Demokratikus Helyi Közigazgatás Fejlesztéséért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT

Hasonló dokumentumok
A Szabadságharcosokért Közalapítvány alapító okirata, módosításokkal egységes szerkezetben

A Szabadságharcosokért Közalapítvány alapító okirata (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

Alapító okirat 2017.

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

E L Ő T E R J E S Z T É S

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

SZENTGOTTHÁRD VÁROS KÖZBIZTONSÁGÁÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító Okirat Módosítása

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

Bankszámlaszám:

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

A L A P Í T Ó O K I R A T

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

MABE Magyar Belsőépítész Egyesület

A L A P Í T Ó O K I R A T

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Partnerségi információs nap a civil szervezetek előtt álló feladatokról

ORSZÁGOS ÁLLATVÉDELMI ALAPÍTVÁNY SZEGED

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Civil törvény változásai. Péteri Község Önkormányzata

A Szent Gellért Diákszövetség. - módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt ALAPSZABÁLYA december 19.

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

E l ő t e r j e s z t é s

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

VEGYES ÜGYEK Ügyiratszám: 1/334-1/2016. ELŐTERJESZTÉS. a Képviselő-testület április 29-i nyilvános ülésére

Jászdózsa Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 12-én megtartott rendes ülésének jegyzőkönyvéből.

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRAT (tervezet)

Szeged és Térsége Közműfejlesztéseinek Támogatásáért Közalapítvány. Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Egyesületi alapszabály

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

A Dorogi Szénmedence Sportjáért Közalapítvány alapító okiratának 13. számú módosítása

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

Magyar Jogász Egylet Egyesületek

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Határidő: november 30. Felelős: Porga Gyula polgármester. A végrehajtás előkészítéséért felelős köztisztviselő: dr. Dénes Zsuzsanna irodavezető

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

A Veszprém megye közoktatásáért Közalapítvány módosításokkal és kiegészítésekkel egységes szerkezetbe foglalt alapító okirata.

Egyesület-alapítvány. Sáriné dr. Simkó Ágnes HVG-Orac október 9.

Duna Charta Egyesület. Alapszabálya

BFTE - Megismételt rendkívüli taggyűlés Jegyzőkönyv. Nyílt szavazás. Tartózkodás és nem szavazat nélkül egyhangúlag elfogadva.

MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyilvánosan Működő Részvénytársaság

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

ALAPÍTÓ OKIRAT-MÓDOSÍTÁS

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ALAPÍTÓ OKIRAT. Az Alapítók március 7-ei, május 8-ai módosításával egységes szerkezetbe foglalva.(a változások dőlt betűvel jelölve.

Az Openmaps Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

A Tégy a Pető Intézet Gyermekeiért Alapítvány

Magyar Fizikushallgatók Egyesülete Megismételt Közgyűlés Budapest, 2016

ALAPÍTÓ OKIRAT. 1. A Közalapítvány neve: Dorogi Kommunális Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: 2510 Dorog, Bécsi út 71.

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata


Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

Alapító Okirat 2012.

A PÁLFY ALAPÍTVÁNY AZ OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. 1. Az egyesület neve, székhelye:

A Magyar Kézilabda Szövetség. Budapest Hatályos: július 2-től

Közhasznúsági tudnivalók

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT. II. Az alapítvány neve, székhelye. 1) Az alapítvány neve: Segítségnyújtás a Fenntartható Fejlődésért Alapítvány

Átírás:

Demokratikus Helyi Közigazgatás Fejlesztéséért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítás: 1990. Bejegyezve a 01-01-0001079 törvényszéki nyilvántartási szám alatt. A jelen, hatályos Alapító Okirat az 1990. november 22. napján kelt Alapító Okirat Belügyminisztérium alapító áltat módosított szövegével egységes szerkezetben. A módosításokat az Alapító Okirat dőlt betűkkel tartalmazza. 1

