A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2008. AUGUSZTUS 29-I ÜLÉSÉRŐL



Hasonló dokumentumok
HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

24 nyertese van a Nemzeti Iskolafelújítási Programnak Nyugat-Dunántúlon

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS MÁRCIUS 12-I ÜLÉSÉRŐL

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án megtartott nyilvános üléséről.

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának október 8-ai I. rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. Készült: április 12-én, a Heves Megyei Közgyűlés soron kívüli üléséről

Zártkörű tanácskozás.

Jegyzőkönyv. 1. napirendi pont (201. számú): Tájékoztató és vita új pályázati kiírásokról

JEGYZŐKÖNYV. A Gyula és Környéke Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa elfogadta Szabó Árpádot a jegyzőkönyv hitelesítőjének.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Eplény Községi Önkormányzat Képviselő-testületének március 22-én 17,30 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

NAGYKEREKI KÖZSÉGI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE MÁRCIUS 17-i NYILVÁNOS ÜLÉSÉNEK JEGYZŐKÖNYVE

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T


Tájékoztató az NYDOP keretében megvalósuló közútfejlesztési beruházásokról

JEGYZŐKÖNYV GYŐRÚJBARÁT KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK NOVEMBER 27-ÉN TARTOTT NYILVÁNOS ÜLÉSÉRŐL

A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének március 6-án tartott nyilvános üléséről.

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

H O M O K B Ö D Ö G E

Jegyzőkönyv Szerencs Város Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testületének augusztus 16-án tartott rendkívüli üléséről

JEGYZŐKÖNYV. Ádánd Község Önkormányzati Képviselő-testületének 2015.május 27-én tartott rendkívüli, nyilvános üléséről

4. sz. j e g y z ő k ö n y v e

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T 1./ évi járási startmunka Mezőgazdasági programelem jóváhagyásáról

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Tárnokréti Község Önkormányzata Képviselő-testületének április 28-án megtartott nyilvános üléséről.

1/2006. ÖKÜ. JEGYZŐKÖNYV

J E G Y Z Ő K Ö N Y V szeptember 27-én 9.30 órakor a Humán és Népjóléti Bizottság rendkívüli ülésén. Dorner László

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Beszámoló a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok évi ellátásáról.

JEGYZŐKÖNYV. Velem községi Önkormányzat Képviselő-testületének május 27-én 8,00 órai kezdettel megtartott rendkívüli nyilvános üléséről.

1. Döntés Kőszeg Város és Térsége Társulása megszüntetéséről Előterjesztő: Szél Józsefné polgármester

A képviselő-testületi ülés helye: Önkormányzat Tanácskozóterme, Markotabödöge. A képviselő-testületi ülésen tanácskozási joggal meghívott jelenlévők:

Tiszacsécse község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.november 8-án tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

ÜGYRENDI-JOGI-SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

J e g y z ő k ö n y v. Készült Zajk Község Képviselő-testületének augusztus 12-én 15,00 órakor tartott rendes nyilvános üléséről.

Jegyzőkönyv. amely készült az OTP Önkéntes Kiegészítő Nyugdíjpénztár január 4-én megtartott Küldöttközgyűlésén

JEGYZŐKÖNYV. Helye: Városháza II. emeleti ülésterme, Pásztó, Kölcsey utca 35.

Petőfibánya Községi Önkormányzat Képviselő-testületének október 26-án megtartott rendkívüli, nyílt üléséről készült jegyzőkönyv

Lajosmizse Város Önkormányzat Ügyrendi Bizottságának üléséről készült jegyzőkönyv december 16.

Tanácskozási joggal meghívottként jelen van: Aggné Kovács Ildikó körjegyzői feladatokkal megbízott igazgatási ügyintéző.

Jegyzőkönyv. Csörög Község Önkormányzat Képviselő-testületének április 30. (kedd) napján órakor megtartott rendkívüli ülésén

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Zirc Városi Önkormányzat Képviselő-testületének május 14-én 16,15 órai kezdettel. tartott rendkívüli üléséről

PALOZNAK KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA PALOZNAK

A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS NOVEMBER 26-I ÜLÉSÉRŐL

Balajt Község Önkormányzatának KÉPVISELŐ-TESTÜLETE cím:

Napirendi javaslat I. napirend Rendkívüli önkormányzati támogatás pályázat benyújtása II. napirend Indítványok, egyebek...

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének június 8-án tartott nyilvános üléséről.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Közgyűlés ELNÖKÉTŐL

a./ Tárgysorozata b./ Jegyzőkönyve c./ Határozata T Á R G Y S O R O Z A T

Jegyzőkönyv. Készült: Doba Önkormányzat Képviselő-testületének május 28-án 18 órai kezdettel tartott nyilvános ülésén. Szlottáné Turi Edina

M9 TÉRSÉGI FEJLESZTÉSI TANÁCS ÜGYRENDJE június 7.

JEGYZŐKÖNYV. Pluhár László (elnök-elek polgármester) A meghívóban feltüntetett napirendeket tárgyalnánk meg, melyeket ismertetnék:

JEGYZŐKÖNYV a képviselő-testület március 25-én megtartott rendkívüli üléséről

Jegyzőkönyv. Borsodnádasd Város Önkormányzata Képviselő-testülete 7 jelenlévő képviselőből 7 igen

J e g y z ő k ö n y v

Szám: Nb/56-15/2018. N é m e t b á n y a

Készült: Maglóca Község Képviselő-testületének június 2-án tartott nyilvános üléséről.

IPOLYSZÖG KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK 6. számú J E G Y Z Ő K Ö N Y V E

Készült: Bősárkány Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testületének június 14-én tartott nyilvános üléséről.

Szám: 302-4/2017. A D Á S Z T E V E L

H O M O K B Ö D Ö G E

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Hort Nagyközségi Önkormányzat Képviselő-testületének március 5-én megtartott rendkívüli üléséről

A L S Ó N E M E S A P Á T I. Község ÖNKORMÁNYZATI KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK június 28-ai ny i l v á n o s ülésének. j e g y z ő k ö n y v e

J e g y z ő k ö n y v

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J e g y z ő k ö n y v. Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 26-án tartott nyilvános üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

SZIKSZÓ VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE. Szám: 002/12/2014. J e g y z ő k ö n y v

JEGYZŐKÖNYV. a Vas Megyei Kereskedelmi és Iparkamara XL. Küldöttgyűlésén január 31-én a VMKIK Székházában (9700 Szombathely,Honvéd tér 2.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Készült: Foktő Község Önkormányzata Képviselő-testületének február 25-én, 17 órakor kezdődő üléséről

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

JEGYZŐKÖNYV. Jelen vannak:

KUNSZIGET KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATÁNAK KÉPVISELŐ-TESTÜLETE 9184 KUNSZIGET, JÓZSEF A. U. 2. TEL.: (96) , , FAX.

ERCSI VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETÉNEK július 27-i soron kívüli nyílt ülésének j e g y z ő k ö n y v e NAPIREND

Jegyzőkönyv. A meghívottakból jelen van: Dr.Szabó Tímea jegyző, Biró Istvánné pénzügyi főmunkatárs, Vókóné Bognár Ibolya óvodavezető.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

Készült: Maglóca Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 21-én tartott nyilvános alakuló üléséről.

J E G Y Z Ő K Ö N Y V

J E G Y Z Ő K Ö N Y V. Ceglédbercel Község Önkormányzat Képviselő-testületének július 12-i rendkívüli üléséről

Fertőd Város Képviselő-testülete

Rimóc Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

J E G Y Z Ő K Ö N Y V Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Pénzügyi Bizottsága június 17-én tartott üléséről

PUSZTASZABOLCS VÁROS ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE ÁPRILIS 12-I RENDKÍVÜLI ÜLÉSÉNEK

H O M O K B Ö D Ö G E

Szám: 302-6/2017. A D Á S Z T E V E L

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének június 21.-én megtartott rendkívüli nyílt ülésének

HATÁROZATOK KÖNYVE NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS

EDELÉNY VÁROSI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐ-TESTÜLETE november 18-án megtartott rendkívüli ülésének

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület július 4.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről. Tartalmazza: /2016.(VII.4.) számú határozatokat

Nógrádmegyer Községi Önkormányzat. Képviselő-testületi ülésének

JEGYZŐKÖNYV. Készült: Kékkút Község Önkormányzata Képviselő-testületének október 29-én 08:00 órakor megtartott nyilvános rendkívüli üléséről.

