A konferencia programja



Hasonló dokumentumok
A konferencia programja

V. Mária Út Konferencia. Mária út, amely összeköt! Csíksomlyó október

X. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

5. osztály. 19 Gál Zsofia Kolozsvár Németh Nóémi Medgyes Török Ildikó Medgyes

ÉPKO A konferencia programja. Plenáris előadások. XV. Nemzetközi Építéstudományi. Konferencia. Csütörtök, június 2. Péntek, június 3.

VII. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

A DALLAMOK RENDJE a MNT I. kötete alapján

IMPLOM JÓZSEF KÖZÉPISKOLAI HELYESÍRÁSI VERSENY ORSZÁGOS DÖNTŐ január EREDMÉNYEK

Otthon Melege Program ZBR-NY/14 "Homlokzati Nyílászárócsere Alprogram" Nyugat-Dunántúli régió pályázatainak miniszteri döntése

A választók névjegyzéke

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

ERDÉLYI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET

10. osztály Szakközép 1. Benedek Elek Tanítóképző Székelyudvarhely /324 Joita Nicoleta, Kiss Levente, Sándor Malvina 2. Kós Károly Szakközépisko

Március. Jézus Szent Szíve templom Kossuth Lajos park, Művelődési Ház Lelkigyakorlat: szentmise 17,00 Jézus Szent Szíve templom

ÉPKO A konferencia programja. Plenáris előadások. Cégbemutatók június 2 5. Csíksomlyó. Szervező. A konferencia elnöke

Javaslat. a Kétegyházi Római Katolikus Templom és Templomkert. települési értéktárba történő felvételéhez. Készítette: Árgyelán Erzsébet

OGÉT A konferencia programja. Plenáris eladások XII. NEMZETKÖZI GÉPÉSZ TALÁLKOZÓ április Csíksomlyó. Csütörtök, április 22.

Orbán Balázs Sátor Programjavaslatok - tervezet

Szent Mihály- Székesegyház. Veszprém

Sapientia EMTE Gazdaság- és Humántudományok Kar. Közgazdaság képzési ág Csoportbeosztás tanév

IX. Tudomány- és Technikatörténeti Konferencia

2. Képviselő-testület hatályon kívül helyezi a Z-31/2010. (II.15.) számú határozatát.

Eredménylista Fürkész verseny, körzeti szakasz,

Orvosné Dr. Kósa Ildikó

Kimutatás Nyírvasvári Község Önkormányzata által tűzifa juttatásban részesítettekről - 1/2013.(I.10.) önkormányzati határozat alapján -

5. Jeremiás Roland Dávid 2002 Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiuma Pest Megyei D 13,0

IV. OSZTÁLY MATEMATIKAI TEHETSÉGNAP MÁRTON ÁRON GIMNÁZIUM EREDMÉNYEK CSÍKSZEREDA OKTÓBER 9.

EREDMÉNYLISTA Fürkész verseny, körzeti szakasz, osztály

12 TÚRA BUCSA KÖRÜL RÉSZVÉTEL

Aktualizálva:

A konferencia programja. Plenáris előadások ÉPKO Szervező. A konferencia elnöke. A konferencia védnökei

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék emléktáblák, domborművek ADY ENDRE DOMBORMŰ

EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály Magyar Egészségügyi Társaság Hargita Megye Orvosi Kollégium Pápai Páriz Ferenc Alapítvány

Az Ipolyfödémes-i Szent Mihály templom

X. Mozdulj az egészségedért futóverseny. Helyezettek korcsoport szerint

I. KORCSOPORT KECSKEMÉTI KODÁLY ZOLTÁN ÉNEK-ZENEI ÁLTALÁNOS ISKOLA, GIMNÁZIUM, SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS ALAPFOKÚ MŰVÉSZETI ISKOLA

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

Wigner Jenő Műszaki, Informatikai Középiskola és Kollégium (Eger, 3300 Rákóczi út 2) tel./fax: tel:36/ , fax:36/

Descendants of Urbanus Benedek

MVMSZ tagok nyilvántartása. Státusz Szervezet neve, székhelye Képviselő MVMSZ közgyűlés résztvevők Bács-Kiskun megye

Pályaalkalmassági interjú Időpont: július 19. Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar 2-es terem Kezdés időpontja: 10.

KIMLE ÖRÖKSÉGVÉDELMI HATÁSTANULMÁNY MŰVI ÉRTÉKVÉDELMI FEJEZET

A konferencia programja

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2017/2018. TANÉVBEN GYÁL

3. Mercedes-Benz Csillagtúra - Végeredmény

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2019/2020. TANÉVBEN GYÁL

Lap1 LEJÁRT SÍRHELYEK -ABC NÉV LEÁNYKORI NÉV SZÜL. ELHUNYT SÍRHELY

TARTALOM KÖSZÖNTŐ 17 CUVÂNT DE SALUT 19 GREETINGS 21 ELŐSZÓ 23 PREFAȚĂ 31 FOREWORD 41

Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

V. KRISTYÁN ZSUZSA EMLÉKVERSENY 2012

Általános Iskola Körzeti Általános iskola Körmendi Péter Gencsapáti Vas Dózsa u. 2/a. 9721

A konferencia programja. Plenáris előadások ÉPKO Szervező. A konferencia elnöke. A konferencia védnökei. Támogatók

A felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó területek a következők:

ÉLŐ ERDÉLY EGYESÜLET. CSíKRÁKOS

Vándorkiállítás 2010

AZ ÁLTALÁNOS ISKOLA FELVÉTELI KÖRZETE A 2016/2017. TANÉVBEN GYÁL

Tisztelt Választópolgárok!

SZAVAZATSZÁMLÁLÓ BIZOTTSÁGOK NYILVÁNTARTÁSA (Helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választása) október 12.

A MÉDIA HATÁSA GYERMEKEKRE ÉS FIATALOKRA KONFERENCIA Sapientia EMTE, Csíkszereda, május

Eredménylista. Megye: HARGITA. Körzet: Csíkszereda. Osztály: I. Sorsz. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település. Pontszám

III. VALLÁSI NÉPRAJZ, FOLKLÓR, NÉPMŰVÉSZET

A harmadik út Erdélybe július 30-a és augusztus 4-e között a Wass Albert Irodalompártoló Egyesület ismét. Aradon, a 13 aradi vértanú

Magyar Erőemelő Szövetség XVII. Balaton Kupa Balatonszárszó, június NEVEZÉSEK - FÉRFIAK IFJÚSÁGI

E rendelet a április 1-jén lép hatályba. Nagykáta, március.

