KOVÁCS ZOLTÁN VISSZATEKINTÉS A 2010 2014. ÉVI SZEMÉLYES FŐPÁSZTORI KÁNONI VIZITÁCIÓRA Egy többéves projekt : személyes főpásztori látogatás a Főegyházmegyében Erdő Péter bíboros úr kezdeményezésére 2010 februárjában Főegyházmegyénkben hosszú szünet után újra megindult a személyes főpásztori kánoni látogatás. Ezt megelőzően hasonló jellegű vizitáció Serédi Jusztinián bíboros, hercegprímás vezetésével zajlott 1934-ben az akkori Esztergomi Főegyházmegyében. Nagyon is időszerű volt tehát, hogy a Főpásztor ismét személyes egyházlátogatás során győződjön meg a plébániák, egyházmegyei intézmények tényleges helyzetéről, az ott élő, illetve oda járó hívek életéről, valamint a szolgáló papság lelkipásztori örömeiről és mindennapos küzdelmeiről. De éppen ugyanennyire fontos volt az a megerősítés is, melyet az ordinárius személyes látogatása, kérdései, főpásztori útmutatásai és atyai bátorításai jelentettek a paptestvérek és Isten népe számára. Az előkészületek Bíboros Úr már a vizitáció megkezdése előtti hónapokban többször is idézte az Egyházi Törvénykönyvet, amely a megyésfőpásztor számára előírja egyházmegyéjének rendszeres látogatását (vö. cann. 396 398). Ez a több évre tervezett munka azonban egyáltalán nem úgy vette kezdetét, mint a kánoni előírás nyomása alatt valamiféle kényszeres és formális tevékenység, hanem mint örömteli, és sürgető kötelesség és küldetés, mely hosszú évtizedek után most rá vár. Hogyan is kezdjünk hozzá? hangzott a kérdés az előkészítő munkák során. Még most is világosan emlékszem a tervezés legelső lépésére: arra az imádságra, mellyel a Szentlélek világosságát és vezetését kértük Bíboros Úr dolgozószobájában. Az isteni gondviselés ereje, mely Egyházunkat irányítja, megerősítő tapasztalat volt az egész kánoni látogatás során. Az előkészítés szakaszában a legutóbbi kánoni vizitációról fennmaradt feljegyzéseket, valamint a más egyházmegyékben végzett látogatások jegyzőkönyveit is figyelembe véve kérdőív készült, mely a vizitáció során szerzett tapasztalatok fényében egyre kifinomultabb lett, és igyekezett a plébániák életének és működésének minden területére alaposan kitérni. A kérdőíveket kézhez kapva a felelős lelkipásztorok eleinte inkább a rájuk váró munka terhét érezhették, hiszen közel 670 kérdés lelkiismeretes megválaszolása nem ígérkezett könnyű feladatnak. A kérdések hosszú sora kiterjedt
a plébánia életére és annak személyi, valamint anyagi feltételeire. 1 A plébánia és templom(ok) ilyen jellegű számbavétele kiváló alkalmat adott az új áttekintésre, egyegy régebb óta elmaradt leltár elkészítésére, vagy egyszerűen rácsodálkozva: mennyi lelki gazdagságot rejt magában egy-egy plébánia mindennapos élete, közössége, valamint az ott folyó lelkipásztori tevékenységnek milyen erős pontjai, illetve hiányosságai vannak. A látogatások megkezdése előtt a felelős lelkipásztoroktól rövid írásbeli beszámolót kértünk, melyben a szentségkiszolgáltatás és a hitélet főbb adatai, a hitoktatás, a liturgikus (ennek keretében az egyházi ének és zene) és közösségi élet, az utóbbi években tartott plébániai