Jegyzőkönyv. a Képviselő-testület november 10.-én megtartott rendkívüli nyilvános üléséről

Tiszakóród község Önkormányzat Képviselőtestülete 2013.szeptember 12-én tartott ülésének: TÁRGYSOROZAT

Monostorpályi Község Önkormányzat Képviselő-testületének február 16-án megtartott rendes nyílt ülésének

Mikekarácsonyfa. Horváth Anikó alpolgármester Varga Zoltánné, Makker Ferencné Igazi László települési képviselők. Kovácsné Horváth Anikó jegyző

Jegyzőkönyv a képviselő-testület október 29-én megtartott nyílt üléséről

Fertőd Város Képviselő-testülete

Átírás:

J E G Y Z Ő K Ö N Y V A NYUGAT-DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS FEJLESZTÉSI TANÁCS 2008. AUGUSZTUS 29-I ÜLÉSÉRŐL KÉSZÜLT: 2008. AUGUSZTUS 29-ÉN, 11.00 ÓRAKOR SOPRONBAN, A VÁROSHÁZA DÍSZTERMÉBEN JELEN VANNAK: A MELLÉKELT JELENLÉTI ÍV SZERINT

I. AZ ÜLÉS MEGNYITÁSA Köszönti a Tanács tagjait és meghívott vendégeit. Megállapítja, hogy a Tanács 21 tagja jelen van, tehát a Tanács határozatképes. Szokásaiknak megfelelően felkéri a házigazdát, dr. Fodor Tamást, Megyei Jogú Város polgármesterét, köszöntse a Tanács ülését. dr. Fodor Tamás Köszönti a Tanács elnökét, a Tanács tagjait és meghívottjait a város nevében. Elmondja, hogy örömmel adtak helyt a tanácsülésnek, és megtiszteltetésnek érzi, hogy a Tanács a várost választotta ülésének helyszínéül. A Tanács munkájához sok sikert kíván. II. A NAPIREND MEGHATÁROZÁSA Elmondja, hogy az ülésen a szavazás a mindenki számára biztosított szavazógéppel történik. Tájékoztatja a Tanácsot, hogy az ülésről hangfelvétel és jegyzőkönyv készül. Javasolja, hogy a jegyzőkönyv vezetője Makrai Szilvia, az RFÜ munkatársa, a jegyzőkönyv hitelesítője dr. Fodor Tamás, Megyei Jogú Város polgármestere legyen. Szavazásra bocsátja a javaslatot, és megállapítja, hogy a Tanács egyhangúlag elfogadta. Elmondja, hogy a napirendhez tartozó előterjesztéseket e-mailen a tanácstagok megkapták. Az ülés előtti napon megküldött anyagok az ülés előtt kiosztásra kerültek. A Koordinációs Bizottság 2008. augusztus 25-én Szombathelyen tartotta ülését, az erről készült jegyzőkönyvet a későbbiekben megküldik. Javasolja, új, 11. napirendi pontkén felvenni Az NYDOP - 2007-2.3.1 pályázati konstrukció forráskeretének bővítése az NYDOP 2009-2010. akcióterv keretének terhére c. előterjesztést. Mivel a napirendhez más módosító javaslat nem érkezett, így szavazásra bocsátja a módosított napirendet, és megállapítja, hogy a Tanács a módosítást egyhangúlag elfogadta. Szavazásra bocsátja a kiegészített, megváltoztatott napirendet, és megállapítja, hogy a Tanács a módosított napirendet egyhangúlag elfogadta. Napirend: 1. Beszámoló a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács lejárt határidejű határozatokról 2. Beszámoló az előző tanácsülés óta eltelt időszak eseményekről 3. Tájékoztatás a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program 2009-2010. évi akciótervének kidolgozásáról 4. A Nyugat-dunántúli Operatív Program 2009-2010. évi kiemelt négy- és ötszámjegyű utak rangsorának megállapítása 5. Tájékoztatás a Régió 2009-2010-es hazai decentralizált területfejlesztési forrásait együtt kezelő Regionális Területfejlesztési Operatív Programjának (NYDRTOP) társadalmi egyeztetésre bocsátott változatáról 6. Döntés a 2008. évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázatainak támogatásáról 7. A 2008. évi helyi önkormányzatok vis maior feladatainak támogatás- VI. döntési kör 8. A 2005. évi INNOREG és INNOCSEKK pályázatok záró beszámolójának elfogadása 9. 2008. évi innovációs források a Nyugat-Dunántúlon 10. A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Pannon Autóipari Klaszter (PANAC) divízió értékesítésének előkészítéséről 11. Az NYDOP - 2007-2.3.1 pályázati konstrukció forráskeretének bővítése az NYDOP 2009-2010. akcióterv keretének terhére 12. Egyebek ZÁRT ÜLÉS 2

13. NYDOP-2007-3.1.1/A Városközpontok funkcióbővítő megújítása a nem megyei jogú városokban pályázati konstrukcióra beérkezett, szakmai minimumot teljesített pályázatok Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács általi véleményezése 14. NYDOP-2007-3.1.1/D Kisléptékű, pontszerű kisvárosi fejlesztések pályázati konstrukcióra beérkezett, szakmai minimumot teljesített pályázatok Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács általi véleményezése III. A NAPIRENDI PONTOK MEGTÁRGYALÁSA 1. napirendi pont Beszámoló a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács lejárt határidejű határozatairól Elmondja, hogy az előterjesztéshez szóbeli kiegészítést nem kívánnak tenni. Mivel hozzászólás nincs, így szavazásra bocsátja a határozati javaslatot, és megállapítja, hogy a Tanács a határozati javaslatot 20 igen 1 tartózkodó szavazattal elfogadta. 64 / 2008 (VIII. 29.) NYDRFT határozat A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a lejárt idejű határozatokról szóló beszámolóját elfogadja. 2. napirendi pont Beszámoló az előző tanácsülés óta eltelt időszak eseményeiről Horváth Jácintnak adja meg a szót. Határidő: azonnal Felelős:, a Tanács elnöke Horváth Jácint Kiegészíti az előterjesztést. Elmondja, hogy a kiemelt projekteknél támogatási szerződések kerültek aláírásra, így a Gránit Gyógyfürdő Zrt., Büki Gyógyfürdő Zrt., Szombathely MJV Önkormányzat, Magyar Közút Kht esetében, és egy ötödik projekttel, Lukácsházi víztárózó projektjének támogatási szerződését is megkötötték a Nyugat-dunántúli Vízügyi igazgatósággal. Továbbá az előterjesztést kiegészíti a közösségi közlekedés pályázatok eredményeivel. Elmondja, hogy két részre bomlik a bírálat, az első megszületett, a második rész két-három héten belül kerül kihirdetésre. Elmondja, hogy az első részben négy pályázat nyert eddig, így Győr MJV 507 millió forintot, MJV 331 millió forintot, Dunakiliti 130 millió forintot, és Keszthely és környéke Többcélú Kistérségi Társulás közel 90 millió forintot kapott az első körben. Megjegyzi a második körnek a Bíráló Bizottsági ülése a tanácsülést megelőző napon zajlott, így ennek az eredményhirdetésére két-három héten belül kerül sor. Manninger Jenő Elmondja, hogy az eltelt időszak eseményei közé tartozott az is, hogy a közoktatási intézmények infrastruktúra-fejlesztésével kapcsolatos döntések megszülettek, és ezzel kapcsolatban mindenképpen szót kér, mert rendkívüli dologról van szó. Elmondja, hogy már a pályázat kiírásánál jelezték, hogy az alapkoncepcióval is problémák vannak, hiszen kevés intézménynek jut jelentős pénzösszeg, és tovább fog növekedni az egyenlőtlenség az intézmények között. Megjegyzi, ez többszörösen bekövetkezett, mert a megyék közt is növelte a különbséget, hiszen az első fordulós döntések alapján megállapítható, hogy a részarányához képest lényegesen kevesebb támogatás jutott megyének. Összesen négy 3

intézmény kapott támogatást, és olyanok szerepelnek közöttük így például 400 millió forint feletti összeget ítéltek meg Gelsének ahol az elmúlt két évben 200 millió forintos fejlesztések voltak, tehát nehéz megindokolni azt, hogy rászorultság alapján osztották el ezeket a pénzeket. Az értékelő bizottságok munkájának a vizsgálata folyik, a betekintési lehetőségük korlátozott. Elmondja, hogy számos ellentmondást lehet felfedezni, és egyértelműen meg tudják fogalmazni, hogy egy irányított értékelésről volt szó, és a döntések mögött is egyértelműen politikai szándékok húzódnak meg, amivel az a probléma, hogy azok az Uniós pénzek, amelyeket a Kormány is bejelentett, hogy az oktatás területén is nagy előrelépések lesznek, nem fogják meghozni a régióban ezt a fejlődést. Azt érik el, hogy néhány olyan helyen, ahol amúgy is jó állapotban voltak az iskolák, további fejlesztések lehetségesek, és más iskolák bezárását elérhetik vele. Megjegyzi, hogy mindenképpen ragaszkodnak ahhoz, hogy egy részletes vizsgálatot folytassanak le, betekinthessenek a részletes értékelésbe, az eljárás menetébe is, és szeretnék megismerni a döntés szakmai részét, mert az eddig megismertek alapján rengeteg az ellentmondás. Hozzáteszi, megállapítható, hogy irányított döntésről van szó, melyet felháborítónak és botrányosnak tart, különösen megye esetében, de a többi megye esetében is lehet látni, hogy egy irányított döntésről volt szó. Kéri a Tanácstól, járuljon hozzá, hogy ezt a vizsgálatot elvégezhessék a Tanács bevonásával. Székely Imre Kérdezi, hogy a következő körben, a 3 Mrd forint felosztásánál amire ha jól tudja szeptemberben kerül sor a Tanács tagjainak milyen lehetősége lesz véleménynyilvánításra. Csak a tanácsülésen szembesülnek a döntési javaslattal? dr. Fodor Tamás Elmondja, hogy három pályázatot adtak be a közoktatás kiírásra. Megjegyzi, hogy a forráshiány miatt elutasított pályázatot elfogadhatónak tartják. A másik két pályázat esetében, amelyek 73 és 72 pontot ért el, a bírálók valótlan adatok közlését jelezték a pályázattal kapcsolatban. Ennek utána néztek, és úgy gondolják, hogy ez tévedés, erre vonatkozóan kérik a panaszuk ilyen értelemben vett figyelembevételét. A másik iskolánál a bíráló azt állította, hogy nem aktuálisak azok az adatok, melyeket közöltek. Hozzáteszi, hogy a helyszíni szemle során a hivatal képviselője plusz anyagot szolgáltatott a pályázathoz, amely nem a pályázat része, és a bíráló erre hivatkozott, következésképpen a bírálat csak a beadott anyagra vonatkozhat, nem erre a mellékelt anyagra. Bebes István Megjegyzi, hogy már a kiírás előtt is jelezték a problémákat, amelyek a pályázattal kapcsolatosan a későbbiekben gondot okozhatnak. Úgy gondolja, hogy a döntések során is, és a bírálat során is kiderült, hogy vannak problémák. Logikus, hogy egy kiemelt projekt során az Ügynökség alátámasztó számításokat kér annak érdekében, hogy a projekt gazdaságos-e, ha megvalósul akkor az hosszú távon fenntartható-e. Úgy gondolja, ezek mindig fontos kérdések, ha egy-egy ilyen pályázat elbírálásáról van szó. A döntések körüli probléma is jelzi azt és lát olyan döntéseket, ahol nem biztos, hogy ugyanez a helyzet fenn fog állni hogy óriási összegeket tesznek bizonyos helyekre, annak érdekében, hogy fejlesszék a közoktatást, de ha azt az intézményt öt vagy tíz év múlva be kell zárni, az már nincs rendben. Úgy gondolja, hogy ezeknek a pénzeknek az elosztásában fontos, hogy olyan települések és olyan iskolák kapjanak lehetőséget, amelyek biztos, hogy a jövőben is működni fognak, vagy működhetnek. Ez nem köszön vissza a döntésben, és meg tudja érteni Fodor polgármester úrnak a hozzászólását, hiszen logikus, és úgy gondolja, hogy helyes Manninger elnök úrnak az a felszólalása, hogy meg kell vizsgálni, mi volt a döntés logikája. Marton István Elmondja, hogy egy pályázatot adtak be erre a konstrukcióra, 220 millió forintra pályáztak a Bolyai iskola felújítására. Elmondja, hogy egészen más szempontoknak is működniük kellett, mert szép dolog, hogy a XXI. szd. közoktatási intézményét kell kialakítani egy kis településen, miközben Nagykanizsán a legnagyobb iskolába kb. 650 gyerek jár, ahol sok tekintetben XIX. szd-i feltételek vannak. Úgy gondolja, hogy ez mélyen sértő rájuk nézve. Reméli, hogy az értékelés szempontjai részletesen alátámasztják, hogy miért kell egy lényegesen jobb állapotú vidéki iskolát javítani, ahol hosszabb távon 4