Descendants of Urbanus Benedek

VII % A

A MetLife szerzıdtetett vizsgálóorvosai

Eredménylista. Megye: Hargita 1. osztály Körzet: Gyergyószentmiklós és környéke. Sorszám

27. FutaVác Vác Future 6.4 km nemenkénti és kategóriánkénti eredménylista

Budapesti Erımő Rt. és Sportegyesület

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2004/2005 tanév Pécs, április V-VI. korcsoport "B" kategória fiú csapatbajnokság

A augusztus 29-től szeptember 30-ig kiírt LAKÁSPÁLYÁZAT EREDMÉNYE

SZENT GYÖRGY LOVAGREND XXI. NYÁRI EGYETEME

53. OPTTTT-Budapest Eredmények

Jegyzőkönyv NAP Diákolimpia IV. Korcsoport - Fiú Egyéni

SPIE Hungaria Kft. Telefonkönyv szakterületenként Név Beosztás Telephely Telefon Telefax Mobil Ügyvezetés

K I V O N A T. Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Közgyűlés június 13-i, rendes, nyílt ülésének jegyzőkönyvéből H A T Á R O Z A T

TORNA DIÁKOLIMPIA "B" KATEGÓRIA ORSZÁGOS DÖNTŐ 2015/2016 tanév Budapest II. korcsoport fiú csapatbajnokság

IV. DEBRECENI FUTÓKARNEVÁL 2. Nap -- TEREPFUTÁS augusztus 23. Kategória Eredmények

Főbb szakmai segítségnyújtó szervezetek

5. Keszi Maraton eredménylista xlsx - 5km abszolút. 5km abszolút

Tematikus séták a Honismeret Napja alkalmából április 12. I. séta Kezdés időpontja: 8 óra. A középkori Veszprém legendáinak nyomában

XI. ORSZÁGOS TEXTILES KONFERENCIA BÉKÉSCSABA MÁRCIUS 7-9.

1. TEVK 1. számú szavazókör (Művelődési és Ifjúsági Központ, Deák F. u. 6.)

A XVI. kerületi Helyi Választási Bizottság közleménye

MIRŐL FOGOK BESZÉLNI?

MEGÚJULÓ ÉPÍTETT ÖRÖKSÉG A K ÁRPÁT-MEDENCÉBEN

ELHUNYT NEVE LEÁNYKORI NEVESZÜLETÉSHALÁL SÍR MÉRETE SÍR TIPUSA. Ábrahám Ferenc. 1 üres sírhely. Alexa János Almási Ferenc.

TORNA DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS ELŐDÖNTŐ

Jelentkezési űrlap. Tanuló neve Felkészítő neve Iskola neve Település Tollbamon dás

Miskolci Közjegyzői Kamara 3530 Miskolc, Reményi u. 1. I/6. Tel: 46/ Fax: 46/

N y i l v á n t a r t á s az önkormányzat kitüntetettjeiről évtől

IPICS-APACS, CSÍKSZEREDA! VIII. honismereti játék Emléktáblák, domborművek MEGOLDÁSOK

A Székely Szabadság Napja március 10., Marosvásárhely

2007/2008. TANÉV MEZEIFUTÓ DIÁKOLIMPIA ORSZÁGOS DÖNTŐ VÉGEREDMÉNY

K i v o n a t. Püspökladány Város Önkormányzata Képviselő-testülete március 13-i soron kívüli ülésének jegyzőkönyvéből

KÖZKÖLTÉSZET, NÉPI KULTÚRA A XVI-XVH. SZÁZADBAN

EREDMÉNYLISTA. Hajdúszoboszló. I. Jeney Tibor emlékverseny

Családfa. Legmann Rudolfné (szül. König Róza) Izsák Sámuelné (szül. Simon Regina) Izsák Sámuel? Legmann Rudolf

XVIII. Nyírerdő Futás és Hajdú Bihar megyei Mezei Bajnokság Aradi János Emlékverseny

Átírás:

A konferencia programja június 1., csütörtök 16,00 regisztráció 20,00 vacsora ERDÉLYI MAGYAR M/SZAKI TUDOMÁNYOS TÁRSASÁG június 2., péntek 8,00 reggeli 9,00 kirándulás 10,00 regisztráció 14,00 ebéd 16,00 a konferencia megnyitása 16,30 plenáris el-adások 18,30 cégismertet- 20,00 vacsora június 3., szombat 8,00 reggeli 10,00 szekcióel-adások 13,00 ebédszünet 15,00 szekcióel-adások 19,30 állófogadás ÉPÍTÉSZKONFERENCIA 2000. június 2-4. Csíksomlyó Jakab Antal Tanulmányi Ház június 4., vasárnap 10,00 városnézés 13,00 ebéd elutazás Plenáris eladások 16,30 Jancsó Árpád (Temesvár) Temesvári hídépítkezések a XX. század elején 17,00 Dr. Köll- Gábor (Kolozsvár) Vonattal két évszázadon keresztül 17,30 Dr. Murádin Katalin (Kolozsvár) Népi építészetünk öröksége és a faluturizmus 18,00 Pál József (Budapest) Az állam és a MÁV kapcsolatának pályavasúti feladatai Cégbemutatók 18,30 A TETG Kft., Budapest 18,40 Épületszigetel-k, Tet-def-k és Bádogosok Magyarországi Szövetsége, Budapest 18,50 ÉMI-TÜV Bayern Kft., Budapest 19,00 Trazmar Rt., Szervez Erdélyi Magyar Mszaki Tudományos Társaság EMT Építészeti Szakosztály A konferencia védnöke Pál József, a MÁV Rt. Pályavasúti Vezérigazgató-helyettese A konferencia elnöke Dr. Köll- Gábor, az EMT tudományos elnökhelyettese Támogatók Illyés Közalapítvány Budapest Pro Technica Alapítvány Kolozsvár i Polgármesteri Hivatal Promod Kft. Kolozsvár EMI TÜV Bayern Kft. Budapest TRAZMAR Rt. Hamerock Rt. Út- és hídépít- Rt. Goscom Rt. A konferencia szervezbizottsága Pap István, az Építészeti Szakosztály elnöke Bakó Judit Horváth Erika Jablonovszki Judit Kentelky Endre Prokop Zoltán Szalma Gy. Noémi Tibád Zoltán A konferencia helyszíne Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi Ház