missziók, a betegellátás és a szociális munka alakulásán kívül olyan, a plébánia területén lévő intézményekről, közösségekről is említést kellett tenniük, amelyek meglátogatása különösen is kívánatosnak bizonyult a vizitáció során. A kezdet Némi izgalommal, de mindenképpen nagy várakozással érkezett el a vizitáció kezdésének időpontja: 2010. február 18. A kánoni látogatás a prímási székhelyen, Esztergom városában indult útjára, majd a vidéki régió és Budapest közvetkezett. Néhány hónap elteltével már egyre-másra gyarapodtak is a Főegyházmegyei Hivatalba beérkezett kérések: néhány felelős lelkipásztor önként is jelezte, hogy a látogatás mikor lenne plébániája számára a legalkalmasabb, és hogyan szeretnék azt összekötni valamilyen jeles évfordulóval, bérmálással, vagy a plébániaközösség számára fontos eseménnyel. Természetesen senki sem született vizitátor : a kezdeti lépések tapasztalatait mindig együtt át kellett értékelnünk, hogy a továbbiakban minél hatékonyabb munkát végezhessünk. Több helyen alakult úgy, hogy a Főpásztor váratlanul közbejött, más jellegű kötelezettségei miatt részben vagy egészében valamelyik segédpüspök végezte az adott plébánia vizitációját. Igyekeztünk azonban ilyenkor is úgy alakítani a programot, hogy amennyiben lehetséges, a Főpásztor legalább pár órára találkozhasson a plébánia papságával és népével, például a vizitációs napokat lezáró szentmise alkalmával. Hogyan zajlottak a kánoni látogatás napjai? Az Apostoli Szentszék irányelveit 2 követve a lelkipásztori látogatás kiterjedt a Főegyházmegye plébániáira: a plébániatemplomon és -épületen kívül a plébániák területén található katolikus templomokra, kápolnákra, egyházi intézményekre is. A vizitáció 1 A kérdőív így csoportosította a főbb témákat: I. A templom. II. Az istentisztelet. III. A szentségek kiszolgáltatása. IV. A hit továbbadása és a közösségi élet. V. A plébánia épülete és vagyoni helyzete. VI. Lelkipásztorok és munkatársaik. VII. Szerzetesrendek, katolikus iskolák, katolikus intézmények a területen. VIII. A hívek. 1 A Főegyházmegyei Hivatal munkatársai által szerkesztett kérdőív végső, legteljesebb formáját lásd A főpásztori személyes kánoni látogatás kérdőíve, Budapest, 2011. 2 Lásd Püspöki Kongregáció, Apostolorum successores kezdetű direktóriuma (2004. február 22.), in Enchiridion Vaticanum 22 (2003 2004), nn. 1567 2159; különösen: nn. 2118 2124.
azonban egyáltalán nem merült ki csupán az intézmények, struktúrák adatgyűjtésszerű felülvizsgálatában: konkrét személyekkel, valamint a plébánia életének egyes mozzanataival való találkozások, beszélgetések során kaptunk igazán hiteles képet a helyi egyház életéről. Sor került a plébániák képviselő-testületeivel vagy gondnokságaival, valamint az ott működő munkacsoportok, lelkiségi mozgalmak képviselőivel való találkozásra, iskolák, óvodák, szociális intézmények, otthonukhoz kötött betegek látogatására. A vizitációs napok lelki, ünnepélyes megkoronázása mindig egy főpapi szentmise volt, melyben legtöbbször a bérmálás szentségének kiszolgáltatására is sor került. Több