A Hivatalos Lap 2018. április 13-i számában megjelent HL 2018/S 72-159891 számú hirdetményhez kapcsolódó Dokumentáció Károli Gáspár Református Egyetem mint ajánlatkérő által indított, A Károli Gáspár Református Egyetem épületeinek takarítása tárgyú, a Kbt. Második része, a Kbt. 81. -a szerinti nyílt közbeszerzési eljárásban 2018.
Dokumentáció átvételi igazolás Ajánlati felhívás VI.3) További információk pont 9.) alpontjában tett előírás alapján a dokumentáció letöltését, a dokumentáció átvételét igazolni kell. A Dokumentáció átvételi igazolást kitöltve kell visszaküldeni Ajánlatkérő részére az Ajánlati felhívás VI.3) További információk pont 9.) alpontjában meghatározott módok valamelyikén. A Dokumentáció átvételi igazolás megküldése a közbeszerzési eljárásban való részvétel feltétele. (Az ehhez szükséges nyomtatvány a Dok_átvételi_igazolás.doc fájlban található.) A regisztrációs lap visszaküldésével kell jeleznie Ajánlatkérő számára, ha a meghirdetett közbeszerzési eljárásban, mint lehetséges ajánlattevő kíván szerepelni. Ajánlatkérő biztosítja, hogy a fent megadott adatokat csak és kizárólag az adott közbeszerzési eljárással kapcsolatosan használja fel, harmadik személy számára azokat ki nem adja, az ajánlatok bontásáig eljárási titokként kezeli. 2
TARTALOMJEGYZÉK Dokumentáció átvételi igazolás... 2 I. fejezet... 5 ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐK RÉSZÉRE... 5 1. A közbeszerzési eljárás lefolytatásának ütemterve:... 5 2. Az ajánlati részvétel költségeiről:... 5 3. A többváltozatú ajánlat lehetőségéről:... 5 4. Kiegészítő tájékoztatás kéréséről:... 6 5. Az ajánlatok benyújtásának követelményeiről:... 7 6. Hiánypótlásról és felvilágosítás kérésről... 13 7. A számítási hiba javítása és az irreális ajánlati elem... 13 8. Az ajánlatok értékelése... 14 9. A szerződéskötésről... 16 10. Egyéb tudnivalók, előírások... 16 10.1. Az alvállalkozókra vonatkozó nyilatkozat 16 10.2. A verseny biztosítása 17 10.3. Nyilatkozat a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint az ajánlattevő kkv besorolására 17 10.4. Az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitásaira támaszkodás 18 10.5. A kizáró okok és azok fenn nem állásának igazolása 20 10.6. Gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolása 31 10.7. Műszaki-, illetve szakmai alkalmasság igazolása 33 10.8. A takarítás - irányítási tevékenységet végző szakmai vezetővel kapcsolatosan az ajánlatban benyújtandó iratok 37 10.9. Aláírási címpéldány vagy ügyvéd által készített aláírási minta 37 10.10. Nyilatkozat a felelősségbiztosításról 38 10.11. Közös ajánlattétel 39 10.12. Nyilatkozat a teljesítési biztosíték rendelkezésére bocsátásáról 40 10.13. Ajánlati biztosíték rendelkezésére bocsátásáról 40 10.14. Kitöltési útmutató az egységes európai közbeszerzési dokumentumhoz (EEKD vagy ESPD) 41 10.15. Nyilatkozat a tájékozódási kötelezettség teljesítéséről és a Kbt. 73. (5) bekezdése szerinti tájékoztatás 42 II. fejezet... 45 NYOMTATVÁNYOK, NYILATKOZATMINTÁK... 45 AZ AJÁNLATBAN BENYÚJTANDÓ IRATOK... 46 1. számú nyomtatvány... 47 2. számú nyomtatvány... 49 3. számú nyomtatvány... 50 3
4. számú nyomtatvány A változat... 51 4. számú nyomtatvány B változat... 52 5. számú nyomtatvány... 54 6. számú nyomtatvány... 55 7. számú nyomtatvány... 56 8. számú nyomtatvány... 57 9. számú nyomtatvány... 58 10. számú nyomtatvány... 60 11. számú nyomtatvány... 61 12. számú nyomtatvány... 62 13. számú nyomtatvány... 63 14. számú nyomtatvány... 64 15. számú nyomtatvány... 65 16. számú nyomtatvány... 66 17. számú nyomtatvány... 67 AZ AJÁNLATKÉRŐNEK A KBT. 69. SZERINTI FELHÍVÁSÁRA BENYÚJTANDÓ IRATOK... 69 18. számú nyomtatvány... 70 19. számú nyomtatvány... 71 20. számú nyomtatvány... 72 21. számú nyomtatvány... 74 III. fejezet... 75 VÁLLALKOZÁSI SZERZŐDÉS (tervezet)... 75 IV. fejezet... 76 AJÁNLATKÉRÉSI MŰSZAKI... 76 1. Általános műszaki információk... 76 2. A dokumentációról... 76 4
I. fejezet ÚTMUTATÓ AZ AJÁNLATTEVŐK RÉSZÉRE Jelen dokumentáció nem mindenben ismétli meg az eljárást megindító felhívásban (továbbiakban felhívás) foglaltakat, a dokumentáció a felhívással együtt kezelendő. Az ajánlattevő ajánlatának benyújtásával teljes egészében elfogadja a 2015. évi CXLIII. törvény a közbeszerzésekről (továbbiakban Kbt.) és kapcsolódó Kormányrendeletek előírásai szerint ezen közbeszerzési eljáráshoz elkészített felhívás és dokumentáció összes feltételét az ajánlattétel kizárólagos alapjául. Az Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatukat a felhívás, a dokumentáció szerint a Kbt. előírásai alapján és egyéb jogszabályi rendelkezések együttes figyelembevételével készítsék el. 1. A közbeszerzési eljárás lefolytatásának ütemterve: a) Ajánlattételi határidő:... 2018. május?? -én 10:00 óra b) Ajánlatok bontása:... 2018. május?? -én 10:00 óra a) Az eljárásról készült írásbeli összegezés kiküldésének tervezett időpontja: a Kbt. 81. (11) bekezdése szerinti ajánlati kötöttségnek az időtartamán belül. b) A szerződéskötés tervezett időpontja: legkésőbb a Kbt. 131. (5) bekezdése szerinti ajánlati kötöttségnek a meghosszabbított időtartamán belül, azaz az írásbeli összegezés megküldését követő naptól számított 30. napon belül. 2. Az ajánlati részvétel költségeiről: Az ajánlattevő az ajánlata elkészítésének és annak elkészítésével és benyújtásával kapcsolatosan felmerülő összes költségét az ajánlattevőnek magának kell viselnie. Az ajánlatkérő semmiféle módon nem tehető felelőssé vagy kötelessé ezekkel a költségekkel kapcsolatban, az eljárás lefolytatásától vagy kimenetelétől függetlenül. Az ajánlatkérőtől a benyújtott ajánlat nem igényelhető vissza. 3. A többváltozatú ajánlat lehetőségéről: A közbeszerzés mindkét része vonatkozásában a felhívás II.2.10) pontjában meghatározottak szerint Ajánlatkérő többváltozatú ajánlatot nem fogad el, azaz a jelen közbeszerzési eljárásban alternatív ajánlat nem tehető. A kiadott műszaki dokumentációban leírtaktól eltérő műszaki tartalomra ajánlat nem tehető. Ez a megkötés nem vonatkozik a műszaki dokumentációban 5
