A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA



Hasonló dokumentumok
A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY. ALAPÍTÓ OKIRATA /egységes szerkezet/

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

1997. évi CLVI. törvény. a közhasznú szervezetekről1

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

E L Ő T E R J E S Z T É S

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

1. Az alapítók: Dr. Aubert Antal 7668 Keszü, Kinizsi P. u. 16.

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT MARTONYI FEJLŐDÉSÉÉRT ALAPÍTVÁNY

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

Alapító okirat. Az alapító: Juhászné Balasi Franciska, 6000 Kecskemét, Rezeda u. 22. szám alatti lakos (továbbiakban: Alapító)

Bankszámlaszám:

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

Alapító Okirat Módosítása

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

"NYÁRIDŐ" KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. Oktatástechnikai eszközök fejlesztéséhez való pénzbeli hozzájárulás.

LEGYETEK JÓK ALAPÍTVÁNY az óbudai ifjúságért

ALAPÍTÓ OKIRATA I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A MOTOROS KÖNNYŰREPÜLŐ SZÖVETSÉG ALAPSZABÁLYA

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

A L A P Í T V Á N Y A L A P Í T Ó O K I R A T A a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Alapító okirat. A Marcali Városi Önkormányzat (8700 Marcali, Rákóczi u. 11.) mint alapító közalapítványt hoz létre az alábbiak szerint.

Jövő Záloga Alapítvány. A jövő záloga Alapítvány. egységes szerkezetű alapító okirata

JÁSZKISÉR GYERMEKEIÉRT

JÁSZ-NAGYKUN-SZOLNOK MEGYEI MŰVÉSZETI KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

Szervezeti és működési kérdések - civil szervezetek, közhasznúság és változásbejegyzés -

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

6. Az alapítványi vagyon működtetése és felhasználása

K Á V A Kulturális Műhely. Alapszabályának módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.

A Stromfeld Aurél Általános Iskola a Diákokért 50 éve Alapítvány alapító okirata egységes szerkezetben az 1. számú módosítással

ELTE TTK Hallgatói Alapítvány

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

Vilonyai Iskoláért Közhasznú Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Preambulum

Jegyzőkönyv, A közgyűlés egyhangú határozattal levezető elnöknek Lovász Lászlót választja meg.

Mészáros Károly Erdészeti Felsőoktatási Emlékalapítvány Alapító Okirata (egységes szerkezetben)

ALAPSZABÁLY. I. Az Egyesület kiemelten közhasznú működési céljai és feladatai azok megvalósítása érdekében

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

A L A P Í T Ó O K I R A T ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOLGLALT PREAMBULUM ALAPÍTÓ OKIRAT

A Szellemi Köztársaságért Alapítvány

Közalapítvány Szentpéterúr Község Jövőjéért ALAPITÓ OKIRATA

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

E l ő t e r j e s z t é s

S z í v b e t e g e i n k é r t K ö z a l a p í t v á n y a l a p í t ó o k i r a t a. 1. A Közalapítvány neve: SZÍVBETEGEINKÉRT KÖZALAPÍTVÁNY.

ALAPSZABÁLY. Egységes szerkezetbe foglalása. Az Egyesület címere:

KI DERGARTE ALAPÍTVÁ Y MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA. Budapest,

A Munkácsy-trilógiáért Közalapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. I. Általános rendelkezések

Jászdózsa Község Önkormányzat képviselő-testülete az évi I. tv-el módosított Ptk. 74/A.. /1/ bekezdése alapján

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

Alapszabály. (Módosítva: június 22.)

Mátramindszent Községi Önkormányzat Képviselő-testületének 8/1997. (VI. 25.) Ör. sz. rendelete

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

EGYESEK IFJÚSÁGI EGYESÜLET A L A P S Z A B Á L Y A

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

ALAPSZABÁLY. A társadalmi szervezet neve, székhelye és célja

ALAPÍTÓ OKIRAT módosítás

ALAPÍTVÁNYI ALAPÍTÓ OKIRAT (A 2011.augusztus 22.-i módosításokkal egységes szerkezetben)

A L A P Í T Ó O K I R A T

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Alapszabály. I. fejezet. Általános rendelkezések. 3./ Az Egyesület tevékenységét a Magyar Köztársaság területén végzi, az Alkotmány keretei között.

