E L Ő T E R J E S Z T É S A képviselő-testület 2009. május 14-ei ülésére a a KUN ÖSSZEFOGÁS Konzorciumi szerződés módosítására vonatkozóan



Hasonló dokumentumok
NAGYKUN HAGYOMÁNYŐRZŐ TÁRSULÁS társulási megállapodása

A DEBRECENI EGYETEM KONZISZTÓRIUMÁNAK MŰKÖDÉSI RENDJE

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

ELŐTERJESZTÉS. a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés februári ülésére. Tárgy: A megyei közoktatási fejlesztési terv 6.sz. mellékletének módosítása

A MISKOLCI EGYETEMEN FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ HALLGATÓK ELŐNYBEN RÉSZESÍTÉSÉVEL FOGLALKOZÓ BIZOTTSÁG ÜGYRENDJE

J e g y z ő k ö n y v

A 101. TÜZÉREZRED ÉS DANDÁR BARÁTI KÖR ALAPSZABÁLYA

Pallas Athéné Domus Scientiae Alapítvány. Kuratórium Ügyrendje

Bács-Kiskun megye összes településének térképe egy helyen - TÉRKÉPNET - térkép útvonaltervező idő

EU csatl. Szavazó Igen Nem Nem sz. Település Polgármester Irsz. Utca, hsz. Választók Lakósok

TISZAUG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT július 25-én megtartott rendkívüli ülésének

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG A SZEKSZÁRDI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

VAGYONÉPITŐ KLUB ALAPSZABÁLYA

Biatorbágy Város Önkormányzata Képviselő- testületének 24/2016. (XII. 2.) önkormányzati rendelete

TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS. A Térségi Családsegítő- és Gyermekjóléti szolgálat Intézményének felállításáról és működtetéséről

Az OTP Bank Nyrt. Javadalmazási Bizottságának ügyrendje

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

A Laky Ilonka Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

Cégkivonat. Cégkivonat. Page 1 of7. 1.Cégformátói független adatok

1. A Társulási Megállapodás 2. A társulás neve, székhelye, jogállása: pontja az alábbiak szerint módosul:

[Kommunális Építő- és Üzemeltető Szervezet Társulása] TÁRSULÁSI MEGÁLLAPODÁS

J A V A S L A T. az Ózdi Távhőtermelő és Szolgáltató Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

VILLAMOSENERGIA-IPARI MUNKAVÁLLALÓK ÉRDEKVÉDELMI SZAKSZERVEZETE

A KŐSZEGI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR TESTÜLET SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

3./ A Képviselő-testület megbízza a polgármestert a további teendők ellátásával.

Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület Információbiztonsági Szakosztály EIVOK Szervezeti és Működési Szabályzat

Szentesi Közös Önkormányzati Hivatal Jegyzője Műszaki Osztály 6600 Szentes, Kossuth tér 6. 63/

Egységes szerkezetben a 2/2011. (I. 13.) ÜB. sz. módosító határozattal MEZŐKOVÁCSHÁZA VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT ÜGYRENDI BIZOTTSÁGÁNAK ÜGYRENDJE

Postás Tagozat tagozati szabályzata

Alapszabályzat március

Hajdúböszörményi Tankerületi Központ Középkerti Általános Iskola 4220 Hajdúböszörmény, Erdély u. 37. Intézményi Tanács

FELÜGYELŐBIZOTTSÁGI ÜGYREND

Az adomány értéke (Ft) könyv szerinti érték (bruttó, nettó) piaci érték. bruttó bruttó nettó

Tisztelt Polgármester Asszony! Tisztelt Képviselő-testület!

Báta Község Önkormányzatának és Sárpilis Község Önkormányzatának. Óvodai ellátására társulási megállapodás

Megállapodás. I. Általános rendelkezések

Közép-dunántúli Regionális Államigazgatási Kollégium Ügyrendje

Központi Egészségügyi Ügyeleti Szolgálatot Fenntartó Társulást létrehozó mikro-körzeti megállapodás jóváhagyásáról

Jegyzőkönyv. 1. Jászszentlászlói Közös Önkormányzati Hivatal évi költségvetésének módosítása (Írásbeli előterjesztés)

Jegyzőkönyv. Pördefölde Községi Önkormányzat Képviselő-testületének január 30 - án megtartott ülésről.

A POLGÁRI TELEPÜLÉSI ÉRTÉKTÁR BIZOTTSÁG MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA

A MAGYAR KÉZILABDA SZÖVETSÉG SZAKMAI- ÉS VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

Hirdetmény a TakarékPont hálózatán belül a kölcsönös ügyfélkiszolgálás kondícióiról és feltételeiről

A Bükkábrányi Bányász Hagyományokért Egyesület ALAPSZABÁLYA

2/5 A Fókusz Takarékszövetkezet, mint a TakarékPont hálózat tagja, kölcsönös ügyfélkiszolgálással áll saját, valamint más TakarékPont hálózat tag fori

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

J A V A S L A T az Ózdi Kommunikációs Nonprofit Kft. Felügyelő Bizottsága Ügyrendjének jóváhagyására

MEGÁLLAPODÁS-MÓDOSÍTÁS EGYSÉGES SZERKEZETBEN Közös Önkormányzati Hivatal alakításáról és fenntartásáról