Szekcióeladások Építés és környezete szekció Szekcióvezet-: Dr. Kontra Jen) 10,00 Dr. Madaras Gábor Tervezés és min)ségbiztosítás 10,20 Dr. Kontra Jen- Városi távf+tés korszer+sítése 10,40 Dr. Bucur H. Ildikó, Bacsó Árpád, Popa Ioan: Kísérlet egy m+emlék-épület megmentésére 11,00 Dr. Delevich Katalin, Dr. Erika Malesevits Utcai k)homlokzatok felújítása egy példa a gyakorlatból 11,20 szünet 11,50 Dr. Emh- László Épületek energiafogyasztás-csökkentésének f)bb irányzatai 12,10 Dr. Várfalvi János M+emléki épületek nedvességviszonyainak javítása küls) energia bevezetésével 12,30 Tercs Miklós Homlokzatfestékek a m+emlékvédelemben Magasépítészet szekció Szekcióvezet-k: Dr. Kiss Zoltán, Dr. Kászonyi Gábor 10,00 Dr. Kiss Zoltán, Becski Álmos El)regyártott, el)feszített tt keresztmetszet+ panelek meger)sítése 10,20 Dr. Kászonyi Gábor Gipszbeton szerkezetek építésének új lehet)ségei 10,40 Péter Sándor A nagyváradi fedett uszoda tet)szerkezeti rehabilitációja 11,00 Dr. Kegyes Csaba Az épületek élettartama és a szerkezet 11,20 szünet 11,50 Dr. Madaras Gábor Vasbeton lemezek átszúródásáról 12,10 Nagy-György Tamás Betonelemek meger)sítése szénszálas kompozitokkal 12,30 Dr. Kegyes Csaba WH50H3N kompresszor hatása az épületre 15,00 Balázs Ferenc A betonadalékszerek jelent)sége 15,20 Fülöp Lajos: Fél-merev kapcsolatok hatása a többszintes acél keretszerkezetek földrengéses viselkedésére Vasút, út, hídépítés szekció Szekcióvezet-k: Dr. Kazinczy László, Herman Sándor, Dr. Horváth Sándor 10,00 Dr. Horváth Ferenc A budapesti metró 2. sz vonalán kísérleti jelleggel kipróbált új felépítményszerkezeti megoldások 10,20 Herman Sándor A hézagnélküli vágányok stabilitásvizsgálata egy új közelít) módszerrel 10,40 Grigercsik István A Marosvásárhely-környéki kesken-nyomtávolságú helyierdek+ vasút helyzete, múltja és jelene 11,00 Weinreich Zoltán Nagysebesség+-nagypontosságú vasúti vágánygeometria tervezése, építése, fenntartása és ellen)rzése az LCM-DASH vágánygeometriai rendszerrel 11,20 szünet 11, 50 Dr. Kazinczy Laszló Az Edilon-típusú sínleer)sítés alkalmazásának körülményei 12,10 Kovács Sebestyén Béla Európai korridorok román-magyar közös szakaszainál élesztési elképzelések 12,30 Lökös László Fejlesztések az Aluminothermikus sínhegesztés területén 12,40 Dr. Gál Sémer Sándor, Für Kovács István, Rácz Csaba, Balázs Ferenc Korszer+ anyagok a vasúti hidak felújításában 15,00 Leitmann Péter A közúti közlekedési infrastruktúra helyzete, fejlesztési koncepciók, megvalósítási elképzelések 15,20 Dr. Mihalik András El)regyártott vasbeton elemek korróziója, városi környezetben 15,40 Dr. Kiss Ferenc A vontatási energiafelhasználás alakulását a pályamin)ség függvényében figyelembe vev) vasúti pályakarbantartási rendszer 16,00 Kolozsi József Kolpal rendszer a vasútak szintbeni útátjáróiban 16,20 szünet 16,50 Fekete Józsefné A MÁV Rt. szervezeti átalakítása 17,10 Petróczky Ferenc Gyenge talajon végzett vasútvonalak földmunkájának kialakítása 17,30 Dr. Vörös Attila A közúti beruházások terület- és gazdaságfejleszt) hatásai, különös tekintettel a helsinki folyosókra a magyarországi M8 autópálya példáján 17,50 Futó Gábor Helyi aktualitások a pályafenntartásban 18,10 Grigercsik István A csíkszeredai pályafenntartási f)nökség

