III. évfolyam 1. szám A Táncsics Mihály Középiskolai Fiúkollégium lapja A tartalomból: A Táncsicsból indult 2. oldal Mondjon egy diáksztorit 4. oldal Elődeink írták 8. oldal A huszadik 10. oldal A hónap kérdése /Kivel és miért? 11. oldal
Beszélgetés Futaki Józseffel - Egyike vagy a legelső évfolyamosoknak, akik 1967-ben a Táncsicsban kezdtek... - Ez némi pontosításra szorul: valóban ekkor kezdtem, de mint negyedikes gimnazista és fél évvel az érettségi előtt. Akkor még nem hívták Táncsicsnak a kollégiumot. - Akkor pontosítok: mit jelentett neked ez a fél év 1967-ben? - Jó kérdés. Azt jelentette, hogy a társadalmi hierarchiában egyszerre több lépcsővel "feljebb" juthattam, mint a szüleim ha szociológiailag akarnám megfogalmazni, egyébként pedig azt, hogy gyakorlatilag nem lettem érettségizett betanított segédmunkás valamelyik műszerész műhelyben, amire pedig 100 %os esélyem lehetett volna. - Olyan rossz volt a tanulmányi eredményed? - 4,1 -el jöttem a kollégiumba, a felvételi tárgyaim mind ötös volt. Az alatt a fél év alatt életemben nem tanultam annyit, és olyan intenzíven, mint akkor. Szüleim gázgyári segédmunkások voltak és azok is maradtak, amikor a hétvégeken hazamentem a kispesti földes mosókonyhába, csak hunyorogtam a petróleumlámpánál, mert azzal világítottunk. A kollégiumban meg érettségi előtt két héttel egy egyetemi tanársegéd magyarázta a gömb térfogatának levezetési képletét, otthon meg azt hallgattam, hogy azért tanulok, mert nekem büdös a meló. - Nem lehetett könnyű időszak számodra. És a kollégiumról milyen emlékeid maradtak? - Nem nagyon szeretek nosztalgiázni, mert az általában az öregedés jele, de végül is nagyon kellemesek. Hülyéskedtünk amikor lehetett, Beatlest hallgattunk egy rozoga Calypso magnón mert akkor az volt a modern, a szigorú kimenőidőre való hivatkozással a kollégium kapujáig kisértettük haza magunkat a lányokkal, torkunk szakadtából szavaltuk a "Mesterembereket" M. Pásztor tanár úr vezetésével a kollégiumi ünnepségen, és közben magoltunk, mint az őrültek. 2
- Hova jelentkeztél? - Bölcsészkarra. A szegedi egyetem magyar-francia szakára. Hihetetlen érzés volt először ugyanazokba a padokba ülni az Auditórium Maximumban, melyeket valaha József Attila és Radnóti Miklós koptatott. 1971-ben levelet küldtem Materényi Jenő direktornak a kollégiumba -Franciaországból, ahol ösztöndíjasként tanultam egy darabig. Ehhez persze a kollégiumnak már semmi köze sem volt, hiszen az egyetemeken a saját lábunkon kellett megállni. Sikerült. - Hol helyezkedtél el, jelenleg mit dolgozol? - Egy darabig tanítottam a Szilágyi Erzsébet gimnáziumban is, aztán az Ifjúsági Könyvkiadó Kozmosz Szerkesztőségénél kötöttem ki, mint felelős szerkesztő, lektor. Írókkal, költőkkel találkozunk naponta, egy-egy jól sikerült könyv elkészüléséig sok, az olvasók számára láthatatlan munka van. Itt készül a Galaktika c. fantasztikus folyóirat is, melyet sokáig szerkesztettem, de igazán a fiatalok prózája, a szociográfia és a szociálpszichológia köt le jobban, ezeket szerkesztem szívesebben. Ezenkívül szociológiai kutatásokban is résztveszek, pl az MTA munkásszálláskutatásában, ahol igen kemény és reménytelen sorsú emberekkel találkoztam, egy filmrendezővel közösen állami gondozott fiatalok kutatásába