kérdéses az, amit az előtte szólok elmondtak. A nagykanizsai iskolánál nem okozhat gondot, mert legfeljebb nem 650 diák fog oda járni, hanem csak 600. Hozzáteszi, hogy XIX. szd-i körülmények vannak egy megyei jogú városban, ami nagyon szomorú. Fehér László Manninger elnök úr által elmondottakra kíván reagálni. Úgy gondolja, hogy a korábbi tanácsülésen egyetértettek, hiszen Celldömölk pályázatát mindenki elfogadta, ill. döntöttek abban is, hogy az Ikervári általános iskola is bekerült. Ebben egyetértetek, mindenki meg is szavazta, azonban mind a kettőt levették, és helyette a vasvári általános iskola került be. Mindenki tudja, hogy Vasvárnak ki a polgármestere, így azt kérdezi elnök úrtól, hogy milyen politikai döntés lehetett ebben. Az éremnek mindegyik oldalát meg kell nézni. Biztos abban, hogy nagyon sok iskola van, hiszen több mint 600 település van a régióban, rengeteg pályázat került beadásra, és ha valaki úgy nézi a dolgokat, akkor bármilyen irányba lehet magyarázni. Elmondja, hogy a Dél-dunántúli RFT elnökével találkozott, akik a 2013-ig levő keretösszeget előre hozták, és 2008-2009-es időszakra átcsoportosították. Úgy gondolja, hogy a Tanácsnak ezen el kell gondolkodnia, próbálják meglépni, és akkor nem lesz olyan, mint amit Nagykanizsa polgármestere is elmondott, hogy egy megyei jogú város iskolája ne kapjon támogatást. Javasolja, hogy 2013-ig lehetőleg az iskola-felújítási pénzeket költse el a Tanács. Halmi Béla Elmondja, hogy az előtte szólók már a döntési mechanizmust ismertették. Letenye térségéből néhány gondolatot kíván kiemelni, elmondja, hogy ők is nyújtottak be pályázatot. A Tanács az első körben kiemelten támogatta, a kistérség valamint a kistérségi települések a régióban, Vasvár után a második legelmaradottabb, jelentős a munkanélküliség, a képzettségi szint alacsony, gazdaságilag elmaradottak a települések. A régióhoz való felzárkóztatás elengedhetetlen feltétele a képzettségi szint emelése a térségben mind statisztikailag mind pedig minőségi fejlődéssel. A környező települések mérete aprófalvas, továbbá gazdasági érdekek miatt várhatóak a kistelepülési iskolák bezárása, letenyei iskolának kell befogadnia ezeket a diákokat, így nem csak letenyei lakosokat szolgálja, hanem a környező települések diákjait is befogadja. A döntés eredményeképpen megye négy, Vas megye hét, megye 11 iskolája kapott támogatást. Elmondja, hogy Letenye projektje összetett, nem csak az iskolát, hanem az óvodát is magába foglalja, ill. férőhelyeket is bővít igényeknek megfelelően. A település körzetközponti szerepet lát el, építési hatóság, okmányiroda, gyámhivatal finanszírozása is mind terhet jelent a városnak és a térségnek. Kéri, hogy a 3 Mrd forint felosztásánál ezeket is vegye figyelembe a Tanács. Az előtte felszólalók már jelezték, hogy olyan iskolák kaptak támogatást, amelyek 2003-2005 Phare pénzekből kerültek felújításra. Ugyanez nem mondható el nagyon sok benyújtott pályázat esetében sem. Előre lehet hozni a forrásokat a 2009-2013-as évről, de ezt nagyon meg kell gondolni, és javasolja, hogy a pontozási rendszeren is javítsanak. Arra a kérdésre, hogy milyen politikai természetű döntésről van tudomása elmondja, hogy a kérdés jogos, annál inkább, mert kifejezetten politikai célú döntési mechanizmust és eljárást említettek néhányan. Hangsúlyozza, hogy az Irányító Hatóság által központilag elbírált pályázatokra a pénzügyi lehetőséghez képest hatszoros túljelentkezés volt. Ha elégedetlenség van, akkor egy ilyen aránynál úgy gondolja az természetes. Úgy gondolja, akkor reális szemléletű az ezzel kapcsolatos kritika, ha bizonyítható állításokkal próbálnak különböző észrevételeket tenni. Elmondja, hogy Győr városból hét pályázat érkezett, egyik sem nyert, hozzáteszi ebből kettő a képviselői körzetében van, próbált utána járni, akit lehetett megmozdítani, de egyetlen egy esetben sem járt sikerrel, mivel az EU elveknek megfelelően csak és kizárólag a bíráló bizottság által megadott pontozás alapján lehetett ezzel kapcsolatos döntést hozni. Megjegyzi, neki sem tetszik az ezzel kapcsolatos eljárás, de hogy politikai szintű döntések születtek volna, azt az ismeretei alapján határozottan cáfolja. Természetesen mindenki olyan indokot talál magának, amit a legjobb lelkiismerete diktál, de ilyen minősítéssel egyetérteni nem tud. Ilyen információja nincs, a saját példája, gyakorlata azt mutatja, hogy neki sem sikerült, pedig országgyűlési bizottság alelnöke is a képviselőségen túlmenően, a saját elképzeléseinek megfelelő módon érvényt szerezni nem tudott, mert olyan alacsony pontszámot kaptak ezek a projektek, hogy ez lehetetlen volt. Szakmailag indokoltnak tartja a kritikákat, amelyekkel egyet is tud 5

