TAPOLCAFŐI VÁROSRÉSZ ÖNKORMÁNYZATA Szám: 1/22-18/2013. J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Tapolcafői Városrész Önkormányzata Testületének 2013. június 25-i ülésén. Jelen vannak:, Somogyi Zoltán, Takácsné Molnár Eszter, Vargáné Kósi Márta és Vilmanné Ikervári Lilla képviselők, 5 fő., Nagy Zsolt gazdasági osztályvezető, Bakalár Attila köztisztviselő, Horváth Katalin jegyzőkönyvvezető, Városi TV munkatársai, Papa-ma.hu internetes honlap munkatársa, Állampolgárok a jelenléti ív szerint. Köszönti a megjelenteket, a testület ülését 16,00 órakor megnyitja. Megállapítja, hogy a testület ülése határozatképes, 5 fő képviselő jelen van. Megkérdezi, hogy a meghirdetett napirenden kívül van-e egyéb javaslat. Miután egyéb javaslat nem érkezett, kéri a testület állásfoglalását a meghívóban jelzett napirendi javaslatról. A testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 23/2013. (VI.25.) határozat Tapolcafői Városrész Önkormányzatának Testülete 2013. június 25-i ülésének napirendjét az alábbiak szerint határozza meg: 1. Önkormányzati rendelet-tervezet véleményezése Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének /2013. ( ) önkormányzati rendelet-tervezete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megsértésének jogkövetkezményeiről Előadó: 2. Pápa Város Önkormányzatának közművelődési koncepciója Előadó:
2 1. Önkormányzati rendelet-tervezet véleményezése Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének /2013. ( ) önkormányzati rendelet-tervezete a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megsértésének jogkövetkezményeiről Előadó: Megkérdezi képviselőtársait, a rendelet-tervezettel kapcsolatban kívánnak-e kérdést feltenni, valamint a jelenlévőket, hogy kívánnak-e kiegészítéssel élni. Vilmanné Ikervári Lilla képviselő Elmondja, nincs tudomása arról, hogy e kérdéskörben kell-e szabályozni az ebtartásra vonatkozóan, hogy a közterületen történő sétáltatás során keletkezett szennyeződés eltakarítása a tulajdonos kötelezettsége. Megkérdezi, a felvetett témakör mely rendeletben kerül szabályozásra. Bakalár Attila köztisztviselő Elmondja, a kutya által, közterületen okozott szennyeződés a köztisztasági szabálysértés kategóriájába tartozik, nevezetesen a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény szabályozza. Megjegyzi, jelen rendelet-tervezetben az állattartással kapcsolatos azon szabályok kerültek rögzítésre, amelyek a többlakásos épületre, illetőleg le nem zárt, közterülettel közvetlenül érintkező ingatlanokra vonatkoznak. Megkérdezi, hogy az önkormányzat címerének, zászlajának és pecsétjének használatához milyen engedély szükséges. Elmondja, az önkormányzat címerének és zászlajának használatát az önkormányzat jelképeiről és a jelképek használatáról szóló önkormányzati rendelet szabályozza, az ezzel kapcsolatos engedély iránti kérelmet Pápa Város Polgármesterénél kell benyújtani. Hozzáteszi, a megfelelő szabályok figyelembevételével, esetenként például egy rendezvény meghívóján a címer feltüntetése, vagy akár az elnevezésben a Pápa név használata engedélyezhető. Megjegyzi, amennyiben az adott rendezvény, vagy a kiadvány bevételt eredményező, annak bizonyos százaléka fejében engedélyezhető az említettek használata. Megkérdezi, ha egy meghívón fel szeretné tüntetni Pápa Város címerét, ahhoz szükséges-e engedélyt kérni. A kérdésre válaszolva elmondja, hogy az engedélyköteles. Megemlíti, hogy a településrészi önkormányzat jogosult a címerhasználatra, de amennyiben azt egyéb szervezet kívánja használni, ahhoz kifejezett engedély szükséges Pápa Város Polgármestere részéről. Megkérdezi, hogy emlékművek, illetve emléktáblák állítása esetén milyen engedélyre van szükség.