ÜGYREND. Felügyelő Bizottság Szent András Evangelizációs Alapítvány. Székhelye: 1116 Budapest, Fehérvári út Alapítva: január 12.

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

FARKAS JÁNOS. SZERTELEN KÉK Alapítvány. Alapító Okirata

A GYÖNGYÖSI OKTATÁSÉRT ÉS KULTÚRÁÉRT A L A P Í T V Á N Y ALAPÍTÓ OKIRATA

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

Az Etyeki Sportért alapítvány alapító okirata 1

TEHETSÉGEKÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (módosításokkal egységes szerkezetbe foglalva)

VADVIRÁG EGYESÜLET ALAPSZABÁLYA

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

ALAPÍTÓ OKIRAT a módosításokkal egységes szerkezetben

Alapító Okirat. alapítványt

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

ZALAHALÁPÉRT KÖZALAPÍTVÁNY

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

Átírás:

A CSÁNY KÖZGAZDASÁGI SZKI PÁRTOLÓI KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA 2009. március 27.

A Csány Közgazdasági SZKI Pártolói Közhasznú Alapítvány Alapító Okirata I. Alulírott Alapítók tartós közérdekű céllal, az oktatás támogatására alapítványt hoznak létre a Polgári Törvénykönyv 74/A. alapján. Alapítók: Dr. Koller Valéria 8900 Zalaegerszeg, Jegenyés út 21. Molnár Ernő 8900 Zalaegerszeg, Alkotmány u. 9. Tóth Zoltán 8900 Zalaegerszeg, Lépcsősor u. 32. Jozwiak Ilona 8900 Zalaegerszeg, Gébárti u. 89. Az Alapítvány neve: A Csány Közgazdasági SZKI Pártolói Közhasznú Alapítvány Az Alapítvány székhelye: 8900 Zalaegerszeg, Jókai Mór utca 6. 1. Az Alapítvány céljai: II. Az Alapítvány célja - a képzési feltételek folyamatos korszerűsítésének segítése, - az iskolai nyelvoktatás tárgyi és személyi feltételeinek fejlesztése, - az iskolai nevelő-oktató munka hatékonyságát szolgáló eszközök, berendezések beszerzésének támogatása, - a kiemelkedő képességű tanulók külföldi tanulmányútjának segítése, - a tehetséges tanulók tanulmányi, kulturális- és sportversenyekre, felsőfokú tanulmányokra való felkészítésének elősegítése, - országos tanulmányi és sportversenyen kiemelkedő eredményt elért tanulók és felkészítő tanáraik munkájának méltó elismerése, - a szaktanárok külföldi országokban történő továbbképzéséhez anyagi hozzájárulás, - a kiemelkedő képességű, de rossz szociális háttérben élő tanulók esélyegyenlőségét javító lehetőségek biztosítása. 2. A célok megvalósításának módjai: - forrást biztosít a korszerű ügyviteli, oktatástechnikai eszközök beszerzéséhez, az oktatáshoz szükséges programok, egyéb kiadványok, eszközök, berendezések megvásárlásához, az iskolaépületek állagának javításához, - hozzájárul a tehetséges, felsőfokú továbbtanulásra készülő tanulók speciális, órán túli (előkészítő, szakkör, önképzőkör) felkészítésének finanszírozásához, - kompenzálja azt a magasabb bérkülönbséget, amelyet a piaci viszonyok kényszerítenek ki a jól képzett és magas szinten oktató szaktanároknak, 2

