Pünkösdi szentmise és bérmálás Bagon



Hasonló dokumentumok
A szülőfaluért lehet sokat tenni, de eleget soha XXII. ÉVF. 4. SZÁM A HELYTÖRTÉNETI BARÁTI TÁRSULAT TÁJÉKOZTATÓJA DECEMBER. Karácsonyra, Újévre

SZAKMAI BESZÁMOLÓ. Ünnepek és hétköznapok a régi Magyarországon sétálókoncertek a Magyar Nemzeti Múzeum állandó kiállításában

É V V É GI B E S ZÁ M OLÓ

PLÉBÁNIÁNK ESEMÉNYEI 2014

Én vagyok az ajtó! Jn 10,9

TMÁMKhírlevél 2009/JANUÁR ÚJ ÉVBEN ÚJ HELYEN. A PÁRBESZÉD EREJÉVEL III. ÉVFOLYAM 1. SZÁM SZÍNEK NÉLKÜL RÖVIDEBBEN

Vigadó Kulturális és Civil Központ Nonprofit Kft második félév

BOLDOG KARÁCSONYT ÉS ÖRÖMÖKBEN GAZDAG ÚJ ESZTENDŐT

Meghittség és gyengédség. Az egyik karácsonyi

KÖRTVÉLYESI OSZKÁR. Bartók és Budapest

A csábi plébániaközösség lapja 1. szám HÚSVÉT

SIÓAGÁRD. 1. A település területére vonatkozó információk: gazdasági erdő védett terület ipari hasznosítású terület egyéb -----

Jegyzői tájékoztató. Tisztelt Tápiószecsőiek! Kedves Tápiószecsőiek!

VAGY: PAP: Testvéreim! Vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, és bánjuk meg bűneinket, hogy méltóképpen ünnepelhessük az Úr szent titkait!

Készült: Kóny Község Önkormányzata Képviselő-testületének december 16-án, 17 órakor az Önkormányzati Hivatal üléstermében megtartott üléséről.

Falukarácsony. Újévi koncert

9. tétel. A/ Beszédgyakorlat: Vásárlási szokásaink Mire érdemes figyelnünk a vásárlás során? Te hol szeretsz vásárolni?

FALU - KÉP. Falunap JÚNIUS C SERKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK LAPJA

JEGYZŐKÖNYV. A javaslattal a testület egyetértve 5 igen szavazattal az alábbi napirendet fogadja el:

JEGYZŐKÖNYV. Készült az Ecser Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 9-én órai kezdettel megtartott soros üléséről.

Előterjesztés a június 30-án tartandó Képviselő-testületi ülésére

ÖNKORMÁNYZATI HÍREK június 1.

Kapuvár Városi Önkormányzat Képviselő-testülete október 27-i nyílt ülésének jegyzőkönyvét

Karácsonyi reménnyel

BESZÁMOLÓ NTP-AMI ZENEISKOLAI WEINER KAMARAZENEI FESZTIVÁL 2014.

KARDOSKÚT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK MÁJUS 28. NAPJÁN TARTOTT RENDES, NYÍLT KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

A kultúra és nyugalom völgye.

2007. március V. évfolyam 1. szám A polgármesteri hivatal ingyenes lapja. Megemlékezés március 15-én

SZERETETLÁNG IMAÓRA november 2. DÍCSÉRTESSÉK A JÉZUS KRISZTUS!

A közmeghallgatás helyszíne: Ordacsehi Művelődési Ház nagyterme, 8635 Ordacsehi, Fő u.56. Igazgatási Osztályvezető - megjelent

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 5 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett meghozta alábbi határozatát. Határozat

IV. HISZEK JÉZUS KRISZTUSBAN, ISTEN EGYSZÜLÖTT FIÁBAN

J e g y z ı k ö n y v

Pátka Község Önkormányzatának /2010. Képviselő-testülete. J E G Y Z Ő K Ö N Y V a képviselő-testület október 13-ai nyílt, alakuló üléséről

1 - Szociális Szakszolgálati Hírlevél - Kedves Máltai Barátaink!

László nagyváradi megyéspüspök körlevele I. / 2016

A Szent Kereszt templom tájékoztatója Karácsony

Polgármesteri Hivatal 9082 Nyúl, Kossuth L. u. 46.

E gyházközségi L evél

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bagi Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében november 27-én megtartott képviselő-testületi ülésén.

Pesti Vigadó. Műsorfüzet 1865

Jegyzőkönyv. A képviselő-testület 10 igen szavazattal meghozta alábbi határozatát. Határozat

Az ülés helye: Többfunkciós Közösségi Ház helyisége Vigántpetend, Kossuth u.32.

