Alapítvány a Bölcsődei Dolgozókért



Hasonló dokumentumok
KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Kapolcs Vigántpetend Egészségügyi Alapítvány

KÉT KERÉKKEL AZ IFJÚSÁGÉRT ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Az Alapítvány a Bölcsődei Dolgozókért ÉVI EGYSZERŰSÍTETT ÉVES BESZÁMOLÓ KIEGÉSZÍTŐ MELLÉKLETE

Szociális Otthoni Idősekért Alapítvány 1173 Budapest, Pesti út 117. Alapító okirat. (Módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt)

A Ceglédiek a Ceglédiekért Közalapítvány számú módosításaival egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRATA

mint Alapító, létrehozta a Nyomdász Támasz Alapítványt, melyet a Fővárosi Bíróság szám alatt vett nyilvántartásba.

KOSSUTH LAJOS ÁLTALÁNOS ISKOLA

Öttevény Községért Közalapítvány. Alapító Okiratának módosítása

a Képviselő-testület november 28-i nyilvános ülésére TISZTELT KÉPVISELŐ-TESTÜLET!

ALAPÍTÓ OKIRAT. ALAPÍTVÁNYT hoz létre az alábbi feltételek szerint:

SIMONTORNYA VÁROS ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 7081 Simontornya, Szt. István k. u. 1. Tel.: 74/ KIVONAT

ALAPÍTÓ OKIRAT M Ó D O S Í T Á S A I V A L E G Y S É G E S S Z E R K E Z E T B E N. I. Általános rendelkezések

ALAPÍTÓ OKIRAT. Alulírott alapítók a PTK-ban meghatározottak szerint tartós közérdekû célra ALAPÍTVÁNYT hozunk létre az alábbi feltételek szerint:

ALAPÍTÓ OKIRAT. (2014. május 9-i módosított változat, módosítások kiemelt formátumban)

ALAPÍTÓ OKIRAT. Amely abból a célból készült, hogy az alábbiakban megjelölt alapító a Polgári Törvénykönyv

/2011. (XII. ) Korm. rendelet a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről. I. Általános rendelkezések

2012. május 09-i módosítással Egységes Szerkezetbe Foglalt Szövege

Egységes szerkezetbe foglalt ALAPÍTÓ OKIRAT október 11.

Alapító Okirat Módosítása

EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Alapító okirat. A Pusztasomorja Templomáért Alapítvány. Alapító Okiratának a ei módosításával egységes. szerkezetbe foglalt hatályos szövege

A BOLYAI JÁNOS KATONAI MŰSZAKI FŐISKOLA SZOCIÁLPOLITIKAI ALAPÍTVÁNYÁNAK A L A P Í T Ó O K I R A T A

ALAPÍTÓ OKIRAT (3. sz. módosítással egységes szerkezetben, a 3. sz. módosítás dőlt betűvel szedve Hatályos: április 1-től)

Hunyadi Mátyás Általános Iskoláért és Tanulóiért Alapítvány

SZENT MÁRTON PLÉBÁNIA 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Telefon: 56/ Bank: OTP Adószám:

E L Ő T E R J E S Z T É S

ALAPÍTÓ OKIRAT ALAPÍTVÁNY LÉTREHOZÁSÁRA a módosításokkal egységes szerkezetbe foglaltan.

Alapító okirat 2017.

MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRAT Alapítvány a dányi Iskolásokért létesítéséről. A Széchenyi István Általános Iskola dányi iskolásokért alapítványt hoz létre.

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosításokkal egységes szerkezetben)

I. A KURATÓRIUM TAGJAINAK ADATAI II. AZ ALAPÍTVÁNY ADATAI. 2./ Az alapítvány székhely: 4400 Nyíregyháza Fazekas János tér 23 3/29.

