93 J E G Y Z Ő K Ö N Y V Készült: Jászdózsa Községi Önkormányzat Pénzügyi Bizottságának 2016. november 22- én megtartott rendes ülésén. Az ülés helye: Jelen vannak: A községháza nagyterme mellékelt jelenléti ív szerint. (A jegyzőkönyv az elhangzottakat nem szó szerint tartalmazza, a lényegét foglalja össze.) Baranyi Sándor a bizottság elnöke tisztelettel köszöntötte a megjelent bizottsági tagokat, meghívott vendégeket. Megállapította, hogy a bizottsági ülés határozatképes, mivel 5 fő bizottsági tagból 3 fő jelent meg, - Baranyi Sándor a bizottság elnöke, Dér Katalin és Gyenes László bizottsági tagok - így az ülést Távolmaradásukat bejelentették Szerző Tiborné, Süket Győző bizottsági tagok. Meghívottak: Dr. Szerencsés István Némethné Harsányi Katalin Julianna al Bolyós Róbert képviselő Kóródi Anikó Zsuzsanna képviselő Botlik Tiborné jegyző Bollók László ügyintéző megjelent megjelent megjelent megjelent megjelent megjelent Baranyi Sándor megkérdezte a bizottság tagjait, hogy a meghívottaknak hozzászólási jogot biztosítanak-e? Megállapította, hogy 3 igen szavazattal a meghívottaknak hozzászólási jogot biztosítottak. Ezt követően Baranyi Sándor a bizottság elnöke a meghívóban kiküldött napirendi pontok elfogadását javasolta. Megkérdezte a bizottság tagjait, van-e más javaslat a napirendekre vonatkozóan? Mivel más javaslat nem hangzott el, Baranyi Sándor a bizottság elnöke javasolta a meghívóban kiküldött napirendek megtárgyalását. A javaslatot a bizottság tagjai 3 igen szavazattal egyhangúan elfogadták és az alábbi Pénzügyi Bizottsági határozatot hozták. 72/2016. (XI. 22.) határozata: A megtárgyalandó napirendi pontok elfogadásáról. Beszámolók: 1.) Beszámoló a Pénzügyi Bizottság 2016. évi munkájáról.
94 Előadó: Baranyi Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke Döntést igénylő előterjesztések: 2.) Előterjesztés Jászdózsa Község 2016. évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2016.(II. 12.) önkormányzati rendelet módosítására. 3.) Előterjesztés a szociális célú szénre való jogosultságról, az igénylés feltételeiről szóló rendelet megalkotására. 4.) Előterjesztés a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009. (II.13.) önkormányzati rendelet módosítására. 5.) Előterjesztés a talajterhelési díj helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására. 6.) Előterjesztés a helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet módosítására. 7.) Előterjesztés a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíjának emelésére. 8.) Előterjesztés Napközi Konyha vállalkozásba adása miatt közalkalmazotti állás átszervezésére. 9.) Előterjesztés Jászdózsa Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására. Előadó: Botlik Tiborné jegyző 10.) Előterjesztés a mazsorett táncoktatás önkormányzati támogatására. 11.) Előterjesztés a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetésére. 12.) Előterjesztés a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodásának módosítására. 13.) Előterjesztés a Képviselő-testület 2017. évi munkatervére. 14.) Előterjesztés Tájházszövetségbe való belépésre. Baranyi Sándor a bizottság elnöke javasolta jegyzőkönyv aláírónak Dér Katalin bizottsági tagot. A bizottság tagjai 2 igen és 1 tartózkodás szavazattal elfogadták, és az alábbi határozatot hozták:
95 73/2016. (XI. 22.) határozata: Jegyzőkönyv hitelesítő megválasztásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága Dér Katalin bizottsági tagot megválasztotta jegyzőkönyv hitelesítőnek. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke az 1.) pont tárgyalását kezdeményezte. 1./ Napirendi pont: 1.) Beszámoló a Pénzügyi Bizottság 2016. évi munkájáról. Baranyi Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke Baranyi Sándor a bizottság elnöke a napirend előadója az írásos anyagot szóban nem kívánta Gyenes László bizottsági tag elfogadásra javasolja a beszámolót. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a Pénzügyi Bizottság 2016. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. 74/2016. (XI. 22.) határozata: A Pénzügyi Bizottság 2016. évi munkájáról. Pénzügyi Bizottság 2016. évi munkájáról szóló beszámoló elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően.