A Demokratikus Helyi Közigazgatás Fejlesztéséért Alapítvány módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirata A jelen Alapító okiratban meghatározottak között szerepel a Conseil General de la Drome és a ville de Valence francia önkormányzat. Ezen társalapítók azonban évtizedek óta nem gyakorolják társalapítói jogaikat, amely a hatályos jogszabályok alapján már az alapítványi működést is akadályozza. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:394. (1) bekezdése szerint, ha az alapító meghalt, jogutód nélkül megszűnt vagy másokból az alapító jogit véglegesen nem gyakorolja, az alapítói jogokat az alapító által az alapító okiratban kijelölt személy vagy alapítványi szerv, kijelölés hiányában a kuratórium gyakorolja. Az 1990. november 22. napján elfogadott Alapító Okirat ezen esetre vonatkozó rendelkezést nem tartalmazott, ezért törvény erejénél fogva a Kuratórium vált jogosulttá a francia Alapítók jogainak gyakorlására. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:396. -a szerint az alapítói jogokat és kötelezettségeket az alapító átruházhatja, ha az alapító okiratban vállalt vagyoni hozzájárulását teljesítette. A Conseil General de la Drome és a ville de Valence francia önkormányzat Alapítók vagyoni hozzájárulásukat teljesítették. A fentiekre figyelemmel a Kuratórium, mint a francia Alapítók jogit gyakorló szerv - A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:396. -ában foglaltak alapján a Belügyminisztériummal kötött megállapodással, a Belügyminisztérium részére átruházta a francia Alapítók alapítói jogait és kötelezettségeit. Jelen módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt Alapító Okirat készült a Belügyminisztérium Alapító alapítói döntése, az egyesülés jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény és a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény előírásai szerint azzal, hogy az Alapítvány az alapítói döntésnek megfelelően tevékenységét a 2013. évi CLXXVII. tv. 11. (1) bek. alapján továbbfolytatja. 1. Az Alapítvány neve: Demokratikus Helyi Közigazgatás Fejlesztéséért Alapítvány. 2. Az Alapítvány jogi személy. 3. Az Alapítvány székhelye: 1051 Budapest, József Attila utca 2-4. 4. Az Alapítvány célja: a helyi közigazgatás demokráciájának, szakmai színvonalának fejlesztése, az önkormányzati önállóság kiterjesztése. 4/1. Az Alapítvány működése során, célkitűzéseit a következő formákban valósítja meg: - helyi és területi közigazgatás demokratikus jellegét erősítő szakmai tapasztalatcserék lebonyolítása, tanulmányok készítése, illetve ilyen jellegű kutatási tevékenységek támogatása; 2

- a helyi és területi közigazgatást, különös tekintettel az önkormányzati önállóságot segítő dokumentációk és információk gyűjtése és terjesztése; - az önkormányzati önállóság fejlesztésére irányuló állampolgári kezdeményezése megsegítése és támogatása; - a helyi és területi önkormányzati szervek együttműködésének segítése; - az olyan helyi önkormányzati autonóm kezdeményezések támogatása, amelyek a demokrácia, a néprészvétel, valamint a helyi lakossági közélet erősítését szolgálják; - a központi államigazgatási, illetve annak helyi és területi szervei demokratikus jellegének erősítése, továbbá ezzel kapcsolatos kormányzati és parlamenti munka segítése; - a helyi és területi önkormányzatok szakembereinek, választott képviselőinek alapképzése, illetve továbbképzése; - kiadói tevékenység folytatása; - együttműködés más, a helyi és a területi közigazgatás, valamint az önkormányzatiság fejlesztését szolgáló külföldi szervezetekkel, intézményekkel, alapítványokkal; - az Alapítvány által finanszírozott kutatási és szakértői tevékenység anyagainak az Országgyűlés, illetve a Kormány rendelkezésre bocsátása; - önkormányzati információs és dokumentációs központ létrehozása, kapcsolódó szolgáltatások nyújtása az önkormányzatoknak. 5. Az Alapítvány határozott időre alakul. 6. Az Alapítvány Alapítóinak neve: - Belügyminisztérium (H) - Conseil General de la Drome (F) - ville de Valence (F) - Az Alapítvány alapítói jogait 2015. április 14. napjától külön átruházási megállapodás alapján a Belügyminisztérium alapító gyakorolja. 7. Az Alapítvány vagyona: az Alapítvány részére teljesítendő vagyoni hozzájárulás összege, továbbá a vagyon rendelkezésre bocsátásának módja és ideje: az Alapítvány kezdő tőkéje 2.213.000,- Ft, azaz kettőmillió-kétszáztizenháromezer forint, melynek 50 %-a törzsvagyonnak minősül. A kezdő tőkéből 1.000.000,- Ft-ot, azaz egymillió forintot a Belügyminisztérium, 50.000-50.000, azaz ötvenezer-ötvenezer francia frankot pedig a Conseil General de la Drome és a ville de Valence francia önkormányzatok bocsátottak az Alapítvány rendelkezésére 1990. november 22. napján. Az Alapítvány bankszámláját az OTP Nyrt. 1111 Karinthy Frigyes utca 16. szám alatti bankfiókja kezeli. 8. Csatlakozás az Alapítványhoz: az Alapítvány nyitott, ahhoz magyar vagy külföldi állampolgár, jogi személy vagy bármilyen magyarországi és külföldi kapcsolódhat a cél sokoldalú megvalósításához, ha az Alapítvány céljával egyetért, azt anyagi vagy bármilyen más eszközzel támogatja, ideértve a személyes közreműködést is. A Kuratórium dönt a támogatás és a csatlakozás elfogadásáról vagy elutasításáról. 9. Az Alapítvány gazdasági tevékenysége: az Alapítvány gazdasági tevékenységet másodlagos jelleggel, kizárólag az Alapító Okiratban meghatározott cél megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 3