Jászszentlászló Község Önkormányzata Képviselő-testületének 19/2016. (XI. 14.) önkormányzati rendelete az egészségügyi alapellátások körzeteiről

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG Ü G Y R E N D J E. módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

ALAPSZABÁLY. I. fejezet Általános rendelkezések

MENETRENDI ÉRTESÍTÉS

E L Ő T E R J E S Z T É S

J E G Y ZŐKÖNYV. HVB. elnök Alapszolgáltatási Központ vezetője. Jászszentlászló polgármestere

AZ ALTEO ENERGIASZOLGÁLTATÓ NYILVÁNOSAN MŰKÖDŐ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG AUDIT BIZOTTSÁGÁNAK Ü G Y R E N D J E

SZABÁLYZAT A MAGYAR KÖNYVVIZSGÁLÓI KAMARA ÁLTAL ADOMÁNYOZHATÓ DÍJAKRÓL, ELISMERÉSEKRŐL

Mátraalmásért Egyesület Alapszabálya

Ügyiratszám:201 /2017. Tárgy: A Csanádpalotai Közös Önkormányzati Hivatal létrehozásáról szóló megállapodás módosítása

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Gyomaendrőd-Csárdaszállás-Hunya Kistérségi Óvoda 5500 Gyomaendrőd, Kossuth L. u. 7.

(1) A Szervezet neve: Szénhidrogén-szállítóvezetéki Szakági Műszaki Bizottság Székhelye: Siófok

E L Ő T E R J E S Z T É S

6. számú melléklet. A juttatási ügyekben eljáró bizottságok ügyrendje. A kari Diákjuttatási és Kollégiumi Bizottság feladata és hatásköre

Café Momus Egyesület A kultúra internetes terjesztéséért ALAPSZABÁLY

Bács-Kiskun megyei országos mellékúthálózat felújítási programjavaslat 2020-ig. Járási javaslatok. Kecskeméti járás Kunszentmiklósi járás

A KYOKUSHIN SHINJU-KAI KARATE EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

GYÖMRŐ 2000 KÖR KULTURÁLIS EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

2. A munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet módosítása

E l ő t e r j e s z t é s. a Megyei Közgyűlés 2006.február 17-i ülésére

A Duna Részvízgyűjtő Vízgazdálkodási Tanács SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. Általános rendelkezések

Kivonat a Bocskaikert Községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 24-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből

NAUTIC370RUN OSZTÁLYSZÖVETSÉG SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA. 1. számú módosítás

Alapító okirat 2017.

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület május 8-án megtartott rendkívüli üléséről

NEVELÉS- ÉS OKTATÁSKUTATÓK SZÖVETSÉGE

A Budapest VI. Kerületi Erkel Ferenc Általános Iskola Intézményi Tanácsának ügyrendje

A Kerge Zerge Természetjáró és Kulturális Egyesület Alapszabálya

Előterjesztés Felsőlajos Község Önkormányzata Képviselő-testületének Ügyrendi Bizottsága április 21-i ülésére

ÉRTESÍTÉS. KVZrt-3/

Kétpó Községi Önkormányzat Képviselőtestületének 47/2010.(XI.12.) határozata

SZERVEZETI ÉS MŐKÖDÉSI SZABÁLYZAT-OT

Az előterjesztés száma: 66/2017.

E L Ő T E R J E S Z T É S. Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének május 29-i ülésére

24. számú. Jegyzőkönyv. Mátraverebély Községi Önkormányzat. Képviselő-testületének

A Felügyelő Bizottság feladatai

Egyéb előterjesztés Békés Város Képviselő-testülete december 1-i ülésére

T Á R G Y M U T A T Ó KENGYEL KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 27-én megtartott rendkívüli NYÍLT ülés jegyzőkönyvéhez

ALAPSZABÁLY BOLGÁR KULTURÁLIS FÓRUM

MAGYAR ERGONÓMIAI TÁRSASÁG ALAPSZAB ÁLYA (Módosította a október 26-i közgyűlés) (Módosította a november 19-i közgyűlés)

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. A l c s ú t d o b o z T e l e p ü l é s. Önkormányzat Képviselő-testületének rendkívüli üléséről

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

Józsefvárosi Közösségi Házak Nonprofit. Korlátolt Felelősségű Társaság Tanácsadó Testületének. ÜGYRENDJE (a továbbiakban: Ügyrend)

Az Egyesület adatai II. Az Egyesület célja. Az iskolai emlékek és hagyományok ápolása, továbbfejlesztése

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 17-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

TISZAROFF KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT SORON KÍVÜLI ÜLÉSE augusztus 08. Határozat:86-87-ig. Rendelet: --ig

* *

Az OTDT Agrártudományi Szakmai Bizottságának Szervezeti és Működési Szabályzata

Átírás:

E L Ő T E R J E S Z T É S A képviselő-testület 2009. május 14-ei ülésére a a KUN ÖSSZEFOGÁS Konzorciumi szerződés módosítására vonatkozóan Tisztelt Képviselőtestület! Az elmúlt évben a Nagykunság és a Kiskunság kun településeinek együttműködése kapcsán döntés született a Kunok I. Világtalálkozójának 2009. évben történő megrendezéséről. A szervezés érdekében az érintett önkormányzatok, szakmai intézmények és civil szervezetek kezdeményezték a KUN ÖSSZEFOGÁS Konzorcium létesítését. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzati Képviselő-testülete a 131/2008. (V. 29.) sz. határozatával úgy döntött, hogy csatlakozik a KUN ÖSSZEFOGÁS Konzorciumhoz. A csatlakozással egyidejűleg elfogadta konzorciumi szerződést is. A KUN ÖSSZEFOGÁS Konzorcium 2008. szeptember 24-én, Kecskeméten megalakult és megkezdte tevékenységét. A Konzorcium zavartalan működése érdekében szükségessé vált a konzorciumi szerződés néhány pontjának módosítása, illetve a szerződés kiegészítése. A Konzorciumi Bizottság javaslata alapján a konzorciumi szerződés: 6.2 b) pontjában a pontokban kifejezés a pontokról kifejezésre változik. A 6.2. a következő l) ponttal egészül ki: l) A Konzorciumi Tanács ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a következőket: - a Hármas-Kerület (Jász-Nagykun-Kiskun Kapitányok Tanácsának) elnökét, - azon települések polgármestereit, akikkel a konzorcium együttműködési megállapodást köt. A szerződés 6.3. f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: f) döntést arról, hogy a szerződéshez csatlakozni kívánó harmadik személlyel szerződést köt-e. A 6.3. pont a következő g) ponttal egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi g) pont h) pontra változik: g) döntés a koordinációs bizottság által előkészített költségvetésről. A 6.5. c) pont a konzorcium költségvetésének előkészítése kifejezéssel bővül. A 6.8. a következő l) ponttal egészül ki: l) A konzorciumi bizottsági ülésre tanácskozási joggal meg kell hívni: - a Hármas-Kerület Jász-Nagykun-Kiskun Kapitányok Tanácsának elnökét, - azon települések polgármestereit, akikkel a konzorcium együttműködési megállapodást köt. A 6.9. a következő f) és g) pontokkal egészül ki.

2 f) A konzorciumi tag, a Konzorciumi tanácshoz címzett írásos nyilatkozatában a konzorciumi tagságáról lemondhat. Lemondás esetén a kilépő tag a tárgyévi tagdíjat köteles megfizetni. g) Lemondás esetén a kilépő tag a szerződés eredményeképpen létrejött vagyoni és más jellegű előnyökre nem tarthat igényt. A konzorciumi szerződés a következő 7. és 8. pontokkal egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi 7-9. pontok jelölése 9-11. jelölésre változik: 7. A konzorcium anyagi forrásai és gazdálkodása: a) konzorcium bevételei: szerződés 5.2. pontjában meghatározottak jogi- és természetes személyek támogatásai, felajánlásai pályázatokból származó bevételek egyéb bevételek b) A Konzorciumi Bizottság pénzeszközeinek kezelésével bármely konzorciumi tagot megbízhat. Megbízás esetén a megbízott konzorciumi tag külön bankszámlát, vagy a meglévő bankszámláján alszámlaszámot nyithat. A számlán történő pénzmozgásokra a megbízottra vonatkozó banki és egyéb jogszabályok vonatkoznak azzal, hogy a bármely kifizetéshez a Bizottság előzetes írásbeli jóváhagyása szükséges. c) A pénzeszközök kezelésével megbízottnak évente beszámolót kell készíteni a Tanács részére a számlán történő pénzmozgásokról. A szerződés megszűnése esetén a Konzorcium vagyonával el kell számolni. 8. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy amennyiben bármely, a konzorcium célját érintő pályázat benyújtására lehetőség nyílik és jellegénél fogva a konzorcium nem jogosult pályázni (nem jogi személy), abban az esetben a Tanács döntésével lehetőséget biztosítanak arra, hogy valamely szerződő fél gesztorként pályázzon. A 10. pontja a következő c) ponttal egészül ki: c) ha a konzorcium tagjai annak megszűnéséről határoznak. A 11. Záró rendelkezések fejezet utolsó szövegrésze az alábbiak szerint módosul. Jelen egységes szerkezetbe foglalt konzorciumi megállapodás módosítást, mint akaratukkal mindenben egyezőt, szerződő felek jóváhagyólag írták alá. Kérem a tisztelt képviselő-testületet az előterjesztés megvitatására és a határozat-tervezet elfogadására. Határozat-tervezet /2009. (II. 24.) sz. önkormányzati határozat a KUN ÖSSZEFOGÁS Konzorciumi szerződés módosításáról 1. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló többszörösen módosított 1990. évi LXV. törvény 1. (6) bekezdésének b) pontja alapján a 131/2008. (V. 29.) sz. önkormányzati határozatával elfogadott KUN ÖSSZEFOGÁS konzorciumi szerződést az alábbiak szerint módosítja.

