EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK ROVATTAL KECSKEMÉT www.keszin.hu 2019. március 11., XXX/11. TÁJÉKOZTATÓ A HELYI ADÓK BEFIZETÉSÉRŐL Az első félévben esedékes helyi adók és a gépjárműadó befizetési határideje mivel március 15. napja munkaszüneti nap 2019. március 18. (hétfő). Az önkormányzati adóhatóság postára adta, gazdasági társaságok esetében elektronikus úton megküldte a nyilvántartott adózók folyószámla egyenlegét tartalmazó értesítéseket a 2019. február 14-ig beérkezett és lekönyvelt befizetések és ezen időpontig feldolgozott adókötelezettséget érintő változások figyelembevételével. Az értesítő tartalmazza az adózó előző év(ek)ről eredő tartozását, esetleges túlfizetését, és a 2019. évre esedékes helyi adókat, valamint a gépjárműadót. Azokat az adózókat, akiknél a gépjárműadó vonatkozásában az adókötelezettséget érintő változás következett be, az adóhatóság határozattal, elektronikus úton vagy tértivevényes levélben értesítette. Az egyenlegértesítő és az ahhoz mellékelt készpénzátutalási megbízások ( csekkek ) tartalmazzák a határozat(ok)ban közölt adó összegét is. Felhívjuk Tisztelt Adózóink figyelmét, hogy az előző évhez hasonlóan célszerűségi és költséghatékonysági szempontokat mérlegelve természetes személy adózók esetében a küldemény a II. féléves építményadó és gépjárműadó fizetési kötelezettséget tartalmazó készpénz-átutalási megbízásokat is tartalmazza. Amennyiben adókötelezettséget érintő változás nem történik, úgy ezen adózók esetében az adóhatóság a II. félévi kötelezettségekről újabb értesítőt, készpénzátutalási megbízást nem fog küldeni. A II. félévi befizetések határideje szeptember 16. napja. Amennyiben az adózónak az előző év(ek)ről eredő tartozása áll fenn, úgy ennek befizetéséhez is mellékeltünk külön készpénz-átutalási megbízást. Természetes személy adózóinknak továbbra is van lehetőségük adófizetési kötelezettségeiket banki átutalással vagy az ügyfélszolgálat ügyfélfogadási idejében elektronikus módon, POS terminálon keresztül, bankkártyával vagy csoportos beszedési megbízás útján teljesíteni. 2019. április 1-jétől önkormányzati adóhatóságunk is csatlakozik az ASP országos adórendszerhez, amely biztosítja majd az önkormányzatok hatáskörébe tartozó központi és helyi adók, az adók módjára behajtandó köztartozások, díjak, valamint pótlékok, bírságok, továbbá a közigazgatási hatósági eljárási illeték nyilvántartását, elszámolását, kezelését, lehetővé teszi a helyi adókötelezettségek teljesítésével kapcsolatos ügyek elektronikus úton történő intézését. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a csatlakozást követően változni fog az ügyintézésben használt nyomtatványok formája és elérhetősége is. A változásokról külön tájékoztatót fogunk közzétenni. Köszönjük, hogy határidőben befizetett adójával hozzájárul Kecskemét Megyei Jogú Város fejlődéséhez. dr. Határ Mária - jegyző
2 2019. március 11. KEZDŐDIK A TAVASZI POLOSKAINVÁZIÓ A tartós tavaszias időjárás miatt elindult a tavaszi poloskainvázió. Rossz hír, hogy egyre több helyen találkozhatunk a büdösbogarakkal, jó hír viszont, hogy nem sokáig maradnak. A tartós jó időben a poloskák kirajzanak a termőföldekre. A poloskainvázó nyomait a napokban már többen felfedezhették lakásukban. A poloskák mellett más invazív rovarok is egyre gyakrabban jelennek meg, mint például a harlekin katica. A rovarok télen bebújnak az apró repedésekbe, hogy ott vészeljék át a hideget. Innen aztán tavasszal, a jó időben előbújnak és útnak indulnak. A bogarak elsősorban a mezőgazdaságnak okozhatnak károkat, szúró-szívó szájszervükkel szívogatják a termést. A hazánkban megtalálható két faj, a zöld vándor poloska és a márványos poloska, nem veszélyes az emberre. Egyedül az általuk kibocsátott szag okozhat kellemetlenséget. Kecskeméten leginkább az előbbi szaporodott el. Irtása nehezen megoldható, csak a termőföldeken tudják őket nagy számban irtani, ezért kiskereskedelmi forgalomban nem is lehet vegyszert találni ellenük. Legfeljebb házi praktikákkal tudjuk őket távol tartani otthonunktól. Amíg a növényzet zöldbe nem borul, sütkéreznek a házfalakon, ablakokon, illetve a lakás azon pontjain, ahol élvezhetik a napsütést. Forrás: hiros.hu www.mva.hu Mikrohitel Program www.mikro-hitel.hu ORSZÁGOS MIKROHITEL PROGRAM Hitelösszeg: max. 2 x 10 millió Forint max. 10 év Fix ügyleti kamat: 3,9 százalék Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Telefon: +36 76 485 505, E-mail: info@bacs-lea.hu
www.keszin.hu 3 BŐRÜNK VÉDELMÉBEN A tavaszi napsugarakkal a lengébb, rövidebb ruhák is megérkeztek, ekkor bőrünk sokkal inkább reflektorfénybe kerül, mint télen. De ne csak az esztétikum miatt figyeljünk rá. Egészségünk megőrzéséért felelősek vagyunk, ezért fokozottan ügyeljünk rá! Az anyajegy elváltozásairól, a rosszindulatú daganatok gyanújeleiről Dr. Csősz Judit bőrgyógyász, kozmetológus szakorvost kérdeztük. Mi is az anyajegy? Fontos a rendszeres vizsgálata? Általánosságban anyajegy (naevus) elnevezesés alatt a születéskor meglévő vagy később kialakuló éles határú, maradandó jellegű elváltozásokat értjük a bőrön és nyálkahártyán, amelyeknek színe vagy felszíne a környezetétől eltér. A leggyakoribbak közülük a festékes anyajegyek. Az anyajegyek jóindulatú elváltozások, azonban bizonyos esetekben rosszindulatú daganat (melanoma) alakulhat ki belőlük, ezért fontos a rendszeres önvizsgálat és évente érdemes anyajegy szűrés céljából bőrgyógyász szakorvost felkeresni. Mely anyajegyekre figyeljünk fokozottan? Mi jelezheti a rosszindulatú elváltozást? Minden anyajegyre figyeljünk, amely új vagy valamilyen szempontból változik. Intő jel lehet az asszimetria, az elmosódott határ, a több tónusú szín, a gyors növekedés, korábban lapos anyajegy előemelkedővé válása. Ilyen esetekben a bőrgyógyász dönti el, hogy van-e rosszindulatú elváltozásra gyanú és indokolt-e az anyajegy műtéti eltávolítása. Milyen anyajegy eltávolítási módok léteznek? Festékes elváltozások eltávolítására csak a műtéti megoldás javasolható, melyet szövettani mintavétel követ, lézeres vagy egyéb eljárás mindenképpen