10. Az Alapítvány vagyonfelhasználása: Az Alapítvány a kuratórium vagyonát a Kuratórium szervezeti és működési szabályzatában foglaltak szerint használhatja és hasznosíthatja. Az Alapítvány a támogatásban részesítettekkel a támogatás célját, az elszámolás tartalmát, határidejét és bizonylatait, az ellenőrzés módját és a szerződésszegés következményeit tartalmazó szerződést köteles kötni. Az Alapítvány befektetési tevékenységet nem folytathat, váltót, illetve más hitelviszonyt megtestesítő értékpapírt nem bocsáthat ki, alapítványi cél megvalósítását veszélyeztető mértékű hitelt nem vehet fel, az államháztartás alrendszereitől kapott támogatást hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használhatja fel. Az Alapítvány céljára közvetlenül fel nem használható és nem hasznosítható adományokat értékesíteni kell. Az értékesítésből befolyó összegeket az Alapítvány vagyonaként kell kezelni. Az Alapítvány céljának elérése érdekében, az Alapítvány céljaira rendelt vagyonból pályázat útján díjat létesíthet, dönthet annak odaítéléséről, anyagi támogatást nyújthat, minden olyan megoldás, tevékenység vagy szervezet részére, amely az Alapítvány céljainak eléréséhez jelentős, széles körben hasznosítható eredményt ígér. Az Alapítvány pályázat kiírása nélkül évente vagyona 5%-ának mértékéig, de legfeljebb összesen egymillió forint (közvetlen vagy közvetett) támogatást nyújt az Alapító Okiratban foglalt célokra. Nem tartoznak e kötelezettség körébe a nyugellátás jellegű ellátások és a természetes személy részére nem ösztöndíj jelleggel nyújtott olyan természetbeni ellátások, amelyek értéke nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének tízszeresét. 11. Az Alapítvány szervei: a Kuratórium és Titkárság. 11/1. Kuratórium 11/1/1. Az Alapítvány ügydöntő, ügyvezető és képviselő szerve a Kuratórium. A Kuratórium elnökből és tagokból áll, összlétszáma 7 (hét) fő. A Kuratórium tagjait az Alapítók határozatlan időtartamra nevezik ki és szükség szerint hívják vissza. A Kuratórium elnökét az Alapítók jelölik ki. A Kuratórium elnöke és tagjai vezető tisztségviselők. Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét nem korlátozták a tevékenység ellátásához szükséges körben. Nem láthatja el a tisztséget az, akit jogerősen szabadságvesztésre ítéltek, a hátrányos következmények alóli mentesítésig, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak, vagy akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől. A Kuratórium tagjait és szükséges adatait az Alapító Okirat 1. számú melléklete tartalmazza. A Kuratórium tagja csak nagykorú, cselekvőképes és büntetlen előéletű természetes személy lehet, aki nem áll foglalkozástól vagy közügyektől eltiltás hatálya alatt. 4