Résztvevk névsora Antal Ibolya Aspiro Kft. Bacsó Árpád Kolozsvári MMszaki Egyetem Baki István MÁV RT. Pályavasúti Igazgatóság 1062 Budapest, Andrássy u. 73-75; tel: +36/1/3220-616; fax: 342-5189; mozgai@mav.hu Bakó Judit EMT jutka@emt.ro Balázs András Urbanisztika Balázs Barna Global Trade Kft. Balázs Ferenc AVERSROM Kft. Kolozsvár 6630 Mindszent, Buzavirág u. 1/22 Balázs Melinda Urbanisztika Balázs Sándor Trilak Rom. Rt. Bartók Katalin Multipland Kft. 4150 Székelyudvarhely; Kossuth L. 23; tel: 066/217-409; fax: 066/218-011; Bartók Sándor Multipland Kft. 4150 Székelyudvarhely; Kossuth L. 23; tel: 066/217-409; fax: 066/218-011; Basa István Drumuri si Poduri SC. 4100 Becski Álmos Kolozsvári MMszaki Egyetem 3400 Kolozsvár, str. Caracal 22; tel: 064/137-309; Benedek Erzsébet Tectum Company Rt. Benedek Éva Geplas Kft. Benk# Éva Építészeti Iskola Bíró Albin i Polgármesteri Hivatal ; fax: 066/171-165 Bogos Zsolt Hargita megyei Kereskedelmi és Iparkamara; tel: 066/171-483 Borostyánk#i Mátyás Dr. IPATERV Rt. 1052 Budapest, Türr István u. 9; tel: 36/1/266-0740; fax: 317-3440; ipterv01@mail.datanet.hu Borsody Zoltán TRAZMAR SA 4100, str. VânPtorilor 9; tel: 066/171-613; fax: 110-398; office@trazmar.nextra.ro Bortár Barna Tectum Company Rt. B#sze Imre Zala Megyei Kht. Buzogány Károly Csed# Csaba István Dr. i Polgármesteri Hivatal ; fax: 066/171-165 Csiby G. Attila Tectum Company Rt. Csikósné Szabari Terézia MÁV FKG Kft. 5137 Jászkisér, Jászladányi út 10; Pf. 44; tel: +36/57/450-941; fax: 450-945 Csiszár Gábor MÁV RT. Pályavasúti Igazgatóság 1062 Budapest, Andrássy u. 73-75; tel: +36/1/3220-616; fax: 342-5189; mozgai@mav.hu Csiszér Andor Proiect Harghita Rt. Csongvay Attila SC CF Mures SA 4300 Marosvásárhely, Str. Rodniciei 59/3; tel: 065/149-963 Czinege Ferenc Zala Megyei Kht. Daradics László CONAS Rt. Delevich Katalin Dr. ÉpítCmérnöki Kar 24000 Szabadka, Kozaroicka 2/a; Jugoszlávia; tel: 1-24554300; fax: 1-24554980 Demeter Gyöz# SC ANCONA SA Régen, Unirii nr. 7/39; tel: 094/478-019 Dézsi Zoltán Hargita Megyei Prefektúra ; tel: 066/112-109 Dobos Péter MÁV Hajdú VasútépítC, MélyépítC Kft. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 6; tel: +36/30/248-0607; fax: 52/314-708; mavhajdu@mav.hu Dobrogi Józsefné MÁV HTM Rt. Domonkos Rezs# Dr. GEOCAD Mérnöki Iroda Kft. 1112 Budapest, XI. Tömös u. 30; tel: +36/1/319-6538; geocad@dravanet.hu Doszpot Tamás Zala Megyei Kht. Edelstein Péter Reotec Kft. Ékes Géza Zala Megyei Kht. Emh# László IPATERV Rt. 1052 Budapest, Türr István u. 9; tel: 36/1/266-0740; fax: 317-3440; ipterv01@mail.datanet.hu Ercsei Gábor ÁKMI Kht. ercsey@mail.kozut.hu Erdei István i Polgármesteri Hivatal ; fax: 066/171-165 Érsek Gyula PHMSZ Hatvan PGF Farkas András MÁV Thermit Kft. 5000 Szolnok, Kolozsvári u. 26., I/6; tel: +36/56/424-352; 30-9594487; potari@mail.externet.hu

Résztvevk névsora Farkas László PHM Szakigazg. Feiszthammel József Con-Inter Rt. Fekete József PHMSZ Budapest-Terézvárosi PGF Fekete Józsefné Területi Ig. Budapest Fekete Károly JNKSZ Megyei KTE 5000 Szolnok, Mária u. 48, Fsz. 1; tel: +36/56/422-062 Fodor Imre MÁV Hajdú VasútépítC, MélyépítC Kft. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 6; tel: +36/30/248-0607; fax: 52/314-708; mavhajdu@mav.hu Frányó Ferenc Szentesi VasútépítC Kft. 6600 Szentes, Baross u. 2; tel: +36/63/311-974; vhm@mail.datanet.hu Fülöp Lajos Temesvári MMszaki Egyetem Für Kovács István AVERSROM kft. Kolozsvár 2536 Nyergesújfalú, Váci M. u. 66. Futó Gábor Nagyvárad Gál Sémer Sándor Dr. AVERSROM Kft. Kolozsvár 3400 Kolozsvár, Decebal 2/16; tel: 064/138402; 092/585591 Gáll Vilmos Proiect Harghita Rt. Grigercsik István Regionala CFR Brassó, str. 13 Decembrie 20; tel: 068/418-777 Gurdán Csaba Zala Megyei Kht. György Mihály Endre Virád út 10/27; tel: 066/115259; mgyorgy@hotmail.com Hankó Ilona Kolozsvári MMszaki Egyetem 3400 Kolozsvár, Observatorului 121, bl. 07, sc. 2, ap. 16; tel: 064/122-067; rouzsika@email.ro Hargitay László Hargita Megye Tanácsa Szabadság tér 5.; tel: 066/113-256; fax: 066/171-013; hargitail@cchr.ro Hazafi Judit Bács Megyei Kht. Hermann Sándor Temesvári MMszaki Egyetem Hervai Ferenc SWIETELSKY-Útvasút Kft. 2120 Dunakeszi, Pf. 23; tel: +36/27/390-540; fax: 27/390-539; anagy@swietelsky.hu Horváth Erika EMT erika@emt.ro Horváth Ferenc Dr. SZIF GyCr 9023, Hédervári út 3; tel: 36/96/503-400; fax: 96/329-263; horvath@rs1.szif.hu Ihász Lajos MÁV PHMSZ 1064 Budapest, Andrássy út 73-75; tel: +36/1/3220-616; fax: 342-5189 Jablonovszki Judit EMT juti@emt.ro Jancsó Árpád SC Antrepriza Drumuri si Poduri 1900 Temevár, str. Allea Sportivilor 19, ap. 33; tel: 056/183-076 Jávor István GEOCAD Mérnöki Iroda Kft. 7633 Pécs, Dr. Dombay J. u. 2/a; tel: +36/72/257-558; geocad@dravanet.hu Kászonyi Gábor Dr. SZIE-YMMF 1146 Budapest, Thököly út 74; tel.: +36/1/3430890; fax: 3439602; kaszonyig.ymmf@solaris.hu Kászonyi Gáborné Dr. Bay Zoltán Alk. Kut. Alap. 1116 Budapest, Fehérvári u. 130; tel.: +36/1/463-0502; fax: 463-0503; kaszonyi@bzaka.hu Kazinczy László Dr. BMGE Út és Vasútépítési Tsz. 1111 Budapest, MMegyetem rkp. 3; tel: +36/1/463-1151; fax: 463-3799; kazinczy@uvt.bme.hu Kegyes Csaba Dr. SZIF GyCr 9023, GyCr, Kodály u. 39, I; tel: 36/96/417-962; fax: 96/417-962; kegyescs@rs1.szif.hu Kentelky Endre EMT emt@emt.ro Keresztfalvi László MVM Kft. Budapest, Pf. 193; tel: +36/1/374-7458; fax: 375-1694; mavt@mail.matav.hu Kiss Ferenc Dr. SZIF GyCr 9023, Hédervári út 3; tel: 36/96/503-400; fax: 96/329-263 Kiss István Bitt-Bau Kft. Kiss Zoltán Dr. Kolozsvári MMszaki Egyetem 3400 Kolozsvár, str. Gh. Sincai 8; tel: 064/194-756; 094-228641 Klement Zoltán Trilak Haering Kft. Budapest Klement Zoltán Trilak Haering Kft.-Bp. Köll# Gábor Dr. EMT kollo.g@xena.utcluj.ro Kolozsi József SC CCF SA Szeben Kolumbán Gábor Hargita Megye Tanácsa ; fax: 171-013