kerülendő. Az anyajegyek eltávolítása helyi érzéstelenítésben történik, a sebész az anyajegyeket szikével metszi ki, majd a sebszéleket több öltéssel zárja. Rosszindulatú elváltozások esetén az elváltozást 0,5-2 cm-es ép széllel távolítják el, így a metszés nagyobb lehet. Mire figyeljünk a levétel után? A műtétet követően néhány napig a sebet nem érheti víz, ill. 3-4 hétig kerülendő a sportolás és azok a mozdulatok, melyek az érintett bőrterület feszülésével járnak. A műtét után vonalas heg marad vissza, mely kezdetben pirosas színű, majd idővel gyöngyház színűvé halványodik. Fényvédelem a tavasz és a nyár közeledtével gondolom fontos szempont. Hogyan védjük bőrünket a káros sugarak ellen? A rosszindalatú bőrdaganatok egyik fontos rizikófaktora az UV sugárzás. Az intenzív napozás, szoláriumozás, a gyermek- és fiatalkori leégések különösen veszélyesek. A napozás kerülendő 11 és délután 4 óra között. Javasolt vékony, jól szellőző ruházat viselése és a ruhával nem fedett részeken magas faktorszámú fényvédő használata. EGÉSZSÉGÜGYI SZOLGÁLTATÓK Vágsélei Csilla Sára
4 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. március 11. NAGYSZÍNHÁZ OTHELLO, A NÉGER MÓR március 12. 19:00 Gózon Gy. b. március 13. 17:00 Bajor G. b. március 22. 19:00 Blaha L. b. március 23. 19:00 Arany J. b. BALFÁCÁNT VACSORÁRA! március 16. 15:00 Bérletszünet március 16. 19:00 Berky L. b. március 20. 19:00 Latabár K. b. március 24. 15:00 Gombaszögi E. b. március 28. 19:00 Dajka M. b. A BESZÉLŐ KÖNTÖS március 14. 19:00 Bérletszünet március 15. 19:00 Bérletszünet TÚL AZ ÓPERENCIÁN március 27. 15:00 Bemutató - Grimm b. március 28. 15:00 Mikszáth K. b. TRAVIATA március 29. 19:00 Németh L. b. március 30. 19:00 Fekete T. b. március 31. 19:00 Jászai M. b. KELEMEN LÁSZLÓ KAMARASZÍNHÁZ A KIRÁLY BESZÉDE március 14. 19:00 március 15. 19:00 március 17. 19:00 RUSZT JÓZSEF STÚDIÓ SZÍNHÁZ AZ ÜGYNÖK HALÁLA március 31. 15:00 A JÁTÉK VÉGE március 19. 19:00 Kecskemét, Katona J. tér 5. Tel.: 76/501-170 www.kecskemetikatona.hu KECSKEMÉTI FÜRDŐ PROGRAMOK március 15-17. péntekvasárnap 14.00 Március 15-ei hosszú hétvége március 16-17. szombatvasárnap 10.00 Fiú vízilabda Tehetséggondozó Program Helyszín: 25 méteres medence március 16. szombat 21.00 Márciusi naturista szaunaest március 17. vasárnap 14.00 Családi nap március 22. péntek Víz Világnapja március 24. vasárnap 9.00 Fiú gyerek-serdülő-ifjúsági bajnoki vízilabda mérkőzés, Leány gyerek bajnoki mérkőzés Helyszín: 50 méteres medence április 6. szombat 9.00 KIDS Kupa úszás Helyszín: 50 méteres medence április 7. vasárnap 9.00 Fiú gyerek-serdülő-ifjúsági bajnoki vízilabda mérkőzés Helyszín: 50 méteres medence április 12. péntek 21.00 Éjszakai fürdőzés Kecskemét, Csabay Géza körút 5., www.kecskmetifurdo.hu SZÓRAKATÉNUSZ JÁTÉKMÚZEUM ÉS MŰHELY Március 15. péntek 10:00-12:00 PAPÍRKARD ÉS CSÁKÓ KÉSZÍTÉS Március 16. szombat 10:00-12:00 PAPÍRHUSZÁR KÉSZÍTÉS Március 16. szombat 16:00-17:30 APRÓK TÁNCA Tavaszváró kézművesség: Papírnapocska készítés Március 23. szombat 10:00-12:00 és 14:30-16:30 ÜGYESSÉGI JÁTÉK KÉSZÍTÉS Március 30. szombat 10:00-12:00 és 14:00-16:00 "MICIKE LEGYEZŐJE" - CSALÁDI NAP, kézműves foglalkozások a szecesszió jegyében RODOLFÓ BŰVÉSZKÖR minden hétfőn 16:00-17:00-ig Kecskemét, Gáspár A. u. 11. www.facebook.com/szoraka Tel.: 76/481-469 ÜNNEPI MEGEMLÉKEZÉS Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata meghívja Önt és családját az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából tartandó ünnepi megemlékezésre és koszorúzásra 2019. március 15-én 10 órára Kecskeméten a Kossuth-szoborhoz. Ünnepi beszédet mond: Köő Artúr történész, a Károli Gáspár Református Egyetem doktorandusza Az Ünnepi műsorban közreműködnek: Kecskeméti Színjátszó Műhely tagjai Vitalitas TSE és a gimisek Kecskeméti Ifjúsági Fúvószenekar Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület tagjai Az ünnepséget követően koszorúzás. 14 órától MÚLTIDÉZŐ-TAVASZVÁRÓ ÜNNEPSÉG a Nyíri-erdőben. A Szabadságharc 1848-1849 Alapítvány és a Kefag Kiskunsági Erdészeti és Faipari Zrt. közös rendezvénye. Ünnepi beszédet mond: Szemereyné Pataki Klaudia, polgármester A műsorban közreműködik: Kecskeméti Városi Fúvószenekar Kecskeméti Vásárhelyi Pál Általános Iskola és AMI Móricz Zsigmond Általános Iskolája tanulói Tűzön Vízen Át Egyesület Bács Megyei Huszár Bandérium és Tüzérüteg Kiskun Huszár és Honvéd Hagyományőr Egyesület A VÍZ VILÁGNAPJA 2019. március 22-én ünnepeljük a Víz Világnapját. Ebben az évben az esemény szlogenje: VIZET MINDENKINEK! Ez a jelszó pontosan érzékelteti, milyen nagy kihívás ma a világban, hogy minden egyes ember számára elérhető legyen a víz. A Föld lakóinak 1/5-e él vízhiányos területeken, itt az emberek, állatok, növények sem jutnak elegendő vízhez. Ha víz hiányában a növény és állattenyésztés korlátozott, akkor az ott élők nem jutnak elegendő élelemhez. A tiszta ivóvíz, a helyes higiéniai gyakorlat, WC használat, kézmosás, csatornázás elengedhetetlen az élethez, a betegségek megelőzéséhez és a gyermekek egészséges fejlődéséhez. Az aszály és a vízhiány - egymással összefüggő jelenségek, amelyek gyakran súlyosbítják egymás hatásait - jelentős hátrányokat okozhatnak a leghátrányosabb helyzetű lakosság számára, kezdve az éhínségtől egészen az elvándorlásig. Ma 30 millió gyermek él a származási országán kívül. A migráció globálisan mindenki életét befolyásolja, nincs globális fenntartható fejlődés, ha az emberiség jelentős részét hátrahagyjuk és több milliárd ember, ivóvíz hiányában a túlélésért küzd. Jelenünk és az eljövendő generációk sorsa múlhat azon, hogy miképp gazdálkodunk a Földön meglévő vízkészleteinkkel, hogyan óvjuk és hasznosítjuk vizeinket.az idén kiírásra kerülő pályázatok mind azt a célt szolgálják, hogy ismerjük meg, milyen új kihívásokkal találkozunk Magyarországon, hol, milyen gondokkal szembesülnek a világ távoli területein és tudatosítsuk magunkban nap, mint nap azt a nyilvánvaló tényt, hogy a vízhez való hozzáférés alapvető emberi jog. A Víz Világnapjához kapcsolódó pályázati anyagokat, érdekességeket, programokat a