esetlegesen, az egyértelmű és közérthető meghatározás érdekében használt gyártmány,- márka,- típusnevekkel jellemezett tételekre. Ajánlatkérő elfogadja az azoktól eltérő anyagokat, gyártmányokat, amennyiben azok tulajdonságai a megnevezetteknél nem gyengébb minőségűek és használati értékük legalább azokkal egyenértékű. A meghatározott gyártmányú, eredetű, típusú dologra, eljárásra, tevékenységre, illetőleg szabadalomra vagy védjegyre történő hivatkozások tájékoztató jellegűek, a közbeszerzés tárgyának egyértelmű meghatározása érdekében történtek. Hivatkozva a 321/2015. (X. 30.) Kormányrendelet 46. (3) bekezdésében foglaltakra, ajánlatkérő a dokumentációban előírt műszaki paraméterek esetében az adott típussal egyenértékű teljesítést/ajánlatot is elfogad, a konkrét gyártmány, típus mellé automatikusan a vagy azzal egyenértékű kifejezést is értendő. 4. Kiegészítő tájékoztatás kéréséről: 4.1 Bármely gazdasági szereplő, aki az adott közbeszerzési eljárásban ajánlattevő lehet a megfelelő ajánlattétel érdekében a közbeszerzési dokumentumokban foglaltakkal kapcsolatban írásban (!) kiegészítő tájékoztatást kérhetnek a felhívás I.3) pontjában meghatározott címen. Ajánlatkérő a faxolás során esetlegesen keletkező olvashatósági problémák megelőzése érdekében a kérdések, kiegészítő tájékoztatási igények megküldését minden esetben e-mail ben is kéri a felhívás I.3) pontjában meghatározott címre. Ajánlatkérő felhívja ajánlattevők figyelmét, hogy a kiegészítő tájékoztatás kérése esetében az e-mail tárgya rovatban mindenképpen tüntessék fel az eljárás nevét. Amennyiben a gazdasági szereplő a kérdéseit, kiegészítő tájékoztatási igényeit faxon megküldte, az ugyanazon kérdések, kiegészítő tájékoztatási igények e-mail en történő megküldésekor Ajánlatkérő nem követeli meg a Kbt. 41. (4) bekezdése szerinti követelményeknek ( legalább fokozott biztonságú elektronikus aláírással ellátott vagy a törvény felhatalmazása alapján alkotott jogszabály szerinti követelményeknek megfelelő elektronikus dokumentumba foglalt formában ) megfelelő megküldését, mert a gazdasági szereplő az ugyanazon kérdések, kiegészítő tájékoztatási igények faxon való megküldésével teljesítette a Kbt. 41. (2) bekezdésében a kommunikáció módjaira előírt követelményt. Ajánlatkérő a tájékoztatást a Kbt. 56. (2) bekezdésében előírtak szerint (az ajánlattételi határidő lejárta előtt ésszerű időben, de az ajánlattételi határidő lejárta előtt legkésőbb hat nappal) megadja, továbbá figyelembe veszi a Kbt. 56. (3) (4) bekezdéseinek előírásait is. 6
Ajánlatkérő az esélyegyenlőség biztosítása mellett a tájékoztatás teljes tartalmát az ajánlattevők számára hozzáférhetővé teszi, illetőleg részükre megküldi. 4.2. Helyszíni konzultáció Ajánlatkérő helyszíni konzultációt nem tart. 4.3. Az Ajánlatkérő valamennyi Ajánlattevő figyelmét felhívja arra, hogy a közbeszerzési eljárás folyamán csak és kizárólag írásban tehető meg mindenfajta közlés, észrevétel, vagy tájékoztatás. 5. Az ajánlatok benyújtásának követelményeiről: 5.1. Formai követelmények Ajánlatkérő a felhívás VI.3) További információk pont 31.) alpontjában leírtak szerint {mely technikai okok miatt a III.2.2) pont alatt van feltüntetve} az ajánlatokkal kapcsolatos formai előírásokat a Dokumentációban adja meg. Az ajánlatot 1 db papír alapú eredeti példányban, - írásban és zártan - kell benyújtani a felhívás I.3) pontjában meghatározott címen, a IV.2.2.) pontban meghatározott határidő lejártáig. Ajánlatkérő a Kbt. 68. (2) bekezdésében foglaltak alapján előírja a papír alapú példány mellett a papír alapú példánnyal tartalmát tekintve mindenben megegyező elektronikus másolati példány benyújtását is, amely elektronikus példány adathordozóját a papír alapú eredeti példány mellé abból sérülésmentesen csak az ajánlat bontása után kivehető módon csomagolva kell benyújtani. Az ajánlat elektronikus formában benyújtott példánya, és a papír alapú ajánlat (eredeti) példánya közül eltérés esetén a papír alapú ajánlat (eredeti) példány az irányadó. Az ajánlat papír alapú eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a zsinórvégeket megcsomózni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írni, úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás legalább egy része a matricán legyen. Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. A csomagoláson kérjük feltüntetni: 7
Közbeszerzési eljárás: A Károli Gáspár Református Egyetem épületeinek takarítása 2018. május?? -én 10:00 óráig nem bontható fel. Az egyes példányok eltérése esetén a papír alapú eredeti példányban foglaltakat kell figyelembe venni. Ajánlatkérő felhívja valamennyi ajánlattevő figyelmét arra, hogy az ajánlat papír alapú eredeti és az elektronikus másolati példányát közös csomagba kell tenni, mely sérülésmentesen nem bontható módon kell összefogja az ajánlati példányokat. Az ajánlati példányok közös, sérülésmentesen nem bontható csomagolását úgy kell elkészíteni, hogy az óvja az ajánlati példányokat, azokat csak a csomagoláson látható fizikai sérülés árán lehessen a csomagból kivenni, vagy azokba csak a csomagoláson látható fizikai sérülés árán lehessen betekinteni. Ez biztosítja, hogy az ajánlatok tartalmát azoknak a bontásáig ne lehessen megismerni. A Kbt. 66. (1) bekezdése meghatározza, hogy az ajánlatot a gazdasági szereplőnek a közbeszerzési dokumentumokban meghatározott tartalmi és formai követelményeknek megfelelően kell elkészítenie és benyújtania. Ajánlatkérő az ajánlatok formai követelményeit az alábbiak szerint írja elő: a) Az ajánlat papír alapú eredeti példányát zsinórral, lapozhatóan össze kell fűzni, a zsinórvégeket összekötni, a csomót matricával az ajánlat első vagy hátsó lapjához rögzíteni, a matricát le kell bélyegezni, vagy az ajánlattevő részéről erre jogosultnak alá kell írnia (esetleg kézjegyével ellátnia), úgy hogy a bélyegző, illetőleg az aláírás (kézjegy) legalább egy része a matricán legyen; a bélyegző lenyomatot, vagy az aláírást (kézjegyet) úgy kell elhelyezni, hogy egyik oldalról se lehessen a matricát felfejtve a zsinórt látható eltérés nélkül szabaddá tenni. b) Az ajánlat oldalszámozása eggyel kezdődjön és oldalanként növekedjen. Elegendő a szöveget vagy számokat vagy képet tartalmazó oldalakat számozni, az üres oldalakat nem kell, de lehet. A címlapot és hátlapot (ha vannak) nem kell, de lehet számozni. Az ajánlatkérő az ettől kismértékben eltérő számozást (pl. egyes oldalaknál a /A, /B oldalszám) is elfogadja, ha a tartalomjegyzékben az egyes iratok helye egyértelműen azonosítható és az iratok helyére a Kbt. 71. alkalmazása esetén egyértelműen lehet hivatkozni. c) Az ajánlatnak az elején tartalomjegyzéket kell tartalmaznia, mely alapján az ajánlatban szereplő dokumentumok oldalszám alapján megtalálhatóak. 8