3 Elmondja, amennyiben közterületen, vagy önkormányzati tulajdonú épületen történik emlékműállítás, ahhoz az önkormányzatnak, mint tulajdonosnak az engedélye szükséges. Megkérdezi, amennyiben nem közterületen, valamint önkormányzati tulajdonban álló épületen, hanem egyéb gazdasági társaság telephelyén történik az említett cselekmény, abban az esetben is szükséges-e engedély beszerzése. Elmondja, hogy a nem önkormányzati tulajdonú ingatlan közterület felőli homlokzatán, előkertjében, emlékművet az ingatlan tulajdonosa, valamint a városi Főépítész hozzájárulásával lehet elhelyezni. Takácsné Molnár Eszter képviselő Elmondja, hogy a rendelet-tervezet szerint a közösségi együttélés alapvető szabályait sértő magatartást követ el az, aki az építkezési porvédelem miatt rekonstrukcióra kerülő épület homlokzatán megfelelő hálót nem helyez el. Hozzáteszi, Pápa városában is találhatók régi, műemlék jellegű épületek, és sokszor tapasztalja, hogy a háztetőkön megcsúszik a zsindely, vagy elmozdul a díszítőelem, ezzel kapcsolatban megkérdezi, hogy mely hatóság hatásköre ellenőrizni az említett épületek homlokzatait, annak érdekében, hogy ebből kifolyólag ne következhessen be baleset. Elmondja, Pápa Város Önkormányzata kifejezett ellenőrzési tevékenységet nem végez, kivéve, ha bejelentés érkezik hozzá, egyébként, minden esetben a tulajdonost terheli az adott ingatlan karbantartási kötelezettsége. Hozzáteszi, amennyiben ügyintéző, járókelő vagy szomszéd bejelentést tesz, az adott ingatlan tulajdonosát az építéshatóság, hatósági jogkörében eljárva felszólítja az életveszélyt okozó helyzet megszüntetésére, valamint karbantartási kötelezettsége teljesítésére. Bakalár Attila köztisztviselő Az elhangzottakat kiegészítve elmondja, hogy az érintett rendelkezés a közterület használatáról és a reklámozás rendjéről szóló önkormányzati rendelet 1. számú körzetében, konkrétan a Fő tér, Fő utca, Kossuth utcákban található ingatlanokra vonatkozik. Hozzáteszi, a Fő téren található ingatlanok jelentős része Pápa Város Önkormányzatának tulajdona, tehát azok karbantartása, felügyelete a Városgondnokság feladata. Megkérdezi, mely hatóság feladata annak szankcionálása, ha közterületen történő ebsétáltatás esetén nem történik meg a tulajdonos részéről a szennyeződés eltakarítása, valamint ha egy épületen a vakolat elkezd hullani, ilyen esetben mely hatóság jogosult eljárni, mert tudomása szerint ezek a Közterület-felügyelet feladatai közé tartoznak. Elmondja, hogy a közterület tisztaságának ellenőrzése, illetve a vele kapcsolatos szabályok betartatása kifejezetten a Közterület-felügyelet feladatai közé tartozik, de amennyiben e tekintetben bejelentés érkezik Pápa Város Jegyzőjéhez, a rendelet-tervezet által számára biztosított hatáskörében eljár. A hulló vakolat, -ahogy már említette- építéshatósági jogkörbe tartozik.
