Gyermektáborok egész nyáron!



Hasonló dokumentumok
2011. évi városi programterv


Pedagógiai Szakszolgálatok Hete április PROGRAMFÜZET PROGRAMFÜZET

I. Szitás Róbert gr,

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tóth Mária tankerületi igazgató Tapolcai Tankerület Tapolcai Általános Iskola SZAKMAI BESZÁMOLÓ

2014 év. Környezettisztasági hét

Szeretettel hívunk és várunk benneteket iskolánkba játékos, iskolaelőkészítő foglalkozásainkra, melyet a tanítónők havonta tartanak.

Lezajlott a Gyermeknap az Igali Gyógyfürdőben

DIÁKVILÁG. 3. évfolyam 1. Magyar Bianka 2. Gila Viktória 3. Szabó Levente Felkészítő nevelő: Vassné Lucz Klára. 4. évfolyam

A Haza és haladás vetélkedő döntője

2014. A XXV. Kalocsai Paprikafesztivál megszervezése szakmai beszámoló

PRE SEGEDÍNSKYCH SLOVÁKOV SZEGEDI SZLOVÁK HIRDETMÉNY

Maroslele Község Polgármesterétől


A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti látogatóit alapításának 17. évfordulója alkalmából

TÉL-FÉNY március. szavazni a képekre és a legtöbb szavazatot kapott képet most

Nyíri Arborétumért, Természetért, Kultúráért Egyesület

Derecskei Zenei Esték

Újvárosi városrészi nap. LEADER rendezvény. Beszámoló

KUKUCSKÁLÓ PROGRAM. Hevesi József Általános Iskola. Alapfokú Művészeti Iskola tanév

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a as tanévre

A Létavértesi Irinyi János Általános Iskola hírei: Erdei iskola

V. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

Közösségi programok az intelligens Ruzsáért

Szeptemberi októberi programok

Kedves Tarokk Barátok! III. Országos Paskievics Vándorkupa 1. forduló (szombat) VIII. Gibás Imre Tarokk kupa

Az esti klubnapot rövid bevezetővel Dr.Duray Gergő főigazgató úr, mint vendéglátó és Dr. Soós Ágnes a MEM Klub elnöke nyitotta meg,

XXXV. ARANY ÜST. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

ARANY ÜST a Sport XXI. Kupáért. NEMZETKÖZI KOROSZTÁLYOS ÚSZÓVERSENY Versenykiírása. MÚSZ Versenyengedély száma:./ 2014.

Galgagyörki Napló. Galgagyörk község Önkormányzatának lapja II. évfolyam 3. szám május

Egyéni versenyszámok a megrendezés sorrendjében

.a Széchenyi iskoláról

Dabasi. helyzet. Dabason az U-11, U-13 megyeválogatott. A tradíció kötelez, a jelen felhatalmaz, a jövő lehető séget kínál.

Köszönetünket fejezzük ki Szakács Zoltánnak a sárbogárdi TÜZÉP vezetőjének, aki 19db udvari ülőkének való fával támogatta iskolán öko programjának

Menedzser gyakorlatok a karcagi Kátai Gábor kórházban

Szakközépiskola. Debrecen. Fenntarthatósági témahét ( ) Beszámoló

Kőtelek Önkormányzat lapja 2015/09. Szeptember

Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap: a vidéki térségekbe beruházó Európa MEGHÍVÓ

IV. Ongai Páros Pontyfogó Horgászverseny!

Érdekes kísérlet, mely hagyománnyá válhat

Beszámoló a 24 órás sportnapról:

XXXV. Viharsarok Kupa. Békéscsaba, 2009.december

Lengyel Stella ben foglalta össze eredményeiket, amelyekhez gratulálunk:

Eger, május 21.

XV. Országos Pedagógus Úszóverseny március 08. XV. ORSZÁGOS PEDAGÓGUS ÚSZÓVERSEN SZENTES, MÁRCIUS 8.

A Százszorszép Lovasközpontban az előző évhez hasonlóan idén sem került megrendezésre a kiirásban szereplő verseny.

Beszámoló az iskolai közösségi szolgálatról. Debrecen- Budapest március 17. Bodnár Lili Anna

ÖS TANÉV EREDMÉNYEI

IV. Rákosmenti Hagyományőrző Rendvédelmi és Katonai Napok

96 év szeptember Olimpiai bajnok is indult a hajdúszoboszlói szenior úszóversenyen Puskás Pál és Krasznai Róbert Örökös Bajnok!

!"#$ ,"-*"$"$ "-%!$)"%""-%*(. / -&0& 1 -*" ,#*"5,#! 1 A! $ "" $ & B! "" $ '(" $ " " A!% E % D2"% D D

Dobrovitz József NÉGYESFOGATHAJTÁS

JUBILEUMI VÁCI HÉT FEBRUÁR 10 MÁRCIUS 7.

A legnagyobb tanári művészet, hogy az alkotás és felismerés örömét ébresszék. /A. Einstein/

SZISZKI KRÓNIKA Érdi Szakképzési Centrum Százhalombattai Széchenyi István Szakgimnáziuma és Gimnáziuma

Hírlevél. Mozsgó Biztos Kezdet Gyerekház január-június

Tájékoztató. a Tiszaújvárosi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014/2015-ös tanévben induló első osztályáról

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

A Szülőföldünk, Nádudvar Öröksége és Jövője Alapítvány köszönti vendégeit alapításának 19. évfordulója alkalmából

MUSICAL-re hangolva Egyesület Közhasznúsági Jelentése 2009.

Sportágak és hangszerek között választhatott Magyarország!

JANUÁR 9. HULLADÉK-JÁTSZÓHÁZ SZENTESEN

Sport az életünkben, küzdelem a mindennapokban

Szombathely. Utazás. Vasárnap

Kerekegyháza Város Önkormányzat Képviselő-testületének november 25-i ülésére

SPORT XXI. PROGRAM REGIONÁLIS TRIATLON DIÁKOLIMPIA (Pest, Komárom-Esztergom, Fejér és Nógrád megye) X. JUBILEUMI VERESEGYHÁZI NYÍLT TRIATLON VERSENY

XXIII. TISZA TRIATLON TRIATLON KLUBCSAPAT ORSZÁGOS BAJNOKSÁG

I. A szervezet alapadatai

Marossy Dojo sikerek a X. Zemplén Kupán! 2 arany, 3 ezüst, 8 bronzérem!

A «A A Polgárok Európai Évének Ünnepe Sombereken» projektet az Európai Unió finanszírozta az Európa a polgárokért program keretében

NYÁRI KALENDÁRIUM. Így fedezzük fel a világot! Gyermekhét

DERECSKE VÁROS BÁLJÁRA,

Révfülöpi Nyár JÚNIUS

Pesterzsébeti Ifjúsági és Gyermekönkormányzat munkaterve a es tanévre

Eger, április 26.

KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉS FÖLDES, MÁRCIUS 28.

Igmándyné Hebling Gabriella intézményvezető adott tájékoztatót az óvodával kapcsolatos főbb tudnivalókról, így a közelmúltban lezajlott

XXXVII. Dr. Csik Ferenc Emlékverseny

Délelőtt a 4.c osztályosokkal előkészültünk a műsorra. Felraktuk a dekorációt, berendeztük az aulát. 14 órakor kezdődött a

XXIV. Felnőtt és Ifjúsági WTF Taekwondo Országos Bajnokság

Természetközeli sporttábor

Fizika. Környezetismeret. Városi Angol Verseny

Összefoglaló a Wass Albert Országos Vers- és Prózamondó Versenyről

Aranyosok Arany-hete

Pihenőház november 8-án ünnepélyes keretek között megtörtént az alapkő letétele.

Gratulálunk a gyerekeknek a szép eredményekhez, és reméljük, hogy jövőre is ilyen szép számmal jelentkeznek majd tanulóink erre a versenyre!

Futapest Crossfutás Csömör december 11.