Alapító Okirat. 1 Az Alapítvány neve, székhelye

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/314-2/2014. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület szeptember 26-i nyilvános ülésére

VÁNDOR SÁNDOR ÉS RÉVÉSZ LÁSZLÓ EMLÉKE ALAPÍTVÁNY KURATÓRIUMÁNAK ÜGYRENDJE

1 / :04

E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület november 25-i nyilvános ülésére

Kivonat a Fegyvernek Önkormányzat Képviselőtestülete február 24-i soros ülésének jegyzőkönyvéből:

PÉCSI TENISZÉRT KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY

E l ő t e r j e s z t é s

ALAPÍTÓ OKIRAT ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

Alapító Okirat (egységes szerkezetben)

ALAPÍTÓ OKIRAT - a módosításokkal egységes szerkezetben -

A L A P Í T Ó O K I R A T

14. NAPIREND Ügyiratszám: 1/313/2017. E L Ő T E R J E S Z T É S a Képviselő-testület június 16-i nyilvános ülésére

ALAPÍTÓ OKIRAT (MÓDOSÍTÁSSAL EGYSÉGES SZERKEZETBEN)

Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány. Szervezeti és Működési Szabályzat. Jelen szabályzat az től érvényes

VEGYÉSZ KASSZA ALAPVÍTVÁNY. (székhely: 1068 Budapest, Benczúr u. 45.) ALAPÍTÓ OKIRATA

Szervezeti Működési Szabályzat

Alapító Okirat 2012.

ALAPÍTÓ OKIRAT KÖZALAPÍTVÁNY

Alapszabályzat március

3. Az Alapítvány tevékenysége és célja: szociális tevékenység, családsegítés

Angyali Szolgálat Alapítvány. Alapító Okirata

Nándori Gyula Közhasznú Alapítvány


A Heves Megyei Bíróság Pk /1990/4.számú végzésével nyilvántartásba vett. VÉRADÓ MOZGALOMÉRT Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alapító Okirata. 1. A közalapítvány elnevezése: Vének községért Közalapítvány. 2. A Közalapítvány székhelye: Vének, Petőfi Sándor u.3.

KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA (a módosításokkal egységes szerkezetben)

Tagok: Dr. Vukov Konstantin 2500 Esztergom, Béke tér 56. Prof. Dr. Hámori József akadémikus JPTE TTK Állattan Tanszék 7624 Pécs, Ifjúság út 6.

A BÍRÓ KÁROLY ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Általános közzétételi lista. I. 8. Szervezeti, személyi adatok

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Bánki Donát Ipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet az iskolába járó tanulók nevelésének, oktatásának segítése érdekében

E l ő t e r j e s z t é s

Mathiász János Alapítvány

a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről

Alapító okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

Dr. Horváthné Farkas Ibolya, Kraft László, Móricz Ivánné a jelen alapító okirattal a Ptk. 74/A-F. -ban foglaltak szerint tartós közérdekű célra

ALAPÍTÓ OKIRAT. A Polgári Törvénykönyv 74/A -a alapján az 1. pontban megjelölt alapítók jogi személyiséggel rendelkező alapítványt hoznak létre.

A L A P Í T Ó O K I R A T

Alkalmazott Tudományért Kutatási és Fejlesztési Alapítvány Szervezeti és Működési Szabályzata

EMLA ALAPÍTVÁNY. a Környezeti Oktatás Támogatására Budapest, Garay u I/1. Alapító Okirat EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRAT

Az IPA Magyar Szekció Számvizsgáló Bizottságának Ügyrendje

- 1 - A L A P Í T Ó O K I R A T (módosításokkal egységes szerkezetben)

Pro Physica Hallgatói Alapítvány SZEGED

Magyar joganyagok - 350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet - a civil szervezetek gazdálk 2. oldal 2. A civil szervezetek gazdálkodásának egyes szabályai

ALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTOTT ALAPÍTÓ OKIRATA

TISZTA LAP. Hódmezővásárhelyért Polgári Egyesület ALAPSZABÁLY. ( a módosítással egységes szerkezetben ) Általános rendelkezések.