kezdtünk - és Liskó Ilona szociológussal közösen most készül egy kutatás a Táncsics Mihály kollégium végzett diákjainak életútjáról is. - Erről nem is tudtam. Mondanál nekünk valamit erről? - Szívesen. Az ötlet M. Pásztor Józseftől, a kollégium régi nevelőtanárától ered, ehhez kerestem egy szociológus szakembert Liskó Ilona személyében. Emberfeletti utánajárással a csaknem 400 közül l50 régi diákot sikerült megtalálni. A közben szerzett élményekről akár regényt is lehetne írni. Jelenleg folyik a számítógépes feldolgozás és a tapasztalatok tudományos összegzése. A kollégium 20. évfordulójára szerettük volna megjelentetni a tanulmányt, de sajnos el fog húzódni jövőre, ha az OKI nem faragja le jobban a kutatási költségvetést. Mindenesetre nagyon izgalmas munka a volt kollégisták véleményét hallgatni, életútjukat látni. - Sok sikert kívánok a mindannyiunk nevében a további munkához, s reméljük mielőbb mi is olvashatjuk majd. /Puppi László/ 3
Boldizsár Gábor T.T.: Kérem, hogy mutatkozzék be a Táncsics Tükör olvasóinak! B.G.; Boldizsár Gábor vagyok, eredeti foglalkozásom szerint magyar és francia szakos középiskolai tanár, jelenleg a Művelődési Minisztérium középfokú nevelési főosztályának főosztályvezető-helyettese. A gimnáziumok, a kollégiumok, általában a középfokú oktatással kapcsolatos problémák tartoznak hozzám. T.T.: Régi Táncsicsosoktól tudjuk, hogy Ön már a kezdet kezdetén kapcsolatba került kollégiumunkkal; kérem, beszéljen erről néhány mondatban! B.G.: Akkor még a KISZ KB középiskolai és szakmunkástanuló osztályán dolgoztam, osztályvezető-helyettes voltam, amikor a kollégium alakíttatott, Ekkor kerültem én is oda dolgozni. Kapcsolataim több szálon futottak a kollégiummal, egyrészt mint kölcseys tanárnak, tanítványaim egy része oda került. Másrészt a KISZ-munkában találkoztam sok alapító Táncsicsossal. A harmadik szál maga az alapító igazgató, Materényi Jenő volt; vele sokszor dolgoztam együtt, és nem csak a Táncsics Kollégium kapcsán, hanem általában a kollégiumi mozgalom kérdéseiben is. Akkoriban eléggé közelről ismertem a belső életüket, amiről az országban jártunkban-keltünkben előadásokat tartottunk, beszélgettünk diákokkal. A hetvenes évek elején volt is ennek visszhangja, és irigyelték a Táncsics diákjait, mert életmódjuk sokkal szabadabbnak tűnt, 4
mint más kollégistáké. Persze ezt a fajta szabadságot nagyon kemény munka árán érték el, hiszen nem az volt a nehéz, hogy egy fejlett szobaközösség tagjai maguknak írták be a kimenőket; hanem az út, amíg odáig eljutottak. Ezen kívül sok vitát is kiváltott ez az újfajta pedagógia. T.T.: Hogyan látja a tehetséggondozó kollégiumok szerepét és lehetőségeit. B.G.: No, ez már fogas kérdés, több szempontból is. Az egyik az, hogy a családok szociális viszonyai jelentősen megváltoztak. A hetvenes években, ha valaki a Keleti Károly utcai kollégiumba ment, akkor az nagy valószínűséggel jobb körülmények közé került, mint otthon. Ez az utóbbi években megfordult. Ez a dolog egyik oldala. A másik: ugyancsak az utóbbi években tapasztaltam, hogy a beiskolázás minősége is erősen romlott. Vannak olyanok, akik úgy próbálnak bejutni jobb gimnáziumokba, hogy előbb a kollégiumba felvételiznek, s ezzel az ajánlólevéllel érik el céljukat. Ezek persze