FORGATÓKÖNYV május 15.

TÁMOP / Iskola neve Iskola címe Elérhetősége Mikes Kelemen Katolikus Gimnázium és Szakképző Iskola, Általános Iskola és Óvoda

Az Önkéntesség Európai Éve keretében meghirdetett Önkéntesek Hete alkalmából pályázatot nyújtott be Alapítványunk az Önkéntes Központ Alapítványhoz.

EGYÉNI ÖSSZETETT EREDMÉNY. 7 30,60 Szalai Ádám Halasi TK 8 29,40 Kardos Levente KSI-SE Pirók Tamás Mészáros Csaba, Komlós László, Tóth Péter

A nap fő programja a Városi Uszoda látogatása volt, valamint a Városi Streetball Bajnokság megtekintése.

Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Nyíregyházai Tankerülete

VÁROSÜNNEP Rudabánya

96 év Puskás Pál 88 éves. II. rész Szerkesztette Rentka László

II. JAKO GYÖNGYÖS - CUP

Az Asztalitenisz-szakosztály beszámolója

Erasmus+ Lengyelország

Versenyek a felső tagozaton 2016/2017 I. félév Idegen nyelv Martinstag Martinstag az 5. és 6. évfolyam tanulói számára november elején tartott

Kálmánháza egy közel 2000 fős szép, virágos település. Szabolcs Szatmár Bereg megyében, Nyíregyházától 15 km-re fekszik. A településünk gyerekbarát,

Átírás:

Tartalomjegyzék: Már aszfaltoznak a komlósi úton...2 Sikeresen folyik a start mezőgazdasági munka...2 Együtt ünnepelhettünk...2 Török vendégeink voltak...3 Pályázati lehetőségek...3 Táborok tömkelege Tótkomlóson..4 Családi napot tartottak a bölcsődében...5 Ismét kirándultak a Rákóczi Szövetség ifisei...6 Rendőrségi hírek...6 Kultúra, hagyományőrzés, sport és kikapcsolódás...7 Fesztiválhangulat az Erzsébet ligetben...7 Roncsderbi futam Tótkomlóson.. 11 Harc a Rózsa Kupáért... 11 Komlósška Mozaika... 12 Rekord nevezés a VII. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóversenyen... 15 Anyakönyvi események... 15 Nosztalgia foci... 16 Részletes program a 9. oldalon Gyermektáborok egész nyáron!

2 2012. augusztus Már aszfaltoznak a komlósi úton Ezeket a sorokat olvashatjuk az Orosházi Élet című orosházi hetilap hasábjain. Ebből is látszik, hogy a Tótkomlós-Orosháza útszakasz felújítása Orosháza városnak is szívügye, hiszen mindannyian ezen közlekedünk. Az alábbi megjelent cikket városunk lakóival is szeretnénk megosztani: Korábban írtunk arról, hogy egyedi kormánydöntés után elhárult minden akadály két térségi út felújítása elől. Az egyik útszakasz Orosházán a bogárzói várostáblától Kardoskúton át Tótkomlóson a Dózsa György utca kereszteződéséig tart, ez öszszesen 14,1 km lesz. A másik a Földvári út orosházi elágazásától a nagybánhegyesi elágazásig újul meg, ami 18,2 km. Az elmúlt hetekben nagy erővel dolgoztak a kivitelezők mindkét útszakaszon, a közlekedők félpályás lezárásokkal találkoznak több helyen. A Magyar Közút Békés megyei igazgatója, Virág Mihály elmondta, minden munkafázis a terveknek megfelelően halad. A múlt hét közepére Tótkomlós alatt elkészült a rossz pályaszerkezet cseréje, így ott már a végső aszfaltréteget húzzák a régi felületre. Mindenhol ez lesz a forgatókönyv: a pályaszerkezet megerősítése után a két útszakasz teljes hosszában több réteg aszfaltot húznak a mostani felületre. Az utak mellett másfél méter széles padka készül, amit az aszfaltozás után zúzalékos kővel az út szintjére töltenek fel-fogalmazott a szakember. A Kaszaperre vezető útszakasz a rosszabb, itt Orosházát elhagyva közel 1 km hosszan teljesen elbontják az utat, és új szakasz épül. A rossz teherbírású részeken az egész pályaszerkezetet kicserélik 50-100 méteres útszakaszon. Dr. Dancsó József, Orosháza polgármestere és országgyűlési képviselője kiemelte, a két út felújítása egyaránt fontos az orosházi és a mezőkovácsházi térségnek. Már az 1990-es években is a járhatatlan kategóriába tartoztak és azóta tovább romlott az állapotuk. A biztonságos közlekedés, a munkahelyteremtés és a szolgáltatások minőségének javulása miatt kiemelkedően fontos a felújítás. A 2008-as döntést követően a kormány 2,3 milliárd forintot különített el a fejlesztésre, ám ez kevésnek bizonyult. A tárgyalások eredményekként végül 1,4 milliárddal toldották meg a keretet, így elkezdődhetett a 3 milliárd 782 millió forint költségű útépítés- emelte ki a városvezető. A napokban jelentették be, hogy az orosházi kórházban megmarad minden osztály és július 1-jétől nő a kórház ellátási területe. A döntéshez nagyban hozzájárult a két út felújítása is. forrás: Orosházi Élet 2012/25.hét Melega- Banta Sikeresen folyik a start mezőgazdasági munka A Start Munkaprogram keretén belül igazi mintagazdaságot alakítottak ki a zöldségtermesztésben résztvevő foglalkoztatottak. A kaszaperi úton található területen burgonya, paprika, uborka és hagymatermesztés folyik. A dolgozók folyamatos gyomirtással, locsolással gondozzák a növényeket, melyek a gondos odafigyelésnek és kemény munkának köszönhetően már szépen teremnek. -BL- Együtt ünnepelhettünk Immár hagyomány, hogy a július 1-jei Köztisztviselők Napját közösen ünneplik a tótkomlósi köztisztviselők és közalkalmazottak. Dr. Garay Rita polgármester méltatta az önkormányzat különböző területein tevékenykedő dolgozók áldozatos munkáját, majd jutalmat vehettek át a jubilálók. Huszonöt éves közalkalmazotti jogviszony után elismerésben részesült dr. Gulyásné Gulya Magdolna, az Idősek Napközi Otthona vezetője, a Szociális Szolgáltató Központ közalkalmazottja. 30 éve kezdte meg közalkalmazotti jogviszonyát Kazárné Tóth Ilona védőnő, a Szociális Szolgáltató Központ közalkalmazottja. Duszka Jánosné, az Idősek Napközi Otthona dolgozója, Laukó Zsuzsanna, a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda igazgatója, Morauszkiné Paulik Katalin, a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda vezető óvónője. Valamint Mitnyan Jánosné a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda óvónője. 35 éves közalkalmazotti jubileumot ünnepelt Kazárné Karkus Márta a Jankó János Általános Iskola és Gimnázium tanítója, és szintén 35 éve köztisztviselő Léka Lászlóné, a Polgármesteri Hivatal pénzügyi ügyintézője. 40 éves közalkalmazotti jogviszonyuk és nyugdíjba vonulásuk alkalmából két személyt is köszöntött városunk polgármestere: Acsai Jánosnét, a Szociális Szolgáltató Központ Bölcsődéjének gondozónőjét, és Kocsisné Antal Zsuzsannát, a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda tanítónőjét. Nyugdíjba vonulásuk alkalmából köszöntöttük Rusznák Györgynét a Szociális Szolgáltató Központ Bölcsődéjének dolgozóját, Tóth Ernőnét a Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda dolgozóját, Lachata Jánosnét, Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Óvoda daduskáját és Suta Pálnét, a Polgármesteri Hivatal okmányirodai ügyintézőjét. Dr. Garay Rita külön köszöntötte Lachata Pálné nyugdíjas védőnőt, aki 50 éve szerezte meg a diplomáját és ebből az alkalomból a közelmúltban vehette át Budapesten az aranydiplomát. Minden ünnepeltnek szívből gratulálunk! P.B.