érteni. Probléma az, hogy területpolitikai szempontokat és megfontolásokat az Irányító Hatóság által működtetett bíráló bizottság döntésénél egyáltalán nem vagy alig jutottak érvényre, és pontosan ezért sikerült az irányító hatósággal történt egyeztetés alapján a következő, mintegy 3 Mrd forint keret terhére egy olyan eljárási rendet kialakítani elvben, aminek a részletes szabályait meg kell konstruálni, hogy az EU kompatibilis legyen. Ez a területpolitikai elveknek az előzőek elbírálása szerintihez képest lényegesen nagyobb szerepet és mérlegelési lehetőséget biztosít. Bizonyos korrekciós lehetőségre a szeptemberben megtartásra kerülő tanácsülésen lesz mód, ilyen értelemben az elhangzott kritikáknak a szakmai részét az Ügynökség, az elnök és a társelnök is képviseli, és megpróbálják ezeket a dolgokat a területpolitikai elvek érvényre juttatásával bizonyos értelemben korrigálni. Az előzetes egyeztetési mechanizmussal kapcsolatban elmondja, hogy ennek van egy kialakult rendje, de ha további egyeztetési menetrendeket tartanak szükségesnek a Tanács tagjai az eddigihez képest akkor, minden pozitív indítványt nyitottan fogadnak. Felkéri Horváth Jácintot, hogy amire nem született válasz, arra adja azt. Horváth Jácint Elmondja, hogy korábban a Tanács őt delegálta a bíráló bizottságba, így közvetlen információkkal tudna szolgálni, titoktartás kötelezi, de sok esetben tud reagálni a felvetésekre. A pályázó és a projektgazda megismerheti a részletes megállapításokat, kikérheti a Közreműködő Szervezettől és megismerheti a bírálatot. Hozzáteszi, hogy jelenleg a jogszabály ennyire ad lehetőséget. esetében a két elutasított pályázattal kapcsolatban elmondja, hogy a városnak lehetősége van fellebbezni, jogorvoslattal élni a döntés ellen abban az esetben, amelyet polgármester úr említett. A valótlan tartalmú adatok közlése miként zajlott, a helyszíni szemle során állapítottak meg bizonyos dolgokat, amelyek a pályázatba is beiktatásra kerültek, de korábban elvégzésre kerültek munkálatok ilyen téren, ilyen típusú valótlan adatközlésre hivatkozva utasította el a pályázatot a bíráló bizottság. A másik esetben a bíráló bizottságnak joga van dönteni olyan dokumentumok alapján is, amelyek a helyszíni szemle alapján merülnek fel, nem csak a pályázat alapján. Ez alapján döntött a bíráló bizottság arról, hogy a pályázat fenntarthatósága veszélyben forog és a közpénzekből nem javasolja jelen állapotban a pályázat támogatását. A részletes javaslat és bírálat kikérhető, nak ez rendelkezésére állhat. Bebes úr által elmondott felvetéssel kapcsolatban elmondja, hogy jogos javaslat, végig ez volt a pályázat kiírójának szándéka, kérdés, hogy ezt egy bírálati szempontrendszerben hogyan lehet nagyon pontosan számon kérni. A szándék ez volt, a döntés teljesen egy irányba ment, az, hogy ez tényleg jó volt-e, azt az idő fogja eldönteni, de a következő akciótervi időszakban, a következő pályázatban még lehet pontosítani, még lehet tovább erősíteni ezt a szándékot. Elmondja, hogy most is komoly szempont volt az, hogy olyan iskolák kerüljenek a rendszerbe, amelyek tíz év múlva is iskolák lesznek. Fehér László által elmondottakra válaszul közli, hogy több régió is megtette azt, hogy a teljes összeget a 2007-2008-as időszakban költi el, a régióban 8 milliárd forint lesz az eredetileg tervezett 12 Mrdból, de ha megnézik az akcióterves előterjesztést, akkor abban látszik, hogy egy-másfél Mrd forintot más célokról oktatásra a következő akciótervből, tehát remélhetőleg még 5 Mrd forintot ki tudnak írni jövő év elején oktatási célokra. Ez azt jelenti, hogy 14-15 Mrd forint kerül elköltésre oktatási célokra. Elmondja, hogy 2010 körül várható a program felülvizsgálata, amikor is lehetőség lesz arra, hogy még egyszer át lehessen csoportosítani akár más prioritásokról is összegeket az oktatásra. Tulajdonképpen elég sok lehetőség van, igyekeznek maximálisan kihasználni az oktatásra fordítható összegeket és maximálisra tervezni azokat látva az igényeket, és látva a túljelentkezést. Széles Sándor Ahogy már többször elhangzott a Tanács megfogalmazta az álláspontokat, véleményeket. Úgy érezték, hogy jobban és célszerűbben lehetne ezt a forrást felhasználni. Hihetetlenül nagy a forrás, hiszen megyében akkora forrás került szétosztásra, amekkora eddig még soha ilyen célra, csak nagyon rosszul. Ha van lehetőség még erre a célra forrásokat átcsoportosítani, akkor azt javasolja, hogy a következő akciótervben, ill. forrásfelosztásnál sokkal bölcsebben, sokkal határozottabban lépjenek fel. Nagyon minimális önrésszel óriási pénzeket lehetett elnyerni, aminek nagy része sajnos elherdálásra kerül, és nem lenne szerencsés, ha még egyszer megismétlődne. Véleménye szerint sokkal nagyobb befolyást kell szerezni a pályázat bírálatra és a pályázat 6

véleményezésre a Tanácsnak. Kérdezi az Ügynökség ügyvezető igazgatóját, ha a pályázó úgy dönt, hogy a pályázat bírálatát nyilvánosságra akarja hozni, megteheti-e mint adatgazda? Élhet-e ezzel a lehetőségével? Ebben az esetben lehetőség nyílna arra, hogy ezeket a pályázat bírálatokat, ezek tapasztalatait összegezzék, és a 2009-2010-es akciótervben ezeket figyelembe véve már úgy fogalmazzák meg következő év elején a forrásfelosztásnál a javaslatukat, hogy sokkal okszerűbb és sokkal célszerűbb pályázati forrásfelhasználásra kerüljön sor. Horváth Jácint A nyilvánosságra hozással kapcsolatban elmondja, hogy az adatgazda az NFÜ és a Közreműködő Szervezet, a pályázónak csak betekintési joga van. Az elosztással kapcsolatban elmondja, hogy a 4. sz. előterjesztésben - ami az akciótervvel foglalkozik, más megoldást keresnek erre a problémára, amiket közösen felvetettek. Megpróbálnak egy másfajta felső határt megszabni a pályázatokban, ami az első akciótervnek a munkaváltozatában is szerepelt, gyereklétszámhoz kötni a támogatás felső határát, és ebből kiindulva (nem a feladat-ellátási helyek számából kiindulva) határozzák meg azt. Elmondja, hogy megpróbálták mérlegelni megye javaslattételét, hogy a 80 %-os határt vigyék le 70 %-ra a kapacitáskihasználtságban. Ez is így szerepel már a mostani akciótervben. Baracskai József Elhiszi, hogy azok, akiknek nem nyert a pályázata keserű szájízzel beszélnek, de oszlassák el a félre értést, ezek a pályázati pénzek nem kerültek rossz helyre. Természetesen jobban örültek volna, ha minél több pályázat nyer, de biztos abban, hogy jó helyre kerültek a pénzek. Akik nem értenek egyet vele kérjék ki a pályázatukat, menjenek el az NFÜ-höz, nézzék meg, miért nem sikerült, tanuljanak a hibáikból, induljanak a következő pályázaton. Azt leszögezi, hogy ezek a pénzek jó helyre kerültek. Mivel több hozzászólás nincs, ezért lezárja a napirendet. Az előterjesztés tájékoztató jellegű, szavazást nem igényel. 7

3. napirendi pont Tájékoztatás a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív Program 2009-2010. évi akciótervének kidolgozásáról Elmondja, hogy az írásos előterjesztés négy alternatívát tartalmaz OP forrásainak hatékony lekötésének érdekében az igényekhez igazítottan A, B, C és D jelzéssel. Az elnöki indítvány a D változatra vonatkozik, de természetesen más indítványt is lehet tenni. A D választását azzal indokolja, hogy minden, a programban szereplő és központi elvárásnak megfelelő program részének továbbra is különböző arányokban, de a későbbiek folyamán is pályázati kiírásra forráslehetőséget biztosít. A többi nem minden esetben így tartalmazza. Mivel más javaslat nem érkezik, így szavazásra bocsátja a határozati javaslatot a D változattal. Megállapítja, hogy a Tanács a javaslatot 19 igen 2 tartózkodással elfogadta. 65 / 2008. (VIII. 29.) NYDRFT határozat (1) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elfogadja az előterjesztés 1. számú mellékletét képező, a Nyugat-dunántúli operatív program 2009-2010-es évekre vonatkozó akciótervének első munkaváltozatát, valamint az előterjesztés 2. számú mellékletét képező pénzügyi táblát, és felhatalmazza a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséget, hogy ezen dokumentumokat az 5. prioritás D változatának figyelembe vételével megküldje a ROP Irányító Hatóság részére. Határidő: folyamatos Felelős: Horváth Jácint, ügyvezető igazgató 4. napirendi pont A Nyugat-dunántúli Operatív Program 2009-2010. évi kiemelt négy- és ötszámjegyű utak rangsorának megállapítása Elmondja, hogy nehéz döntés előtt állnak, bizonyos önmérséklet, bizonyos belátás és bizonyos kompromisszum készség feltétlenül szükséges a 2009-2010. évi akciótervvel kapcsolatban. Javaslatot tesz, a végső döntést a Kormány hozza meg. A beterjesztésre kerülő javaslat a teljes rendelkezésükre álló összeg 4,2 Mrd, de az előző akcióterv végrehajtása során kialakult problémákat figyelembe véve az Irányító Hatóság ennek 75%-ra, azaz 3,15 Mrd forintra indítványoz javaslatot tenni, hogy megfelelő pénzügyi tartalékokkal rendelkezzenek, ennek megfelelően bizonyos tartaléklista felállítása is indokolt. Az előzetes, bár nem ellentmondás és ellenészrevétel nélkül a következő indítványt terjeszi a tisztelt Tanács elé. A 3,15 Mrd forintot osszanak fel megyék között. Minden megyének megvan a maga szakapparátusa az utak vonatkozásában, tehát amennyiben bizonyos rangsorokat változtatni kellene ezt a megyén belül, az érintett szakapparátussal együtt könnyen végre lehet hajtani. Ennek megfelelően a többségi indítvány a következő javaslatot tartalmazza: megye részére 1, 450 Mrd forint, Vas megyének 700 millió forint, és megye részére pedig 1 Mrd forintos keretösszeget javasol, és ennek megfelelően a megyéken belül kerülne a rangsor megállapításra, és ez kerülne felküldésre, továbbintézésre az érintett központi szerv felé.. A délelőtt végrehajtott egyeztetés alapján a következőt javasolja: megye esetében cserét indítványoz, pontosabban terjeszt elő, amely szerint a 9. pontban jelzett Kapuvár-Tőzeggyármajori út helyett a tartaléklistára tett -Brennbergbánya utat javasolja megcserélni, és ennek megfelelően a Kapuvár a tartaléklistát vezető pozícióba kerül, tehát hátrébb kerül. Ennek a cserének az eredménye 9 millió forint látszólagos megtakarítását is jelenti. Határozati javaslat kiegészítésre tesz javaslatot, a Halászi-Mosonmagyaróvári út esetében, ami központi forrásból kerülne biztosításra. Elmondja, hogy hatalmas arányú építkezések vannak, a Halászi út tönkre ment, egy sokmilliárdos projekt kerül megvalósításra, ennek megfelelően az utat rendbe kell tenni, mert igen gyenge 8