3 1. 6.2 b) pontjában a pontokban kifejezés a pontokról kifejezésre változzék. 2. A 6.2. a következő l) ponttal egészül ki: l) A Konzorciumi Tanács ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a következőket: - a Hármas-Kerület (Jász-Nagykun-Kiskun Kapitányok Tanácsának) elnökét, - azon települések polgármestereit, akikkel a konzorcium együttműködési megállapodást köt. 3. A szerződés 6.3. f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép: f) döntést arról, hogy a szerződéshez csatlakozni kívánó harmadik személlyel szerződést köt-e. 4. A 6.3. pont a következő g) ponttal egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi g) pont h) pontra változik: g) döntés a koordinációs bizottság által előkészített költségvetésről. 5. A 6.5. c) pont a konzorcium költségvetésének előkészítése kifejezéssel bővül. 6. A 6.8. a következő l) ponttal egészül ki: l) A konzorciumi bizottsági ülésre tanácskozási joggal meg kell hívni: - a Hármas-Kerület Jász-Nagykun-Kiskun Kapitányok Tanácsának elnökét, - azon települések polgármestereit, akikkel a konzorcium együttműködési megállapodást köt. 7. A 6.9. a következő f) és g) pontokkal egészül ki. f) A konzorciumi tag, a Konzorciumi tanácshoz címzett írásos nyilatkozatában a konzorciumi tagságáról lemondhat. Lemondás esetén a kilépő tag a tárgyévi tagdíjat köteles megfizetni. g) Lemondás esetén a kilépő tag a szerződés eredményeképpen létrejött vagyoni és más jellegű előnyökre nem tarthat igényt. 8. A konzorciumi szerződés a következő 7. és 8. pontokkal egészül ki, ezzel egyidejűleg a jelenlegi 7-9. pontok jelölése 9-11. jelölésre változik: 7. A konzorcium anyagi forrásai és gazdálkodása: a) konzorcium bevételei: szerződés 5.2. pontjában meghatározottak jogi- és természetes személyek támogatásai, felajánlásai pályázatokból származó bevételek egyéb bevételek b) A Konzorciumi Bizottság pénzeszközeinek kezelésével bármely konzorciumi tagot megbízhat. Megbízás esetén a megbízott konzorciumi tag külön bankszámlát, vagy a meglévő bankszámláján alszámlaszámot nyithat. A számlán történő pénzmozgásokra a megbízottra vonatkozó banki és egyéb

4 jogszabályok vonatkoznak azzal, hogy a bármely kifizetéshez a Bizottság előzetes írásbeli jóváhagyása szükséges. c) A pénzeszközök kezelésével megbízottnak évente beszámolót kell készíteni a Tanács részére a számlán történő pénzmozgásokról. A szerződés megszűnése esetén a Konzorcium vagyonával el kell számolni. 8. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy amennyiben bármely, a konzorcium célját érintő pályázat benyújtására lehetőség nyílik és jellegénél fogva a konzorcium nem jogosult pályázni (nem jogi személy), abban az esetben a Tanács döntésével lehetőséget biztosítanak arra, hogy valamely szerződő fél gesztorként pályázzon. 9. A 10. pontja a következő c) ponttal egészül ki: c) ha a konzorcium tagjai annak megszűnéséről határoznak. 10. A 11. Záró rendelkezések fejezet utolsó szövegrésze az alábbiak szerint módosul. Jelen egységes szerkezetbe foglalt konzorciumi megállapodás módosítást, mint akaratukkal mindenben egyezőt, szerződő felek jóváhagyólag írták alá. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza Ficsór József polgármestert az egységes szerkezetbe foglalt módosított konzorciumi szerződés aláírására. Felelős: Ficsór József polgármester Határidő: 2009. május 31. Kisújszállás, 2009. március 11. Ficsór József Polgármester