www.vizvilagnap.hu oldalon talál, ahol a diákok online vetélkedő formájában próbára is tehetik tudásukat. NÉPI IPARMŰVÉSZETI GYŰJTEMÉNY IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK LELKÜNK VIRÁGAI Kósa Klára kecskeméti születésű keramikusművész, a Népművészet Mestere és Simon Ilona grafikus, könyvtervező művész közös kiállítása. Kósa Klára kerámiáin a különböző vallások jelképeit tekinthetik meg az érdeklődők természetesen hozzá tartozó magyarázatokkal. Simon Ilona munkái pedig katolikus imakönyveket, református ige-könyveket, zsidó jeleket, elgondolkodtató és felemelő gondolatokat, valamint jeleket, és szimbólumokat tár a látogatók elé. Megnyitó: március 22. péntek, 16:00 KÉZMŰVES MŰHELY A programokon való részvételhez előzetes bejelentkezés szükséges! Foglalkozásvezető: Vágó Piros Óvodás és iskolás csoportok részére ajánlják: Március 15-re készülve Különleges kokárdák, nemzetiszínű kitűzők készítése. Húsvéti tojásdíszítés A hímes tojás kiállítás megtekintése után különböző technikákkal díszíthetnek tojást a gyerekek: írókázás, berzselés, karcolás. Szélcsengő készítés A böjti szelek idején éppen aktuális agyagból szélcsengőt készíteni, hogy szép hangjában gyönyörködhessünk. DÍSZÍTŐMŰVÉSZ SZAKKÖR Hazánk népi hímzéskultúrájával ismerkednek meg minden kedden 14-16 között Mucsi Jenőné népi iparművész vezetésével. Nyitva tartás: keddtől péntekig 10 16 óráig. A múzeum március 15-16-án zárva tart! www.facebook.com/nepiiparmuveszet www.nepiiparmuveszet.hu
www.keszin.hu Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 5 FILMAJÁNLÓ otthon mozi CSEMPÉSZ színes, szinkronizált, amerikai filmdráma SZÍNES, 116 R. Clint Eastwood Sz. Taissa Farmiga, Bradley Cooper, Clint Eastwood Earl (Clint Eastwood) nincs jó passzban. Elmúlt 80, nincs pénze, magányos és csődeljárás folyik ellene. Egészen természetes, hogy amikor valaki munkát ajánl neki, vállalja. Hiszen csak vezetnie kell csak éppen az egyik mexikói kartell használja drogfutárnak. De teljesíti a feladatát, és mert gyors, pontos, ráadásul minden gyanún felül áll, újabb és újabb fuvarokat bíznak rá. Az üzlet egyre jobban megy Csakhogy a kábítószer-elleni osztály zsarujának, Colin Batesnek (Bradley Cooper) feltűnik, hogy új szállító került a rendszerbe, és a nyomába ered. A csempész viszont szeretné rendbe hozni az életét, mielőtt a zsaruk vagy a kartell emberei utolérnék. A 2009-es hatalmas siker, a Gran Torino óta ez első alkalom, hogy a legendás Eastwood egyszerre rendez és játszik: ráadásul új thrillerében fantasztikus szereplőgárda segíti. Film vetítésének időpontjai: 2019.03.11. hétfő, 18:00, 2019.03.12. kedd, 18:00 GETTÓ BALBOA VETÍTÉSSEL EGYBEKÖTÖTT KÖZÖNSÉGTALÁLKOZÓ magyar dokumentumfilm, 90' R. Bogdán Árpád Szabó Zoli (21) 6 éve bokszol Sipos Misi (60) felügyelete alatt. Misi egykor a kerület alvilágának meghatározó figurája volt. 10 éve azonban egy rivális maffiózó rálőtt Misire, aki az eset után megtért és maga mögött hagyta a bűnöző életet. Azóta a kerület kamasz gyerekeivel foglalkozik: boxolni tanítja őket. Zoli apjával, mostoha-anyjával, kishúgával és menyasszonyával él egyszobás lakásukban. Ablakukból a kerület egyik leghírhedtebb utcájára látni rá. Tehetséges, de képtelen saját erőből átlépni az árnyékán, Misi barátsága és segítsége kell ahhoz, hogy visszatérjen a sporthoz. A film a kilátástalanságtól a profi box világáig követi a két főszereplőt. Egy inspiráló mai történet a lehetőségekről, kitartásról, fontos döntésekről és a kitörésről. Film vetítésének időpontja: 2019.03.13. szerda, 18:00 APRÓ MESÉK 18-ÁN VETÍTÉSSEL EGYBEKÖTÖTT KÖZÖN- SÉGTALÁLKOZÓ A FILM ALKOTÓIVAL Színes, magyar történelmi film, thriller R. Szász Attila Sz. Kerekes Vica, Szabó Kimmel Tamás, Gyabronka József Meghívott vendég: Szász Attila rendező, Köbli Norbert forgatókönyvíró, Kerekes Vica, Szabó Kimmel Tamás Hónapokkal a II. világháború után zűrzavar és bizonytalanság uralkodik Magyarországon. Egy szélhámos megpróbál hasznot húzni ezekből a zavaros időkből, és amikor menekülnie kell Pestről, egy titokzatos nő és a fia nyújt számára menedéket az erdő mélyén. Miközben háborús démonaival viaskodik, szenvedélyes szerelmi viszonyba keveredik a nővel, akinek a férje bármelyik nap hazatérhet a frontról. Film vetítésének időpontjai: 2019.03.14. csütörtök, 18:00, 2019.03.15. péntek, 18:00, 2019.03.16. szombat, 18:00 2019.03.17. vasárnap, 18:00, 2019.03.18. hétfő, 18:00 Kecskemét, Kossuth tér 4. www.otthon-mozi.hu PÓDIUMBESZÉLGETÉS A Hírös kecskemétiek című pódiumbeszélgetés következő előadását rendezi meg 2019. március 20-án, szerdán 18 órakor a Hírös Város Turisztikai Központ. Ezúttal három ismert kecskeméti személyiség mesél pályájáról, sikereiről és terveiről a Hírös Város Turisztikai Központban, a régi Városi Mozi épületében. Meghívott vendégek: Héjja Bella, népi énekes, tárogatós, zenetanár, Junior Prima Díj díjazottja (2018), Gerhát László, zongora - művésztanár, a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar művészeti vezetője, Bács-Kiskun Megyei Prima Díj díjazottja (2018), Kőszegi Ákos, a kecskeméti Katona József Színház Jászai Mari - díjas (2007) színművésze, az év szinkronszínésze (2018) Beszélgetést vezeti: Kriskó János A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékát kérik, jelezze az alábbi lehetőségek egyikén: info@hiroskozpont.hu, 76/501-176, vagy személyesen a Hírös Város Turisztikai Központban (Kecskemét, Rákóczi u. 15.) kedd - péntek 13:00 17:00-ig. Regisztrálni az előadás előtt a helyszínen is lehet. március 26. kedd 16:30 Liliom OFF program A Pesti Magyar Színiakadémia frissen végzett diákjainak vizsgaelőadása Helyszín: Ruszt József Stúdió Színház 19:00 Yerma Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest Helyszín: Kelemen László Kamaraszínház március 27. szerda 17:00 Vizsgafilmek vetítése Színház- és Filmművészeti Egyetem, Budapest Helyszín: Kelemen László Kamaraszínház 19:30 Három nővér - Platonov Kaposvári Egyetem, Rippl- Rónai Művészeti kar Helyszín: Ruszt József Stúdió Színház március 28. csütörtök 17:00 Rebel in the Rye c. filmvetítés Helyszín: Kelemen