0Jelentés a K azonosító számú, Arany János kritikai kiadása című kutatás munkájáról és eredményeiről

J e g y z ı k ö n y v

A Szindbád Nonprofit Kft.-Krúdy Gyula Városi Könyvtár beszámolója a évi tevékenységéről

FÖLDEÁK GYERMEKMOSOLY ÓVODA HÁZIRENDJE

HÍRLEVÉL. 9. szám / december. A Ferences Világi Rend Szent Maximilián M. Kolbe Régiójának Hírlevele. Kedves Testvérek az Úr Jézusban!

BUDAPESTI UNITÁRIUS HÍRLEVÉL

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

2013/2014. tanév. Felvételi lehetőség a Zeneiskolába. Kedves Szülők!

Jegyzőkönyv. amely készült a Képviselő-testület április 10-én megtartott üléséről

Taksonyi Hírharang. Ünnepnap-tár május június

J E G Y Z Õ K Ö N Y V. Tinyó Ottó polgármester. Csorba Tibor képviselõ. Mertusné Varga Katalin képviselõ. Suga László alpolgármester

Készült: Jászszentlászló Községi Önkormányzat Képviselő-testületének február 04- én órai kezdettel megtartott üléséről.

MISKOLCI INDIÁN NYÁR ÉRTELMISÉGI KÖR évi közhasznúsági jelentése

FELSŐÖRSI. Köszönet felsôörsnek. Ady Endre: Karácsony Harang csendül... (részlet) VII. évfolyam 10. szám Felsőörsi Önkormányzat Kiadványa

A tanítványság és az ima

Jegyzőkönyve. 2.) A nemzetiségi önkormányzati képviselők eskütétele Előadó: Mártonné Kádár Zsuzsanna HVB Elnöke és Kató Pálné jegyző

Forrás. Jézus mellénk állt

H í r l e v é l április ÉLETET AJÁNDÉKOZOTT!

EGYHÁZI IRODALMUNK 1925-BEN.

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzata Képviselő-testületének december 9-én a Városháza tanácskozótermében megtartott testületi üléséről

Sárosd Nagyközség Önkormányzata Képviselőtestületének október 15-én tartott ülésének jegyzőkönyve

szeretettel meghívja Önt

Séta a szülőfalumban. Beder Beáta V. osztályos tanuló

J e g y z ő k ö n y v

SZENT PÉTER ÉS PÁL APOSTOLOK

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Aba Város Képviselő-testülete május 08. napján 16:30-kor megtartott rendkívüli nyílt ülésén

Jegyzőkönyv. Napirendi pontok:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Ügyfélfogadás: hétfő: , szerda: , péntek: (ebédidő: )

Jegyzőkönyv. Készült Ózd Város Önkormányzatának Képviselő-testülete május 27-én a Kaszinó Tükörtermében megtartott ünnepi testületi üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Az elsõ május évf. 5. szám.

V. ÉVFOLYAM 1. SZÁM január-február

1. Vezetői program Bevezető Vezetői célok

KÉSZÜLT: Badacsonytördemic Községi Önkormányzat Képviselő-testületének szeptember 13. napján megtartott nyilvános, rendes üléséről.

JEGYZŐKÖNYV A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT (MTT) ÉVI KÖZGYŰLÉSÉRŐL

készült Vének Község Önkormányzata Képviselő-testületének november 5-én (hétfőn) 18,00 órai kezdettel tartott közmeghallgatásán

JEGYZŐKÖNYV KIRÁLYSZENTISTVÁN KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁLTAL ÁPRILIS 23. NAPJÁN MEGTARTOTT KÖZMEGHALLGATÁSRÓL

PUSZTASZABOLCS NAGYKÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE DECEMBER 20-I ÜLÉSÉNEK

A program leírása: A program célja:

A Ferences Világi Rend előtt álló kihívások a mai Európában

Vincze Lilla rajongók lapja III. évfolyam 2. szám nyár

Már a tanítóképző utolsó évét jártam, mikor meglegyintett úgyszólván az első komoly szerelem. Ez a

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyőlésének július 31-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli ülésérıl

Jegyzőkönyv. Készült: április 24 én, a Heves Megyei Közgyűlés üléséről

Újra testvértelepülésünkön jártunk

DUNAREMETE KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 80-11/2013/X J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Amai kort a digitalizáció korának is nevezik. Nap mint nap szerzői művek tömegével találkozunk a televízión, rádión és interneten keresztül.

MARTONVÁSÁR VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK

hogy egyek legyenek A komáromi Szent András Plébánia hírlevele Iz 55,10-11; Róm 8,18-23; Mt 13,1-23 A Lélek csíráit bensőnkben hordozzuk.

4. NAPIREND: Ügyiratszám: 1 /209-6 / ELŐTERJESZTÉS A Képviselő-testület március 23 i ülésére

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Bag Nagyközség Önkormányzat december 02. képviselő-testületi ülésén.

Prohászka Ottokár: Emlékbeszéd Vasvári Pálról

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Farmos Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 12-én órai kezdettel tartott ülésén.