2012. augusztus 3 Török vendégeink voltak A Leader program keretén belül törökországi partnerekkel is együtt kíván működni Tótkomlós Város Önkormányzat Képviselő-testülete. Nemrégiben látogatást tettek városunkban, hogy személyesen is tapasztalatokat szerezzenek a Tótkomlós nyújtotta lehetőségekről. A tárgyalásokat követően kötetlen beszélgetéssel folytatódott a program a Rózsa fürdőben. Banta MAGYAR HONVÉDSÉG HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG 2. Toborzó és Érdekvédelmi Központ - Szeged TÁJÉKOZTATÓ Tisztelt Érdeklődő! Tájékoztatni kívánom Önt arról a lehetőségről, hogy a Magyar Honvédség a közeljövőben 300 embernek kínál kereseti lehetőséget, mint szerződéses katona. Lövész, kezelő, szerelő, gép- és harcjármű vezetői stb. munkakörökbe, nőknek és férfiaknak egyaránt. EZ EGY LEHETŐSÉG ÖNNEK! Lehetőség arra, hogy munkájáért megbecsült fizetést kapjon hogy karriert építsen hogy igénybe vegye a Magyar Honvédség számos szolgáltatását, az egészségügyi ellátástól a rekreációs üdültetésen keresztül a családsegítő szolgáltatáson keresztül, egyéb más szolgáltatásokat, melyek széles skálán mozognak. Hogyan élhet ezzel a lehetőséggel? Hallgassa meg munkatársaim tájékoztatóját - a jelentkezési eljárásról, a kezdő és elérhető fizetésről, a karrier lehetőségéről, a különböző szolgáltatásokról - mely tájékoztatók formájában a Csongrád Megyei Munkaügyi Központ szervezésében kerülnek levezetésre. Tapasztalataim alapján, tudom, hogy sokukat visszatart az a kérdés, hogy erőnlétileg meg fogok-e felelni? Igen, mert nem katonákra van szükségünk, hanem olyan emberekre, akik katonák akarnak lenni és ezért hajlandóak tenni. A Magyar Honvédség biztosít időt, lehetőséget és szakembereket arra, hogy erőnlétileg fejlődjön, figyeljen egészségére. A többi már Önön múlik. Köszönöm megtisztelő figyelmét és várom a tájékoztatónkon. A tájékoztató ideje: 2012. szeptember 5. (szerda) 15 óra Helye: Tótkomlós Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatal díszterme (Fő út 1.) Tisztelettel: Nagy László Tibor őrnagy Toborzó és Érdekvédelmi Központ Központparancsnok Pályázati lehetőségek Tótkomlós Város Önkormányzata és a Tótkomlós Turizmusáért Egyesület Az Új Széchenyi Terv pályázati lehetőségei 2012-ben című rendezvényre hívta a pályázni kívánókat és a téma iránt érdeklődőket július 12-én. Elsőként Illésné Benedek Judit, a Széchenyi Programiroda fejlesztési tanácsadója a mikrovállalkozások fejlesztése pályázati kiírást ismertette. Ezt követően Nagy Attila a Széchenyi Programiroda humánerőforrás és humán infrastruktúra fejlesztési tanácsadója az egészségre nevelő és szemléletformáló életmód programokról, az innovatív iskolák fejlesztésére irányú pályázatokról beszélt. A harmadik előadó Simon Ágnes, a Széchenyi Programiroda turisztikai és városfejlesztési tanácsadója volt, aki a turisztikai attrakciók és szolgáltatások fejlesztése pályázati konstrukciót mutatta be. Az előadásokat követően konzultációra és egyénre szabott tanácsadásra nyílt lehetőség. Banta

4 2012. augusztus Táborok tömkelege Tótkomlóson Van, amelyik már véget ért, és van, amelyik még csak most kezdődik.a nyári hónapok alatt sem kell unatkozniuk a gyerekeknek, hiszen az idén is sokféle tábor között válogathatnak. Ebben az évben első ízben a városi könyvtár is hirdetett tábort, amiről a korábbiakban már hírt adtunk, de a hagyományos táborok is igen népszerűek a gyerekek és a szülők körében, amelyek nagy részének a művelődési központ adott otthont, és az itt dolgozó munkatársak is igyekeztek segítséget nyújtani a sikeres lebonyolításban. A kézműves tábort június 25-től 29-ig Lopusni Lászlóné tanítónő tartotta, és minden napra tartogatott valami meglepetést a gyerekeknek. Annyiféle technikával ismertette meg őket, hogy nem volt idejük egy picit sem unatkozni. Nagy sikert aratott a papírmaséból készített repülő gólya, a háromdimenziós üveg-festett virágok és a metszett festési technika. A kézműves tábort követően július 2-tól 6-ig a zenei tábor nyitotta meg kapuit a művészeti iskola épületében. Énekléstől és zeneszótól volt hangos az épület egy héten át, de nem hiányozhatott a kézműves foglalkozás sem. Nagyszerű alkalom nyílt arra, hogy kötetlen hangulatban, játékosan ismertessék és szerettessék meg a pedagógusok Kármán Csabáné, Lovas Adél, Keresztesné Deák Andrea tanárnők - a zenét, az éneklést és a táncot a kicsikkel és a nagyobbakkal. Aki a sportokat kedveli jobban, az inkább a lovas tábort választotta. Még a rekkenő hőségben is nagyon élvezték a lovaglást, különösen a nagyobbak és bátrabbak, akik már segítség nélkül ülik meg a lovat. Mindannyian sokat fejlődtek ezen a nyáron, elsősorban az állatokkal szemben tanúsított fegyelem és felelősség terén. A lovak szerelmesei Füredi Tünde jóvoltából akár éjjel-nappal kedvenceik közelében tölthették idejüket. A táborvezetőt kérdeztük mindennapjaikról. B.M.M.: A lovas tábor résztvevői nemcsak néhány órát töltöttek el veletek, hanem bizony kint is éjszakáztak a tábor helyszínén. Honnan jött az ötlet, hogy bentlakásos tábort szervezzetek? F.T.: Úgy gondoltam, hogy a gyerekek biztosan élveznék nomád környezetben a sátorozást. Így a lovakkal együtt aludhattunk a szabadban és vigyáztunk rájuk. Ezzel igyekeztünk még nagyobb élményt nyújtani a gyerekeknek. Megtanulhatták a lovakkal való foglalkozást, tehát nem csak magával a lovaglással töltötték az időt nálunk a gyerekek, hanem a lovak ápolásával, etetésével, itatásával is. B.M.M.: Hogyan fogadták a gyerekek a nomád környezetet és a sok teendő elvégzését, ami a lótartással jár? F.T.: Szívesen részt vettek a munkában, bármilyen feladatról is volt szó. Reggelente még a fűkaszálásban is segédkeztek. B.M.M.: Ha jól tudom akkor önellátóak is voltatok a tábor ideje alatt. A főzésbe is besegítettek a gyerekek? F.T.: Ez volt az egyetlen dolog, amiben nem volt kedvük részt venni, hiszen legszívesebben a lovaglással töltötték el minden idejüket. De ez nálunk természetesen sosem probléma. Seben Lajos csoportjában 10-13 éves fiúk és lányok hódoltak ennek a sportnak és ismerték meg közelebbről a lovas sportot, valamint az állatok szeretetét és gondozását. A tábor végére minden résztvevő sokat fejlődött. Többnyire visszajáró lovasok jelentkeztek a táborba, de ha valaki az első napokban még félénken ült a ló hátán sok bátorságra és rutinra tett szert a tábor alatt. A vízi sportok kedvelőinek is kedvezett az idei nyár, hiszen az évek óta hagyományosan meghirdetett evezős tábor ismét nagyon népszerű volt. Bedőné Skoda Ilona és Nagy Gábor szakszerű irányításával, valamint két egyetemista fiú, Nagy Tamás, és Bencze Normann segítségével a visszajáró és az újonc evezősök is nagyon sok új dolgot tanultak és jól érezték magukat. Az evezős tábor részleteiről Bedőné Skoda Ilona táborvezető számolt be nekünk. B.M.M.: Mik a tapasztalatok a gyerekekkel kapcsolatban? B.S.I.: Nagyon örülök, hogy idén is megvalósulhatott az evezős tábor, hiszen 19 fő jelent- A sort a honismereti tábor követte. Klement Pálné Magdika és Gyivicsán Györgyné Marika lelkes és tapasztalt táborvezetésének köszönhetően a gyerekek minden nap meglátogatták a város egyik gyűjteményét, és az ott látottakat természetes anyagokból maketteteken örökítették meg. Szinte észrevétlenül tanultak városunk múltjáról, hagyományairól, sőt Mezőhegyesre is kirándultak. Július utolsó hetében tűzoltó táborban is részt vehettek a tótkomlósi gyerekek. Augusztus hónapban Irány a Rózsa Fürdő kezésével már ötödik alkalommal indíthattuk el ezt a foglalkozást. A gyerekek nagyon szeretik, mivel több olyan gyermek volt idén is, aki évről évre nagyon szívesen velünk tart és kihasználja azt a nagyszerű lehetőséget, hogy a városunknak vize is van, így a Száraz-éren csónakázhat. A gyerekeket próbáljuk a környezet tudatos életmódra nevelni. Az első nap megismerkedtek a csónakkal, a csónak részeivel, a mentőmellény használatával, majd összeszedjük a szemetet, amit sajnos a tótkomlósi lakosok még mindig a vízre bocsájtanak. B.M.M.: Ha minden igaz nem csak gyakorlati feladatokat, hanem elméletet is elsajátítottak a gyerekek ezen a héten. B.S.I.: Mivel lehetőségeink a Száraz-ér adottságaiból fakadóan korlátozottak, csak kis csónakkal való evezést gyakorolhattak a gyerekek, de próbáltuk megismertetni velük a nagyobb hajókat, a vitorlásokat és némi hajózási kultúrát. címmel sok érdekes programmal várták a vízi sportokat kedvelő gyerekeket a szervezők, valamint ismét megnyitotta kapuit a lovas tábor. Az idén is nagy segítséget jelentett a szülőknek, hogy Tótkomlós Város Önkormányzata anyagi támogatást nyújtott a gyermekek táboroztatásához, amivel nagyban hozzájárult, hogy sok kis gyermek nyara teljen hasznosan, érdekesen. Baginé Szincsok Ilona B.M.M.