a gyenge tanulmányi képességűek. Ezen kívül - és gondolom ez a kettő összefügg - a jó tanulók kevésbé érzik szükségét az ilyen jellegű segítségnek, így kevesebben jelentkeznek. Ez persze nem jelenti, hogy a kollégiumnak ne lenne létjogosultsága - sőt inkább azt jelentheti, hogy a változó körülmények között is jó eredményt kell és lehet elérni, mondjuk specializálódni kellene. Természetesen nem tantárgyi specializálódásra gondoltam, hanem például humánreál szakosításra. Elsősorban azzal kell törődnie a Táncsicsnak, hol van a diáknak továbbtanulási esélye. Mintha ebben 5
gyengült volna a kollégium. Én nem tudom, milyenek most a felvételi arányok, de az első években 100%-os volt. A régiek nagyon felkészült és céltudatos diákok voltak. Például korábban divat volt, hogy sok diák felvételizett külföldre; ezzel legalábbis azt a sanszot megadva magának, hogy kétszer felvételizzék. Ez eggyel több esély - mintha ez a divat is múlóban volna, sajnos. Akkoriban a diákok a hétvégén dolgoztak is, így a saját pénzükből vették meg a tanulást segítő eszközöket, amelyeknek ezért nagyobb becsülete is volt. Ennek nem a romantikus oldalát akartam kiemelni, hanem embernevelő hatását. Ezek olyan hagyományok, amelyeket meg lehetne őrizni a Táncsics Kollégiumban. T. T.: Ön a beosztása. révén is gyakran találkozik diákokkal. Mondjon el, kérem, egy diáksztorit. B.G.: Sajnos igazi, mulatságos történetet nemigen tudok mondani, de a diákokkal kapcsolatban volt egy pár kedves élményem. Egyszer Mezőberényben jelen voltam egy új kollégium megnyitásán. A gyerekek természetesen mind szülőkkel és csomagokkal érkeztek, hogy birtokba vegyék az új intézményt. Érdekes volt látni, hogy kivétel nélkül minden gyerek, akár kisfiú, akár kislány volt, előbb elment anyucival terepszemlére, azután, ha úgy találták, hogy minden rendben - és miért ne találták volna úgy, hiszen egy szép modern épületet kaptak csak azután caplathatott fel a csomagokkal apuci. Ez volt az egyik kedves esetem. Van egy régi nagy sztorim Táncsicsosokkal. Még 1973-ban tör- tény, hogy fülünkbe jutott: március 15-re zavargások várhatók a II. kerületben. Akkor zömmel Táncsicsos gyerekekkel, meg néhány diákommal elindultunk földeríteni a terepet; KB. 30-40-en voltunk. Figyeltük az "ellenség" mozgásait, majd a 6
Moszkva téren találkoztunk, ahol különböző jelekkel adtuk egymás tudtára, hogy mi a helyzet. Nagyon izgalmas volt, főleg, miután kiértünk a Hűvösvölgybe, ahol a szervezkedés központját találtuk. Hát ott sem volt semmi különös, az emberek negyven-ötven fős csoportokba verődve beszélgettek. Mi is alakítottunk egy csoportot és énekelni kezdtünk, főként az akkor divatos és közkedvelt politikai dalokat. szép lassan 2-300 ember gyűlt körénk, mikoris a gitárosunk elkövetett egy ballépést: elkezdte játszani "A párttal, a néppel egy az utunk" kezdetű mozgalmi dalt. Ebből néhányan rájöttek, hogy itt mégsem az lesz, amit vártak s 15-20-an el is sompolyogtak. Akik ottmaradtak, azokkal kisebb csoportokban beszélgetni, vitatkozni kezdtünk; jelentős részüket sikerült is meggyőznünk, felvilágosítanunk. Sokaknak ugyanis fogalmuk sem volt, miről van szó - őket a tájékozatlanság vezette oda. Ezek elsősorban szakmunkástanulók voltak, akiknek fölajánlottuk, hogy járjanak el hozzánk az iskolába beszélgetni. Néhányan közülük aztán egy ideig rendszeresen el is jártak hozzánk. Szóval, ez volt az én emlékezetes esetem a Táncsics diákjaival. T.T.: Köszönöm a beszélgetést a Táncsics Tükör olvasóinak nevében is. 7