96 Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 2.) pont tárgyalását kezdeményezte. 2./ Napirendi pont: 2.) Előterjesztés Jászdózsa Község Dr. Szerencsés István 2016. évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet módosítására. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község 2016. évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. 75/2016. (XI. 22.) határozata: Jászdózsa Község 2016. évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról. Jászdózsa Község 2016. évi költségvetésének megállapításáról szóló 3/2016. (II. 12.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 3.) pont tárgyalását kezdeményezte.
97 3./ Napirendi pont: 3.) Előterjesztés a szociális célú szénre való jogosultságról, Dr. Szerencsés István az igénylés feltételeiről szóló rendelet megalkotására. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a szociális célú szénre való jogosultságról, az igénylés feltételeiről szóló rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. 76/2016. (XI. 22.) határozata: A szociális célú szénre való jogosultságról, az igénylés feltételeiről szóló rendelet megalkotásáról. szociális célú szénre való jogosultságról, az igénylés feltételeiről szóló rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 4.) pont tárgyalását kezdeményezte. 4./ Napirendi pont: 4.) Előterjesztés a szociális rászorultságtól függő pénzbeli Dr. Szerencsés István és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009. (II.13.) önkormányzati rendelet módosítására.
98 Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. 77/2016. (XI. 22.) határozata: A szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról. szociális rászorultságtól függő pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 4/2009. (II.13.) önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően, akként, hogy a temetési hozzájárulás összege az előterjesztésben javasolt 50.000,- Ft-ban kerüljön megállapításra. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke az 5.) pont tárgyalását kezdeményezte. 5./ Napirendi pont: 5.) Előterjesztés a talajterhelési díj Dr. Szerencsés István helyi szabályairól szóló rendelet megalkotására.
99 Gyenes László bizottsági tag elmondta, hogy jogos a rendelet megalkotása, hisz ha nem kötnek rá a lakosok a szennyvízcsatorna hálózatra, de fogyasztásuk van, akkor számoljanak ezen tulajdonosok a talajterhelési díjra. A jövőben ideköltöző lakosokra is kellene gondolni, akik új házat szeretnének építeni, hogy ők az építkezéskor felmerülő nagyobb vízdíjszámlát hogyan tudják rendezni, illetve hogyan tudnak majd ők rákötni a hálózatra. Botlik Tiborné jegyző elmondta, hogy a talajterhelési díjat annak kell fizetni, akinek az ingatlana el van látva közművel és használja is. Egy lakótelken ez nem valósul meg, így nincs fizetési kötelezettség. Ez csak akkor következik be, ha felépül a lakás és benne is laknak. A lakatlan ingatlanokkal van a baj. Eddig 774 lakás rákötött a szennyvízcsatorna hálózatra. Ezt a számot jónak értékelik a TRV Zrt. munkatársaival, mivel közel 1000 lakott lakással lehet számolni a településen. Ahol a közmű nincs kiépítve, ott nem kell szennyvízdíjat fizetni, illetve később talajterhelési díjat. Hozzávetőlegesen 100 lakás van, ami közművel ellátott, de még nincsenek rákötve a hálózatra. Az év során különböző fórumokon értesítve lettek a lakosok, hogy kik kötelesek rákötni a szennyvízcsatorna hálózatra. A Képviselő-testület szociális támogatást is meghatározott, hogy aki anyagi helyzete miatt nem tudott rákötni, akkor ezzel a segítséggel megoldja a rendszerre való rácsatlakozást. Továbbá elmondta, hogy törvény adta kötelezettsége az Önkormányzatnak a talajterhelési díj helyi szabályairól rendeletet alkotni. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a talajterhelési díj helyi szabályairól szóló rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. 78/2016. (XI. 22.) határozata: A talajterhelési díj helyi szabályairól szóló rendelet megalkotásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja a talajterhelési díj helyi szabályairól szóló rendelet megalkotásáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 6.) pont tárgyalását kezdeményezte.