4 Megkérdezi, a rendelet-tervezet szabályozza-e, hogy a lomizásból származó hulladék ne kerülhessen közterületre, valamint, hogy mely hatóság jogosult ellenőrzi azt, hogy az említett hulladék megfelelő helyre kerül-e. Elmondja, hogy az alaprendelkezés a közterület használatról és a reklámozás rendjéről szóló önkormányzati rendelet. Aki az abban található szabályokat megszegi, az szabálysértést követ el, és szabálysértési eljárás folytatható le, valamint közigazgatási bírság szabható ki vele szemben. Megemlíti, hogy a hulladék-elhelyezés kifejezetten olyan jellegű szabálysértés, melyet a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény külön nevesít. Megjegyzi, a közterület használatról és a reklámozás rendjéről szóló önkormányzati rendeletnek azért csak e rendelkezéseit tartalmazza jelen rendelet-tervezet, mivel a részletes szabályozás a köztisztasági rendeletben, valamint a szabálysértési törvényben található. Elmondja, előfordult olyan eset, hogy a tudomása szerint illetékes hatóságnál bejelentést tett, és válaszként azt kapta, hogy az adott ügy nem tartozik a hatáskörébe, ezért megkérdezi, hogy a hézagot lefedi-e a rendelet, azon esetben, ha bejelentés érkezik a hatósághoz és azt válaszolja, hogy adott ügyben nem rendelkezik hatáskörrel. A feltett kérdésre válaszként elmondja, hogy az adott rendelet-tervezet fedezi az említett hézagot. Megkérdezi, hogy Tapolcafő címerének, vagy pecsétjének használatára is a kérdéses rendelettervezetet kell-e alkalmazni. Elmondja, hogy Tapolcafő pecsétjének használatára vonatkozóan nincs hatályos szabályozás, a településrészi önkormányzat használhatja, illetve javasolhatja Pápa Város Önkormányzatának egy olyan jellegű rendelet megalkotását, amely a településrészi pecsét használatára vonatkozik. Elmondja, kérdése konkrétan arra vonatkozott, hogy a településrész kifaragott címerének, vagy pecsétjének a településrészen történő kihelyezése engedélyhez kötött-e. Elmondja, hogy a településrész kifaragott címerének, vagy pecsétjének a településrészen történő kihelyezése olyan vonatkozásban engedélyköteles, ha a kihelyezés közterületet érint, tehát mint közterület használat. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását az előterjesztéssel kapcsolatban. A testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta:
5 24/2013. (VI.25.) határozat Tapolcafői Városrész Önkormányzatának Testülete Pápa Város Önkormányzata Képviselőtestületének a közösségi együttélés alapvető szabályairól és ezek megsértésének jogkövetkezményeiről szóló /2013. (..) rendelet-tervezetét a Képviselőtestületnek elfogadásra javasolja. 2. Pápa Város Önkormányzatának közművelődési koncepciója Előadó: Megkéri a jelenlévőket, nyújtsanak tájékoztatást a koncepcióval kapcsolatban. Elmondja, hogy Pápa Város Önkormányzata közművelődési koncepciójának első olvasatát a Részönkormányzat az előző ülésén megtárgyalta. Hozzáteszi, a jelenlegi, jelentős módosítást nem tartalmaz, egy-két pontban történt kiegészítés, a beküldött észrevételek figyelembevételével. Megjegyzi, az említett módosítások a településrészi önkormányzatot, illetőleg a településrészt nem érintik. Megkérdezi képviselőtársait, kívánnak-e kérdést feltenni, valamint hozzászólással élni. Takácsné Molnár Eszter képviselő Elmondja, hogy a koncepció által tartalmazott Szabadidő, egészség, életmód részben foglaltak elnyerték tetszését, azonban javasolja azt kiegészíteni az idősebb korosztály, konkrétan nyugdíjas korúak részére vonatkozó programokkal, mivel