TATAI MECÉNÁS KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA. módosításokkal egységes szerkezetben

A Pro Physica Hallgatói Alapítvány Szeged

Bankszámlaszám:

A TAMÁSI GIMNÁZIUMÉRT KÖZALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

A L A P Í T Ó O K I R A T

A kettős könyvvitelt vezető egyéb szervezet egyszerűsített beszámolója és közhasznúsági melléklete

A Napkereszt Hagyományorzo Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

Balatonakarattya Fejlődéséért Alapítvány Alapító Okirat (módosításokkal egységes szerkezetben)

A VASÚTI ERŐSÁRAMÚ ALAPÍTVÁNY ALAPÍTÓ OKIRATA

Fegyvernek Lakosságának Egészséges és Biztonságos Életéért Alapítvány

Krisztinavárosi Szent Gellért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA

"HARMATCSEPP" SZOCIÁLIS KÖZALAPÍTVÁNY MÓDOSÍTÁSOKKAL EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALT ALAPÍTÓ OKIRATA

350/2011. (XII. 30.) Korm. rendelet. a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről

Sorsváltoztatás Alapítvány

A L A P Í T Ó O K I R A T

Véleményezési határidő: óra Véleményezési cím:

Javaslat az Ózd Közbiztonságáért Alapítvány alapító okiratának módosítására

ALAPÍTÓ OKIRAT. (a módosítással egységes szerkezetben)

Budapesti 180. sz. Ügyvédi Iroda Dr. Berki Ádám ügyvéd. Szent Márton Gyermek Mentőszolgálat Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA. egységes szerkezetben

ALAPÍTÓ OKIRAT EMBERTÁRSAINKÉRT ALAPÍTVÁNY

Szervezeti és Működési Szabályzat

Átírás:

Alapítvány a Bölcsődei Dolgozókért A l a p í t ó O k i r a t a Az eredetit készítette: Leírta: Dr. Dudás Márta Pióker Titkárszolgálat Ügyvéd 1092 Budapest, Lónyay u. 46. 1054 Budapest, Szalay u. 4. 2178-872 1817-610 Az 1. és 2. számú módosításokkal, a 2008. február 27-i illetve a 2012. július 1-i változásokkal egységes szerkezetbe foglalt szöveg. Budapest, 2013. december 13.

Alapítvány a Bölcsődei Dolgozókért Alapító Okirat A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete 1051 Budapest, Nádor u. 32., képviselő: Szűcs Viktória elnök (továbbiakban BDDSZ), mint ezen okiratot aláíró Alapítványt tevő úgy határozott, hogy a jelen Alapító Okiratban meghatározott tartós közérdekű cél megvalósulására Alapítvány a Bölcsődei Dolgozókért Alapítványt hoz létre. Az Alapítvány neve: Alapítvány a Bölcsődei Dolgozókért Az Alapítvány székhelye: 1051 Budapest, Nádor u. 32. Az Alapítvány célja: A bölcsődés korú gyermekek ellátását, gondozását szakszervezeti tagként végzők (Ideértve a már nyugdíjba vonultakat is) támogatása - üdülésükben, továbbképzésükben, krízis helyzetükben. Ezen túlmenően az alapítvány lehetőségei szerint támogatást nyújt a fenti dolgozói kör részére testi-lelki egészségük megőrzésében, egészségfejlesztésben, rekreációjukban, munkavállalásukban. Célja továbbá, hogy segítséget nyújtson művelődésükben, képességeik kibontakozásában, pályamunkák elkészítésében, publikálásában. Az Alapítvány induló vagyona: 100.000. azaz Egyszázezer forint. Az Alapítvány nyílt, így ahhoz bármilyen természetes és jogi személy, vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet bármikor kapcsolódhat, ha az Alapítvány eredeti céljával egyetért, és azt anyagi, vagy bármilyen más eszközzel támogatja. Csatlakozásra lehetőség van akkor is, ha az adományozó az Alapítvány céljai közül csak egyet, vagy annak egy részét kívánja támogatni. Ilyen vagy hasonló különleges kikötés csak akkor vehető figyelembe, ha az adományozó erről a Kuratóriummal külön megállapodott a csatlakozás bejelentésekor. 2