d) Az ajánlatot a fent meghatározottak szerint egy papír alapú eredeti és egy a papír alapú példánnyal tartalmát tekintve mindenben megegyező elektronikus másolati példányban kell beadni. e) Az ajánlattevő(k)nek és az ajánlatban nyilatkozatot benyújtó szervezet(ek)nek (az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő(k)nek, valamint adott esetben a Kbt. 66. (6) bekezdés b) pontja szerinti alvállalkozó(k)nak) az ajánlatban lévő, minden általuk készített nyilatkozatát alá kell írnia az adott gazdasági szereplőnél cégképviseletre jogosult(ak)nak, vagy olyan személy(ek)nek, aki(k) erre a cégképviseletre jogosult személy(ek)től közokiratba, vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazást kaptak. Magát a meghatalmazást is csatolni kell az ajánlatba. A 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 21. (3) bekezdés i) pontja szerinti személyek maguk kötelesek aláírni az őket bemutató önéletrajzot, illetve a rendelkezésre állásukat bizonyító iratot. a) Az ajánlat minden olyan oldalát, amelyen - az ajánlat beadása előtt - módosítást hajtottak végre, az adott dokumentumot aláíró személynek vagy személyeknek a módosításnál is kézjeggyel kell ellátni. b) Az elektronikus másolati példány adathordozója lehet ajánlattevő szabad választása szerint többek között CD lemez, DVD lemez, pendrive, memória kártya. 5.2. Tartalmi követelmények Az Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét arra, hogy a közbeszerzési eljárás és az értékelés lebonyolításának megkönnyítése érdekében az ajánlat összeállítása során lehetőség szerint tartsák be az alábbi sorrendet: Az ajánlatban benyújtandó iratok: 1.) Fedőlap 2.) Tartalomjegyzék Az ajánlattevő nyilatkozatai: 3.) Felolvasólap (részajánlati körönként) (1. sz. nyomtatvány) 4.) Ajánlati nyilatkozat a Kbt. 66. (2) bekezdése szerint (részajánlati körönként) (2. sz. nyomtatvány) 5.) Nyilatkozat arról, hogy az elektronikus adathordozón benyújtott ajánlatának tartalma teljes mértékben megegyezik a papír alapon benyújtott eredeti megjelölésű ajánlat tartalmával (3. sz. nyomtatvány) 9
6.) Nyilatkozat a Kbt. 66. (6) bekezdése szerint (részajánlati körönként) (4. sz. nyomtatvány A vagy B változat) 7.) Nyilatkozat a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőről (adott esetben) (5. sz. nyomtatvány) 8.) A gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő bevonása esetében a Kbt. 65. (8) bekezdése szerinti kezességvállaló nyilatkozat (adott esetben) 9.) Nyilatkozat a műszaki-, szakmai alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőről (részajánlati körönként) (adott esetben) (6. sz. nyomtatvány) 10.) A műszaki-, szakmai alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő bevonása esetében a Kbt. 65. (7) bekezdése szerinti okirat (adott esetben) 11.) Nyilatkozat(ok) a kizáró okokról az alkalmasság igazolásában részt nem vevő alvállalkozók tekintetében (7. sz. nyomtatvány) Alkalmasságról szólónyilatkozat: 12.) Egységes Európai Közbeszerzési Dokumentum (külön fájlban) Egyéb információk: 13.) Aláírási címpéldány(ok) vagy ezzel egyenértékű okmány(ok) 14.) Ajánlattevő nyilatkozata a szerződés teljesítésében részt vevő a takarítás - irányítási tevékenységet végző szakmai vezető megnevezésével, ezen személy takarítás - irányítási gyakorlata időtartamának megadásával. (8. sz. nyomtatvány) 15.) A szerződés teljesítésében részt vevő a takarítás - irányítási tevékenységet végző szakmai vezető saját kezű aláírásával ellátott szakmai önéletrajza (9. sz. nyomtatvány) 16.) A szerződés teljesítésében részt vevő a takarítás - irányítási tevékenységet végző szakmai vezető által aláírt rendelkezésre állásáról szóló nyilatkozat (10. sz. nyomtatvány) 17.) Nyilatkozat(ok) folyamatban lévő változás bejegyzésről, amennyiben ilyen van, az ennek bejelentéséről szóló iratok (11. sz. nyomtatvány) 10
18.) Nyilatkozat arról, hogy az ajánlattevő a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. (12. sz. nyomtatvány) 19.) Nyilatkozat a szakmai felelősségbiztosítás kötéséről (13. sz. nyomtatvány) 20.) Az ajánlati biztosíték rendelkezésre bocsátásának igazolása 21.) Amennyiben Ajánlattevő az ajánlati biztosítékot átutalással / befizetéssel teljesíti, az ajánlathoz csatolni kell egy nyilatkozatot, amelyben jelzi, hogy Ajánlatkérőnek a Kbt. 54. (5) (7) bekezdése szerinti esetekben milyen bankszámlára kell az ajánlati biztosíték összegét visszautalni. (adott esetben) 22.) Nyilatkozat a teljesítési biztosíték rendelkezésére bocsátásáról (14. sz. nyomtatvány) 23.) Nyilatkozat a tájékozódási kötelezettség teljesítéséről (Kbt. 73. (4)-(5) bekezdésére vonatkozóan) (15. sz. nyomtatvány) 24.) Nyilatkozat üzleti titokká nyilvánításról (adott esetben) (16. sz. nyomtatvány) 25.) Közös ajánlattétel esetén az ajánlattevők megállapodása 26.) Egyéb iratok Ajánlatkérőnek a Kbt. 69. szerinti felhívására benyújtandó iratok 1.) Fedőlap 2.) Tartalomjegyzék 3.) Nyilatkozat arról, hogy az elektronikus adathordozón benyújtott iratok tartalma teljes mértékben megegyezik a papír alapon benyújtott eredeti iratok tartalmával (18. sz. nyomtatvány) Gazdasági és pénzügyi alkalmasságot igazoló iratok és nyilatkozatok: 4.) P1. Nyilatkozat arról, hogy a gazdasági szereplő beszámolója az IM Céginformációs és az Elektronikus Cégeljárásban Közreműködő Szolgálat honlapján megtalálható [felhívás III.1.2) pontja alapján] vagy a P1. alkalmassági feltételnek megfelelést igazoló iratok csatolása, (19. sz. nyomtatvány) vagy a felhívás III.1.2) pontjában meghatározott egyéb igazolás benyújtása 11
Műszaki-, szakmai alkalmasságot igazoló iratok és nyilatkozatok: 5.) M1. Az eljárást megindító felhívás feladásának napjától visszafelé számított három éves időszakban befejezett, de legfeljebb hat éven belül megkezdett közforgalmú létesítmény takarítására vonatkozó referencia ismertetése a 321/2015. (X.30.) Korm. rendelet 22. (1) bekezdésének megfelelő igazolással (20. sz. nyomtatvány) 5.3. Az Ajánlattevőnek az ajánlat elkészítése során figyelemmel kell lennie az Ajánlatkérési dokumentációban meghatározott tartalmi követelményekre. Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét, hogy ajánlatukat a Felolvasólapon tegyék meg! A Kbt. 66. (5) bekezdése alapján az ajánlatnak részajánlati körönként felolvasólapot kell tartalmaznia, amely feltünteti a Kbt. 68. (4) bekezdés szerinti információkat [az Ajánlattevő nevét, címét (székhelyét, lakóhelyét), valamint azokat a főbb, számszerűsíthető adatokat, amelyek az eljárást megindító felhívás II.2.5) pontjában meghatározott értékelési szempontok alapján értékelésre kerülnek]. Ajánlatkérő az ajánlatok bontásakor a Kbt. 66. (5) bekezdése szerinti felolvasólapon szereplő adatokat olvassa fel és rögzíti a bontási jegyzőkönyvbe. 5.4 Az árajánlat elkészítése során az Ajánlattevők az alábbi szempontokra legyenek tekintettel: a). A havidíjak és óradíjak, alkalmi díjak átalánydíjnak minősülnek. Részletezve a szerződés III. pontjában b) Az ajánlatban szereplő összegeket egész számmal és magyar forint pénznemben kell megadni. ba) a napi, heti, havi rendszeres takarítási szolgáltatás átalánydíját (amelybe beleértendő az oktatási épületekben szolgálatot teljesítő ügyeletes takarító is) nettó értékben, egész számmal és [magyar forint] / [hónap] mértékegységben kell megadni (szerződés III.2.1. pont) bb) az éves nagytakarítás szolgáltatás átalánydíját nettó értékben, egész számmal és [magyar forint] / [alkalom] mértékegységben kell megadni (szerződés III.2.2. pont) 12