Résztvevk névsora Kontra György SZIF GyCr 9023, Hédervári út 3; tel: 36/96/503-400; fax: 96/329-263; Kontra Jen# Dr. BMGE 1111 Budapest, MMegyetem rkp. 3; tel: +36/1/463-1398; fax: 463-3647; Kornhoffer József A TETU Kft. 1095 Budapest, Mester u. 9; tel: +36/1/456-0456; fax: 216-7565 Kovács Sebestyén Béla Kovács Tamás Budapest MÁV Rt. Vezérigazgatóság 1940 Budapest, Andrássy út 73; tel: +36/1/351-9476; fax: 351-9475 Kovásznay Csengelle Kolozsvári MMszaki Egyetem 3400 Kolozsvár, Observatorului 121, bl. 07, sc. 2, ap. 16; tel: 064/122-067; rouzsika@email.ro Kuna Ferenc MVM Kft. Budapest, Pf. 193; tel: +36/1/374-7458; fax: 375-1694; mavt@mail.matav.hu Leitmann Péter KONTUR KFT, str. Florilor 26 B; tel: 066/171-546; fax: 171-200; leitmann@nextra.ro L#kös László MÁV-THERMIT Kft. 2030 Érd, Tolmács u. 18; tel: +36/23/365-906; fax: 365-906/29; mavterm@mail.matav.hu L#kös Lászlóné MÁV-THERMIT Kft. 2030 Érd, Tolmács u. 18; tel: +36/23/365-906; fax: 365-906/29; mavterm@mail.matav.hu L#rincz Barnabás Geplas Kft. Ludvigh Eszter BMGE Út és Vasútépítési Tsz. 1111 Budapest, MMegyetem rkp. 3; tel: +36/1/463-1151; fax: 463-3799; ludvigh@uvt.bme.hu Madaras Gábor Dr. ÉMI-TÜV Bayern Kft. 2000 Szentendre, Dózsa György út 26; tel: +36/26/501-120; fax: 501-150; gmadaras@mail.emi.hu Malesevits Erika Dr. ÉpítCmérnöki Kar 24000 Szabadka, Kozaroicka 2/a; Jugoszlávia; tel: 1-24554300; fax: 1-24554980 Mandel Zsolt Gerkon Kft. Márton Ildikó Kolozsvári MMszaki Egyetem 4150 Székelyudvarhely, Szentimre u. 69; tel: 066/210-204; emberke@k.ro Márton Sándor Mihalik András Dr. Nagyváradi Egyetem 3700 Nagyvárad, Stefan cel Mare 68; D18/7; tel: 059/419-992; Molnár Gábor PHMSZ Területi Felügyeleti Osztály Molnár Gáborné PHMSZ Igazgatóság Molnár Károly MÁV MTM Rt. Mórocz József Zala Megyei Kht. Müller Péter i Polgármesteri Hivatal ; fax: 066/171-165 Murádin Katalin Dr. Kolozsvári MMszaki Egyetem, Építészeti Kar 3400 Kolozsvár; Pascaly u. 11, ap. 16; tel: 064/156-509 Nagy Csaba Global Kft. Nagy György Tamás Temevári MMszaki Egyetem Nagy Imecs Zsuzsanna FAMOS Rt. 4150 Széklyudvarhely, Kós Károly u. 4A; tel: 066/214-327 Nagy Imre MÁV Hajdú VasútépítC, MélyépítC Kft. 4024 Debrecen, Wesselényi u. 6; tel: +36/30/248-0607; fax: 52/314-708; mavhajdu@mav.hu Nagy Imréné Debrecen Nagy Péter UKIG Nagy Zoltán ÁKM Kht. Orbán Rozália Polgármesteri Hivatal Pál Antal TermocontrucTii Demuth Romania 4000 Sepsiszentgyörgy, str. Olt, 11; tel: 067/324-170 Pál József MÁV RT. Pályavasúti Igazgatóság 1062 Budapest, Andrássy u. 73-75; tel: +36/1/3220-616; fax: 342-5189; mozgai@mav.hu Palocsán Dezs# Regionala CFR Brassó; str. Fanionului 23, Bl. 9, sc. A; tel: 068/321-865; fax: 142-263; pdezj@fero.pcnet.ro Pap Éva 3400 Kolozsvár Marginase 20; tel: 064/190175; pap@mail.dntcj.ro Pap István 3400 Kolozsvár Marginase 20; tel: 064/190175; pap@mail.dntcj.ro Pásztor József SPED MARK Bt. 4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41; sepdmark@matavnet.hu Pásztorné Kövér Ildikó SPED MARK Bt. 4400 Nyíregyháza, Váci M. u. 41; sepdmark@matavnet.hu Pataky Hajnal Hamerock Rt. ; tel: 066/171-362