2014 böjt Hálaadás 1. oldal. a Pozsonyi Úti Református Egyházközség időszakos lapja 2014 böjt

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE JÚNIUS 25-I ÜLÉSÉNEK

Átírás:

A szülőfaluért lehet sokat tenni, de eleget soha XXII. ÉVF. 2. SZÁM A HELYTÖRTÉNETI BARÁTI TÁRSULAT TÁJÉKOZTATÓJA 2013. JÚNIUS Pünkösdi szentmise és bérmálás Bagon Helytörténeti Baráti Társulat május 20-án, hagyományaihoz híven az idén is - immár tizenhatodik alkalommal megtartotta Piros Pünkösdi Rózsa rendezvényét. A rendezvény címét az ünnepkör tanítói feladatául is rendelt ajánlás megvalósításához elengedhetetlen, népi énekünkben megfogalmazott segítségkérés soraiból választottuk. A rendezvény, ebben az évben is a Szent Andrásról elnevezett templomunkban, 15:00 órakor orgonakoncerttel kezdődött. A koncert előadója Benedek József, egyházközségünk kántora, aki hasonlóan korábbi fellépéseihez, évszázadokon átívelő orgonaművek hű tolmácsolója. Műsor választásában tükröződik hivatása. A barokk zene, kutató, értő, elkötelezett mestere. A szentmisét bemutatta és a bérmálás szentségét kiszolgáltatta: Varga László püspök Atya. XVI. Piros Pünkösdi Rózsa Az orgona muzsika iránt - mind több - érdeklődő közönség helyeik elfoglalása után, a megjelenteket Balázs Gusztáv, a HBT elnöke köszöntötte, majd a műsort az alábbiak szerint ismertette, vezette le. Dicsértessék a Jézus Krisztus! Kedves Hallgatóink, Vendégeink! Engedjék meg, hogy nagy tisztelettel köszöntsem Önöket a HBT, Piros Pünkösdi Rózsa című rendezvényének hagyományos orgonakoncertje alkalmából. Ugyancsak köszöntöm és kegyeikbe ajánlom Benedek József kántor urat, az orgonakoncert előadóját, aki művészi-, fáradságot nem kímélő odaadásával, újfent az orgonamuzsika hangzás-világának rejtélyes kincsei megszólaltatására vállalkozott. A mai napon, pünkösdhétfőn, műsorának első száma:

2 XXII. évf. 2. sz. Jozeph Hector Fiocco: e-moll Andante című műve. A szerző (apai ágon) olasz származású. Brüsszelben 1703 -ban született. Tizenöt gyermekes család egyike. Hasonlóan a többi barokk zeneszerzőhöz orgonista volt. Hegedűn is játszott. A mű valódi szépsége koszorúba fonódó dallam körébe rejlik, amely sajátos triolákban díszeleg. Maradandó élményt, ritmus időegységének a jó megválasztása határozza meg. Műveiben gazdag, de rövid életét 38 évesen (1741-ben) fejezte be. A koncert második szerzője: Giovanni Battista Martini olasz zeneszerző. Előadásra kerül: Per la Benedizione in g- moll című műve. Giovanni Battista Martini Bolognában, zeneszerető családból született, 1706- ban. Már 15 éves korában belépett a Ferencesek családjába. Kora jelentős zeneszerzője, Természetesen kántori szolgálatot is ellátott, ami több művében is kifejezésre kerül. A következő művében is felismerhető az áldás kérése, közvetítése majd annak disszeminációja, vég nélküli áradása. 1784- ben hunyt el. Harmadikként Giuseppe Paolucci: D-dur Elevazione (Úrfelmutatás) című műve következik. A jobb kéz által megszólaltatott hangok a magasba repülnek, amelyekhez a kíséret (bal kéz) - mintegy utánozva az alapot képező domborzatot - a kellő, kifogyhatatlan felhajtó erőt biztosítja. A mű címe is bizonyítja az assisi Basilica di San Francisco szolgálatát, szakrális művészetét. Műveinek határait azonban ezek nem szűkítik, hiszen vokális, fuvola, szimfonikus művek sorakoznak szerzeményei között. A negyedik műsorszám, már korábbi koncertből is ismert szerző Louis James Alfred Lefebure (Lefevre)-Wély műve: Priere pour orgue in Desz-dur (Ima orgonára Desz-durban) Lefebure 1817-ben, Párisban született. A Per Lachaisse temetőben temették el, 1869 -ben. Ragyogó improvizátor és zeneszerző. A francia romantika mestere. Mint minden kántor ő is ismerte hangszere csínját-bínját ezért is igyekezett befolyásolni Cavaillé-Coll mestert, akivel új orgonát építetett. Az ötödik előadásra kerülő művek, a XVIII XIX. századforduló meghatározó zeneszerzője, előadóművésze, zenepedagógusa, Théodor Dubois szerzeményei következnek. Dubois 1837-ben, a Marne-i Rosney-ben született és 1824-ben Párisban halt meg. 1853-ban lép be a párisi konzervatóriumba - Marmontel-nál tanult zongora játékával - ahol Francois Benoist orgonatanárnál folytatta tanulmányait. Atala című kantáta művével, 1861-ben elnyerte a Prix de Rome (Római díj) kitüntetést. Kórust vezetett (Maitre de Chapelle - kórus igazgatója), kántori szolgálatot látott el (Szent Clotild, Madelen, Camille, Saint Saens) templomokban. Számos darabot írt harmóniumra, orgonára. Mise liturgiai fő részeihez vallásos műveket (prélude, elevation, communion, sortie, stb.) komponált. Kórusok, oratóriumok, fúgák, szonáták, operák, szimfóniák fűződnek nevéhez. Nem véletlen, hogy 1871-ben ismét a párisi konzervatóriumhoz kerül zeneszerzés, összhangzattan tanárnak. A zeneirodalom több mint 500 művét ismeri. Több, sajátos zenei csokor (sorozat, kötet, kompozíció) fűződik nevéhez. Így a Douze pieces pour orgue ou piano (Tizenkét darab orgonára vagy zongorára) sorozat (1889). Jelen hangversenyünk először a később kori (1898) Sept Petite Pieces pour orgue (Hét kis darab orgonára) csokorból válogat. Elsőnek a c-moll Prelude (előjáték) hangzik el, amelyet a Cantilene religieuse (vallásos ének) követ. Ugyancsak Theodor Dubois a szerzője a következő műnek, amely a Dix Pieces pour orgue ou harmonium (Tíz darab orgonára vagy harmoniumra) csokorból, a hetedik: G-dur Communion. A koncert záró fugája, Giuseppe Gherardeschi:

2013. június 3 Fuga per Organo in g-moll Domenico Zipoli egyik Canzona témájára. Giuseppe Gheradeschi Olaszországi Pistoia- ban született 1759-ben és ott is halt meg 56 éves korában, 1815-ben. Édesapja mellett kezdte zenei tanulmányait, majd a Nápolyi konzervatórium (Conservatorio della Pieta dei Turchini) tagja lett. Zeneszerző és orgonista (kántor). Hazatérve édesapja helyére került. Természetesen mestere volt az egyházi zeneszolgáltatás elvárásainak, de munkássága a vallásos műveken túl, a világi zene számára is kiterjedt. Operák, kantáták, áriák, szonáták és más esetünkben - egy fuga komponálására is vállalkozott. A hangnemek, a melódiák, ritmusok változatosak. Érdekes módon új gondolatok új formát választanak. Eleget kell tenni a már elfogadottaknak, de keresi a saját kifejezéseket. Széles körben tájékozódik. Járt úton jár, de az ezer-arcú mezőn maga is válogat a virágok között. Improvizál. Esetünkben Domenicó Zipoli egyik Canzona témája (népdal) ragadja magával g-mollban (ilyenből is van több), amelyre Giuseppe Gherardeschi következő fuga művét alkotta. Domenico Zipoli Pratóban (Olaszország) 1759-ben született, Argentinai Santa Catalinában, Jezsuitáknál, 1815-ben halt meg, de sírját senki nem ismeri. Kedves vendégeink! Olyan gyönyörű zenei élményben részesülhettünk, amit nagyon örülök, hogy megélhettünk és ezt Benedek József, kántor úrnak köszönhetjük. Bárcsak sok olyan ember lenne, aki művészetével bennünket, a falut, az embereket szolgálja. Érezni lehetett ebben a fugában is valami olyan dinamikát, amit nehéz megmagyarázni, de fel lehet ismerni a korábban elhangzottakat. Nagyon örülök annak a ténynek is, hogy a mai alkalommal megdöntöttük a korább hallgatói létszámot. Ez arra bíztat - bízzunk abban, hogy van valami mag, amely termőtalajra talált, amiből kinőhet egy olyan élet, amely mindannyiunk számára gyönyörű, szép és meghallgatásra érdemes lehet. Ezért a Helytörténeti Baráti Társulat továbbra is folytatni kívánja az orgonakoncertek szervezését. Balázs Gusztáv végül a koncert hallgatóságát szerény agapéra invitálta a plébánia Apostolok szálása közösségi termébe, ahol az itt hallottak és a Hit éve aktuális gondolatai megvalósításának megbeszélésére nyílik lehetőség. A meghirdetett program elhangzása után a műsorvezető megköszönte Benedek József kántor úr szolgálatát, amit a jelenlévők vastapsa erősített meg. Benedek József jó szokás szerint - elmaradhatatlan ráadásként - az elhangzott művekre emlékeztető válogatott dallamok improvizatív felidézésével válaszolt. 16:00 Apostolok szállásán Program szerint délután négy órakor megtelt a közösségi terem és minden bevezetés nélkül vendégelés közben - elkezdődött az elhangzott koncertről való baráti beszélgetés, amihez hozzátartozott az előadó közelsége, akihez kérdéseket lehetett feltenni, baráti beszélgetésekbe bekapcsolódni a megjelentek között, véleményeket elmondani, meghallgatni. Főbb gondolatkörök: orgona koncertek szervezésének, -lebonyolításának velejárói, előadók, hangszerek, termek, műsorválasztás, kották beszerzése, -internetről való letöltése, gyakorlás. Nem kevésbé volt sokrétű - Hit éve alkalmából is - a Szentlélek eljöveteléhez, pünkösdi ünnepkörhöz kapcsolódó gondolatok cseréje. Várkonyi Imre prépost, az Actio Catholica országos igazgatója mondta, hogy a Szentlélek Úristen eljövetele vihar és tűz. Vihar, amely elseper minden értéktelent, minden kétséget, minden sötétséget az emberből, s amely világosságot gyújt az emberi lélekben. Felnyitja az emberi szemet, hogy ne csak alkotni tudjon, hanem valóban boldog legyen és az Isten útján tudjon járni. Tűz a Szentlélek Isten eljövetele. Az isteni szeretet az ember lelkét feltüzesíti, hogy ne csak szájjal, de tettekkel is szeresse az Istent. Erre kell a Szentlélek tüze és ezt kapták az apostolok Pünkösd ünnepén. Azóta jár körül és tüzesíti a mi lelkünket is a nagy parancsban: a felebaráti