- hozzájárul a külföldi, illetve magyar tanulmányutak, kirándulások, sportversenyek kiadásainak fedezéséhez, - hozzájárul a tanulók szabadidejének hasznos eltöltését szolgáló programokhoz, eszközök beszerzéséhez, fejlesztéséhez, és ösztönzi a pedagógusok oktató-nevelő munkáját, - lehetőséget biztosít a kiemelkedő és eredményes szakmai munkát végző szaktanárok munkájának jutalmazására, - kiemelten kezeli és támogatja a tehetséges, szorgalmas tanulók képességfejlesztését, aspirációját. 3. Az Alapítvány közhasznú tevékenysége: Az Alapítvány a közhasznú jogállás megszerzését követően az alábbi közhasznú tevékenységet végzi: - nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, - kulturális tevékenység, - sport, a munkaviszonyban és a polgári jogi jogviszony keretében megbízás alapján folytatott sporttevékenység kivételével, - közhasznú szervezetek számára biztosított csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető szolgáltatások. 4. Csatlakozás az Alapítványhoz Az Alapítványhoz csatlakozhat minden magyar és külföldi, természetes vagy jogi személy, továbbá ezek jogi személyiséggel nem rendelkező társasága (továbbiakban csatlakozó), ha az Alapítvány céljával egyetért és az alapító okiratban foglaltakat elfogadja. A csatlakozási szándékot írásban kell eljuttatni az Alapítványhoz. Az elfogadásról az Alapítvány kuratóriuma dönt. III. Az Alapítvány vagyona és a vagyon felhasználása, az Alapítvány gazdálkodása 1. Az alapítványi vagyon forrásai: A/ Az Alapítvány törzsvagyona 425.000,- Ft, azaz Négyszázhuszonötezer forint, amelyet az Alapítók biztosítanak az Alapítvány részére. B/ Az alapítványi vagyon további forrása az Alapítványhoz csatlakozók által hozott vagyon, továbbá a természetes és jogi személyek, vagy ezek jogi személyiséggel nem rendelkező társaságai által adott hozzájárulás, az Alapítvány saját bevétele. C/ Az Alapítvány vagyonához hozzá lehet járulni az iskolában folyó oktatáshoz szükséges eszközökkel, tankönyvekkel, az elméleti oktatáshoz szükséges tárgyi vagy fogyóeszközökkel. Ezekben az esetekben a hozzájárulás összege a könyv szerinti, illetőleg a beszerzési érték alapján kerül meghatározásra. D/ Az Alapítvány vagyona vállalkozási tevékenységgel is gyarapítható. A befektetett alapítványi vagyon hozadéka az Alapítványt illeti meg. 3

E/ Az Alapítvány vagyona számlájára való befizetés forintban és devizában is történhet, az utóbbi esetben a hozzájárulást devizaszámlán kell elhelyezni. 2. Az alapítványi vagyon felhasználása: A/ A meghatározott célra adott összeget csak az adományozó által meghatározott célra lehet felhasználni. Az Alapítvány által az iskola részére vásárolt fogyóeszközök minden esetben, a tárgyi eszközök ellenkező rendelkezés hiányában az iskola tulajdonába kerülnek. Az Alapítvány célkitűzéseinek megvalósításához adományozott többi támogatás felhasználásáról a Kuratórium dönt. B/ Az Alapítvány politikai pártoktól független, tőlük támogatást nem fogad el, a pártoknak anyagi támogatást nem nyújt, politikai tevékenységet nem folytat, országgyűlési képviselő-jelöltet nem állít, és nem támogat. 3. Gazdálkodás az alapítványi vagyonnal: A/ Az Alapítvány vagyonát a Kuratórium kezeli és gondozza. B/ Az Alapítvány, mint közhasznú szervezet, vállalkozói tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez, gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt az alapítványi célok megvalósítására és a közhasznú tevékenységre fordítja. C/ Az Alapítvány köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. A közhasznúsági jelentés elfogadása a Kuratórium kizárólagos hatáskörébe tartozik. Az Alapítvány éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet. Az Alapítvány köteles a közhasznúsági jelentését a tárgyévet követő évben, legkésőbb június 30-ig az Iskola honlapján közzétenni. D/ Az Alapítók rögzítik, hogy az Alapítvány éves bevétele várhatóan nem éri az ötmillió forintot, ezért felügyelő szerv létrehozásáról nem rendelkezik. Amennyiben az éves bevétele a későbbiekben az ötmillió forintot eléri, vagy meghaladja, az Alapítók gondoskodnak felügyelő szerv létrehozásáról. IV. Az Alapítvány kezelő szerve: a Kuratórium 1. Az Alapítók az Alapítvány működésének biztosítása céljából 3 tagú Kuratóriumot hoznak létre. 2. A Kuratórium tagjai: 1. Pethő Szilvia (8900 Zalaegerszeg, Alkotmány u. 9.) 2. Rabi Zsuzsanna (8900 Zalaegerszeg, Virág Benedek u. 7.) 3. Tóth Zoltán (8900 Zalaegerszeg, Lépcsősor u. 32.) 4