Résztvevk névsora Péter Árpád Proiect Harghita Rt. Péter István Hamerock Rt. ; tel: 066/171-362 Péter Sándor AQUAPOL ROMANIA Rt. 3700 Nagyvárad, Decebal u. 27; tel: 059/463-760; fax: 059/463-760 Petróczky Ferenc SZIF GyCr 9023, Hédervári út 3; tel: 36/96/503-400; fax: 96/329-263 Pótári Zoltán MÁV Thermit Kft. 5000 Szolnok, Kolozsvári u. 26., I/6; tel: +36/56/424-352; 30-9594487; potari@mail.externet.hu Prokop Zoltán EMT prokop@emt.ro Rácz Csaba Miklós AVERSROM Kft. Kolozsvár 2534 Tát, Fekete I. u. 7. Rácz Sándor Bács Megyei Kht. Ravasz Sándor Tectum Company Rt. Rétháti András ÁKMI Kht. Rigler István ÁKMI Kht. Rigó László CIM Rt. Sala József Aquaterm Kft. Sántha Melinda Hamerock Rt. ; tel: 066/171-362 Sántha Sarolta Tectum Company Rt. Sárffy Károly MÁV-THERMIT Kft. 2030 Érd, Tolmács u. 18; +36/23/365-906; fax: 365-906/29; mavterm@mail.matav.hu Sárffy Károlyné MÁV-THERMIT Kft. 2030 Érd, Tolmács u. 18; tel: +36/23/365-906; fax: 365-906/29; mavterm@mail.matav.hu Sári Ferenc PHM Szakigazg. Sata Ignác Harmopan Rt. Schréder Mihály SWIETELSKY-Útvasút Kft. 2120 Dunakeszi, Pf. 23; tel: +36/27/390-540; fax: 27/390-539; anagy@swietelsky.hu Schréder Mihály Ifj. Schréder Kft. 1141 Budapest, Mirtusz u. 29; tel: +36/1-220-2473; fax: 27/390-539 Schréder Mihályné SWIETELSKY-Útvasút Kft. 2120 Dunakeszi, Pf. 23; tel: +36/27/390-540; fax: 27/390-539; anagy@swietelsky.hu Silye József TRAZMAR SA, str. VânPtorilor 9; tel: 066/171-613; fax: 110-398; office@trazmar.nextra.ro Solomoneanu Dorin Drumuri si poduri Süle Jen# Zala Megyei Kht. Szabó László MÁV FKG Kft. 5137 Jászkisér, Jászladányi út 10; Pf. 44; tel: +36/57/450-941; fax: 450-945 Szabó Lászlóné Zakka Katalin Jászkisér Szabó Zoltán UKIG Sz#ke Gábor Bács Megyei Kht. Tamás A. Csaba Tectum Company Rt. Tamás A. Csaba TECTUM COMPANY Rt. Tercs Miklós Budapest Tercs Miklós Trilak Haering Kft. Budapest Török Árpád Urbanisztika Váncsa Emese Proiect Harghita Rt. Várfalvi János Dr. BMGE 1111 Budapest, Bertalan L. u. 2; tel: +36/1/463-1665; fax: 463-4163 Veress Edit Proiect Harghita Rt. Vígh Ádám Károly TECTUM COMPANY Rt., KCrösi Cs. Sándor 2; tel/fax: 066/171-737; Tectum@nextra.ro Vígh Imre Szentesi VasútépítC Kft. 6600 Szentes, Baross u. 2; tel: +36/63/311-974; vhm@mail.datanet.hu Vízi Gábor MÁV Rt. PHMSZ Szolnoki PGF 5052 Újszász, Kolozsvári krt. 25; tel: +36/56/367-210 Vörös Attila Közlekedéstudományi Intézet 1518 Budapest 107; tel: +36/1/2055957; fax: 2065705; voros@kti.hu Vörös Attiláné Budapest Weinreich Zoltán GEOCAD Mérnöki Iroda Kft. 7633 Pécs, Dr. Dombay J. u. 2/a: tel: +36/72/257-558; geocad@dravanet.hu Zagyi Miklósné MÁV FKG Kft. 5137 Jászkisér, Jászladányi út 10; Pf. 44; tel: +36/57/450-941; fax: 450-945