5 KUN ÖSSZEFOGÁS KONZORCIUMI SZERZŐDÉS (EGYSÉGES SZERKEZETBEN) amely létrejött az alábbi konzorciumi tagok között, alulírott helyen és napon az alábbi feltételek mellett: 1. A konzorcium tagjai: Sorsz. N e v e Székhelye 1. Karcag Városi Önkormányzat 5300 Karcag Kossuth tér 1. 2. Kisújszállás Városi Önkormányzat 5310 Kisújszállás Szabadság tér 1. 3. Kenderes Város Önkormányzata 5331 Kenderes Szent István u. 56. 4. Kunhegyes Város Önkormányzata 5340 Kunhegyes Szabadság tér 1. 5. Túrkeve Város Önkormányzata 5420 Túrkeve, Petőfi tér 1. 6. Berekfürdő Község Önkormányzata 5309 Berekfürdő, Berek tér 15. 7. Kunmadaras Nagyközség Önkormányzata 5321 Kunmadaras, Kossuth tér 1. 8. Kétpó Község Önkormányzata 5411 Kétpó, Almássy tér 1. 9. Kunszentmárton Város Önkormányzata 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 1. 10. Balotaszállás Község Önkormányzata 6412 Balotaszállás, Ady E. u. 16. 11. Bugac Község Önkormányzata 6114 Bugac, Béke u. 10. 12. Bugacpusztaháza Község Önkormányzata 6114 Bugacpusztaháza, Számadó u. 24. 13. Csólyospálos Község Önkormányzata 6135 Csólyospálos, Kossuth u. 62. 14. Fülöpháza Község Önkormányzat 6042 Fülöpháza, Kossuth u. 5. 15. Fülöpjakab Község Önkormányzata 6116 Fülöpjakab, Alkotmány u. 1. 16. Fülöpszállás Község Önkormányzata 6085 Fülöpszállás, Petőfi u. 14. 17. Gátér Község Önkormányzata 6111 Gátér, Petőfi S. u. 16. 18. Harkakötöny Község Önkormányzata 6136 Harkakötöny, Kossuth u. 1. 19. Jakabszállás Község Önkormányzata 6078 Jakabszállás, Petőfi u. 14. 20. Jászszentlászló Község Önkormányzata 6133 Jászszentlászló, Dózsa Gy. u. 8. 21. Kerekegyháza Község Önkormányzata 6041 Kerekegyháza, Fő u. 47. 22. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. 23. Kiskunhalas Város Önkormányzata 6400 Kiskunhalas, Kossuth u. 1. 24. Kiskunlacháza Község Önkormányzata 2340 Kiskunlacháza, Kossuth tér 1. 25. Kiskunmajsa Város Önkormányzata 6120 Kiskunmajsa, Fő u. 82. 26. Kocsér Község Önkormányzata 2755 Kocsér, Szent I. tér 1. 27. Kömpöc Község Önkormányzata 6134 Kömpöc, Petőfi u. 10. 28. Kunadacs Község Önkormányzata 6097 Kunadacs, Rákóczi u. 2. 29. Kunfehértó Község Önkormányzata 6413 Kunfehértó, Szabadság tér 8. 30. Kunpeszér Község Önkormányzata 6096 Kunpeszér, Béke út 8. 31. Kunszállás Község Önkormányzata 6115 Kunszállás, Dózsa Gy. u. 24. 32. Kunszentmiklós Község Önkormányzata 6090 Kunszentmiklós, Kálvin tér 12. 33. Ladánybene Község Önkormányzata 6045 Ladánybene, Fő u. 66. 34. Lajosmizse Város Önkormányzata 6050 Lajosmizse, Városház tér 1. 35. Móricgát Község Önkormányzata 6132 Móricgát, Felsőmóricgát 22. 36. Orgovány Község Önkormányzata 6077 Molnár G. u. 2. 37. Petőfiszállás Község Önkormányzata 6113 Petőfiszállás, Kossuth u. 6. 38. Pirtó Község Önkormányzata 6414 Pirtó, Dózsa Gy. u. 19. 39. Szank Község Önkormányzata 6131 Szank, Béke u. 33. 40. Szabadszállás Község Önkormányzata 6080 Szabadszállás, Kálvin tér 1. 41. Üllés Község Önkormányzata 6794 Üllés, Felszabadulás 40. 42. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat 6000 Kecskemét Deák tér 3. 43. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Igazgatósága 6000 Kecskemét Bethlen G. u. 1. 44. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat 5000 Szolnok, Kossuth u.2. 45. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok 5000 Szolnok, Kossuth tér 4. Igazgatósága

46. Kiskun Önkormányzatok Szövetsége 6100 Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 1. 47. KUMÁNIA Kun-Kipcsák Társaság 1111 Budapest, Bartók Béla út 52. IV. em. 1/A 48. Kunszövetség 5300 Karcag, Kossuth tér 1. 49. Nagykun Hagyományőrző Társulás 5310 Kisújszállás, Szabadság tér 1. 6 A konzorciumban résztvevők részletes adatai a szerződés elválaszthatatlan részét képező 1. sz. mellékletben találhatók. 2. A szerződés tárgya: A szerződés a kun identitás tudat és hagyományok megőrzésére, ápolására és továbbfejlesztése érdekében kifejtett tudományos, oktatási, kulturális és turisztikai célok közös megvalósítására terjed ki a konzorcium tagjainak együttműködésével. A Kunok Világtalálkozójának háromévenként történő közös megrendezése. Először 2009. szeptember hónapban a szerződés mellékletét képező program alapján. Nemzetközi kapcsolatok ápolása. A szerződés tárgya tekintetében pályázatok készítése. 3. A szerződés időbeli hatálya: Jelen szerződés az aláírása napján lép hatályba és határozatlan ideig tart. 4. A konzorcium szakmai vezetőjének (továbbiakban: koordinátor) feladatai, meghatalmazási köre: 4.1. A konzorcium tagjai koordinátornak: Ficsor József Kiskunfélegyháza Városi Önkormányzat polgármesterét, a Kiskun Önkormányzatok Szövetségének elnökét jelölik ki, három év időtartamra. 4.2. A koordinátor - ellátja a konzorcium szakmai irányítását, - megszervezi a pályázatok elkészítését, - szervezi és irányítja a feladatok végzését, - vezeti és irányítja a Konzorciumi Bizottságot. 4.3. A konzorcium tagjai felhatalmazzák a koordinátort a konzorcium teljes körű képviseletére. 5. A konzorciumi tagok kötelezettségei: 5.1. A konzorciumi tagok vállalják, hogy a 2. pontban meghatározott feladatok végrehajtásában tevékenyen részt vesznek. 5.2. A feladatok végrehajtásához szükséges forrásokat a tagok biztosítják a következők szerint: - települési önkormányzatok: 1,- Ft/fő/év összegben, de minimum 1. 000 Ft. - megyei önkormányzatok: 10.000,- Ft/év, - egyéb szervezetek, jogi és természetes személyek: 10.000,- Ft/év. 5.3. A feladatok teljesítését a konzorciumi tag önhibáján kívüli ok miatt veszélyeztető körülményről a konzorciumi tag köteles haladéktalanul, de legkésőbb a véghatáridő előtt 30 munkanappal a koordinátort értesíteni. A koordinátor köteles 5 munkanapon belül a szükséges intézkedések végett a Konzorciumi Tanácsot összehívni és a tervezett intézkedéseket jóváhagyatni.