4 XXII. évf. 2. sz. szeretetben. Pilinszky János (Új Ember, 1959. május 24.) A HBT, Piros Pünkösdi Rózsa (PPR) rendezvénye ezt a vihart kívánja szelíd folyamatosságában táplálni. A tűz, a Hit éve körében a szeretetet szolgálja, hiszen Deus Caritas est (Az Isten maga a szeretet). A szülőfaluhoz való ragaszkodás, helyi családok szétszóródása Malmőtől-Sydneyig (geneológia), családi-, baráti és más közösségek bomlása, a hit megvilágító kegyelme-, közösségmegtartó ereje Az együtt gondolkodást, beszélgetést Kaputa Jánosné, Margit néni az alábbi közismert énekkel fejezte be: Jöjj el Atya, jöjj el Fiú, Jöjj el kegyes vigasztalóm, Szállj le a mi szívünkbe! Alleluja, alleluja, Örvendj velünk Szűz Mária Piros Pünkösdi Rózsa. 20.00 Családi Kör. A HBT Piros Pünkösdi Rózsa rendezvénye este 20: 00 órakor, Családi körben folytatódott a Dózsa György Művelődési Házban, ahol a Társulat Caravan zenekara szolgáltatta a talpalávalót. A Helytörténeti Baráti Társulat 2013. évi beszámoló közgyűlésről A Helytörténeti Baráti Társulat tagjait (2013. május 20.-án 19:30 órára,) közgyűlésre, a Dózsa György Művelődési Házba hívta. (Határozatképtelenség esetén az Elnök újra összehívja a közgyűlést!) A közgyűlés javasolt napirendi pontjai: 1. A gyűlés megnyitása 2. Gyűlésvezető elnök és két jegyzőkönyv hitelesítő (egyben szavazatszámláló) megválasztása. 3. A jelenlévő tagok névsorba vétele, a névjegyzék jóváhagyása. 4. A napirend jóváhagyása. 5. Az Elnök éves beszámolója a HBT tevékenységéről. 6. Az éves beszámoló elfogadása. 7. Az Ellenőrző Bizottság jelentése 8. Az Ellenőrző Bizottság jelentésének jóváhagyása. 9. A vezetőséghez benyújtott javaslatok és egyéb olyan ügyek megtárgyalása, amelyek a közgyűlés hatáskörébe tartoznak. 10. A közgyűlés berekesztése. Baráti beszélgetés Családikör. Minden tagot, érdeklődőt szeretettel várunk. A közgyűlésen való részvételnek nem feltétele az előzetes tagság, viszont a tagdíjat nem fizetők nem rendelkeznek szavazati joggal. Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy új emberek kapcsolódjanak be az egyesület munkájába új ötletekkel, elképzelésekkel. Ezért tisztelettel kérjük Barátainkat, hogy vegyenek részt az idei közgyűlésünkön, fejtsétek ki véleményüket a Társulat működéséről. Társulatunk támogatása Tisztelettel kérjük az évi tagdíjak befizetését személyesen vagy bármely rendezvényünkön. A tagsági díj rendes tagnak 1000.-Ft, tanulónak 400.-Ft, a kedvezményezettek tagdíjfizetés alól mentesülnek. Támogatásuk, a Társulat működésének alapfeltétele. Segítse továbbra is közösségünket. Előre is köszönjük. Barátságos üdvözlettel: Balázs Gusztáv HBT elnök. Határozatképtelenség miatt a közgyűlés kezdete (20:30) eltolódott. A közgyűlés az elfogadott napirend szerint zajlott le. Az éves beszámolót a HBT Tevékenységéről, támogatások mértékéről, - felhasználásáról, a vagyonváltozásról Balázs Gusztáv, elnök tartotta. A Helytörténeti Baráti Társulat bírósági