helyütt a felelős lelkipásztor felterjesztésére a Főpásztor a korábban csak megáldott templomot, illetve a szembemiséző oltárt is ünnepélyesen fölszentelte. A vizitáció kevés kivételtől eltekintve leginkább hétvégeken folyt: a pénteki napokon végzett látogatások általában az iskolák, egyházi és világi intézmények mindennapos életébe segítettek betekintést nyerni, míg a szombat-vasárnapi alkalmak inkább a plébánia lelkipásztori valóságába. Nyilvánvalóan két-három nap önmagában kevés ahhoz, hogy mindent kellő alapossággal megvizsgáljunk, körbejárjuk, mélységében megtapasztaljunk. Fontosnak tartom azonban megjegyezni: plébánosaink és templomigazgatóink igyekeztek lelkiismeretesen előkészülni a vizitációra, hogy minél hitelesebb és átfogóbb képet nyújthassanak ebben a pár napban a plébánia életéről. Hálásak vagyunk készséges együttműködésükért! A vizitáció kezdő mozzanata mindig az a néhány percnyi csendes adoráció volt, melyet a Főpásztor munkatársaival és a plébánia papságával a plébániatemplomban végzett. Itt tudatosult bennünk igazán a kemény munkanapok előtt, hogy a plébánia valódi Házigazdájához jöttünk: Krisztushoz, aki Jó Pásztorként viseli gondját nyájának, és itt végzendő szolgálatunkhoz most nekünk is elküldi a Szentlelket, aki
az emberi teljesítmények, igyekezetek mélyén, még hibáinkkal, hiányosságainkkal együtt is minden plébániai közösségben benne működik. A plébániai irodákban az anyakönyvek, Historia Domusok, régi jegyzőkönyvek, nyomtatványok, pénztárkönyvek, leltárok, tulajdoni lapok és egyéb kimutatások ellenőrzése, láttamozása látszólag száraz, formális feladatnak ígérkezett, ám nemegyszer mégis jó alkalmat adott arra, hogy múltunkra rácsodálkozzunk: évitizedekkel vagy éppen egy-két évszázaddal ezelőtt a keresztelések, bérmálások számára, a plébánia életének múltbeli jeles eseményeire, vagy éppen érdekes következtetéseket vonjunk le a plébánia hitéletére, helyrajzi adottságaira, népességére, illetve anyagi helyzetére vonatkozóan. Több helyütt elismeréssel nyugtáztuk a plébániai levéltár gondos vezetését, illetve egy-egy olyan könyvtár meglétét, mely hasznosságán túl a plébános, illetve elődei szellemi-lelki kincstárának szép tanúbizonyságául is szolgált. Egyes plébániák életéhez a fentebb említett intézményeken kívül hozzátartoznak szerzetesintézmények, illetve a megszentelt életet élők közösségei, melyeknek tagjai sokszor rejtett, csöndes imádságukkal, áldozathozatalaikkal biztosítanak egyfajta kegyelmi hátteret a plébánia működéséhez és népének mindennapos életéhez. A velük való személyes találkozások, bensőséges beszélgetések is megerősítést adtak, hogy az Egyház mennyire sokszínű, és küldetésünk teljesítéséhez a Szentlélek milyen sokféle karizmában tudja részesíteni az Isten népét. A vizitáció legbensőségesebb pillanatai között hadd említsem meg a betegekkel való találkozást. Krisztust és az ő szentségeit kiszolgáltató Főpásztort sok beteg őszinte örömmel és meghatódott szívvel várta. Ezek a nem mindennapos találkozások mindennapos kereszthordozásukban erősítették meg szenvedő testvéreinket.