A Kuratóriumi tag nem lehet az Alapítvány kedvezményezettje vagy annak közeli hozzátartozója és nem állhat alkalmazotti, illetve érdekeltségi viszonyban az alapítóval vagy más kuratóriumi taggal sem (megfelelően a Ptk. 3:397. (3-4) bekezdéseiben foglalt követelményeknek). Nem lehet továbbá az Alapítvány felügyelő szervények elnöke, tagja, illetve könyvvizsgálója (eleget téve az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLLXXV. tv. 38. -ában foglaltaknak.) A Kuratóriumi tagság (vezető tisztségviselői megbízás) megszűnik: a) a tag lemondásával, b) a tag halálával, c) a taggal szemben fennálló kizáró ok megállapításával, d) a tag összeférhetetlenségének megállapításával, e) Alapítók által történő visszahívásával, f) a vezető tisztségviselő cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával, g) az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 5. (1) bekezdése alapján e megbízatásnak az Alapítók általi visszavonással. 11/1/2. A Kuratóriumi tagok díjazásban nem részesülnek, a feladatuk ellátásával kapcsolatban felmerült igazolt költségeiket az Alapítvány számla ellenében megtérítheti. 11/1/3. A Kuratórium feladata az Alapítvány céljára rendelt vagyon leghatékonyabb működtetése, köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy az Alapítvány vagyonát a jogszabályok, és gazdasági lehetőségek keretein belül megfelelően gyarapítsa. A Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik: a) az Alapítvány szervezeti és működési szabályzatának meghatározása, b) a Kuratórium ügyrendjének meghatározása, c) a döntés a rendelkezésre bocsátott vagyon felhasználásáról, d) az Alapítvány éves gazdálkodási tervének és mérlegének elfogadása, e) az éves beszámoló elfogadása, f) ösztöndíjak adományozása, g) pályázatok kiírása, beérkezett pályaművek elbírálása, h) meghatározott ügyek intézésére külön szervezeti egység létrehozása és annak működési szabályzatának jóváhagyása, i) szerződés megkötése, j) döntés azokban a kérdésekben, amelyeket az Alapítvány szervezeti és működési szabályzata a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe utal. 11/1/4. A Kuratórium ülései szükség szerint, de legalább évente egyszer tartja. Bármely kuratóriumi tag is kérheti ülés összehívását acél és az megjelölésével, aminek kézhezvételétől számított 8 napon belül az elnök intézkedik a kuratórium összehívásáról. A Kuratórium ülései nyilvánosak, amely jogszabályban meghatározott esetben korlátozható, bármely Kuratóriumi tag javaslatára 2/3-os szótöbbséggel. Kuratórium ülését legalább 15 nappal az ülést megelőzően, írásban, igazolható módon a napirendhez kapcsolódó dokumentáció 5

megküldésével, a kuratórium elnöke hívja össze. A Meghívónak tartalmaznia kell az ülés helyét, idejét és napirendjét úgy, hogy az alkalmas legyen a tagok számára álláspontjuk kialakítására. A Kuratórium határozatképes, ha a leadható szavazatokat képviselő tagoknak több mint a fele jelen van. - A Kuratórium döntéséhez a megjelentek szavazatainak egyszerű szótöbbsége szükséges. A határozathozatalban nem vehet részt az, aki, vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján - kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, továbbá - bármilyen előnyben részesül, illetve aki ellen a határozat alapján pert kellene indítani, - aki a megkötendő jogügyletben, vagy a döntésben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány cél szerinti juttatásai kertében a bárki által megkötés nélkül - igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az Alapítvány által a vezető tisztségviselőknek nyújtott, az Alapító okirat szerinti juttatás. A Kuratórium üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, amely az elhangzottak lényegét összefoglalóan, a határozatokat pedig szó szerint tartalmazza. A jegyzőkönyvet hitelesítőként az ülés levezetője és az ülésen részt vevő kijelölt tag írja alá, akiket a kuratóriumi tagok egyszerű szótöbbséggel választanak meg. Az ülést követő 30 napon belül kell kézbesíteni a jegyzőkönyvet a Kuratórium tagjainak, valamint a határozatot annak, akire vonatkozóan döntést tartalmaz. Az ülések jegyzőkönyveit és határozatait sorszám és naptári időpont megjelöléssel kell ellátni. A jegyzőkönyveket a titkárságon kell tárolni és nyilvántartani. A Kuratóriumi határozatokról vezetni kell a Határozatok Könyvét. A nyilvántartásnak tartalmazni kell a Kuratóriumi határozatok - keltét, tárgyát, hatályát és tartalmát, - meghozatala során az azt támogatók, ellenzők, tartózkodók megjelölését, továbbá a vén szerint megállapítható más jelenlévő személyeket. A Kuratóriumi ülés jegyzőkönyvébe betekinthet az, akinek az ülésen meghozott határozat jogát vagy jogos érdekét érinti. 11/1/5. Titkárság Az Alapítvány adminisztratív feladatokat ellátó szerve a titkárság, melynek élén a titkár áll, aki az Alapítvány adminisztratív ügyekért felelős tisztviselője. A titkárt a Kuratórium bízza meg és annak döntése alapján tiszteletdíjban részesülhet. A titkár feladatköre: - Alapítvány működésével, Kuratórium döntéseinek végrehajtásával kapcsolatos adminisztratív feladatok végrehajtása, - a Kuratórium vagyonkezeléssel kapcsolatos döntéseinek végrehajtása, 6