100 6./ Napirendi pont: 6.) Előterjesztés a helyi iparűzési adóról Dr. Szerencsés István szóló önkormányzati rendelet módosítására. Bolyós Róbert képviselő módosító indítványt fogalmazott meg. Ha valaki Jászdózsán azért vesz meg egy ingatlant, hogy azt ne egy nem szívesen látott személy vegye meg, annak a dózsai lakosnak valamiféle adókedvezményt adjanak. Dr. Szerencsés István úgy gondolja, hogy ezt ki kell megfelelő módon dolgozni. Ezután lehet erről tárgyalni. A következő testületi ülésre viszik majd megtárgyalni ezt a módosító javaslatot. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. 79/2016. (XI. 22.) határozata: A helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet módosításáról. helyi iparűzési adóról szóló önkormányzati rendelet módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a rendelettervezetnek megfelelően. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 7.) pont tárgyalását kezdeményezte. 7./ Napirendi pont:
101 7.) Előterjesztés a REGIO-KOM Térségi Dr. Szerencsés István Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíjának emeléséről. Dr. Szerencsés István a napirend előadója az írásos anyagot szóban kiegészítette. A határozati javaslatban alternatívák vannak. Az eddigi információkból még nem teljesen egyértelmű melyik alternatíva a kedvezőbb. Baranyi Sándor a bizottság elnöke meglátása a tájékoztató elolvasása után, hogy a REGIO- KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás nem tudja igazán, hogy mit szeretne. Úgy gondolja, hogy a Társulásnak ki kellene gazdálkodnia ezt a díjat, s nem szabadna a lakosokra áthárítani ezt a terhet. Az A alternatívát nem tartja jónak. Megjegyezte, hogy a településen nem egy utcában volt, hogy nem vitték el a szemetet. Dr. Szerencsés István elmondta, hogy 4 különböző cég van, a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás, a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Kft., a REGIO-KOM Térségi Hulladékszállító Nonprofit Kft., s a Jászapáti Városüzemeltető Nonprofit Kft.. Baranyi Sándor megjegyzése, hogy a szemetet nem vitték el, az a Jászapáti Városüzemeltető Nonprofit Kft. mulasztására vonatkozik. Gyenes László bizottsági tag nem tudja támogatni ilyen formában az előterjesztést. Dér Katalin bizottsági tag kérdését fogalmazta meg, miszerint meddig lehet halasztani ebben a kérdésben a döntésmeghozatalt. Dr. Szerencsés István elmondta, hogy a 2016-os végéig, mivel ezt a jövő évi költségvetésbe bele kell építeni. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíjának emeléséről szóló előterjesztésben szereplő B pont elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően, miszerint a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíj mértékét 60 Ft/lakos összegben történő társulás általi elfogadását támogatja. Tovább döntött abban, hogy az önkormányzat költségvetésében 55 Ft/lakos összegű tartalékot különít el erre a célra. A javaslatot a bizottság tagjai 2 igen, 1 nem szavazattal elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági határozatot hozták: 80/2016. (XI. 22.) határozata: A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíjának emeléséről.
102 REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíjának emeléséről szóló előterjesztésben szereplő B pont elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően, miszerint a REGIO- KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás 2016. évi tagdíj mértékét 60 Ft/lakos összegben történő társulás általi elfogadását támogatja. Tovább döntött abban, hogy az önkormányzat költségvetésében 55 Ft/lakos összegű tartalékot különít el erre a célra. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 8.) pont tárgyalását kezdeményezte. 8./ Napirendi pont: 8.) Előterjesztés Napközi Konyha vállalkozásba adása Dr. Szerencsés István miatt közalkalmazotti állás átszervezésére. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a Napközi Konyha vállalkozásba adása miatt közalkalmazotti állás átszervezéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. 81/2016. (XI. 22.) határozata: Napközi Konyha vállalkozásba adása miatt közalkalmazotti állás átszervezéséről. Napközi Konyha vállalkozásba adása miatt közalkalmazotti állás átszervezéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően.