állapotban van. A határozati javaslat-kiegészítés a következő: A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács javasolja, hogy a Halászi-híd felújítását megelőzően kerüljön sor központi forrásból a 2009. évi költségvetés terhére a Halászi-Máriakálnok-Mosonmagyaróvár összekötő út felújítását. A Tanács felkéri elnökét, hogy a javaslatot juttassa el a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Miniszter részére. Természetesen úgy kell érteni, hogy nem ROP-os forrás terhére menjen ez az előirányzat. A másik téma a Vas megyei előterjesztésre vonatkozó módosítás, amely a tartaléklistát érintené, amely a 13. sorszám alatt feltüntetett Gérce bekötő út helyet cserélne a 12. sorszám alatti Sárvár-Kenyeri összekötő úttal. Tehát akkor 13. sorszámú lenne a Sárvár-Kenyeri, és 12. sorszámú a Gérce bekötő út. Az előterjesztéshez képest ez a módosító indítványa. Tájékoztatásul elmondja, hogy megye esetében 1-10 módosított sorszám a keretösszeg, Vas megye esetében 1-8-ig, a többi tartaléklistán, megye esetében 1-9-ig. Türelmet kér, egyeztetnek. Elmondja, hogy mint elnök nagyvonalú volt, kicsit túllépte mindegyik összeget, az Ügynökség munkatársai viszont ezen összeg alatt jelzik. Javasolja, hogy a Tanács egy kicsit lépje túl, hiszen jelentős tartalékösszeg áll rendelkezésre. Ezt az 1 Mrd tartalékkeret terhére megtehetik. Ismerteti a végső előterjesztést. Tehát megye esetében 1-10-ig, itt van néhány 10 milliós túllépés, ez igaz, Vas megye esetében 1-8-ig, megye esetében 1-9-ig. Minimális túllépés véleménye szerint tolerálható, ennyi bátorságuk lesz és van. Megnyitja a vitát. Manninger Jenő Az előzetes egyeztetéseken már beszéltek róla, és a javaslata úgy látszik nehezen értelmezhető, és a Közút Kht. sem támogatta, de hangsúlyozza, hogy a Keszthely-Sümeg út ha tetszik regionális út, a régió észak-déli részét köti össze. Ennek az állapota a Közút Kht. szerint is rendkívül rossz. Nyilván a magas bekerülési összeg miatt nem akarják besorolni, de úgy gondolja, hogy feltétlenül szükséges lett volna, hogy besorolják, a kistérség is az első helyen javasolta. Ez nem történt meg, reméli, hogy akkor más forrásból pótolják a minimális felújítási munkákat, de egyértelműen szükséges lett volna. Másik megjegyzése pedig a közoktatás és az út pályázatoknak az összegcseréjével kapcsolatos. Érti ezt, Vas megye és megye között zajlik a csere, ők eldöntik, de megjegyzi, ha van egy ilyen felosztás a következőkben, úgy látja, hogy célszerű lett volna összességében nézve az előző pályázatokkal együtt, de úgy látja ezt a Tanács többsége nem fogadja el. Úgy gondolja minimálisan rögzíteni kellene, hogy a közoktatási pályázatoknál ha Vas megye és megye megegyezik, akkor a megyei arányt is tartsák be, tehát akkor valóban legyen arányosság, mert az előző pályázat eldöntésénél ez az elv nem érvényesült, hiszen az 5,2 millióból 1,2 semmilyen arány alapján nem jön ki. Tehát ha az elnök úr ezt úgy érti, hogy lesz egy csere a két megye közt, a harmadik megye pedig ott is figyelembe lesz véve, hogy összességében az arányát megkapja, akkor ez egy minimális feltételnek elfogadható. Marton István Úgy gondolja, nem véletlenül húzták meg megyében a 9. tétel után a határt, hiszen a két legnagyobb beruházási összeg a listán a 10. és a 11. lett volna. Módfelett sajnálja azt, hogy a kanizsai kistérség tökéletesen kiszorult innen is, mint ahogyan kiszorult az oktatásiból is, nem tudja, hogy ezt mivel érdemeltük ki. Konkrét módosító indítvány nincs? Marton István nem beszélt a mikrofonba, így nem hallatszik a felvételen. Valamit ki kellene hagyni. Ha jól látom, 300 millióra taksál. Marton István nem beszélt a mikrofonba, így nem hallatszik a felvételen. Marton István 10-es, 11-es sorral, aztán itt vége mindennek. 9

Nem tudja. Ezzel kapcsolatban elmondja, hogy ezért is javasolta, hogy a megyén belül kellene leegyeztetni, mert és Vas megye részéről ebben az ügyben határozott véleményt alkotni senki nem mer. Megértik a polgármester úr problémáját, de úgy gondolja, mindenkinek ilyen meg hasonló természetű gondja. Jegyzőkönyv rögzíti. További észrevétel? Székely Imre A megyei elnöki javaslattal kapcsolatban néhány érvet sorakoztat fel a Kapuvár- Tőzeggyármajori út mellé. Elmondja, hogy a kistérség ezt jelölte az első helyen, és amennyiben a 9. helyről a 11. helyre csúszna vissza, akkor egyetlen Kapuvári kistérségi projekt sem kerülne a nyertesek közé, és több kistérségből kettő is odakerülne. Amellett meg kell jegyezni, hogy az út az a határátkelőhely felé vezet, tehát elég fontos térségi szerepet tölt be. Ha a -Brennbergbánya út a 10. helyre kerülne fel, akkor a káposzta is megmarad és a kecske is jóllakik. Mindenképpen javasolja, hogy a listán maradjon ez a kapuvári projekt. Köszöni. Kérdezi, hogy ezt nem lamentálásnak veszi, hanem módosító indítványnak az általa beterjesztetthez képest? Mert akkor szavazni kell. Székely Imre Az eredeti indítvány, az elnök úré a módosító. Az előterjesztésben a 9. helyen szerepel a Kapuvár, és elnök úr javasolta, hogy 11. helyre kerüljön. Tehát kéri, hogy erről szavazzanak? Rendben. Székely Imre Azt meg lehet tenni, hogy a Brennbergi út esetleg ne a 9. legyen, hanem a 10-re, a Hédervár-Lipótival cserélhet. Javasolja, hogy a kapuvári kistérség kapjon egy projektet. További módosítás? dr. Fodor Tamás Tisztelt elnök úr, tisztelt tanácsülés. A sopron-fertőd kistérség javaslatában első helyen szerepelt -Balf-Fertőrákos. Ez a -Fertőrákos mindannyiuk által ismert út, amely a Fertő körüli közlekedést mind közúton, mind kerékpárúton biztosítja, azonban ez a szakasz használhatatlan évek óta. Kérdezi, hogy miért nem került bele ebben a listába a megyei javaslattétel? Ferenczi László Tisztelt elnök úr, tisztelt polgármester úr. Az egyeztetésen illetékes közúti igazgatóság is és ő is jelen volt. Egyértelmű volt ennek az útnak a felújításának a szükségessége, viszont a mértéke, a nagyságrendje olyan, hogy bőven túlhaladná a megyei keretet, tehát milliárdos összegekről hozzáteszi, azt mondták, hogy még csak megbecsülni sem tudják, hogy ez mibe kerülne, és így ez most ebből a keretből semmiképpen, hanem a későbbiekben lehetne, a szükségességét viszont senki nem vitatja ennek a felújításnak. Pillanatnyilag a nagyságrendje olyan, ami túlhaladja a kereteket. A jelenlévők tájékoztatásául elmondja, hogy az eredeti javaslatot a Közútkezelő Kht. terjesztette be, ez ahány egyeztető, véleményező fórumon átment, az mindegyik úgy jött ki, hogy az eredeti javaslatra alig lehetett ráismerni. Ezzel érzékeltetni szeretné, hogy micsoda igények vannak, és milyen különböző szempontok alapján lehet ezt a nem könnyű rangsort felállítani. Magyarán bármilyen 10