olyat a koncepció nem tartalmaz. Megjegyzi, tudomása van róla, hogy Pápa városában működik a Pápai Nyugdíjasok Érdekvédelmi-Érdekképviseleti Egyesülete, amely a városban élő idős, aktív polgárok jól működő közössége, a koncepció mégis a diákprogramokat helyezi előtérbe, pedig véleménye szerint, amennyiben azt egészségi állapotuk megengedi, a hatvan év feletti korosztály is aktívan képes részt venni a közösségi életben. Elmondja, hogy a közművelődési koncepció valóban nem nevesíti az időskorúak részére nyújtandó szolgáltatásokat, azonban a Részönkormányzat a soron következő ülésén fogja véleményezni Pápa Város Önkormányzatának helyi esélyegyenlőségi programját, melynek célja, hogy az idősek részére egyenlő eséllyel biztosított legyen valamennyi szolgáltatás, melyet Pápa Város Önkormányzata, valamint intézményei kínálnak a lakosság részére. Megjegyzi, a helyi esélyegyenlőségi program számtalan civil szervezet, illetőleg intézmény által kínált szolgáltatást tartalmaz, és elmondható, hogy széles körben kínál lehetőségeket az időskorúak számára is. Kiemeli, hogy a civil szervezetek között kifejezetten magas az időskorúak számára kulturális és szabadidős programot kínálók száma, illetve egy részük az idősellátásban is aktívan részt vállal. Elmondja, a koncepció Rendezvények, feladatok részében, véleménye szerint érdemes volna megemlíteni a már hagyománynak számító Tapolcafői szüreti felvonulást is. Hozzáteszi, a jövőben a településrészen hagyományőrzésként szeretnék bevezetni a májusfaállítást, valamint annak kitáncolását, és a későbbiek folyamán arra vonatkozóan is szeretnének programokat kínálni. Megjegyzi, felvetődött a településrészen a Forrás fesztivál elnevezésű program megrendezése is, amely egyelőre csak tervként fogalmazódott meg, a
6 minden évben megrendezésre kerülő falunap, búcsú, valamint szüreti felvonulás rendezvények mellett. Elmondja, a településrészi önkormányzat javaslatot tehet arra, hogy a Rendezvények címszó alatt a Tapolcafői szüreti felvonulás kiegészítésként szerepeljen a koncepcióban. Elmondja, amennyiben minden program megnevezésre kerülne, akkor részletes programmá válna a koncepció. Hozzáteszi, a Tapolcafői Kultúrház nem került megemlítésre a Helyzetelemzés címszó alatt sem, pedig már ugyanúgy több évtizede működik, mint a többi ott megnevezett intézmény, valamint a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központra vonatkozó bekezdés sem tartalmazza azt a munkát, melyet a Tapolcafői Kultúrházban végeznek a településrész kulturális fejlődése érdekében. Megjegyzi, nem ragaszkodik hozzá, hogy ezek a közművelődési koncepció részévé váljanak. Elmondja, viszont örömmel töltötte el, hogy a több mint tíz éve, minden évben megrendezett Városrészi napok említése megtörtént a közművelődési koncepció Rendezvények részében. Hozzáteszi, hogy a javaslatot konkrétan meg kell fogalmazni, a Városrészi napok mellett nevesíteni kell a Városrészi programokat, azon belül pedig a Tapolcafői Szüreti Felvonulást. Hozzáteszi, egy rendezvénysorozat összefoglaló elnevezése mindenki igényeit képes kielégíteni, ezért véleménye szerint a koncepciónak nem szükséges részletes felsorolást tartalmaznia. Megkérdezi, hogy az elhangzottak alapján megfelelő-e a koncepcióban a Városrészi Napok mellett kiegészítésként megemlíteni a Városrészi Programokat, és nem szükséges külön a településrészi szüreti felvonulás nevesítése. Javasolja, a közművelődési koncepció módosítását, aszerint hogy a IV. pontban található Rendezvények