IGAZ TÖRTÉNET Majdnem villanyszerelő lettem, pedig utáltam a villanyt, az ampert a félvezetőkkel együtt. De villanyszerelő lettem volna, mert az apám is az volt. De... De közbelépett a tanárnő: Apuka! Maga villanyszerelőnek szánja a fiát?! Az osztály egyik legjobb tanulója, 4,7, mások pedig 3,2-vel pályáznak. Küldjék a fiút gimnáziumba! A tanárnő javaslata romba döntötte apám terveit. Napok teltek el hosszú vitákban, veszekedésben, kiabálásban. Így érveltek: - Én 12 éves koromban marhákat őriztem, mégis becsületes ember lett belőlem. Tanuljon csak szakmát! Keressen! Aztán esetleg esti tagozaton... Anyám mellém állt: Én cselédlány voltam. Eleget kínlódtunk, dolgoztunk! Ő csak tanuljon! Az én életemről volt szó. Mégis én voltam az utolsó, akit megkérdeztek. Apám előtt álltam. Ő azt akarta, hogy dolgozzam. Nem zsugoriságból. Ő szeret és a javamat akarja. Féltett. Féltett a csalódástól. Szemtől szembe álltunk. Nehéz ilyenkor megszólalni. - Fiam... tényleg szeretnél gimnáziumba menni? Nyeldestem, Az ujjaim zavartan babráltak a nadrágomon. Utáltam a villanyt, az ampert, a félvezetőkkel együtt. - Igen. nagyon halkan mondtam, szinte nyögtem. Akkor még nem tudtam, mi a gimnázium. Zavaros köd volt előttem. Szürke, komor épület. Az a hely, ahol szakállas, mord professzorok tömik két kézzel az emberbe a tudást. Féltem a gimnáziumtól. És mégis szerettem volna gimnazista lenni. Tanulni. Éjszaka felriadtam. Az óra egyenletesen tik-takkolt. és mi lesz, ha nem sikerül? Mielőtt elküldtük volna a jelentkezési íveket, behívott magához a tanárnő. Te a Rákócziba jelentkeztél - kezdte -, a gimnáziummal egy épületben van egy kollégium. 8
Fizikai dolgozók gyermekeinek egyetemi előkészítője. Jelentkezz! Próbáld meg! Sokáig elbeszélgettünk. A vége az lett, hogy a jelentkezési lap kérdésére: "Kollérlumi elhelyezést igényel-e?" - odaírtam az igent. És erről már én magam döntöttem. Felvettek! Enyém a világ! Anyu csak átölelt: - Aztán tanulj! Jól tanulj kisfiam! SZEPTEMBER 1. Végre! MÁR KÉT NAPJA állandóan várok, izgulok. Mi lesz? Hová kerülök? Az autóbuszon nagy a tömeg. Teli tömött táskámat mindig, felrúgják, Keleti Károly utca. Hosszú az út. Messze a kollégium. Egyre lassabban megyek. mintha mágnes húzna vissza. De... Utáltam a, villanyt, az ampert, a félvezetőkkel együtt... Lásd a következményeit. Itt már nincs visszaút. Nagy barna kapu, fekete tábla. Rajta papírlap. Itt a nevem, a szobaszámom. Soha ilyen meredek lépcsőket. Ha most valaki rám kiáltana, bizony Isten elfutnék. El én! II. emelet A szobában egy fiú. - Szia! -Szia! Nézzük egymást. - Ez az ágy foglalt? - Nem tudom. Elsős vagyok. - Én is. Bemutatkozik:-Kobak. Én is mondom a nevem. Rakosgatok. Ahogy teszek veszek valami fölenged közöttünk. beszélgetünk. Kiderül, hogy egy osztályba járunk. Ez újabb öröm. Bejön a tanár. - Rakjátok fel. a.faliszőnyegeket! Verem a szöget. És most döbbenek rá, hogy mi is vagyok. Első osztályos Gimnazista! Szótagolom. Akkor is az. Ráverek az ujjamra. Erősen. Majdnem elbőgöm magam. Mint egy dedós, de nemcsak a fájdalomtól. A felismeréstől is, és csak azért nem sírok, mert alulról fölszól a srác: - Na mi lesz? Ha én azt tudnám! Verem a szöget. Villanyszerelő lettem volna. Utáltam a villanyt, az ampert, a félvezetőkkel együtt. Mégis villanyszerelő lettem volna, ha... De kollégista lettem. Verem a szöget és az ablakon besüt a napfény. Zsitek István 9