2012. augusztus 5 Családi napot tartottak a Bölcsődében Július 13-án, pénteken családi napot tartottak a Bölcsődében. Fittyet hánytak a babonára a bölcsődések, akik igazán szerencsésnek érezték magukat, hiszen egy kis játékbirodalom várta őket a Bölcsőde udvarán. Szüleikkel és testvéreikkel közösen válogathattak a számos szórakozási lehetőség közül. Voltak, akik a gyurmázásban mélyültek el, mások a trambulint választották, a bátrabbak lóhátra ültek. Nagy sikere volt a rendőrségi bemutatónak is, melyen a gyermekek belülről is megismerhették a járműveket. P.B. Felhívás Tisztelt volt Polgári Iskolai Tanítványok, egykori Gimnazisták, Általános iskolások, és Mindenki, aki valaha a MAGYAR ISKOLÁBA járt! Nagy ünnepre készülünk, ebben az évben emlékezünk iskolánk fennállásának 85.évfordulójára. Az ünnepi év nyitórendezvénye 2012. március 29-én az Országos Középiskolai Karikatúra Kiállítás megnyitásával vette kezdetét. A 2012-es évet áthatja az emlékezés. Az évforduló jegyében megvalósult és tervezett rendezvényeink: 2012. március 29. Koszorúzás Jankó János szülőházánál 2012. március 29. Országos Középiskolai Karikatúra Kiállítás megnyitója a Természet Házában 2012. április 4. Jankó Nap 2012. április 12. Jankó János Szavalóverseny az iskola Dísztermében 2012. április 19. Jankó János Angol nyelvű vers- és prózamondó verseny 2012. május 12. Tornabemutatóval egybekötött Családi Nap az iskola területén 2012. június 1. Emlékezés iskolánk egykori tanárairól (sírok koszorúzása) 2012. szeptember 14.: Évadnyitó Diákdélután Jankó Kupa 2012. október 20.: Záró-rendezvények: - 10,00 óra: Teremavató (Új iskola) - 10,30 óra: Iskolatörténeti Kiállítás megnyitása (Régi épület) - 11,00 óra: Író - olvasó találkozó (Régi épület - Könyvtár vagy Új épület - Díszterem) - 16,00 óra: Ünnepi műsor (Művelődési Központ) Záróünnepségünket 2012. október 20-án tartjuk. Kérjük, aki teheti, készüljön a nagy napra, tisztelje meg rendezvényünket! Kedves jelenlegi és volt Tanáraink, Tanítványaink, Tótkomlósiak! Kérjük Önöket, kérünk Benneteket, az iskolával kapcsolatos emléktárgyaikat, emléktárgyaitokat (dokumentumok, fényképek stb.) bocsássák, bocsássátok rendelkezésünkre, egy EMLÉKKIÁLLÍTÁS erejéig. (Minden anyagra gondosan vigyázunk és visszajuttatjuk tulajdonosának a kiállítás után.) A felajánlott kiállítási anyagot kérjük, 2012. szeptember 30-ig iskolánkba eljuttatni! Jankó János Általános Iskola és Gimnázium Nevelőtestülete Bohácsné Nyiregyházki Zsuzsanna, igazgató