7 5.4. Amennyiben valamelyik konzorciumi tag a szerződés tárgyaként meghatározott feladat befejezési határideje előtt felfüggeszti konzorciumi tevékenységét és kilép a konzorciumból, úgy a kilépését követő időszakban keletkezett eredmények hasznosítására nem jogosult. 6. A konzorcium működése: 6.1. A konzorcium legfelsőbb döntéshozatali szerve a Konzorciumi Tanács, amely a tagok összességéből áll. A Tanács elnöke a koordinátor. 6.2. A Konzorciumi Tanács működése: (a) A Tanács szükség szerint, de legalább évente egyszer ülésezik. Az ülést a koordinátor hívja össze. A koordinátor a napirendi pontok megjelölését tartalmazó meghívón keresztül legkésőbb az ülést megelőző 8 naptári napot megelőzően tájékoztatja a tagokat az ülésről. Rendkívüli esetben bármely konzorciumi tag kérheti a koordinátortól a napirendi pontok megjelölése mellett az ülés összehívását. (b) A Tanács az előzőleg szabályszerűen kézbesített meghívóban foglalt napirendi pontokról hoz határozatot. (c) A napirendben nem szereplő kérdésekben csak akkor dönthet a Tanács, ha az ülésen valamennyi tag megjelent és a napirendi pont tárgyalását a tagok egyszerű többséggel jóváhagyták. (d) A tagokat rendkívüli esetben távollétük, vagy akadályoztatásuk esetén írásban is fel lehet hívni szavazásra. (e) Minden tag 1 szavazattal rendelkezik. (f) Az ülés határozatképes, ha a tagok több mint 50 %-a jelen van. (g) A Tanács egyszerű szótöbbséggel hozza határozatait. Szavazategyenlőség esetén a koordinátor szavazata dönt. (h) A szavazáskor való tartózkodás a szavazati arányokat és érvényességet nem érinti. (i) Valamennyi tag jogosult a Tanács által hozott határozattal szemben jelzett fenntartásait és ellenvéleményét írásban a koordinátorhoz eljuttatni, melyet a koordinátor az ülés jegyzőkönyvének mellékleteként köteles dokumentálni. (j) Valamennyi tag jogosult írásban a napirendre vonatkozóan javaslatot tenni a koordinátornál úgy, hogy a kérdéses napirendi pontnak a többi taggal történő szabályszerű ismertetése az ülés szabályszerű összehívását ne késleltesse. (k) Az ülés jegyzőkönyvét az ülést követő 8 munkanapon belül küldi meg a koordinátor a tagoknak. A jegyzőkönyv elfogadottnak tekinthető, ha a tagok a jegyzőkönyv megküldését követő 8 munkanapon belül nem támasztanak írásban kifogást. (l) A Konzorciumi Tanács ülésére tanácskozási joggal meg kell hívni a következőket: - Jász-Nagykun-Kiskun Kapitányok Tanácsának elnökét, - Azon települések polgármestereit, akivel a Konzorcium együttműködési megállapodást köt. 6.3. A Konzorciumi Tanács hatásköre: a., döntés a 2. pontban meghatározott feladatok végzéséről, b., döntés a feladatok pénzügyi forrásairól, c., döntés pályázaton való részvételről, d., döntés a konzorcium megszüntetéséről, a konzorciumi szerződés módosításáról, e., döntés konzorciumi tag kizárásáról, f., döntés arról, hogy a szerződéshez csatlakozni kívánó harmadik személlyel partnerként szerződést köt-e. g., döntés a Koordinációs Bizottság által előkészített költségvetésről, h., döntés minden olyan kérdésében, amely nem tartozik a Konzorciumi Bizottság hatáskörébe. 6.4. A konzorcium a konzorciumi tagok közül 10 fős Konzorciumi Bizottságot hoz létre, amely a konzorcium operatív szerveként működik. 6.5. A Konzorciumi Bizottság hatásköre: (a) A feladatok sikeres végrehajtásának koordinálása (b) A vállalt feladatok ütemezése, teljesítésük értékelése (c) A pénzügyi, számviteli feladatok ellátása, a Konzorcium költségvetésének előkészítése