Csíksomlyóról Mit jelent ma Csíksomlyó? Közel 550 éve Csíkszék szellemiségének központja, országos hír zarándokhe1y, búcsújáró hely (Pünkösdi búcsú; az Ezer Székely Leány-Nap - el-ször 1931-ben tartották), a római katolikus székelység vallási és mvel-dési központja, az erdélyi ferenc-rendiek székhelye. Csíksomlyó (Numuleu-Ciuc, Somlyoer-Berg) memlékegyüttese egyedülálló Erdélyben, melynek egyedi értéke a Máriaszobor. Ez a Csodatev- Mária, Mária szobor Könnyez- Madonna - Nap asszonya a 16. századi egyházmvészet remeke. Csíksomlyót 1670-t-l a színvonalas mkedveldiákszínjátszás és az írásbeliség helyi központjaként ismerték. Ezen túlmen-en 1876-ig több évszázadon át Csík-, Gyergyó és Kászonszék közigazgatási székhelye is volt. Csíksomlyó a székely nép összetartozásának és megmaradásának szimbólumává n-tte ki magát. Csíksomlyó ma északkeleti külvárosa, Várdotfalva és Csobotfalva egyesüléséb-l keletkezett. A városközponttól 3 km-re, a Somlyó-patak völgyében, 705 m magasságban települt. Fölötte a Kis-Somlyó (834 m) és a dúslombú bükkerd-vel borított Nagy-Somlyó (1033 m) kett-s vulkáni kúpja emelkedik. A Nagysomlyó tetején az egykori Sóvárat vélik felfedezni, az alatta lév- sziklaalakzatot pedig K-osztovátának hívják. A monda szerint Sóvár úrn-je, aki az ünnepnapokat se tartotta be vasárnaponként is szorgalmasan szövögetett. A komaasszony felszólítására se hagyta abba a munkát és az osztovátája k-vé változott (Vitos Mózes, 1894). A csíksomlyói borvíz ( Nagyborvíz", Somlyai borvíz), a Lok-pataka völgyében, a lakosság kedvelt savanyú ásványvize. A csíksomlyói m#emlék-együttes és más nevezetességek: Csíksomlyói kegytemplom és zárda (Ferences Rendtartomány f-nökség - Szék útja 210. Tel.: 112-449). Hargita megye memlékeinek hivatalos jegyzéke (1992) memléképületként tartja nyilván. Várdotfalva és Csobotfalva határán épült fel Erdély egyik legjelent-sebb memlékegyüttese. Az id-k folyamán több neve honosodott meg: Boldogságos Szz Mária ferences kegytemplom", Ferences kegytemplom, Csíksomlyói kegytemplom", Mária-kegytemplom", Csíksomlyói barokk memlék-együttes", A Ferencesek somlyói kolostora és temploma", Kisbazilika", Basilica Minor". Mária-kegytemplom Erdély egyik leghíresebb memléke, építészeti emlék. Románia egyik leghíresebb szentélyei közé tartozik. 1804-1834 között épült, Schmidt Konstantin marosvásárhelyi építész tervei szerint, barokk stílusban. Az építkezés 22 évig tartott (1802-1825), míg az egész épület tet- alá került. Véglegesen 1876-ban fejezték be. 1876. augusztus 20-án szentelte fel Fogarassy Mihály erdélyi püspök. Ma a kegytemplom legnagyobb értéke a konvent f-oltárán látható, hársfából faragott kegyszobor: a Szz Anya kisded Jézussal, aranyozott fakoronával a fején. A reneszánsz stílusú, aranyozott, festett 16. századi szobor a világon ismert kegyszobrok közül a legnagyobb (227 cm). Alkotója ismeretlen. A szobrot aranyozott sugárkéve ragyogja be. Innen a Napbaöltözött Asszony név is. A Szzanya fején hármaskorona, jobb kezében királyn-i jogar van. Jobb lábával az - istenanyai méltóságát tagadó Nestorius (meghalt 451-ben) fejét tapossa. A Mária szobor, a Csíksomlyói Madonna a középkori egyházmvészet remeke. A szobor 1515 és 1520 között készülhetett helyi mester keze által, s hasonlít a többi csíki Madonnához. Roth Victor (1934) szerint frank stílusú alkotás az 1500-as évekb-l. Meghonosodott nevek: Segít- Mária, Csodákkal ékesked- Mária, Csíki csodálatos Boldogasszony képe, Csodákkal jelesked- Mária. 1798-ban, Batthyány Ignác erdélyi püspök idején a kegyszobrot Csodálatos és az eretnekek ellenében megsegít- Anya feliratot kapta. A Mária szobor jobb oldalán Szent István, bal oldalán Szent László király szobra áll (magasságuk 260 cm, a tiroli Runggaldier József alkotásai, 1905-b-l). A hagyomány szerint egy tatár lándzsával megsebezte Mária arcát, s ez sokáig látható volt rajta. Amikor az erdélyi fejedelemséget nagy veszélyek fenyegették, akkor Mária arcán elváltozásokat, f-képp szomorúságot észleltek. A Máriaszoborhoz számos csoda fz-dik: betegeket gyógyított, a feléje szekercét emel- török karját leszárította. A kegytemplom: kéttornyú, egyhajós, dongaboltozatos, félhengeres mennyezet templom. A kegyoltár 1848-ból való és véglegesen 1876-ra készül el. Az oltárépít- Pap Miklós volt. A faszobrok olasz és hazai mesterek munkái. A képeket kolozsvári és brassói fest-k festették 1911-ben. A 22 m nyílású dongaboltozatot a kézdivásárhelyi Er-s József mester irányításával székelyföldi ácsok építették. Az oltárképeket Papp Miklós brassói fest-mvész festette (szintén - készítette a mellékoltárokat és a szószéket is, 1835-ben). Az orgona 1931-ben épült a temesvári Wegensteni Lipót és Fiai temesvári cégnél: három játékasztalával, 40 szólóváltozatával, 2824 sípjával Románia leghíresebb hangversenyorgonái közé tartozik - a régi orgona 1661-ben leégett, majd Kájoni János építette az újabbat 1664-ben és ezt követte az 1859. évi orgona. A három játékasztalú orgona jelenleg Erdély harmadik legnagyobb orgonája. A színes üvegablakok 1905-b-l valók (Grottau-Csehország). A f-bejárat fölötti üvegablakon Mária és Jézus monogramja, valamint a ferencesek jelvénye látható. A Szent Antal és a Szent József-szobrot Vágó Gábor készítette 1938-ban. 1980-ban készültek a sekrestye és a folyosó ajtóján lév- dombormvek (a csíkszeredai Vinczeffy Sándor alkotása). A templomhajóban, a bal oldali székeken lev- dombormvek Imets László alkotásai (1980). A templom el-csarnokában a Nagy-Somlyóról behozott pogány kori áldozókövek láthatók (Napisten, kígyóhajú istenasszony). A toronyban lev- nagyharang 1133 kg súlyú. A kórus alatt van jobbra a Szenved- Jézus kápolnája, balra Mikes Kelemen háromszéki f-kapitány síremléke (1686-ból). Az el-csarnokban, a tartóoszlopokra helyezett márványtáblák a csíksomlyói rendház nagyjainak emlékét -rzik: P. Taploczai Görög István (1631-1678), P. Domokos Kázmér (1606-1677). P. Kájoni János (16291687). P. Somlyai Miklós (1598-1661), P. Simon Jukundián (1813-1894). A kriptában nyugszik Losteiner Leonárd (1744-1826), a rend történetírója és 1982-t-l P. Écsy János f-atya, tudós szerzetes. Ugyancsak itt van eltemetve gróf Mikes Kelemen f-királybíró, kinek temetésén Teleki Mihály kancellár is részt vett. A kegytemplomot XII. Pius pápa 1948-ban basilica minor méltóságra emelte A Szent Szz tiszteletére szentelt kegytemplom búcsúja szeptember 8-án, Kisasszony napján van. A templom el-tti téren, az út bal oldalán leplezték le 1996- ban Domokos Pál Péter (1901-1992) szobrát. A moldovai csángó magyarok alapos kutatója volt. A moldvai magyarság cím könyve a csángókutatás alapmve. A ferencrendi kolostor (klastrom, zárda-szék u. 210). 1733-1779 között épült (tulajdonképpen a kegytemplomot vele szorosan összeépítették) kereng-vel, bels- udvarral. A kolostor udvarán látható Kájoni János (1629-1687) rendházf-nök mellszobra (Ferencz Ern- csíktaplocai szobrászmvész alkotása, 1972). A napórák évszámai: 1770, 1779, 1877. A zárdában 1854-ig mködött az 1675-ben alapított Kájoni-nyomda, itt folytak a híres passiójátékok, a kolostor volt az els- iskoladrámák el-adásának színhelye. A kolostort többször is felégették (1553, 1601, 1661, 1694 és 1705). A kolostor híressége a Ferences könyvtár, amelynek 1941-ben 124 -snyomtatványa volt, ebb-l mára mindössze 6 maradt fenn. 1985-ben a kolostor nagyebédl-je (reflektórium) falából elrejtett kéziratos könyvek kerültek el-, amelyek többsége azonban sajnos jóvátehetetlen károsodást szenvedett. A 14 restaurált kötetet, köztük a Kájoni-kódexet és 8 -snyomtatványt a Csíki Székely Múzeum könyvállományába sorolták be. A somlyói levéltárban -rzik Losteiner Leonárd latin nyelv munkáit (Transylvaniae et Siculae descriptio; Topographica) is. Kálvária (Jézus hágója, Kálvária domb, Keresztút). A somlyói borvízforrástól kezd-d-en, attól keletre emelked-