rangsort terjesztenek ide, számos esetben jogos kritikával és okos észrevételekkel meg lehet célozni, de azért mondta, hogy némi önmérséklet, belátás és kompromisszumkészség mindenképpen szükséges. Marton István A 11-es listát átnézve az a javaslata, hogy a 7., 8. 9. helyett a 11. sorszámú legyen bent. Mindegyik kistérség kétszer is szerepel benne. Úgy gondolja, hogy a nagykanizsai kistérség nem egy kicsi kistérség, nem túl barátságos lépés. Ha jól számolja kettő módosító indítványról fogak szavazni. Bebes István Azért fontos, hogy szót kérjen, mert Kovács elnök urat helyettesíti, tehát ő biztos hogy hozzászólna ehhez a dologhoz. Megpróbáltak egy normál elvet alkalmazni. Ez valahogy úgy szólt, hogy igen, legyen bent térségi elv, hogy mégis a kistérségek egyenlő arányban próbáljanak meg kapni ezekből a részekből, aztán legyen bent egy bizonyos mértékben pénzügyi elv is, meg hát egy szakmai elv is. Elmondja, hogy a legnagyobb problémája az, hogy a 8. sorszám alatt megáll a sor ennek a döntésnek a következtében, tehát náluk sérülnek az elvek. Az a kérése tudom, hogy ez egy később jött javaslat volt hogy valahol próbáljanak meg időben szólni, hogy az egyeztetési folyamat során már tudjanak arról, hogy esetlegesen mi fog következni. Hozzáteszi, hogy nehezen fogja tudni azon kistérségekkel megértetni, akik ebből a lehetőségből kimaradnak. Megértjük a lelkiismereti problémát. Sziráki István A megyei listával kapcsolatban kéri, hogy az eredeti előterjesztést fogadja el a Tanács. Véleménye szerint szakmailag átgondolt ez a lista, és nyilván tudják a Közútkezelő Kht. munkatársai, hogy miért ezt a sorrendet javasolták. Az elhangzott módosító javaslat egerszeg esetében eléggé hátrányos helyzetet hozna. Ez egy olyan belterületi út, ahol roppant nagy lakossági tiltakozás van, egy nagyon rossz állapotú út. Kéri az eredeti listát elfogadni. Lezárja a vitát. Marton István nem beszélt a mikrofonba, így nem hallatszik a felvételen. Összefoglalja az elhangzottakat. Két módosító indítvány érkezett, az egyik a megyei listára, a másik pedig a megyei listára. Először a megyei listáról szavaznak, amelynek a tárgya az általa beterjesztett listát figyelembe véve cserét javasol a 10. helyett a 11-t javasolja, ennek az értelme az, hogy a támogatott lista 1-10-ig van, 11. sorszámtól kezdődően pedig tartaléklistaként szerepel. Székely Imre módosító indítványát bocsátja szavazásra. Megállapítja, hogy a Tanács 7 igen, 8 nem 6 tartózkodással a módosító indítványt nem fogadta el. megyei listára vonatkozó indítványt teszi fel szavazásra Marton polgármester úr beterjesztésében, mely szerint a 7., 8. és 9. sorszámú kerülne a tartaléklistára, és helyette bejönne a 11. sorszámú útfelújítási javaslat. Úgy gondolja, így egyértelmű a javaslat a jegyzőkönyv számára. Szavazás következik. Valaki nem szavazott. Megállapítja, hogy a módosító javaslatot 2 igen, 9 nem és 10 tartózkodó szavazattal a Tanács nem fogadta el. Ennek megfelelően a három megyének az általa beterjesztett rangsoráról együttesen szavaznak. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot 15 igen, 1 nem és 5 tartózkodással elfogadta. 11

66 / 2008. (VIII. 29.) NYDRFT határozta (1) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a Nyugat-dunántúli Operatív Program 2009-2010. évi Akciótervében a Településeket összekötő utak fejlesztése prioritásban nevesítésre javasolt projektek rangsorát a következők szerint állapítja meg: GYŐR-MOSON-SOPRON MEGYÉBEN a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 1-10 projekteket javasolja nevesítésre: Rangs or Útszá m Út megnevezése Beruházás kezdete, vége -tól -ig Beruház ás hossza (km) Kistérség Becsült bruttó beruház ási költség (m Ft) Kumulál t bruttó beruház ási költség (m Ft) 1. 8311 Nyúl-Ménfőcsanak ök. út (Győrújbarát- 6,2 9,2 3,000 győr 129,60 Ménfőcsanak) 129,60 2. 8408 Pápa-Szilsárkány ök. út (megyehatár- 13 16,2 3,200 csorna 178,20 SZANY) 307,80 3. 14101 Kunsziget bek. út 1,1 2,6 1,500 győr 81,00 388,80 4. 1403 Hédervár-Kimle ök. út (Kimle) 5,8 8,8 3,000 móvár 129,60 518,40 5. 8222 Bakonybánk ök. út (Sáhalomalja- 11,05 17,2 6,150 pannonhalmi 270,00 Nyalka) 788,40 6. 8417 Tét - Lébény ök. út (Marcal híd- 6,9 9,8 2,900 tét 118,80 Rábaszentmihály) 907,20 7. 86108 -Ágfalva 0 3,7 3,700 8. 8627 Fertőszentmiklós-Kőszeg ök. út (horpács-zsira) 129,60 18 21,9 3,900 Sp 172,80 sopronfertőd sopronfertőd 1 036,80 1 209,60 9. 86107 -Brennbergbánya 3,8 7,7 3,900 124,80 1 334,40 10. 1411 Hédervár-Lipót ök. út 0 3,5 3,500 móvár 151,20 1 485,60 11. 8529 Kapuvár - Tőzeggyármajori ök. út 13,3 16,4 3,100 kapuvár 133,92 (Tőzeggyármajor) 1 619,52 12. 8604 Rábatamási-Szil-Vág ök. út (németi- 8,5 12,2 3,700 csorna 162,00 Szil) 1 781,52 13. 8419 Tét-Rábacsanak ök. út (Tét-Mórichida) 0 6,25 6,250 tét 324,00 2 105,52 14. 82119 Pázmándfalu bek. út. 0 2,6 2,600 pannonhalmi 118,80 2 224,32 Farád-Mihályi-Gyóro ök. út (Jobaháza- 15. 8603 7,6 12,6 5,000 kapuvár 248,40 Mihályi) 2 472,72 Bágyogszovát-Szilsárkány ök. út 16. 8423 0 3,8 3,800 csorna 172,80 (Bágyogszovát-Rábapordány) 2 645,52 17. 1406 Mosonmagyaróvár-Máriakálnok-Halászi 0 6,9 6,900 2 645,52 Összesen (m Ft) 2 645,52 12

VAS MEGYÉBEN a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 1-8 projekteket javasolja nevesítésre: Rangsor Útszá m Út megnevezése Beruházás kezdete, vége -tól -ig Beruház ás hossza (km) Kistérség Becsült bruttó beruház ási költség (m Ft) Kumulált bruttó beruházá si költség (m Ft) 1. 87315 Szombathely állomáshoz vezető út (Zanati 0 1,9 1,900 Szombathely 116,64 út) 116,64 2. 8437 Vashosszúfalu- Káld ök.út ( Vashosszúfalu 2,1 5 2,900 Sárvár 71,28 és Káld között 187,92 3. 7359 bér-kám ök. út ( megyehatár- 6,8 11,6 4,800 Vasvár 117,72 Mikosszéplak-Csehimindszent) 305,64 Kapuvár-Beled-Celldömölk 4. 8611 ök.út(kemenesszentmárton és 39,1 42,1 3,000 Celldömölk 73,44 Celldömölk között) 379,08 5. 86113 Gór bekötő út 0 1 1,000 Csepreg 33,48 412,56 6. 7458 Kétvölgy-Szentgotthárd ök. út 4,1 8,4 4,300 Szentgotthár 108,00 (Apátistvánfalva és Szentgotthárd között) d 520,56 7. 7452 Csákánydoroszló-Vasalja ök. út 1,8 5,5 3,700 Körmend 140,40 (Kemestaródfa-Vasalja) 660,96 8. 8636 Acsád-Kőszeg ök. út (Kőszegpaty és 8 11,3 3,300 Kőszeg 79,92 Nemescsó között) 740,88 9. 7455 Őriszentpéter-Máriaújfalu ök. Út (Szalafő 4,9 9,9 5,000 Szentgotthár 90,72 és Farkasfa között) d 831,60 10. 8636 Acsád-Kőszeg ök. út (Nemescsó és 12,2 15,2 3,000 Kőszeg 71,28 Kőszegfalva között) 902,88 11. 7456 Farkasfa-Apátistvánfalva ök. Út (Farkasfa- 0 6,5 6,500 Szentgotthár 108,00 Orfalu-Apátistvánfalva) d 1 010,88 12. 84155 Gérce bekötő út (Gérce) 4,3 5,4 1,100 Sárvár 34,56 1 139,40 13. 8451 Sárvár-Kenyeri ök. út. (Ostffyasszonyfa 9,6 12,2 2,600 Celldömölk 93,96 környéke) 1 104,84 14. 8432 Celldömölk-Gérce ök.út 12,8 13,1 0,300 Sárvár 10,80 1 150,20 15. 7445 Molnaszecsőd-Katafa ök.út (Nagymizdó és 8,2 9,4 1,200 Körmend 78,84 Katafa között) 1 229,04 16. 8447 Rábapaty-Répcelak ök. út (Jákfa) 4,1 5,2 1,100 Sárvár 34,56 1 263,60 17. 8638 Söpte-Csepreg ök. út (Söpte és 1 4,1 3,100 Szombathely 71,28 Salköveskút között) 1 334,88 18. 84153 Bejcgyertyános bek. út 0 1,1 1,100 Sárvár 24,84 1 359,72 19. 8454 Kemenesmihályfa-Vönöck ök. Út 2,2 4,6 2,400 Celldömölk 64,80 (Kemenessömjén-Vönöck között) 1 424,52 20. 7441 Vasvár-Hegyhátsál ök. út (Gersekarát és 9,9 17,1 7,200 Vasvár 129,60 Halastó között) 1 554,12 21. 8458 Csénye-Bögöt ök. út (Bögöt és 88. sz. 8,4 11,9 3,500 Sárvár 54,00 főút között) 1 608,12 Összesen (m Ft) 1 608,12 13