László Kamaraszínház 19:30 Zabhegyező Kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetem, Színház és Film Kar Helyszín: Ruszt József Stúdió Színház március 29. péntek 18:00 Ismét csepürágók és cserebogarak beszélgetés Vendégeink: Pálos Hanna, További információ: www.hiroskozpont.hu 10. SZÍN-TÁR SZÍNMŰVÉSZETI EGYETEMEK TALÁLKOZÓJA Táborosi Margaréta, Zsigmond Emőke és Fábián Péter A beszélgetést vezeti: Réczei Tamás irodalmi vezető Helyszín: Katona József Színház 20:30 Ördöngösök Kaposvári Egyetem, Rippl- Rónai Művészeti kar Helyszín: Katona József Színház 15:00 Jeruzsálem pusztulása - OFF program Kecskeméti Színjátszó műhely Helyszín: Ruszt József Stúdió Színház március 30. szombat 18:00 Zabhegyező Újvidéki Művészeti Akadémia Helyszín: Ruszt József Stúdió Színház 20:00 Szutyok Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Helyszín: Kelemen László Kamaraszínház www.szintar.hu facebook.com/szintar EGÉSZSÉG SÜRGŐSSÉGI BETEG- ELLÁTÁS (SBO) Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: 06 76 516 700 Non-stop felvételes rendszerben történik a betegek fogadása és ellátása. További információ: https://www.kmk.hu/ GYERMEK HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 18 órától reggel 8 óráig, szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház A (új) épület földszinti ambulancia, a gyermek pulmonológiai rendelő helyiség (0327 szoba) Kecskemét, Nyíri út 38., Telefon: 06 76 516 904 FELNŐTT HÁZIORVOSI ÜGYELET Hétfő-Péntek: 17 órától reggel 8 óráig Szombat, vasárnap, ünnepnap: egész nap Bács-Kiskun Megyei Kórház Kecskemét, Nyíri út 38. Telefon: 06 76 516 984 FOGORVOSI ÜGYELET szombat, vasárnap, ünnepnap: 08.00-14.00 Egészségügyi Központ Kecskemét, Piaristák tere 7. Telefon: 06 76 514 0394 PATIKAI ÜGYELET Szent Benedek EuroPatika Kecskemét, Kápolna u. 15. Telefon: 06 76 507 992 VÉRADÁS TERÜLETI VÉRELLÁTÓ Kecskemét, Koháry István körút március 11. hétfő 08:00-18:00 március 12. kedd 08:00-16:00 március 13. szerda 08:00-14:00 március 14. csüt. 08:00-18:00 március 18. hétfő 08:00-18:00 március 19. kedd 08:00-16:00 március 20. szerda 08:00-14:00 március 21. csüt. 08:00-18:00 Bolyai János Gimnázium Kecskemét, Irinyi u. 49. március 12. kedd 10:30-14:30 Gáspár András SZKI Kecskemét, Hunyadi J. tér 2/4. március 18. hétfő 09:00-12:00 Kecskemét Tanítóképző Főiskola Kecskemét, Kaszap u. 14. március 20. szerda 10:00-12:00 www.veradas.hu
6 Egészség Kultúra Hétköznapok Gyermek Sport Rendezvény 2019. március 11. KATONA JÓZSEF KÖNYVTÁR Február 9 - április 6. SZÍV KÜLDI SZÍVNEK SZÍVESEN Készítsen digitális (video- vagy hang) üzenetet szerelmének a könyvtár új Kreatív stúdiójában! Bővebb információ és időpontfoglalás: személyesen a II. emeleti Zenei gyűjteményben, Tel.: 76/500-574 Február április 6 KÖNYVTÁRI RANDEVÚ Válasszon romantikus filmajánlónkból és nézze meg szerelmével a könyvtár új Kreatív stúdiójában! Március 14. csütörtök, 17.00 UTAZÓK A KÖNYVTÁRBAN Irán a négy évszak országa Előadó: Sárközy Miklós PhD történész, egyetemi oktató Március 19. kedd, 13.00 NEM KÖZÉPISKOLÁS FOKON Környezetkultúra alsorozat Rendhagyó óra középiskolásoknak Sokarcú klímaváltozás Előadó: Prof. Dr. Rakonczai János geográfus, egyetemi tanár Március 19. kedd, 17.00 óra WORKSHOP a munka és a család összeegyeztethetőségéről Pécsi Bodócs Lilla pszichológus és Telekesné Pető Szilvia vezetésével Lelkesítő Ökumenikus Családterápiás Műhely GYERMEKVILÁG (Információ: 76/500-567) Március 7., 14., 21., 28. csütörtök 10.15 és 11.00 óra BABAHANCURKA Mondókázó délelőtt Regisztráció: 76/500-550 vagy www.bacstudastar.hu Március 12-14. és 16. 10.00-19.00 óra MÁRCIUSI IFJAK NYOMÁBAN Történelmi nyomkeresés TINIVILÁG (Információ: 76/500-560) Március 12-14. és 16. 10.00-19.00 óra CSATLAKOZÁS A MÁRCIUSI IFJAKHOZ Derítsd ki, megállnád e helyedet Petőfi mellett! Információkeresési játék fiataloknak ZENEI SZOLGÁLTATÁS 210 éve született Felix Mendelssohn-Bartholdy, zeneszerző www.bacstudastar.hu CIRÓKA BÁBSZÍNHÁZ Pettson és Findusz - A váratlan vendég (Nagyterem) március 16. szombat 17:00 március 18. hétfő 14:00 március 19. kedd 14:00 március 20. szerda 15:00 március 21. csütörtök 14:00 március 25. hétfő 14:00 március 26. kedd 14:00 március 27. szerda 14:00 március 28. csütörtök 14:00 március 29. péntek 10:00 és 14:00 Tündérszép Ilona és Árgyélus királyfi (Nagyterem) március 17. vasárnap 10:30 március 22. péntek 14:00 ALMAFÁCSKA (Nagyterem) március 21. csütörtök 16:30 HURKA GYURKA (Nagyterem) március 24. vasárnap 10:30 BABARÓKA (Nagyterem) március 25. hétfő 10:00 március 26. kedd 10:00 március 27. szerda 10:00 március 28. 10:00 EDDMEGLEVES (Kisterem) március 25. hétfő 10:00 március 26. kedd 10:00 március 27. szerda 10:00 március 28. csütörök 10:00 RUMCÁJSZ A szombathelyi Mesebolt bábszínház vendégelőadása március 31. vasárnap 10:30 Kecskemét, Budai u. 15. www.ciroka.hu, 76/482-217 OROSZLÁN KUPA II. LIONS MEGYEI SPORTVERSENY ÉRTELMI SÉRÜLTEK SZÁMÁRA Időpont: 2019. március 14. csütörtök Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola Sportcsarnoka (Kecskemét, Tóth László sétány 2.) PROGRAM: 9:00 REGISZTRÁCIÓ, átöltözés, vendégváró falatok 10:00 ÜNNEPÉLYES MEGNYITÓ 10:00-11:30 CSAPATVERSENYEK 12:00 EREDMÉNYHIRDETÉS, DÍJAK ÁTADÁSA 12:30 VENDÉGLÁTÁS A Kecskeméti Szent László Lions Club, a Kecskeméti Szent László Leo Club, az Egészségügyi és Szociális Intézmények Igazgatósága Értelmi Fogyatékosok Nappali Intézményével közösen kecskeméti és Bács-Kiskun megyei értelmi fogyatékosokkal foglalkozó intézmények gondozottai számára szervez csapat sportversenyt. 