- A Titkárság alkalmazottaival szemben munkáltatói jogok gyakorlása, - a Kuratórium üléseinek előkészítése, - intézkedés a Kuratórium döntéseinek végrehajtásáról, - az egyszerűsített beszámoló kitöltése, a Kuratóriumhoz elfogadásra történő felterjesztése, valamint az elfogadott beszámolóban való betekinthetőség és az arról való másolatkészítési lehetőség biztosítása, közzététele az egyesülés jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény alapján. A betekintést az Alapítvány szákhelyén történő kifüggesztéssel kell biztosítani, - a Kuratórium üléséről szóló jegyzőkönyv elkészítése, nyilvántartása, kézbesítése és közzétételéről való gondoskodás. 11/1/6. Az Alapítvány képviseletére és a bankszámla feletti rendelkezésre a Kuratórium elnöke jogosult önállóan és általános hatáskörben. A titkár a Kuratórium felhatalmazása alapján jogosult eljárni képviselőként és a bankszámla felett rendelkezni. 11/1/7. A Kuratórium köteles a beszámolót letétbe helyezni az Országos Bírósági Hivatalnál. A beszámolót az Alapítvány a saját honlapján is közzé kell tenni. A Kuratórium határozatait, beszámolóját, bárki megtekintheti, azokból saját költségére másolatot kérhet. A Kuratórium belső szabályzatok útján gondoskodik a határozatai közlési, illetve nyilvánosságra hozatali módjáról, az Alapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba való betekintés rendjéről, az Alapítvány szolgáltatásai igénybevételének módjáról, az Alapítvány beszámolói közlésének módjáról, az Alapítvány által nyújtandó támogatásokkal kapcsolatos pályázzatok rendjéről (formájáról, eljárási szabályairól), a Ptk.-nak az alapítványi előírásokat tartalmazó rendelkezéseire, továbbá az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvényben foglaltakra figyelemmel, olyan nyilvántartás vezetéséről, amelyről a döntésre jogosult szerv döntésének tartalma, időpontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenzők számaránya (ha lehetséges, személye) megállapítható. 11/1/8. A Kuratórium a tevékenységéről szükség szerint, de legalább évenként egy alkalommal köteles tájékoztatni az Alapítói jogkörben eljárót, és gazdálkodásának legfontosabb adatait nyilvánosságra kell hoznia. 12. Az Alapítvány Alapító Okiratát hivatalos lapban közzé kell tenni. 13. Az Alapítvány belső szabályzata az Alapító Okirattal nem lehet ellentétes. 14. Az Alapítvány megszűnése Az Alapítvány megszűnik, ha az alapítvány célját megvalósította, és az alapító új célt nem határoz meg; az alapítvány céljának megvalósítása lehetetlenné vált, és a cél módosítására 7

vagy más alapítvánnyal való egyesülésre nincs mód; vagy az alapítvány három éven át a célja megvalósítása érdekében nem folytat tevékenységet (a Ptk. 3:403 alapján). Az Alapítvány megszűnése esetén az Alapítvány hitelezők kielégítése után fennmaradt vagyonát közigazgatási kutatásokra, illetve közigazgatási szakemberek képzésére kell fordítani. 15. Záró rendelkezések. A jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekre a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény és az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezései az irányadóak. Az Alapítók a jelen Alapító Okiratot elolvasást és értelmezést követően, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag aláírták. A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:394. (1) bekezdése alapján eljáró Kuratórium és Belügyminisztérium között létrejött megállapodásra tekintettel a Conseil General de la Drome és ville de Valence alapítók helyett, mint alapítói joggyakorló Képviseletében eljárva: Budapest, 2016 Dr. Pintér Sándor belügyminiszter 8