3. Az Alapítvány képviselője: a Kuratórium elnöke, Tóth Zoltán 4. A Kuratórium jogköre: A Kuratórium hatáskörébe tartozik különösen az Alapítvány céljának megvalósításával összefüggő döntések meghozatala: - dönt az alapítványhoz való csatlakozás elfogadásáról, továbbá a hozzájárulások elfogadásáról, - meghatározza és jóváhagyja a beszerzéseket, a juttatásokat, a tanórán kívüli szakköröket, a tanulmányutakat, a résztvevő pedagógusokat és tanulókat, - kiírja a pályázatot a jó képességű, de hátrányos helyzetű fiatalok képzésének segítésére, - felhatalmazást ad megállapodás megkötésére, - meghatározza a gazdálkodás irányát, - kijelöli az utalványozási jogi gyakorlására jogosultakat, - elfogadja a közhasznúsági jelentést. 5. A Kuratórium működése: A/ A Kuratóriumot az elnök hívja össze szükség szerint, de évente legalább egy alkalommal. Össze kell hívni a Kuratóriumot akkor is, ha a tagok közül legalább 2 személy kéri. A Kuratórium ülésének összehívása a napirendet tartalmazó írásbeli meghívó megküldése útján történik, amelyet az ülés tervezett időpontja előtt öt nappal kell a kuratóriumi tagok részére eljuttatni. A Kuratórium ülései nyilvánosak, ezért annak helyéről, időpontjáról és napirendjéről tájékoztatni köteles a nyilvánosságot az Iskola honlapján. B/ A Kuratórium akkor határozatképes, ha a tagok közül legalább 2 személy jelen van. Döntéseit nyílt szavazással, egyszerű szótöbbséggel hozza. A Kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Alapítvány, mint közhasznú szervezet, cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. C/ A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyvben a Kuratórium ülésein elhangzottak lényegét kell rögzíteni. A Kuratórium határozatait szó szerint kell a jegyzőkönyvnek tartalmaznia. A jegyzőkönyv elkészítéséről az elnök vagy az általa kijelölt kuratóriumi tag gondoskodik. A Kuratórium jelenlévő tagjai a jegyzőkönyvet valamennyien aláírják, és ellenvéleményüket csatolhatják. D/ A Kuratórium döntéseiről olyan nyilvántartást kell vezetni, amelyből megállapítható a döntés tartalma, a meghozatal és a döntés hatályosságának időpontja, illetve időtartama, továbbá, amelyből megállapítható - személy szerint a döntést támogatók és ellenzők számaránya. E/ A Kuratórium döntéseiről az elnök az érintetteket írásban értesíti, és gondoskodik a határozatoknak az Alapítvány székhelyén történő kifüggesztéséről vagy a honlapon történő közzétételéről. 5