6 2012. augusztus Ismét kirándultak a Rákóczi Szövetség ifisei A budapesti szervezet jóvoltából idén nyáron kétszer is felkerekedhettek és néhány felejthetetlen napot tölthettek el társaikkal a Rákóczi Szövetség Jankó János Ifjúsági Szervezetének tagjai. Júniusban a Délvidéken tett túrát hét tagunk Majláth Imre nyugdíjas pedagógus, a helyi szervezet elnöke kíséretével, júliusban pedig a sátoraljaújhelyi táborba utazott négy diák Poljak Krisztina tanárnővel. A délvidéki kirándulásról Birkás Hella és Poljak Daniella, a sátoraljaújhelyi táborról Fodor Tirza írt rövid beszámolót. Délvidéki kirándulás A Rákóczi Szövetség tagjaiként három izgalmas napot tölthettünk el júniusban a Délvidéken. A diákok, akikkel kirándultunk tíz különböző iskolából érkeztek. A mi iskolánkból hét tanuló vett részt. A késő reggeli órákban indultunk el Tótkomlósról Szegedre, ahol csatlakoztunk további hat iskolához. A Délvidék résztvevőivel Szabadkán találkoztunk. Itt és később Magyarkanizsán is részt vettünk városnézésen. Kanizsán elfoglaltuk a szállást és itt vendégeltek meg minket először. Ezután lesétáltunk a Tisza partra, sokat fotóztunk, majd visszaigyekeztünk a szállásra, ahol addigra már oldottabbá vált a hangulat. A mai napig emlegetjük azt a bizonyos erkélyt, ahol a jó hangulat miatt a fél csoport velünk töltötte az est hátra maradt részét. Másnap korán keltünk. A hotel emeletén svédasztalos reggeli várt ránk. Teli hassal indultunk el megnézni Csonthalmot és meghallgathattuk a hely történetét. Az ebédre csak négy órakor került sor, még jó, hogy volt nálunk túlélő keksz. Amikor megérkeztünk Nándorfehérvárra, nagyon színvonalas helyen ebédeltünk, mégis leginkább az esti együttlétet vártuk, amire sajnos nem került sor a szigorú házirend végett. Ezt kissé bántuk, de legalább sikerült kipihenni a nap fáradalmait. Az utolsó nap reggelén vendéglátóink katolikus szentmiséjére igyekeztünk, majd ezt követően programként szerepelt a Bácsi vár megnézése. Végül ismételten Magyarkanizsán kötöttünk ki, ahol finom vacsorával vártak minket. A hazafelé tartó út hosszadalmas és fárasztó volt, de a Rendőrségi hírek három nap alatt kialakult közösségnek köszönhetően mégis nagyon jól éreztük magunkat. Ennek a kirándulás révén sikerült olyan barátságokat kötni, amelyek a mindennapjainkban is fontos szerepet töltenek be. Sátoraljaújhely A XIII. Magyar Diákok és Tanárok Találkozója a Magyar Kálvárián Sátoraljaújhelyen került megrendezésre 2012. július 1-7-ig. Tótkomlósról 4 diák és egy tanár tudott részt venni ezen a fantasztikus találkozón a Rákóczi Szövetség jóvoltából. A Rákóczi Szövetség megkülönböztetett hangsúlyt fektet az ifjúság műveltségének, történelemtudatának, valamint nemzeti identitásának és Kárpát-medencei összetartozás-tudatának erősítésére. Ennek köszönhetően megemlékezéseken, történelmi, irodalmi vetélkedőkön, ismeretterjesztő előadásokon vehettünk részt. (Ez utóbbin néha félreérthetetlenül, álmos szemekkel bólogattunk.) A táborhely és a környezete gyönyörű látványt nyújtott. A vezetőség gondoskodott kényelmünkről és hiánytalan ellátásunkról. Amikor egy-egy kimerítő túra után végre visszatérhettünk a szállásra, volt lehetőségünk a nagy hőségben az üdülő medencéjét használni. Hatalmas kánikula lévén, még attól sem riadtunk volna vissza, ha a másik nyakába kell állnunk a hely szűke miatt. A találkozó résztvevőinek a száma 51 iskolából 290 fő volt. A társaság elég vegyes volt, de mindenki barátságos és nyitott volt a többiekkel. Életre szóló barátságok, szerelmek születtek. Köszönjük a helyi Rákóczi Szövetségnek ezt a nagyszerű lehetőséget. Egy tótkomlósi férfi tett feljelentést ismeretlen tettes ellen, aki 2012. július 24-én az éjszakai órákban a sértett Tótkomlós külterületén lévő kerítéssel körbekerített tanyájára bement és onnan kb. 160 liter gázolajat, 1 db kardántengelyt és 1 db talicskát tulajdonított el. Az Orosházi Rendőrkapitányság lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást. Orosháza, 2012. július 30. Dunai József r. hadnagy, őrsparancsnok

2012. augusztus 7 kultúra, hagyományőrzés, Sport és kikapcsolódás avagy vendégváró napok a Rózsa fürdőben. A Rózsa fürdő vendégváró napok keretén belül július 8.-a a turizmus jegyében telt a Dél-alföld legszebb rózsájában. Az érdeklődők a rendezvényen megismerkedtek Tótkomlós néprajzával, múltjával és jelenével. Az íjászat, lovaglás és csónakázás mellett elsajátíthatták a kézműves mesterségek fortélyait. A gyerekek játszóházban szórakoztak, kipróbálták a pólófestést, saját kezűleg készíthettek hűtő mágnest és karkötőt, valamint hímes tojást festettek. A délután folyamán a fürdő vendégei a Tótkomlósi Néptáncegyüttes műsorát tekinthették meg. Banta A keményebb zene kedvelőinek idén is lehetőségük volt Tótkomlóson egy kétnapos fesztiválon részt venni, ugyanis második alkalommal került megrendezésre a 180-as rock fesztivál az Erzsébet ligetben. Az amatőr rock fesztiválon Tótkomlós környékéről érkező zenekarok szórakoztatták a közönséget. A rendezvényre a belépés díjtalan volt, főtámogatója a Jó Étvágyat Kft. A fesztiválon volt szerencsénk beszélgetni Széles Tamással, a rendezvény egyik tótkomlósi szervezőjével. B.M.M.: Ismét a liget ad helyszínt a rock fesztiválnak, a tavalyi tapasztalatok birtokában, hogyan kezdtetek neki az idei szervezésnek? Sz.T.: A tavalyi tapasztalatok alapján úgy éreztük, hogy nagy szükség van erre a rendezvényre idén is, mivel nagyon sok helyi lakos érdeklődött a rendezvény iránt. B.M.M.: Mennyire népszerű ez a műfaj ma a fiatalok körében? Sz.T.: Manapság diszkókba, klubokba minden hétvégén eljárhatnak a fiatalok, de fesztivál jellegű rendezvény nagyon ritkán van, hiszen ezeket általában nyáron, szabad téren rendezik meg. Ezért ha adódik lehetőségük egy fesztiválra elmenni, akkor azt szívesen teszik. B.M.M.: Nemcsak szervezője, hanem aktív résztvevője is vagy a fesztiválnak, hiszen a színpadon is láthattunk téged az egyik fellépő zenekar tagjaként. Milyen műfajt képviseltek? Sz.T.: Mi, az orosházi Methexis zenekar progresszív rockzenét játszunk. A zenénk érdekessége, hogy egy szintetizátoros bevonásával, egy új hangzásvilággal próbálunk a közönség előtt megjelenni és ezzel örömet okozni a hallgatóknak. B.M.M.: Milyen volt a látogatói érdeklődés az idei évben? Sz.T.: A nagy hőség miatt leginkább a késő esti koncertekre látogattak el többen, de így is elég szép számban voltak látogatóink. B.M.M.: Milyen lehetőségeket nyújtott még ez a fesztivál a látogatóknak? Sz.T.: Az egyik támogatónk szintén részt vett standjával a fesztiválon, akik vállalták egyedi pólók és ajándéktárgyak elkészítését a helyszínen, valamint sátorozási lehetőséget is nyújtottunk, amit sokan ki is használtak. De legfőképp egy fesztivál hangulatú szórakozási lehetőséget tudunk nyújtani, amire, mint már említettem térségünkben kevés lehetőség adódik, de zeneire és azon belül is rockzenei fesztiválra még inkább. Ezért ha valaki szívesen részt venne egy ilyen rendezvényen, az látogasson el bátran és hallgassa meg az élő zenének azt a varázsát, amit a más jellegű szórakozó egységek nem tudnak megadni. B.M.M.