bc) az eseti, előre nem tervezhető, egyedi megrendelésre épülő szolgáltatások vonatkozásában az eseti (pl. havaria, felújítás, illetve rendezvény után) takarítás átalánydíját nettó értékben, egész számmal és [magyar forint] / [m 2 ] mértékegységben kell megadni (szerződés III.3.1. pont) bd) az eseti, előre nem tervezhető, egyedi megrendelésre épülő szolgáltatások vonatkozásában az ügyeletes takarító, jellemzően rendezvények biztosítására átalánydíját nettó értékben, egész számmal és [magyar forint] / [fő] / [óra] mértékegységben kell megadni (szerződés III.3.2. pont) c) Az Ajánlattevő által esetlegesen fizetendő összes illetéket, adót, járulékot és egyéb összeget szerepeltetni kell az Ajánlattevő által adott árban. (Kivéve az ÁFA összeget, amely külön kerül feltüntetésére.) d) Ajánlatkérő a fizetési feltételeket a szerződés VIII. pontjában határozta meg. 6. Hiánypótlásról és felvilágosítás kérésről 6.1. Ajánlatkérő a Kbt. 71. (1) bekezdésben meghatározottak szerint az összes ajánlattevő számára a hiánypótlás lehetőségét azonos feltételekkel biztosítja. Ajánlatkérő a felhívás VI.3) További információk pont 14.) alpontjában a Kbt. 71. (6) bekezdésében foglaltakra tekintettel rögzítette, hogy nem rendel el újabb hiánypótlást akkor, ha a hiánypótlással az ajánlattevő az ajánlatában korábban nem szereplő gazdasági szereplőt von be az eljárásba, és e gazdasági szereplőre tekintettel lenne szükséges az újabb hiánypótlásra. A hiányok pótlására a Kbt. 71. rendelkezései az irányadóak. 6.2. Az Ajánlatkérő a hiánypótlási felhívásban pontosan megjelölt hiányokról, a hiánypótlási határidőről egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatja az összes ajánlattevőt. 6.3. A Kbt. 71. (10) bekezdésben előírtak alapján az ajánlatkérő köteles meggyőződni arról, hogy a hiánypótlás vagy a felvilágosítás megadása a Kbt. 71. -ban foglaltaknak megfelel. A Kbt. 71. (3) vagy (8)-(9) bekezdés rendelkezéseinek megsértése esetén, vagy ha a hiánypótlást, felvilágosítás megadását nem, vagy nem az előírt határidőben teljesítették, ajánlatkérő kizárólag az eredeti ajánlati példányt veszi figyelembe venni az elbírálás során. 7. A számítási hiba javítása és az irreális ajánlati elem 7.1. A Kbt. 71. (11) bekezdésének előírása alapján, ha az ajánlatban az Ajánlatkérő az értékelésre kiható számítási hibát észlel, annak javítását az Ajánlatkérő végzi el úgy, hogy a közbeszerzés tárgya elemeinek tételesen meghatározott értékeit (az alapadatokat) alapul véve 13
számítja ki az összesített ellenértéket vagy más - az ajánlatban megtalálható számításon alapuló - adatot. A számítási hiba javításáról Ajánlatkérő az összes Ajánlattevőt egyidejűleg, közvetlenül, írásban tájékoztatja. 7.2. Az Ajánlatkérő a Kbt. 72. (1) bekezdése alapján az Ajánlatkérő az értékelés szempontjából lényeges ajánlati elemek tartalmát megalapozó adatokat, valamint indokolást köteles írásban kérni és erről a kérésről a többi Ajánlattevőt egyidejűleg, írásban értesíteni, ha az ajánlat a megkötni tervezett szerződés tárgyára figyelemmel aránytalanul alacsony összeget tartalmaz az értékelési szempontként figyelembe vett ár vagy költség, vagy azoknak valamely önállóan értékelésre kerülő eleme tekintetében. 8. Az ajánlatok értékelése 8.1. Ajánlatkérő mindkét részajánlati kör esetében az eljárást megindító felhívás II.2.5) pontjában meghatározta az ajánlatok értékelési szempontjait és azok súlyszámait, valamint a VI.3) További információk pont 23.) 25.) alpontjaiban (amely technikai okok miatt a felhívás VI.4.3) pontjában van megjelenítve) az ajánlatok értékelési szempontok szerinti tartalmi elemeinek értékelése során adható pontszámok alsó és felső határát, továbbá a pontkiosztás módszerét. Ajánlatkérő a részszempontonként adható pontszámot 0 10 pontban határozta meg. Az ár értékelési részszempont Képzett éves díjként kerül meghatározásra. Az értékelés az ár (képzett éves díj) értékelési szempont esetében a Közbeszerzési Hatóság 2016.12.21 i keltezésű a nyertes ajánlattevő kiválasztására szolgáló értékelési szempontrendszer alkalmazásáról szóló útmutatója (megjelent a Közbeszerzési Értesítő 2016. évi 147. számában) VI. fejezet: A ponthatárok közötti pontkiosztás módszerei, részletesen az 1. számú melléklet A szakasz: A relatív értékelési módszerek, 1. pont: Az arányosítás, ba) alpontja szerinti fordított arányosítással történik, míg a másik értékelési szempont (a takarítás - irányítási tevékenységet végző szakmai vezető takarítás - irányítási gyakorlatának időtartama [hónap]) esetén ugyanezen útmutató, ugyanezen szakaszának és pontjának bb) alpontja szerinti egyenes arányosítással történik. Ajánlatkérő számára az ár (képzett éves díj) szempont esetében a kisebb értékű vállalás, a takarítás - irányítási tevékenységet végző szakmai vezető takarítás - irányítási gyakorlatának időtartama (szakmai tapasztalata) szempont esetében a nagyobb értékű releváns szakmai tapasztalat a kedvezőbb. 14