címszó alatti Városrészi napok kiegészül a Városrészi Programok elnevezéssel. Megjegyzi, véleménye szerint a koncepció bőségesen tartalmaz programokat azok számára, akik részt kívánnak venni a város kulturális életében. Megállapítja, hogy az előterjesztéssel kapcsolatban kérdés, hozzászólás, észrevétel nem érkezett. Kéri a testület állásfoglalását a fenti módosítás figyelembevételével. A testület 5 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatot hozta: 25/2013. (VI.25.) határozat Tapolcafői Városrész Önkormányzatának Testülete Pápa Város Önkormányzatának közművelődési koncepcióját a Képviselőtestületnek elfogadásra javasolja azzal, hogy a koncepció IV. /1. pontjában a Rendezvények címszó alatt a 3. pont az alábbiakkal egészüljön ki: - Városrészi napok és programok
7 Tájékoztatásul elmondja, hogy a Részönkormányzat nem tárgyalja Pápa Város Önkormányzata 2013. évi költségvetéséről szóló 5/2013. (II.28.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló rendelet-tervezetet, azonban abban kerül megemlítésre a Részönkormányzatnak biztosított 2 millió Ft összegű önkormányzati támogatás. Megkéri Nagy Zsolt, gazdasági osztályvezetőt, hogy a településrészt érintően nyújtson tájékoztatást a rendelet-tervezetről. Nagy Zsolt gazdasági osztályvezető Elmondja, a rendelet-tervezet kifejezetten nem érinti a településrészt. Konkrétan két fő elemet tartalmaz, az intézmények pótigényeinek elbírálását, valamint a megvalósult pénzügyi teljesítések átvezetését. Hozzáteszi, hogy a költségvetési főösszeg 500-530 millió Ft-os arányban emelkedett, ennek megfelelően tartalmazza az említett pótigényeket is, amely intézményi részről elsősorban Pápa Város Önkormányzatának Városgondnokságát, a Közoktatási és Közművelődési Intézmények Gazdasági Ellátó Szervezetét, Pápa Város Önkormányzatának Egyesített Szociális Intézményét, valamint a Pápai Polgármesteri Hivatalt érinti. Megjegyzi, mindez nagyjából arányosan oszlik el, a költségvetés kiadási és bevételi főösszegének nullának kell lenni, e tekintetben nem lehetséges eltérés. Elmondja továbbá, hogy Pápa Város Önkormányzatának folyószámla-hitelkeret szerződése 2013. június 30-án lejár, azonban továbbra is igénybe szeretnék venni az említett hitelt, amely a költségvetés likviditását szolgálja. Természetesen amennyiben nem lesz rá szükség, nem kerül felhasználásra, azonban véleménye szerint biztosítékként a hitelkeret fenntartása indokolt, ezért ilyen javaslatot is tartalmaz a rendelet-tervezet. Elmondja, a Pápai Városi Óvodák Tapolcafői Tagóvodája olyan intézmény, amelyet lehetőségeihez mérten a Részönkormányzat is támogat, ezzel kapcsolatban megkérdezi, hogy az intézmény működésével kapcsolatban érkezett-e pótelőirányzati kérelem és, hogy az a többi óvodához viszonyítva jelenleg milyen anyagi helyzettel rendelkezik. Nagy Zsolt gazdasági osztályvezető Elmondja, hogy tudomása szerint a településrészi tagóvoda nem nyújtott be pótelőirányzati kérelmet, hozzáteszi, azok nagy része bérkompenzációt tartalmaz. Megjegyzi, hogy az óvodák részéről felmerült igények leginkább a biztonság érdekében elvégzendő munkálatok voltak, amelyek fedezetét a fenntartó biztosítja. Megköszöni a tájékoztatást, elmondja, örömmel tölti el, hogy a településrészi tagóvoda működési és finanszírozási lehetőségei adottak. Megköszöni a jelenlévők részvételét. Ezt követően a Képviselőtestület nyilvános ülését 16, 40 órakor bezárja. K. m. f. Zsegraics Gyula elnök Vilmanné Ikervári Lilla képviselő jegyzőkönyv-hitelesítő