F/ A Kuratórium a közhasznúsági jelentés, benne az Alapítvány éves beszámolójának elfogadásáról minden, a tárgyévet követő év április hónapjáig határoz, elfogadásához a kuratóriumi tagok egyszerű szótöbbségű határozata szükséges. G/ A Kuratóriumot az elnök, vagy a Kuratórium által megbízott tag képviselheti. H/ A Kuratórium elnöke évente egy alkalommal tájékoztatja az Alapítókat, az Alapítványhoz csatlakozókat, valamint a nyilvánosságot munkájáról, különös tekintettel az alapítványi vagyon kezelésére és felhasználására. A tájékoztatás a Kuratórium ülésén, kérésre szóbeli vagy írásbeli információnyújtás révén, illetve az Alapító intézménynél elhelyezett hirdetőtáblán való közzététellel történik. Az Alapítvány működése nyilvános, szolgáltatásait a céljaiból adódó kötöttségek figyelembevételével bárki - nemre, fajra, életkorra, származásra vonatkozó vagy egyéb bármilyen jellegű jogellenes megkülönböztetés nélkül - igénybe veheti. Az Alapítvány az igénybe vehető szolgáltatásokról a honlapon, vagy egyéb, a nyilvánosság számára elérhető módon ad tájékoztatást. Az Alapítvány irataiba bárki betekinthet. A betekintést a Kuratórium elnökénél kell kezdeményezni, aki öt napon belül köteles azt biztosítani. I/ A Kuratórium vagy annak tagja által feladatkörének ellátása során harmadik személynek okozott kárért az Alapítvány a felelős. A kuratóriumi tag az általa e minőségében az Alapítványnak okozott kárért a polgári jog általános szabályai szerint felel. J/ A Kuratórium tagja köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 6. A Kuratórium tagjainak összeférhetetlenségére vonatkozó rendelkezések A/ Nem jelölhető ki, illetve nem hozható létre olyan kezelő szerv (szervezet), amelyben az alapító - közvetlenül vagy közvetve - az alapítvány vagyonának felhasználására meghatározó befolyást gyakorolhat. B/ A vezető szerv határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója Ptk. 685. b) pont], élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve a társadalmi szervezet által tagjának, a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatás. C/ Nem lehet a felügyelő szerv elnöke vagy tagja, illetve könyvvizsgálója az a személy, aki a) a vezető szerv elnöke vagy tagja, b) a közhasznú szervezettel a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, 6

c) a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül - kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesítő okiratnak megfelelő cél szerinti juttatást -, illetve d) az a)-c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. D/ A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. E/ A közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI tv. 9. (1) bek-ben meghatározott összeférhetetlenségi szabályokon kívül a kuratórium tagjaira más összeférhetetlenségi előírás nem vonatkozik. 7. A bankszámla feletti rendelkezési jog: Az Alapítvány bankszámlája feletti rendelkezéshez függetlenül annak összegétől két kuratóriumi tag aláírása szükséges, amelyek közül az egyik tag a Kuratórium elnöke lehet. V. Egyéb rendelkezések 1. Az Alapítvány megszűnésére a Polgári Törvénykönyv 74/E. -ában foglalt rendelkezések az irányadóak. Az Alapítvány megszűnése esetén az alapítvány rendelkezésére álló vagyonból az Alapítvány által vállalt kötelezettségeket teljesíteni kell. A fennmaradt pénzbeli vagyon a Csány László Szakközépiskola mindenkori diákönkormányzatát illeti meg. A közhasznú szervezet a közhasznú jogállásának megszűnésekor köteles esedékes köztartozásait rendezni, illetőleg közszolgáltatás ellátására irányuló szerződéséből eredő kötelezettségeit időarányosan teljesíteni. 2. A jelen alapító okiratban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és a közhasznú szervezetekről szóló törvény rendelkezései az irányadóak. Kelt: Zalaegerszeg, 2009. március 27... Molnár Ernő Dr. Koller Valéria Tóth Zoltán Jozwiak Ilona Alapító Alapító Alapító Alapító 7