8 2012. augusztus

2012. augusztus 9

10 2012. augusztus

2012. augusztus 11 Roncsderbi futam Tótkomlóson Július 1-jén Tótkomlós adott otthont az országos gyorsasági roncsderbi 3. futamának. A versenyzők a legelején még érezték a locsolás hátrányát, ám a nap során ez a probléma megoldódott és egyre szorosabb csatákat vívtak egymással. Széria géposztályban a kiszombori Baranyi testvérek ismét kitettek magukért hisz Baranyi Attila második helyen, míg testvére Sándor az első helyen végzett. Harmadikként a makói Molnár Tibor ért célba. II. géposztályban is izgalmas futamokat láthattunk, amit a tavalyi bajnok, Szűcs István autójával, a mórahalmi Bakos Barnabás nyert meg. Nagy küzdelemmel másodikként, a bordányi Béres Levente ezüstérmes lett, a bronzérmet a kecskeméti id. Gombai Zoltán szerezte meg. I. géposztályban sem volt könnyű dolguk a versenyzőknek, technikai problémák Harc a Rózsa Kupáért Július 7-én rendezték a VII. Rózsa Kupát, az utánpótláskorú gyermekek meghívásos úszóversenyét. A tótkomlósi úszókon kívül kilenc helyről érkeztek lányok és fiúk a Rózsa fürdőbe: Békéscsabáról, Gyuláról, Szarvasról, Orosházáról, Gyomaendrődről és Békésről. A megyén kívülről pedig Csongrádról, Mezőtúrról és Kiskunfélegyházáról is ellátogattak városunkba. A verseny bemutató úszással kezdődött, ahol óvodások tempóztak a medencében. Őket követte a legfiatalabb, a 2006-os születésű indulók versenye fiú és lány kategóriában. Ezután sorban zajlottak a futamok korcsoportok és nemek szerint. Összesen 204 versenyző adott le 450 neve- és kisebb-nagyobb manőverek is előfordultak. Végül sikeresen zárta a napot az apátfalvi Tisza Péter, aki a dobogó legfelső fokára állhatott fel. A szintén apátfalvi Gabnai Győző a második helyen zárt. A dobogó harmadik fokára a Batmobilnak nevezett járgány tulajdonosa, a makói Mihály Norbert állhatott fel. A következő versenyt a Baranyi testvérek rendezik meg július 29-én, a Kiszombori Ringen. A bajnokság állása a Tótkomlósi verseny után: Széria géposztály: 1. Baranyi Sándor/ Kiszombor/ 20 p., 2. Molnár Tibor/Makó/ 19p., 3. Baranyi Attila/Kiszombor/ 15p., 4. Molnár G.Krisztián/Mórahalom/ 13p., 5. Baranyi István/Kiszombor/ 12p., 6. Csorba Zsolt/Kecskemét/ 10p. II.géposztály: 1. id.gombai Zoltán/Kecskemét/ 22p., 2. Béres Levente/Bordány/ 18p., 3. Szlávik József/Martfű/ 12p., 4. Bakos Barnabás/Mórahalom/ 10p., 5. Péter Zoltán/Mórahalom/ 10p., 6. Szűcs István/ Mórahalom/ 8p. I.géposztály: 1. Tóth Richárd/Mezőtúr/ 20p., 2. Tisza Péter/Apátfalva/ 20p., 3. Gabnai Gábor/Makó/ 17p., 4. Gabnai Győző/Apátfalva/ 14p., 5. Dömösi Róbert/ Makó/ 10p., 6. Mihály Norbert/Makó/ 9p. zést és vett részt az időnként igen szoros versenyben. Az idei Rózsa Kupa a Békés Megyei Úszószövetség által kiírt megyei bajnokság egyik állomása is volt, mely összesen nyolc fordulóból áll. Az év során legtöbb pontot szerzett csapat a decemberben megrendezésre kerülő Mikulás Kupán veheti át a bajnoknak járó trófeát. Természetesen a Rózsa Kupa is gazdára talált ezen a gyönyörű nyári napon. Az egyes futamok eredményeit összegezték és a nemzetközi szabályzatnak megfelelően összesítették a pontokat. A hazai úszók ez alkalommal is jól szerepeltek, hiszen idén is itthon tudták tartani a fődíjat. 302 ponttal végeztek az élen, őket követte Kiskunfélegyháza és Békéscsaba csapata. A tótkomlósi úszók összesen 16 arany, 11 ezüst és 10 bronzérmet szereztek. A csapat legeredményesebb versenyzője Matejdesz Máté és Deák Zsombor lett. Banta

12 2012. augusztus KOMLÓšSKAMOZAIKA Deň Slovákov v Maďarsku v Jášči Celoštátna slovenská samospráva 7. júla usporiadala jubilejný XV. Deň Slovákov v Maďarsku v bakoňskej dedinke, v Jášči (Jásd). Na oslavy príjali pozvanie i vzácni hostia: Metod Špaček, zástupca veľvyslanca Slovenskej republiky, generálny konzul SR Štefan Daňo, Anton Paulik zástupca generálneho riaditeľa národnostného odboru Ministerstva ľudských zdrojov,štefan Kraslán vedúci národnostného odboru Ministerstva ľudských zdrijov, z Rumunska Pavol Hlásnik, prvý podpredseda Demokratického zväzu Slovákov a Čechov. Malebná dedinka Jášč, má okolo 800 obyvateľov a je potešujúce, že v škole sa vyučuje štyri hodiny týždenne aj slovenčina. Celoštátne podujatie sa začalo odovzdaním národopisného múzea, v ktorom je vystavené hmotné dedičstvo slovenských predkov obyvateľstva. Oficiálna časť podujatia bola usporidaná na mimoridnom mieste v chotári obce pri Svätej studničke. Po odznení maďarskej a slovenskej hymny privítal prítomných katolícky farár István Simon. Pobožnosť slúžili evanjelická farárka Alžbeta Nobiková a katolícky farár Ján Karaffa. Po bohoslužbách odovzdali vyznamenania Pavol Valaský (1742-1824) Pavol Valaský sa narodil v malej hontianskej dedinke Baďan pred 270 rokmi, v roku 1742. Nadaný syn poddaných rodičov po školách v rodisku študoval na gymnáziu v Banskej Štiavnici, Rimavskej Sobote a v Prešporku. Ako 25 ročný mladík vybral sa na univerzitu do Nemecka, aby v Lipsku študoval filozófiu, teológiu, dejiny a staré jazyky, čiže gréčtinu a hebrejčinu. Ponavštevoval aj univerzity v Halle, Wittenbergu a Berlíne, aby zozbieral čím viac materiálu k svojím štúdiám a plánovanému literárnohistorickému dielu. V roku 1769 prijal ponuku komlóšskeho evanjelického zboru, a tak sa stal duchovným na Dolnej zemi. Krátko po príchode na Komlóš sa oženil. Za manželku si vzal Zuzanu Katerínu Palumbény z Prešporku, kde sa aj svadobný obrad konal v roku 1771. Manželka mu porodila Za našu národnosť. V tomto roku CSS udelila vyznamenanie rodáčke zo Slovenského Komlóša, univerzitnej profersorke Kataríne Maruzsovej Šebovej, pedagogičke Veronike Árendášovej z Tardošu a slovenkému národnostnému pávemu krúžku vo Fizéri. Predstavitelia jednotlivých regiónov z rôznych kútov Maďarska sa pri futbalovom ihrisku pripravovali na prezentáciu tradičnej kultúry a gastronómie svojho regiónu. osem detí, ale žiaľbohu dospelý vek z nich dožilo len tri: Tereza, Alžbeta a Kristína. Valaský ovdovel v roku 1816. Farárske povolanie mu umožnilo venovať sa aj jeho záľube. Na Komlóši zaznamenal všetko, čo v živote osobne skúsil, prežil.z toho sa zrodil jeho latinský rukopis Analecta ad Historium anno 1779. Autor v tomto rukopise zachytil prvé udalosti komlóšskej osady, poukázajúc na všelijaké ťažkosti začiatku života na novom mieste. O obci zaznamenané údaje neskoršie boli dobrým prameňom historického diela Samuela Horvátha a Pavla Gajdáča. Viac prameňov svedčí o tom, že v Nemecku zozbieraný materiál po príchode do Slovenského Komlóša usporiadal a podľa možnosti aj obohacoval. Na Komlóši začal aj písať svoje hlavné dielo pod titulom Prehľad literatúry v Uhorsku, ktoré bolo vydané v roku 1785. Pavol Gajdáč takto písal o pôsobení Valaského na Komlóši: Tí, ktorí išli popri jeho dome, spozorovali, že ešte aj o polnoci preniká cez okno svetlo kahana, nemali ani Náš región reprezentovali Bánhedešania s výbornou kapustou a Komlóšania s vynikajúcou komlóšskou klobásou. Mandolinová skupina Tremolo zahrala na javisku komlóšske ľudové a populárne slovenské piesne. Aj gastronómia aj kultúrne predstavenie malo veľmi veľký úspech. Ďakujeme každému, kto prispel k reprezentácii nášho regiónu. Zuzana Lauková pochop o tom, že ten mladý kňaz, učenec pracuje na takom diele, ktoré mu prinesie osobnú česť a celoštátne uznanie. Valaský sám píše o svojom diele nasledovne: Napísal som históriu Uhorska z širšieho hľadiska, ktoré obsahuje aj jeho provinciu Chorvátsko, Slavónsko, Dalmáciu, Transilvániu a dokonca aj Valašsko. Dielo bolo napísané ako polemika proti cudzím učencom, ktorí sa podľa neho dívali na Uhorsko ako na nekultúrnu krajinu. Preto chcel podať objektívny prehľad literárnych a kultúrnych dejín zväčša v Karpatskej kotline žijúcich ľudí, bez rozdielu na ich národnosť. Valaského literárnohistorické dielo, ktoré sa používalo aj ako učebnica, slovenskí, českí a maďarskí literáti jednohlasne pozitívne oceňujú. Tento vzdelanec je v Uhorsku prvým autorom systematickej literárnej histórie. Jeho literárna história sa stala základom všetkých neskorších literárnohistorických prác. Valaský bol obľúbeným kňazom Komlóšanov, lebo im bol na pomoci aj v každodennom živote. Počas svojho