A pontszámok meghatározása két tizedes pontossággal, a kerekítési szabályok szerint történik. A kerekítésre a súlyszámmal való szorzás előtt kerül sor. Fordított arányosítás: Egyenes arányosítás: ahol: P = a vizsgált ajánlati elem adott szempontra vonatkozó pontszáma Pmax = a pontskála felső határa (itt 10) Pmin = a pontskála alsó határa (itt 1) Alegjobb = a legelőnyösebb ajánlat tartalmi eleme Avizsgált = a vizsgált ajánlat tartalmi eleme Ajánlatkérő felhívja az Ajánlattevők figyelmét arra, hogy az értékelési szempontok tekintetében tett ajánlatuk esetében a felhívás VI.3) További információk pontjának 25.) alpontjában leírtakat (amely technikai okok miatt a felhívás VI.4.3) pontjában van megjelenítve) tartsák be. Ajánlatkérő itt határozta meg a takarítás - irányítási tevékenységet végző szakmai vezető takarítás - irányítási gyakorlatának időtartama esetében a Kbt. 77. (1) bekezdése alapján azt az elvárást, melynél kedvezőtlenebb az adott ajánlati elem nem lehet (minimális elvárás 12 hónap), illetve a Kbt. 77. (1) bekezdése alapján szempontonként az adott ajánlati elem azon legkedvezőbb szintjét, melyre és az annál még kedvezőbb vállalásokra egyaránt a ponthatár felső határával azonos számú pontot ad. Ajánlatkérő a pontszámításra meghatározott képletbe abban az esetben is a legkedvezőbbként meghatározott értéket helyettesíti be, ha a legkedvezőbb ajánlat tartalmi eleme ezen értéknél kedvezőbb. Azaz lehet a megnevezett, takarítás - irányítási tevékenységet végző szakmai vezető takarítás - irányítási gyakorlatának időtartama több, mint 48 hónap (pl. 120 hónap), de az adható maximális 10 pontnál többet az adott ajánlatra ajánlatkérő nem ad, és egy másik ajánlat értékelésekor, ahol a gyakorlat időtartama 48 hónapnál kevesebb (pl. 24 hónap), a pontszám meghatározásakor nem a legmagasabb értékhez (120 hónap) viszonyítjuk, hanem a legkedvezőbb értékhez (48 hónaphoz). Ajánlatkérő a Kbt. 77. (2) bekezdés előírásai szerint határozza meg az ajánlatok összpontszámát, melynek alapján az az ajánlat a legkedvezőbb, amelynek az összpontszáma a legnagyobb. Ha több ajánlatnak azonos az így meghatározott összpontszáma, akkor Ajánlat- 15
kérő az eljárás nyertesének meghatározásához a Kbt. 77. (5) bekezdésének előírásait alkalmazza. 8.2. A Kbt. 69. (4) bekezdésében előírt igazolások bekérése Ajánlatkérő a pontszámok meghatározása után, az eljárás eredményéről szóló döntéshozatal előtt a Kbt. 69. (4) bekezdésében meghatározottak szerint jár el, és kéri az értékelési szempontokra figyelemmel legkedvezőbbnek tekinthető Ajánlattevőtől a kizáró okok, az alkalmassági követelmények tekintetében az eljárást megindító felhívásban előírt igazolások benyújtását. Ajánlatkérő adott esetben a Kbt. 69. (5) (6) bekezdéseiben előírtakat is alkalmazza, ill. alkalmazhatja. 8.3. Tájékoztatás az eljárás eredményéről Az Ajánlatkérő a közbeszerzési eljárás eredményéről írásos összegezést készít, amelyet ajánlatok elbírálásának befejezésekor az Ajánlattevőknek haladéktalanul telefaxon vagy elektronikus levélben megküld. 8.4. Eredménytelen eljárás Eredménytelen az eljárás, ha a Kbt. 75. (1) bekezdés a) c) pontjainak valamelyike fennáll. Ajánlatkérő eredménytelennek nyilváníthatja az eljárást, ha a Kbt. 75. (2) bekezdés a) d) pontjainak valamelyike fennáll. 9. A szerződéskötésről Ajánlatkérő a Kbt. 131. (4) bekezdés alapján a nyertes Ajánlattevővel, vagy annak visszalépése esetén a következő legkedvezőbb ajánlatot tevőnek minősített Ajánlattevővel köt szerződést, ha őt a Kbt. 79. (2) bekezdése szerinti összegezésben megjelölte. A szerződéskötés tervezett időpontja: legkésőbb a 131. (5) bekezdése szerinti ajánlati kötöttségnek a meghosszabbított időtartamán belül, azaz az írásbeli összegezés megküldését követő naptól számított 30. napon belül, valamint a Kbt. 131. (6) bekezdés előírásai szerint. 10. Egyéb tudnivalók, előírások 10.1. Az alvállalkozókra vonatkozó nyilatkozat Ajánlattevőnek nyilatkoznia kell a Kbt. 66. (6) bekezdés a) és b) pontjaira vonatkozóan. 16
A Kbt. 66. (6) bekezdés a) pontja szerinti nyilatkozatában ajánlattevőnek meg kell jelölnie a közbeszerzésnek azt a részét (részeit, azon munkákat), amelynek teljesítéséhez ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni. [4. számú nyomtatvány B változata] Amennyiben nincs olyan része a közbeszerzésnek, amelynek teljesítéséhez ajánlattevő alvállalkozót kíván igénybe venni, akkor az ajánlatába az erre vonatkozó nemleges nyilatkozatot kell csatolnia. [4. számú nyomtatvány A változata] Az alvállalkozói minőség megállapításához Ajánlatkérő a gazdasági szereplők figyelmébe ajánlja a Kbt. értelmező rendelkezései közül a 3. 2. pontjában meghatározottakat. A Kbt. 66. (6) bekezdés b) pontja szerinti nyilatkozatában az a) szerinti nyilatkozatban megjelölt részek (munkák) tekintetében igénybe venni kívánt és az ajánlat benyújtásakor már ismert alvállalkozókat kell megnevezni. [4. számú nyomtatvány B változata] A Kbt. 138. (1) bekezdésének előírása szerint szolgáltatásmegrendelése esetén az alvállalkozói teljesítés összesített aránya nem haladhatja meg a szerződés értékének 65%-át. Egy gazdasági szereplőnek a szerződés teljesítésében való részvétele arányát az határozza meg, hogy milyen arányban részesül a beszerzés tárgyának általános forgalmi adó nélkül számított ellenértékéből. 10.2. A verseny biztosítása Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. ben, a verseny biztosítása érdekében meghatározott 36. (1) bekezdésében foglaltakra, miszerint az ajánlattevő ugyanabban a közbeszerzési eljárásban részajánlat-tételi lehetőség biztosítása esetén ugyanazon rész tekintetében - nem tehet másik ajánlatot más ajánlattevővel közösen, - más ajánlattevő alvállalkozójaként nem vehet részt, - más ajánlattevő szerződés teljesítésére való alkalmasságát nem igazolhatja [Kbt. 65. (7) bekezdés] 10.3. Nyilatkozat a felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint az ajánlattevő kkv besorolására Ajánlattevőnek ajánlatába csatolnia kell a Kbt. 66. (2) bekezdése szerinti nyilatkozatát az ajánlattételi felhívás feltételeire, a szerződés megkötésére és teljesítésére, valamint a kért ellenszolgáltatásra vonatkozóan. [2. számú nyomtatvány] 17
Az ajánlatban az ajánlattevőnek a Kbt. 66. (4) bekezdése alapján nyilatkoznia kell arról, hogy a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló törvény szerint mikro-, kis- vagy középvállalkozásnak minősül-e. [12. számú nyomtatvány]. Közös ajánlattevők esetében minden ajánlattevőnek külön külön be kell nyújtania a Kbt. 66. (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot. 10.4. Az alkalmasság igazolása során más szervezet kapacitásaira támaszkodás A Kbt. 65. (7) bekezdése alapján az előírt alkalmassági követelményeknek az ajánlattevők bármely más szervezet vagy személy kapacitására támaszkodva is megfelelhetnek, a közöttük fennálló kapcsolat jogi jellegétől függetlenül. Ebben az esetben meg kell jelölni az ajánlatban ezt a szervezetet és az eljárást megindító felhívás vonatkozó pontjának megjelölésével azon alkalmassági követelményt vagy követelményeket, amelynek igazolása érdekében az ajánlattevő ezen szervezet erőforrására vagy arra is támaszkodik. A Kbt. 65. (8) bekezdésben foglalt eset kivételével csatolni kell az ajánlatba a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt. A kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet az előírt igazolási módokkal azonos módon köteles igazolni az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelést. 