15 hat fős csapatot hívtunk meg, kísérőikkel és szurkoló táborukkal együtt. A versenybe és a szervezésbe, csak úgy, mint tavaly a Kecskeméti Szakképzési Centrum Kada Elek Közgazdasági Szakgimnáziuma diákjait is bevonjuk, minden 6 fős versenyző csapathoz + 2 fővel csatlakoznak, valamint 10 fővel az állomásokon is besegítenek. A gondozókkal, ifjúsági tagozatunk a Leo klubunk tagjaival, a szervező Kecskeméti Szent László Lions Club tagjaival és a most alakuló Első Honvéd Lions Club tagjaival együtt több, mint 200 fő résztvevőre számítunk. A sportverseny célja, túlmutat az esélyegyenlőség megteremtésén. Az értelmi sérültek számára a teljes élet örömét nyújtó játék, a versenyszellem, a kapcsolatépítés, az együttműködés, az ügyesség - és mozgáskoordináció fejlesztése, egymás segítése, a mozgás élménye, a megszokott környezetből való kimozdulás, a győzelem mámora, mind-mind megvalósulhat egy ilyen rendezvény kapcsán. A csapatok készülnek a versenyre, tehát már hetekkel előre gyakorolnak, ezzel folyamatos közös programot hozunk létre számukra. A versenyen természetesen csak győztesek lehetnek, hisz a kupákon és díjakon kívül, minden versenyző ajándékot, mezeket, tízórait és ebédet is kap. A verseny szervezésébe, lebonyolításába és magába a versenybe is bevonjuk fiatalokból álló Leo klubunk tagjait, és mintegy 40 fő középiskolást, akik a szervezési feladatok elsajátításán túl, megtanulják a toleranciát és a másság elfogadását. Klubtagjainkkal együtt működve a generációk közötti határok is fellazulnak. A program megszervezéséhez anyagi támogatást kapott a klub a NEA-TF-18 Sz-0054 és az EFOP-1.3.5-16-2016-00890 azonosító számú pályázatokból, a klubtagok és szponzorok felajánlásaiból. HÍRÖS AGÓRA IFJÚSÁGI OTTHON március 15., péntek 17-02 óráig TOBORZÓ TÁNCHÁZ 16:30 17:30 Csimota topogtató (2-4 éveseknek): ölbéli játékok, topogtatók Közreműködik: Böde-Harkai Csilla 17:00 19:00 Aprók tánca Tánctanítás: kalocsai és kiskunsági táncok, népi játékok, népszokások felelevenítése Táncmesterek: Böde István és Márkli Zsuzsanna Kézműves foglalkozás: nemzeti színű zsinór készítése Vezeti: Barcsikné Tercsi Ibolya népi játszóházvezető 19:00 21:00 Ifjúsági táncház Tánctanítás: kiskunsági, magyarbődi, szatmári 21:00-től Felnőtt táncház Tánctanítás: gömöri, bonchidai, moldvai, kalotaszegi, mezőségi, stb. táncrendek Nemzeti ünnepünk tiszteletére a táncházban verbunkokkal és énekes lánykörtáncokkal ismerkedhetnek meg vendégeink. Táncmesterek: Lukácsné-Haránt Eszter, Böde István, Márkli Zsuzsanna, Molnár Máté Közreműködik: Hírös Zenekar Házigazda: a Kecskemét Táncegyüttes, valamint a Tűzön- Vízen Át Egyesület és a Kecskeméti Kodály Iskola Néptánc Tanszaka Belépődíj: 400 Ft Támogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma Csoóri Sándor Program, Modern Home Studio Március 13. szerda 17 órakor SZÜLŐK ISKOLÁJA - leendő és gyakorló szülőknek, nagyszülőknek, nevelőknek HOGYAN MOTIVÁLJAM ELÉG JÓL A GYERMEKEM? Jutalmazás, büntetés, dicséret, elmarasztalás Előadó: Dologné Kovács Izabella, tanár, gyógypedagógus, iskolapszichológus, tanácsadó szakpszichológus, a Nevelési Tanácsadó munkatársa Belépődíj: 700 Ft Együttműködő partnerünk: Kecskeméti Védőnői Szolgála Március 15. péntek 11-13 óra JÓL VAN DOLGA A MOSTANI HUSZÁRNAK Nemzeti ünnepünk alkalmából Bóbita zenés játszóház és kézműves foglalkozások családoknak 11 és 11.45 órakor: TOLDI - diafilmvetítés Közreműködik: Hegedűs Zoltán, a Katona József Színház Jászai Mari-díjas művésze 11.15 és 12.15 órakor: HÓC, HÓC, KATONA Bóbita családi zenés játszóház 11.30 órakor: KOSSUTH LAJOS TÁBORÁBAN A Kiskun Huszár és Hagyományőr Egyesület viselet- és fegyverbemutatója Folyamatos programok: KÉZMŰVES FOGLALKO- ZÁSOK: huszár báb és különleges nemez tulipán készítése, huszársíp készítése agyagból SZIVÁRVÁNY JÁTÉKTÁR játékaival vitézi próbák 1848/49-ES HŐSÖK NYOMÁBAN KECSKE- MÉTEN válogatás kiállítás a szelfi fotópályázat anyagából Belépődíj: 1.000 Ft (egy gyermek és egy felnőtt részére) Kecskemét, Kossuth tér 4. www.hirosagora.hu KULTURÁLIS KÖZPONT 34. KECSKEMÉTI TAVASZI FESZTIVÁL RENDEZVÉNYEI március 18., kedd 19 óra SEMMELWEIS Oratorikus kórkép - magyarországi ősbemutató A Bartók Plusz Operafesztivál és a Budapesti Operettszínház közös produkciója. Belépődíj: 1.500 Ft, diák-nyugdíjas jegy: 750 Ft március 19., szerda 19 óra Száz titok kavarog zenés, irodalmi est Ady Endre halálának 100. évfordulója alkalmából Közreműködnek: Csík János, Őze Áron, Balogh Kálmán, Dresch Mihály, Aux Éva Bognár András, Vizeli Máté, Budapesti Kamarazenei Műhely Belépődíj: 3.500 Ft, Kecskemét Kártyával 3.000 Ft Támogató: NKA25 Kecskemét, Deák F. tér 1. www.hirosagora.hu
www.keszin.hu 7 KECSKEMÉT belvárosában 2.em-i 150 nm, 2 szintes nappali+3 szoba, erkélyes lakás garázzsal eladó. I.ár: 300 eft/nm alatt +36 30 616 2143 KECSKEMÉT, Kisfáiban aszfaltúttól 1,4 km-re 65 nm tanya garázzsal, 1,5 ha. vágásérett erdővel eladó. I.ár: 7,5 MFt +36 30 616 2143 KERESEK Kecskeméten újabb építésű, fszt- első emeleti, 90-100 nm lakást kertes kis társasházban 50 MFt-ig. +36 30 197 6543 KERESEK Kecskemét, Belsőnyír-Méntelek területén, fás-bokros 6-10.000 nm területet építkezésre 15 MFtig. +36 30 197 6543 KECSKEMÉT Máriavárosban 3 generációs, külön lakásonként funkcionáló, 150 nm, ingatlan eladó. I.ár: 25,5 MFt +36 30 197 6543 KECSKEMÉT belvárosában első emeleti, 18 nm iroda akár bérlővel eladó. I.ár: 9,9 MFt +36 30 576 9476 KECSKEMÉT, Rákóczi utcában 37 nm, nagy erkélyes, felújított, bútorozott lakás beállóval eladó. I.ár: 27,9 MFt +36 30 576 9476 KECSKEMÉT Katona J. utcában 35+45 nm felújított, belső udvarban található önálló ház eladó. I.ár: 25,3 MFt +36 30 576 9476 MÉNTELEKI út mellett, 7733 nm területen 62 nm 2 szobás, új építésű tanya, sok melléképülettel eladó. I.ár: 19,8 MFt +36 30 616 0663 LAJOSMIZSÉTŐL 2 km, 5 főút mellett tanya eladó, 1,7 HA területen, 40 nm lakás, 390 nm jó építésű ólak. I.ár:14,9 MFt +36 30 616 0663 INGATLAN KADAFALVA városhoz közeli részén 1500 nm-es bekereített építési telek eladó, családiházas környezetben, 13,8 M Ft közvetlenül az eladótól. +36 20 263 8598 KECSKEMÉT Belvárosában eladó 2001-es építésű 66,5 m2-es 2. emeleti kiváló állapotú lakás + garázs. Jó elrendezés, klímás hálószoba + nagy nappali. Frissen festett, azonnal beköltözhető. Bútorozatlan. Irányár: 31+4 millió Tel.: +36 30 218 5163 KECSKEMÉTEN az egyetemtől 350 m-re ház telek áron eladó. +36 30 906 68 59 KECSKEMÉT belvárosában jól felszerelt irodahelyiségek berendezéssel vagy anélkül eladók! Riasztó rendszerrel felszerelt, légkon dicionált,szalagfüggönyöz ött. Székek, íróasztal, iratos szekrények, páncélszekrények, irodabútorok, bárpult bárszekrénnyel, fénymásoló. Tel.: 20/942-2926 KÉT szobás, erkélyes, felújított lakás hőszigetelt házban eladó. 