ZALA MEGYÉBEN a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács 1-9 projekteket javasolja nevesítésre: Rangsor Útszá m Út megnevezése Beruházás kezdete, vége -tól -ig Beruház ás hossza (km) Kistérség Becsült bruttó beruház ási költség (m Ft) Kumulá lt bruttó beruhá zási költség (m Ft) 1. 7417 Kerkafalva-Nagyrákos (Kerkafalva-Szatta) 0 2,700 2,7 lenti 88,56 88,56 2. 6835 Murakeresztúr-Letenye (Letenye) 13,1 15,600 2,5 letenyei 102,6 191,16 Sümeg - egerszeg (szentiván- 3. 7328 39 40,700 1,7 zalaegerszegi egerszeg) 162 353,16 4. 6831 komár-sármellék (komár) 1,1 4,100 3 zalakarosi 156,6 509,76 zalaszentgró 5. 7352 apáti-bér (koppány) 15,3 19,100 3,8 ti 144,72 654,48 6. 7343 Keszthely-Várvölgy (Keszthely) 0,9 3,400 2,5 keszthelyi 98,28 752,76 7. 7331 Karmacs-Jánosháza (Vindornyaszőllős) 8,5 10,500 2 keszthelyi 70,2 822,96 8. 7416 Lenti-Bajánsenye (baksa) 4 6,800 2,8 lenti 97,2 920,16 9. 74103 Ebergény bek. (egerszeg) 1,2 2,500 1,3 zalaegerszegi 76,68 996,84 10. 7540 Letenye-Bázakerettye 0,3 8,200 7,9 letenyei 360 1356,8 Nagykanizsa-Gyékényes ök út 11. 6804 0 5,000 5 nagykanizsai (Nagykanizsa) 288,36 1645,2 Összesen (m Ft) 1 645,20 (2) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács javasolja, hogy a Halászi-híd felújítását megelőzően kerüljön sor központi forrásból a 2009. évi költségvetés terhére a Halászi- Máriakálnok-Mosonmagyaróvár összekötő út felújítása. (3) A Tanács felhatalmazza a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetőjét arra, hogy a projektek sorrendi javaslatát a Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága részére eljuttassa. Határidő: 2008. szeptember 10. Felelős:, a Tanács elnöke 5. napirendi pont Tájékoztatás a Régió 2009-2010-es hazai decentralizált területfejlesztési forrásait együtt kezelő Regionális Területfejlesztési Operatív Programjának (NYDRTOP) társadalmi egyeztetésre bocsátott változatáról Horváth Jácintot kéri fel szóbeli kiegészítésre. Horváth Jácint Kiegészítésként elmondja, hogy a korábbi tanácsülésen elhangzott javaslatokat, észrevételeket beépítették az anyagba, a dokumentum három hónapos társadalmi vitán van, az Ügynökség honlapján elérhető, ahol is lehet véleményezni, és körülbelül a novemberi tanácsülésen kerül vissza a Tanács elé elfogadásra. Addig is várják a további javaslatokat, észrevételeket az anyaghoz, hosszú időszak lesz, így nyugodtan lehet módosítani és változtatni. 14

Székely Imrének adja meg a szót. Székely Imre Amikor elnök úr lezárta a 4. napirendi pontot, akkor jelezte, hogy szót kér, de nem kapott szót. Elmondja, hogy a Halászi híd kapcsán nem szavaztak, és azzal kapcsolatban szeretett volna ráerősíteni. Nem szavaztak a Halászi hídról. megyénél kiegészítették a módosítással és ezzel együtt került megszavazásra. Székely Imre Elmondja, hogy szót nem kapott. Mikor kaphatna szót ez ügyben, mert kapcsolódott volna ehhez. A vita le lett zárva, módosító indítványt nem áll módjukban elfogadni, kéri, hogy ezt vegye figyelembe. Székely Imre Szavazáskor jelezte, hogy szót kér. Szavazásra a vita lezárása után kerül sor. Kéri, hogy hétfőn ebben az ügyben értekezzenek. Mivel több vélemény nem hangzik el, az előterjesztés tájékoztató jellegű, szavazást nem igényel. 6. napirendi pont Döntés a 2008. évi terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázatainak támogatásáról Technikai kiegészítést tesz. Ismét különleges szavazási módot kell alkalmazni, amihez egyetértésüket és bele egyezésüket kéri a Tanács tagjaitól. Elmondja, hogy a Tanács a 2008. április 31-i ülésén tárgyalt a Regionális Fejlesztési Tanács hatáskörébe utalt decentralizált célelőirányzatról, felhasználási szabályairól elfogadta a célelőirányzatra vonatkozó pályázati felhívást. A Szakértői Bizottság 2008. augusztus 26-án tartotta ülését. A Bizottság a befogadott 56 pályázatból 47 pályázatot javasol támogatásra. Tájékoztatja a Tanácsot, hogy döntéshozatal során a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi 181. törvény 7. és 9. alapján az összeférhetetlenségre figyelemmel kell lenni. Az előző ülésen is ismertettettek alapján szavaztatja meg a határozatot. Baracskai József Örömét fejezi ki, mint megyei Tanács tagja, hogy a TRFC pályázatok közel 60 %át a szakértői bizottság megyének ítélte. Halmi Béla Elmondja, hogy valóban dicséretes, hogy megye 60 %-át kapta ezeknek a forrásoknak, ebben nagy szerepe lehetett annak a döntésnek, hogy a térség a leghátrányosabb helyzetűek közé tartozik. 23 településből Letenye térségéből 14 kistelepülés tartozik ebbe a körbe, melyek rászorulnak erre a támogatásra. Elmondja, hogy ebből a 14 településből heten pályáztak a TRFC-be, ketten duplán. Javasolja, hogy BC-16 sorszámmal jelölt Murarátka Község Közmunka program, és a BD-06 sorszámmal jelölt projekt kerüljön beemelésre a nem támogatott kategóriából a BD-02-es sorszámú Kistolmács Község pályázatát. 15

Tóth Gábor A szakértői bizottság javaslata alapján, azok a pályázatok, melyek a forráshiány miatt elutasított listára kerültek egyik sem emelhető be a támogatottak közé, mert valamilyen formában nem felelnek meg a szakmai kritériumoknak, nem illeszkednek ahhoz a pályázati kategóriához, ahova benyújtásra kerültek, a bizottság ezért javasolta őket forráshiány miatt elutasításra. Nem javasolja a cserét azzal a közmunka-programmal, ami megfelel a pályázati felhívás kritériumainak. Halmi Béla Ebben az esetben visszavonja javaslatát. A szavazással kapcsolatban elmondja, hogy a szavazás jogszerű és célszerű lebonyolítása érdekében az érintett pályázatokról blokkokban fog a Tanács dönteni. Azon pályázatoknál, ahol nem áll fenn összeférhetetlenség, ott a Tanács egyben szavaz. Az előkészítés során az Ügynökség az összeférhetetlenséget vizsgálta, és ennek megfelelően mindig ismertetésre kerül, mely pályázatok esetében mely Tanácstagok érintettek és nem szavazhatnak. Felhívja a Tanácstagok figyelmét, hogy az összeférhetetlenség személyfüggő, tehát meghatalmazás esetén a meghatalmazott személyes érintettségét kell figyelembe venni, és nem azt, hogy ki helyett szavaz. Kéri a Tanács tagjait, hogy akinek a neve nem hangzik el, de a fenti ismertetett összeférhetetlenségi feltételeknek megfelel adott pályázat vonatkozásában, az a szavazás előtt jelezze. Sziráki István Javasolja, hogy akik nem szavazhatnak adott esetben, azok kapcsolják ki a szavazógépet. Elfogadja a javaslatot. Elmondja, hogy a határozati pontokat külön-külön szavaztatja meg, a végén pedig az összeset egyben. Szavazásra bocsátja az első határozati javaslatot a TRFC pályázatok támogatása érintett pályázatok. Kéri, hogy dr. Fodor Tamás, Bebes István, Fehér László, Marton István, Tislér István Manninger Jenő és ne vegyenek részt a szavazáson. A Tanács 14 tagja szavaz. Kéri, ha valaki a fent ismertetett szempontok szerint még érintett, az jelezze. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot egyhangúlag elfogadta. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat 2. pontját, a TRFC pályázatok támogatása nem érintet összes pályázat. A Tanács mind a 21 tagja szavaz. Kéri, ha valaki a fent ismertetett szempontok szerint itt érintett, az jelezze. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot 19 igen 1 tartózkodással elfogadta. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat 3. pontját a tartaléklistás TRFC pályázatok támogatása pályázatok. Kéri, hogy ne vegyen részt a szavazáson. A Tanács 20 tagja szavaz. Kéri, ha valaki a fent ismertetett szempontok szerint még érintett, az jelezze. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot 18 igen 2 tartózkodással elfogadta. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat 4. pontját a forráshiány miatt elutasításra kerülő TRFC pályázatok támogatása pályázatok. Nincs összeférhetetlenség, így a Tanács mind a 21 tagja szavaz. Kéri, ha valaki a fent ismertetett szempontok szerint még érintett, az jelezze. Megállapítja, hogy a Tanács a határozatot 18 igen 2 tartózkodással elfogadta. Szavazásra bocsátja a határozati javaslat 1-5. pontját, és megállapítja, hogy a Tanács a határozati javaslatokat 19 igen 2 tartózkodással elfogadta. 67 / 2008. (VIII.29.) NYDRFT határozat (1) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megismerte a Szakértői Bizottság javaslatát a Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázataihoz kapcsolódóan a 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet alapján a 2008. évben lebonyolított pályázati eljárásban a megjelölt támogatási összeggel az alábbi pályázatokat támogatja: 16