10.4.1. Ajánlatkérő az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő bevonása esetén felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 65. (8) bekezdésében foglalt előírások betartására. Az a szervezet, amelynek adatait az ajánlattevő a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásához felhasználja, a Ptk. 6:419. -ában foglaltak szerint kezesként felel az ajánlatkérőt az ajánlattevő teljesítésének elmaradásával vagy hibás teljesítésével összefüggésben ért kár megtérítéséért. A Ptk. 6:419. előírja: A kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, ameddig a jogosult nem igazolja, hogy a követelést a főkötelezettel szemben megkísérelte behajtani, de az ésszerű időn belül nem vezetett eredményre. Ez a szabály a kötelezett és a kezesek együttes perlését nem gátolja. 18
A Kbt. 65. (8) bekezdése szerinti esetben az ajánlatba csatolni kell az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplőnek a Ptk. 6:419. -ában foglaltak szerint kezességvállalási nyilatkozatát. 10.4.2. Ajánlatkérő felhívja az ajánlattevők figyelmét a Kbt. 65. (9) bekezdése előírásainak betartására. Ennek alapján az előírt szakemberek azok végzettségére, képzettségére rendelkezésre állására vonatkozó követelmény, valamint a releváns szakmai tapasztalatot igazoló referenciákra vonatkozó követelmény teljesítésének igazolására, az M1. alkalmassági minimumkövetelmény teljesítésének igazolására az ajánlattevő csak akkor veheti igénybe más szervezet kapacitásait, ha az adott szervezet olyan mértékben részt vesz a szerződés, vagy a szerződés azon részének teljesítésében, amelyhez e kapacitásokra szükség van, amely az ajánlattevő saját kapacitásával együtt biztosítja az alkalmassági követelményben elvárt szaktudás, illetve szakmai tapasztalat érvényesülését a teljesítésben. A Kbt. 65. (7) bekezdése szerinti kötelezettségvállalásnak a referenciákra vonatkozó követelmény teljesítését igazoló más szervezet tekintetében azt kell alátámasztania, hogy ez a szervezet ténylegesen részt vesz a szerződés teljesítésében, az ajánlatkérő a szerződés teljesítése során ellenőrzi, hogy a teljesítésbe történő bevonás mértéke a Kbt. 65. (9) bekezdésekben foglaltaknak megfelel. 10.4.3. Ajánlatkérő az alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplővel kapcsolatosan felhívja a figyelmet a Kbt. 36. (1) bekezdése szerinti előírás betartására, melyet a jelen dokumentáció 10.2. pontjában ismertetett. 10.4.4. Amennyiben ajánlattevő valamely alkalmassági szempont követelményeinek a Kbt. 65. (7) bekezdése alapján más szervezet kapacitására támaszkodva kíván megfelelni, úgy az igazoláshoz az ajánlatban be kell nyújtani: - ajánlattevő nyilatkozatát a más szervezet kapacitásának igénybe vételéről (5. vagy 6. számú nyomtatvány), itt meg kell jelölni, hogy mely alkalmassági követelmény esetében történik a kapacitás igénybe vétele; - a gazdasági és pénzügyi alkalmasság igazolásakor a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek a Kbt. 65. (8) bekezdésében előírt kezességet vállaló nyilatkozata (jelen dokumentáció 10.4.1. pontjában ismertetettek szerint); 19
- a műszaki-, szakmai alkalmasság igazolásakor csatolni kell a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezet olyan szerződéses vagy előszerződésben vállalt kötelezettségvállalását tartalmazó okiratot, amely alátámasztja, hogy a szerződés teljesítéséhez szükséges erőforrások rendelkezésre állnak majd a szerződés teljesítésének időtartama alatt (jelen dokumentáció 10.4. pontjában ismertetettek szerint). Az ajánlatkérőnek a Kbt. 69. szerinti felhívására kell benyújtani: - a kapacitásait rendelkezésre bocsátó szervezetnek a felhívásban előírt igazolása az adott alkalmassági feltételnek történő megfelelésről. 10.5. A kizáró okok és azok fenn nem állásának igazolása 10.5.1. A kizáró okok Ajánlatkérő a felhívás III.1.1) pontjában az alábbi kizáró okok alkalmazását írta elő: Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, alvállalkozó, és nem vehet részt az alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a Kbt. 62. (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alatt áll. Az Ajánlatkérőnek az eljárásból ki kell zárnia az olyan ajánlattevőt, alvállalkozót, az alkalmasság igazolásában résztvevő gazdasági szereplőt, aki a Kbt. 62. (1) és (2) bekezdésében foglalt kizáró okok hatálya alá tartozik, illetőleg akivel szemben a Kbt. 62. (1) és (2) bekezdésében meghatározott kizáró okok az eljárás során következnek be. 10.5.2. A kizáró okok fenn nem állásának igazolása Ajánlatkérő a felhívás III.1.1) pontjában a kizáró okok fenn nem állásának igazolási módjaként megadta: Ajánlattevőnek az ajánlatához - közös ajánlattétel esetén mindegyik közös ajánlattevőnek külön - csatolnia kell a 321/2015. (X. 30.) Korm. rendelet (továbbiakban Kr.) 1. (1) bekezdése szerinti, kitöltött egységes európai közbeszerzési dokumentumot (továbbiakban: EEKD). Az ajánlattevő az alkalmasság igazolásában részt vevő alvállalkozó vagy más szervezet vonatkozásában csak az egységes európai közbeszerzési dokumentumot köteles benyújtani a Kbt. 62. -ában foglalt kizáró okok hiányának igazolása érdekében. Azon alvállalkozók tekintetében, amelyek nem vesznek részt alkalmasság igazolásában az ajánlattevőnek a Kbt. 67. (4) bekezdése szerinti nyilatkozatot kell benyújtania. Ajánlatkérő Kbt. 69. (4) bek. szerinti felhívására ajánlattevő köteles a Kr. 8., 10., 12., 14., 16. szerint igazolni a kizáró okok fenn nem állását. Ajánlatkérő felhívja továbbá ajánlattevők figyelmet a Kr. 15. -ban foglaltakra. 20