2012. augusztus 13 pôsobenia v Slovenskom Komóši vyvíjal veľké úsilie o rozvoj škôl. Ako vysokovzdelaný muž neuspokojil sa len s vyučovaním čítania, písania a počtov, ale dbal aj na to, aby sa vyučovali aj praktické poznatky potrebné pre život. Na jeho podnet sa začalo pestovanie viniča. Žiaľbohu vinohradníctvo netrvalo dlho, pretože ho fyloxéra vyničila. Pre zdravotné dôvoda Valaský v lete v roku 1780 odchádzal na Cinkotu. Podľa Samuela Horvátha keď sa lúčil od Komlóšanov, prítomní bolestne plakali. Nebol tu dlho, o tri roky odišiel do Gemera a stal sa duchovným v Ješave, kde pôsobil ešte viac desiatok rokov. Aj v Jelšave pokračoval aj v iných činnostiach, v roku 1796 bol spoluzakladateľom Čerešníckeho spolku, jedného z najstarších uhorských združení vôbec. Dožil sa 82 rokov a tu umrel v roku 1824. Valaský svojou vedeckou tvorbou dokázal, že aj v malej dedinke, mestečku sa môžu zrodiť významné literárne diela. Čerešňové dni v Jelšave Mestský záhradkársky spolok v Jelšave usporiadal novú akciu na počesť Čerešníckeho spolku založeného v roku 1796, ktorý bol najstarší ovocinársky spolok na území dnešného Slovenska a popredný v celom Uhorsku. K významným zakladateľom spolku patril evanjelický kňaz, polyhistor a organizátor vysťahovalectva Slovákov na Dolnú zem Pavol Valaský. Keďže v tomto roku oslavujeme 270. výročie narodenia tejto významnej osobnosti, na Čerešňové dni prijali pozvanie aj členovia Organizácie komlóšskych Slovákov. Program sa začínal 6. júla v piatok v priestoroch Mestského múzea v Jelšave. Hostí privítal Milan Kolesár primátor mesta. Po úvodnom kultúrnom programe prebiehal odborný seminár, na ktorom prednášatelia z Rumunska, z Maďarska a zo Slovenska okrem osobnosti a činnosti Valaského spracovali dejiny záhradkárskych spolkov. Marianna Melegová Bajczerová rozprávala o pôsobení Valaského na Komlóši. V sobotu na jelšavskom námestí a vo dvore múzea v centre pozornosti bolo ovocie. Na výstavu Komlóšania priniesli bánhedešské gerege. Kuchárky Organizácie komlóšskych Slovákov do gastroprehliadky prispeli výbornými ovocnými koláčmi a samozrejme aj komlóšskou klobásou. Účastníci zájazdu popoludni si pozreli Ochtinskú arago-nitovú jaskyňu, ktorá je vo svetovom meradle unikátnym výtvorom, ktorý svojou rôznorodosťou, bohatosťou a krásou aragonitovej výzdoby upúta každého svojho návštevníka. Večer program pokračoval na kraji mesta. Každého pozývali na prehliadku Záhradkárskej osady a na spoločnú zábavu. Členovia Záhradkárskeho spolku majú pekné pozemky, na ktorých niektorí pestujú zeleninu, iní majú okrasné rastliny, ale vo väčšine záhrad aj dnes plodia ovocné stromy. 9. júla v nedeľu usporiadali slávnostné služby božie v evanjelickom kostole, kde mal kázeň Attila Szpisák evanjelický farár zo Slovenského Komlóša. Záverečným aktom trojdňového slávnostného programu bolo kladenie vencov na hrob Pavla Valaského v mestskom cintoríne. Bývalý komlóšsky kňaz tu bol pochovaný v roku 1824. V pozadí jeho hrobu sú tie kopce, na ktorých boli vytvorené prvé ovocné sady Čerešníckeho spolku. Účastníci nultého ročníka Črešňových dní v Jelšave sa vrátili s peknými zážitkami a s dojmom, že táto akcia bude mať pokračovanie. Priatelia z Jelšavy na pozvanie Organizácie komlóšskych Slovákov čoskoro zavítajú do Komlóša, kde sa zúčastnia na Gastronomickom dni a na oslavách Komlóšskych dní.

14 2012. augusztus A Rózsa Fürdő szeretettel várja a tótkomlósi lakosokat 10%-os kedvezménnyel áraiból. Minden hétvégén színes programok, szombatonként éjszakai fürdőzések Fürdőszolgáltatásaink: - kültéri gyermek pancsoló medence - 33,3 méteres, feszített víztükrű - 7 pályás úszómedence - 36 C-os ülőpadkás kültéri gyógymedence - 36 C-os gyógyító hatású, ülőpadkás aromabarlang - 25m feszített víztükrű 3 pályás úszómedence - napozásra alkalmas zöldterület - felújított lábtengó és strandröplabda pálya - homokozó gyermekeknek - 90-92 C finn szauna - 40-42 C gőzfürdő - frissítő, indiai olajos és thai masszázs, ingyenes ellazító teával - álló szolárium - Rózsa Ajándéksziget - Ajándék Szaküzlet (használati cikkek, ajándéktárgyak, helyi őstermelők és kistermelők árui, helyi képzőművészek és népi iparművészek portékái) - ingyenes ruhatár Rózsa fürdő, Tótkomlós, Kossuth u. 2. Tel/Fax: 462-172 www.rozsafurdo.hu