Bíboros Úr gyakran találkozott közéleti vezetőkkel is. Különösen javallott volt ez olyan helyeken, ahol a plébánia és a közélet vezetői között jó kapcsolat állt fenn, vagy éppen ott, ahol egy ilyen találkozás adhatott új lendületet a plébánia és a kerület vagy település vezetése közötti jövőbeni jó együttműködésnek. Vizitáció a Bp.-Terézvárosi Szent Család Plébánián, 2011. november 27. A képen (balról jobbra): Füzes Ádám, Hassay Zsófia, Erdő Péter
A legtöbb helyen a plébániához tartozó egyéb templomokat, kápolnákat, temetőket, esetleg köztéri kereszteket, szobrokat is felkerestük. A helyi egyház területén lévő iskolákkal, óvodákkal, szociális intézményekkel, melyek nem egyházi intézmények, még tovább mélyítette a jó lelkipásztori kapcsolatot a vizitáció során a Főpásztor vagy megbízottjának személyes látogatása. Minden plébánián világossá vált: a plébános nem csupán lelkiatyja a helyi közösségnek, hanem pásztori feladata kiterjed a rábízott javak őrzésére, gyarapítására is. Gondos gazdaként kell tehát ügyelnie a templomok, a plébánia és az ahhoz tartozó ingatlanok épségére, és Isten népének növekedését segítő használatukra. Több helyen szó esett a folyamatban lévő, vagy a közelmúltban elvégzett, illetve a közeljövőre prognosztizált építési vagy tatarozási munkákról, bővítési tervekről, területek észszerű hasznosításának kérdéseiről. Lágymányoson Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspök tiszteletére, valamint a helyben lakó hívek örömére és lelkipásztori ellátására új templomot is szentelt a Főpásztor 2014. október 31-én. Plébániáink lelki gazdagsága Nem találkoztunk két teljesen egyforma plébániával. Nem csupán arra gondolunk itt elsősorban, hogy a lakosság, illetve a hívek száma és társadalmi összetétele, illetve a plébánia területén lévő kórházak, iskolák, templomok, szerzetesközösségek mennyire különfélék. Van, ahol a földrajzi, történelmi adottságok vagy a lelkipásztori sajátosságok miatt a helyi egyház területe kicsi, és a területén alig található más intézmény. Máshol azonban éppen az intézmények, a sokfelől oda érkező emberek pasztorációja, a lelkipásztori valóság összetett és sokszínű mivoltának kezelése jelent igazán komoly kihívást. A helyi egyház azonban min denhol jelentős lelki gazdagságot rejt magában, hiszen Krisztust hordozza és jeleníti meg minden ember előtt.
Egyes helyeken a nemzetiségek sajátos szokásai is árnyalják az ott élő emberek, hívek kulturális életét. Főegyházmegyénk történelmét ismerve komoly gyökerekkel rendelkeznek például a szlovák kultúrához köthető megnyilvánulások. A liturgiában, a hitélet közösségi formáiban a legtöbb helyen már nem igazán mutatkozik meg a nemzetiségi nyelv kizárólagos igénye, de a nemzetiségi csoportok rendszeres találkozásai, közös ünnepei még mindig őriznek bizonyos kulturális elemeket, melyek énekekben, szokásokban testet öltenek. Külön említésre méltó a cigánypasztoráció fontossága. Új kihívást jelent a magyar egyházi valóság számára a lelkipásztorkodás módja roma testvéreink körében. Esztergom határában volt szerencsénk életüket, körülményieket egészen közelről szemügyre venni, lakóhelyüket személyesen is felkeresve. Ez ösztönzést adott arra, hogy később Székely János püspök úr vezetésével személyi plébánia is alakuljon a cigányok lelkipásztori ellátására. Budapesten, a Gát utcában is jelentkezett annak igénye, hogy a templomban intézményes keretek között is folyjon a cigányok pasztorációja. Szembetűnő volt a lelkiségi mozgalmak sokszínűsége a Főegyházmegyében, illetve a különféle lelkiségi csoportok jelenléte az egyes plébániákon vagy templomokban, mely a lelki élet és a lelki megújulás igényét is tükrözi. Több helyütt a hívek kisebb-nagyobb csoportja rendszeresen végez imaórákat, néhol kimondottan engesztelést. Az első szombati rózsafüzér és szentmise is széles körben elterjedt, melyet elhunyt korábbi Főpásztorunk, Paskai László bíboros úr gyakorlatát követve, régi hagyomány alapján a magyar ifjúságért és a családokért ajánlanak fel. Dicséretes,