103 Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 9.) pont tárgyalását kezdeményezte. 9./ Napirendi pont: 9.) Előterjesztés Jászdózsa Község Önkormányzata Botlik Tiborné 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadására. jegyző Botlik Tiborné jegyző a napirend előadója az írásos anyagot szóban nem kívánta Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. 82/2016. (XI. 22.) határozata: Jászdózsa Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadásáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja Jászdózsa Község Önkormányzata 2017. évi belső ellenőrzési tervének elfogadásáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 10.) pont tárgyalását kezdeményezte. 10./ Napirendi pont:
104 10.) Előterjesztés a mazsorett táncoktatás Dr. Szerencsés István önkormányzati támogatására. Gyenes László bizottsági tag támogathatónak tartja az elképzelést. Megjegyezte, hogy más csoportot pl.: néptáncot, focit, birkózást is támogatni lehetne. A település hírét vivőket mindig támogassa az Önkormányzat. Dér Katalin bizottsági tag megjegyezte, hogy az ő lányai is jártak néptánc oktatásra. Gyakorlott szülőként úgy gondolja, hogy a szülők vállalják a szakkörök plusz költségeit. Dr. Szerencsés István elmondta, hogy következeteseknek kell most lenniük. Baranyi Sándor bizottság elnöke meglátása, hogy következetesnek kell lenniük. Úgy tudja, hogy jelenleg is a táncoktatáshoz az épületet, helszínt biztosítja az Önkormányzat. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a mazsorett táncoktatás önkormányzati támogatásáról szóló előterjesztésben szereplő A pont elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően, miszerint havonta 20.000 Ft, összesen 140.000 Ft önkormányzati támogatást nyújt. A támogatás forrását az Önkormányzat közművelődési feladatainak költségvetésében biztosítja 2016. évben a működési költségek átcsoportosításával, 2017-évben a költségvetés tervezésekor. A javaslatot a bizottság tagjai 2 igen, 1 nem szavazattal elfogadták, és az alábbi Pénzügyi Bizottsági határozatot hozták: 83/2016. (XI. 22.) határozata: A mazsorett táncoktatás önkormányzati támogatásáról. mazsorett táncoktatás önkormányzati támogatásáról szóló előterjesztésben szereplő A pont elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően, miszerint havonta 20.000 Ft, összesen 140.000 Ft önkormányzati támogatást nyújt. A támogatás forrását az Önkormányzat közművelődési feladatainak költségvetésében biztosítja 2016. évben a működési költségek átcsoportosításával, 2017-évben a költségvetés tervezésekor.
105 Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 11.) pont tárgyalását kezdeményezte. 11./ Napirendi pont: 11.) Előterjesztés a Jászsági Családsegítő Dr. Szerencsés István és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetésére. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. 84/2016. (XI. 22.) határozata: A Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetéséről. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja a Jászsági Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat megszüntetéséről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 12.) pont tárgyalását kezdeményezte. 12./ Napirendi pont: 12.) Előterjesztés a REGIO-KOM Térségi Kommunális Dr. Szerencsés István
106 Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodásának módosítására. Baranyi Sándor a bizottság elnöke megkérdezte, hogy gondot okoz-e, hogy az írásos anyagban még a 2014-es ek szerepelnek, s azóta Jászkiséren, illetve Jászszentandráson egyéb okok miatt már nem ezen személyek a ei. Dr. Szerencsés István elmondta, hogy nem okoz ez gondot. Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. 85/2016. (XI. 22.) határozata: A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról. Jászdózsa Község Önkormányzatának Pénzügyi Bizottsága javasolja A REGIO-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Társulás Társulási Megállapodásának módosításáról szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 13.) pont tárgyalását kezdeményezte. 13./ Napirendi pont: 13.) Előterjesztés a Képviselő-testület Dr. Szerencsés István 2017. évi munkatervére.
107 Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a Képviselő-testület 2017. évi munkatervéről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. 86/2016. (XI. 22.) határozata: A Képviselő-testület 2017. évi munkatervéről. Képviselő-testület 2017. évi munkatervéről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Ezek után Baranyi Sándor a bizottság elnöke a 14.) pont tárgyalását kezdeményezte. 14./ Napirendi pont: 14.) Előterjesztés Tájházszövetségbe való belépésre. Dr. Szerencsés István Sándor a bizottság elnöke javasolta, hogy a Pénzügyi Bizottság javasolja a Tájházszövetségbe való belépésről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően.
108 87/2016. (XI. 22.) határozata: A Tájházszövetségbe való belépésről. Tájházszövetségbe való belépésről szóló előterjesztés elfogadását a határozati javaslatnak megfelelően. Mivel a Pénzügyi Bizottság rendes ülésén más napirend, hozzászólás, javaslat, vélemény nem hangzott el, Baranyi Sándor a bizottság elnöke megköszönte a részvételt és az ülést 16:55 órakor bezárta. Kmf. Baranyi Sándor Pénzügyi Bizottság elnöke Dér Katalin Pénzügyi Bizottság tagja