2012. augusztus 15 Rekord nevezés a VII. Tótkomlósi Nemzetközi Szenior Úszóversenyen A nevezési határidő előtti hetet már kedvező előjelekkel zártuk, több mint száz nevezővel, a rekordszámú (150 fő) versenyző jelentkezése mégis örömmel töltött el bennünket. A versenyzők 23 hazai és határon túli egyesületből, köztük Aradról, Temesvárról és Szabadkáról érkeztek. Egyéni nevezők is megmérették magukat Makóról, Békéssámsonról, és még Tótkomlósról is, ami szintén jó jel, hiszen célunk, hogy egyre több egyéni indulót is a rajtkőre csábítsunk. Jó alkalom, hogy megismerjék a szenior versenyek baráti hangulatát és kedvet kapjanak a további rendszeres testedzésre. A váltók számaira is minden eddiginél több nevezés érkezett. Versenyünk specialitásán, a családi váltókon pedig együtt szurkolt és tapsolt mindenki: a verseny közönsége, a csapatok, még a rendezőség is. A versenyt az ünnepélyes felvonulás és a himnuszok elhangzását követően díszvendégünk, Szabó József (Joe) olimpiai, világ-, és Európa-bajnokunk nyitotta meg. A verseny fővédnöke Czene Attila olimpiai bajnok, sportért felelős államtitkár üdvözlő levélben köszöntötte a verseny részvevőit. Biztató szavaiból szeretnék idézni a kedves olvasóknak is: Örvendetes, hogy a város immár hetedik alkalommal ad otthont szenior úszóversenynek, és magam abban a szerencsés és hálás helyzetben vagyok az esemény fővédnökeként, hogy már második alkalommal üdvözölhetem Tótkomlóson az úszás szerelmeseit. Különös jelentőségű minden olyan esemény, ahol a rendszeres sportmozgást végzők mutatnak példát, versengésben, fizikai képességeikkel, motivációjukkal. Bízom benne, hogy a tótkomlósi verseny rendezői is évről-évre egyre több sportolni vágyót tudnak megszólítani, és ezzel hozzájárul közös célunkhoz, a rendszeres sportolás életmóddá alakításához. A szemléletváltást ezen a területen is az államnak kell kezdeményeznie és támogatnia, de a megvalósításhoz elengedhetetlenül szükséges az a civil közreműködés, helyi kezdeményezés, amely Tótkomlóst is immár hagyománnyal rendelkező nemzetközi sportesemény színhelyévé tette. Éppen ezért a Tótkomlósi Rozmároknak, a verseny rendezőjének külön is meg kell köszönnöm a verseny szervezése és lebonyolítása érdekében tett munkájukat! Gratulálok az eddig elért eredményeikhez és kívánom, hogy minden résztvevő számára sikerrel és remek hangulatban teljen ez a sportnap. Hagyomány, hogy a legidősebb hölgy és férfi versenyzőnek, valamint a legelső nevezőnek különdíjat adunk át. Az idén a díjazottak Sávolt Zoltán népi iparművész különleges és értékes ajándékát, zsűrizett szőnyegeit vihették haza Tótkomlósról. A díjakat Szabó Joe és a művész úr társaságában adtam át. Az olajozott, zökkenőmentes lebonyolítás az összeszokott versenybírói és rendezői gárda érdeme, amit ezúton is köszönök mindenkinek. A jó időt is köszönjük és a támogatóink kedvességét is. A verseny izgalma és zsongása, a soksok ismerős és még ismeretlen versenyző, a családias, baráti légkör, az ünneplőbe öltöztetett fürdő: jó ezt érezni. Kancsó János az egyesület elnöke Anyakönyvi események Csokicsöves szolárium és műkörömépítés Tótkomlós, Piac tér 22. (lángosos mellett) Várunk szeretettel csoki csövekkel felszerelt fekvő szoláriumunkban, ha szép és természetes barnaságot szeretnél leégés nélkül. Tel.: 06 20/476-4658 Légkondícionált helység! Áraink: 4 perc - 280,- Ft 8 perc - 560,- Ft 12 perc - 840,- Ft Bérlet: 10x 4 perc - 2600,- Ft (az összefoglaló azon személyek adatait tartalmazza, akik hozzátartozói azok közléséhez hozzájárultak) Született: - Farkas Edit és Gyivicsán András tótkomlósi lakosoknak Máté utónevű gyermeke - Rózsa Piroska és Rácz László tótkomlósi lakosoknak Viktória utónevű gyermeke - Kovácsné Liczencziás Mónika és Kovács Zsolt tótkomlósi lakosoknak Zsolt utónevű gyermeke - Gyurkovicsné Katona Mónika és Gyurkovics György tótkomlósi lakosoknak Kamilla Veronika utónevű gyermeke - Sajtos Erzsébet és Sztojka Rómeó tótkomlósi lakosoknak Rómeó, Manuel utónevű gyermeke - Czirle Ottília és Kiss Árpád tótkomlósi lakosoknak Loretta Vanda utónevű gyermeke született. Összeállította a Védőnői Szolgálat. Az anyakönyvi események Komlósi Hírmondóban történő megjelentetése díjmentes! Műköröm: Tippes: 2800,- Ft Épített: 3000,- Ft Töltés: 2500,- Ft Gél lakk: 1800,- Ft

16 2012. augusztus Nosztalgia foci A nyolc évvel ezelőtt, 2004-ben területi serdülőbajnokságot nyerő TTC futballcsapata, azaz a Bányik József Egér edző által fémjelzett korosztály tagjai tartottak nosztalgiamérkőzést júliusban a Karasz János Sporttelepen. Az első ehhez hasonló találkozóra az edző mellett összesen 19 egykori játékos látogatott el a csapatkapitány, Jámbor Gábor külföldi elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen, a találkozón nyolcfős csapatok csaptak össze. Bár egy ilyen meccsen sohasem az eredmény számít, a kiváló hangulatú találkozón mindkét fél játékosai odatették magukat. A vezetést az azóta NB I-es játékossá váló, a Kecskeméttel az élvonal rajtára készülő Forró Gyula vezette II-es csapat szerezte meg, ám a rutin, azaz Bányik edző az I-es együttessel volt, akik többek között a tréner felhőfejesével fordítani tudtak. A második félidőben 3-3-nál még volt döntetlen, ám ezután 6-3-ra Bányikék léptek el, és a hajrában hiába lehetett volna döntetlen is az eredmény, Krcsméri Milán egyetlen, de annál nagyobb védése végül az I-es csapat sikerét jelentette. Kis nosztalgiával élve elmondhatjuk, a csapat tagjai nem sokat változtak: Krcsméri reflexeiről már esett szó, Nyíregyházki György továbbra is minden labdára odaért, ha nem futva, csúszva, Ibrányi Lajos árnyékékkénk kiválóan olvasta a játékot, Krátky Viktor Spanyolországot is megjárt ballábát megint rettegte az ellenfél, Poljak Milán fogott, mint a zöld festék, Mitnyan Gábor cseleire két irányba dőltek a védők, Mészáros Tibor és László Dávid gólérzékenysége kicsit sem csökkent, Gyúrós Istvánról pedig megint befelé pattantak a labdák hogy a többiekről már ne is beszéljünk. Ondrejó Tamást csak azért nem méltatjuk, mert ő az NB II-es Orosházánál edzett, így lemaradt a nívós összecsapásról. A mérkőzés után Mitnyan Jánosnak köszönhetően remek vacsora várta a játékosokat, akik éjszakáig nyúló beszélgetéssel emlékeztek vissza a nyolc évvel ezelőtti meccsekre, gólokra, győzelmekre. Bőven volt mire. TTC exserdülő I.-TTC exserdülő II. 6-5 (3-2) Barátságos nosztalgiamérkőzés. Tótkomlós, hátsó pálya, 4 néző. Vezette: Motyovszki Róbert (Nagy L., Kiss I.). TTC I.: Krcsméri - Mitnyan, Bányik, Balogh G., Nyíregyházki, László, Mészáros, Ibrányi. Játékos-edző: Bányik József. TTC II.: Poljak - Kovács Á., Krátky V., Gyúrós, Zelman, Forró, Füredi, Lukács. Edző: Bányik József. Gólszerzők: László (2), Mészáros (2), Mitnyan, Bányik, ill. Gyúrós (3), Forró (2). Jók: mindenki, ill. mindenki. Földet bérelnék hosszú távra Tótkomlós és környékén 5-10 éves időtartamra, - Területtől, bérleti időtől függően akár a teljes bérleti időre előre fizetve. - Bérleti díjat előre fizetjük, nagyságrendje: 85.000,- Ft /ha/év akár azonnal aktuális! Érdeklődni: tel.: 06 30/510 2719 reggel 08:00-tól este 19:00 Tótkomlós Város Önkormányzatának Lapja Megjelenik havonta Cím: 5940 Tótkomlós, Fő u. 1. e-mail: media@mail.totkomlos.hu Főszerkesztő: Péter Blanka Szerkesztőség tagjai: Bajczerné Meleg Mariann, Lubomíra Rollová, Kothencz János Lektor: Tuska Pálné Kiadja: Tótkomlós Város Önkormányzata Felelős kiadó:komlós Településszolgáltatási Kft. Nyomdai munka: Yes-Press 2001. Bt., Tótkomlós ISSN 1416-2342