hogy a legtöbb plébánián vannak olyan hívek, akik rendszeresen, kitartó hűséggel imádkozzák nap mint nap a szentolvasó tizedeit. 3 A vizitáció állandó programjai közé tartozott a képviselő-testülettel, karitász csoportokkal, hitoktatókkal való találkozás. Hívek közösségeivel, családközösségekkel, idősekkel, ifjúsági csoportokkal is beszélgettünk. A jelenkor és a közeljövő kihívásai 2013 őszétől megnövekedett terhet jelent, de a hit továbbadása szempontjából mindenképpen új lehetőségként jelentkezik a kötelezően választható iskolai hitoktatás, mely a hitoktatók számára különösen is nagy feladat. A hitoktatást kötelezően választó gyermekek és szülők jó része nem jut el a plébániára, templomba, ezért a papság és a hitoktatók számára a meg nem keresztelt gyermekek, valamint a megkeresztelt, de hitünktől távol állók megszólítása, oktatása valódi missziós feladatkét jelentkezik. A vizitáció végső hónapjaiban az erre való berendezkedésről, illetve az első lépések nehézségeiről és részeredményeiről is sok szó esett. Egyre inkább szembetűnő volt, hogy a papság csökkenő létszáma és ezáltal is növekvő terhei a plébániák közösségét is egyre inkább próbára teszik. Vidéki régiónkban jellemző, de már a fővárosban is egyre több helyen jelent kihívást több 3 Érdemes belegondolni, hogy a rózsafüzér társulatok abban biztosan kiemelkednek más társulások közül, hogy hosszú idők óta egy és ugyanazon tevékenység által fűznek össze igen sok embert. Plébániai közösségeink legnagyobb részében kisebb-nagyobb rózsafüzér körök működnek, mind aktív részvétellel, mind háttérimádkozók szolgálata által. 3 E témában lásd BARNA GÁBOR: Az Élő Rózsafüzér Társulata. Imádság és imaközösség a 19 21. századi vallási kultúrában. Budapest, 2011, 394.
plébánia ellátása ugyanazon plébános által. Olyan helyeken, ahol nemrégiben még káplán segítette a felelős lelkipásztor munkáját évtizedekkel ezelőtt pedig akár több káplán vagy kisegítő is! most nagyrészt a plébános vagy plébániai kormányzó egymaga áll helyt a pasztoráció napi feladati közt. Több helyen is konstatáltuk: igen nagy segítséget jelent, ahol egy nyugdíjas atya vagy szerzetespap rendszeres kisegítést tud vállalni. Szembetűnő, hogy egy helyben lakó pap milyen sokat jelent a hívek számára, milyen folyamatosságot tud nyújtani a szentségek kiszolgáltatásában (pl. rendszeres gyóntatás), és már puszta jelenléte is mennyire át tudja sugározni a hívekbe a velünk lakó Isten szeretetét. Sajnos számolnunk kell azzal, hogy a közeljövőben ez a jelenlét egyre kevesebb helyen lesz biztosítható. Ennek megértése ösztönzést adhat a hivatásgondozásra és a papi hivatásokért folytatott komoly, őszinte imádságok megszervezésére is. Az elmúlt években a plébániák életében is lecsapódik a temetések pogány szellemben való kezelése a gyászoló rokonság által, nemegyszer magának az elhunytnak még életében kifejezett kérésére. Az elhunytak hamvait tartalmazó urnák hazavitele, a földi maradványok folyóba szórása, kertben elásása, több részre osztva történő elhelyezése vagy eltemetése egyre több helyen divattá vált. Nem is beszélve a magukat egyházi közösségeknek tituláló társaságokról, melyek a jóhiszemű, de tájékozatlan emberek megtévesztésével terelik magukra a gyászolók figyelmét