Ha az adomány a meghatározott célra, vagy az adományozáskor megjelölt határidőig nem használható fel, úgy az ismert adományozónak jogába áll - Kuratórium által megjelölt határidő alatt új célt megjelölni, ennek hiányában a támogatás az általános szabályok és célok szerint kerül felhasználásra. Az adományozás önkéntes. Az adománygyűjtés nem járhat mások zavarásával. Zavarásnak minősül különösen az adományozásra való felhívással megkeresett személy kifejezett elutasítása ellenére történő ismételt megkeresése. Az Alapítvány köteles tájékoztatni az adományozót az adománygyűjtés céljáról és az ismert adományozót az adomány felhasználását illetően. Az adomány felhasználása és az erről szóló beszámolás során érvényesülnie kell a nyilvánosság és az átláthatóság feltételeinek. Az Alapítvány céljai és feladatai teljesítése érdekében kész együttműködni minden olyan szervezettel és személlyel, aki a közös cél elérésén munkálkodik. Az Alapítvány pártoktól független, azoktól támogatást nem fogadhat el, országgyűlési képviselőjelöltet nem állíthat és nem támogathat. Az Alapítvány működése nyilvános. Az Alapítvány nyilvánossága azt jelenti, hogy a Kuratórium ülései nyilvánosak, a Kuratórium az általa hozott döntéseket az Alapítvány székhelyén, hirdetőtáblán és szórólapon lehetőség szerint Interneten is közzéteszi, a Kuratórium évente egyszer az Alapítványhoz csatlakozóknak tájékoztatást ad éves munkájáról, az Alapítvány által támogatott eredményekről, személyekről és az Alapítvány anyagi helyzetéről, az Alapítvány irataiba az Alapítvány székhelyén bárki betekinthet, azokról saját költéségén másolatot készíthet, az Alapítvány a működéséről folyamatosan, de évente legalább egy alkalommal tájékoztatja a nyilvánosságot. Az Alapítvány hirdetőtábláján és szórólapjain, illetve lehetőség szerint Interneten keresztül ad tájékoztatást működéséről és az adományok felhasználásáról. Az Alapítvány jogi személy, feladatai megvalósításában önálló. 3

Az Alapítvány képviselete: Az Alapítvány legfőbb döntést hozó, illetve képviseleti szerve az 5 fős Kuratórium. Az Alapítványt a Kuratórium elnöke képviseli. A Kuratórium elnöke, alelnöke és tagjai: Ungi Ferencné sz: Bém Mária elnök (6724 Szeged, Árvíz utca 14. fsz.2.) Vigné Csóka Katalin sz.. Csóka Katalin alelnök (1214 Budapest, Csikó stny. 10. III. em. 15.) Szatmári Alíz (1223 Budapest, Tűzliliom u. 27.) tag Földes Józsefné sz. Pásztor Éva tag (5082 Tiszatenyő, Felszabadulás út 9.) Kocsis Ferencné sz. Balogh Erzsébet tag (4032 Debrecen, Kiss Ernő u. 2.) A Kuratórium dönt az Alapítvány működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben, így különösen az Alapítvány vagyonának felhasználásáról, a támogatások odaítéléséről. Az elnök köteles a Kuratórium döntéseit végrehajtani, tevékenységéről a Kuratóriumnak beszámolni. Az Alapítvány bankszámlája felett az elnök és az alelnök, akadályoztatás esetén az elnök, vagy az alelnök és bármely Kuratóriumi tag együttesen jogosult rendelkezni. Az Alapítványi vagyon kezelése, felhasználási módja: Az Alapítvány vagyonának 40.000.-Ft-on felüli része (beleértve ennek hasznait is) használható fel az Alapítvány céljaira. Az Alapítvány vagyonával való rendelkezés a Kuratóriumot illeti meg, amely azt kamatozó banki letétbe helyezheti, részvényekbe fektetheti, kötvényt, kincstár- vagy letéti jegyet vásárolhat. Az Alapítvány a támogatást Az Alapítvány Kuratóriuma Elnökéhez címzett egyéni kérelmek alapján a Kuratórium ítéli oda. A Kuratórium jogosult meghatározott összegű támogatás elnyerésére pályázatot kiírni, mely pályázati felhívást valamennyi BDDSZ alapszervezet részére meg kell küldeni. A fentiekben foglaltak szerint igénybe vehető támogatási lehetőségeket, azok mértékét és feltételeit az Alapítvány székhelyén kifüggeszti, szórólapokon és lehetőség szerint Interneten is nyilvánosságra hozza. 4