8 (d) A működés során létrejött eredmények publikálhatóságának megítélése, engedélyezése (e) Döntés az esetleges eredmények hasznosításáról, felhasználásáról (f) Döntés a kiváló konzorciumi tagot felváltó harmadik személy kérdésében (g) Döntés valamennyi olyan kérdésben, mely a feladatok eredményes megvalósításával kapcsolatos 6.6. A Koordinációs Bizottság tagjai: (a) A bizottsági tagot a konzorciumi tag delegálja (b) A bizottsági tagok jegyzéke jelen szerződés 2. sz. mellékletét képezi (c) A bizottsági tag jegyzék tartalmazza a tagok nevét, a bizottságban betöltött tisztségét és a képviselt szervet. (d) A bizottsági tagok helyettesítése esetén a delegáló konzorciumi tag köteles a tartalmilag és formailag szabályos meghatalmazást az új bizottsági tag részére kiállítani (e) A bizottsági tag meghatalmazása eseti jellegű is lehet. (f) A konzorciumi tagok kötelesek a folyamatos, változatlan képviselet biztosítására törekedni. (g) A bizottsági tagok kötelesek tevékenységüket az általában elvárható legnagyobb gondosság mellett és legmagasabb szakmai színvonalon úgy végezni, hogy az a feladatok végrehajtását elősegítse. (h) A bizottsági tag köteles a jelen szerződés teljesítéséhez szükséges információkat és dokumentumokat határidőben és szabályszerűen megküldeni a koordinátornak. 6.7. A Konzorciumi Bizottság elnöke a koordinátor. (a) Összehívja és vezeti a bizottság üléseit (b) Gondoskodik az ülések jegyzőkönyvvezetéséről és szabályszerű dokumentálásáról (c) Elkészíti, és határidőben továbbítja a munka állására vonatkozó jelentéseket a konzorciumi tagok részére (d) Képviseli a konzorciumot harmadik személyek előtt (e) Megtesz minden olyan lépést, amely a feladatok zökkenőmentes végrehajtását elősegíti. 6.8. A Konzorciumi Bizottság működése: (a) A Bizottság szükség szerint, de legalább évente kétszer ülésezik. Az ülést az elnök hívja össze. Az elnök a napirendi pontok megjelölését tartalmazó meghívón keresztül legkésőbb az ülést megelőző 8 naptári napot megelőzően tájékoztatja a tagokat az ülésről. Rendkívüli esetben bármely konzorciumi tag kérheti az elnöktől a napirendi pontok megjelölése mellett az ülés összehívását. (b) A Bizottság az előzőleg szabályszerűen kézbesített meghívóban foglalt napirendi pontokban hoz határozatot. (c) A napirendben nem szereplő kérdésekben csak akkor dönthet a Bizottság, ha az ülésen valamennyi tag megjelent és a napirendi pont tárgyalását a tagok egyszerű többséggel jóváhagyták. (d) A bizottsági tagokat rendkívüli esetben távollétük, vagy akadályoztatásuk esetén írásban is fel lehet hívni szavazásra. (e) Minden bizottsági tag 1 szavazattal rendelkezik. (f) Az ülés határozatképes, ha tagjainak legalább 2/3-a jelen van, kivéve az egyhangú döntést igénylő kérdésekben, amikor valamennyi bizottsági tag jelenléte szükséges. (g) Az ülés jelen szerződés 6.5 (c, e, g) pontjaiban foglalt esetekben egyhangú szavazással, egyéb esetekben szótöbbséggel hozza határozatait. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. (h) A szavazáskor való tartózkodás a szavazati arányokat és érvényességet nem érinti. (i) Valamennyi tag jogosult a Bizottság által hozott határozattal szemben jelzett fenntartásait és ellenvéleményét írásban az elnökhöz eljuttatni, melyet az elnök az ülés jegyzőkönyvének mellékleteként köteles dokumentálni. (j) Valamennyi tag jogosult írásban a napirendre vonatkozóan javaslatot tenni az elnöknél, úgy, hogy a kérdéses napirendi pontnak a többi taggal történő szabályszerű ismertetése az ülés szabályszerű összehívását ne késleltesse. (k) Az ülés jegyzőkönyvét az ülést követő 8 munkanapon belül küldi meg az elnök a bizottsági tagoknak. A jegyzőkönyv elfogadottnak tekinthető, ha a tagok a jegyzőkönyv megküldését követő 8 munkanapon belül nem támasztanak írásban kifogást. (l) A konzorciumi bizottsági ülésre tanácskozási joggal meg kell hívni:

9 - a Hármas-Kerület Jász-Nagykun-Kiskun Kapitányok Tanácsának elnökét, - azon települések polgármestereit, akikkel a konzorcium együttműködési megállapodást köt. 6.9. Konzorciumi tagok együttműködése: (a) A konzorciumi tagok elsősorban a Bizottság tagjain keresztül tartják a kapcsolatot más konzorciumi tagokkal és a koordinátorral. (b) A konzorciumi tagok kötelesek a teljesítésben beálló bármilyen késedelemről, akadályról haladéktalanul értesíteni a Bizottságot. (c) A konzorciumi tagok haladéktalanul kötelesek értesíteni a Bizottságot feladatokat is érintő, harmadik személyekkel folytatott érdemi megbeszélésekről. (d) A konzorciumi tagok a feladat megvalósítása során egymásnak átadott információk és anyagok tekintetében kötelesek úgy eljárni, hogy azok átadásakor valamennyi olyan információt megadjanak az átvevőnek, mely az átadott anyagok, információk tekintetében a felhasználás korlátait és feltételeit ismerteti. Ezek hiányából adódóan felmerülő károkért az átadó konzorciumi tag korlátlan felelősséget vállal. (e) Ha valamely konzorciumi tag hibájából a feladat megvalósításához szükséges támogatás átutalása késedelmet szenved, köteles a hibát okozó konzorciumi tag a többi tagnál jelentkezett valamennyi kárt megtéríteni. (f) A konzorciumi tag, a Konzorciumi tanácshoz címzett írásos nyilatkozatában a konzorciumi tagságáról lemondhat. Lemondás esetén a kilépő tag a tárgyévi tagdíjat köteles megfizetni. (g) Lemondás esetén a kilépő tag a szerződés eredményeképpen létrejött vagyoni és más jellegű előnyökre nem tarthat igényt. 7. A konzorcium anyagi forrásai és gazdálkodása: a) konzorcium bevételei: szerződés 5.2 pontjában meghatározottak jogi- és természetes személyek támogatásai, felajánlásai pályázatokból származó bevételek egyéb bevételek b) A Konzorciumi Bizottság pénzeszközeinek kezelésével bármely konzorciumi tagot megbízhat. Megbízás esetén a megbízott konzorciumi tag külön bankszámlát, vagy a meglévő bankszámláján alszámlaszámot nyithat. A számlán történő pénzmozgásokra a megbízottra vonatkozó banki és egyéb jogszabályok vonatkoznak azzal, hogy a bármely kifizetéshez a Bizottság előzetes írásbeli jóváhagyása szükséges. c) A pénzeszközök kezelésével megbízottnak évente beszámolót kell készíteni a Tanács részére a számlán történő pénzmozgásokról. A szerződés megszűnése esetén a Konzorcium vagyonával el kell számolni. 8. Szerződő felek megállapodnak abban, hogy amennyiben bármely, a konzorcium célját érintő pályázat benyújtására lehetőség nyílik és jellegénél fogva a konzorcium nem jogosult pályázni (nem jogi személy), abban az esetben a Tanács döntésével lehetőséget biztosítanak arra, hogy valamely szerződő fél gesztorként pályázzon. 9. Titoktartási kötelezettség A konzorcium tagjai jelen megállapodás aláírásával kötelezettséget vállalnak arra, hogy a feladatok megvalósítása során tudomásukra jutott valamennyi információt és adatot üzleti titokként kezelik. Azokról kívülálló harmadik személyek részére semmiféle jogcímen és semmilyen formával beleértve a részadatot és részinformációt is tájékoztatást nem adnak. A titoktartási kötelezettséget a konzorcium tagjai határidő nélkül tekintik kötelezettségüknek.