A H U S Z A D I K Hogy a húsz évvel ezelőtti, az első milyen volt nem tudjuk. Talán már a legöregebb öregdiák sem emlékszik rá. Az új kollégisták akkor is bizonyára éppoly meqilletődöttek voltak, mint a mostani ifjoncok, akik különösen sokan vannak ez évben. Az 54 régi mellett 58 új kollégistát köszöntött Lovas Sándor igazgató a díszterembe hirdetett, de kulcs híján a klubban megtartott tanévnyitó gyűlésen. Ez az arány kissé megnehezíti a dolgunkat, hiszen a hagyományok továbbvitele, az eddig kialakult rendszer átörökítése a tagságnak felét sem kitevő "régi motorosok"-ra hárul. Az igazgató úr értékelésében helyet kapott a tavalyi év megannyi problémája, az összevonás okozta "megrázkódtatás", ami különösen nehézzé tette számunkra az elmúlt tanévet. Mindemellett az új oktatási törvény és az annak alapján készülő és idén érvénybe lépé működési szabályzat új alapokra helyezi a kollégium rendjét. Többek között erről az új rendről is szólt az igazgató a tanévnyitón. Egyúttal bemutatta a tagságnak a megváltozott nevelőtestületet, amelyből kivált Gulyás János és Kovács Erest - az erősítés Búzás László biológia-kémia szakos tanár személyében érkezett. Demjén József sport- és klubvezető tanár tájékoztatója a Táncsics Diáksportkör /TDSK/ és a klub lehetőségeire, az önképzőkörökre, TIT-előadásokra, színházés hangversenybérletekre. Az évnyitót Molnár Emil tűz- és munkavédelmi előadása tette bensőségessé. 10
TANÉVKEZDÉS: a beköltözés ideje, nagy az izgalom, hogy ki kivel kerül egy szobába. Ezért a TT megkérdezte: KIVEL ÉS MIÉRT SZERETNÉL EGY SZOBÁBAN LAKNI? - Még három Csefkóval /Cs.Z./ -- Moss Európával /AZ 1927-sel? A szerk./ - Gudenus vagy Bunth tanár úrral, de lényeg a szakáll -- A takarítónéval, mert van seprűje - A szakácsnővel, mert mindig, éhes vagyok -- Demjén t. úrral, mert majdnem olyan vastag a lába, mint Bartháé - A barátnőmmel... -- A barátommal - A liftkezelővel -- A Samantha Fix mellei között /Rendben! Elintézzük. De kivel?/ - Gudenus tanár úrral, hogy megtanítson borotválkozni -- A portással, mert mintaképem a gyorsasága - Makaóval, hogy üdvözüljek -- Azzal, aki megcsinálná a fizikaleckémet - Fűzi Ákossal, mert a lábszaga elnyomja az enyémet -- A fűtővel, hogy érezze, mi az igazi meleg, - Az éjszakásokkal, hogy végre egyszer én kelthessem őket -- Grósz Károllyal, hogy megbeszéljük ezt az árreformot - A papagájommal, mert értelmesebben beszél, mint a... -- Önmagammal, mert jól kijövünk /hamar összevesztek! A szerk./ - A D.T.-vel, hogy teljesítsék három kívánságomat... -- Pigmeusokkal, hogy elférjünk - Leninnel, mert jelszava: tanulni, tanulni, tanulni -- Kiss János ig.h-val, hogy elnyerje méltó büntetését - Kruppa Judittal, a Skála háziasszonyával, mert imádom a... házias nőket -- Már senkivel, minden vágyam kielégült. Persze, ha teljesítenék a koedukációra vonatkozó kérelmünket, lenne még, egy- két tippem - Nekem jó így. 11
12