Az Alapítvány a mindenkor rendelkezésre álló vagyonból, ennek hozadékából, továbbá a céltámogatások terhére adhat támogatást. Az Alapítvány vagyonából fedezi a kezelésével, működésével kapcsolatos kiadásokat. A Kuratórium elnöke minden tárgyévet követő év első negyedévében tájékoztatja az alapítót az alapítványi vagyon helyzetéről, és az elmúlt év működésének főbb eseményeiről, különös tekintettel a befolyt és az odaítélt támogatásokról. AZ ALAPÍTVÁNY ÁLTAL NYÚJTOTT TÁMOGATÁS FORMÁI: Az Alapítvány pályázatok kiírásával, eseti vagy rendszeres pénzbeli vagy dologi juttatásokkal, illetve bármely más módon segítheti az alapítványi célok elérését. A támogatásban részesíthetők egyes magánszemélyek, csoportok, továbbá jogi-, illetve ún. származtatott jogi személyek is. Az Alapítvány tevékenységét, valamint a pályázati lehetőségeket nyilvánosan hirdeti, és azok elbírálásáról beszámol. A Kuratórium működése: A Kuratórium tagjait (ideértve az elnököt és az alelnököt) az Alapító jelöli ki három évre. A Kuratóriumi tag tagsága a határozott idő lejártával vagy a tag halálával szűnik meg, rendkívül indokolt esetben a Kuratóriumi tag a határozott idő lejárta előtt a tagságról lemondhat, illetve az Alapító a tagságból visszahívhatja. Rendkívüli esetnek minősül különösen, ha a tag a Kuratóriumi üléseken számára felróható okból nem vesz részt, vagy megváltozott körülményei folytán a Kuratóriumi tagságot tovább nem képes vállalni. Rendkívüli esetnek minősül, ha az elnök (alelnök) a Kuratórium döntéseit nem, vagy nem megfelelően hajtja végre. A Kuratórium üléseit a Kuratórium elnöke, mint az Alapítvány képviselője hívja össze. A Kuratórium tagja személyesen köteles a Kuratórium ülésén részt venni, akadályoztatása esetén írásban szavazati joggal felruházott másik kuratóriumi tag útján képviseltetheti magát. Helyettesítésre azonban a delegált időszak alatt, maximum 3 (három) esetben kerülhet sor. A Kuratórium évente legalább két alkalommal tart rendes ülést, rendkívüli ülést bármely Kuratóriumi tag kérésére össze kell hívni. 5

A Kuratórium határozatképes, ha legalább 3 tag személyesen jelen van és a megjelentek közül 1 fő az elnök, vagy az alelnök. A Kuratórium döntéseit egyszerű szótöbbséggel hozza, szavazat-egyenlőség esetén az elnök, távollétében az alelnök szavazata dönt. - A kuratóriumi döntés a fentiekre figyelemmel, személyes részvétellel történhet elektronikus úton is. A Kuratórium üléseiről jegyzőkönyvet kell vezetni, és a Kuratórium határozatait szám szerint kell megjelölni. A határozatok száma évente kezdő, ezt követően növekvő sorszámot és a naptári év megjelölését tartalmazza (pl.: 1/97.). A Kuratórium tagjai tevékenységükért díjazásban nem részesülnek. A Kuratórium saját működését fentieken túlmenően saját maga szabadon állapíthatja meg. Az alapító tudomásul veszi, hogy az Alapítvány érvényesen a Bírósági nyilvántartásba vétellel jön létre. Jelen Alapító Okiratban nem szabályozott kérdésekben a Ptk., a 2011. évi CLXXV törvény, illetve a vonatkozó külön jogszabályok az irányadók. Igazolom, hogy az alapító okirat egységes szerkezetbe foglalt szövege, megfelel az alapító okirat módosítások alapján hatályos tartalmának. Budapest, 2013. december 13. Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete képviselője: Szűcs Viktória 6