10 10. A szerződés megszűnésének esetei: a) ha a célját megvalósította, b) ha a cél megvalósítása többé nem lehetséges. c) ha a konzorcium tagjai annak megszűnéséről határoznak. 11. Záró rendelkezések Jelen konzorciumi szerződés kizárólag íráson módosítható. Jelen megállapodásból származó bármely vitás kérdés rendezésére amennyiben a konzorcium tagjai közötti egyeztetések békés úton nem vezetnek eredményre a szerződő felek a Bács-Kiskun Megyei Bíróság illetékességét kötik ki. Jelen konzorciumi megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a polgári jog általános szabályai irányadók. Jelen egységes szerkezetbe foglalt konzorciumi megállapodás módosítást, mint akaratukkal mindenben egyezőt, szerződő felek jóváhagyólag írták alá. Kelt: 2009. 1. Karcag, Dr. Fazekas Sándor.... 2. Kisújszállás, Kecze István.... 3. Kenderes, Bogdán Péter.... 4. Kunhegyes, Szabó András...... 5. Túrkeve, Cseh Sándor... 6. Berekfürdő, Cséti Attila... 7. Kunmadaras, Márki Sándor..

8. Kétpó, Boldog István... 11 9. Kunszentmárton, Dr. Czuczi Mihály... 10. Balotaszállás, Huszta István....... 11. Bugac, Szabó László.. 12. Bugacpusztaháza, Berczeli István. 13. Csólyospálos, Á. Fúrús János.. 14. Fülöpháza, Pesti Józsefné.. 15. Fülöpjakab, Csáki Béla.. 16. Fülöpszállás, Cseh Szakáll Sándor 17. Gátér, Urbán Istvánné. 18. Harkakötöny, Győri Endre. 19. Jakabszállás, Szabó Mihály...

20. Jászszentlászló, Papp József.. 12 21. Kerekegyháza, Dr, Kelemen Márk. 22. Kiskunfélegyháza, Ficsór József 23. Kiskunhalas, Dr, Várnai László..... 24. Kiskunlacháza, Dr. Répás Róbert..... 25. Kiskunmajsa, Terbe Zoltán. 26. Kocsér, Bodnár András..... 27. Kömpöc, Szanka Péter Géza..... 28. Kunadacs, Sipos Balázs József..... 29. Kunfehértó, Gömzsik László.. 30. Kunpeszér, Sipos Gyuláné.. 31. Kunszállás, Kovács Imre.

32. Kunszentmiklós, Bődi Szabolcs. 13 33. Ladánybene, Kardos Attila. 34. Lajosmizse, Basky András.. 35. Móricgát, Csontos Máté.. 36. Orgovány, Maszlik István.. 37. Petőfiszállás, Seres Lajosné. 38. Szank, Patkó Zsolt..... 39. Szabadszállás, Dr, Balázs Sándor..... 40. Üllés, Nagy Attila Gyula. 41. Pirtó, Nagy Ferenc. 42. Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat, Bányai Gábor elnök.

14 43. Bács-Kiskun Megyei Múzeumok Igazgatósága, Laczkó János.... 44. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat, Kovács Sándor alelnök..... 45. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Múzeumok Igazgatósága, Dr. Horváth László.... 46. Kiskun Önkormányzatok Szövetsége, Ficsór József elnök. 47. KUMÁNIA Kun-Kipcsák Társaság, Vad László elnök.... 48. Kunszövetség, Dr. Fazekas Sándor elnök..... 49. Nagykun Hagyományőrző Társulás, Kecze István elnök.