06-30/900-1217, 06-76/545-819 KECSKEMÉTTŐL Kiskunfélegyháza irányában mindöszsze 10km -re (6 perc autóútra), közvetlenül az E5 gyorsforgalmi út mellett az Aranyhegyi Csárdánál ELADÓ 7.725m2 alapterületű, bekeríthető felépítményes ingatlan-volt benzinkút, fejlesztési terület! Az ingatlan közművesített, tehermentes, hitel- és lízingképes, pályázatképes és természetesen számlaképes is! Bővebb infó és érdeklődni: https://ingatlan.com/28270310 A MÁTRÁBAN, Parádon úszómedencés üdültetésre használt, 140 m2-es ház eladó. Irányár: 19,9 millió Ft. Érd.: +36 30 408 2329; +36 59 311-431 KADAFALVA városhoz közeleső részén 1500nm-es bekerített építési telek eladó új családiházas környezetben a Harang utcában közvetlen az eladótól. Ár:13,8 M Ft, Tel: +36 20 263 8598 KIADÓ MÁRIAVÁROSBAN felújított 1 szobás belsőudvaros lakás hosszútávra kiadó. 50.000,- Ft/hó. 20/9253-248 KECSKEMÉTEN, az Auchan mellett, 50m2-es, bútorozott, amerikai konyhás kis rezsijű lakás kiadó. Egyedülállók vagy párok előnyben. +36 70 679 6696 INGATLAN ÜZLETHELYISÉG kiadó Kecskemét Kőhíd utcai üzletsoron, 48 m2. +36-20/529-2392 INGATLANT KERES KERESEK saját célra felújításra szoruló házat, házrészt azonnali készpénzre Kecskeméten, lehet romos is 5 M Ft-ig! +36 30 394 9857
8 2019. március 11. ADÁS-VÉTEL POLIKARBONÁT lemezek és tartozékai készletről folyamatosan kaphatók Kecskemét-Katonatelepen. +36 30 963 9973 NYÁRFA deszka, gerenda, trágya, gödör fúró, terményfelhordó csiga eladó. 0630/240-98-72 KÖNYVEKET, hanglemezt, folyóiratokat, képeslapot, játékot, órákat, hagyatékot gyűjtő vásárol. +36 20 316 3220 KISBÚTOROKAT, vitrintárgyakat, tányérokat, készleteket, CD-ket, kazettákat, retro dekorációs, érdekes tárgyakat vennék készpénzért. Fiatal gyűjtő. +36 30 213 2989 KECSKEMÉTEN GARÁZSVÁ- SÁR időpont egyeztetéssel. Tel.: +36 20 314 1471 VÁSÁROLNÉK lakatos, bádogos gépeket, élhajlítót, fúrógépet, gépsatut, üllőt, CO hegesztőt, műszerészesztergát, marógépet, kompreszszort, invertert, kis gépeket. +36 70 624 5475 JÁRMŰ MINDENFÉLE gépjárművet megvásárolok (tehergépkocsit is forgalomból kivonással). 25 Ft/kg. +36 70 385 0002 RÉGI motorokat, alkatrészeket keresek gyűjteménybe. Telefon: +36 30 905 1306 RÉGI motorokat keresek! Simson, Mz, Etz, Jáwa, stb. Tel.: +36 20 572 5142 VEGYES TŰZIFA vastag akác 3550 Ft/100 kg, vékony akác 2990 Ft/100 kg. Hasítást, házhoz szállítást vállalunk. (AA542130) Tel.: +36 30 576 7261 KÉREM ne dobja ki, ne törje össze. Régi bútort, komplett hagyatékot vásárolok. jakab0303@freemail.hu +36 20 368 8602; +36 53 656 960 NYÁRFA 2000 Ft/100 kg, vastag akác 3650 Ft/100 kg, (akác tűzifa köbméterben is). (AA6027982) +36 30 570 5675 MINŐSÉGI, kemény tűzifa 12000Ft/m3. Hasítva, szállítással. (AA5999451) +36 30 306 8268 FLIPPERT (játékgépet) keresek használtat és/vagy működésképtelent, alkatrészeket is. Tel.: +36 30 337 2285 FIGYELEM! Használt valódi bőrruházat raklapos tételben, átnézhetően, folyamatosan kapható 250 Ft/kg. +36 70 626 5228. AKÁC hasítva 3800 Ft/100kg, Bükk tölgy hasítva 3300Ft/100kg, nyárfa hasítva 2000 Ft/100kg, Ingyenes szállítás 15q-tól, (EUTR- 53044293) +36 30 935 5015 VÁGOTT tűzifa rendelhető, házhoz szállítást vállalok. Vékony akác 3000 Ft/q, vastag akác 3600 Ft/q. Dér András e.v.- AA6216016 +36 20 263 6408 TŰZIFA! Tölgy, bükk, gyertyán hasítva 35Ft/kg, akác hasítva 40Ft/kg, Napraforgó pellet kapható Kecskeméten, az Agroker udvarában. Kiszállítás 10 mázsától fuvardíjasan. EUTR-AA3342079 +36 30 220 7041, +36 30 213 7673 SZOLGÁLTATÁS ÁSOTT és fúrt kutak engedélyeztetése. 06-70/266-1000 HIDEGTÁLAK, saláták, hidegkonyhai készítmények elkészítését vállalom házhoz szállítással, esküvőkre, születésnapokra, családi rendezvényekre. 0620/215-50-18 DUNNÁT, párnát, régi használt tollat veszek, hívásra házhoz megyek! Érd.: +36 30 467 4542 KÖLTÖZTETÉS, bútorszállítás 3,5 tonnás, zárt, ponyvás teherautóval kedvező áron. +36 20 320 1397 REDŐNY szerelés-javítás: aluminium, műanyag, fa. Gurtnicsere. Szúnyogháló készítés. Király Ferenc +36 70 345 6514 ÁCS, tetőfedő, kőműves, bádogos és malterba kúpozás. Tel.: +36 20 512 9068 ERESZCSATORNA készítést, kőműves munkát, festést és tetőjavítást vállalunk rövid határidővel hétvégén is. +36 70 227 6273; +36 30 900 8159 SORSELEMZÉS, kártyajóslás, családi, párkapcsolati problémák, szerelemkötés, átok-rontás levétele. Hívásra házhoz megyek. +36 30 924 3867 REDŐNYÖK, reluxák, szúnyoghálók készítése, javítása, gurtni csere hétvégén is. 06-20/354-4495 BÁRMILYEN ácsmunkát, tetőfelújítást, ereszcsatornázást vállalok. +36 20 568 3248 REDŐNYMESTER! Redőnyök, reluxák készítése, javítása, cseréje rövid határidővel! Gurtnicserék! +36 30 215 2083 FESTÉS, mázolás, gipszkartonozás és hőszigetelés. 0630/271-9148 KÁRTYAJÓSLÁS, sorselemzés, szerelmi kötés-oldás, rontáslevétel, fényképanalízis. Syla jósnő +36-30/461-6911 KŐMŰVES vállal családi házak felújítását, vizes falak, lapos tetők szigetelését, belső átalakítását. Festés, burkolás, villanyszerelvényezés, vízszerelvényezés, térkő! Díjmentes kiszállással! Tavalyi árakon! Tel.: +36 30 364 2356 LOMTALANÍTÁS! Kiürítené lakását, hobbiját, garázsát? Mi a felesleges dolgait ingyen elszállítjuk. 06-70/321-6868 Lantos László BÁRMILYEN tetőfedő és bádogos munkát vállalok. +36 70 265 8249 TETŐJAVÍTÁST, kúpozást, kúpkenést, ereszcsatorna és festő munkát vállalunk. +36 20 299 2233; +36 70 287 7851 REDŐNYJAVÍTÁS, redőny készítés! Gurtnicsere akár még ma! Péter úr! 06-20/ 420-8576! BÁRMILYEN ácsmunkát, tetőfelújítást, ereszcsatornázást vállalok. +36 70 375 8049 ÉLETJÁRADÉK szerződés! Folyamatos havi járadék, akár több millió Ft egyösszegben. +36 30 383 0178 SZOBAFESTÉST, mázolást, tapétázást, teljes ház, lakásfelújítást vállalok referenciákkal, garanciával. +36 30 230 6148 REDŐNYÖK, szúnyoghálók készítése és javítása garanciával, gurtnik cseréje. 