2013. június 5 bejegyzése (1991), közhasznúvá válása (2000) óta 2012. évben is az alapszabályában megfogalmazott (közművelődés, hagyományőrzés, környezetvédelem), közhasznú céljai megvalósítására törekedett. A keretében működő Bagi Népfőiskola 2012-ben, már a tizenhatodik évfolyamát zárta. Teljesítette az őszi-, tavaszi (2011-09-14-2012-04-18), 8 8 előadásra tervezett előadás-sorozatát, amelyek a családi életvitelre, a településfejlesztésre, az aktív állampolgár képzésére irányultak a falu megtartó erejének növelése, a lakosság helyi közérzetének javítása érdekében. A Lakitelek Alapítvány (90 000.-FT.) pályázati támogatásával kutatta és rendszerezte a magyar és helyi kultúra eszköztárát, és eredményeit összejövetelein ismertette. A siker, munkálkodásunk eredményei nehezen mérhetők, de nem maradtak el! Jelentkeztek az értékes hagyományok művelésében, táj-, természet,- építészeti értékeink és környezetünk védelmében, a rendezvényeken, a közösségi tevékenységekben résztvevők száma növekedésében, a kitűzött, javunkat szolgáló tervek felelősségteljes megvalósításában. Falufejlesztési Körünk, havonként (rendszeresen a hó utolsó szerdáján) tartotta meg összejöveteleit illeszkedve - Önkormányzatunk munkatervéhez, szakmai vizsgálat alá vetve az aktuális kérdések, tevékenységi körünket érintő megoldási javaslatokat. Állami és nemzeti ünnepnapok reggelén - településünk nevének írásos (Baag) előfordulása 600 éves évfordulója emlékére, az általunk emelt Turulszobornál koszorúztunk, és aktívan részt vettünk a helyi ünnepségeken. Tevékenységéről, kutatási eredményeiről tárgyalt partnereivel, az Egres című tájékoztatóban, internetes honlapján (hbtbag.hu) beszámolt az érdeklődő nyilvánosságnak, gondoskodott megőrzésükről. Társulatunk kapcsolatot épített és együttműködött Önkormányzatunkkal és a falu közösségével, helyi és más civil szervezetekkel, intézményekkel. Együttműködésünk mind a Százvirágúkendő Alapítvány, az Érdy János Pest Megyei Honismereti Egyesület, az MNT, a Budapest Környéki Népfőiskolai Szövetség, Város és Faluvédők Szövetsége, GKRTE, stb. mind Társulatunk életében hagyományaink megőrzését, művelését, kapcsolataink erősítését szolgálta. Mécs László Irodalmi Körünk, a Gyöngykoszorú és a Zenekarunk részt vett és közreműködött a rendezvényeken. Komolyzenei hangversenyünk (orgonakoncert 2012-11-24) új és sajátos, kulturális szolgáltatással szolgált lakosaink és a vendég-, komolyzene iránt érdeklődő hallgatók számára. (A Pünkösdi Piros Rózsa rendezvényünk technikai okok miatt elmaradt). A Családi ünnep /hagyományos/ rendezvényünket sikeresen megtartottuk. A Családi ünnep orgonakoncertjét Családi körben a plébánia közösségi termében, baráti beszélgetés követte. Áprilisban a hagyományos, most már V. Galgaparti mesék rendezvényünk keretében a Magyar Szép- és Szakirodalmi Szerzők és Kiadók Reprográfiai Egyesületének (MASZRE 300 000.-Ft.) pályázati támogatásával Olvasni jó, mesélni jó címmel, az Arany János Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény bevonásával nagy sikerű Vers és mesemondóverseny -t (előtte négy alkalommal Olvasókörökben előadást) tartottunk, amelyet a kistérségi ( Galgatv ) televízió is bemutatott. Különösen sikeres volt (04-24-én) az íróolvasótalálkozónk, ahol Nádudvari Anna írónő volt a vendégünk, később (28-án) az Érdy János Honismereti Egyesület, Váci Múzeumi Baráti Köre Galgaparti séta rendezvényének fogadása és vezetése. A pénzügyi helyzetünk, sikeres - bár költséges, tevékenységi terve teljesítésének következtében szerény, mégis úgy véljük, jól sáfárkodtunk a rendelkezésünkre álló forrásokkal, lehetőségekkel és teljesítettük, igazoltuk pályázati vállalásainkat.