Regisztrációs szám Pályázó neve Pályázat címe Megye Támogatás (Ft) BC-17 BC-20 CA-09 CA-13 CA-01 CA-07 CA-02 CA-10 D-02 D-05 D-01 D-09 D-07 Városgondnokság Celldömölk karos Kistérség Többcélú Társulása Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ Rügybázis Kulturális Egyesület Pro Kultúra Kht. Nagykanizsa Megyei Jogú Város Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Iskolakultúráért - Esélyteremtésért Egyesület Pro Kultúra Kht. Muramenti Nemzetiségi Területfejlesztési Társulás Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár Nagykanizsa Megyei Jogú Város Hévízi Kistérség inak Többcélú Társulása Közmunkaprogram Celldömölkön Vas 9 827 240 Ft karosi kistérségi közmunkaprogram - 2008 Vas megyei komplex ifjúsági szolgáltatás fejlesztése "Gördülő Ház" - Mobil ifjúsági Információ és Tanácsadó Szolgáltatás megyében I-Pont Információs és Tanácsadó Iroda fejlesztése A Városi Diákiroda felújítása Nagykanizsán KEFIR - Kemesaljai Fiatalokért Iroda Korszerű eszközökkel sikeres pályaválasztásért Ádventtől szilveszterig Mura menti vigasságok programsorozat Lombhullástól liliomnyílásig - művészeti rendezvénysorozat Celldömölkön és Kemesalján A 2009. évi Város Napja megrendezése Nagykanizsán "Kistérségi Karácsonyi Fesztivál és Vásár" Karácsonyváró és Óévbúcsúztató a Hévízi Kistérségben Vas Vas Vas 10 000 000 Ft 1 600 000 Ft 4 000 000 Ft 1 959 200 Ft 2 184 000 Ft 4 000 000 Ft 2 700 000 Ft 5 000 000 Ft 2 500 000 Ft 2 800 000 Ft 4 000 000 Ft 1 000 000 Ft (2) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megismerte a Szakértői Bizottság javaslatát a Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázataihoz kapcsolódóan a 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet alapján a 2008. évben lebonyolított pályázati eljárásban a megjelölt támogatási összeggel az alábbi pályázatokat támogatja: Regisztrációs szám BA-01 Pályázó neve Pályázat címe Megye Támogatás (Ft) Nedolász Gyula Felnőttképző és kereskedelmi célú ingatlan 5 000 000 Ft 17

BA-02 BA-03 BA-06 BA-11 BC-01 Gelse Termál Vagyonkezelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság Milver-Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Becsehely és Környéke Mezőgazdasági Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Nyírfaerdő Termelő és Szolgáltató Kft. Pannonhalma Többcélú Kistérségi Társulás Sebestyén Kúria fejlesztése 19 752 417 Ft Festékkeverő üzem és bolt kialakítása szentgróton A Becsehely - Tuskós Major infrastrukturális és ingatlan beruházása A Nyírfaerdő Kft. Üzemcsarnok építési beruházása Közmunkaprogram a pannonhalmai kistérségben 28 992 900 Ft 11 225 230 Ft 7 850 598 Ft 10 000 000 Ft BC-02 Rábapordány Község Közmunkaprogram 1 161 540 Ft BC-03 BC-05 BC-06 BC-07 BC-08 BC-09 BC-10 BC-11 BC-12 BC-13 BC-14 Csorna Város Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság Lenti Városüzemeltető Közhasznú Társaság Zsebeháza Község Kóny Község Acsalag Község Barbacs Község Téti Kistérség Sokoróaljai inak Többcélú Társulása Foglalkoztató ZalA-KAR Nonprofit Közhasznú Kft. Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Rönök Község Csorna város 2008-2009. évi közmunkaprogramja a tiszta, rendezett környezetért Térségi közmunka természet szolgálatában Regionális szempontból hátrányos helyzetű kistérségben megvalósuló helyi munkanélküliek életkörülményeinek javítását szolgáló közmunkaprogram Közmunka program szervezése Zsebeháza és Szil községekben Közmunkaprogram megvalósítása Kónyban Közmunkaprogram megvalósítása hátrányos helyzetűek foglalkozatásával Acsalagon Közmunkaprogram megvalósítása hátrányos helyzetűek foglalkozatásával Barbacson Közmunkások a Téti kistérségért Vas 7 229 347 Ft 7 324 252 Ft 8 653 421 Ft 5 095 600 Ft 4 675 720 Ft 2 434 580 Ft 3 434 580 Ft 9 863 217 Ft Irányító közmunkások 9 510 083 Ft Közmunkaprogram az élhetőbb és szerethetőbb pacsai kistérségért Munkavállalási lehetőség teremtése hátrányos helyzetű csoportok számára a közmunkaprogram segítségével Vas 10 000 000 Ft 4 600 566 Ft 18

BC-15 Csörnyeföld Község Összefogással az élhető környezetünkért a Kerka-Mura folyók találkozásánál - közmunkaprogram lebonyolítása 8 874 344 Ft BC-16 Murarátka Község Közmunkaprogram Murarátkán 2 449 556 Ft BC-18 Rédics Község Rédics és térsége közmunkaprogram 7 392 018 Ft BC-19 Szentliszló Község Élhetőbb Szentliszlóért közmunkaprogram 5 628 387 Ft BD-06 Csörnyeföld Község Szociális ellátórendszer fejlesztése a szociális földprogram keretében 2 136 000 Ft CA-04 CA-08 CA-12 CA-14 D- 03 D- 04 Bak Község Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház Pacsa és Térsége Többcélú Kistérségi Társulás Borostyán Környezetvédelmi Oktatóközpont Bormarketing Műhely Kht. Magyar Turizmus zrt. Nyugat-dunántúli Regionális Marketing Igazgatóság Baki Ifjúsági Szolgáltató Iroda kialakítása Ifjúsági információs és tanácsadó iroda, közösségi tér kialakítása a Kőszegi kistérségben - Kőszegi KIKÖT-Ő Ifjúsági iroda kialakítása a pacsai kistérségben Gyermek, Ifjúsági és Környezeti Nevelési Centrum kialakítása Szombathely városában a Fenntarthatóságra nevelés évtizedében Márton-napi Újborünnep és VIII. Nemzetközi Páneurópa Vörösborverseny Termál Szezonnyitó a Nyugat- Dunántúlon Vas Vas 2 600 000 Ft 4 000 000 Ft 1 500 000 Ft 4 000 000 Ft 1 925 000 Ft 3 000 000 Ft D- 06 "i Tigrisek" Sport Egyesület "Interreg Fesztivál" Sport - kultúra - szórakozás 3 000 000 Ft D- 08 D- 10 D- 11 D- 12 Kehidakustányi Vendégvárók Egyesülete Heti Revü Vagyonkezelő Kft. Fertőszentmiklós Város Biciklon Sport Club Szombathely New Age fesztivál - A művészet, életmód és a természet találkozása "Fut az Őrség" Nemzetközi Utcai Futófesztivál Kistérségi Kulturális Fesztivál Vas 1 204 100 Ft 2 800 000 Ft 2 995 000 Ft Térségi Sportnapok 2009 Vas 1 833 333 Ft (3) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megismerte a Szakértői Bizottság javaslatát a Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázataihoz kapcsolódóan a 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet alapján a 2008. évben lebonyolított pályázati eljárásban a tartaléklistán az alábbi pályázatok szerepelnek: 19

Regisztrációs szám BA- 04 CA- 11 Pályázó neve Pályázat címe Megye Pontszám Car Center Szolgáltató Betéti Társaság Vocational Academy Alapítvány Autószerelő műhely bővítés és építés Európa-Ház - a térség kulturális központja 75 73 (4) Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács megismerte a Szakértői Bizottság javaslatát a Terület- és régiófejlesztési célelőirányzat (TRFC) pályázataihoz kapcsolódóan 148/2008. (V.26.) Kormányrendelet alapján a 2008. évben lebonyolított pályázati eljárás során az alábbi pályázatokat forráshiány miatt elutasítja: Regisztrációs szám BA-07 BA-08 BA-09 BD-02 BD-04 BD-05 CA-05 Pályázó neve Pályázat címe Megye Karos Gyöngye Thermál Üdülőfalu Kft. Szabadics Holding Kft. Szabadics Közmű és Mélyépítő zrt. Kistolmács Község Murarátka Község Zajk Község Kemenesaljai Kistelepülésekért Kht. 5 szintes turisztikai szolgáltató centrumban konferencia szolgáltató és vendéglátói részleg építése és működtetése karoson 5 szintes turisztikai szolgáltató centrumban wellness egység építése és működtetése karoson 18 egységes I. osztályú apartmanszálló megépítése és működtetése karoson A szociális földprogram keretében megvalósuló eszközbeszerzésekkel a helyi a foglalkoztatottság elősegítése A leghátrányosabb helyzetű térségekben megvalósuló szociális földprogram keretében történő eszközbeszerzésekkel a helyi a foglalkoztatottság elősegítése, ezáltal vonzó településkép kialakítása, a térség turisztikai kínálatának növelése A leghátrányosabb helyzetű térségekben megvalósuló szociális földprogram keretében eszközbeszerzés Komplex szolgáltatás Ifjúsági Centrumban fiataloknak Vas (5) A Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács a vonatkozó jogszabályok alapján felhatalmazza elnökét a decentralizált pályázatok 2008. évi nyertes pályázóival kötendő támogatási szerződések aláírására, valamint a műszaki tartalom módosítására vonatkozó kérelmek engedélyezésére. Határidő: 2008. augusztus 29. Felelős:, a Tanács elnöke 20