és végeznek egyházi szertartásnak látszó ceremóniákat. Néhány plébánián ezért szembetűnő a temetések számának csökkenése, jóllehet nyilvánvalóan a halálozások számának alakulása nem áll ezzel egyenes arányban. Valódi missziós kihívást jelent a papság és a temetések intézésében segédkező plébániai munkatársak számára annak tudatosítása a hívekben és a templomtól, plébániától nemegyszer távolabb álló gyászolókban, hogy az Üdvözítő három napon át sírban nyugodott, és ezzel szentelte meg hívei sírját, 4 Krisztus üres sírja pedig számunkra is a remény biztos jele. A pogány szokások helyett a katolikus temetés valódi lelki megnyugvást tud adni, ahol pedig anyagi okokra hivatkozva ódzkodnak ettől, ott meg kell keresni annak módját, hogy azon semmiképpen se múljon a temetés. 5 A XX. század első felében több helyütt még virágzó szerzetesközösségek életének radikális létszámbeli hanyatlását figyeltük meg. Sok helyütt jellemző a szerzetesházak elnéptelenedése, de előfordul az itthoni közösség külföldi provinciához csatolása vagy annak alárendelése folytán kivonulása az országból, illetve a fiatalabb hivatások égető hiánya. Valódi tanúságtevő ereje volt azonban annak, amikor egy-egy apró (néha csak 3-4 fős) közösség élő hittel, derűvel élte meg hivatását. 4 Lásd a katolikus temetési szertartásban a sírhely megáldására vonatkozó imádság (vö. pl. Temetési szertartáskönyv. Szent István Társulat, Budapest, 2015, n. 41). 5 Főegyházmegyénk egyre több templomában működik ún. osszárium, ahová egy nagy, közös tartóban, zárt rendszerű szórást végeznek, a név felírásával. Ezeket kívánatos hirdetni a hívek és a gyászolók körében.
Igen sokszor említésre került: a műemlék épületek renoválása, régóta fennálló szerkezeti hibáinak elhárítása, illetve újonnan adódó problémáinak kezelése felelős lelkipásztorainknak komoly fejtörést tud okozni. A második világháború előtt még kegyúri adományból épült és finanszírozott templomok, plébániák fenntartása, állagmegóvása, illetve javítása ma egészen más módon zajlik. Ahol a templom a plébánia tulajdona, különösen is érdemes megtalálni azokat a pályázati, önkormányzati vagy egyéb forrásokat, melyek a hívek adományain túl ezen problémákra megoldást kínálnak. Erdő Péter találkozója a Pálos atyákkal Hangos hírveréssel vagy éppen észrevétlenül, de nemritkán felütheti a fejét a plébániák területén egy-egy újabb keletű, nem kiforrott tanrendszerű, keresztény jellegű (vagy magát annak definiáló) közösség. A felelős lelkipásztor részéről ez is komoly odafigyelést kíván, mivel a hitükben felületes, de jó szándékú, és kimondva-kimondatlanul Istent kereső embereket: egyedülállókat és családok tagjait ezek a közösségek el tudják téríteni saját hitüktől vagy felekezetüktől. Örömmel tapasztaltuk: jó néhány plébános gondot fordít arra is, hogy felnőttkatekézist tartson, és így népével egyegy hitbeli kérdést tanítóhivatali megnyilvánulások alapján komolyan megbeszéljen. Korunk világához tartozik az információk szédületes sebességgel való áramlása, ami nem mindig áll összhangban a hírek, tények helyes továbbadásával. A tapasztalatok azt mutatják: a saját hívek, de az érdeklődők, a plébániától távol állók megszólításában is igen sokat jelent, ha egy plébániának van hozzáértő ember által kezelt, igényes honlapja, Facebook-oldala, melyekre fontos híradások, újabb és újabb életképek, videó- és hanganyagok kerülnek fel. De az egyszerű és tetszetős szóróanyagok sem elhanyagolhatók, melyek nemcsak színesek és látványosak, hanem fontos információkat is tartalmaznak, illetve felkeltik az érdeklődést a plébánián zajló élet iránt. Fényképes dokumentációk, plébániai újságok, kiadványok, a helyi médiával való