6 XXII. évf. 2. sz. Szentháromság vasárnapja Szentháromság vasárnapján (május 26-án) járultak a szentáldozás szentségéhez Egyházközségünk gyermekei a helyi, Szent András tiszteletére épült templomunkban. Elsőáldozók. Felkészítőik: Benedek Józsefné katetéka, Karácsondi Mihály plébános. Idősek Az 2012. év végén honlapunkon beszámoltunk a Szent István Egyetem sikeres, Idősek és idősödés a mai magyar társadalomban című konferenciájáról valamint Balázs Gusztáv újságíró, fotográfus akkor megnyitott kapcsolatos kiállításáról. Örömmel jelenthetjük, hogy az Egyetem gondozásában, Deáki Zita és Suhajda Csilla Judit szerkesztésében megjelent a rendezvény anyagából készült konferenciakötet. Úrnapja (06-02) I. Sátor. (Ö. Boda Vendelné) A kötet megjelenését az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. Öregdiák találkozók, közgyűlések Az Aszódi Petőfi Sándor Gimnázium és Szakközépiskola Baráti Egyesület június 1- jén tartotta közgyűlését. Rónai Mária elnök napirend szerint, számolt be az Egyesület éves tevékenységéről, vezette le a közgyűlést. Mind a beszámolókat mind az ellenőrző bizottsági jelentést elfogadtuk.

2013. június 7 (Fotó: Gerle Ervin.) Hagyományokhoz híven megkoszorúztuk a névadó szobrát és az elhunyt tanárok, diákok (akik közül magam is több bagi iskolatársat, - Bagról: Nagy Sándor, Palya Lajos, Kovács Sándor osztálytársakat - ismertem) emlékére állított kopjafát. Az emlékezés volt iskolatársak, osztálytársak történéseire a közös ebéd és az azt követő beszélgetés során folytatódott VIRTVTE VINCES A Gödöllői Perjelség és a Gödöllői Premontrei Öregdiákok Egyesülete meghívására (június 8-án), Szent Norbert tiszteletére rendezett, ünnepi találkozó és közgyűlés részesei voltunk azokkal a tanárokkal, régi és új diákjaival, hozzátartozóikkal, akiket öszszeköt a Premontrei Rend tisztelete, a Gimnázium és Nevelőintézet szelleme, az iskolaévek alatt kifejlődött barátság és szeretet. Ágoston O. Praem. perjel atya celebrálta. Szentbeszédet Eördög László O. Praem. atya elnök mondott. Szentmise után, az éves beszámolót Várady-Brenner András főtitkár tartotta, amit alapítványi illetve ellenőrző bizottsági kiegészítő jelentés követett. A beszámolót a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. A hivatalos program után, a jubiláló évfolyamok felelőseinek beszámolói következtek. Közben már az újra indult, feladatát teljesíteni akaró iskolában végzett, jubiláló öregdiákok képviselői is megjelentek (köztük Könczöl Katalin Bagról), a biztató, jó hírnévhez illő életükről, eredményeikről szóló beszámolóikkal. Ugyancsak meghallgattuk a nagyváradi, kassai, budafoki társszervezetek képviselőinek beszámolóit. Elhunyt gimnáziumi tanáraink, diáktársaink emlékére Bagról: Katona János, Balázs Vendel, Palya Lajos, Boda Sándor, Németh Pál - az ünnepséget közel a lerombolt, volt hősi emlékmű helyén állított, kopjafás emlékműnél koszorúzással folytattuk. Közös ebéd, hosszú, mégis vég nélküli beszélgetés következett az aulában, hiszen annyi emlék tódul évek multával Az ünnepség, a program a hagyományok, és az érvényes jogszabályok szerint történt. A Premontrei templom bejáratánál gyülekeztünk. A szentmisét Ullmannn Péter

8 XXII. évf. 2. sz. Kukoricatermesztés közbeni toxinok és azok hatása a tejtermelésre címmel. Előadása, hasonlóan a korábbi téma választásaihoz, élénk érdeklődést váltott ki hallgatóiban mind termelői mind fogyasztói vonatkozásban. Hogyan kell gondoskodni az egészségre veszélyes, kukoricatermesztésben penészgombák által termelt aflatoxin szennyezés mértékének elvárt csökkentéséről, illetve, hogy a takarmánnyal (kilogrammonként) bevitt aflatoxin (mikrogrammokban mért B1) mértékéből keletkező, várható tej, aflatoxin szennyezettsége, a (nanogrammokban mérhető) megengedett értéket ne érje el. A téma aktualitását az Élelmiszer- és Takarmánybiztonsági Igazgatóság napokban kiadott közleménye is megerősítette (nehib.hu). Mégis be kellett fejezni! Befejezésül, meglátogattuk a rendi temetőt is, ahol koszorúztunk. Kapcsolataink felfrissítésére - tizedikén - Krisár Miklóssal Petrás Győzőnél-, tizenötödikén, Gödöllőn, Homok Lászlóval kiegészülve póttalálkozót tartottunk. MNT közgyűlés A Magyar Népfőiskolai Társaság, a TIT Stúdió Egyesület épületében, május 9-én tartotta közgyűlését és fogadta el az éves beszámolót. A közgyűlés, A család szerepe a mai magyar társadalomban címen szakmai tanácskozással folytatódott, ahol a népfőiskolai szervezetek képviselőinek észrevételei, beszámolói, javaslatai következtek. Aflatoxin A BAGI NÉPFŐISKOLA ban, április 3- án, Denkinger Géza előadását hallhattuk Képünkön Nagy Andrea, a Galgamenti Népfőiskolai képviselője.

