirend 18. Mellékletek fölsorolása 19. Záró rendelkezések 16 A 18. (1) bekezdését az AK2017/KGY2/3 számú Közgyűlési határozat hatályon kívül helyezte. 12

(1) Jelen Alapszabály a Közösség Alakuló Közgyűlésén, 2010. január 27-én megállapított Alapszabály helyett lép hatályba a kihirdetés napján. 13

2. sz. Melléklet Az Animátorképzés célja és irányelvei (1) Az Animátorképzés az Animátor Közösség saját rendezvénye. (2) Az Animátorképzésen képződőként az a magyarországi felsőoktatási intézményben nappali tagozatos képzésen tanuló természetes személy vehet részt, aki a) a Kar hallgatója és nem tagja a Közösségnek, b) nem a Kar hallgatója, nem tagja a Közösségnek és a Vezetőség a képzésre való jelentkezését elfogadja, vagy c) tagja volt a Közösségnek és tagsága az Alapszabály 3(2)c vagy 3(2)i pontja miatt szűnt meg. (2) Az Animátorképzés célja a képződők felkészítése a gólyaprogramok lebonyolítására és az évközi feladatok ellátására; emellett a Közösség felépítésének ismertetése, játékok tanulása, csapatépítés. Célunk, hogy a képzést sikeresen elvégző képződők a képzés végére belelássanak a programok mögötti szervezésbe is. (3) Az Animátorképzés teljesítésének minimumfeltétele, hogy a képzési alkalmakról legfeljebb egyetlen hiányzás megengedett. A Képzés felelőse különösen indokolt esetben méltányosságot gyakorolhat. (4) Az Animátorképzésen való részvétel megtagadható attól a résztvevőtől, aki a képzés folyamán magatartásával hátráltatja a képzés menetét. A Képzés felelősének önálló hatáskörébe tartozik azon döntés meghozatala, miszerint a képződő folytathatja-e a képzést. (5) Az Animátorképzés sikeres elvégzése és a képzésen támasztott végkritériumoknak való megfelelés esetén a képzés résztvevője jogosult jelentkezni ifjú státuszú animátornak. A státusz megadásáról a Vezetőség a Képzés felelősének javaslata alapján, a jelentkező által a képzés folyamán nyújtott teljesítménye alapján dönt. (6) Azok, akik az Animátorképzést a Karra történő első beiratkozást követő egy naptári éven belül végezték el, a gólyatáborban csak résztvevőként vehetnek részt. 1

3. sz. Melléklet A Közösség rendezvényei (1) 17 Egyetemi rendezvénynek számít minden olyan rendezvény, melyen a Kar vezetése vagy a HÖK által támasztott igény alapján a Közösség Vezetőségének egyetértésével a rendezvény szervezésében animátor segítők vesznek részt. (2) Nagyrendezvénynek számít az animátorképzés, a gólyatábor, a gólyanapok és a gólyahétvége. (3) A Közösség egyéb rendezvényének számít minden olyan rendezvény, melyet a Vezetőség közösen szervez, különösképpen az Animátor Hétvége. 17 A 3. sz. melléklet (1) bekezdésének szövegét az AK2016/KGY4/3 számú Közgyűlési határozat módosította. 2

4. sz. Melléklet Házirend (1) A Vezetőség üléseit és a Közgyűlést az animátor ima elmondásával kezdjük. (2) A Közösség ifjú státuszú tagjelöltjei és aktív, passzív, vén, veterán tagjai felkerülnek az animátor levelezőlistára, mely a Közösségen belüli információáramlás fő eszköze. (3) A Vezetőség választásának menete a következőképp zajlik: a) Egy, minden tag és tagjelölt számára hozzáférhető dokumentumban lehet jelölteket állítani úgy, hogy az adott tisztség betöltésére jelölt nevét és a tisztség betöltésére tett javaslat indoklását az adott tisztséghez egyértelmű módon kell beküldeni (jellemzően elektronikus űrlapon keresztül). Önjelölés is lehetséges. b) A választás megkezdése előtt a jelölteknek nyilatkozniuk kell arról, hogy a jelölést elfogadják-e. c) A szavazás alatt a vezetőségi tagokat a következő sorrendben kell választani: c.a) Elnök, c.b) Alelnök, c.c) Képzés felelőse, c.d) Gólyatábor felelőse, c.e) Gólyanapok felelőse, c.f) Gólyahétvége felelőse, c.g) 18 d) Abban az esetben, ha valaki több tisztségre is jelölt, de már valamelyikre meg lett választva, akkor a többi listáról automatikusan törlődik. 18 A 4. sz. melléklet (3) bekezdésének c) pontjának cg) alpontját az AK2016/KGY4/3 számú Közgyűlési határozat hatályon kívül helyezte. 3