Csíksomlyóról domboldal (a Kissomlyó nyugati oldala - 834 m), ahol a Keresztút 14 stációja látható, 1868-tól k-keresztekkel jelölve. Ez a Salvator kápolnához vezet- zarándokút, keresztút. Salvator-kápolna A Kissomlyó tetején, a Somlyó-hegyen (834 m) épült. A Kálvária dombon, a Keresztúton haladva ezt érintjük el-ször. Ez a legrégibb és a legértékesebb somlyai kápolna, a vidékies gótika és a barokk emléke. Építésére hiteles adat nincs. Az 1456-os nándorfehérvári gy-zelem emlékére épülhetett. F-oltára 1679-ben készült Haller János neje, Kornis Katalin fogadalmából. Pilutius matinopolisi püspök 1680-ban szentelte föl (Schematismus, 1882. 71). Róma után a legszentebb hely Csíksomlyó - vallják a gyimesi csángók. A fehérbe öltözött gyimesiek (a fehér keresztalja") azért indultak a csodatev- Szz Máriához, Babba Máriához, hogy üdvösséget nyerjenek. A hív-k százezreit vonzó pünkösdi körmenet Sarlós Boldogasszony napján van. Csíksomlyó 1567 pünkösd szombatján vált búcsújáró hellyé, amikor a gyergyóalfalusiak által vezetett csapat a Tovajos-tet-i ütközetben, a Lónyugtató helyen megverték az unitárius párti fejedelem sebtében összetoborzott csapatait. A gy-zelem örömünneppé vált, Szz Mária segítségének újabb csodáját vélték felfedezni a somlyói szerzetesek. A búcsú Pünkösd szombatján, délben kezd-dik megkerülve a Kálvária dombot. Legelöl a gyergyóalfalvi keresztalja halad (a gyergyóalfalusiak voltak 1567-ben a János Zsigmond elleni ellenállás kezdeményez-i), azt követi a többi gyergyói falu, majd a felcsíki falvak keresztalja, majd a labarum (népiesen labórium, kultikus díszes jelvény, - a gy-zelem jelképe volt - melyet a laborifer visz (súlya 30 kg), aztán Alcsík, Fels-- Nyárádmente, Sóvidék falvai következnek. Leghátul a gyimesi és a moldvai csángók haladtak: ez a fehér keresztalja (fehér harisnyás, fehéringes csoport). A székely keresztalják tempós gyalogmenetben haladnak, a csengetty hangja irányításával több falu a tá-ti-ti ritmus csengetve, Szent Antal nevét idézi. A felkel- nap a búcsún a Szentlélek Isten szimbóluma. A Salvator kápolna f- oltárán is ott a sugárzó napkorong, benne az IHS monogrammal, utalva a Szentlélek, Szentháromság, Eucharisztia összefüggésére. A ditróiak szerint az áldott napban a Szentháromságot lehet látni. A Kálvária dombról visszatér-ben az egyházi zászlókat a megszentelt zöld nyírfaágak díszítik. A keresztalják a búcsúról régen gyalog tértek vissza falvaikba (sok helyre ma is), ahol a helyi egyházközség ünnepélyesen fogadja a Csíksomlyót megjárt zászlókat és búcsúsokat. Csíksomlyó méltán sorolható Európa leghíresebb zarándokhelyei (a magyarországi Máriapócs, a franciaországi Lourdes, a portugáliai Fatima és a lengyelországi Czestochowa) közé. Más látnivalók Csíksomlyón: Domokos Pál Péter (1901-1992) tanár, népzene- és néprajzkutató egész alakos szobrát a kegytemplomtól északra (balra), a parkoló közelében állították fel. A Jakab Antal Tanulmányi Házat 1996 -szén szentelték föl. Tervezte a csíkszeredai ARC Stúdió. A Gyulafehérvári F-egyházmegyei Caritas-szervezet 1994-t-l építtette, külföldi segélyekb-l. 120 személy részére szálláslehet-ség, konferenciaterem, tárgyalótermek, kápolna, konyha, ebédl-, bár, TV-terem. Rendeltetése: id-szakos összejövetelek, konferenciák, továbbképz-k, Venczel József Szociológiai Intézet székháza is. Cím: CARITAS - Jakab Antal Tanulmányi Ház, 4100.. Szék u. 147. Tel.: 00-40-66-113-452. Hasznos információk A rendezvény helyszíne Szállás, étkezés, el+adások: Csíksomlyó, Jakab Antal Tanulmányi Ház, Szék utca 147., tel: +40/66/172-126 A résztvevk regisztrációja június 1., csütörtök 16,00 21,00 június 2., péntek 8,00 21,00 június 3., szombat 8,00 14,00 Szabadids programajánlat Kirándulás pénteken, június 2-án. A kirándulás útvonala: Csíksomlyó Tusnádfürd- Szent Anna tó Bálványos Büdösbarlang borvízforrások (az id- függvényében Kézdivásárhely) Csíksomlyó. Idegenvezet-: Silye József Vasárnap délel+tt: városnézést, múzeumlátogatást ajánlunk Hasznos telefonszámok EMT mobiltelefon: 094-783237 Jakab Antal Tanulmányi Ház: 066/172-126, 111-453 Magyar F+konzulátus Kolozsvár: 064/196-300 Forrásanyag: Vofkori László: Székelyföld útikönyve (Cartoghraphia Kft., Budapest 1998).