2013. június 9 Bagi falunap Kora délután a Petőfi téren. Kapuk, kutak, utak. Ilyenkor, szüret idején, a - mást is megélt ember - nem tudja feledni, falunk, valamikor megélhetését biztosító szép határa gazdag ajándékait. A szántót, a rétet, a szőlőt, az erdőt. Történelmünk számos írásos bizonyítéka utal arra, hogy a falu munkaterülete, éléskamrája - mai szóval élve - külterülete /nagysága, domborzata, élővize, termőképessége, tulajdon viszonya,../ meghatározta a falu gazdasági, társadalmi életterét. Más volt Kartalon, más Galgahévízen és természetesen más volt Bagon. A külterület szinte minden talpalatnyi földjét megművelték. A belterületen sem volt parlagon hagyva a kert, udvar, patakpart, útszéle. Mindenki kereste a munkát. Dolgozott, hogy meg legyen családjának a betevő falatja. Meg is becsülték a munkát és annak gyümölcsét, a tulajdont. Tudjuk, hogy a földterület felosztása, a technikai haladás, a változó társadalmi viszonyok, a megélhetés ezer-új szálát bontakoztatta ki, olyannyira, hogy ma a családok több lábon állva, a földművelés mellett - sok esetben meghatározóan - más foglalkozásokból biztosítják maguk számára életfeltételeiket. Az időközben - más sikeres próbálkozások ellenére - bebizonyosodott, hogy a megélhetés igazi alapja a becsületes munka és az általa szerzett tulajdon, legyen az földműves, kőtörő vagy vasutas foglalkozás. Ehhez kellett az iparfejlődése, a gépesítés, tudományos ismeretek hasznosítása, az emberek jó akarata. Bizony szükség volt az utakra, hogy a földterületeket megközelíthesse, a terményeket hazaszállíthassa, az árúit piacra vihesse. Először föld út, makadám út, különféle burkolatú utak, amelyhez párosult a vízi út, később a vasút, stb. Az utak mellé szorosan épültek a kutak, vagy maga az út vezetett a forrás mellett, hiszen az utasnak, terménynek, szállítmánynak szüksége volt a vízre. A kapuk jelentik: az utak elejét, az ingatlanok határvonalát, a lakások ajtaját, az egyéni vagy közös tulajdon vonalát. Így tartoznak össze a kapuk, kutak, utak. A kapuk, a kutak és az utak idők folyamán változnak, élik a maguk világát. Hozzájuk nyúlni csak jó akarattal szabad, amely az emberiséget szolgálja. Így volt ez akkor is, amikor a temető mellett, a bagiszőlők bejáratainál, a palántásoknál /útelzáró-rúddal/ kapukat zártak-nyitottak, amikor a györkiszőlők, a Határ úti, a Nagyvölgyi, Halyagvölgyi kutakból, a Rókaluki vizesgödör vagy a Halyagvölgy - nem utolsó sorban- a Petőfi forrás vízéből permeteztek, itattak, vagy oltották szomjukat. Így szolgált a Határ út, a számos dűlő út, a Szentlászlói /Szolnoki/-, Váci /Bécsi/-, Budai- és Kassai út, a Csintoványba -Szoroskán át- vezető út is, a bel- és külterületi utak. Mennyit koptatták, rongálták, /teli/dobálták, igyekeztek sajátos /egyéni, közös / célra befogni őket? Tartósan sohasem sikerülhet! Megújulnak és az új formát tartalommal töltik. A jóakaratú emberek tudják, szükség van rájuk. Keresik és megtalálják a módját, hogy az újak eredeti feladataikkal azonos vagy jobb szolgáltatást nyújtsanak. Az életvitel címzett szegmense, a széles skálában csak egy töredék, mégis milyen sok öszszetevőre bontható, mennyi gondolat ébresztésére alkalmas. Döntse el a kedves olvasó és a maga módján munkálkodjék, hogy a Kapuk, kutak, utak szolgálata, értékes tartalommal mielőbb feltöltődjék. BaGi TÁJÉKOZTATÓ megjel enik negyedévenként, kézir atként kiadja a H e l y t ö r t é n e t i B a r á t i T á r s u l a t 2191 Bag, Malom út 14. Tel: 06-28 / 408-369 Mobil: 06-30/ 314-2492 adószám: 19181943-1-13 számlaszám: OTP 11742166-20101701-00000000 Honlap: hbtbag. hu e- mail: b. gusztav@ freemail. hu elnök: id. Balázs Gusztáv tördelés: F e h é r V i k t o r