0630/780-94-90 0670/248-29-87 KÁRPITOS! Antik, stíl-, modern és retró bútorok áthúzása, javítása, felújítása. +36 20 961 9874 TIBIR rolónál 15% kedvezmény redőnyök javítására készítésére 24 órán belül. Akció március 31-ig. 0630/747-75-80 SZOBAFESTÉST vállalok. Telefon:76/328500, +36 30 968 6066 VESZÉLYES fák kivágását,korona igazítást, eltakarítását és erdő gyérítését vállalom. +36 20 622 2492 BURKOLÁST, csempe, padlólap, laminált padló vállalok rövid határidővel. 0630/891-55-09 LAKÁSFELÚJÍTÁSOK! Teljes körű felújítás, átalakítás. +36 30 6311 611 DUGULÁSELHÁRÍTÁS bontás nélkül. Non-stop gyors szolgálat, 1 év garancia. +36 76 411 517, +36 30 968 6150 ALAPTÓL a tetőig! Ács, kőműves munkák, hőszigetelés, gipszkartonozás, festés, mázolás, burkolás. +36 30 609 1916 REDŐNY szerviz! Leszakadt, nem működő redőnyök teljes körű javítása, gurtnik cseréje. +36 20 543 6161, +36 30 919 0446 FUVAROZÁST, lomtalanítást, költöztetést, sitt szállítást vállalok. +36 70 363 9149 REDŐNYKÉSZÍTÉS, teljes körű javítás, gurtnicsere. Precíz munka, kedvező ár. +36 20 624 1272, +36 70 265 6065 GÉPI vakolást vállalok! +36 30 703 2777 TETŐ! Régi, hajlott tetők javítása, cseréje; bádogozás, csatorna, beázás elhárítás; előtetők, garázsok építése; fedlapcsere; tetőtér beépítés, szigetelés; Lindab tető új, tető cserepezés. +36 30 899 6270; +36 70 363 9571 ÁLLAT FAJTISZTA, fekete tacskók háromszor féregtelenítve és oltva Kiskunfélegyházán eladók. +36-30/825-8586 18 hetes Tetra SL tojóhibrid jérce kapható Kecskeméten: 2.000 Ft/db. +36 20 941 5540 VÖRÖS TOJÓTYÚK házhoz szállítva 700 Ft/db. Tel.: 06-20/204-2382 MEZŐGAZDASÁG MOHAR és szudáni fűmag eladó: 20.000 és 40.000 Ft/100kg +36 20 941 5540 TÁRSKERESÉS TÁRSKÖZVETÍTÉS minden korosztálynak! +36 30 355 2039 ÖZVEGY urat keresek komoly kapcsolatra. Jogosítvánnyal rendelkezem, kor nem számít. 06-70/244-6539 73 éves nő vagyok. Megismerkednék 70-75 éves kecskeméti férfival. 0676/470-020 KOMOLY, megbízható hölgyet keres 52 éves férfi komoly kapcsolatra. 0630/462-53-71 Újságunkat már PÉNTEK 18 ÓRÁTÓL olvashatja online: www.keszin.hu
www.keszin.hu 9 ÁLLÁST KÍNÁL C, E kategóriával rendelkező gépjárművezető kollegát keresünk belföldi munkavégzésre 24 t-ás nyerges szerelvényre,kiemelt bérezéssel. Lága-Trans Kft.Érdeklődni a következő telefonszámon: 0620/4816990 FESTÉSRE, hőszigetelésre keresek festő szakmunkásokat, segédmunkásokat festő vállalkozókat. Józan Attila, festő, hőszigetelő vállalkozó. +36 70 508 0328 CSATLAKOZZ a csapatunkhoz! Nyugat-magyarországi (Győr, Mosonmagyaróvár és Sopron környéki) autóipari és fémipari nagyvállalatok állásajánlataiból válogathatsz (betanított, lakatos, targoncás, CNC-s, hegesztő, stb.), ahol kiemelt bérezést, ingyenes szállást, utazást, valamint bérelőleget és hosszú távú munkát biztosítunk. Érdeklődni 8-20 óráig a 06-70/639-9920 telefonszámon -JOBmotive Kft.- AZONNALI kezdéssel betanított férfi munkásokat keresünk. Bérezés 1000 Ft/ óra/ nettó, fizetés kéthetente. További információ: +36-70/340 2595. Metal Team Holding Kft. KECSKEMÉTI AUTÓIPARI NAGYVÁLLALAT keres targoncás végzettségű munkavállalókat kiemelt bérezéssel. Jelentkezni a 06-70/639-9920 vagy a 06-70/940-2562 számon lehet. -Job Motive Kft.- DOBOSSY-BAU KFT keres kőműveseket, ácsokat és segédmunkásokat azonnali kezdéssel. +36 20 244 1350 SZOBAFESTŐ-MÁZOLÓT keresek felvételre, állandó hosszútávú munkára.-sájner Ferenc, +36 20 244 2118 VILLANY és gázórák leolvasására kecskeméti lakost keresünk. Feltételek: "B" kat. jogosítvány, magángépjármű. Érd.: 06/20-7455-105, allashirdetes-kecskemet@ dlkft.hu (DL Kft.) GYŐRI fémipari partnerünkhöz keresünk betanított munkás, géplakatos, CNC-gépkezelő, autószerelő, villanyszerelő munkakörbe dolgozókat. Amit biztosítunk: versenyképes fizetés, cafeteria, szállás, munkába járás, hazautazási támogatás, bérelőleg. Érd.: 06-70/415-9021 -JOBmotive Kft.- BÉRES Gumi Kft. kecskeméti telephelyére éjjeliőrt keres. Fényképes önéletrajzokat a attila.ocsenas@beresgumi. hu e-mail címre várjuk. Érdeklődni a 06/30-868-5172 telefonszámon lehet. GYERE és dolgozz Velünk! Autóipari multi keres betanított munkakörbe, biztonsági öv összeszerelő kollégákat sopronkövesdi gyárába, 3 műszakos munkarendbe. A szállás és a bejárás megoldott. Kiemelkedő bér mellett, 13. havi fizetést, prémiumot, cafeteria-t, bérelőleget is biztosítunk. Érd.: 06-70/600-9021 -JOBmotive Kft.- CO hegesztőket, lakatosokat keresünk Kecskemétre, nettó 1200-1600Ft/ óra+ prémium. Optimus-Ferrum Kft. +36 70 329 7554 GYÁLRA keresünk gépkezelő/csomagoló munkatársakat, folyamatos munkarendbe, alapszintű számítógépes ismerettel! 12 órás 3+3-as munkarend (nappaléjszaka) Kb. nettó 180.000-190.000 Ft/hó. Ingyenes dolgozói buszjárat: Kecskemét, Lajosmizse, Nagykőrös. Jelentkezzen a: 06-30-338-2005, Jobconcept Kft. TÉRBURKOLAT építő cég keres kőművest, betanított LAJOSMIZSEI húsfeldolgozóüzembe betanított mun- munkást és segédmunkást Kecskemétről B.Kat. jogosítvány előny.classic-co Térkő kaerőt keresünk. Céges busz, munkaruha biztosított. Bt, +36 30 257 5080 06304270876 Magna WorkKft. SZAKKÉPZETT ELADÓT keresünk csak délelőt- LAJOSMIZSÉN fogorvosi aszszisztenst keresek. NEAK ti munkaidőre a Piaccsarnoki élelmiszerboltba, friss rendelőben. Teljes munkaidőben Lehet kezdő is. Érdeklődni H-P: 18 óra után. nyugdíjast is! Szalai József +36 30 228 5045 +36 30 991 0785 (Alexa Dent) KARBANTARTÓ munkatársat keresünk a PORCIÓ-ÉK Kft. KŐMEGMUNKÁLÁSBAN jártas albertirsai sertésvágó hídjára. A jelentkezéseket ön- gépkezelő, csiszoló munkavállalót keresünk. B kategóriás jogosítvány, daru, targonéletrajzzal a porciovagohid@ gmail.com email címre várjuk ca kezelői képesítés előny. 06-30/9437-380 (Bozóki Kft.) KECSKEMÉTI piaccsarnoki húsboltba munkatársast keresünk. Tel.: +36-30/943-1757 (Proviant Kft.) ELEKTROMOS kerékpárok szerelésére betanított, jó fizikumú, B kategóriás jogosítvánnyal rendelkező kollégát keresünk hosszú távra. VLM Kereskedés. Érdeklődni: 30/586-5660, vlmkereskedes@gmail.com Fizetés megegyezés szerint. KECSKEMÉTI szállodába szobaasszonyt felveszünk. Érd.: személyesen, 14:00-15:00 között, 6000 Kecskemét, Beniczky Ferenc u. 4. sz. alatt (Hotel UNO) KARRIER IMPRESSZUM Kecskeméti Szuperinfó Megjelenik minden hétfőn 38.000 példányban. Lapzárta: csütörtök 12 óra Felelõs kiadó: Hírös Modul Kft. Felelõs szerkesztõ: Zakar László Szerkesztõség: 6000 Kecskemét, Kőhíd utca 17. Tel./fax.: 76/498-479 www.keszin.hu info@keszin.hu Nyomda: Lapcom Zrt. 6729 Szeged, Szabadkai út 20. Terjeszti: MEDA-PRESS KFT. Terjesztési területek: Ballószög, Helvécia, Hetényegyháza, Jakabszállás, Kadafalva, Katonatelep, Kecskemét, Lajosmizse, Városföld. A hirdetések tartalmáért felelõsséget nem vállalunk! Eng. szám: 75.480/1997