kapcsolat révén Krisztus tanítása és a helyi egyház élő közösségének jelenléte könnyebben belép az emberek otthonába és gondolatvilágába. Egyes plébániákon erre is találtunk dicséretes példákat. A személyes beszélgetések Apostoli munkánk végzésében nagyon is rájuk szorulunk halljuk a papszenteléseken a felszentelő imát mondó püspök szájából. 6 A megyéspüspök figyelme nem terjedhet ki az egyházmegye plébániái, intézményei életének minden apró részletére, ezért kulcsfontosságú, hogy munkatársai, a papok milyen elkötelezettséggel végzik szolgálatukat. Jó volt megélni azt, hogy papjaink a Főpásztor vezetése alatt egységet alkotnak, és adott állomáshelyükön Isten Országának növekedéséért dolgoznak. Ez a mindennapos helytállás azonban rengeteg nehézséget is magában rejt. A látogatás során papjaink megérezhették: a vizitáció nem elsősorban arra épül, hogy a lelkipásztorok hogyan vizsgáznak az ordinárius előtt a rájuk bízott munka végzéséből, hanem arra a személyes kapcsolatra, melyben megtapasztalhatták a Főpásztor törődését a lelkipásztorokkal. A vizitáció egyik legfontosabb része volt tehát a plébániák felelős lelkipásztorainak, valamint dispozícióval rendelkező papjainak, diakónusainak négyszemközti beszélgetése Bíboros Úrral. Ez a kötetlen fórum igazi folytatása volt annak a személyes dialógusnak, mely már közvetlenül érseki beiktatása után megindult a Főpásztor és papjai között, s egyszersmind kiváló alkalom arra, hogy őszintén, bizalommal tudjanak szót ejteni a papi élet és szolgálat bármilyen tapasztalatáról, együtt keresve megoldást a nyitott kérdésekre. 6 Papszentelés, n. 13, in Országos Liturgikus Tanács (szerk.): A püspök, a pap és a szerpap szentelése. Budapest, 1993.
Záró gondolatok A személyes főpásztori kánoni vizitáció 2014 decemberéig tartott. Hétről hétre sok minden átértékelődött bennünk a plébániákról alkotott ismeretünkre vonatkozóan. Biztosan megerősödött annak tudata, hogy a Szentlélek vezeti az Egyházat, és az ő működése, karizmatikus ajándékai bőven megmutatkoznak az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye mindennapos életében is. Személyes gondolatként jegyzem meg és ezt még azokban az években is többször megfogalmaztam, nem csupán utólag értékelem így, hogy az aulában töltött évek sokrétű, nem mindig egyszerű tevékenységei közül a Főpásztorral végzett vizitáció volt az egyik legtöbb energiát igénylő, ugyanakkor mégis a legkedvesebb munka. Nem levelek, adatok, bejelentések, problémák kapcsán, hanem igazán élő valóságában szemlélhettük a helyi egyházak életét. A valósággal való szembesülés, a ránk váró, megoldatlan problémák sora sokszor komolyan elgondolkodtatott, de a nehézségek egyáltalán nem kedvetlenítettek el bennünket, hanem azt engedték meglátni: van munka, ami ránk vár, vannak lehetőségek az emberek megszólítására, a hit mélyítésére és továbbadására, van kegyelem, ami kíséri szolgálatunkat. Amint a Szűzanya látogatása Erzsébetnél a kegyelem kiáradását is eredményezte (vö. Lk 1,41), úgy gondolom még ha a magvetés logikája szerint ez nem is mindig volt az adott helyen és pillanatban teljes egészében megragadható, a főpásztori látogatás valódi kegyelmi pillanatokat jelentett mind a látogató Főpásztor és munkatársai, mind a meglátogatott papság és Isten népe számára. Adja meg a Jó Pásztor, hogy a majd öt esztendeig tartó kánoni vizitáció tapasztalatait tanulékony lélekkel magunkévá téve Főegyházmegyénk vezetése és minden plébániája, valamint intézménye tudjon kegyelmi javakban növekedni és erősödni, hűséggel teljesítve küldetését a XXI. század kihívásai között!