Folyamatban levő változásbejegyzési eljárás esetén ajánlattevőnek az ajánlatához csatolnia kell a cégbírósághoz benyújtott változásbejegyzési kérelmet és annak érkezéséről a cégbíróság által megküldött igazolást is. Amennyiben ajánlattevő vonatkozásában nincs folyamatban változásbejegyzési eljárás, úgy kérjük nemleges tartalmú változásbejegyzési nyilatkozatot szíveskedjenek az ajánlat részeként benyújtani (Kr. 13. ). A kizáró okok fenn nem állására vonatkozó nyilatkozat(ok) keltezése nem lehet korábbi a felhívás feladásának napjánál. A Kbt. 69. (4) bekezdése kapcsán benyújtandó igazolások tekintetében felhívjuk ajánlattevők figyelmét, hogy amennyiben az ajánlattevő az igazolásokat ajánlatával együtt benyújtotta, abban az esetben ajánlatkérő nem hívja fel az ajánlattevőt az igazolások ismetelt benyújtására, hanem úgy tekinti, mintha a korábban benyújtott igazolásokat az ajánlatkérő felhívására nyújtották volna be - és szükség szerint hiánypótlást rendel el vagy felvilágosítást kér. A kizáró okok fenn nem állásának igazolására hivatkozott jogszabályi helyek: A Kbt. nek a jelen eljárásban a kizáró okokkal kapcsolatosan releváns rendelkezései: 62. (1) Az eljárásban nem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában olyan gazdasági szereplő, aki a) az alábbi bűncselekmények valamelyikét elkövette, és a bűncselekmény elkövetése az elmúlt öt évben jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült: aa) a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1978. évi IV. törvény), illetve a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) szerinti bűnszervezetben részvétel, ideértve a bűncselekmény bűnszervezetben történő elkövetését is; ab) az 1978. évi IV. törvény szerinti vesztegetés, befolyással üzérkedés, befolyás vásárlása, vesztegetés nemzetközi kapcsolatokban, befolyás vásárlása nemzetközi kapcsolatokban, hűtlen kezelés, hanyag kezelés, illetve a Btk. XXVII. fejezetében meghatározott korrupciós bűncselekmények, valamint a Btk. szerinti hűtlen kezelés vagy hanyag kezelés; 21
ac) az 1978. évi IV. törvény szerinti költségvetési csalás, európai közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése, illetve a Btk. szerinti költségvetési csalás; ad) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti terrorcselekmény, valamint ehhez kapcsolódó felbujtás, bűnsegély vagy kísérlet; ae) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti pénzmosás, valamint a Btk. szerinti terrorizmus finanszírozása; af) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti emberkereskedelem, valamint a Btk. szerinti kényszermunka; ag) az 1978. évi IV. törvény, illetve a Btk. szerinti versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban; ah) a gazdasági szereplő személyes joga szerinti, az a) g) pontokban felsoroltakhoz hasonló bűncselekmény; b) egy évnél régebben lejárt adó-, vámfizetési vagy társadalombiztosítási járulékfizetési kötelezettségének nem tett eleget, kivéve, ha tartozását és az esetleges kamatot és bírságot az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtásának időpontjáig megfizette vagy ezek megfizetésére halasztást kapott; c) végelszámolás alatt áll, vonatkozásában csődeljárás elrendeléséről szóló bírósági végzést közzétettek, az ellene indított felszámolási eljárást jogerősen elrendelték, vagy ha a gazdasági szereplő személyes joga szerinti hasonló eljárás van folyamatban, vagy aki személyes joga szerint hasonló helyzetben van; d) tevékenységét felfüggesztette vagy akinek tevékenységét felfüggesztették; e) gazdasági, illetve szakmai tevékenységével kapcsolatban bűncselekmény elkövetése az elmúlt három éven belül jogerős bírósági ítéletben megállapítást nyert; f) tevékenységét a jogi személlyel szemben alkalmazható büntetőjogi intézkedésekről szóló 2001. évi CIV. törvény 5. (2) bekezdés b) pontja alapján vagy az adott közbeszerzési eljárásban releváns módon c) vagy g) pontja alapján a bíróság jogerős ítéletében korlátozta, az 22
eltiltás ideje alatt, vagy ha az ajánlattevő tevékenységét más bíróság hasonló okból és módon jogerősen korlátozta; g) közbeszerzési eljárásokban való részvételtől a 165. (2) bekezdés f) pontja alapján véglegesen vagy jogerősen eltiltásra került, a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált döntésében vagy a Közbeszerzési Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság által jogerősen megállapított időtartam végéig; h) korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásban hamis adatot szolgáltatott vagy hamis nyilatkozatot tett, ezért az eljárásból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor, az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig, vagy amennyiben a kizárás tekintetében sor került jogorvoslatra és az ajánlatkérő kizárásról hozott döntését a hamis adat szolgáltatásának megállapítása mellett a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős három évnél nem régebben meghozott határozata jogszerűnek mondta ki; i) az adott eljárásban előírt adatszolgáltatási kötelezettség teljesítése során a valóságnak nem megfelelő adatot szolgáltat (a továbbiakban: hamis adat), illetve hamis adatot tartalmazó nyilatkozatot tesz, vagy a közbeszerzési eljárásban előzetes igazolásként benyújtott nyilatkozata ellenére nem tud eleget tenni az alkalmasságot, a kizáró okokat vagy a 82. (5) bekezdése szerinti kritériumokat érintő igazolási kötelezettségének (a továbbiakban együtt: hamis nyilatkozat), amennyiben ia) a hamis adat vagy nyilatkozat érdemben befolyásolja az ajánlatkérőnek a kizárásra, az alkalmasság fennállására, az ajánlat műszaki leírásnak való megfelelőségére vagy az ajánlatok értékelésére vonatkozó döntését, és ib) a gazdasági szereplő szándékosan szolgáltatott hamis adatot vagy tett hamis nyilatkozatot, vagy az adott helyzetben általában elvárható gondosság mellett egyértelműen fel kellett volna ismernie, hogy az általa szolgáltatott adat a valóságnak, illetve nyilatkozata a rendelkezésére álló igazolások tartalmának nem felel meg; j) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott eljárásban megkísérelte jogtalanul befolyásolni az ajánlatkérő döntéshozatali folyamatát, vagy olyan bizalmas információt kísérelt megszerezni, amely jogtalan előnyt biztosítana számára a közbeszerzési eljárás- 23