10 2019. március 11. KARRIER AZONNALI KEZDÉSSEL TAKARÍTÓ kollégákat keresünk a kecskeméti Auchan áruházba, napi takarítás elvégzésére. Olyan hölgyeket/urakat keresünk, akik munkájukra és önmagukra is egyaránt igényesek. Munkavégzés: folyamatos munkarendben, hétfőtől- vasárnapig 04:00-13:00-ig vagy 13:00-22:00-ig, megbeszélés szerint heti két szabadnap. Amit mi biztosítunk leendő munkatársainknak: hosszú távú bejelentett állás, piacképes munkabér, munkaruha és munkához szükséges eszközök, télen meleg, nyáron hűvös munkahely. Jelentkezni fényképes önéletrajzzal a takaritasmunka@ttti.hu megjegyzésbe Kecskemét Auchan vagy +36 70 977 0505 -ös telefonszámon, hétköznaponként 09:00-17:00-ig.
www.keszin.hu 11 EZEKET FELESLEGES AZ ÖNÉLETRAJZBA ÍRNI Az önéletrajz terjedelme általában 2 oldalig elfogadott, ennél hosszabb önéletrajz csak nagyon indokolt esetben lehet hatékony. Ezért is érdemes spórolni a hellyel a lapon, és csak olyan információkat beadni, amik valóban a szakmai hozzáállásodat, tehetségedet, tudásodat mutatják. SZEMÉLYES ADATOK A személyes adatok rovatban csakis a kapcsolati adataidnak van helye. Telefonszámok, e-mail cím, Skype, Linkedin stb. A születési idő, lakcím csak diszkriminációs tényezőként tud működni, ezzel hátráltat. A születési hely megjelölésének végképp nincs értelme, hiszen nem értelmezhető az a kérdés például, hogy egy békéscsabai vagy egy kaposvári születésű jelentkező alkalmasabb-e egy zalaegerszegi állásra. TANULMÁNYOK Általában a legmagasabb iskolai végzettség a fontos, illetve az, amelyik az adott álláshoz szükséges tudást adta. Ezért középiskola, általános iskola megnevezése általában nem kell az önéletrajzba. Kivételek persze vannak: ha abba az iskolába jelentkezel egy állásra, ahol valaha tanultál, ez egy fontos motivációs tényező lehet, érdemes kiemelni. Ha kéttannyelvű gimnáziumba jártál, és az adott nyelv ismerete fontos az álláshoz, mégiscsak érdemes beírni mikor, hol érettségiztél. Ha többféle végzettséged van, csak azokat érdemes beírni, amik az adott álláshoz kötődnek. Lehet, hogy pl. cukrászként kezdted a karriered, de ha most a később megszerzett könyvelői végzettségeddel keresel állást, a cukrászat már nem fontos. Esetleg az önéletrajz hobbi rovatában érdemes lehet megemlíteni. RÖVID IDEJŰ MUNKAVISZONYOK Még akkor is kihagyható az olyan munkahely a felsorolásból, ami csak néhány hónapig tartott, ha időrendben soroljuk fel a volt munkahelyeinket. Az, hogy 5-6 éve egyszer egy munkahely nem vált be, és próbaidőben véget ért a munkaviszonyod, semmit sem jelent, teljesen érdektelen. NEM RELEVÁNS MUNKAHELYEK Előfordul, hogy néha olyan munkát is el kell vállalni, ami a bevételszerzésről szól, nem a szakmai előmenetelről. Ezzel semmi probléma, de a helyet az önéletrajzban fölöslegesen foglalja, ha most szakmai munkára jelentkezel. Kivételek persze itt is vannak: ha az első szakmai állásodra jelentkezel, és jelenlegi munkahelyed pont ilyen átmenetinek szánt hely, azért érdemes beírni, hogy lássák: tudod, mi az, hogy munkahelyre járni dolgozni, milyen, ha főnöke van az embernek, van kialakult munkamorálod. A nem releváns feladatokat ilyenkor nem érdemes felsorolni, csak jelezni a tényt: álltál már munkaviszonyban. ELAVULT SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ISMERETEK Az ismert és használt szoftverek verzióit is érdemes az önéletrajzba írni, a pontatlan Word, Excel, Powerpoint vagy a még elnagyoltabb Microsoft Office nem lesz hatékony. A szoftververziók közül viszont csak azokat érdemes megemlíteni, amit napjainkban is használnak, hiszen senki sem használ már Windows 3.11-et, így ennek ismerete nem is fontos számára. TUDÁS, AMI EGYÉRTELMŰ Internethasználat manapság nem készség, valószínűleg aki e-mailben küld egy önéletrajzot egy online megjelent álláshirdetésre már rendelkezik legalább minimális ismeretekkel. Az internet készségszintű használata manapság már az írástudással egyenértékű, így kár a helyet foglalni vele. www.cvonline.hu KARRIER
12 2019. március 11. TŰZGYÚJTÁSI TILALOM Március 6-tól az ország teljes területére kiterjesztették a tűzgyújtási tilalmat az illetékes hatóságok, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az emberek figyelmét, hogy legyenek fokozottan körültekintőek, az erdőtüzek 99 százalékát ugyanis emberi mulasztás okozza. Az elmúlt két hét tavaszias időjárása, valamint a csapadékmentes, szeles időjárás miatt az ország teljes területén - különösen a parlag és legelő területeken, valamint az azokkal határos erdőterületeken - fokozott tűzveszély alakult ki. Így az elmúlt napokban is szélsőségesen magas volt az erdő- és vegetációtüzek száma a Nébih tájékoztatása szerint: február közepe óta mintegy 2000 erdő- és vegetációtűz keletkezett, amelyek több mint 9000 hektár fával borított és mezőgazdasági területet érintettek. A tilalom idején tilos tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, valamint azok 200 méteres körzetében, ideértve a térképen jelölt területeken található tűzrakó helyeket, a vasút és közút menti fásításokat, valamint a parlag- és gazégetést is. A Nébih felhívja a lakosság figyelmét, hogy a tűzgyújtási tilalom alá eső területeken kiemelten fontos a korlátozó előírások betartása. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térkép segítségével tájékozódhatnak az érdeklődők. MTI A Magyar Kéménygyártó Kft. az általa gyártott KÉMÉNYRENDSZEREK FORGALMAZÁSÁRA vagy kivitelezésére partnereket keres Bács-Kiskun megyében. Magyar Kéménygyártó Kft. 6725 Szeged, Moszkvai krt. 27. Tel.: 62/548-810 www.kemenygyarto.hu kemenygyarto@gmail.com