ban, vagy korábbi közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárásból ebből az okból kizárták, és a kizárás tekintetében jogorvoslatra nem került sor az érintett közbeszerzési eljárás lezárulásától számított három évig; k) tekintetében a következő feltételek valamelyike megvalósul: ka) nem az Európai Unió, az Európai Gazdasági Térség vagy a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet tagállamában, a Kereskedelmi Világszervezet közbeszerzési megállapodásban részes államban vagy az EUMSZ 198. cikkében említett tengerentúli országok és területek bármelyikében vagy nem olyan államban rendelkezik adóilletőséggel, amellyel Magyarországnak kettős adózás elkerüléséről szóló egyezménye van, vagy amellyel az Európai Uniónak kétoldalú megállapodása van a közbeszerzés terén, kb) olyan társaság, amely a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzéséről és megakadályozásáról szóló 2017. évi LIII. törvény 3. 38. pont a) b) vagy d) alpontja szerinti tényleges tulajdonosát nem képes megnevezni, vagy kc)a gazdasági szereplőben közvetetten vagy közvetlenül több, mint 25%-os tulajdoni részszel vagy szavazati joggal rendelkezik olyan jogi személy vagy személyes joga szerint jogképes szervezet, amelynek tekintetében a kb) alpont szerinti feltétel fennáll; l) harmadik országbeli állampolgár Magyarországon engedélyhez kötött foglalkoztatása esetén a munkaügyi hatóság által a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény 7/A. -a alapján két évnél nem régebben véglegessé vált közigazgatási vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági határozatban megállapított és a központi költségvetésbe történő befizetésre kötelezéssel vagy az idegenrendészeti hatóság által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény szerinti közrendvédelmi bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; m) esetében a 25. szerinti összeférhetetlenségből, illetve a közbeszerzési eljárás előkészítésében való előzetes bevonásból eredő versenytorzulást a gazdasági szereplő kizárásán kívül nem lehet más módon orvosolni; n) a Tpvt. 11. -a, vagy az EUMSZ 101. cikke szerinti három évnél nem régebben meghozott véglegessé vált és végrehajtható versenyfelügyeleti határozatban vagy a versenyfelügyeleti határozat megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős és 24
végrehajtható határozatában megállapított és bírsággal sújtott jogszabálysértést követett el; vagy ha az ajánlattevő ilyen jogszabálysértését más versenyhatóság végleges döntésében vagy bíróság jogerősen három évnél nem régebben megállapította és egyúttal bírságot szabott ki; o) esetében az ajánlatkérő bizonyítani tudja, hogy az adott közbeszerzési eljárásban az ajánlattevő a Tpvt. 11. -a, vagy az EUMSZ 101. cikkébe ütköző jogsértést követett el, kivéve, ha a gazdasági szereplő az ajánlat, tárgyalásos eljárásban és versenypárbeszédben végleges ajánlat benyújtását megelőzően a Gazdasági Versenyhivatal számára a Tpvt. 11. -ába vagy az EUMSZ 101. cikkébe ütköző magatartást feltárja és a Tpvt. 78/A. (2) bekezdésében foglalt, a bírság mellőzésére vonatkozó feltételek fennállását a Gazdasági Versenyhivatal a Tpvt. 78/C. (2) bekezdése szerinti végzésében megállapította; p) a közbeszerzési vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződésben részére biztosított előleget nem a szerződésnek megfelelően használta fel, és ezt három évnél nem régebben meghozott, jogerős bírósági, véglegessé vált közigazgatási vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén jogerős bírósági határozat megállapította; q) súlyosan megsértette a közbeszerzési eljárás vagy koncessziós beszerzési eljárás eredményeként kötött szerződés teljesítésére e törvényben előírt rendelkezéseket, és ezt a Közbeszerzési Döntőbizottság véglegessé vált, vagy a Döntőbizottság határozatának megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság jogerős 90 napnál nem régebben meghozott határozata megállapította. (2) A gazdasági szereplő akkor sem lehet ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó, és nem vehet részt alkalmasság igazolásában, amennyiben a) vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve személyes joga szerint az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy olyan személy, akivel szemben az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt az elmúlt öt évben jogerős ítéletet hoztak és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült, vagy b) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott bűncselekmény miatt a jogerős ítéletet az elmúlt öt évben vagy ha ez rövidebb az adott bűncselekmény kapcsán az elítélt büntetett 25
előélethez fűződő hátrányok alóli mentesüléséhez szükséges időn belül olyan személlyel szemben hozták, aki a bűncselekmény elkövetésekor a gazdasági szereplő vezető tisztségviselője vagy felügyelőbizottságának tagja, cégvezetője vagy gazdasági társaság esetén annak egyedüli tagja, vagy személyes joga szerinti hasonló ügyvezető vagy felügyelő szervének tagja, illetve az előbbieknek megfelelő döntéshozatali jogkörrel rendelkező személy volt. 63. (3) Az (1) bekezdésben, valamint a 62. (1) bekezdés a), b), e), h), j), l), n) és p) pontjában meghatározott időtartamot mindig a kizáró ok fenn nem állásának ellenőrzése időpontjától kell számítani. Az ajánlatkérő köteles kizárni az eljárásból azt a gazdasági szereplőt, amelyre vonatkozóan valamelyik, az eljárásban alkalmazandó kizáró ok fennáll. A kizáró okok fenn nem állásának ellenőrzését az ajánlatkérő az e törvényben és a külön jogszabályban foglaltak szerint köteles elvégezni. 64. (1) A 62. (1) bekezdés b) és f) pontjában említett kizáró okok kivételével bármely egyéb kizáró ok fennállása ellenére az ajánlattevő, részvételre jelentkező, alvállalkozó vagy alkalmasság igazolásában részt vevő gazdasági szereplő nem zárható ki a közbeszerzési eljárásból, amennyiben a Közbeszerzési Hatóság a 188. (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. (5) bekezdése szerinti vagy bírósági felülvizsgálata esetén a bíróság a 188. (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondta, hogy az érintett gazdasági szereplő az ajánlat vagy részvételi jelentkezés benyújtását megelőzően olyan intézkedéseket hozott, amelyek a kizáró ok fennállásának ellenére kellőképpen igazolják a megbízhatóságát. (2) Ha a Közbeszerzési Hatóság a 188. (4) bekezdése szerinti véglegessé vált határozata, vagy annak megtámadására irányuló közigazgatási per esetén a bíróság 188. (5) bekezdése szerinti jogerős határozata kimondja az adott kizáró ok hatálya alatt álló gazdasági szereplő megbízhatóságát, az ajánlatkérő mérlegelés nélkül köteles azt elfogadni. A jogerős határozatot a gazdasági szereplő az egységes európai közbeszerzési dokumentummal egyidejűleg köteles benyújtani. 67. (4) Az ajánlatban vagy több szakaszból álló eljárás esetén a részvételi jelentkezésben be kell nyújtani az ajánlattevő vagy részvételre jelentkező arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy nem vesz igénybe a szerződés teljesítéséhez a 62., valamint ha az adott közbeszerzési eljárásban előírásra került, a 63. szerinti kizáró okok hatálya alá eső alvállalkozót. A nyilatkozatot akkor is be kell nyújtani, ha az ajánlatkérő az eljárásban nem írta elő a már ismert alvállalkozók megnevezését. 26